Militáns, agresszív ufista reakciósok
2007. december 05. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Militáns, agresszív ufista reakciósok

Jobbra tart az Index címmel közölt magasröptű sajtóelemzést az Orpheus névre hallgató blogger. A linkjei között szabadkőműves és emeszpés honlapokat felsorakoztató fiatalember elmélete szerint jobbra tolódik az Index. Miután nagyot sóhajtottunk, hogy akkor ezután nem fognak minket jobbszélről áljobber zsindexbérencnek tartani, kommentár nélkül csemegézzünk Orpheus meglátásaiból, miért is lett jobboldali az Index.

"A 2002-es fideszes választási vereség után megfigyelhető volt az erős jobbra tolódás, és ezzel együtt a kommunikáció színvonalának jelentős zuhanása ... Ennek jegyében történt a jobboldali médiabirodalom felépítése is, amely ma már nagyságában és tőkehátterében a legjelentősebb (Sic!) magyarországi médiavilággá növekedett."

A szerző szerint azzal tolódott jobbra az Index, hogy az utóbbi időben folyamatosan lebegtették a koalíció-szakadását, szerinte "az elsősorban Orbán miatt meg nem valósult metróépítkezés nyúlásának "takony"-metaforával jellemzése, a BKV lehazugozása mind-mind beszédesek". Aki kritizálja a BKV-t, az jobboldali? Áhá, akkor innen ered a Fidesz támogatottságának megugrása!

Orpheus megfejtése szerint azért is jobbra tolódik az Index, mert "Orbánt az Index vezető újságírói jól ismerik. Tudják, hogy portáljuk léte foroghat veszélyben, ha 2010-ben ő nyeri a választást. Ezért célszerű lojálisnak lenniük, keveset szúrni a leendő miniszterelnök felé, s bőszen kell ekézniük Gyurcsányt és csapatát."

Már látom, ahogy Tóta W. Árpád a nemzeti keresztény szolidaritásról és a népnyúzó reformok megakadályozásáról értekezik. Orpheus mindezért megbünteti az Indexet: "hét év után beállítottam kezdőlapnak az origo-t..."

Kedvenc idézetünk most következik, egyrészt mert minket kóstolgat, másrészt meg kitűnik belőle, hogy soha nem olvasott UFit/Reakciót. (Ez egyébként balos-liberós kritikusaink egy részére kifejezetten jellemző). Szóval, idézet: "Egyre jellemzőbb a "militáns", agresszív beszéd, a durvábbnál durvább kifejezések sorjázása, amelyekre a fentiek is példák lehetnek. Ez pedig elsősorban a jobboldali média sajátja, Gondolától Ufiig, kurucinfótól Magyar Nemzetig."

Illusztris társaság, lebuktunk, így ezúton üdvözöljük kurucinfós testvéreinket, Bolgár György után szabadon: 88!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr59253182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Őrnagy Őrnagy 2007.12.05. 13:58:16

Nagyon jól szórakoztam az íráson, üdítő volt. Köszi a linket:)
De ez az ember hogy lehet egy állami tulajdonú intézmény igazgatója?
És elqrta, sokszor az Origóról olvastam azt, hogy zorbánbérenc. Jobb lesz kezdőlapnak a népszava.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.12.05. 14:02:17

Ugyan, hagyd el, ergé, a ficerének ott a szabadkőműves link a portálján, hát azért mégse őt kéne el nem kötelezett elemzőnek tekinteni! Egy hülye nem csinál nyarat, meg telet se...

ergé 2007.12.05. 14:03:55

Kommentgyöngyszem a linkelt írás után:

"Bár szerintem az, hogy a jobboldaliak militánsan és agressziven, valamint mindenhova odapofátlankodva kommenteznek, még nem jelenti a valós túlsúlyukat"

Hát tényleg, hogy merészelik ezek a jobboldaliak!!!

mozis 2007.12.05. 14:08:11

Ja, és közben orpheus, (mellesleg a XXII. kerületi szoci, igen jó felvilágosodás-kutató, ellenben gyermetegen filozofálgató homme public) a csöppet sem erőszakos, ellenben jogkövető partizáninfót tartja barátjának az iwiw-en:
iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=11547909

Ossz még Orfi, ossz.

Őrnagy Őrnagy 2007.12.05. 14:09:12

Próbáltam neki egy kicsit kommentelni, de nem jelent meg még, fura.

cccc 2007.12.05. 14:09:50

Vannak ám baloldali militánsok is, csak ők sokkal többen. Hehe.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2007.12.05. 14:11:01

Hát mit nem lehet ezen érteni? Schmidt Mária építi a médiabirodalmát, ennyi az egész.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.12.05. 14:11:41

jaj épp errre gondoltam... hog h. erről írni kell! :)
egy egyetemi tankönyveket is (pl. Európai művelődéstörténet c.) író srcác (1972-es) hogy lehet ennyire felszínes...?! (és még finom voltam...)

mivel az én kommentjeimet valszeg nem fogja kirakni a fiatalmeber, a 2.-t itt megimételném: hogy írhat ezen a színvonalon az, aki elkedte kiadni a remek, sőt pazar Karácsony Benőt?! a "méltó-e rá"-kérdése foglalkoztat... na de mindegy, legalább újra kiadja vki.

ckp 2007.12.05. 14:13:28

Ha a szélsőbal jobbra tolódik, az mi?

mákospite 2007.12.05. 14:15:28

Lehet, hogy egyszerűen csak annak próbálnak nyalni, aki esélyesebb a hatalom megszerzésére.

Syr Wullam 2007.12.05. 14:17:00

Es meg hulye is, mert ilyeneket ir a honlapjan:

"Sajnos egy éve nem tudok belépni a saját honlapomra.. "

Link: www.orpheus.uw.hu/

En be tudtam lepni (de minek) ...

Egyebkent meg: GIGALOL!

cccc 2007.12.05. 14:17:41

Csak arról nem beszél, hogy mi váltja ki ezt a durvaságot. Az ő agresszív viselkedésük.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.12.05. 14:17:42

(off:
lehet, h. csak az én gépem szar, de a Ókovács Szilveszter épp szétdúlja a sablont :)
)

ergé 2007.12.05. 14:20:47

Syr William, ROFLMAO, ha már mozaikszóban röhögünk :-D

cccc 2007.12.05. 14:21:50

A kurucinfo is azért olyan stílusú, mert az emberekből ezt a reakciót váltja ki sajnos. Csak ők le is merik írni.

k|M · http://reakcio.blog.hu 2007.12.05. 14:22:41

Ókovács Szilveszter szétdúlta a html-kódot.

peter 2007.12.05. 14:24:08

Az elkeseredettség durvaságot vált ki az emberekből. Ez természetes.

eN 2007.12.05. 14:24:33

akkor a tegnapi agyhalott-roham a fenyofas cikk alatt ezt akarta ellensulyozni. lol

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2007.12.05. 14:28:24

Mindenesetre Orpheus örülhet, hiszen ez volt az első kommentelt bejegyzése a negyvenből. :)

Őrnagy Őrnagy 2007.12.05. 14:28:31

Mondjuk az nekem se tetszik, hogy pl. pár éve a fél magyar politikai elit ott volt egy 1°%-ot se kitevő vallási kisebbség rendezvényén.

gloire 2007.12.05. 14:43:37

Nagyon tetszik!

Egyébként még arra leszek kiváncsi, ha tényleg megtörténik
a váltás a politikában, akkor mi lesz itt.

"Az embertelen, náci index (akikből minden emberi érzés kihalt már),
a kollaboráns rendőrség, aki nem tudta megakadályozni, hogy már
a járdát is a csúnya nézésű jobberek uralják, nembeszélve az állami
televízió jobbos sztárjairól. Nézzétek meg Balót, akit minden jel
szerint felesége, és holdudvara irányít bábként egy jó ideje,
miket szól az államtitkár úrnak..."

Kasa lesz. Úton, útfélen magukat az aszfalthoz verő, síró
embereket kell majd kerülgetni. Elbőgik magukat a képernyőn,
Jusztlászlónak betelik az összes postafiókja...

Sürgősen be kell hívni a fiatalembert az ATV stúdiójába.
Most még talán nem késő...


Őrnagy Őrnagy 2007.12.05. 14:50:18

Az előző rossz postra ment, ezer bocsánat, keverem már a postokat, inkább dolgozok

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2007.12.05. 15:04:36

Működik a blogkommunikáció: a hozzászólások egy része azóta eltűnt a bejegyzés alól.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.12.05. 15:05:34

ja, cenzúrál ezerrel a srác. még magát is! :DDDDD

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.12.05. 15:06:21

atv-be behívni...: :)))
jaja, kb Budapéterrel kompatibilis...

dekoninckx (törölt) 2007.12.05. 15:21:47

Szaisztok!
Itt vajon lehet kommentelni szabadon? Nekem két hozzászólásom nem jelent meg a kettőből, pedig szerintem volt benne valami infó. Ha kell, szívesen felvételizek.
Mindegy, Orpheus kissé suta egy alak.

Orpheus 2007.12.05. 15:04:54
Nagyon köszönöm mindenkinek, hogy megosztotta velem a gondolatait.
Néhány reflexió:
1. Nem gondolom, hogy Orbán Viktor lepkehálóval jön 2010-ben és befogja az Indexet.
2. Azt gondolom, hogy különféle ellehetetlenítési technikákat alkalmazott volna a "holdudvara" az Index-szel szemben, ha az Index nem vált karaktert, pontosabban nem tolódik el jobbfelé. Ebben mesteri tudást halmozott fel O. Viktor és csapata.

> Mi ez a múlt idő? Elaludtam volna és már 2010 van? (nem lepődnék meg, de azért...) Nem értem, hogyan befolyásolhatná az ellenzéki, a kereskedelmi tv-kben is szót alig kapó Fidesz az indexet...

3. A kommentek között adminként válogatok, ami nem tetszik, kihagyom, ami igen, berakom. Ez van. Máshol, másképp van. Sorry.

> TERALOL
4. A szavazást ezennel lezárom:)) Több komment ehhez itt nem fog megjelennik. Üdv. mindenkinek.

Nem tudom, elgondolkodott-e már valaki a Fidesz 2010-es kormányra kerülése és Orwell 1984-a közti párhuzamokon. A Fidesz alatt (Orpeus szerint) nemigazán lesz szólásszabadság, és az is nagyon gyanús, hogy O'Brian és Orbán neve nagyon hasonló... :D

ati · http://notv.hu 2007.12.05. 15:34:19

gyerekek, valóságtól elrugaszkodott álmodozókkal egyszerűen nem kell foglalkozni, szefósokat kicsúfolni nem szép...

Yeolde 2007.12.05. 15:45:37

Orpheus sajnos kimoderálja a neki nem tetsző commentet. Csak azt tudnám, akkor minek ír? Küldhetne emailt a haveroknak, az egyszerűbb. Bár akkor nem hivatkozhat arra, hogy megjelent az index főoldalán és 23 csillióan olvasták.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2007.12.05. 16:23:53

a militáns "jobbos" pont olyan idegesítő (és gyakori), mint a militáns "balos"

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2007.12.05. 16:25:06

...csak a "balos" bloggert militáns jobbosok; míg a "jobbos" bloggert militáns balosok találják meg

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.12.05. 16:25:21

ó mit találtam!
na mit csinál a bácsi, ha hazamegy a munkából?!

szerkeszt!
Bal - egyenes
a Magyar Szocialista Párt XXII. kerületi szervezetének kéthavi hírlevele
szerk. Jászberényi József.. -- [Budapest] : MSZP XXII. kerületi Szervezete, [2007]

:)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.12.05. 16:37:33

vki leadhatna belőle pár pld.-t a szerk.-nek...

slapaj 2007.12.05. 16:54:32

gloire, nem az a kérdés, hogy milyen lesz az Index a jobboldal választási győzelme után, hanem az, hogy milyen lesz közvetlenül előtte.

Szilu Bácsi 2007.12.05. 17:07:13

Hát ez jópofa volt...:)
A ZSKF legjobb tudásom szerint nem állami iskola.
(Alapítva: 2000)
Orbán ellehetetleníti az Indexet, ha nem nyal neki, ez a legjobb.:)))
Aztán majd a Népszabit, Népszavát, 168 Órát, Hócipőt, ATV-t...
Lassan ők is tolódhatnának.:)))

kököjszi 2007.12.05. 17:36:27

ZSKF nem állami, de az egyházi egyetemek sem azok. A lényeges az: kapnak-e állami fejpénzt a hallgatók után.
A másik fontos mozzanat pedig az, hogy diplomát nem adhat ki bárki Mo-n, ezt a MAB-nak (ami állami "hatóság") kell jóváhagynia és az oktatási miniszternek.
Így, ha a ZSKF nem is kapna állami fejpénzt, akkor át tudott nyomni egy csomó szakot a MAB-on, amit Bayer et. hálózata nélkül...?
Aki mellesleg elbukta a MTA PI igazgatói pályázatát, így kinevezték mb. igazgatónak, majd pályázat nélkül végelegesítették.

dekoninckx (törölt) 2007.12.05. 18:01:35

Kár, hogy már nem lehet kommentelni Orpheusnál, mert akkor tudtára adhatnánk, hogy Fodor Gábor (aki ugyan nem szoci, de kormánytag) is szélsőjobbos lett: az index szerint keresztbetenne Hujber Ottó erőművének, és a hülyéje még az ukránok szemetét is kihalásztatná a Tiszából.
index.hu/gazdasag/magyar/szrn071205/
index.hu/politika/belfold/tsz1205/

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.12.05. 18:30:01

Eddig se lehetett: az enyém megjelent, de kimoderálta. Beírtam neki, hogy az egész szövegéből sugárzik a baloldali elkötelezettség, amit a linksora is alátámaszt, még ha nem is működnek a hivatkozások.

Van különbség a szélsőbal és a szélsőjobb között (most vegyük engem a szélsőjobbnak). A következő: a szélsőbal - sőt, a szélsőnek nem mondott szélsőbal is - kőkeményen moderál. Én meg nem: semmilyen kommentet nem törlök ki, csakis a meztelen tracbacket, ha nem tetszik, mert az nem vélemény, hanem csak ugródeszka.

Tehát a különbség az, hogy a szélsőjobb gyakorolja a véleményszabadságot, míg a baloldal (egésze) legfeljebb csak beszél róla, de csupán saját seggnyalóinak tartja fenn.

dowNLoad 2007.12.05. 18:48:45

ki az a bolgár györgy? nem ismerem, valami büszkebuzi? vagy posztkomcsi? (mindkettő?)

Wormie 2007.12.06. 10:55:52

Ez a pasas nemrég még Rába mester néven skizofréniázott az indexen, de úgy tűnik, töröltette a nickjét, mert botrányos volt. És ilyen előélettel tanított egy gimnáziumban....

Gabe 2007.12.06. 11:57:19

Kököjszi: kap fejpénzt. A zskf akkreditált intézmény, amely qva sok pénzért vesz oktatókat a nevükért. Amúgy meg érdekes, hogy a "nem kell ennyi felsőokt. intézmény" szlogen mellett felfuttatnak a szocik egy ilyen helyet.
(urban legend: állítólag a hefop és egyéb uniós lóvék leszipkázására alakult az egész, majd megszűnik, de jó lesz ingatlannal bizniszelni)
Az is említésre méltó, hogy dr. hab. orpheus sem Debrecenben (ahol végzett), sem Pécsett (ahol phd-zett és habilitált), sem az MTA Irodalomtudományi Intézetében nem tudott álláshoz jutni, csak egy ilyen alibi főiskolán...
Amúgy meg nem érdekel, hogy szabadkőműves, az a lényeg, hogy egy faszkalap (lásd a képét)

ergé 2007.12.06. 12:06:50

Jászberényi-önéletrajz: \"A 2006-os, győztes választási kampányban Lendvai Ildikó országgyűlési képviselő mellett dolgoztam médiafelelősként.\"

Téglagyári Megálló 2007.12.06. 14:19:14

Gabe,

a világ fejlettebb felén elég ritka, hogy valaki ott kap állást, ahol doktorált.

Gabe 2007.12.06. 14:23:59

TM: na és? Mo-on ez nem így van (és mielőtt...: nálunk is van egyetemi hagyomány, talán régebb óta, mint a világ bizonyos fejletteb felein).
Amúgy meg arra utaltam, hogy sehova sem kell, ahol ismerik a tudományos kvalitásait. (És Szegedet kihagytam, ott doktorált).

Téglagyári Megálló 2007.12.06. 15:01:57

Gabe,

nem feltétlenül Ámerikát értettem a világ fejlettebb felén.

És az egészet nem azért irtam, hogy azt állitsam, Jászberényi egy zseni. Csak azt, hogy ez a tény, hogy azokon a helyeken nem kapott állást, még nem minősiti Orpheust.

Téglagyári Megálló 2007.12.06. 15:03:09

Még annyit, hogy bölcsészdoktorból túlképzés van, nehéz állást találni.

Gabe 2007.12.06. 15:10:52

TM, viszont JJ nem mai nyikhaj, bőven akkor kezdte, mikor még lehetett volna biztos állása. Mint ahogy volt is, de több esetben elbaszta (de erről inkább többet nem írok).
Sztem meg jogászdoktorokból van túlképzés :)

Téglagyári Megálló 2007.12.06. 15:16:43

Gabe,

az más, ha első kézből vannak ismereteid róla, de akkor azokat ird le.

Jogász? Fogász-jogász nem doktor, tartja a mondás :-)

Republikánus 2007.12.07. 08:12:40

A Klubrádió-Átévé-Népszava Bermuda-háromszögében elveszett tanárúr elfelejtette megemlíteni a legfrissebb és egyben a legsúlyosabb bizonyítékot az Index jobboldaliságára: a nácibarát Sólyom László is azt olvassa... Csak nehogy egyszer megkérdezzék Orbán Viktort is!
süti beállítások módosítása