
2006-ban az első fordulóban 81%-os részvétel mellett a Fidesz-KDNP jelölt, az azóta elhunyt Deák András 43%-ot kapott, az MSZP-s aspiráns 32%-ot, az SZDSZ és az MDF jelöltje 11-11%-ot. Ha abszolút számokat nézzük, két éve 11315 szavazatot gyűjtött a legnagyobb ellenzéki párt jelöltje, most körülbelül 8700-at. Ez elég jó eredménynek tűnik, időközi választáshoz képest a mostani részvétel sem számít alacsonynak (nem értek egyet Ács kollégával abban, hogy bármiféle érdektelenséget mutatna, egyszerűen egy ilyen szavazásnak kisebb a tétje és kevésbé van benne a köztudatban, mint egy országos parlamenti választás). Viszont azt is látni kell, hogy ezen a körzeten annyi fideszes aktivista dolgozott, amennyit biztos nem lehet megmozgatni akkor, amikor a többi 175 választókerületben is helyzet van.
A parlamenti mandátumot szerző Rétvári Bence az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke, fővárosi képviselő. 2006-ban a budapesti 20. választókerületben (XIII. kerület) indult, szocialista riválisa az első fordulóban mandátumot szerzett vele szemben. A Pázmányon jogi karán végzett, ügyvédjelöltként dolgozik, nős és blogot is ír.