Mottó: „A terméketlen belpolitikai hidegháború és az abból fakadó kompromisszum-képtelenség össznemzeti zéró összegű játszmává fajult, tartósan gátolva az ország szempontjából fontos ügyek megoldását." (Részlet a Reakció kormányprogramjának preambulumából)
Nem összeborulásra lenne szükség, hanem egy kis őszinteségre. A pártfinanszírozás nem ideológiai kérdés, sokkal konkrétabb és kevesebb teret ad a handabandázásnak: ki tartsa el a politikusokat és a pártokat? Fenntartható-e hosszabb távon a mai helyzet? Kinek az érdeke, hogy ne változzon semmi?
Először is:álljon fel, aki elhiszi, hogy a magyar pártok a költségvetési támogatásból élnek! Jó, akkor mehetünk tovább. Mindenki tudja, hogy a 2002 óta lényegében permanens kampányban tartott magyar közélet résztvevői irtózatos összegeket költenek szervezeti és reklámkiadásokra, amelyek a költségvetési támogatásokból nem finanszírozhatóak. Oszthatunk, szorozhatunk, de nem jön ki. Számítások szerint a pártok tízszer annyit költenek, mint amennyit bevallanak. A politikai elit ma összefonódik a szürke, vagy fekete gazdasággal, annak minden következményével együtt. Miközben a gazdaság kifehérítéséről beszélnek, nem számolnak el még a legkisebb tételekkel, a képviselői apróval sem. Az egész politikai elitet jellemző erkölcsi hanyatlás, a hirdetett értékekkel szembeni hűtlenség ugyanis kis ügyekben testesül meg a leglátványosabban. És nincs senki, aki véget vetne a képmutatásnak, a másikra mutogató, a cselekvés elől mindig a másik múltja vagy jelene miatt felmentést kereső és találó tehetetlenségnek.
Időről időre, egy aktuális botrány kapcsán nekibuzdulnak de aztán – kényelmes ürügyeikkel – visszatérnek a megszokott, '90 óta öblögetett lábvízbe. Érzik, hogy amorális a helyzet, de a verbális elkötelezettségen túl nem jutnak tovább. Pedig egészen konkrét ügyekben lehetne haladni, ha meglenne hozzá az akarat. Tavaly zajlottak ugyan jól fotózható és ezzel lényegében kipipált ötpárti tárgyalások, de elakadtak akörül, hogy kellene egy nyilvános kampányszámla minden pártnál, ahol nyomon követhetőek a kiadások és bevételek. Így csökkenthető lenne a kampányok idején felbukkanó és aztán eltűnő táskás emberek száma a pártok holdudvarában. A Fidesz előállt azzal a meglepő ötlettel, hogy nem kellenek politikai reklámok sem, aztán atárgyalások megszakadtak. Holott körvonalazódott a megállapodás, hogy nem kell – az állampolgárokat gyermeknek kezelő – kampánycsend, és a pártok lássák el logójukkal a saját kiadványaikat. Talán még abban is konszenzust lehetett volna elérni, hogy a választási kampányokban a kormányok ne kampányolhassanak pártjaik oldalán, bár ezt eddig egyetlen kormány sem tartotta be. De itt már leoltották a villanyt. Jobb az otthonos sötétség.
A miniszterelnök rögtönzött köztisztasági csomagja és (ellen)népszavazási brainstormingja szintén hamvába holt, idén tavasszal tehát inkább azon roppant fontos kérdés mentén uszul majd egymásnak az ország, hogy kell-e vizitdíj, vagy sem. Pedig ezt az ügyet rendezni kell. Tapasztalt alkotmányjogászokra kellene bízni az összeférhetetlenség kérdését, utána megegyezni róla, majd sorban rendezni a többit: a pártok támogatását, a képviselői fizetés és a kiadási keret kérdését. Ez ugyanis a legalapvetőbb politikusi kötelesség, sőt: példamutatás lenne egy olyan országban, ahol az adóelkerülés még mindig virtus dolga, és ahol az adótudatosság gyerekcipőben jár.
Nyilvánvalóan arra kell törekedni, hogy a képviselők arányos javadalmazásban részesüljenek, és kiadásaik nyomon követhetőek legyenek (mindenről számla bemutatása!) Egyértelmű, hogy a pártok állami támogatását nagyságrenddel emelni kell, a képviselők fizetését is pedig szintén józanul – a piaci viszonyokhoz mérten kell meghatározni, és ezt tűzön-vizen, minden elképesztő szociális demagógiát legyűrve végre keresztül kellene már vinni. Ugyanis ha mi, adófizető állampolgárok nem tartjuk el a pártokat, akkor majd eltartják mások, akik mást is kérnek cserébe. Viaduktot, autópályát, ki tudja még mit. A változást csak azok kényszeríthetik ki, akik világnézeti különbségeik ellenére vállalják az őszinte és kitartó (pár)beszédet ebben a kérdésben. Vannak ilyenek, bár nem sokan. Erre a cikkre például válaszolt-e valaki egyáltalán, vitatják-e valahol érvekkel, tényekkel? A pártfinanszírozásban valóban szükség lenne rendszerváltoztatásra. Addig viszont Tabuország tovább tékozolja a jelent.
(Fotó: www.egerszeginfo.hu)
