Európában van egy ország. Abban az országban van egy város. Abban a városban van egy ház. Abban a házban él az asztmatikus fiam.


És van egy másik város: Cegléd. Onnan küldi leveleit a Magyar Államkincstár (MÁK).













Esetünkben az asztma jogilag tartós egészségkárosodást jelent. Ha erről van hatósági bizonyítványunk, akkor olcsóbb a gyógyszer, magasabb a családi pótlék satöbbi. Nekünk pedig van, küldött a MÁK. Nem is akármilyen. Baló Györggyel szólva, íme.


Szóval a tartós betegségre tekintettel 2020. július 9-tól magasabb összegű családi pótlék került megállapításra. Így. Emberként és magyarként érdeklődnék, hogy 1. ki volt Levélmegfogalmazó Jánosné általános iskolai magyar tanára, és milyen megfontolások alapján engedte hatodik osztályba lépni?, 2. mi a túróra számíthatunk e levél alapján? Amíg nem oszlik a homály, felvázolunk egy lehetséges értelmezést. Szokták volt mondani, hogy a költségvetési fegyelem fellazítása nélkül nem képzelhető el minden igény kielégítése. Azzal azonban nem számoltunk, hogy e csekély költségvetési alamizsna járandóság lehívása is csak úgy lehetséges, ha előtte átevickélünk valahogy a tér idő-falon.


A reformok szükségszerűségével egyetértő, fegyelmezett állampolgárként készséggel elfogadtuk, hogy csak 12 év múlva lesz annyi pénz a kasszában, hogy abból fiam gyógyulását támogassák. Őszintén szólva, már annak is örültünk, hogy kedvezően döntöttek ügyünkben, és nem azt mondták, hogy jöjjön vissza 12 év múlva. A kedvezményekre jogosító bizonyítvány ugyan mielőtt hatályba lépne, érvényét veszti, de nem is ez a lényeg, hanem a jelzés értékű odafigyelés, meg a törődés, amivel engem, a kicsi állampolgárt a nagy állam körülvesz. Hogy ne érezzem elveszettnek magam. Tudja franc mitől, most mégis bennem van az ideg. Bennem, benned, bennünk.