Filmszemle II. Megnyitó helyett
2008. január 30. írta: Füzi Géza bácsi

Filmszemle II. Megnyitó helyett

Hát baze. Elkezdődött a Filmszemle. A 39. És akkor már meg is kellett nyitni. Ezúttal azonban nem a Kongresszusi Központban kapott helyett a buli, két hervadt muskátli között, hanem a Millenárison volt a magyar filmek nagy-nagy seregszemléjének  megnyitója. Állítólag azért , mert a Kongresszusi Központot valami nagy pénzű rendezvény lefoglalta. Hát biztos. Bár én csak az esküvő kiállítást találtam a KK-ban január 25-27 között.  De  hát, ha mondják, akkor biztos így van.  Na szóval, Millenáris telt ház, VIP meg külön meghívó, meg minden amit akartok.

Egy kicsit játszott a Hollywoodoo, aztán jött a nagy pillanat. A magyar filmgyártás atyaúristene, a mindenható Magyar Mozgókép Közalapítvány mestere, elnöke, első számú hadura Grunwalsky Ferenc emelkedett szólásra. Vagy hát emelkedett volna. A mester felmászott a pódiumra, és erősen ihletett állapotban elkezdett beszélni. Papírral hadonászva és papír nélkül mondott dolgokat. Hogy a magyar filmet sokan nézik, és ne írja már le az az egyébként csinos újságíró csaj, hogy a magyar film halott, mert nem az, mert sokan nézik. Mert az amerikait többen nem nézik, mint a magyart nem nézik.

És, hogy jó a kritikai szellem, mert kell a kritikai szellem, mert az ember a saját gyerekével is kritikus, aki egyébként itt van valahol és nagyon tehetséges, de azért meg kéne nézni a filmeket. Mert ezek a filmek jók. És Brüsszelből is kapott e-mailt, hogy nem jó a film finanszírozási rendszer, de ő erre válaszolt, hogy szerinte meg de. És a politikának is meg kell védeni. Mert egyre több a magyar film. Meg, hogy egyre több a magyar film, és megváltoznak az emberek filmnézési szokásai, mert már csak a részleteket töltik le a fiatalok a pendrive-jukra. És ehhez is kell igazodni.  Meg, hogy állítólag a Churchill egyszer felmászott egy zsíros rúdra és ott azt mondta, hogy nem azért másztam ilyen magasra, hogy nyerjek, hanem hogy magasan tartsam a zászlót. És hogy jó lenne, ha mindenki így csinálna.

Hát, ja.  Lehet, hogy tényleg fasza lenne. De azért egyszerű szemlélőként nekem nagyon úgy tűnt, hogy legalább három napig nem kéne az autóvezetést erőltetni, mert most zérótolerancia van és hát könnyen ugrik az ember jogsija. Most nem is tudom. Írjam azt, hogy maxi gáz volt, meg hogy a magyar filmkultúra ennél többet érdemel. Talán. Aztán a végén még néhány életműdíjat is átadtak. Biztos benne lesz a hírekben, kik kapták. A közönség is így gondolta, mert kihasználta a zenés átvezetést és elment.

Na, mindegy. Azért nem kell elkeseredni. A buszon hazafelé  egy részeg ellenőr mondott egy viccet. 
- Mivé változtatja a gonosz boszorka a királyfit?
- BKV!
Azt mondta, csak így lehet kibírni. Könnyen lehet.
  

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr55317343

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ezmiezz?? 2008.02.04. 23:38:43

Katolikus papok a zéró tolerancia ellenIlyet még nem hallottam, tudom hogy már nem uptodate topic, de ezt meg kell szólnom. Mi az hogy munkaköri kötelesség bort inni. Figyeljetek srácok, én hívő vagyok, Jézusban hiszek mint megváltóban, nem vagyok katolik…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2008.01.30. 09:11:55

Magyarázza el nekem valaki, hogy miért nem készül mostanában jó magyar film?
Miért van az, hogy pl. a román filmet magasabb szinten jegyzik, mint a magyart?
Miért van az, hogy a román filmek sorra nyerik a nagy nemzetközi díjakat, magyar alkotásnak már a külföldi filmfesztiválok programjába való bekerülés is nagy nehézségekbe ütközik?
Miért van az, hogy az állam évi 4 milliárd forinttal támogtaja a magyar filmgyártást, miközben mondjuk a megyei múzeumi hálózat csupán évi 1 milliárdot kap?
Hogyan lehetséges az, hogy egy több tízmillió forintos állami támogatásból készült magyar filmet 83 db fizető néz meg? (Megtörtént eset)

Toma 2008.01.30. 09:37:09

Hogy miért támogatják 4 milliárddal? Mert különben Grünvalszkyék telesírják a médiát és még esetleg elállnak a kormány mellől.
Évente legyártanak 30-40 magyar filmet. Ebből jó ha 4-5 reklámozva van. Persze hogy nem nézzük. Nem is tudunk róluk.

exit · http://nubabel.blog.hu 2008.01.30. 14:12:23

ahhoz képest h máshol elmaradnak filmes-gálák, még jó hogy ez elindult valahogy lol.

sztem vannak tehetséges filmrendezőink és filmjein, pálfy-t és filmjeit kifejezetten nagyra tartom.

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2008.01.30. 16:51:52

Ja még valami. Az elmúlt tíz évben 308 magyar nagyjátékfilmet készítettek. Egy nagyjátékfilm előállítási költsége alaphangon 300 millió Ft. (Volt azért milliárdos film is.) Könnyen kiszámítható mennyi is ment el filmekre.
És ezek közül egy sem akadt, amelyik az Oscar vagy az Aranypálma közelébe ért volna.
Az utolsó nagyjátékfilm a Hanussen volt 1988, amelyik Oscar és Aranypálma jelölt volt. (Tarr Béla Londoni férfija 1988 után az első, amelyet meghívtak Cannes-ba (2007-ben), a fogadtatása enyhén szólva is igen vegyes volt.)

Lehet, hogy vannak tehetséges rendezők, de normális magyar nagyjátékfilmek nincsenek már vagy 20 éve.

exit · http://nubabel.blog.hu 2008.01.30. 17:28:44

Szathmáry: jójó, de azért nem vagyunk könnyű helyzetben. 'normális' filmmel meg nehéz kitűnni.

Persze ha oscart vagy a nagy a filmdijakat vesszük alapul, akkor nem állunk túl fényesen. de kérdés hogy oscar, aranypálma e a jó mérce. A Napfény ízét amúgy 3 golden globe-ra jelölték, köztük legjobb rendezőire is. de ha nem jelölik akkor is nagyon jól sikerült film sztem.

Pálfy sem szégyenkezhet sztem dijak tekintetében, egy sundance forgatókönyvi fődij a Taxidermiáért már komoly elismerés. de ha nem kapja meg akkor is tetszene.

Egy nagy áttörés még várat magára.

gloire 2008.01.30. 17:43:56

A filmszakma a magyar társadalom egyik legtaszítóbb,
feltörhetetlen zárványa. A filmjeik azért szarok és sikertelenek
mert az alkotóik 90% egy elképzelt sci-fi világban él, nem ebben
az országban, nem ebben a korban, nem ebben a közegben.

Így nehéz.

dolphin 2008.01.30. 17:46:23

Szathmary,

a Hukkle es a Kontroll is eleg nagy siker volt kulfoldon es nemcsak a kritikusok, hanem a kozonseg koreben is.

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2008.01.30. 22:35:42

Kár azzal magunkat áltatni, hogy jó a magyar film.
A Kontroll, a Taxidermia jó filmek, de semmi extra. Meg tudják nyerni a Manaki Brothers Filmfesztivál Ezüst Kamera díját, vagy az Aubagne-i Nemzetközi Filmfesztivál zenei díját, 'oszt jónapot.
www.akti.hu/periodika/dok/0410_feszt.html

A Kádár-rendszerben szinte évente voltak magyar filmek az Oscaron, vagy az Aranypálmán. Talán pont a diktatúra miatt, a rendezőknek volt mondanivalójuk. Sportot lehetett űzni az áthallásokból, a szójátékokból stb. Persze nem kívánom ezt vissza. De valahogy '90 után a rendezőknek elveszett az eredeti ötlet szatyruk, de ami szomorúbb, hogy mondanivalójuk sincs. Az egyébként jó rendezők is meghülyültek és nem tudnak már mit mondani.Persze azért brahiból, meg a pénzért lenyomnak még egy-két filmet. (Lásd. Jancsó)


Gloire-ral egyetértek. Nem ismerek még egy olyan szakmát, ami ennyire belterjes lenne. Állandóan megy a sírás, hogy az állam bácsi adjon már egy kis (jó sok) suskát, mert szeretnék kiélni a művészeti hajlamukat.

DrM · http://internetalon.hu 2008.01.31. 08:25:37

Ez is tipikusan magyar vazze!
Néhány bennfentesnek nagy biznisz, de megmagyarázzák, hogy értem csinálják, nekem jó és különben is sokan szeretik.
Hát egy nagy f..., a háromnegyede kidobott pénz!

nemkellvagta (törölt) 2008.01.31. 09:11:17

Szathmáry, Gloire, I got two words for you: Grunwalsky, Ferenc. Érdemes megnézni a szemle megnyitójáról készült indexes videót. Hogy tényleg nem borít rá senki egy izzó lámpatestet.

Ács Ferenc 2008.02.01. 23:49:38

A "Lányok" címűt láttam most, elég jó kis realista film, tudom ajánlani. De tényleg: ekkora támogatásból igen sovány az összteljesítmény.

noname 2008.02.04. 23:53:49

kitalálom, a nol.hu-ról jöttél?
süti beállítások módosítása