Wass Albert-emlékév: Grand Opening
2008. január 08. írta: TuRuL_2k2

Wass Albert-emlékév: Grand Opening

 Nem, nem hallgatjuk el: 100 éve született Wass Albert (nem is tehetnénk, igazán hardcore olvasóink már elkezdték a grófi jubileum tárgyalását a Kulturizálás bejegyzésnél). Blogunk egyik újra és újra agyonkommentelt témája a honi közéleti sajtót sem hagyta hidegen. A legjobban talán a Népszabadság és a Heti Válasz közelítette meg publicisztikailag a százéves születésnapot, előbbiben Papp Sándor Zsigmond keresi óvatosan az író helyét a magyar irodalmi kánonban, utóbbiban Szőcs Géza boncolgat a számos Wass-paradoxon közül hatot. A Magyar Nemzetben már finoman új Jókaiként jelenik meg (igaz, a Wass-könyvek kiadásában érdekelt Kráter Műhely vezetője nevezi így), de a legtovább a Magyar Hírlap merészkedett: hirtelen nehéz eldönteni, hogy Csontos János Wass Albert földjén című verse-e az erősebb, vagy Faludy György egy, a hazáról szóló, kiragadott verstöredékének igazságtalan szembeállítása a Wass-i életművel.

 A Magyar Kultúra Házában ezekben a percekben is zajlik a Wass Albert Gálaest, olyan emblematikus fellépőkkel, mint Dörner György vagy Kondor Katalin. De az egész világon az íróra emlékeznek ma: a szolnoki Aba-Novák (micsoda reakciós áthallású név!) Kulturális Központban, a sárospataki Református Kollégiumban, vagy Marosvécsen épp úgy, mint Floridában.

 Joggal merül fel a kérdés: hogyan ünnepel a Reakció? Mit tesz hozzá a nemzet ünnepéhez? Nos, szándékaink szerint a szerzőtől származó, korábban nem publikált írással, valamint egy átfogó körképpel: a februári Reakcióban körüljárjuk Wass Albertet, az egykori írót és a kortárs jelenséget. Utasított-e vissza olimpia aranyérmet? Hány román paraszt halála szárad a lelkén? Jelölték-e irodalmi Nobel-díjra, vagy várható-e posztumusz jelölése? Hogyan vált a jobboldali rendezvények talán leggyakrabban idézett szerzőjévé? Már csak harmincat kell aludni, és mindez kiderül.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr17289956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hiba 2008.01.09. 08:28:40

Azta.. ez a Hírlapos Faludy ellenpont a no komment megjegyzéssel az alpári jobboldalizmus egyik legtaknyosabb húzása. Apáti Miklós követte el aki a cikk alján szerepel?
Wass Albert pedig nyugodjék békében, én továbbra is olvasni fogom. Néha gyönyörködve, olykor csodálkozva kétdimenziós figuráinak olcsóságán, de mindenképpen azért, hogy szórakoztassam magam.

ch 2008.01.09. 08:45:47

No és mitől lenne ez a nemzet ünnepe?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.01.09. 08:56:36

ch:
Ki kellett volna tennem az irónia-piktogramot?

Ardarich 2008.01.09. 09:00:01

Szórakoztatónak biztos szórakoztató, meg olvasmányos. "A funtineli boszorkány" tényleg nagyon jó könyv. A versei nekem gyengék, de ez gusztus dolga. Az is fix, hogy egy kis történelemhamisításért meg antiszemita hangulatkeltésért sosem kellett a szomszédba mennie: kedvencem "Az Antikrisztus és pásztorok" azon jelenete, mikor az észak-erdélyi falucska öreg zsidó szatócsa előadást tart gonosz kommunista fiának a magyarok toleranciájáról és szeretetéről-1944. késő nyarán... Nemhogy nem deportálták még május-júniusban Auschwitzba, de békében működik a boltja, sárga csillagról nem is hallott. A későbbiekben a feleségével együtt elmenekül a szovjetek elől, egyenesen a Harmadik Birodalom felé :-).

ch 2008.01.09. 10:03:50

TuTuL_2k2: úgy látszik, ki, a kedvemért.

kzgy 2008.01.09. 10:14:42

Iróniát a magyar népnek, Wass Albertet kötelező olvasmánynak...

Épp tegnap beszélgettünk arról haverokkal, hogy van még néhány Wasshoz hasonlóan egysíkú-egygondolatú író-költő a magyar irodalmi kánonban.
Ettől még bünti lenne kötelezően olvasni a gyerekemnek.

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2008.01.09. 10:54:30

Nem Albi bácsival van a baj. Ő olyan amilyen. Lehet szeretni, nem szeretni stb.
A probléma ott kezdődik, hogy ikont faragtak belőle. A wikipedia szerint a Kárpát-medencében eleddig 20 db szobra és emléktáblája van. És csak most kezdődik a centenárium. Lefogadom, hogy az év végére legalább megduplázódik ez a szám.
Ehhez képest mondjuk Wekerle Sándornak 0 db szobra van, Batthyány Lajosnak 2. Nem is beszélve mondjuk a Wassnál jóval tehetségesebb erdélyi költőnek, Dsida Jenőnek 1, az sem Magyarországon. Persze nem szobrokban kell mérni a tehetséget és a megbecsülést, de ez is jelez valamit az ország mentális állapotáról.

Téglagyári Megálló 2008.01.09. 11:08:25

Szathmáry,

Wekerle irt népszerű irodalmat? Nem. Na látod :-)

Persze :-(

Tehéntőgy 2008.01.09. 11:26:40

Megálló: Rejtő-szobrokkal sincs tele az ország :-)

Ács Feri · http://reakcio.blog.hu 2008.01.09. 11:59:32

Tegnap Koltay Gábor arról panaszkodott, hogy "a média" agyonhallgatja a Wass-ünnepségeket (amelynek beharangozóján az MTI egyébként ott volt.) Bezzeg nem volt agyonhallgatás a nyolcvanas években, amikor Koltay mester a pártállami, március tizenötödiki giccsparádékat rendezte!

Ez a Csontos, akit a Szakonyi Péter szokott alázni a hír tévé lapzártájában?

Szárnyas 2008.01.09. 12:07:07

Majd egyszer, egy nyugodtabb korban, meg fogják azt vizsgálni, hogyan keletkezik az identitás, illetve egyes indentitás-elemek.
Hogyan vált egyszerre a kiváló Márai Sándor a jobboldal kedvenc írójává, majd hogyan ejtették és került a helyére a metálosabb Wass Albert?...
Mint ahogyan azt is meg fogják nézni, miért felejtettük el (értve itt: public) az erdélyi magyar irodalom más kiválóságait, és miért maradt itt Wass Albert - Sztálin-szoborként magasodva fölénk....kifejezve a radikalizálódást...

Téglagyári Megálló 2008.01.09. 12:10:06

Ardarich, hát, ennek az okai szociológiaiak. A Wass-közönség amolyan szoborállitós, mig a Rejtő olvasók nem abból a fajtából valók, na meg Rejtő eleve nem patetikus műveket irt.

táltos 2008.01.09. 12:10:40

Jó ötlet lenne amúgy is egy kicsit több szépirodalom a Reakcióban. Nem tervezitek egy kis irodalmi melléklettel kibővíteni a lapot?
Csak a 20. sz. eljének hagyományaira hivatkozva:)

Ács Feri · http://reakcio.blog.hu 2008.01.09. 12:11:18

...És hogyan feledkeznek meg a valóban első vonalas erdélyi magyar írókról, költőkről: Dsida Jenőről, Szilágyi Domokosról, vgy éppen Tamási Áronról, Sütő Andrásról.

ergé 2008.01.09. 12:12:40

Táltos, de hisz van benne Oli bácsi-összes :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.09. 12:25:23

Szárnyas: "metálosabb Wass" :D

"Jó ötlet lenne amúgy is egy kicsit több szépirodalom a Reakcióban" -hallod, Ergé? :))))

ÁcsFerihez: ÉS: Karácsony Benő

k|M · http://reakcio.blog.hu 2008.01.09. 12:26:39

Szathmáry · www.reakcio.blog.hu 2008.01.09. 10:54:30

Áprily Lajosról is elfeledkeztünk, pedig róla sem kellene.

táltos 2008.01.09. 12:34:33

Arra gondoltam, hogy a 19. és 20. sz. fordulóján majd minden lapban közöltek verset, novellát, folytatásos regényt.
A Reakció feleleveníthetné ezt a reakciós hagyományt.

dolphin 2008.01.09. 12:37:54

Ha jol emlekszem, tavaly szeptemberben, Tamasi szuletesenek 110. evfordulojan meg a DunaTV sem emlekezett meg a dologrol. Pedig hat Tamasi egy picit jobbat alkotott mint Wass. Vajon hol volt akkor Koltay...?

jbb 2008.01.09. 12:48:32

Nekem sem Wass a kedvencem, nem tartom őt a legnagyobb magyar írónak, de feltűnt, hogy nektek szinte kötelező már legalább havonta egyszer elhatárolódni tőle és vicceskedni a rajongóin. Ne, ez viszont megapara.
Egysíkú-egygondolatú, ez baj talán? Van aki csak meleg közösségek életével tud foglalkozni, van aki kizárólag holoélményekről regél, sőt vannak akik ezt még kombinálják is, esetleg rendezik...
Ilyen a világ, nekem spirótól kifordul a gyomrom, ezért nem is írok róla posztot.

hiba 2008.01.09. 13:04:32

jbb: a hangsúly a minőségen van, nem a témán. Van aki a dunai halászlét szereti, van aki a tiszait, ez ok. de ha valakik azt kezdik híresztelni, hogy a menzán árult éppen ehető leves a legnagyobb magyar konyhaművészeti alkotás, mert árpádsávos tányérban tálalják, az gáz. Ez ellen szólni kell, különben akik nem ettek még igazi halászlét, elhiszik, hogy ez az.

Ács Feri · http://reakcio.blog.hu 2008.01.09. 13:09:06

jbb: nem elhatárolódunk (nekem például a Kard és Kasza nagyon tetszett) hanem szót emelünk a politikai ikongyártás ellen, a félműveltség ellen, a kurzuslovagok ellen, az ostoba kultúrharc ellen. Engem legjobban az zavar, hogy Wassnál jóval nagyobb formátumú erdélyi magyar írók teljesen ismeretlenek a jobber fundik között. Sőt, nemcsak a fundik között. Sajnos.

kzgy 2008.01.09. 13:35:27

1. Szerintetek a jobber fundik ejtették Márait? Nem lehet, hogy csak sok volt nekik. (Ami nem szégyen, mert bizony enyhén szólva is nehézkes és sokszor unalmas.)

2. Csatlakozom! Szépirodalmat a Reakcióba. Szerintem 2007-ben Magyarországon klasszikus/szépirodalommal foglalkozni igazán reakciós tett lenne.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.09. 13:53:50

foglalkozik... kortárs 'szépet' pedig sok lap közöl.
Egy ilyen lap "Szépirodalma" a publicisztikák, nem?
:)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.09. 13:56:48

divathullámok... "Márai előttről", rémlik még valakinek Hamvas renszánszára? minden bódéról őt árulták... (ami persze nem votl baj, sőt)
Na persze erre már csak a vén harmincasok emlékezhetnek... :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.09. 13:57:53

jbb - ÁcsF már válaszolt, de Spiróra: végy ki egy hét szabit és feküdj neki a Fogságnak... :) Megéri.

ergé 2008.01.09. 14:07:50

1*Hamvas = 2*Márai = 5*Wass

kábé.

tistedur 2008.01.09. 14:17:47

Szamárfül!
:DD a régi szép idők..

táltos 2008.01.09. 14:29:54

kzgy 2008.01.09. 13:35:27
Biztosan túl sokat emlegette Márait
ferenc testvér a blogján:)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.09. 14:37:21

nesztek egy kis Szépirodalom... :D
csak 18+ ! (Lőwy mestertől/ről)
murci.freeblog.hu/archives/2008/01/09/A_buval_baszott_magyar/
& bocs az önrpromóért..

gloire 2008.01.09. 14:45:46

"...teljesen ismeretlenek a jobber fundik között."

Sőt énszerintem van egy olyan réteg is akik ha Wasst
nem kapják a kezükbe, egyáltalán nem olvasnának
mást, semmit.

ergé 2008.01.09. 14:57:28

Urak! Megfontolandó a szépirodalmi rovatra vonatkozó kérésetek, magam is régóta ötletelek rajta! Addig is olvassátok Szamárfül könyvajánlóit és irodalmi miniesszéit a Reakcióban! :)

Súgok: ha minden jól alakul, a februári lapszámtól beindul a színház-rovat is ;)

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2008.01.09. 15:07:27

"Szerintetek a jobber fundik ejtették Márait? Nem lehet, hogy csak sok volt nekik. (Ami nem szégyen, mert bizony enyhén szólva is nehézkes és sokszor unalmas."

egypár könyvét elolvasva bennem ezzel kapcsolatban más indok is felmerült. márai kívülről felületesen tényleg az eszményi "boldogbékeidős" óarannyal futtatott díszkötéses polgári író, meg jól gyepálja a kommunistákat is. de ha valaki tüzetesebben belemerül, főképp a háború utáni írásaiba, akkor láthatja, hogy Márai a polgárságról, a keresztény-nemzeti kurzusról, meg a kortárs revizionista-fundamentalista jobberekről nem túl elismerően nyilatkozik.

ezt nem lehet könnyű megemészteni annak, aki mondjuk ma is horthy miklós legvitézebb matróza...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.09. 15:10:47

épp ezért ritka hiteles ember Márai.
aki nem tudja megemészteni, az ő baja... :P

atitata · http://egysegedmunkasemlekei.blog.hu/ 2008.01.09. 20:08:40

Igazából kicsit elszomorít a sok firtató hozzászólás..
Miért baj, ha emlékeznek Wass Albertre?
Miért kell egyből a "szomszéd tehene is dögöljön meg" hozzáállás?
Igen, fel lehetne sorolni számtalan olyan irodalmi személyiséget, aki ugyan úgy megérdemelné a megemlékezést, mint ő.
De inkább annak kellene örülni, hogy végre erre a szintre eljutottunk.
A művei mögött pedig igen is mély tartalom rejtőzik. Van mondanivalója. Érzelmekkel teli.
De már ebbe is bele lehet magyarázni a jobb oldalt...
És ha lehet is, talán nem véletlenül.
De azért nem szeretni egy írót, mert a műveinek bizonyos részeit felhasználják politikai célokra, hát...
Szerintem az már viszont baj, hogy a nevét blogok reklámozására használják egyesek. Mert ez az aktuális téma. Mindent a főoldalért!
Jobbos, balos, nem teljesen mindegy?
Amíg ezen vitáznak az emberek, az a fogalom, hogy Magyar, lassan teljesen értelmét, értékét veszti.
Komcsizás, nácizás, ezt tudjátok mindannyian!
Vakon követni egy hülyét. Mint a birkák.
És mindegy, hogy melyik hülyét.
Önös érdekeket képvisel mindegyik, és ti, mint jó kutyák, ugrotok a szavára. Testvéretek torkának is, ha ezt a pártérdek úgy kívánja.
Tudjátok mit? Azok az erdélyi írók, akiket ti itt felsoroltatok, mint szobor várományost, mind sírna, ha tudná mi folyik most a szeretett hazájában.

Svábbűnözés · http://svabbunozes.blogspot.com/ 2008.01.09. 23:40:15

Ideje lenne véget vetni a Svábbűnözésnek! Bővebben:
svabbunozes.blogspot.com/2008/01/svb-hbors-bns-hautzinger-magyarhentes.html

Magyarország a magyaroké! Nem a románoké, nem a sváboké!

Ardarich 2008.01.10. 08:17:57

atitata: Bár bevallom, nem vok "jobbos", de szerintem Wassal igazából nem az a baj, hogy jobboldali. Kit érdekel a pártállása. Irodalmi szempontból érdektelen. A műveinek színvonalán lehet vitázni végtelenségig (én eléggé egyenetlennek tartom-jó regények váltakoznak egészen gyöngékkel), de ez igazából gusztus dolga. Az irredentizmusával sincs baj önmagában.
A baj ott van (és ezt felerészt pont a túlhajtott kultusza hozta létre), hogy a regényeit történelmi tényregényként olvassák, pedig nem azok. Az emigrációja után meglehetősen ködös elképzelései voltak Erdélyről, szocializmusról stb., és a románok kapcsán mindenféle rémhírnek hitelt adott (politikai publicisztikájában és könyveiben egyaránt). Például az "Elvásik a veres csillagban" (ami elvben a koalíciós időszakban és a Ghiorghiu-Dej érában játszódik) megtiltják az erdélyi iskolában a gyerekek között a magyar beszédet-ez egész egyszerűen nem volt így. Akkoriban vígan folyt a magyar tannyelvű elemi iskolai oktatás, nemhogy a diákok egymás között ne beszélhettek volna magyarul.
Nem arról van szó, hogy mentegetni kéne a román sovinizmust. De teljesen fölösleges még rettenetesebbnek elképzelni, mint amilyen. A zsidózása más tészta, azt inkább a cikkeiben művelte, az irodalmi munkásságában legfeljebb áttételesen van jelen (ld. mondjuk "Kicsi Anna sírkeresztje").

Ardarich 2008.01.10. 08:23:28

Svábbűnözés: nagyszerű, gyártsunk még egy kurucinfót, ezúttal a negyvenes évekbeli Ludas Matyi szellemi magaslatairól kiindulva. Igaz is, a svábokat még nem sértette halálra senki a rendszerváltás óta, épp itt volt az ideje, nehogy már egy lehetséges újabb törésvonalat ne hozzunk létre.

hiba 2008.01.10. 08:30:49

A svábbűnözés gondolom ironikus poén akar lenni, csak valahogy nem tudok rajta röhögni.

aranyhaj.blogspot.com · http://aranyhaj.blogspot.com 2008.01.10. 08:54:32

Wass Albertet becsülöm, mint írót. Emellett nem lehetett könnyű élete; érthető, ha némiképp elfogult.

De a tehetséget pártállástól függetlenül lehet tisztelni. Wass írásai meghatóak, a nyelvezete gyönyörű.

aranyhaj.blogspot.com

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.10. 09:28:51

van egy rossz hírem: az új ill. pót-Wassalbi Méhes György... tkp. már évek óta. Annak aki "nem dől be" a Wass-kultusznak, de erdélyi irodalmat akar, és nem néz körbe, hanem megeszi, amit az arcába nyomnak, jelenleg épp az ulpius.. És Méhes is elég gyenge (khm, "egyenetlen színvonalú") - persze a nők zabálják (T. a kivételnek), mert nekik a Dönisz után már ez a magasirodalom...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.10. 09:34:24

amúgy aki akár egyetlen jó könyvet megír, már megérdemel (majdnem) minden tiszteletet - és Wassnak pl. ott van a Funtineli boszik. A Rea. cikke inkább a túlzott WA-kultuszról szól... (már ha nem túlzott eleve minden kultusz)

Ardarich 2008.01.10. 09:59:22

Szerintem Méhes esetén a felfuttatás nem sikerült annyira, amennyit a hatalmas reklámkampányok alapján vártak. Nincs meg benne az a plusz kötődési lehetőség, amit Wassnál az irredentizmus jelent.

jbb 2008.01.10. 10:57:06

ÁcsFeri: szerintem ez nem poltikai ikongyártás. Nevezz meg csak egy hangsúlyos politikai szereplőt, aki eszközként erre használja fel! Wasst az az igény hozta felszínre, hogy a 60 év kommancs uralma, a nemzetköziségbe vetett hite (azt már nem is mondom, hogy mnagyarellenessége), a trianoni nemzeti gyász szándékos elhallgatása szemben a másik nemzeti tragédiánknak számító holokauszt folyamatos arcunkba nyomkodásával vezetett oda, hogy egyre többen követelik maguknak az elveszett maygarságtudatukat. Én ezt úgy nevezném, hogy felelőtlen kormányzati és értelmiségi hozzáállás. (Nem kell hoznom most a Gárda ügyét ugye? Ha lenne rendőrség, aki megvédená a vidéken élő kiszolgáltatott embereket, ha a kormány nem a hangjukat felemelőket üdözné, hanem a bőnözőket, akkor erre sem lett volna igény. Nem tették, most ne tessék utólag reklamálni.)

Ha a köztévében ülhetne jobber értelmiségi is, aki a pörzsei gondolatot képviselné, nem éreznék ezek a csoportok úgy, hogy ők el vannak hallgattatva, rajtuk mosolyognak. MOndjam azt, hogy dackultúra Wass. De ha államilag nem változik ez a hozzáállás a közeljövőben radikálisan, ha a liberális, a tv-kben nyomuló értelmiség továbbra is csak gyalázkodni fog, higgyétek el még többen fogják olvasni, még több gárdista lesz. Ilyen egyszerű ez.

hiba: A hangsúly azon van, hogy a szélsőjobb kultúra minden egyes őt ért támadást nem az egymás mellett élő véleménykülönbségnek fogja fel, hanem személyét, ezáltal fennmaradását megkérdőjelező harcnak. (MEgjegyzem nincs ezen mit csodálkozni, 60 év kommancs uralom után ezek fattyai mondják meg is a frankót, miközben nácikkal riogatnak). HIggyétek el "az élni és élni hagyni" elv sokkal jobban működne most is, ebben a ti felelősségetek is óriási. Mellesleg a stílust mindenki döntese el maga, ahogy más az ízlésünk a halászlé és az epres palacsinta kérdésében is, az irodalomban sem attól függ, hogy néhány magát szakértőnek nevező személy mit tart fennköltnek 's mit nem. Minden művészeti ág befogadása szubjektív, ezáltal a befogadó történelme, neveltetése, érzelmi világa, családi állapota határozza meg, hogy számára értékes-e vagy sem. (Örökös vitám ez amúgy is szobrászművész barátommal :-))

Szamárfül: köszi, kihagyom. Majd megnézem élőben a Magyar "Nemzeti" Kortárs Színházban az elkövetkező évadban. :-)

Vigyázzatok a medencétekre, jegesek az utak. Háj.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.10. 11:00:32

"dackultúra"
hmm, teccik - de csak mint elnevezés, a tartalma nem... :)

Svábbűnözés · http://svabbunozes.blogspot.com 2008.01.11. 11:13:17

ELÉG volt a gyomorforgató, gusztustalan SVÁBBŰNÖZÉSBŐL! Segíts TE is megállítani a SVÁBTERRORT: svabbunozes.blogspot.com

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.01.11. 13:17:55

Svábbűnözés:
Ok, állapodjunk meg abban, hogy ez volt az utolsó svábbűnözős offtopik reklámkomment. A jövőben mindet törlöm, a hozzászólóval együtt.

Világ Négere 2008.01.12. 10:52:52

"pörzsei gondolat"
Még mindig ezen röhögök :DDDD

nénike · http://mandiner.hu 2008.02.11. 15:09:57

A mester újra felbukkant. Persze a februári Reakció vezető témája, de most látom, hogy egy debreceni értelmiségit egy Kósának címzett levél megírására késztetett. Wass Albert helye. Részletek itt: basahalom.blog.hu/2008/02/11/wass_albert_helye
süti beállítások módosítása