Hamis érvre igaz megoldás
2008. január 13. írta: politicus

Hamis érvre igaz megoldás

 Horn Gábor szdsz-es ügyvivő, koalícióügyi államtitkár sajtótájékoztatón jelentette be pártja diákhitellel kapcsolatos legújabb szándékait, melyeket ezúton szeretnék mindannyiunk okulására szöveghűen idézni:

 „SZDSZ-es kezdeményezésként szeretnék a továbbiakban kormányzati szinten napirendre tűzni, hogy a 2008. szeptember 1-jétől a diákhiteleket emeljék fel a tandíj mértékében. Tehát 10 500 Ft-os mértékben emeljék meg a diákhiteleket. Ennek a lehetősége rendelkezésre áll, így azt a fajta – egyébként hamis – érvet is, miszerint kiszorulnak diákok a tandíj miatt a felsőoktatásból, ezzel lehet kezelni.”

 Azt addig értem, hogy egy érv lehet hamis. Mint ahogy lehet igaz is. Azt is értem, hogy egy érvet lehet cáfolni. De egy hamis érvet kezelni? Ilyet még nem hallottam. A hamis érv lényege szerintem éppen az, hogy hamis! Hamis érvet pedig nem kell kezelni. Csak a jogosat. Lehetséges, hogy az a bizonyos érv mégsem annyira hamis?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr76294801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

grabovsky 2008.01.13. 12:58:19

annyiban igaza van az államtitkár úrnak, hogy valszeg az szdsz-es képviselők gyerekei tényleg nem fognak kiszorulni a felsőoktatásból.
a többiek meg vegyenek fel hitelt, az mindenre megoldás
(még plazmatévét is lehet venni belőle)

grabovsky 2008.01.13. 13:03:30

és természetesen lehet cáfolni hamis érvet.
méghozzá hamis ellenérvvel.

Szibarita 2008.01.13. 13:07:48

Most tenyleg erre a szintre sullyedtek, amikor mar nem a tartalommal, hanem egy suta megfogalmazassal vitatkoztok?

"Epeszu helyen a diak vegyen fel hitelt es fizesse vissza -a diplomaja miatt- az atlag feletti fizetesebol."

Ott van az, csak joindulat kell hozza.

Chem 2008.01.13. 14:19:11

Bill!

Egy tanárnak 107500Ft a bruttója. Milyen átlag feletti fizetésről beszélnek?

Szörny 2008.01.13. 14:27:21

Ezek szerint legalább beismerték, hogy a tandíj valóban sokaknak jelent akadályt. Viszont a diagnózis megint abból a szűklátókörű nézetből ered, hogy a felsőoktatás csak a diplomásnak teremt értéket tehát fizesse meg ő. Nem igaz, különösen egy felzárkózni akaró országban, amelyiknek más erőforrásai nincsenek.

Egyébként nem tudom hogy most mennyi a diákhitel összege, de havi 10500 Ft emelés igencsak jelentősnek tűnik. Tekintve, hogy ez nem egy piaci, hanem erősen támogatott konstrukció, most hirtelen miből lesz erre pénz? Nem ugyanott vagyunk, mint ahol a tandíj nélkül lennének?

mildi 2008.01.13. 15:11:02

szörny,
ez az ország tele van egy csomó diplomással, aki azért tanult tovább, mert nem volt jobb ötlete, és most van egy kvázidiplomája, ami nem jó semmire.

jó ötlet, hogy a diákhitelből teljes mértékig lehessen fedezni a tandíjat, sőt sztem annyira fel kéne emelni, hogy utazást, lakhatást, jegyzeteket is ki lehessen belőle fizetni-és szépen visszafizeti, ha már dolgozik.

VIII. Nagyapó 2008.01.13. 15:44:30

Chem

Mondjuk legalább kevesebben mennek tanárnak - ott úgyis túl sokan vannak állítólag, többek közt ezért is lehet nekik ilyen keveset fizetni. A probléma inkább az, hogy vszeg azok lépnek le előbb, akiknek van más választásuk, aztán majd a maradéknak lesznek kénytelenek emelni a fizetését - ha korábban nem vesznek fel boldog-boldogtalant, talán ezt ki lehetett volna hagyni.


mildi

Így már szerintem is elfogadható a dolog, ugyanakkor - bár szerkezeti problémák vannak - amennire én tudom, ha empirikusan nézzük, a felsőoktatásnak azért bőven van hozadéka:

www.fn.hu/hetilap/0701/teveszmek_alterapiak_152933.php

szejler 2008.01.13. 15:55:53

Oszlassunk egy kis demagógiát!

Az önfinanszirozási elv roppant egyszerűnek és hatékonynak tűnik, és első hallásra még az is elfogadhatóan hangzik, hogy ne a segédmunkások fizessék a felső tizezer csemetéinek jogi képzését.

És akkor kezdjük el hozzávetőleg kiszámolni a különböző jövedelmi sávokban élő rétegek adóbevételeit, ellentételezésként pedig a közkiadásokat.

Fejből nem ugrik be melyik tanulmányban jött ki a Közgáz szemlén, de egyértelmű, hogy az alsó egyharmad jövedelmi sávban élők adóterhei nem finanszirozzák meg a saját közkiadásaikat sem.

Ergo, nem igaz, hogy a segédmunkások fizetnék meg a gazdagabb rétegek tanulmányait. Éppen forditva. A középosztály finanszirozza a szegények tanulmányait.

Az állami finaszirozás csökkentése a költségvetési hiány csökkentését, és egyben a szegényebb rétegek továbbtanulási lehetőségeinek elvágását jelenti, nem az esélyegyenlőség növekedését. Ez pedig végérvényesen lebetonozza társadalmi szakadékot, csökkenti a felemelkedés esélyét.

Ebből a szempontból abszolút baloldalról közelitem a kérdést. A tandij ebben a formában káros. Még akkor is, ha majdani gyerekeimnek tul. képpen előnyös is lenne, mivel remélhetőleg olyan oktatást kapnak majd, amilyet csak akarnak, a munkaerőpiacon pedig keveseb rossz családi körülmények közül induló, de tehetséges versenytársal kell megküzdeniük.

Az országnak rossz, tehát ellenzem, személyes érdekeimmel szemben is.

VIII. Nagyapó 2008.01.13. 16:04:43

szejler

Létezik viszont az a verzió is, hogy bevezetik a tanbdíjat, növelik a diákhitelt és lényegesen csökkentik a felső adókulcsot. Esetleg kitalálnak valamit arra, hogy a diákhitel alapjába az egyéni vállalkozás nyeresége is belkeszámítson (ha mostanáig nincs ilyen).

Ez sem tetszene?

táltos 2008.01.13. 16:13:25

Csak Horn Gábornak azt is hozzá kellett volna tennie, hogy a felemelt diákhitel mellé a diplomás biztosan el tud helyezkedni. így 5 évre kb. 2 millió forint. Kamatokkal még több.
Csak ha azt nézem, hogy egy tanár ha 80000 Ft-ot keres abból asszem kb. 6% a törlesztés havonta Kb. 5000 Ft. Ez, ha csak a 2 milliót veszem 33 év. Kamatokkal talán 40. Még az a szerencse, hogy ez a hitel nem öröklődik.
Nem hinném, hogy a diákhitel emelése jó megoldás. Aki szegény így is kiszorul.

ggus 2008.01.13. 16:14:25

Ennyi diákhitel sem lenne elég. Corvinus tervezete szerint például az állami Msc képzés hozzájárulása félévenként 225000 HUF lenne, a költségtérítéses pedig 480000 (!) HUF. Állítólag ezt a HÖK is elfogadta...

szejler 2008.01.13. 16:26:49

Erős a gyanúm, a koncepció a tragikusan rossz adórendszer okán kialakult minimálbéres vállalkozói réteg miatt alakult úgy a szerkezet, ahogy.

Ma Magyarországon lehetetlen megmondani ki szegény és ki az aki csak annak látszik.

Emiatt nem lehet szociális szempontokat figyelembe vevő költségtéritést alkalmazni, a finanszirozáshoz meg hiányzik a jól menő minimálbér-vállalkozók hozzájárulása.


A társadalmi mobilitást mégsem lehet feláldozni a költségvetési hiány oltárán!

VIII. Nagyapó 2008.01.13. 16:41:18

Mindenesetre a személyi jövedelemadóval ellentétben a diákhitelt amennyire én tudom, a minimálbérből is levonják - a diplomás minimálbérből pedig ez már nem is olyan kevés; persze olat csak az kap, aki a saját területén helezkedik el, de mégis. Az emeléssel együtt pedig a fizetésből maximálisan levonható összeg is 8%-ra nő tudtommal. Másrészt szerintem a diplomások közt azért nem túl gyakori a valódi minimálbéres - de lehet, ebben tévedek. A diákhitelből mindenesetre így a minimálbéres vállalkozók is többet kell fizessenek, és mondom, ha valahogy még a vállalkozási bevételre is ki lehetne terjeszteni a fizetési kötelezettséget, az talán javítana a dolgon.

táltos 2008.01.13. 17:03:35

Legutóbb azt mondta vki az egyik TV-n, hogy ha a mostani kormánykoalíció mindig azzal jön, hogy az állam nem jó gazda és ahonnan csak lehet ki kell vonulnia, akkor miért indulnak el a választásokon, hogy ők képviseljék az államot?
Elgondolkodtató.

adlerXP · http://3kerulet.fidelitas.hu 2008.01.13. 17:11:39

"ez az ország tele van egy csomó diplomással, aki azért tanult tovább, mert nem volt jobb ötlete, és most van egy kvázidiplomája, ami nem jó semmire"

oké. strukturális gondok vannak a képzésekben. de ezen mit segít a tandíj?

amúgy én 4 éve járok egyetemre. tehát tandíjat nem kell fizessek. de aki azt mondja, h ez nekem ingyen volt ideáig az nagyon nincs képben...

Szibarita 2008.01.13. 17:51:21

Szerintem ez roppant egyszeru. Ez egy szolgaltatas, amit igenybe veszel, jellemzoen allami penzbol. Az, hogy neked emellett milyen koltsegeid vannak mellekes, mivel akkor is vannak egyeb koltsegeim amikor dolgozom, akkor sem teritik meg nekem azokat.

Szoval adott egy szolgaltatas, amit elsosorban azert vesznek emberek igenybe, hogy aztan a munkaeropiacon magasan kvalifikalt munkat kapjanak, amiert cserebe altalaban el szokas varni a magasabb fizetest. Aki azzal vitatkozik, hogy a diplomasok atlagban tobbet keresnek, mint a diploma nelkuliek, az valami KSH adattal illusztralva tegye.

Namarmost. Az nem erv, hogy egyes piacokon nem lehet jo fizetest kapni a kepzettseg ellenere, mivel minden befektetes ilyen, kockazatos. Ha valaki pedig a nyomorgo humanista szerepet akarja felvallalni, ne csodalkozzon ha amikor epp humanista, nyomorogni fog.

Ha te nem vagy az atlagosnal sokkal tehetsegesebb diak, akinek rosszak az anyagi korulmenyei, miert feladata az allamnak finanszirozni a te elhivatottsagodat? Tovabbmegyek, nemcsak hogy arra lenne jo a tandij, hogy eszhez teritse az esztetika-kommunikacio szakosokat, hanem arra is, hogy egy kicsit javitson a munkaeropiaci egyensulytalansagokon, leven ha az embernek nincs penze torleszteni a tandija hitelet azon a palyan amin van, majd keres olyat, amivel viszont igen.

En is szivesebben tanitanek hatranyos helyzetu gyerekeket informatikara, de tudom mit szolna hozza a baratnom, ha holnaptol tizedennyit keresnek.

Autot ne vegyen az allam a kis falvakban eloknek?

mildi 2008.01.13. 17:54:39

adler,
mit segít? azt, ha fizetni kell érte, kétszer is meggondolja, hogy megéri e neki, és így elöbb-utóbb kikopnak a rendszerből a csak lébecolásra való fősulik, szakok.
és mindenki pontosan tisztában van vele, mibe fáj pl egy épkézláb jegyzet

Vlacko 2008.01.13. 17:58:05

Bill:
Jó–jó, legyen szolgáltatás, de: Az államnak érdeke, hogy ezt a szolgáltatást igénybevegyék!

Szibarita 2008.01.13. 18:10:39

Az is az allam erdeke, hogy az emberek vegyenek benzint, megsem osztogatja ingyen.

Vlacko 2008.01.13. 18:18:16

Már miért lenne érdeke? Azért veszik a benzint mert el akarnak jutni az emberek a-ból b-be. Az állam jól látja mennyire nayg igény is ez, ezért is lehet rajta akkor adó, amekkora.
Amúgy meg éppen hogy a (alkalmazotti munkaviszonyban) jól kereső diplomások béréből befolyó személyi-jövedelemadó aránytalanul nagyobb, mint a más rétegeké...
Az, hogy megfelelő szinvonalú képzés legyen az államnak ugyanolyan érdeke, mint hogy a megfelelő számú gyerek szülessen. Mindkettő azért van, hogy holnap is legyen ki adót, tb-t fizessen.

Szibarita 2008.01.13. 18:27:07

Barhogy is nezem, az allami versenykepesseg osszeomlik, ha az emberek nem vesznek benzint, de belatom nem jo pelda, pont a politikusok es az olajcegek joldokumentalt kapcsolatai es egymas segitese okan.

Mas pelda, ugyanez a gondolat:

Az allamnak alapveto erdeke, hogy az emberek ne fagyjanak meg telen, amikor kimennek az utcara. Az allampolgar viszont nem akar megfagyni, igy onmagatol is meg fogja venni azt a meleg holmit.

A benzines peldaval is ezt probaltam erzekeltetni, hogy keves olyan fogyasztasi cikk van, ami (igy vagy ugy) ne allna az allam erdekeben hogy megvegyek. Mas nem, noveli az adobeveteleket.

A masik felvetesed pedig pont arrol szol, hogy mit finanszirozunk a felso hanyad SZJA-jabol, az ezzel kapcsolatos allaspontomat Nagyapo pedig mar reszletesen megfogalmazta.

Szibarita 2008.01.13. 18:28:07

Az elso mondat helyesen:

... az allam versenykepessege ...

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.13. 18:30:35

"Epeszu helyen a diak vegyen fel hitelt es fizesse vissza -a diplomaja miatt- az atlag feletti fizetesebol."

Nohát, nohát. Azt hittem elég, ha az arányosan magasabb adójából és hozzájárulási díjából visszafizeti.

Szibarita 2008.01.13. 18:37:49

A 20%-os EVA-bol, vagy abban a rendszerben, ami az EVA elott olyan remekul mukodott? A legnagyobb modern politikai hazugsag a "fizessenek a gazdagok".

adlerXP · http://3kerulet.fidelitas.hu 2008.01.13. 18:48:22

"mivel akkor is vannak egyeb koltsegeim amikor dolgozom"

mihez tudnád a 10e ft-os tankönyv költséget hasonlítani? vagy azt, hogy amíg tanulnak az diákok, addig nem dolgoznak?

"mit segít? azt, ha fizetni kell érte, kétszer is meggondolja, hogy megéri e neki, és így elöbb-utóbb kikopnak a rendszerből a csak lébecolásra való fősulik, szakok.
és mindenki pontosan tisztában van vele, mibe fáj pl egy épkézláb jegyzet"

akkor szerinted ettől kevesebb lesz a média/kommnikácó szakos? mert akkor ezt elnézted...

"Ha valaki pedig a nyomorgo humanista szerepet akarja felvallalni, ne csodalkozzon ha amikor epp humanista, nyomorogni fog."

kíváncsi lennék mit csinálnál a hülye gyerekeddel a sok nyomorgo humanista matek tanár nélkül.

Szibarita 2008.01.13. 18:56:25

A 10e Ft-os jegyzetet tudnam hasonlitani mondjuk a szakirodalomhoz, de egyetertek, a jegyzetekre futnia kene a tandijbol, vagy legalabbis a diakhitelbol.

A matektanarnak pedig nem kene feltetlenul nyomorognia -mint arra nagyapo korabban ramutatott- lehetne valodi, vonzo palya is. Minden kereslet es kinalat kerdese.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.13. 18:58:07

Bill Dauterive 2008.01.13. 18:37:49
A 20%-os EVA-bol, vagy abban a rendszerben, ami az EVA elott olyan remekul mukodott? A legnagyobb modern politikai hazugsag a "fizessenek a gazdagok".

Most átugorva azon a tényen, hogy az EVA már régen nem 20%, inkább az értelmiségiekre jellemző alkalmazott státuszt terhelő, a fizetés több, mint felét elvivő szja és tb terhekre gondoltam. De a pl. vállalkozóként foglalkoztatott tanárt, vagy orvost is terheli pl. igen magas iparűzési adó az eván kívül.

mildi 2008.01.13. 19:04:02

adler,
mit néztem el? egyébként igen, kevesebb operettszakos lesz

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.13. 19:06:43

Anélkül, hogy nagyon bele akarnék menni a számháborúba, a mondandóm lényege az, hogy a tanulás, felsőoktatás nem szolgáltatás, ami csak a diplomás embernek kedvez. Ez egy nagyon demagóg megközelítés, ami ráadásul szembemegy mindazzal, amit az elmúlt években, fenntartható fejlődés címszó alatt értenek. Pont, hogy az innovációban, az élethosszig tartó tanulásban van a jövő, és ilyen szempontból hasznos az ingyenes oktatás - hasznosabb, mint amibe kerül.

Az már egész más kérdés, hogy milyen a magyar oktatás színvonala, és milyen a kiválasztási kritériumrendszer, de a tandíj bevezetése erre nem megoldás. Az államilag támogatott szakok következetes végiggondolása minden évben - na az már az lenne. Persze, az nyilván több meló.

mildi 2008.01.13. 19:20:05

király rák,
akkor viszont drasztikusan le kellene csökkenteni az állami szakokat, és nagyon megnézni kit vesznek fel
de vmit akkor is csinálni kell, ennyi diplomás egyszerűen nem kell! mindezen közben meg nincs jól képzett szakmunkás az országban, mert nincs "inasképzés"

adlerXP · http://3kerulet.fidelitas.hu 2008.01.13. 19:22:37

jaja. tényleg kevesebb operett szakos lesz. pl tanár, biológus, fizikus, szociológus és történész stb. ráadásul ezek nem is kellenek. csak közgazdász, informatikus meg marketinges.

ráadásul a 18 éves gyerekek kívülről kenik-vágják a kereslet-kínálat törvényét. eszükbe se jut, h majd ők megváltják a világot és azt tanulnak, amit szeretnének. így majd nem is kérnek pénzt a szüleiktől biológusnak tanulni. ha meg mégis kérnének, akkor majd fater, amikor mondja, h de abból nem fogsz megélni, akkor azt rögtön elfogadja és eszébe sem jut majd eladósodni...

amúgy meg kommunikáció/közgazdász pénzbedobó-diplomakiadó fősulikból aligha hiszem, h majd ettől kevesebb lesz. ugyanúgy özönleni fog oda, ha kell fizetni ha nem...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.01.13. 19:23:38

Hadd dobjak be egy új szempontot.
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2007/06/orszgtervez.html
20% diplomás kell.
Se több, se kevesebb.
A forrás pedig ki más, mint a Mester.

Ilyen körülmények között tök előnyös, hogy csökken a továbbtanulók száma.

táltos 2008.01.13. 19:26:06

Szerintem is a felsőoktatás nem szolgáltatás. Ez az egész ország (állam,nemzet) számára befektetés. Csak gondoljunk Széchenyire (Kiművelt emberfők). Azt, hogy kommunikáció vagy más szakra jelenkezzen valaki azt meg oldják meg a keretszámokkal. Megjegyzem az Oktatási Közlönyben már megjelentek a 2008-as keretszámok és abban látható némi elmozdulás.
Amúgy nagyon sajnálom, hogy a népszavazás (tandíj) miatt (ami fontos dolog egyébként), keveset foglalkozunk a közoktatással.

adlerXP · http://3kerulet.fidelitas.hu 2008.01.13. 19:27:21

"...nagyon megnézni kit vesznek fel. de vmit akkor is csinálni kell..."

egyértelmű. nem kérdés. ha pl kevesebb a diák, akkor nem kell emelni a felvett tanárszakosok számát.

"mindezen közben meg nincs jól képzett szakmunkás az országban"

azt hittem a gazdaság strukturális átalakítása és az eu utolérése a cél. tudod k+f, hightech, szolgáltató szektor, tudás alapú társadalom stb. de persze csinálhatunk f@sza kínát is kishazánkból...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.01.13. 19:27:55

mildi 2008.01.13. 19:20:05:
"mindezen közben meg nincs jól képzett szakmunkás az országban, mert nincs "inasképzés" "

Jól képzett szakmunkás nem azért nincs az országban, hanem azért, mert Angliában vannak.

Valamit a szakiskolákról.
www.magyarorszagholnap.hu/flash/oktatas.html
"A szakiskolák ma Magyarországon minőségi szakképzés helyett zsákutcát jelentenek, a diákok majdnem 30%-a lemorzsolódik, a szakvizsgát megszerzők közül majd minden ötödik munkanélküli lesz."

mildi 2008.01.13. 19:32:11

adler,
oké, hogy fidelitas, de azért ennyire nem kéne...

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.13. 19:34:25

mildi,
Meg korszerűsíteni a képzéseket. Bevezetni mérnök master szakok előzeteseként az elit kétkezi munkások szakmáit, megspékelve vállalkozói ismeretekkel, stb. Ebben ki is egyezhetünk.

mildi 2008.01.13. 19:35:18

doom,
akkor kb egyről beszélünk :) az alsóbb rétegeknek az a szakképző, ami a középnek a művelődésszervező szak egy vidéki főiskolán

mildi 2008.01.13. 19:42:00

király rák,
akár :) nem vagyok a tandíj feltétlen híve, de perpill rapid megoldásként nincs jobb ötletem.
amiről te is beszéltél az rohadt sok pénzbe kerül (az meg nincs), és még több időbe

és igen, a szakképzést is fel kellene annyira fejleszteni, hogy az embernek megérje elmenni, hogy a szakközépben rendesen megtanulja azt a szerencsétlen mesterséget, és utána el is tudjon helyezkedni

kököjszi 2008.01.13. 19:45:06

Bill, az EVA 25% 2006 október óta.

Rendben, fogadjuk el, hogy a felsőoktatás is szolgáltatás és fizetni kell érte. (Már most is ezer apró módon veszik le az egyetemek a diákokat.) Ha viszont ezt a magánosítási logikát használja Pinocchio, akkor kezdje azzal, hogy kiszáll legalább az egyik zsebemből, és csökkenti az adóimat. Amíg az adókat emeli (legutóbb pl. az EVA-t), addig ne beszélj a piacosításról. Ez pénzbehajtás, semmi más. HAgyják nálama pénzem, és majd eldöntöm a fiam/lányom hol tanuljon - itthon vagy Bécsben (ott már olcsóbb).
És persze, mikét az eü-ben, a felsőoktatásban is a minőség és a hatékonyság az ürügy. Mitől lesz jobb, ha tandíjat fizetnek benne a diákok? Minél inkább bevételt orientált az egyetem, annál jobban csökken a színvonal mostanában - óriás előadások, tesztek, kamuvizsgák, PhD hallgatók tartotta órák, stb.

A kamu szakok pedig azért lehetnek mert Magyar és Hiller sorra engedte ezeket a szakokat elindítani különféle politikai és egyéb (személyes, baráti, stb.) megfontolásokból.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.13. 19:47:07

mildi,

Szerintem a tandíj ezt a szar rendszert konzerválja, hiszen ha elveszünk mindenkitől 105 ezer forintot, meg mesterszakon félmillát, akkor már nem is tűnik annyira veszteségesnek a felsőoktatás. Az intézmények rossz gazdálkodása miatt elherdált pénzt meg lehet siratni, lehet bármennyivel növelni és csökkenteni, a színvonalon az nem látszik meg.

A ,,nehogymá mink fizessünk ki a gazdagok diplomáját" pedig egy olyan megosztó, demagóg és álszociális érvelés, hogy kinyílik az ember zsebében a bicska.

volkov 2008.01.13. 19:48:49

arra a sokszor ismetelt vegso ervre, hogy "most nagyon rossz az allamhaztartas helyzete, ha masert nem, ezert mindenkepp kell tandij es eu bizt. reform, amik hat nem a legjobbak sot javitani sem biztos, hogy fognak a mostani helyzeten, meg atgondolni sem lehetett tulsagosan, mert szorit az ido, rapid megoldas kell, a jobbak meg lassabbak es penz kell hozzajuk az meg nincs", ajanlanam mindenkinek Obersovszky Peter Csaba Laszloval keszitett minapi interjujat (megtekintheto az echotv honlapjan a musorarchivumban).

adlerXP · http://3kerulet.fidelitas.hu 2008.01.13. 19:55:56

"És persze, mikét az eü-ben, a felsőoktatásban is a minőség és a hatékonyság az ürügy. Mitől lesz jobb, ha tandíjat fizetnek benne a diákok? Minél inkább bevételt orientált az egyetem, annál jobban csökken a színvonal mostanában - óriás előadások, tesztek, kamuvizsgák, PhD hallgatók tartotta órák, stb.

A kamu szakok pedig azért lehetnek mert Magyar és Hiller sorra engedte ezeket a szakokat elindítani különféle politikai és egyéb (személyes, baráti, stb.) megfontolásokból."

minden szavaddal egyetértek.

a matek szigom egy 10 kérdéses, a közgazdaságtan pedig egy 2*30 kérdéses teszt volt.

szemináriumokat az alap tantágyakból csak phdsek vagy demontsrátorok tartottak. akiknek a 80%a csak kutatni akarna, és egy iszonyat nyűg neki, h hülye egyetemistákat is tanítania kell. ennek megfelelően le is szarják.

az a megoldás, hogy odamegyek a mütfre, a heller farkas fősulira, a zskfre, ávf-re stbre és azt mondom, h hello. ti többet nem tanítotok és nem vtok akreditáltak.

volkov 2008.01.13. 19:58:20

a fizikus oktatast vedendo ket dolog:

kokojszi:
"PhD hallgatók tartotta órák"
a PhD hallgatok tobbnyire gyakorlatot tartanak, ez igy van az osszes kulfoldi helyen is, amit ismerek (par jobb egyetem az EUban ill., amennyire latom US-ben). (Igaz, a gyakorlatok alatt mast ertenek ott es mast itthon. ami miatt a PhD hallgatoknak tobb energiajuk jut a kutatasra, mint itt, ha belenyulnak egy huzosabb evfolyamba. Maskepp forditva: a gyakok itt meg mindig erosebbnek tunnek mint jo par elitebbnek mondott helyen - persze fenntartom a lehetoseget, hogy nincs eleg ralatasom.)

adlerXP:

a fizikusokat spec. annyira nem feltenem, amennyire tudom a szuken vett termeszettudomanyos kutatason kivul is viszonylag jol el lehet vele helyezkedni (pl. a Morgan Stanleynel kockazatelemzoinel a fizikusok, matematikusok, infosok melle a kozgazdaszok mar nem is nagyon fernek be, bar lehet, hogy ez csak egy legenda. )

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.13. 20:02:25

,,az a megoldás, hogy odamegyek a mütfre, a heller farkas fősulira, a zskfre, ávf-re stbre és azt mondom, h hello. ti többet nem tanítotok és nem vtok akreditáltak."

Mi alapján mész oda, kedves Adler? Mert a pletykák, meg a véleményed önmagában elég kevesek. Azon is meg lennél lepődve, hogy kedvenc pártod és pl. a Mütf között mennyi a kapcsolat..

volkov 2008.01.13. 20:06:54

adlerXP:

"szemináriumokat az alap tantágyakból csak phdsek vagy demontsrátorok tartottak. akiknek a 80%a csak kutatni akarna, és egy iszonyat nyűg neki, h hülye egyetemistákat is tanítania kell. ennek megfelelően le is szarják."

ez tenyleg egy letezo problema, ismertem embereket, akik fel ora felkeszulessel probaltak meg lezavarni huzosabb gyakokat. improvizalas a tablanal, elhuzodik, osszevissza stb.

egyebkent az onmagaban egy erdekes kerdes, hogy az egyetemi oktatasban aktivan reszvevoktol milyen szinten kell magas szintu kutatasi eredmenyeket elvarni. egyreszt a szakma elvonalanak kepviseloi rangot adnak az oktatasnak, masreszt ha kezdettol megnyomjuk az oktatast a kutatokon akkor kevesebb sanszuk van, hogy magas szintre jussanak.

mildi 2008.01.13. 20:08:58

király rák,
lehet...
képzeljük el, hogy jövő évtől beszüntetik az operettszakokat (akik már elkezdték, egye fene, befejezhetik a mostani feltételek mellett:D), nem maradna csak az egyetemek és főiskolák töredéke, és oda is piszok nehéz lenne bekerülni, viszont a legjobb előadók lennének, a profok nem icnéznek, a legmagasabb szintű tárgyi feltételek biztosítva-mekkora felzúdulást váltana ki azokból, akik így kimaradnának egy diplomából?

adlerXP · http://3kerulet.fidelitas.hu 2008.01.13. 20:11:40

egyik haverom ausztráliában phd-zett. egy db órát sem kellett tartania. 3 év után annyit mondtak, h igen meg van/nem nincs meg...

van aki csak tanítani tud/akar. akkor azt miért nem hagyjuk, h csinálja kutatás nélkül? aki meg be akar zárkózni egy szobába 20 évre, azzal miért kell szívatni a diákságot?

kököjszi 2008.01.13. 20:31:36

Az indultak még főiskolák mellett tulajdonképpen a legtöbb egyetemet és kart, amiket az elmúlt 15 évben alapítottak, be lehetne zárni csukott szemmel. Alig veszne valami kárba. Mondjuk a miskolci bölcsészek és hasonlók.
Aki benne él a felsőoktatásban ismeri, hogyan történnek a szakindítások: a MAB visszadobja, de Magyar/Hiller et. engedélyezi, mert jó elvtársak kilincseltek nála (megtörtént). Vagy már eleve a MAB-ban lezsírozzák a szakindítást, hamisított iratokkal (megtörtént).

A nyugati világ nagy és sokféle, mindenre találni ott példát és az ellenkezőjére is. (Én nem ismerme a mérnöki és természettudományos képzést, a példáim nem arra vonatkoznak.) A PhD hallgatókat Nyugaton esetleg "class" tartására vonják be, de előadónak semmiképpen nem, és "seminar" tartására sem - amennyire ismerem.
Az egyetemi képzés nemcsak tudás, hanem habitus, gondolkodásmód átadása is. Nekem volt olyan órám, ahol 4-5 fő ült együtt az OL igazgatójával hetente egy spec.koll-on. Ma még profot sem látnak a diákok. 500 fős előadóba teszik a 900 fős előadást, velem megtörtént hogy 15 fős terembe tették a 60 fős órát - úgysem járnak a hallgatók. 80-100 fős szemináriumokat tartanak meg - a költséghatékonyság nevében. A 90 perces órák helyett 75 perceseket a jobb teremkihasználás érdekében.
És akkor ott van az oktatók zömének "féltudású magyar elit" volta!!

volkov 2008.01.13. 20:32:12

"van aki csak tanítani tud/akar. akkor azt miért nem hagyjuk, h csinálja kutatás nélkül?"

mert esetleg hamar ott talajuk magunkat, hogy az oktatasunk 20 evvel le van maradva az anyag tekinteteben.
(habar lehet, hogy vannak tantargyak ahol ez nem ertelmezheto)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.01.13. 21:49:13

,,nehogymá mink fizessünk ki a gazdagok diplomáját"

hát persze. ez hogy tetszik?

"nehogymá én fizessem a romagyerek szemműtétjét"

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.01.13. 21:58:37

Bill,
EVA vs. nem EVA.

az adórendszer nem attól működik jól, hogy magasak vagy alacsonyak az adók. az az igazi fehérítő tényező, ha az állampolgár tudja (önnálóan is), hogy az adófizetés elkerülhetetlen.

ebben nagyon jó az EVA. nincs lehetőség körbeszámlázni, pl. Az EVA a végállomás. Mivel egyszerű, mint a faék, csalási lehetőség sincs. mi ezzel a baj?

"fizessenek a gazdagok" - nem nem. fizessen mindenki. egyforma mértékben (úgy értem, arányosan).

szejler 2008.01.13. 22:57:45

denever

Azért az adóterhelés mértéke igencsak befolyásolja az adómórált. Számtalan példa igazolja (nálunk TÁNYA 36-18%-ra csökkentés).

VIII. Nagyapó 2008.01.13. 23:57:06

mildi

Ez a kevés a szakmunkás gyakori panasz pl. ipari vállalatvezetők körében, akiknek kellene több, persze ugyanolyan olcsón, de valahogy a bérek is alacsonyabbak, a munkanélküliség is magasabb a körükben, ami arra utal, hogy egyelőre nagyobb az igény a diplomásra, így mindenki jobban jár, ha továbbtanul - erről szól a linkelt Kézdi-Varga-cikk. De ha tudsz kutatásról, ami az ellenkezőjét támasztja alá, kérlek, szólj!


Diplomásra igenis szükség van, sokra és bárkinek - különben úgy járnánk, mint India, ahol van egy hatalmas réteg, ami képtelen kitörni a szegénységből, mert tanulni nincs pénze.


A tandíj önmagában ez ellen van, mivel egy diák hitelképessége a bankoknál elég gyenge. De ha diákhitellel kombinálják, azt úgy már a szegényebbek is be tudják vállalni - és talán korrektebb beszedést tesz lehetővé, mint amikor a jelenlegi rendszerben a diplomások egy jelentős része bebújik a minimálbér mögé, a többi meg ingét-gatyáját ráfizeti a magas adókulcsokra. Ráadásul tényleg növelheti az elvárásokat az intézmények felé, ami javíthat a rendszeren.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.01.14. 00:33:33

Bocs Szejler, sarkosan fogalmaztam.

persze van egy szint, ami felett az adó rablásnak minősül.

pártunk és kormányunk vudunak titulálja az adó/járulékcsökkentés kapcsán elérhető növekedést és adózási fegyelmet. ők és az apeh az adóellenőrök hadában látják a lehetőséget, pedig ez a hozzáállás drága (2005ben 70mrd volt az apeh éves költsége) és rossz morált eredményez.

az ellenzék - ki tudja miért - nem tér ki koncepciójában a beszedés hatékonyságának növelésére. biztosan lendít a növekedésen a terhek csökkentése, erre van élő példa tőlünk északra. még ha meg is verik arrafelé a magyarul telefonálókat.

amint írtam is, az ellenőrizhetőség egyszerűsége nagyon fontos. ez magában hordozza azt is, hogy az állampolgár is érti, miért annyi az annyi. ettől majd a könyvelők és adótanácsadók sopánkodni fognak, de hát ez az üzlet.

az egyszerűség középtávon az ellenőrzések gyorsulását és hatékonyságuk növelését eredményezheti - komoly potenciál van az automatizált ellenőrzési folyamatban.

az állampolgárt pedig az tartja vissza az adócsalástól, hogy
- garantált a lebukás
- kicsi a kísértés (mert nem nyer akkorát, ha csal)

a jelenlegi toldozott-foldozott rendszer a korrupció és a csalás melegágya, hatalmas kiadásokkal tartható egyben, vízfejű bürokratauralmat eredményez, és erősen függ az emberi tényezőtől.
ahhoz képest, hogy a szadesz már komoly évek óta adótreformál, sok eredménye nincs. illetőleg negatív elmozdulás történik.

viva eva.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.01.14. 00:35:43

8. Nagyapó:

az adórendszer, a növekedés és a foglalkoztatottság erősen összefüggenek, ahogy te is írod. de a politikusok szívesen növelnék/csökkentenék az elemi egységeket - logikusan kevés eredménnyel...

táltos 2008.01.14. 08:34:29

"Minden kereslet es kinalat kerdese"
Ja, Kóka megrendelései anno is a kereslet és kínálat szerint történtek, és a többi haver is ez alapján gazdagodik.
"de vmit akkor is csinálni kell, ennyi diplomás egyszerűen nem kell!"
Mennyi is az az "ennyi"? Szerintem meg pont kevés a diplomás az országban. A Ksh adatai szerint 1990-2006-ig mindenféle egyetemen és főiskolán, nem csak nappali szakon összesen kb. 655000-en szereztek oklevelet. portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/tabl2_06_02i.html
Le kellene már számolni azzal a tévhittel, hogy sok a diplomás! Legfeljebb az eloszlással lehetnek gondok.

"A kamu szakok pedig azért lehetnek mert Magyar és Hiller sorra engedte ezeket a szakokat elindítani különféle politikai és egyéb (személyes, baráti, stb.) megfontolásokból."
Egyetértek. A 2001-es nagy összevonások óta újabb intézmények is alakultak.Olyan új karok is aminek nem túl sok értelme lehet. (ja és a tévében látom, hogy ott toborozzák az eü-i biztosító ügynököket)
"Az indultak még főiskolák mellett tulajdonképpen a legtöbb egyetemet és kart, amiket az elmúlt 15 évben alapítottak, be lehetne zárni csukott szemmel. Alig veszne valami kárba."
Azért sok vidéki főiskola annak a városnak ez egyetlen/legnagyobb munkaadója. Meg mindenféle más megélhetést is segíti. Nem olyan egyszerű.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.14. 09:04:46

olyan ez a tandíj-orvoslás a beteg felsőoktatásnak, mintha egy szürkehályogos betegnek kivennék a vakbelét... kb. :(

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.01.14. 09:21:03

Elősegíteni, hogy minél több jól képzett szakembere legyen az országnak, nos, ez nemcsak egyéni, hanem közösségi feladat is.
Elősegíteni, hogy alacsonyabb sorból származó, ám tehetséges fiatalokból jól képzett szakemberek legyenek, kiemelt fontosságú közösségi feladat, részint az értelmiség frissülése szempontjából, másrészt a tehetség, mint emberi erőforrás megbecsülése céljából. Tehát ezek közösségi célok, ezek megoldását kellene lehetőleg demagógiától mentesen, célratörően megkeresni.
Mindemellett akik azt akarják, hogy az elitből származó fiatalok lehetőleg verseny nélkül foglalhassák el a legjobb állásokat, nos, nekik elemi érdekük minden oktatási forma fizetőssé tétele. Már most is óriási a tanulás pénzigénye, mivel különórák nélkül nagyon nehéz versenyképes, jól jövedelmező képzettséghez, több nyelvtudáshoz jutni.
Az, hogy a tanulás mennyire jó egyéni befektetés, az borzasztóan változó szakmánként is, de még szakmán belül is. Nem mindegy, hogy valaki röntgen- vagy labororvos, illetve szülész-nőgyógyász. Ennek az elvnek alapján csak a sikerszakmákat érdemes tanulni. Ez pedig baromság, mert csúcsmenedzsereken kívül azért más szakemberekre is szükség van. Az, hogy a piaci elv az élet bizonyos szegmenseiben jól működik, nem jelenti még, hogy mindenütt jó megoldást ad.
Egy társadalom működésének igenis vannak nem közvetlenül megtérülő költségei, ahogyan egy cégnek is vannak. Például elég sokat költünk ma már környezetvédelemre, munkabiztonságra, ergonómiára, amelyek nem épülnek közvetlenül a termékre, mégis szükségesek. A társadalomnak is vannak ilyen költségei. Az oktatás pedig még közvetlen haszonnal is jár. Csak gazdasági elven szemlélve is azt kell mondjuk, igenis költeni kell rá társadalmi szinten is, nem keveset.

szejler 2008.01.14. 09:46:23

Ezt olvastátok b**ki?
index.hu/politika/belfold/ung3791/

Gusztustalanul rímel ennek a postnak a címére is.

Kolláth nálam eddig is dobogós volt, a "teniszlabdát a közszereplő szájába" versenyen, és azt hiszem hangja első csendülésétől kezdve égnek tőle az idegpályáim, de ezzel elnyerte a mindenidők legpofátlanabb paprikajancsija címet.

Emlékeztetőnek még ez is:

www.es.hu/up/printable.asp?channel=AGORA0703&article=2007-0121-2132-47QBWM

medve 2008.01.14. 10:35:56

Smalladam! Itt egy újabb remekmű értesülős leánykától: az MSZP összekapja magát. Még jó, hogy a Hírszerző nem értesült arról, hogy mit érzett Fletó, amikor megtudta, hogy presztizse Győzikéével vetekszik:

"Hideg kampány": miért nem mozgósít az MSZP?
A fő üzenet: a kormánynak igaza van

Nagy Szilvia
2008-01-14 07:30

Cikk továbbküldése e-mailben:

Ön neve:
Ön e-mail címe:
Címzett neve:
Címzett e-mail címe:


A népszavazásra való tekintettel most is összekapja magát a párt, Gyurcsány Ferenc pedig változtat az elmúlt másfél évre jellemző stílusán, vagyis az "átverem rajtatok, ha beledöglötök is" módszeren - forrásaink szerint ez a két fő tanulsága az MSZP hétvégi elnökségi ülésének. A résztvevők szerint már-már demonstratíve nagy volt az összhang a miniszterelnök, valamint Kiss Péter és Lendvai Ildikó között, ami nem jó hír a Gyurcsány megbuktatásáról álmodozóknak."

Érzed a benyalás ízét a cikkben?

politicus · http://reakcio.blog.hu 2008.01.14. 10:36:12

Kedves Bill,

Elnézésedet kérjük, hogy az ordító ellentmondásra fel mertük hívni a figyelmet.

Erre a jövőben többet...........is sort fogunk keríteni.

Bummer 2008.01.14. 10:39:49

Az a kurva jó, hogy amikor a diákhitelt bevezették, azon zengett kórusban a szadesz és a mszp, hogy "jaj, miből fogják vissza fizetni". Aztán most kötelezővé teszik. A kurvaannyát Horn "Sátánistakarácsonyfamertattólvagyokzsidó" Gábornak.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.14. 10:53:53

bummer, elfelejted, hogy volt 7 évük felnőtté tenni a fidesz rémuralma alatt kiskorúsított nemzetet, amely most már önellátó... így csak vegye fel a azokat a hiteleket... jó lesz neki! :D
vagyis :(

Google 2008.01.14. 13:16:41

A diákhiteleket emeljék fel...a csillagos égig, 2008 szeptember elsejétől, nem jelenti azt, hogy fel is fogják emelni. Ez egy igéret. De volt ÖTÉVES ADÓCSÖKKENTÉSI TÖRVÉNY is. Az sem kötelezett SEMMIRE, akkor mire kötelezne egy javaslat?
Kihaltak volna a mammutok? Nem hiszem. A kommancs mammutok élnek és humorizálnak, ld. Kooláth, korlátlanul. Micsoda humor!

táltos 2008.01.14. 15:56:08

szejler 2008.01.14. 09:46:23
Még van bőr a képén? Nem ő az egyik alkotója a ma is érvényes alkotmányunknak?
Kezdem sajnálni az eccerű ügynököket, mindig csak ők szívnak:)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.14. 16:00:08

nekem az tetszett a 'legjobban' Korlát bácsinál, hogy komolyan azt kérte a bíróságtól, tiltsák el ifj.Ungváryt a történész szakma gyakorlásától! :DDDD

Gabe 2008.01.14. 17:29:22

Miért kell a tanárszakokat basztatni? A legkevésbé presztízsérdekeltek, és ez a kínálat/kereslet tekintetében a legkiegyensűlyozottabb... Ráadásul bolonya miatt most legalább két évig nem lesz tanárképzés, mert még mindig nincsenek akkreditálva a mesterszakok.
Ehhez képest a közgáz-jog-társadalomtudomány (itt a kommunikáció, nem a bölcsészeknél!!!) csak a fölösleges cuccot termeli (és pl. a szoci fellegvár zskf-en mást oktatnak-e?).
Úgyhogy ezt a bányászok tartják el a tanárokat dumát már ott kéne hagyni, ahol való.
És legyen: önrendelkezés plusz 10% általános adó... Akkor oké, de amikor a fizum 60%-át látom viszont, akkor minden ilyen nagyokos kommentelőnek, aki a csőrös nincsingyenebéd katekizmusából idéz, annak a jó!/%!%!/!//!/!/=/(=/%!!!!

kyle 2008.01.14. 18:17:07

tegyuk hozza hogy a szakmunkasok egy resze azert nem talal melot, mert nem hajlando mas orszagreszbe koltozni, inkabb otthon vinnyog a "szulofoldjen". ha meg az egyetemek-foiskolak megtartasa azert erdek, mert munkat adnak videken, akkor talan vissza kene tekerni az idokereket, es ugrani egyet a jo kis szocializmusba. mert ez az.

-Claude- 2008.01.14. 19:33:03

Kedveskis mindenki,

érdeklődve olvasom, miket kommenteltek itt, mert érdekel, mit gondoltok TI, akiket ez kb. nem is érint (vagy talán néhányatokat). Engem belülről, mert idén felvételizem.
Az hagyján, hogy amikor megkérdezik, hova megyek, rögtön mellékérdezik azt is: és az mennyibe kerül? esetleg a tájékozottabbja: "orvosi? úúú az a legdrágább..."
Sajnos már nekem se csak azon kell törnöm a fejemet, hogy meglesznek-e a pontjaim, kell-e emelt szintű érettségit tennem valamiből, vagy honnan töltsem le az idei matek érettségit- hanem hogy mennyibe kerül a szak, amit kinéztem, tudják-e majd a szüleim fizetni.
A diákhitel havi összegének (30000 ft) megemelése üdvös javaslat, de nem elég. Akit csak vidékre vesznek föl, hogyan fizet ebből tandíjat, kollégiumot/ albérletet, kaját, jegyzetet, vonatjegyet hazajönni? Nyilván ez majd jól lecsökkenti a diplomások számát. És aki elvégzett egy gimnáziumot, mit csináljon? nincs szakképesítésem, tehát hova menjek dolgozni? leginkább sehova, mert ez ugye egyetem mellett elég meredek dolog. A családom hogyan fogja kifizetni ezt? Mert oké, elélünk, de azért mégis öten élünk egy családban, és így a költségvetésünkből aránytalanul nagy rész fedezi majd az én életemet.
Eddig tandíj nélkül, a diákhitelből meg egy kis havi szülői segítséggel simán el lehetett élni egyetemistaként, igazából munka nélkül. (Ez tuti, eléggé belelátok.) Ezután mi lesz? Egyetem után dolgozunk, munka után holtfáradtan tanulunk, és hónap közepétől mézeskenyér, vaj nélkül?

-Claude- 2008.01.14. 19:35:30

Bocsi, elég kusza lett, de Ti is érzitek, h kb csak a sirámaimat adtam ki benne...

Gabe 2008.01.14. 19:44:30

Kedves Calude, ez azért van, mert megint először kell vmiért fizetni, majd utána gondolkodnak el azon, mit is kell igazából csinálni...
Vidéki egyetemeken-főiskolákon két kérdés hangzik el nyílt napon: milyen érettségi kell, de a fotnosabb: mennyi a kolesz, ki kap olyat és mennyi a megélhetés?

Doktor úr 2008.01.14. 23:20:00

Egy kis formális logika (matek): hamis állításból levont bármilyen következtetés szűkségszerűen igaz. Utána lehet nézni.

kyle 2008.01.14. 23:47:49

sorry Claude, de az egyetem nem jár alanyi jogon neked (sem). nettó hülyeség hogy "majd a gazdagok gyerekei" mert nekik is 2 választásuk van: 1. fizetős iskolába mennek, de azt ne sajnáld tőlük, olyan is 2. tanulnak rendesen, mint te, és felvételiznek egy jó egyetemre. persze, könnyebben elvégzik. de ha te tehetséges és okos vagy, kaphatsz állami finanszírozást, ha meg nem, hát lásd fent. a gimis érettségiddel meg menj el a helyi lámpagyárba, ha más nincs. ha ott van munkaerő-igény, akkor ott kell dolgozni. ha most elmondom neked, hogy én jó módú gyerek vagyok, és művelődésszervező diplomával voltam 2 évig munkanélküli Pesten!!! az megynyugtat? én is belefeccöltem 4 évet, a fele banda csak lébecolni járt oda, a másik fele akarta vinni valamire - nem vitte , nem volt igény a diplomájára. most külföldön élek és dolgozom, olyan munkakörben, amit otthon is végezhettem volna érettségivel is (ügyfélszolgálat). nem bánom a diplomát, de a hazámnak nem volt és nem is lesz érdeke hogy ingyen végezzünk ott sokan. mert nem és kész. ha orvos, tanár, vagy könyvelő akarsz lenni, minden tiszteletem a tiéd. ha büfé-ruhatár szak érdekel, ne siránkozz, nem érdekünk hogy elvégezd. tanulj keményebben és kerülj be a szűkebb körbe, akit felvesznek támogatással. ja még valami: haverom bátyja a Harvardon!! végzett. dolgozott mellette. én is dolgoztam. sőt van orvos egyetemista haver, aki most is dolgozik. a gazdagok között is vannak tehetséges diákok, a kevesebb hely miatt most ők is nagyobb versenyben vannak. nem tudom sajnálni magunkat na...

dowNLoad 2008.01.15. 00:34:36

Félelmetes ez az ország, ismertem egy csomó kollégistát, volt aki a vizsgára a faterja 600-as Mercijével ment, volt aki simán vehetett volna egy házat, (nem lakást!) volt aki vállalkozó volt, és csak a diákigazolvány miatt bohóckodott ott, de egyvalami biztos: akinek csak a képességei jók, az erős hátrányban van azokkal szemben, aki ügyes a simliben, kaocsolati (és valódi)tőkében gazdag, de amúgy síkhülye az egyetemhez, és nem is érdekli, de kell neki egy diploma.
AKI tényleg azért akar egyetemre járni, hogy tanuljon, az van a legrosszabb helyzetben. (és még hülyének is nézik) Az Úristen irgalmazzon nekünk, nehogy ilyen emberekre legyünk rászorulva, valamilyen életbevágó dologban. (a sok alkoholista orvosegyetemistát még nem is mondtam, de az ott szinte kötelező)

Bummer 2008.01.15. 00:48:22

Doktor Úr, ezt rosszul tudja, de legalábbis nem érti. Az implikáció, azaz következtetés egy állítás: a->b, azaz a implikálja b-t, magyarul a-ból következik b. Ez felírható úgy is, hogy ~a v b, azaz "nem a vagy b", ugyanis a és b értékeitől függően az állítás ugyanolyan szabályszerűségek szerint vesz föl igazságértéket.
0 0 > 1, 0 1 > 1, 1 0 > 0, 1 1 > 1, magyarul az implikáció semmi mást nem mond, mint hogy "a igaz esetén b nem lehet hamis".
Ezzel keveri össze azt amit mond. Ugyanis a logikai kijelentés igazságából nem következik az implikáció helyessége.
"Ha Gyurcsány Ferenc éppen nem hazudik, jó miniszterelnök". Ha ez az implikáció helyes, akkor a "Gyurcsány Ferenc hazudik" állítás (~a v b) automatikusan igazzá is teszi, tehát nem tudunk semmit mondani arról, hogy jó miniszterelnök-e. Magyarul hamis állításból nem tudunk helyesen következtetni.

Invictus 2008.01.15. 00:55:06

Na igen, a sok kamu szakot nyugodtan be lehetne zárni. Vagy fizessen érte, aki oda akar menni, hogy elmondhassa magáról, hogy neki is van diplomája, bizonyám :)
Igaz, ami igaz, a szoc-ban durva verseny volt a felsőoktatási helyekért, messze nem volt annyi hely, mint manapság, és akkor jobb minőségű volt a diplomás-output is (átlagban legalábbis, persze jó elvtársak gyereke gyakran protekcióval került be).
Igaz az is, hogy akkor (a 80-as évek végéig) Európában csak Albániában volt alacsonyabb a diplomát szerzők aránya, mint nálunk. De szépen átestünk a másik végletbe, igaz nyugatabbra is a mi mostani diplomaszerző-arányunk a jellemző. Lassan olyan szerepet tölt be a felsőoktatás, mint régen a gimnázium. "Normális" középosztálybeli fiatalnak "kötelező" részt vennie benne.

-Claude- 2008.01.15. 12:32:13

Bocs mindenkitől, aki nem értette meg, mit is akartam a kommentemmel mondani. Csak annyit, hogy a való élet valójában nem gadaság vagy befeketetés. Tudom, hogy nem jár alanyi jogon, de mikor én négy éve elkezdtem a gimit, szó se volt ilyesmiről, hogy fizetni kell majd az egyetemért, tehát annak tudatában dolgoztam végig nyolc évet, hogy utána jó helyre felvegyenek, ne kelljen izgulnom a pontjaim miatt, és azt tanulhassam, később melózhassam, amit valóban szeretnék. Most meg anyuékkal hosszas vitákat folytatunk a vacsoraasztal körül, hogy mihez lehet kedvem, mert mire van pénz. Ez nem szánalmas? Egy csomó embert ismerek, aki évek óta álmodozik arról, hogy orvos lesz. Most azt mondják, biztos nem mennek oda, mert többe kerül, mint lébecolós egészségügyi szervező vagy egészségügyi menedzser vagy ilyesmi. Azért az orvosi a legdrágább, mert oda kevés ember kell, és ezért aki oda menne, fizesse a felső árkategóriát? nem hinném, hogy orvosból olyan jól állunk.
Persze ha tehetséges vagyok, akkor majd az állam bácsi fizeti. Vagy ha tehetséges nem is vagyok, de mázlista. Vagy ha apukám baráti kapcsolatokat ápol a vizsgáztatóval. Vagy ilyenek.
Egyébként meg, amikor diplomával is nehéz elhelyezkedni, diákként még nehezebb. A részmunkaidős foglalkoztatottakat elég kevéssé becsülik meg (ez tapasztalat).
Minden nehéz, és ez speciális helyzet. Nem akartam megbántani senkit, csak úgy mondtam, meg igazából csomó dologba -helyzetemből adódóan- nem látok bele. De hajrá.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.01.15. 14:33:06

Hamis érvet hamisan kezelt - egymást lerontó hibákból még rosszabb eredmény. De Horn Gábor esetében ezen nem kell csodálkozni: neki azt se szabad elhinni, amit kérdez...

Quickqueck 2008.01.16. 10:00:31

A Diákhiel emeléssel maximálisan egyet értek. Nekem már lassan a mesterképzésen kell gondolkodnom, és bizony nem kevés a tandíj, rohadtul nem elég rá a Diákhitel, a családi támogatásom a szó szoros értelmében NULLA.
De egyetem mellett is bátran el lehet menni dolgozni, ott a hétvége, az mkinek szabad (jobb esetben), tanulni meg ott az éjszaka, túl lehet élni.
A járulékos költségeket meg lehet csökkenteni, bizony, mézes-vajas kenyér méz és vaj nélkül, meg hazajárni sem kötelező olyan sűrűn...
Sikeresen lediplomáztak előttünk már nálunk jóval csóróbbak is...
süti beállítások módosítása