Intro

"Szándékomban áll megpályázni az elnöki posztot" - jelentette be 2007 októberében Stephen Colbert amerikai komikus, aki annak idején (népes magyar rajongótáborának köszönhetően) nagy fölénnyel nyerte a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak az M0-s északi hídjára kiírt névpályázatát.  

*

Amerika egyik legbefolyásosabb külügyi magazinja, a Carnegie Alapítvány által gondozott Foreign Policy (FP) havonta felkap egy-egy népszerű nemzetközi témát, melyet 'Think again' címszó alatt megpróbál kihámozni a rátapadt előítéletek, tévképzetek sminkje alól. A rovat célja mindössze annyi, hogy a politikai korrektség görcsei nélkül, csak a színtiszta tényeket alapul véve szülessen kockázatelemzés.

Magyarország nem Amerika. Külpolitikánk, külügyi stratégiánk (amire mostanság aszondják van), az de facto nincsen, újragondoló rovatunk viszont nekünk is lehet. Most folytassuk Amerikával: 2008 biztos, hogy (a kínai olimpia mellett) az elnökválasztás éve lesz. Innét Budapestről mit tudunk ehhez hozzászólni?

*

Mi - ahogy futó kalandoktól eltekintve mindig a történelemben - eztán sem leszünk fontosak Amerikának. A 90-es évek után törvényszerű, hogy ismét leértékelődtünk: a piacunk nyitott, a NATO kivonult Boszniából, Taszárt bezárták, feszkós ügyeinket magunkkal vittük az unióba. Magyarország 2008-ban egy fél marokra elég szakértőn túl senkit sem érdekel Washigtonban. A világ számos (stratégiai) szegletében ugyanakkor minden korábbinál nagyobb figyelemmel kísérik az amerikai előválasztásokat. Nekik ez advent: szkepszissel telt várakozás egy új ember eljövetelére - hét szűk esztendő után. Nekik fontos, hogy ki lesz az Államok következő elnöke: hogyan kezeli majd Kínát (a valutát, külkereskedelmet), Oroszországot (a Kaukázust, Közép-Ázsiát), Európát (a védelmi ernyőt), Latin-Amerikát (a megveszekedett őrültjeit). Túl azon, hogy szerepünk sovány lesz, azért lehetnek-e nekünk is érdekeink? Gondoljuk újra!  

1. Magyarországnak csak jót hozhat a váltás?

Nem feltétlenül. Bár G. W. Bush elnöksége látványosan leértékelte Európát és a transzatlanti szövetséget, Budapest - legalábbis diplomáciailag - jól járt az "Új Európa" és a "Régi Európa" ideológiai megosztásával, mert az felértékelte az új tagállamok politikai súlyát az unióban. Kelet-Közép-Európának az sem vált hátrányára, hogy az elnök főtanácsadójaként, majd külügyminisztereként a régiónkat és Moszkvát is mélyen ismerő Condi Rice szolgált. Ismerte és értette a helyi problémákat: Gazprom-ügyben például biztos, hogy hiányozni fog.

2. A magyar pártoknak mindegy, ki az elnök?

Nem mindegy. Gyurcsány Putyinnak való látványos aláfekvése Keletről komoly "előnyöket" hozhat az MSZP-SZDSZ koalíció 2010-es fundraiser-gépezete számára, ám apaszthatja, sőt a jobboldal felé terelgetheti a nyugati támogatást. Épp ezért a baloldalnak az európai/eu-orosz ügyek iránt kevésbé érdeklődő elnök jelentene kisebb kockázatot, míg a Fidesznek homlokegyenest az ellenkezője: egy hangsúlyosan atlantista és Moszkva-kritikus adminisztráció.

Ha sarkítunk: a szocik jól járhatnak a harmadik világ felé forduló Obamával (akit éles kritikák értek, amiért elnökként elhanyagolta a Kongresszus európai ügyek albizottságát), vagy republikánus oldalon a külügyekben tökéletesen tájékozatlan Mike Huckabee ex-lelkipásztorral. A Fidesznek (már ha a párt hajlandó megőrizni kínkeservvel visszaépített atlantista profilját) jó partnert jelenthet a kelet-közép-európai ügyekben tapasztalt stábot mozgató Hillary Clinton, vagy a politikai arcélét Reagan alatt megedző truth-teller, John McCain. Előbbi nagy előnye lehet, hogy jó eséllyel nevezi ki külügyminiszterének a magyar feleséggel és helyismerettel megáldott Richard Holbrooke-ot (utóbbi javára meg az szól, hogy Hillynél egy egész kicsit emberibb és szimpatikusabb). A Fidesz számára szerencsés egybeesés, hogy érdekei nagyrészt egybeesnek az unióéval: egy atlantista elnök kiemelten kezelheti a közös gazdasági, üzleti szabályozásban való előrelépést az USA és az EU között.

3. Az országnak mindegy, ki az elnök? 

Nem. Bush látványosan negligálta Koszovó ügyét saját prioritásai közül, márpedig a Nyugat-Balkánon hosszú évek óta most a legnagyobb az instabilitás. Olyan elnök kell, aki - még ha a háta közepére kívánja is - érdekeltnek véli magát a térség "újra-daytonizálásában".  

4. Amerikának számít majd, ki a mi miniszterelnökünk?

Nem. Ha a tartós orosz befolyás miatt végül úgy értékelik, hogy Budapest nem elég megbízható, Washington még mindig kereshet (és találhat) elég partnert a régió más államaiban. Hogy DC illetékeseit érdekeljék a mi keleti problémáink, inkább csak saját érdekünk.

5. Ki lesz az elnök?

Jó eséllyel Hillary, esetleg McCain. A magyar jobboldal tehát - a maga piti kis szemszögéből - jól áll, és csatát nyert New Hampshireben.  

*

Beszéljünk Amerikáról! Hajrá, Bobkó Csaba!