Az egész karácsony fideszes lett
2007. december 04. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Az egész karácsony fideszes lett

Reakciós olvasónk küldte nekünk az alábbi élménybeszámolót, amit barátnője jegyzetelt le ma reggel, útitársait hallgatva. Újabb szociológiai mélymerítés Abszurdisztánból.

"Friss élményemről szeretnék beszámolni, ami ma reggel a vonaton történt meg velem. Érdtől Budapestig szerencsém volt meghallgatni egy építő beszélgetést. Egy 58 éves hölgy 54 éves barátnőjének (koruk a beszélgetés későbbi szakaszból derült ki - plasztikai sebészetrõl csevegtek) mesélte az alábbiakat:

"Ma reggel, reggeli közben bekapcsoltam a TV-t, híradót néztem. Tegnap felállították az ország karácsonyfáját. Gondoltam, majd elmegyek megnézni, de aztán mondták, hogy a fa Erdélyből van. Biztosan az Orbán hozatta azzal a pappal. Ezzel akarja meghálálni, hogy bejuttatta az Európai Parlamentbe. Nem megyek el megnézni a fát, mert fideszes, már nem is érdekel, az egész karácsony fideszes lett. Nem igaz, hogy Magyarországon nem találtak volna egy megfelelő fát".

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr48252303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.04. 16:59:59

Mindig is fideszes volt.
Ezért hívták régen fenyőünnepnek.

zoli27 2007.12.04. 17:13:33

HAHAHA!!! :DDD
Ez naggyon jó!!!
Ugyanakkor elgondolkodtató is, mármint abból a szempontból, hogy mekkora népbutítás zajlik az országban.

Chicano 2007.12.04. 17:16:13

No, ezek a droidok szavaznának még mindig a kormánypártokra. Ezért gondolom hogy a közvéleménykutatások a jövőben már nem fognak nagyobb ellenzéki vezetést kimutatni. Ezeket az agyhalottakat győzködni bármiféle racionális érvvel tökéletesen impossible mission. Mindenről a gaz orbány vektor jut az eszükbe. Dementia...

Johnny Weissmuller 2007.12.04. 17:23:38

Ha jól emlékszem, néhány éve a Vatikán is Erdélyből hozatott karácsonyfát. A pápa is fideszes! Most már tudom, miért modortalankodott annak idején Gyurcsány az audiencián.

Bummer 2007.12.04. 17:26:36

Az őszödi beszédet is Orbán írta.
Megjegyzem, műszaki egyetemi oktatótól is hallottam már olyat, hogy valami törvényt a rohadt Fidesz szavazott meg. Ellenzékből.

Netuddki. 2007.12.04. 17:26:43

"Mindenről a gaz orbány vektor jut az eszükbe."
Akkor kinek köszönhetjük ennek az országnak a megosztottságát? Ki hozta a köztudatba az "aki nem nekünk szurkol az nem magyar" és hasonló bölcs kinyilatkoztatásokat? Csak úgy kérdezem.

ergé 2007.12.04. 17:28:22

Kovi "aki nekünk szurkol, az nem magyar"

mikor mondta ezt Orbán? linket!

zoli27 2007.12.04. 17:28:24

"Ezért gondolom hogy a közvéleménykutatások a jövőben már nem fognak nagyobb ellenzéki vezetést kimutatni"

Ja, szerintem sem. Meg aztán óvatosan is kell bánni a mostani adatokkal, miután nincs választási szituáció. Ezzel együtt én bízom benne, hogy 2010-ben (VAGY KORÁBBAN - ezt egy jobboldali fórumon MUSZÁJ hozzátenni, mert még félszívűnek leszek titulálva) a nép büntetni fog a szenvedélyes igazágbeszédért.

ergé 2007.12.04. 17:29:05

"nem" kimaradt.

Google 2007.12.04. 17:30:14

Jó!
Két történettel én is jönnék.

Az egyik úgy volt, hogy. Évekkel ezelőtt mesélte egy hölgy egy szükséghozta társaságban, hogy a férjével elment egy Német László darabot megnézni valamelyik színházba, de mivel tiszta fideszes társaság volt ott, hamar eljöttek.
Nem tudom, hogy mit művel ez a sok fideszes, szégyen, már mindenhol ott hemzsegnek.

A másik pedig úgy volt, hogy Kovács Magda, nem Marinkó, elmesélte, hogy ő nem szereti a karácsonyt. És mit ad Isten, egyszer csak a lánya bevallotta neki, hogy bizony ő sem szereti.
Remélem azóta fordult a kocka, Brüsszel stb, habár ha fideszes a karácsony is...
Oszt jó karácsonyt!

zoli27 2007.12.04. 17:33:09

kovi,
Orbán ilyet nem mondott... csak úgy mondom.

ehehe 2007.12.04. 17:51:06

Zoli, te meg fiatal vagy ehhez.... Mondott...

Őrnagy Őrnagy 2007.12.04. 17:52:04

Én még a kettősállampolgársági népszavazás idején hallottam ezt a dumát a vonaton : "minek gyünnek ide azok az ohlájok ,maradjanak otthol"

dixipix · http://www.napielet.hu/ 2007.12.04. 17:53:39

Debrecenben nemcsak a Karácsony, hanem az adventi vásár is fideszes:
basahalom.blog.hu/2007/12/01/a_jezuska_fideszes

balazs 2007.12.04. 17:57:55

1. "mi vagyunk a jobbik Magyarorszag"
2. " a haza nem lehet ellenzekben"
3. "en mar erzem a puskapor szagat"
4. "a baloldal ha csak tehette, rarontott a sajat nemzetere"

udvozlom jobboldali a melymagyarokat

balazs 2007.12.04. 17:59:19

helyesen: udvozlom a jobboldali melymagyarokat
es ha mar vissza kellett jonnom: a "polgari underground" az egy kurva nagy vicc! ilyen nem letezik

Paranoid Android2 2007.12.04. 18:00:03

Szerintem aki öt év ilyen világbajnok kormányzás után szidni meri a szocikat, az csak orbánviktorista lehet.
A jelenlegi kormány megbuktatása, az nem egyenlő az OV hatalomrajuttatásával. Azt csak az erősen IQ light szociszdsz szavazók gondolják. De szerintük meg világbajnok a Fletó úgyhogy én a helyetekben nem bíznék bennük.
A karácsony meg abszolút Fideszes ünnep. Annyiban mindenképpen, hogy hetekig igyekszem kerülni, hogy a fletó az eszembe jusson.

kivulrol 2007.12.04. 18:00:50

Srácok sztem a reakció egy korrekt jobboldali médium és nekem is tele van a tököm azzal ami itt folyik.De ahhoz h ennek vége legyen el kéne kezdeni
objektíven, pártvakságok nélkül nézni az egészet.Az mán pedig tutkó h az mszp megszívja még 2010ben az öszödi beszédet meg ami eddig történt meg ami most történik.Mindkét oldalnak igen jelentős a szerepe ebben az egész skizmában, OV tényleg nem mondta ezt, de OV mindíg jó volt abban h mást mond mint amit érzékeltetni szeretne.Gyakorlatilag tényleg tőle indult el ez az egész, amire a ferkóék később rendesen ráerősítettek a sok faszsággal.Cseszki!Le az egysíku faszokkal, és értelmes politikai párbeszédet a a fa alá!

zoli27 2007.12.04. 18:02:29

ehehe,
nem tudom, a koromnak mi köz ehhez. Egyébként pedig csatlakozom ergéhez: Mutasd az idézetet! Mikor és hol mondott ilyet Orbán, melyik sajtóorgánum idézte?

Egyébként már az is elhangzott a sajtóban, hogy Orbán azt mondta: "az ország műkdöik parlament nélkül is", ami bizonyította volna, hogy orbán a kvázi magyar Chávez.
Ezzel szemben a valóság az, hogy amikor az Orbán-kormány idején az mszp-frakció kivonult az ülésteremből, orbán azt találta mondani, hogy "működik a parlament ellenzék nélkül is".

Paranoid Android2 2007.12.04. 18:03:12

balázs drága azt aki ezt a kormányt ránk szabadította, az lehet, hogy magyar, de bizonyosan debil is.
Te biztos támogatod a reformot, amit nagyban megkönnyít, hogy semmit nem értesz belőle.
Pl a digitális táblától biztos megtanulnak írni a gyerekek, viszont a kislétszámú osztályban a tanítónénitől nem.

balage 2007.12.04. 18:06:03

hogy debil azt kikerem magamnak, vagy szavaztunk volna inkabb a 14. havi nyugdijra?

efi 2007.12.04. 18:07:20

Én Mikolától meg azt, hogy amennyiben megadják a kettős állampolgárságot a mintegy ötmilliónyi határontúli magyarnak, akkor húsz évre eldöntik a választásokat a jobboldal javára.
Ugye, ugye, mi is volt a cél?
Az agyhalott az a fidesz-szavazó.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2007.12.04. 18:10:11

jajajajaj!
mar megint ez a szavazos tema.
hat nem vilagosabb a napnal, hogy mindenki hazudott a kampanyban?

nos, nekem nincs is szuksegem erre, ezert az alabbi modosito javaslattal elnek.

a parlamenti kepviselovalasztas kampanya felesleges penzkidobas. nem szabad adni meg 386 millert se partonkent. 0 HUF.
az emberek meg elmennek szavazni szepen, mindenki arra, akire akar.
ugyse szamit, mit mondanak, mit igernek, kicsodak. ugyse tartanak be semmit, vagy igen?

es akkor a jovo evi koltsegvetesnek mar meg is sporoltunk masfel milliardot.

zoli27 2007.12.04. 18:10:15

balazs,

1. Hol a link?
2. Ezt tényleg mondta Orbán, de mi ezzel a baj?
3. Ez hogy jön ide?
4. Olvasd el a legutóbbi Heti Válaszban a Boros Péterrel készült interjút! Lényegében ugyanezt mondja, de ez valahogy nem veri ki a biztosítékot a kormányoldali értelmiség körében. Vszínűleg azért nem, mert az MDF nem veszélyes a mostani kormányra.

kivulrol,
ov tényleg mindig keményen bírálja a baloldalt, de ezt szerintem csupán azért van, mert ő még most is ugyanolyan antikommunista, mint '89-ben

balazs 2007.12.04. 18:13:21

nem kell link, magad is beismered. amit Boross mond azert nem fontos, mert nem tud 1,5 millio embert kivinni az utcara. az hogy antikommunista egy jo vicc: Szuros Matyi neve mond valamit?

zoli27 2007.12.04. 18:13:58

denever,
hagyd már ezt a populista dumát! az ország sorsa nem azon a másfél milliárdon múlik. Egyébként pedig miért is hazudott a fidesz a kampányban? Abba kellene hagyni a dolgok összemosását.

balazs 2007.12.04. 18:18:39

zoli 27,
tudod te mennyibe kerul az allami koltsegvetesnek egy havi nyugdij? es 14?

zoli27 2007.12.04. 18:19:15

balazs,
Nem, nem ismerem be, ugyanis az 1.-et tőled hallottam először. Amit Borosról mondtál, azzal beismered, hogy nem azzal van a baj, amit Orbán mond, csak orbán személye zavar téged.

Szűrös valóban komcsi volt, de egyrészt nem haszonélvezője az előző rendszer fennmaradt kapcsolati hálójának, másrészt nem tagja a Fidesznek.

Paranoid Android2 2007.12.04. 18:19:58

Ha már értekezünk, kétségtelen szép versenyt lehet rendezni abból, ki mondott nagyobb baromságokat és abban szeretett Viktorunk és az ő Mikolája rendesen versenyben van.
De ha a kormányzati teljesítményt nézzük akkor államadósság növelésben, gazdasági növekedés csökkentésben és közpénzlopásban utcahosszal nyertek balos feleink.
A kedvencem Toller elvtárs Expo Centeres beruházása. Megépült 1.5 milliárdból, amiből helyből megfújtak 1 milliárdot és nem fizették ki az alválalkozók nagy részét. A pénz persze bankkölcsönből van és 2.5 milliárdot kell visszafizetni.
A terv olyan remek, hogy a hely fűthetetlen és nem bírja a szelet, viszont rohadt kihasználatlan, mert ki a fasz akar pécsett naponta nagyrendezvényt csinálni egy sátorban?
Így még termel évi 0.5 milliárd működési hiányt is. amit a város szintén kölcsönből fedez, mert pénze nincs. Imádom az ilyen sikereket.

zoli27 2007.12.04. 18:20:57

"tudod te mennyibe kerul az allami koltsegvetesnek egy havi nyugdij? es 14?"

Nem, de ezzel most mire akarsz kilyukadni?

Szilu Bácsi 2007.12.04. 18:21:16

Efi
"akkor húsz évre eldöntik a választásokat a jobboldal javára"
Demszkynek összejött a 20 év.:))) Lehet, hogy még a 24 is megelsz neki.
Ugye milyen jó nekünk?:)
Egyébként Mikola a Fletó barátja.:)))
Nélküle nem nyert volna a MASZOP.

balazs 2007.12.04. 18:24:57

akkor segitek :
1. a 2002 valasztasi vereseg utan az egyik Fidesz rendezvenyen, amugy meg tudsz guglizni
ami Szurost illeti, hat erdekes a kettos merce, sokat elarultal magadrol, halkan kerdezem, honnan tudod hogy nem elvezett ilyen-olyan kapcsolatokat a valtas utan, azt meg meg halkabban mondom, hogy a 89-es Orban nem nagyon fogott volna vele kezet. mas kerdes, hogy az agyad atmosta a fideszes duma es a tipikus " a mi kommunistank jo kommunista, a ti kommunistatok rossz kommunista " szoveget tetted magadeve (vesd ossze: a debil szoci szavazok c. fejezettel)
amit mond az gaz, mert boross egy senki, nem tud hulyiteni titeket, vitya viszont tud, es a felelosseg az o oldalan nagyobb. nyilvan a thurmer gyuszo mondhat 3,60-as kenyeret, a fleto meg nem. ennyi

pokesz 2007.12.04. 18:25:33

Gyerekek, lehet a mostani kormányt és a reformokat nem szeretni, szidni, kifütyülni, tojással dobálni. De aki csak egy szavát is elhiszi OV-nak és ráadásul azt állítja, hogy "racionális érvek" szólnak a fidesz mellett, hát az nem tudom melyik adót nézi/nézte az elmúlt 12 évben.

Hogy mi a baj a "a haza nem lehet ellenzékben" gondolattal? Ezt tényleg el kell magyarázni? Ki is itt az agyhalott?

balazs 2007.12.04. 18:26:25

zoli 27,
mert hat ugye a fidesz nem hazudott a kampanyban..... tudtak pontosan hogy ezt a nyugdijugyet milyen konnyu es "lehetseges" lesz kigazdalkodni... kacag a vakbel hangosan!!

balazs 2007.12.04. 18:29:20

a szivem megszakad, de most egy idore megyek. jo hulyenyugdijasozast vagy akarmit!
balazs

Gabe 2007.12.04. 18:31:05

Balázs és a többiek! Csak azt szeretném, hogy azt a programot, amiből a szocik lopnak és hazudnak, ti finanszírozzátok, azt pedig, amiből a fidesz, azt meg azok, akik nem ti vagytok. Legyen mindenkinek négy-négy (nyolc-nyolc) éve, s aki veszít, az kinyalhatja azok valagát, akik nyertek. Okés?

zoli27 2007.12.04. 18:32:32

balazs,
ami a szűrös-dolgot illeti, lényegében igazad van. Boros Péter esetében viszont nálad érhető tetten a kettős mérce: az a jobboldali párt, amelyik leül gyurcsánnyal tárgyalni, mondhatja azt, hogy a baloldal mindig ártott az országnak, mert az csak egy kis párt. de ha orbán mondja, akkor ő megosztja a nemzetet (de csak azért, mert neki van akkora támogatottsága, hogy leválthatja a mostani kormányt)

pokesz 2007.12.04. 18:35:08

Hogy micsoda? Szerinted ki finanszírozza a "programot"? (hogy lehet egy programot finanszírozni egyébként? Itt mindenki 12 éves?)
Nem csoda, hogy hisztek Orbánnak, fogalmatok sincs arról, hogyan működik egy állam. Szerintetek lehet költségeket növelni és a bevételt csökkenteni egyszerre (fidesz érvelés). Mellesleg, milyen fidesz programról beszélsz, buksi? Arról, amelyiket állítólag most hétvégén lepleznek le? muhaha

Paranoid Android2 2007.12.04. 18:36:40

Azt imádom még a balosékban, hogy érdemi dolgokat sose akarnak megmagyarázni!!!
Államadósság, szétvert gazdaság, pannon puma, stb.
És ezek merik intellektuálisan kritizálni azokat a szegény, fogatlan, részeg tüntetőket akik azt üvöltözik, hogy Fletó takarodj.???
Bármelyik 200 fős szélsőjobbos demonstráció erkölcsi és intellektuális szintje magasabb mint a kormánytöbbségé. Az biztos pl., hogy kevesebbet loptak.

omgwtf 2007.12.04. 18:38:11

a Mikulás meg vörös bolsevik!!!!
így igazságos. :)

fourgee 2007.12.04. 18:38:51

Ami a vicces, hogy amikor a Barclays elemzője rossz véleménnyel volt a magyar gazdaságról, akkor az egyik "értelmiségi" baloldali ismerősöm azt mondta, hogy hazudik, biztosan Orbánék lefizették a Barclays-t... A beszélgetésünkben egyébként szó sem volt Fideszről, neki rögtön az jutott eszébe... Utána rájöttem, hogy hülyékkel nem érdemes beszélgetni :) Beszélgetni? Üvöltött velem.

zoli27 2007.12.04. 18:44:56

balazs,
Ha nem akarod érteni a különbséget a populista kampány meg a hazudozás között, akkor nem is fogod. Orbán valóban modott olyat, hogy ha az ország pénzügyi helyzete engedi, akkor a ciklus végéig bevezetik a 14. nyugdíjat - ez populizmus, és a jobboldalon ugyanúgy vannak, akik utálják a populizmust, mint ahogy a baloldalon.
Az viszont, hogy meghamisítom az államadósságról meg a költségvetési hiányról szóló adatokat, választások előtt adókat csökkentek (utána visszavonom), és letagadom a nyilvánosság előtt, hogy mire készülök - ez hazugság.

Arról nem is beszélve, hogy gyurcsányék kormányból kampányoltak, a fidesz pedig ellenzékből. Te nem érzkeled a különbséget a kettő között, ugye, balazs?

Egyébként pedig Orbán közvetlenül a választások előtt lenyilatkozta a hvg-ben, hogy nagy a költségvetési hiány, habár, hogy pontosan mekkora, azt nem lehet tudni, mert a kormány maszatol az adatokkal, ezért bárki kerül hatalomra, az első dolga az lesz, hogy rendbetegye a pénzügyi egyensúlyt.

kivulrol 2007.12.04. 18:46:02

Mindenki lop!Nemcsak a kormányoldal, az ellenzék is keményen!Erről szól (sajnos) ez az egész!Hogy most épp ki ül föl az aranyatszaró malackára.Épp erre céloztam az előbb, ami itt folyik.Hagyjuk mán egymás baszogatását, mert ez az egész szar így. nincs itt senki erkölcsi fölényben.Sajnos ez a sztereotíia súlyosan igaz; a politikusok lopnak!tessék megnézni min 1 választási kampányt!Egy kólareklám nem jön ki 400 milliárdból!Itten bizony smúzolni kell mégpedig keményen.ÉS ezt aztán meg is teszik!Így bazmeg nem is fog itt semmi történni ha egymásnak háttal állva átköpünk a fejünk felett...

pokesz 2007.12.04. 18:46:34

Mit kell ezeken magyarázni? Államadósság van, volt és lesz is. Az USA az egyik legeladósodottabb ország a világon. Szétvert gazdaság? Pontosan hogy van az szétverve és ki által? Előbb magyarázd el nekem ezt, utána beszélgethetünk. OV idióta szlogenjeit miért nekem kéne megmagyarázni? Pannon puma? Ez is csak egy idióta politikai szlogen, mint a többi ("Merjünk nagyot álmodni", "Rosszabbul élünk, mint 4 éve", stb.), azért mert a Kóka mondta, még lehet hülyeség. Ez fáj neked a mostani kormányban?
Most kezdjek el én is magyarázatot követelni olyanokról, mint országimázs központ, lakáshitelek finanszírozása, Széchenyi terv, protekcionista gazdaságpolitika egy olyan súlyú országban, mint Mo., a 3 hét = hetente tétel, és lenne még mit sorolni. Csak közben rájöttem, hogy hülye vagyok én? mit is akarok én tőletek? Szavazzatok viktorra, azt majd eljön nektek a kánaán, ingyen lesz a gáz, az olaj, az eü is jól működött eddig, lesz majd 15. havi nyúgdíj is meg kötelező ima minden reggel. Na csá, majd egyszer nagyon fogtok csodálkozni.

kivulrol 2007.12.04. 18:46:51

És a populizmus az jó dolog?

Gabe 2007.12.04. 18:47:15

pokesz, majd tanulj meg olvasni és felejtsd el a kétértékű logika világát

Szotyi 2007.12.04. 18:49:13

Erősen hanyatlófélben van a kommentelések színvonala.

Amúgy, ügyletet tart a FIB?

Szotyi 2007.12.04. 18:49:51

ügyletet = ügyeletet

Szotyi 2007.12.04. 18:52:33

"lesz majd 15 havi nyúgdíj (sic!), meg kötelező ima minden reggel"

Nem tudom, akar-e itt még valaki vitatkozni, akkora adag sűrített MSZP kvintesszenciát kaptunk, hogy most passziánszozni kell gyorsan egyet.

maki 2007.12.04. 18:56:48

Zoli27, ha Orbán tényleg olyan antikommunista, mint írod ,akkor elsősorban a Fidesz soraiban kéne szétnéznie.egyébként szerintem OV. nem antikommunista,hannem mindíg olyan ,amivel hatalomra lehet jutni.Hol liberális ,hol csuhásozó,hol veti a miatyánkot,hol konzervatív.Simán buddhista is lenne ,ha ez kell ahatalomhoz ,nomeg a húsosfazékhoz.

lápi lidérc 2007.12.04. 19:03:49

balazs 2007.12.04. 18:24:57
Elárulom, a '89-es Orbán Viktor a mai Orbán Viktorral sem fogott volna kezet, sőt, már az 1998-assal sem, aki összeállt Torgyánnal.

Ja, egyébként ha már kommunistázunk: Mikola volt a Hazafias Népfront főtitkár-helyettese. Pozsgay meg a főtitkár. Véletlenül sem a Fidesz-térfélen pattog(tat) egyik sem, ugye?...

Abban egyébként igaza van a jobbosoknak, hogy a mostani vezetés nem jó.
Viszont ami jöhetne helyette, az még rosszabb. Bizonyították 1998 és 2002 között, 2002 áprilisában pedig szélsőségesen a nagy magyarkodással, amikor két részre szakították az országot, mondván, hogy aki nem rájuk szavaz, az nem magyar (OVi beszéde a TF-en, a választás első fordulója után, amikor már nagyon látszott, hogy buknak).
Szóval aki majd a mostani kormányra fog szavazni 2010-ben, nem azért teszi, mert ezeket szereti. Hanem azért, mert azokat nem szeretné még egyszer. És mivel azóta is folyamatosan bizonyítják, hogy semmit sem változtak 2002 áprilisa óta, ne csodálkozzanak, ha megint ELLENÜK - és nem a szocik/libsik mellett - szavaz a többség.

Paranoid Android2 2007.12.04. 19:04:20

Komolyan sírok elvtike, öt éve vagytok kormányon és az előző kormány a hibás? Másrészt ideírom mégegyszer habár tudom, hogy bonyolult, de próbáld megérteni: A jelenlegi kormány gyalázgatása semmilyen formában nem jelenti azt, hogy a Fidesz dolgait nem kritizáljuk, ha annak lenne bármilyen jelentősége a jelenlegi válságban.
Istenem, de szívesen kritizálnék egy olyan kormányt, amelyiknek olyan támogatói vannak akikkel lehet bármiről is beszélni.!

bebe 2007.12.04. 19:05:10

Szotyi, azért hanyatlik aszinvonal,mert nem csak az agymosott fidesznyik szövegek jelennek meg? Hát sajna úgylátszik ,hogy ez nem a Magyar Nemzet fóruma,itt néhányan gondolkodnak is :)

Chicano 2007.12.04. 19:07:24

kovi1970
Ja. Szóval akkor neked is a Vektor ugrik be a karácsonyról. Magam sem halottam még az idézetedet, valaki örvendeztessen már megy egy linkkel mert egyébiránt kénytelenek leszünk azt hinni hogy ez így kamu.
Hát én nem vagyok egy Vektor fan de azért megjegyezném hogy amit ez a kormány meg az elődje tett 2002 óta az már úgy magában annyira megosztja ezt az országot ahogy Vektor a legjobb formájában sem lett volna rá képes. Vektor tünet, nem ok.

ÉLHETŐ MAGYARORSZÁG 2007.12.04. 19:08:04

Mennyből az angyal
• Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok!
Hogy Betlehembe sietve menvén, lássátok, lássátok.
• Istennek Fia, aki született jászolban, jászolban,
Ô leszen néktek Üdvözítőtök valóban, valóban.
• Mellette vagyon az édesanyja, Mária, Mária;
Barmok közt fekszik, jászolban nyugszik szent Fia, szent Fia.
• El is menének köszöntésére azonnal, azonnal
Szép ajándékot vivén szívökben magukkal, magukkal.
• A kis Jézuskát egyenlőképen imádják, imádják,
A nagy Úristent ilyen nagy jóért mind áldják, mind áldják.

A fenyőfát Tőkés László vágta,
Itthon meg Orbán Viktorka várta,
A Jó Úristen áldását adta,hogy a
Kossuth téren álljon a sudár magas fenyőfa.

Hirdesse fennen a szép Ünnepet,
A békességet és a becsületet,
Minden Magyar békében éljen,
Szeretetben teljes békés életet,
És Boldog Karácsonyt reméljen.

balazs 2007.12.04. 19:10:21

ami Boross-t illeti, te említetted Zoli, én csak reagáltam. az mszp értelmesnek tartott kérdésekben tárgyal az mdf-fel, de jó lenne a fidesszel is, ha hajlandóak lennének!! de velük nem lehet, mert ők hazugokkal, komcsikkal nem. ja úgy más. de van itt még valami: a baloldal hazudott, nem vitatom. de hogy ők tehetnek az ország állapotáról, az nem igaz. nem ők kampányoltak azzal, hogy az állam majd mindent elintéz, az eccerű honpógárnak meg elég otthon ülni, és várni a betevőt (no tőke az eü-ben pl). az már más kérdés, hogy hülyén mentek a fidesz után, mert féltek hogy veszítenek, és ígértek, és be is tartották. az ország mentális állapota és a kapitalizmushoz való hozzáállása rosszabb, mint 89 előtt és erről nem a baloldal tehet. aztán próbálj meg ezeknek reformot csinálni (más kérdés hogy azt is szarul csinálják).

Szotyi 2007.12.04. 19:11:10

Nem, drága, nem azért hanyatlik.

Hanem, mert harmadik, negyedik, ötödik néven sem ütsz meg magasabb szintet, mint egy átlagos MSZP fórumos kliségyűjtemény, ha már mutogatunk.

De ettől még jó srác vagy, ne érts félre.

Egyébként leírhatnád, már ha szabad érdeklődnöm, hogy kik a NEM agymosottak. Csak, hogy gyorsan visszaellenőrizhessem magam, hogy hova álljak, ilyesmi, tudod.

Paranoid Android2 2007.12.04. 19:11:19

Vajon mekkora kárt kell okozni egy balos kormánynak, hogy a támogatóik legalább elszégyeljék magukat?

maki 2007.12.04. 19:12:25

Ez a szöveg csak az ellenség megtévesztése, ugyanis te is jól tudod, hogy csak két alternatíva van.Nomost a jelenlegi nem hibátlan, de a másik kimeríti a hazaárulás fogalmát,mert a hatalomért mindent feláldoz(lásd mószerolás Brüsszelben).Úgyhogy nem lehet kérdés melyik jobbaz országnak. Egyébként is ha eltekintünk a propagandától,csak annyit kell megnézni,hogy ki alatt mennyit nőttaz életszinvonal? Hallom a károgást, hogy milyen áron,? Erre azt mondom ,hogy majd a ciklus végén is meg lehet nézni.biztos ,hogy jobbak lesznek a mutatók,mint 2002-ben orbánék után.

zoli27 2007.12.04. 19:13:15

\"Erősen hanyatlófélben van a kommentelések színvonala.

Amúgy, ügyletet tart a FIB?\"

\"Nem tudom, akar-e itt még valaki vitatkozni, akkora adag sűrített MSZP kvintesszenciát kaptunk, hogy most passziánszozni kell gyorsan egyet.\"


Na, ja! Jól bevált recept a szoci-szavazóknál, hogy ha nem akarnak szembesülni azzal, hogy a kedvenceik mit csináltak az országgal 5 év alatt, elkezdenek Orbán ideológiai váltásairól meg a fasiszta-veszélyről beszélni.
Ebben inkább nem veszek részt.

Jóccakát!

balázs 2007.12.04. 19:13:30

Orbán Viktorról:

én 27 csak éves vagyok, de tudom mit jelentett az ország számára egy jövőképes, fiatal, energikus, liberális vezető a legrosszabb 80'as évek után, aki ráadásul meg angolul is meg tudott szólalni folyékonyan, és nem futott Istenhez sem a jobb világért. mszps-ként állítom, jobb lenne (lett volna) nekünk egy 15 évvel ezelőtti orbán viktor 12 évig miniszterelnöknek, mint a mostani, aki tk életre hívta Gyurcsányt. arról nem az ország tehet, hogy egy ilyen kaliberű vezető a jobb oldalra sodorta magát, és nem maradt középen. most is fizeti az árát......kár érte.

Chicano 2007.12.04. 19:15:05

No, látom jól beindult a topik. Jön egy két ballib droid, aztán már pörög is fel a vita. Kedves jobboldali kollegák, komolyan gondoljátok hogy meg tudtok győzni egy olyan valakit aki még mindig ezt a kormánynak csúfolt balfék csődtömeget támogatja?

Bulcsú 2007.12.04. 19:16:55

denever

OV hazudott a kampányban? Mikor is, amikor azt mondta, hogy a komcsik vizitdíjat terveznek bevezetni, meg tandíjat, meg gázáremelést - brutálistat - és erre az volt fletó válasza, hogy nem akarhat igaztalan kampánnyal nyerni???

No és mindez itt van a nyakunkon! Aki ezek után is fletónak, hisz - mivel az elvileg vele is kibabrált - az vagy hasznot húz ebből (mégse babrált ki vele) vagy tök hülye és a saját szemének sem hisz!

Gabe 2007.12.04. 19:18:56

Mi a nagyobb baromság:
Az mszp-szdsz garnitúra sorozatosan elkúrja a dolgokat nagyon vagy hogy minden szarért OV felelős egy személyben?
Amúgy a kommentek szépen leképezik a topikban felemlített megjegyzések színvonalát. Köszönet érte!
Bonus track: sajnos ti nagyobb hívei vagytok OV-nak, mint mi, akiknek ezt felrójátok. Megsűgom: én tudnék ékni nélküle, de sajnos ti nem. Ez a ciki...

bebe 2007.12.04. 19:21:32

hát pl azok nem agymosottak,akik nem akarják elhitetni,hogy az árpádsávos zászló nem hungarista beütés,hanem igaz magyar ereklye,aki nem tapsolnak annak ,hogy a baloldal mindíg ráront nemzetére(különösen egy jobboldal által háborúba vezetett országban),akik nem tűzik ki a kokárdát választások alatt,akik nem akarják kisajátítani a polgár fogalmat,akik nem csalnak adót,(akár úgyis ,hogy nem kérnek számlát)és ugyanakkor nem szidják az államot ,hogy miért nincs minden ingyen. Nem fletóznak,és nem ragadnak ki szavakat az öszödi beszédből ,azzal a céllal ,hogy az egésznek az értelmét ,mondanivalóját kiforgassák,meghamisítsák,folytassam,v. ennyi elég?

Magyi 2007.12.04. 19:24:46

Én meg a KISZ KB főtitkára voltam! De lehet hogy nem?! Ki tudja azt, papír nélkül. Én már magamnak se hiszek. Ebben a mai világban... Az embernek már saját maga előtt sincs hitele, ej-ej. Ebben a D-209-ek, szűrösök, hirtelenmeggazdagókiszesek világában. Jobb ha ti sem hisztek magatoknak. Lehet még kiderül Lenin-fiúk vagytok egytől-egyig. :D

Gabe 2007.12.04. 19:25:03

Bebe
QED
(a "nem fletóznak..." a kedvenc részem)

Paranoid Android2 2007.12.04. 19:26:40

Mószerolás Brüsszelben?? HAHAHAHAHA
98-tól a komcsik ezerrel gyalázták és antiszemitázták nem csak a kormányt, hanem az országot is mindenütt. És van pofátok kiakadni, amikor a mostani ellenzék ugrál a tömegbelövetések, szemkiverések miatt!!!!!!!
Tényleg nem is tudom mitt idegeskedünk ezek miatt.Ugyanígy fognak tapsolni mikor Recskre visznek bennünket.

maki 2007.12.04. 19:30:07

Bulcsú, A multkor Fridi vette a fáradságot,és szó szerint visszaolvasta,hogy mit mondott Gyurcsány Orbánnak a vitában,és képzeld nem igaz ,hogy azt mondta,hogy nem lesz vizitdíj,tandíj és hogy nem lesz gázáremelés.Már megint beszopjátok a Fidesz propagandát,mert érzelmileg be akarjátok szopni.Érdekes módon ,azok akik Gyurcsányra szavaztak nincsenek kiakadva csak ti akiket állítólag nem sikerült becsapni ,hiszen a remek OV-re szavaztatok. Akkor ki is az agymosott?

Magyi 2007.12.04. 19:32:09

bebe! az őszödi beszédnek egyébiránt volt értelme, mondanivalója? :)))) Hm... végülis igen, volt. Megtudtuk, Furcsán Nyerencnek mi a véleménye az egész politizálásról, a kormányzásról és úgy általában Magyarországról.

Trasher 2007.12.04. 19:32:58

Tanulság: ezért kell tömegközlekedési eszközön a füles!

Szotyi 2007.12.04. 19:33:01

Nem, tökike, nem elég.

Nagyon szar napom volt, látástól mikulásig melóztam, úgyhogy általános leszek és hagyom a cirkalmakat.

Szóval, az a nem agymosott, aki szerint a vörös csillag vállalható jelkép, aki szerint a Kádár-korszak az adott körülmények között választható legjobb megoldás volt, sőt egy tök nosztalgikus aranykor, akik csegevarát romantikus hősként viselik a pólóján, vagy ugyanott CCCP feliratot hord, aki szitokszót csinál a vallásból (mint te az előbb, igen), akik társadalmi csoportokat forgatnak egymás ellen, szociális demagógiával, akik támogatták a határontúli magyarok elleni fasiszta kampányt, akik elsiklanak kedvenceik mindenféle erkölcsi, morális, büntetőjogi, gazdasági felelőssége felett és mindenben a DÉMON-t látják, akik az öszödi beszéd meghamisításáról beszélnek "ezetnyi apró trükk, hazugság, kötelezés, 23 millió román után"?

Tökike, tudod mennyire untam mindezt leírni?

Hát milyen piedesztálról beszélsz te, tökike, honnan ez a hetyke, kiosztós, hangnem, minek ez a gyűlölettel spékelt faszság, főleg úgy, hogy kliségyűjteményt darálsz?

Ki jobb a másiknál?

Sunnyogj el, tökike, vagy beszélgessünk.
De ez a szint már fárasztó.

Léphetünk nehézségi szintet?

zoli27 2007.12.04. 19:34:59

"hát pl azok nem agymosottak,akik nem akarják elhitetni,hogy az árpádsávos zászló nem hungarista beütés,hanem igaz magyar ereklye,aki nem tapsolnak annak ,hogy a baloldal mindíg ráront nemzetére(különösen egy jobboldal által háborúba vezetett országban),akik nem tűzik ki a kokárdát választások alatt,akik nem akarják kisajátítani a polgár fogalmat,akik nem csalnak adót,(akár úgyis ,hogy nem kérnek számlát)és ugyanakkor nem szidják az államot ,hogy miért nincs minden ingyen. Nem fletóznak,és nem ragadnak ki szavakat az öszödi beszédből ,azzal a céllal ,hogy az egésznek az értelmét ,mondanivalóját kiforgassák,meghamisítsák,folytassam,v. ennyi elég?"

Gyerekek, ezt be kellene kereteztetni! Ez szenzációs! íme a magyar állampolgár, aki Mészáros Tamáson, Friderikusz Sándoron, Buda Péteren és Debreceni Józsefen nevelkedik. Ezért megérte fennmaradni :-)))

maki 2007.12.04. 19:42:50

Kedves paranoia,igazad van valóban a fidesz halállistát állított fel azokról az újságírókról 99-ben,aki kritikát mondtak külföldön.Node egy baloldali pártvezér sem szaladt külföldre,hogy vonják meg magyarországtól az összes támogatást mint ez a nagymagyar vezíretek.és most olyat írok ,ami miatt biztos nagyon fogsz óbégatni, a rendőrség puhány volt ,mert úgy kellett volna fellépnie,ahogy pl Franciaországban v. USA-ban lépnek fel az ilyen tróger csőcselékkel szemben.A Recskről meg annyit ,hogy a Fidesz uralmának 4 éve alatt újra kezdtek az emberek félni,és hogy nem alaptalanul ,azt bizonyítják az aranyos listáitok ,ahol aki nem ír alá, a neve mellé kap egy snájdig "e" (ellenség) betüt.Békéscsabán mai napig tart a vizsgálat.Igaz nem lesz belőle semmi ,mert ügyes kis pártkatona főügyész ,bíróság ,még az alkotmánybíróság is elsikálja az olyan ügyeiteket,ami miatt máshol már ülnének a sitten .Itt van ez a grippen ügy .konkrétumok vannak ,hogy Orbánék felvették a kenőpénzt,és senki nem mozdul ,máshol pedig már folynak a vizsgálatok.Csak le kéne kérni az anyagokat a CIA-tól.

zoli27 2007.12.04. 19:44:03

"A multkor Fridi vette a fáradságot,és szó szerint visszaolvasta,hogy mit mondott Gyurcsány Orbánnak a vitában,és képzeld nem igaz ,hogy azt mondta,hogy nem lesz vizitdíj,tandíj és hogy nem lesz gázáremelés."

Tudom, Fridi azt is elhitette az országgal, hogy az öszödi beszéd az elmúlt 17 év legjelentősebb politikusi beszéde volt.
De ha arra is odafigyelnél, hogy mit mondott Gyurcsány abban a vitában, akkor tudnád, hogy konkrétan letagadta, hogy "gyógyszerfelírási díjat" készülnének bevezetni.
Na most, ha valaki elmegy a háziorvoshoz, hogy felirassa a gyógyszerét, annak kell érte fizetni, vagy sem?
A tények makacs dolgok...

Paranoid Android2 2007.12.04. 19:44:42

Miért hülyék a balosok? Szerintem ez ma az ország egyik legfontosabb kérdése.
Az öszödi lebukás igazságbeszéddé válásával kiderült, hogy egyszerűen érinthetetlen fixa ideáról van szó a balosok kobakjában. Talán genetikai eredetű? Vagy valami sugárzás váltja ki? Vagy a kereskedelmi tv-ék tulzott fogyasztása?
Maki megnyílvánulása mutatja, hogy ha a fletóról meg a fridiről van szó a szövegértés se megy nekik.
Sztálinistákon, Hitleristákon, G. W. Bush támogatóin lehet kimutatni ezt a teljes kritikátlanságot.
Meggyőződésem orvosi problémáról van szó.:))))

bebe 2007.12.04. 19:46:34

zoli, hát csak kereteztesd és tűzd a füled mellé ,mert ez a hápogás meg apriori minősítés jobb helyeken nem érv ,legfeljebb a Csintalan műsorában v. a Demokratában.van egy rossz hírem :ez a szintiszta igazság.

zoli27 2007.12.04. 19:48:04

Gyerekek! ha maki így folytatja, még ma este a klasszikusok közé emelkedhet. Kezdem azt hinni, hogy provokátor, akinek az a feladata, hogy lejárassa a baloldalt.

Chicano 2007.12.04. 19:48:05

"Érdekes módon ,azok akik Gyurcsányra szavaztak nincsenek kiakadva csak ti akiket állítólag nem sikerült becsapni ,hiszen a remek OV-re szavaztatok. Akkor ki is az agymosott? "

No de kedves Maki, érdekes módon 15%-on áll az MSZP. Úgy tűnik mégis ki vannak akadva azok akik 2006-ban rájuk szavaztak. Ti meg akik még mindíg rájuk szavaznátok már úgysem fogtok semmin kiakadni, úgyhogy igazad van.

Paranoid Android2 2007.12.04. 19:48:35

Makika!
Soroljad már az OV alatt kivert szemeket légyszilégyszi...

maki 2007.12.04. 19:54:31

Paranoid,Nomen est omen-ha tudod mit jelent örülök,hogy ti ennyire okosok vagytok ,a balosok meg ,többek között Heller Ágnes,aki nyilván nem hasonlítható hozzád ,igazságbeszédnek tartják Gyurcsány beszédét. Nem inkább arról van szó ,hogy el vagytok vakulva,nemtudjátok megemészteni a folytonos vereséget,és minden ürügyet kihasználtok,mindennek keresztbe tesztek ,legyen az önkormányzati refom v. jobb ebéd a kórházakban.Lehet ezt is csinálni ,de legalább ne pofázzatok hazafiságról,egyáltalán az ország érdekéről.Azt kéne kívánnom nektek ,hogy kapjátok meg bárgyún imádott Orbánotok kormányzását ,mregérdemlitek.Csak sajnálom az országot,aminek ez egy újabb Mohács lenne.

Szotyi 2007.12.04. 19:56:09

Maki,

a FIB létszáma csökken mostanában?

Érdekelne.

Gabe 2007.12.04. 19:56:59

Hogy jön ide Lukács György szeretője?

zoli27 2007.12.04. 19:57:09

"Igaz nem lesz belőle semmi ,mert ügyes kis pártkatona főügyész ,bíróság ,még az alkotmánybíróság is elsikálja az olyan ügyeiteket,ami miatt máshol már ülnének a sitten"
"konkrétumok vannak ,hogy Orbánék felvették a kenőpénzt"
"Csak le kéne kérni az anyagokat a CIA-tól"

Ez egyszerűen gyönyörű...

Chicano 2007.12.04. 19:57:10

"Kedves paranoia,igazad van valóban a fidesz halállistát állított fel azokról az újságírókról 99-ben,aki kritikát mondtak külföldön."

Kedves Maki, ez a thread rólad szól. Te pontosan az a kategória vagy mint a vitaindítóban leírt 2 hölgy. Szóval akkor térjünk vissza a témára: szerinted is orbánista FIDESZ-es trükk a román karácsonyfa a Kossuth téren? Hogy a Nagy Klasszikust idézzem: gyere ki a farbával! :)

maki 2007.12.04. 19:57:43

Chicano, nyugtával dícsérd a napot, aztán nehogy zokogjatok v. újraszámláljatok 2010-ben megint.

frencskid 2007.12.04. 19:59:47

Szerintem is fideszes a karácsony. Minden egyes nemzeti ünnepen mást se hallani, csak mennyire elgégedettlenek az ország helyzetével, mégis olyan tömött sorokban vásárolnak karácsonyra az összes szuper-hiper-mega marketekben, hogy az elképzelhetettlen.

balázs 2007.12.04. 20:01:11

gyurcsány alatt sincsenek kivert szemek, ezt honnan veszed? vagy a barátaid a térről? hja, ha gyújtogatnak, ne keveredj velük, butaság!! azért az mtv-ben, a rádióban, az ügyészségen, az mnb-nél, vagy éppen pszáf-nál volt néhány pártkatona, a magyar hírlap újságíróját a defend kft figyeltette, juszt meg akkor lett balos, amikor a rendkívül politikus Kriminális c. műsorával együtt az utcára tették, ma sem tudjuk miért. hja és kovács attila mlsz elnököt is vizsgálgatta az apeh, amikor dajcstomival volt vitája. milyen érdekes nem???... azok voltak ám a szép idők fiúk!!!

zoli27 2007.12.04. 20:01:53

Javaslom, hogy a Reakció következő számában legyen egy "best of maki" rovat!

frencskid 2007.12.04. 20:03:01

Az az ember aki még mindig az öszödi beszéden lovagol (pl kedves paranoid hozzászóló) nem feltétlenül jobboldali, hanem szimplán HÜLYE. MINDEN POLITIKUS HAZUDIK! Jó reggelt, Magyarország, jó reggelt Magyarok. :D

Google 2007.12.04. 20:03:24

Na, akik balról idekerültek, azokat tényleg jól megijesztethette anno Orbán! Azóta is cidriznek és folyamatosan Zorbánoznak! Ezeknek már jöhet Gyurcsány, Veress, Bajnai és akár Kóka is, ők már csak Zorbántól félnek, és kész!
És tudjátok meddig fognak "félni"? Amíg félre nem állítják Orbánt! És akkor jön a következő kötelező fideszes farkas, akitől félni kell, és így tovább az idők végezetéig. Fel nem fogják ésszel, hogy plurális demokráciában élünk úgymond, többféle felfogás élhet(ne) egymás mellett. Egyszerűen kizárásra játszanak.
Más nevében nem, de a magaméban kérem, hadd higyjem azt, van a jelenlegi politikánál jobb is, más is, valamint azt is, hogy a polgári kormányzás jobb, mit jobb? kormányzás volt, nem botrányról botrányra bukdácsolás. És egyszer nem hallottam, hogy az akkori ellenzék valamiben is hibás lett volna.
Az MSZP, úgy néz ki, legyen kormányon vagy ellenzékben, semmiről nem tehet.
EGYÉBKÉNT NEM CSINÁLTUNK SEMMIT NÉGY ÉJJVIG!

maki 2007.12.04. 20:03:39

paranoia,látod ,hogy milyen hülyén sulykoltok megint "kilőtt szemek" stb ,de fogadjuk el a hatásvadász hazudozást,OV alatt azért nem voltak kilőtt szemek ,mert a balodal tiszteséges ellenzékként nem uszította a söpredéket,mint ahogy ma sem megy oda a Fidesz gyűlésekre kereplőkkel tojásokkal dobálni .Ez csak az intelligens polgári jopbboldal privilégiuma. Csak ő szervezi sms ben a bérprovokátorokat minden egyes Gyurcsány fellépésre.

Chicano 2007.12.04. 20:06:43

Maki
2010? Nagyon optimista vagy. :)

frencskid
Akkor tök jó, ezek szerint minden rendben van. Megnyugodtunk. Szerintem emelni kellene még egy kicsit az adókat mert ezek szerint a sok hülye mindenféle baromságra költi a pénzét, ahelyett hogy a reformot támogatná belőle. Micsoda fertő.

zoli27 2007.12.04. 20:07:19

balazs, látszik, honnan tájékozódtál a 2006. október 23-i eseményekről. De inkább nem is nyaggatlak a tényekkel, mert attól tartok, felesleges lenne.

Szilu Bácsi 2007.12.04. 20:07:26

Ha már őszödi beszéd...
Ez volt a kedvenc magyarázatom a "független" orosz józsitól egy tavalyi Pártkeltében.
napkelte.wildom.hu/naptv/naptv.visszanezo.page?nap=20061106#
A "Hangsúlyos válasz..." címűt kell nézni kb. a 13. perctől...
Mennyit gondolkozhatott ezen?:)
Comment:com-os cikk róla:
comment.blog.hu/2006/11/08/orosz_jozsi_is
Egyébként igaz: aki nem szereti a jelenlegi kormányt az még nem feltétlenül fideszes.
Vegye le mindenki a szemellenzőt!!!
Miért nem bírod kritizálni azokat is, akikre éppen szavaztál?
A rokonod, legjobb barátod? Még azoknak is elmondom, ha valami gondom van velük.
Ti meg úgy csináltok GYF-fel, mint a hülye tinik egy rocksztárral.
Nem lehetne értelmesen vitázni? Érvekkel?
Az nem érv, hogy OV-ék miatt rossz minden. OV már 5 éve ellenzékben szerencsétlenkedik. Ha annyira jó lenne ez az MSZP-nek hívott gittegylet, már rég megmutathatták volna. Meddig kell még várni? Majd most megreformálunk mindent, mi? Miért higgyem el? A saját szarukat próbálják eltakarítani... (Bocsánat a kifejezésért!)
És nem vagyok OV fan.

dowNLoad 2007.12.04. 20:07:45

Milyen karácsony??? Esetleg fenyőünnep elvtársak!! Télapó is itt van már, a jóságos megyó alakítja most, a krampuszok meg nem feketében, hanem narancssárgában vannak, mert ők fideszes fasisztanácik. A fa tetejére pedig egy hatalmas 5ágú vöröscsillagot teszünk. (vajon kókadt és elqúró mennyiért cserélné vissza VOR zakóra a HUGO BOSS-t? Rózsaszín liberális karácsony, -elnézést, hanuka lesz? Vajon mit tesz a fa tetejére ungár "clitmaster" klára? (ugyanazt mint szetey, hahaha) Esetleg közös ima héberül a parlamentben? (az itt bujkáló volt izraeli nagykövettel?)

Őrnagy Őrnagy 2007.12.04. 20:08:38

"a haza nem lehet ellenzékben" azt jelenti hogy a kormány mindig elsőrorban a haza érdekeit képviselje, ne pl. magáncégekét pl. koreai gumigyár.
Nem tesz jót az index címlap, megjelenik a sok agymosott idióta, és elkezdenek orbánozni, gyűlölködni. Én már nagyon unom. Miért nem jöttök inkább fideszes agymosottak hülyeségeivel, hamár minden áron orbánozni akartok. Ez a poszt a végtelen emeberi hülyeségről szól- Mondjuk a kommentjeitek demonstrálni e dolgot elég jók.

maki 2007.12.04. 20:09:11

Google:"jön a következő fideszes farkas".Ezt komolyan mondod ,azok után ,hogy Horn , Medgyessy ,Gyurcsány v. bárki nem volt agyon támadva?Ne röhögtess, na ezt mondom ,lehet hülyeséget mondani ,de ekkora lólábbal?

frencskid 2007.12.04. 20:10:32

a dowNload forumozó miatt igazán ciki jobboldalinak lenni.. :D szánalmas rasszista paraszt. (mint sokan mások még azon az oldalon)

Szotyi 2007.12.04. 20:10:45

Nekem már leesett, ezt most szórakozásból csinálja valamelyik kartács :)

Ott cseszted el, hogy túljátszottad a szerepet, ezt a szintet még Csermelynek sem sikerült hozni a "Drága Albán Úr!" sorozatban, pedig ő igencsak igyekezett :)

Őrnagy Őrnagy 2007.12.04. 20:11:15

És azt is qrvára unom, hogy az elvtársak 68 óta reformálnak meg megszorítanak, január elsején árat emelnek. Ti nem unjátok? Én nem hiszem el már el, hogy még most egy kicsit rossz lesz, de utána qrva jó

Paranoid Android2 2007.12.04. 20:11:28

Heller Ágnes a napkelte című igazságműsorban minden gond nélkül Deák Ferenchez hasonlította a Megyótt, akit nemsokára még a szocik is túl hülyének találtak. Heller filozófiai munkásságát nem minősíteném itt, de hát persze ott mértékadó ő, ahol öszöd igazságbeszéd.
Te figyelj, most akkor ez hogy van? Mitől ennyire szar most? Vagy nem is szar csak elhittem a Fidesznek az élelmiszerár emelést? Nőtt a jövedelmem csak nem vettem észre a fasizmustól? A szomszédot 300-ad magával nem rugták ki csak nem volt elég versenyképes?
Az államadósság nem nőtt rohadtul csak hazudik a fidesz? Nem utaztatták a nagymamát három korházon át, mert nem tudták hol ellátni? Nem csökken 2 milliárdal a mentők költségvetése jövőre, miközben a kevesebb kórház miatt többet kell menniük? STB.

frencskid 2007.12.04. 20:14:17

paranoid javaslom látogas meg egy bevásárlóközpontot mondjuk a hétvégén és nézd meg mennyi ember mekkora szegénységben él! :) jah, és megsugom nem mind szoci!!!

Chicano 2007.12.04. 20:14:20

Nem tudom hogyan jutott eszembe most hirtelen ez az angol szösszenet: "Never argue with an idiot. They bring you down to their level and beat you with experience." Gondoltam megosztom veletek.

Aki nem beszél angolul attól elnézést kérek, nem hiszem hogy rendesen le tudnám fordítani.

maki 2007.12.04. 20:15:17

chicano, kijövök a farbával, Nem zárom ki ,hogy vannak elfogult öreglányok a balodalon.lehet bár még nem láttam őket a 301-es parcellában kereplőzni, fújjolni koszorúzás alatt ,mint a kirúzsozott jobboldali öreglányokat.De ha őszinte akarok lenni nagy valószínűséggel ebből a cikkből egy szó sem igaz ,egy jó fidesznyik sztori ,amit szerzője még csak alá sem írt,de lehet vele kelteni a hangulatot .Ez a farbám.

jorda 2007.12.04. 20:15:25

Mind a két vezér és a politikusok döntő része korrupt:totális politikai elitváltásra lenne szükség !

Mi ennek az esélye ? 1 %.

Csak vissza kell tekinteni 500 évre és rájövünk,hogy a nemesség,vezető elit mindíg a saját hasznát kereste,az ország közös ügye nem számított.Ezért tartunk itt !

Karácsony ? A szegények még nyomorúltabbak,az elit,a pöffeszkedő új milliárdos réteg pedig jobban él mint Amerikában !

szamárfül · http://www.murci.freeblog.hu 2007.12.04. 20:16:31

csak most olvasom a 2 asszonyT...

:röhög(ve)
:fetreng

:DDDDDDDDDDDDDDDDDD

Szilu Bácsi 2007.12.04. 20:17:03

frencskid
Képzeld, egy csomó ember meg nem jár hétévgente bevásárlóközpontba, mert szegény.
De ez nem politikai kérdés, hanem logikai.

Chicano 2007.12.04. 20:17:44

Szotyi, valszeg gazad lesz.

maki 2007.12.04. 20:18:00

kis chici, magadat minősíted jelzőosztogatásoddal.Igaz tartod magad a keresztény polgári hagyományokhoz:) Egyébként meg tehetsz egy szivességet.

Chicano 2007.12.04. 20:19:42

Na jó maki, lebuktál. Lehet abbahagyni. :)

Szotyi 2007.12.04. 20:21:02

:)

Kéretik bevallani, hogy mindezt ki izzadta ki magából :)

Szilu Bácsi 2007.12.04. 20:21:32

maki
Jajaj! Ezt a sztorit maga OV rendelte, nem?:))) Így akarja bosszantani a balos nyugdíjasokat.:)))

zoli27 2007.12.04. 20:21:37

most má' télleg megyek... meccset nézni. Jó volt veletek. :-)) Habár eléggé bosszantó szembesülni az országban jelen lévő szellemi és mentális állapotokkal.

Viszlát.

maki 2007.12.04. 20:22:16

Szilu, ne ködösítsünk,higgyünk a KSH-nak, 4 év alatt 43%-al nőtt az életszinvonal ,az autók nem férnek el az utakon.Persze vannak szegények is ,mert ugye a fidesznyik kormány alatt talán nem voltak? ,ráadásul egy fillér családi pótlék emelést nem kaptak.

Paranoid Android2 2007.12.04. 20:22:21

frencskind
Értem én a logikádat, annak a sok reforméretlen képtelen fasisztának nem jár a pláza. Üljenek otthon a fűtetlen lakásban és elégedjenek meg azzal, hogy az ajándék után befizették az adót, hogy a kormánynak még legyen pénze valamelyik havert megbízni néhány tíz millára, hogy összeírja a Maki tíz leggyurcsánypopónyalósabb kommentjét.


Szilu Bácsi milyen tanáros, nagyon jó:)

táltos 2007.12.04. 20:23:08

És az ilyen 50 feletti nők döntik el a választásokat.
Kapcsolgatnak egyik csatornáról a másikra meghallanak egy-két foszlányt és ezt dobja ki a gép nekik.
Ilyen embereknek nem való a demokrácia.

Szotyi 2007.12.04. 20:24:43

Úgy lenne tisztességes, ha színt vallanál, mert elég jól sikerült a lejáratás :)

maki 2007.12.04. 20:25:04

Szilu ,ezt én nem mondtam ,kár a számba adni.Ez jellemző érvelési módotok egyébként. De te mindent elhiszel ,amit az újságban olvasol ?mert akkor már mindent értek,és részvétem.

Paranoid Android2 2007.12.04. 20:25:24

43%-kal nőtt az életszinvonal??!!?!?! Úr Isten !Hova jársz te lopni Maki?

frencskid 2007.12.04. 20:27:58

paranoid, habár szidod itt a kormányt és sajnálkozol mindenki mekkora szegénységben él, de azért gondolom te is plázába mész karácsonyra vásárolni?! :D a fideszesek már csak ilyenek... narancs jam van a fejükben egy kis rasszizmussal megspékelve.

táltos 2007.12.04. 20:29:16

maki 2007.12.04. 20:15:17
Elég csak egy buszra felszállni bármelyik nagyobb városban, vagy vonatra. Minden nap hallani ilyen párbeszédet.

Szotyi 2007.12.04. 20:29:29

143%-kal!
1143%-kal!

És mohózás, meg dőzsölés van,a hogy Tóta W. Árpi is megírta! Mobiltelefonok, laptopok, új autók!

Most igazán kibírjátok, hogy ebből egy kicsit( Európában a legtöbbet) visszaadtok! Hülyemagyarok!

Amikor be lehetne lapátolni a krumplistésztát a kishokedlin ülve is...

maki 2007.12.04. 20:29:42

Paranoia, ccc te kis szellemes,az érdemi hozzászólás az ugye nem megy? Maradj te csak a fletózás, a csőd hirdetése,árpádsávos lengetése, OV. kidülledt szemmel való figyelése(ahogy papírról olvassa tömény hülyeségeit)mellett. Az való nektek.

Chicano 2007.12.04. 20:30:28

maki, engem meggyőztél. De azért ne vidd túlzásba mert van aki komolyan vesz és még a végén megüti szegényt a guta.

táltos 2007.12.04. 20:30:54

frencskid 2007.12.04. 20:27:58
"narancs jam van a fejükben egy kis rasszizmussal megspékelve." Vö. "orbáncigány"

Szotyi 2007.12.04. 20:31:27

Én járok plázába, sőt bevallom, még pénzem is van, amit elkölthetek.

Kicsit szégyellem is magam, lenne még itt mit elvonni...

Szilu Bácsi 2007.12.04. 20:32:27

maki
Ki mondta, hogy a fidesz alatt nem volt szegénység?
Én csak a logikai bukfencre utaltam a mondatban.
A KSH-s állításodhoz linket kérek. Meg azt, hogy melyik négy év?
Nem adtam a szádba semmit. Még csak az kéne...:)))
Csak viccesen reagáltam erre (ezt jelezték a szmájlik):
"De ha őszinte akarok lenni nagy valószínűséggel ebből a cikkből egy szó sem igaz ,egy jó fidesznyik sztori..."
És honnan veszed, hogy mindent elhiszek az újságokból? Ja, és nem olvasok Magyar Nemzetet. (Bár Szabit, meg Szavát sem.)

maki 2007.12.04. 20:33:28

táltos, én több fletózóst hallok,sőt még a Ferenciek terén propaganda ragasztványokat is olvasok,nameg aláírásgyűjtőket a néphülyítő szavazásra.

Chicano 2007.12.04. 20:34:56

No, én innentől kikapcsolok. Holnap korán kell kelnem és be kell ülnöm a vadi új kocsimba hogy még karácsonyig valahogy el tudjam költeni a környékbeli plázákban azt a bazi sok pénzt amit bérből és fizetésből keresek. Jóccakát!

táltos 2007.12.04. 20:36:59

Hogy a népszavazás a "néphülyítő" vagy a kormánypropaganda az ún. reformokról valószínüleg egy soha véget nem érő eredménytelen vitát eredményezne.

fonak 2007.12.04. 20:37:46

Ha kikerültök az index főoldalára, akkor erősen zuhanórepülésbe kezd a hozzászólások átlagszínvonala...

Irdatlan bácsi 2007.12.04. 20:38:25

Rohadt nehéz így, ezzel a sok tőkés-kommunista, pláza-narancslekváros, vallásos-rasszista fletózóval.

*sóhajt*

Na mindegy, majd átvészeljük valahogy ezt is. Csak én még elvonnék innen-onnan.

Ott van ez a Szotyi gyerek, pl.

fonak 2007.12.04. 20:44:30

Aki meg nem hiszi el a sztorit: találkoztam hasonlóakat élőben is, abszolút semmi hihetetlen nincs benne. Nem kell ilyeneket kitalálni... Persze az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy lehetne írni hasonló szintű megnyilvánulásokat a másik oldaltól is.

Téglagyári Megálló 2007.12.04. 20:44:35

Fiatal barátaim, bámulatos, hol tart már a tudomány...

maki 2007.12.04. 20:48:51

Hát ez az ,amikor a tények cáfolják a fidesznyik propagandát ,akkor nem kell őket elhinni .Egyébként 2002-és 2006 között volt 43% az emelkedés, Tudom,hogy sokan már az 50% béremelést is letadadják,sőt arról is lehetne cikket írni ,hogy a múltkor két öreglány a piacon állította,hogy a Fidesz alatt volt az 50% emelés,dehát arra nincs ilyen jó kis névtelen újságíró.

VISSZA A LIBERALIZMUSHOZ A SZABADSÁGHOZ 2007.12.04. 20:50:52

Lássuk a "fiatalok nevében" elmondott "rendkívüli hatású és jelentőségű" Orbán-beszédet: "Polgártársak! Az orosz megszállás és a kommunista diktatúra negyven évvel ezelőtt történt bevezetése óta a magyar nemzetnek egyszer nyílt alkalma, csak egyszer volt elegendő bátorsága és ereje ahhoz, hogy megkísérelje elérni a már 1848-ban kitűzött céljait, a nemzeti függetlenséget és a politikai szabadságot. Céljaink máig nem változtak: ma sem engedünk a '48-ból, így nem engedünk '56-ból sem. Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megvalósításáért küzdenek, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai előtt. Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával; akik, hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával... Mi az ő sorsukból tanultuk meg, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlenek. Jól tudjuk, a forradalom és a megtorlások áldozatainak többsége korunkbeli, magunkfajta 1956-ban vette el tőlünk - mai fiataloktól - a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik. Barátaim! Mi, fiatalok... értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban alázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy - mintegy szerencsehozó talizmánként - megérinthessék ezeket a koporsókat. Mi úgy véljük, nem tartozunk hálával azért, hogy harmincegy év után eltemethetjük halottainkat, nem jár nekik köszönet azért, mert ma már működhetnek politikai szervezeteink. A magyar politikai vezetésnek nem érdeme, hogy a demokráciát a szabad választásokat követelőkkel szemben - bár fegyvereik súlyánál fogva megtehetné - nem lép fel a Pol Potéhoz, Jaruzelskiéhez, Li Pengéhez vagy Rákosiéhoz hasonló módszerekkel. Polgártársak! ... Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem tévesztjük szem elől '56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről... Mi nem érhetjük be a kommunista politikusok semmire sem kötelező ígéreteivel, nekünk azt kell elérnünk, hogy az uralkodó párt, ha akar, se tudjon erőszakot alkalmazni ellenünk. Csak ezen a módon kerülhetjük el az újabb koporsókat, a maihoz hasonló megkésett temetéseket. Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József a magyar függetlenségért és szabadságért adták életüket. Azok a magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék még ma is sérthetetlenek, meghajtják fejüket emléketek előtt. Nyugodjatok békében!" Ilyen volt Orbán Viktor 17 évvel ezelőtt. A nyugat úgy jellemezte "csillag született" a közép európai szocialista szférában. Milyen ma az ifjú csillag, az akkori titán? Megosztó,hatalomsóvár,önhitt,valamint egy nagy showmen. Már túl tesz Fábri Sanyi barátján is. A világ változik, egyszer talán belőle is hulló csillag lesz. Reméljük mielőbb. Éljen a Haza és a Haladás. Éljenek az elengedhetetlen reformok. Le a sztrájkolókkal és le a népszavazási pénzherdálással. Osszák szét a betegek és a szegények között, hogy Nekik is legyen szép Karácsonyi Ünnepük. Ezt kívánná a józan Magyar paraszti ész. Azonban a Magyar politikusi ész, sajnos bármely oldalon, messze áll a józan ésszel történő gondolkodástól. A Balsors tépi szét az országunkat. Ránk férne egy kis Isteni Áldás a józanul és ésszerűen gondolkodó Magyarokra.

Szotyi 2007.12.04. 20:53:39

Maki, akkor most az életszínvonal nőtt, a bér, v. a reálbér? :)

Mindegy, de 43% volt, ez tény, mi? :)

:D:D

dowNLoad 2007.12.04. 20:56:18

frenchkid, esetleg egy lobotómia nég segíthed rajtad. (úgysem használod csak az agyad 1%-át) Holnapután itt a gyedmaróz!! (frenchkid: clean your boots! cirer propre botte, vagy hogy mondják a köcsög nyugatrománok)

XYBeR 2007.12.04. 20:57:34

szerintem alkotmányt kellene módosítani:

1. OV maga az ördög,
2. Ellenben fletó a jóIsten,
3. Minden (eljövendő) rosszról (is) a mocskos szemét nácik tehetnek.

És akkor a helyére kerülne minden, lehozná a sok független médija', amit meg ugye megír a 'zújság, az igaz (mert igaztalan vádakkal ugye...)

Chicano 2007.12.04. 21:00:43

Bizony, amint kikerül egy blog az Indexre rögtön annyi a topiknak. De most már tényleg húzok innen, ez már túl színvonalas nekem.

maki 2007.12.04. 21:01:54

Vissza a liberalizmushoz,..
Elárulok valamit ,többek között ennek a beszédnek a hatására akkor én Orbán rajongó voltam,és szavazó is nem MDF,hanem FIdesz.Annál keserübb volt ,amikor a napnál világosabban kiderült ,hogy ez a beszéd nem a szivéből jött,hanem egy ügyesen megkonstruált hatalmi ugródeszka célját szolgálta .Mondjam úgy ,hogy sokkakkal együtt kiismertük,és rájöttünk ,hogy rosszabb mint a reformkommunisták,mertazokcsak egyszer fordítottak ,ami még akár hiteles is lehet.Aztán mint kormányfő bebizonyította, hogy mennyire "demokratikus".tökéletesen igaza van Debreczeni Józsefnek ,hogy alegnagyobb veszélyt a dewmokráciára ő jelenti. Ja ,persze tudom ,Debreczeni hülye, a KSH is,úgyhogy további jó érvelést kívánok.

maki 2007.12.04. 21:05:17

Szotyi,egyértelmű,ha az életszinvonal nőtt ,akkor az azt jelenti ,hogy a reálbér nőtt annyival,az infláció hatása is bele van számolva ,ennyivewl többet tudnak vásárolni az emberek ÁTLAGBAN.

Manyi Béci 2007.12.04. 21:06:49

"Annál keserübb volt ,amikor a napnál világosabban kiderült ,hogy ez a beszéd nem a szivéből jött,"
:DDD

Szotyi 2007.12.04. 21:07:07

portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/tabl2_01_33i.html

Kedves Maki, hol a 43% életszínvonal emelkedés? :)

Egyébként elárulom, a bérek vásárlóereje 2002-ben érte el a rendszerváltozás évének vásárlóerejét.
A reálbér index pedig 1996 után 2004-ben, majd 2007-ben csökkent. 2007-ben meglehetősen brutálisan. De ezt csak úgy mondom, ne vegye vitaalapnak, maga már kinyilatkoztatott, 43% :)

fonak 2007.12.04. 21:08:53

maki, legyél büszke arra az 50%-os béremelésre, annak a böjtje van most. A fidesz is lazított a költségvetési szigoron a vége felé, meg nyomta a lakáshitel-támogatásokat, de akkora böszmeséget nem csinált, mint a Megyó-kormány. Gyurcsány pedig még lökött is egyet a szakadékba guruló szekéren, hogy majd a megnyert választás után próbálja a szakadék szélén elkapni... (aminek persze az ára, hogy megint el kell kótyavetyélni a nemzeti vagyon maradék részéből egy jó részt, stb. de hát ez kit érdekel, ha a szent cél a Hatalom). Persze szerintetek ez is rendben van, a balosok szerint a fidesz visszatérésének megakadályozása olyan legmagasabb szintű parancsolat, ami érdekében szó szerint mindent szabad. Ezért gyorsan meg is bocsátottátok az öszödi beszédet is, sőt szentté avattátok érte Ferenceteket. :)
A drága szocijaidat meg kizárólag csak a hatalmon maradás érdekli minden áron, a hozzád hasonló fanatikus híveiket pedig csak az, hogy jaj, csak vissza ne jöjjön a fasiszta zorbány... mer akkor vége a világnak. :) Szóval megcsinálták a kedvenceid a böszmeséget, az EU falazott nekik a választásokig, de utána nem volt további haladék. Ezért kellett a nagy reformnekibuzdulás, meg az igazságbeszéd. Aztán majd az EU-s pénzek beérkezése után megveszik maguknak a következő választási győzelmet is, egy kis nyugdíjemeléssel, enyhítéssel, meg egy kis csúcsra járatott orbánozással (Orbán is leléphetne persze, mert akkora démont csinált belőle a média meg a suttogó (cigányozó) propaganda egy csomó ember fejében, hogy nagyon nehéz lesz nyernie 2010-ben... azért remélem miniszterelnökjelöltnek nem őt indítja majd a fidesz)

Szilu Bácsi 2007.12.04. 21:09:06

maki
Még mindig nem tudom honnan vetted azt a 43 %-ot.
A reálbér növekedése kumuláltan is csak 30 %-ra jön ki. Értsd: összeadogattam 2002-től 2006-ig az előző évihez viszonyított növekedés 100 % feletti részét. (Azaz ősszesen öt évét adtam össze.) De ez így igazából értelmetelen, hiszen mindig az előző év a viszonyítási alap.:)))
Tény, hogy a reálbérek 17,4 %-kal növekedtek 2002-től 2006-ig. Lásd a forrás táblázát 1989-es bázisévhez viszonyított oszlopát.
Tény, hogy 1998-2002-ig 20,8 % volt a növekedés.
Tény, hogy abszolút értékben jobban éltünk 2006-ban, mint négy éve.:)))
Tény, hogy a növekedés üteme lassult, jelenleg meg még inkább lassul. Sőt az előző évihez képest csökkeni fognak a reálbérek.
Ja és tudom, hogy a reálbér nemegyenlő életszínvonal, de szoros barátságban vannak.:)
forrás:
index.hu/gazdasag/magyar/realb061003/
GKI táblázat

Szotyi 2007.12.04. 21:11:02

Maki, szorozza össze legyen szíves 2002-2006 között a reálbér láncindexeket. Légyszi. Köszi!

(Esetleg, majd jövő éve elején megteheti, hogy a 2007-es reálbérszámításánál az energia-, v. élemiszer inflációval számol. Tudja, ezek azok a termékek, amelyek az alacsonyabb jövedelműek fogyasztási kosarában nagy aránnyal szerepelnek. Érdekes reálbér indexet fog kapni. De ez csak egy zárójeles komment.)

Gyulabá 2007.12.04. 21:13:43

A hülyeség olyan, mint a gyom, mélyen gyökerezik és nem igényel gondozást. Lsd. mint fent

AZ IGAZSÁG VÁNDORAI 2007.12.04. 21:14:49

"A fizetés-képtelenség határán
Írta: Csáki György

Magyarország közvetlenül a rendszerváltó parlamenti választások táján a fizetésképtelenség határára sodródott. Az ország nettó külföldi adósságállománya megközelítette a 16 milliárd dollárt – miközben a Magyar Nemzeti Bank valutatartalékai mélypontra süllyedtek. A tartalékok csökkenésének alapvető oka a nagymértékű, hirtelen betétkivonás volt – ami sokakat meglepett........A súlyos külső adósságteher nyomasztóan nehezedett a továbbiakban is – egészen 1997–98-ig – a magyar gazdaságra. Nyilvánvalóan hozzájárult a privatizáció gyorsaságához – így a gyorsaságból (gyakran kapkodásból) eredő meggondolatlanságokhoz és bevételkiesésekhez is. Ugyancsak az adósságteher magyarázhatta a magyar gazdaság páratlanul gyors és páratlanul átfogó liberalizálását – voltaképpen 1989 és 1992 között! Szerepe volt ugyanakkor a magyar külgazdasági kapcsolatok gyors földrajzi átrendeződésében, a vállalati reorganizációt kikényszerítő szabályozórendszer (számviteli törvény, csőd- és felszámolási törvény stb.) korai kialakításában is.
Nem mondhatjuk ugyanakkor, hogy hiábavaló lett volna az áldozat: ma már Magyarország vitathatatlanul a régió éllovasa a tőkevonzásban, a vállalati reorganizációban, a pénzügyi rendszer reformjában – minden számottevő nemzetközi gazdasági szervezet (IMF, Világbank, EBRD, OECD) így értékeli a közép-európai átalakulást. Lengyelországnak 4-5 évet kellett várnia ahhoz, hogy lezáruljon az átütemezési hercehurca, s meginduljon a működő tőke beáramlása a felé az átalakuló gazdaság felé, amelynek csaknem 40 milliós belső piaca, kvalifikált munkaereje és nem utolsósorban geostratégiai pozíciója egyébként a lehető legvonzóbb lehetett volna a potenciális külföldi befektetők számára.
Magyarország 1990-ben – éppen úgy, mint 1982-ben – a szükségből csinált erényt, amikor a nehezebb, de közép- és hosszú távon sokkal nagyobb eredménnyel kecsegtető utat választotta. Magyarország kinőtte adósságait! Az Orbán-kormány kevesebb mint 9 milliárd dolláros nettó adósságállományt s ennél nagyobb jegybanki devizatartalékokat, valamint évi 25 milliárd dolláros exportpotenciált örökölt elődjétől,(Horn Gyula vezette MSZP- Kormánytól) elődeitől. Ez az eredmény igazolja a Németh- és az Antall-kormány 1990-es döntéseit."
És mit adtak át 2002-ben a Medgyesi kormánynak?
26 millió dolláros adóságállományt! Ennyi.Lehet gondolkodni!

Szotyi 2007.12.04. 21:18:48

Hát, Szilu bácsi, lehetne gondolkodni, de amit idekopizott, az nem gondolkodási alap.

maki 2007.12.04. 21:20:06

Szotyi én nemerről beszélek,persze,hogy nem volt minden évben 50% béremelés ,ezért a rákövetkező évben nyilván nem volt jelentős emelkedés,de akkor mennyi is volt a reálbér emelkedés az említett ÖSSZIDŐBen ? És mennyi a FIDESz alatt ?Mikor volt több? EZ itt a kérdés ,a többi csak duma, ködösítés.ERRE kérek választ!

dr. porkolab 2007.12.04. 21:23:05

Le kell számolni az Orbán legendával! Orbán 17 milliárdot "talált" a kasszában! Ennyit hagyott rá Horn, de főleg Bokros. Ezzel a pénzzel kellene elszámolnia. Mert nincs meg! Ha beszámoljuk az inflációt, az a 17 milliárd ma 75 milliárdot ér. Könnyű Ferit támadni, hogy vizitdíj, de ha meglenne az a 75 milliárd, akkor erre nem lenne szükség!

Aztán azt is mondják, hogy Orbán alatt 42%-kal nőtt a bér. De mennyi volt az infláció??? Több, mint 42%, 61%! Most akkor Orbán adott vagy elvett?

Ezt kellene Vadai Áginak megkérdezni, nem a Gripeneket!

Orbán számoljon el a pénzzel!

dr. porkolab 2007.12.04. 21:24:54

maki! Orbán csak hazudta az 50%-ot! Én kiszámoltam papíron, hogy ha levonjuk, amit Orbán elvett, akkor alig 17%-ot adott. Azzal meg törölje ki a fenekét!

Hol a pénz, Viktor???

maki 2007.12.04. 21:26:42

Szilu, adataid teljesen falsak ,hacsak nem adtad MEdgyessy emelését hozzá az előző ciklushoz,mert ezt szokták csinálni az ilyen Matolcsy féle "szakemberek". Akinek egy kis esze van ,mégha nem is lapozza a KSH adatokat ,akkor se hiszi el ,hogy a 100 napos program ellenére a Fidesz időszakban nagyobb volt a reálbér emelkedés. Ez már túl erős.

Szilu Bácsi 2007.12.04. 21:32:11

dr. prokolab
Miről beszélsz? Mik ezek a millárdok?
Meg milyen pénznemben?
Orbánék alatt 61 % infláció! Hahahaha:))))
Az éves infláció 1998-ban 14,2 % volt, 2002-re lement 5,2 %-ra.
maki
"de akkor mennyi is volt a reálbér emelkedés az említett ÖSSZIDŐBen ? És mennyi a FIDESz alatt ?"
Azt írtam fent.
A reálbérek 17,4 %-kal növekedtek 2002-től 2006-ig.
1998-2002-ig 20,8 % volt a növekedés.

Paranoid Android2 2007.12.04. 21:32:19

Na mostanra kiröhögtem-sirtam magamat a 43%-on. Szegény Mária Antoanett szavai jutnak az eszembe erről a tájékozottságról. (Tudjátok: Ha nincs kenyerük, egyenek kalácsot). A nagy és stabil jólét nem igazán terjed ki az alsó három millió emberre és a gyermekek 40%-ra. De ha az OV lenne rosszabb lenne igaz?

dr. porkolab 2007.12.04. 21:32:33

Igazad van, maki, mit tudnak ezek a "szakemberek"? Elvenni, azt tudnak! 1998-ban 73 ezer bruttó volt a fizetésem. 2002-ben 60 ezer! Persze, 50%. Lefelé, maximum lefelé!!! Tolvajbanda.

dr. porkolab 2007.12.04. 21:34:36

Tudod mikor volt 17% Orbán alatt az infláció! A Matolcsy félék álmaiban! 1998-ban egy kiló kenyér 41 Ft volt. 2002-ben 68 Ft! Számold csak ki a 17% inflációt, ha tudod!

A népet nem lehet becsapni.

Szilu Bácsi 2007.12.04. 21:35:00

maki
Szerinted én találtam ki?
Adj már egy forrást! Ne csak vádaskodj!
Ez nem hit kérdése, hanem statisztika!
Belinkeltem a táblázatot.
A 100 napos program béremelése az állami szférára vontakozott! Van ám egy versenyszektor is. Nincs már minden állami tulajdonban.:)))

"AZ IGAZSÁG VÁNDORAI" 2007.12.04. 21:36:34

Szotyi! Nehéz a szöveget értelmezni és elemezni?Meghaladja a felfogó képességedet? A történelmi tények azok tények maradnak.A tények azok szigorúan az igazat mondják, és magukért beszélnek.Ilyen az élet, a történelmet nem lehet, és nem szabad, mindig az adott hatalmon lévők kénye kedve szerint átíratni. Tilos és etikátlan! Habár a FIDESZ-KDNP re és az Orbán Semjén duett arcára mindem ráfér. Vastag a bőr az arcukun mint a 70-es évek síbakancsainak dupla marhabőrből összevart talpa, a bakancs sarkát már nem is említem.

Szilu Bácsi 2007.12.04. 21:36:41

Igen. És az inflációt kenyérből számolják...

Őrnagy Őrnagy 2007.12.04. 21:37:06

Komolyan mondom, ti totál hülyék vagytok ,ez hihetetlen. Tök felesleges veletek vitatkozni. A baloldal földi kánaánt teremtett itt volna, ha nincs az Orbán kormány. Valamintmost a reformok következtében hamarosan az összes kerítés kolbászból lesz még az Ormánságban is. Benneteket tuti, hogy az mszp fizet. Még egyszer megkérdezem, hol lehetilyanállsát kapni. Orbánoznék én is pénzért.

Google 2007.12.04. 21:37:31

Elkezdődött a tudományos zorbanizmus! Sok sikert makik, bocs, fiúk!

Ami a Horn, Medgyessy vagy Gyurcsány tisztességét, derekasságát, becsületességét, nem tudom, hogy is mondjam, illeti, számomra: értelmezhetetlen kategória. Párhuzamosan haladtak, haladnak ezekkel az erényekkel.Erre még büszkék is, vagy legalábbis nagyon fenn hordják, a hátsójuk meg kint van.
És ez már lassan mindenkinek fáj, azért e kegyetlen marakodás.
Semmi vicc, semmi móka, kacagás csak harc és harc és újra harc. Ez van reggel, délben és este. Lélekölő. Mindannyian az áldozatai vagyunk, leszünk és miért? Eredmény pedig sehol semmi. Amit annak neveznek az ráolvasás és szuggesztió, semmi több.

Őrnagy Őrnagy 2007.12.04. 21:39:30

Hol lehet ilyen állást kapni? Bocs, a röhögéstől nem tudok gépelni. Egyébként sem erősségem, hülye jobbos vagyok,tescóba járó proli.

Szotyi 2007.12.04. 21:40:14

Héhéhé, engem dolgoztatsz, hát mi vagyok én?
Számold ki! Hadilábon állsz a láncindexekkel?
Na jó, átcuppantom EXCEL-be, úgyis profilba vág.

Egyébként a kalkuláció azon múlik, hogy kinek a kontójára tesszük a 2002-es bérkiáramlást. Ha teljes egészében Medgyessyékre (ami nem igaz), akkor nagyobb volta reálbérnövekedés 2002-2006-ban. Ez egyértelműen a 2002-es és 2003-as kiugrásnak köszönhető.

Ha szétdobom a 2002-es növekményt, kicsit többet téve Medgyessyékre, akkor kb 27% a 2002-2006 időszak és 22% az 1998-2002 időszak. Nagyvonalúan.

Szilu Bácsi 2007.12.04. 21:41:24

Ja, ma a tecsóban akciósan 145 Ft a kenyér.
Akkor mennyi volt azóta az infláció? (>100%!!!)
És hány éves a kapitány?

Őrnagy Őrnagy 2007.12.04. 21:41:30

Gúúgol, ne vitatkozz velük, semmi értelme. Elvannak egymás között is.

dr. porkolab 2007.12.04. 21:42:49

Szilu! Igen, az inflációt kenyérből számolják! Örülök, hogy újat mondhattam! "IGAZSÁG VÁNDORAINAK"! Szotyit ismerjük, ő próbált offolni az mszp.hu-n, amíg ki nem bannolták. Ilyennel mit vitatkozol? Programozott droid.

táltos 2007.12.04. 21:43:19

"Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik. Barátaim! Mi, fiatalok... értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban alázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy - mintegy szerencsehozó talizmánként - megérinthessék ezeket a koporsókat."
szerintem ez a lényeg! kb. ugyanezt mondja ma is.
És sajnos igaz ma is. És már eltelt a 20 év majdnem.

Szotyi 2007.12.04. 21:43:42

Bocs Szilu bácsi, feljebb Neked címeztem valamit, amit nem Neked kellett volna...

fonak 2007.12.04. 21:44:02

Hiába, a Bolgárúr-rajongó nyugdíjasok között is van már, aki netezik :)

Szotyi 2007.12.04. 21:45:19

Szia Porkoláb,

bevallom, hogy még sosem jártam az mszp.hu-n, vagy a fórumán.

De egyébként miért is vagyok programozott droid? :)

Mariann · http://egerentyu 2007.12.04. 21:46:01

Mikor a legvadabb Rakosi korszakban a sok kommunistat koholt vadakkal letartoztattak es veresre vertek, leteptek a kormeiket es kivegzesre vartak, ejjel azt kiabaltak a cellajukban (nem mind), hogy "szeretem a draga Rakosi elvtarsat.." Rajk es tarsai boldogan ismertek be, hogy arulok, kemek es imperialista ugynokok. Az utolso szo jogan, amikor mar mondhattak barmit, kotel vart rajuk, akkor is eltettek a kormanyt, nem mondtak egyszer sem, hogy az arulasban artatlanok. Fanatizmus a halalig. A mostani utodok ugyanezt erzik a jelenlegi Rakosi Matyas alias Gyurcsany Ferenc irant. Soft valtozatban. Lehet, hogy kicsit eros amit mondok, de erre kellett gondolnom, ahogy a rajongokat olvasom.

dr. porkolab 2007.12.04. 21:46:13

Szilu! Vettél abból a kenyérből? Vagy csak ki volt írva az ára! 160 Ft alatt nem tudsz kenyeret venni! Tescóban sem! Ma voltam, tudom!

Paranoid Android2 2007.12.04. 21:46:59

Csáki elvtárs írásában az az érdekes, hogy hasraütött számok szerepelnek benne, nem létező dimenziókban, miként az igazság vándora is átsétált Orosz József elmélyébe néhány számért ami a igazolja, hogy az a rohadt Orbán.
Most már értem, hogy a spanyol polgárháborúban miért tudták a felek olyan kéjesen kiirtani egymást. Nem egy univerzumban élünk.

Őrnagy Őrnagy 2007.12.04. 21:47:11

És van amelyik 90-ben a Fideszre szavazott,az antikommenista pártra, most meg az mszpre..telejsen hihető.

dr. porkolab 2007.12.04. 21:48:14

Ne hazudj, Szotyi. Ott is ugyanez volt a nicked. Ugyanezt az Orbándumát nyomtad. Azt hitted, hogy hajnali 3-kor nincs moderátor, de nagyot tévedtél, magyar gárdista! :)))) Még a 27%-os hazugságod is stimmel!

Szotyi 2007.12.04. 21:51:25

De most hogy jön ide a kenyér?
Mi a közvetett köze a kenyér árának az inflációhoz? :)
Tessék, infláció:

portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/tabl3_06_01i.html

Itt ismét 2007 lesz érdekes, megjegyzem, hogy inflációs adatban, mint ahogy gazdasági növekedésben sem, 1998-2002 és 2002-2006 nem vethető össze, mielőtt valaki elkezd okoskodni :)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2007.12.04. 21:51:28

Bulcsu, Zoli27, mindenki.

a 06os valasztasi kampany a ki tud nagyobbat igerni alcim alatt is futhatott volna. sajnos 2002-ben a szocik tullicitaltak a fideszt. erre a bombasztikus kampany-droid-brigad megprobalta 2006ban tullicitalni a szocikat. nem jott ossze.
en mindket esetben a fideszre szavaztam. nem a 14. havi nyugiert. hanem azert, mert tetszett, ami 98-01 kozott volt. aztan meg azert, mert tudtam, hogy szarban a haza, es a szocik loktek be a melyebb reszebe.

probaltam ignoralni a populista bullshitet, meg a "konzervativizmus"-nak aposztrofalt demagogiat. azt lattam a fideszben, amit latni akartam. valszeg 2010ben is lesz idealom bennuk. ha mas nem, a 12 evvel ezelotti dolgokat fogom felemlegetni, aztan odaadom nekik az ikszet.

de szamomra a 14. nyugdij, a negativ ado, es az osszes tobbi mozgosito szemet = hazugsag. ugyanis ha valamit igersz, aztan nem tartod be, az olyan, mintha hazudtal volna.

A szocik valami ultrabrutal modon szembehazudtak mindenkit a kampany alatt. mert idehaza a kampanyt mosopor meg ketchupeladason nevelkedett hulladekbanda celebralja. mert a birkaknak ez kell. es mennek is a birkak a szep fogu, jo kiallasu emberek fele. mert hat aki szep, az okos, es igazat is mond.

megint mas aspektus, de ebben az orszagban igazsaggal nem lehet nyerni. ezt szopta be a fidesz 02-ben.

a szocik azota is lehazudjak a csillagokat az egrol, de olyan pofatlanul, hogy lassan szetfoszlik tole a terido-kontinuum. es kozben ezerrel adjak, hogy ez az igazsag. "jo napot kivanok" - hazudta Gyurcsany. vagy akarki mas.

mutassatok nekem 1000 embert, aki elolvasta a partok irott programjat! nem mintha az nem lenne ugyanakkora loditas, de legalabb olcson megvan. nem kell hozza trikolormadar-dzsembori, se orszagjaras, se semmi.

Orban Viktornak az utobbi idoben a legjobb mondasa az volt, hogy tilcsakbea politikai hirdeteseket. tiltsak is. akkor talan nem lesz mire lopni a partoknak. errol kellene szavazni de nagyon gyorsan.
ha tudnatok, hogy a reklamugynoksegek meg a plakatbrokerek hogy varjak a valasztasokat...

mr.joshua 2007.12.04. 21:52:08

Na jó, tudom, hogy kicsit banális a tárhely, ahonnan merítettem, de. :

"Bolgárúrbolgárúr! Mondják, drágább lesz a gáz. *sóhaj* Na mondom én, és akkor? Kibírjuk mi azt, kisnyugdíjasok vagyunk, nem kell annyit fűteni, kibírjuk, Bolgárúr, hát nem igaz, miért baj az, majd fűtünk kevesebbet..."

Igen.
Majd fölveszünk max még egy pulóvert, nemigaz? Meg aztán drága az élelmiszer? - nem kell annyit enni, kibírjuk mink paprikáskrumplival is*. Drága a benzin? - minek utazni, elvégre ott is ugyanolyan házak vannak...

Az igények tökéletes leadása, nade miért? Miért éri meg?

(*és nem, nem burkoltprolizás volt, magam is szeretem a paprikáskrumplit, mitöbb, horgászáskor rendre azt főzünk - hal híján...)

Google 2007.12.04. 21:52:17

No meg hazugság hátán hazugság az virágzik, mert ahogy a modern baltudorok mondják, mindenki hazudik, és ennek nem gátat kell szabni, és pironkodni miatta, nem, hanem lassan normává kell tenni a felnövekvő generáció legnagyobb dícsőségére.
Hát nem, százszor is nem a hazugságra! Ne szavaztassanak meg és fogadtassanak el ötéves adócsökkentési programot és utána ne mondják azt: pü-pü nem játszom, vicceltem, bocsika, bocsika! Csak a csúf Orbán, hát miatta, hát miatta...

dowNLoad 2007.12.04. 21:52:37

Megvan a csomag oka!! a zorbán ellopta a pénzt még 2002-ben, és azért van az egész!!! a jóságos ElQúró csak kijavította a fasisztanáci zorbán tolvaj tetteinek következményeit. Ez már bibliai sötétség, felőlem akár Al Bundy is vezethetné az országot, ha garantálja, hogy nem qúrja el, és keveset lop. (havi 10millió elég?) Nem lehetne importálni egy idegenbe szakadt hazánkfiát, aki nem sározódott be, és nincs kiterjedt rokonsága?

Paranoid Android2 2007.12.04. 21:52:47

Mariann!
Már csak, hogy fitogtassuk a műveltségünket, a "Drága Rákosi elvtársat" én a Faludynál olvastam a Pokolbéli víg napjaimban.
Nagyon illik szegénykéimre, de ne feledd a te vesédet is leverik ha kell.

Szotyi 2007.12.04. 21:55:01

Már elnézést, de miért hazudnék? :)
Konspirációból? :)

Örvendek, hogy az MSZP fórumán hajnali 3-kor is van moderátor és ennek te szemtanúja és tudója vagy. Mondjuk, ez az infó téged sorolt be valahová, nem engem.

Namost, hogy a reálbér láncindexek összeszorzása orbánduma, azt nem tudtam :)

Szóval, egyszer majd megnézem az MSZP fórumát, izgi lehet.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2007.12.04. 21:55:45

mar megint kikerult az indexre vagy a bloghura a post?
ruhellem a droidokat.

Paranoid Android2 2007.12.04. 21:57:03

De igaz Szotyi menjünk együtt, mert egyedül félnék hajnali 3kor, amikor a Lenin, meg a Berija, meg a Sztálin kommentel a demokráciáról.

dowNLoad 2007.12.04. 21:57:06

Bárcsak már ott tartanánk! Fajkasházy meg a Újpéter is akkor tudott hirtelen kristálytisztán rendszerkritikus cikket írni, amikor az érdekköreik sérültek. Pedig Újpéterben reménykedtem, de a zsindex csak hallgatott.

Szilu Bácsi 2007.12.04. 21:58:31

Most néztem meg a kenyeret a tecsó újságban. Azt írták...
Bár tudom, hogy nem kell mindennek bedőlni.:)))
Pláne nem a gonosz, kapitalista nagytőkéseknek...

mildi 2007.12.04. 21:59:27

hát ez tleg odab@szós ergé! :)
jé, a szoci szavazók között is vannak hülyék! :)
szűk ismeretségi körből tudnék hasonszőrű marhaságokat idézgetni hasonkorú, csak vérnarancs színű droidoktól :)
így kerek, mármint a világ

dr. porkolab 2007.12.04. 21:59:31

Tudod mit, Szotyi! Én felvállalom a baloldaliságomat! Te viszont láncindexekről hablatyolsz, pedig nem is tudod, mi az a láncindex! Jött egy levél a Vezértől, hogy ma láncindex van és azt nyomod. Aztán tiltakozol a droid miatt? Mire fel???

Szilu Bácsi 2007.12.04. 22:00:22

Ja és a kenyerezést nem én kezdetem, bocsi...

Szotyi 2007.12.04. 22:00:57

Doom, te mekkora egy ökör vagy :)

dr. porkolab 2007.12.04. 22:01:34

Szilu! Bocs, ki hivatkozott a Tescó újságra, mint hiteles statisztikára? Legalább ismerd be! Alig 10 perce volt és máris letagadod!

Marianna · http://egerentyu 2007.12.04. 22:03:37

En is ott olvastam Paranoid Android2. Es ha valakinek, hat neki elhiszem mindazt amit irt a kommunistakrol, kommunizmusrol. Nem tudom sor kerul-e megegyszer ilyesmire, de azt mondjak a tortenelem ismetli onmagat. Ugy latszik valoban el is kezdte.

Őrnagy Őrnagy 2007.12.04. 22:03:58

Már levették az indexről, végre. Bár lehet, hogy már leadták a drótot, hogy itt lehet zorbánozni :DDD

Nekem különben a kedvencem az Áfa levitele választások előtt, majd felvitele volt.Igaz a többi kulcsnak is, de sebaj. Már ezért börtön járna jobb helyeken.

Szerintem az adórendszer egyik alapja az Áfa legyen. Plazmatv jó magas, könyv kenyér alacsony.
Bár azt hiszem van erre is Eu irányelv, hogy meddig lehet játszani. Ez azért lenne jobb, mert ezt mindenki fizeti, az adócsaló kőmíves, vagy a villaépító miniszter is, meg a cigány, focista, sátáni ,tolvaj, hazug Zorbán is.

Bár mi köze ennek a posthoz?

Szotyi 2007.12.04. 22:04:31

Tudtam, tudtam, tudtam!


Nem tudod, Doom, hogy mikor kell abbahagyni :)))

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.04. 22:06:36

Mit tudott maga? Azt, hogy 43%, azt tudta.
Most akkor 27% vagy 43%?

Szilu Bácsi 2007.12.04. 22:07:55

Mi van???
Te azt írtad, hogy 41 Ft-ról 68-ra ment fel a kenyér 1998-2002 között. Ebből kijött neked a több mint 60 %-os infláció.
Én meg írtam a 145 Ft-ot, ami ránézésre 2002 óta több mint 100 % inflációt jelent.
Aztán írtad, hogy 160 alatt nincs kenyér. Ok, elfogadom. De akkor még rosszabb a helyzet infláció ügyben nem? (Olyan 135 % körül lehet.:)))
És az inflációt nem a kenyérből számolják. Van ilyen fogyasztói kosárnak nevezett izé.

Őrnagy Őrnagy 2007.12.04. 22:09:09

Már elérik az ufis fiúk Árpi blogjának a kommentszámát, valamint a színvonal is oda kezd esni. Árpád féltékeny lesz :DDD
Pedig tök ártatlan kis poszt volt. Máskor a tök jóknál nincs több 20 kommentnél. Olyan ez mint a választás, a hülyék kiszámítahatalanul reagálnak.

Paranoid Android2 2007.12.04. 22:09:32

Most veszem észre, hogy ezek droidoznak itt. Rohadt rasszista banda, de én nem rozsdásodom legalább.

mr.joshua 2007.12.04. 22:10:27

Őrnagy!

Árpi blogjáról kérek további információkat!

Őrnagy Őrnagy 2007.12.04. 22:10:55

Ne a tescos kenyeret nézzék. 2000-ben még lehet, hogy volt benne búza is...

Szilu Bácsi 2007.12.04. 22:11:13

"Olyan ez mint a választás, a hülyék kiszámítahatalanul reagálnak."
Ez tetszik.:))) Bár lehet, hogy én is beletartozom.:)
Kenyér OFF. Remélem...:)

dowNLoad 2007.12.04. 22:11:31

Nem az ÁFA fog kisegíteni a gödörből, hanem ha sokmindenre írják rá hogy : MADE IN HUNGARY (van még ilyen?)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.04. 22:11:55

mr.joshua 2007.12.04. 22:10:27:
"Árpi blogjáról kérek további információkat!"

Olvassa el a rajongói blogot.
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com

Őrnagy is ezt mondaná.

Paranoid Android2 2007.12.04. 22:12:18

Marianna!
Akkor tudod a rendszer legnagyobb ellenségei azok akik a szabad idejükben kultúráról beszélgetnek.:):):):)
Pucoljunk.

Őrnagy Őrnagy 2007.12.04. 22:12:20

Nem tudok többet. Kérdezze Doom kollégát, ő a szakértő.

Szilu Bácsi 2007.12.04. 22:12:21

Az Audi TT-men rajta van.:)))

Őrnagy Őrnagy 2007.12.04. 22:13:59

Na látja :DDDD

Még mindig szórakoztatóbbtótawézni, mint zorbánozni gyurcsányozni.

táltos 2007.12.04. 22:15:45

dr. porkolab 2007.12.04. 21:59:31
"Én felvállalom a baloldaliságomat!"

Tessék a Munkáspártra szavazni! De az Mszp biztos nem baloldali programot hajt végre.

anyó 2007.12.04. 22:15:56

Valóban, a Fidesz két év alatt a minimálbért emelte 150%-kal (19500-ról 50000-re). Ja, hogy ez nem érintett mindenkit? Valóban nem, csak a legszegényebbeket. És az MSZP, ha jól emlékszem, nem is szavazta meg, merthogy tömegesen bocsátják majd el a vállalatok a munkavállalókat. Ez nagyjából annyira jött be, mint a 23 millió román.
És ezek után pont az MSZP az, aki a legrászorultabbakon segít? muhaha.
Nyudíjasok: ki voltak/vannak akadva, hogy Horngyuszi által megígért 20 % emelés helyett csak 14-et kaptak. Való igaz, átlagosan. Kétségbeesett nénike telefonál be x műsorba, és sírva panaszolja, hogy milyen kevés a nyugdíja, és a szemét Orbán még azt a pár százalékot is sajnálta tőle. Nos, az a bizonyos nyugdíjemelés differenciált emelés volt, vagyis a kisnyugdíjasok nemhogy 20, de 25 %-ot kaptak (a magasabb nyugdíjasok meg nyilván kevesebbet). Vagyis ki járt jól? épp a legszegényebb réteg.
Miért volt erre szükség? Mert a megelőző években akkora volt a reálkereset-csökkenés, hogy a legszegényebbek már tényleg nagyon szívtak. Orbánék meg elsősorban az ő életminőségüket javították. Hogy az fáj annak, aki nem tartozott közéjük? Persze. Igazságos volt ez? Pont szoci szemmel kéne annak tűnnie. De nem, Megyóék első (egyik első) intézkedése volt, hogy a saját fizetésüket 100%-kal megemelték, merthogy szegény miniszterek milyen keveset keresnek (persze, mert Orbánék, ha jól emlékszem, négy év alatt nem emelték a saját fizujukat)

Egyéb béremelésekre nem emlékszem pontosan csak arra, hogy talán 2001-ben (vagy 2000-ben? nem tudom) volt egy évközi, szeptemberi 20%-os emelés, és utána januártól még 8%. Nyilván összességében kevesebb, mint 50%, de nem is esett miatta szét a gazdaság! 2002-ben a szocik pont azzal jöttek a választásokkor, hogy a GDP növekedési üteme olyan jó, hogy nagyobb béremelést is elbírna.

Államadósságról: abszolút értékben nincs értelme róla beszélni, a GDP-hez viszonyítva érdekes a történet. Orbánék alatt egy-két százalékkal csökkent az államadósság GDP-hez viszonyított aránya (valahol 53% körül mozgott). Megyó-Fletó társasága ezt feltornászta 59%-ig. Na, ez a szívás. (linket nem adok, ezt emlékezetből írtam, ha valaki utánanéz és belinkeli a pontos adatokat, azt megköszönöm)

Hogy Fridi mit olvasott fel a választási beszédből, azt nem tudom, de egyszer leadták azt a részt a tévében (az eredeti vitát), és teljesen elhűltem azon, hogy OV mennyire beletrafált abba, hogy mi lesz, és Fletó milyen pofátlanul tagadott. Nem tudom, talán érdemes lenne megnézni, hátha feltette valaki a youtube-ra vagy valahová.

mr.joshua 2007.12.04. 22:16:20

Köszönöm, Doom, de felidegesítettem magam, ez egy (visszafogott véleménynyilvánítás, ízlésesen).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.04. 22:18:41

mr.joshua 2007.12.04. 22:16:20:
"Köszönöm, Doom, de felidegesítettem magam, ez egy (visszafogott véleménynyilvánítás, ízlésesen)."

A Mesteren? Biztos nem értette meg. Gondoljon bele még egyszer a mélységekbe és megnyugszik.

Mély levegőt vesz, kellemes dologra gondol ...

Paranoid Android2 2007.12.04. 22:20:02

anyó!!!
Tények, információk, adatok???
Mit képzelsz magadról, hogy itt holmi igazságokkal el lehet érni valamit?
Elvisz a gondolatrendőrség és Bolgár György fog kihallgatni!!!!

Őrnagy Őrnagy 2007.12.04. 22:21:34

Az én kommentemen idegesítette magát fel mr.joshua tree?
Nem a behineken? Az hogy lehet?

Szilu Bácsi 2007.12.04. 22:22:10

anyó
Szívesen segítenék keresgélni, de mára elfáradtam "A helyezzük új alapokra a makrogazdasági elemzéseket" avagy "A hit és hűség vs. statisztika konfliktusa a válsztópolgárokban" című vitában.
Na megyek tecsó újságot olvasni...Aztán alszom.
Jópofa kis este volt...

mr.joshua 2007.12.04. 22:24:35

Őrnagy,
nem, én csak a linket lapozgattam.

Őrnagy Őrnagy 2007.12.04. 22:24:59

Jó este,de kinek? Tiszta bolondokháza volt.

táltos 2007.12.04. 22:26:09

anyó 2007.12.04. 22:15:56
És nem volt adómentes a minimálbér. A mostani kormány arról papol, hogy semmi sincs ingyen, meg mindenki járuljon hozzá a közöshöz, de ők tették adómentessé a minimálbért.

kvadratik 2007.12.04. 22:30:52

anyó 2007.12.04. 22:15:56

"Államadósságról: abszolút értékben nincs értelme róla beszélni, a GDP-hez viszonyítva érdekes a történet."

csak kiegészítésképpen, a GDP-hez viszonyított arány is másodlagos amellett, hogy fenntartható-e avagy sem. mivel így valaki könnyen arra a következtetésre juthat, hogy mi sokkal faszább gyerekek vagyunk államadósság terén a 100% feletti rátával rendelkező Japánnál, Olaszországnál, Belgiumnál (ott lehet, hogy már nem ekkora, de pár éve még az volt). valamelyik gazdasági zseni feljebb már pedzegette, hogy az USA-ban is magas, miafasznak aggódni.

anyó 2007.12.04. 22:31:40

táltos
És melyik a jobb? ha adómentes a minimálbér, vagy ha nem az? én mindkettőre tudnék érvet mondani. Világnézet kérdése, hogy ki melyiket fogadja el.

Őrnagy Őrnagy 2007.12.04. 22:32:03

Meg Orbán Viktornak legalább 3536446475-al kevesebb vörösvérsejtje van.

Nincs értelem vitázni már rég. Vagy nemzeti megújolás,vagy a fegyverek.

Vita lezárva.

anyó 2007.12.04. 22:34:53

kvadratik

nem vagyok szakértő, de nem volt valami olyasmi, hogy ha meghaladja a 60%-ot, akkor van nagy baj? meg valami kritériumok nem teljesülnek. Józan paraszti ésszel ennek látom értelmét.

TuRuL_2k2 · http://reakcio.blog.hu 2007.12.04. 22:37:14

anyó:
A GDP-hez képest 60%-os államadósság-limit a maastrichti kritériumok, azaz az euróbevezetés feltételeinek egyike.

táltos 2007.12.04. 22:37:58

anyó
Szerintem az a jó, ha nem adómentes. Persze nem akkor, ha egykulcsos jövedelemadó van.

Őrnagy Őrnagy 2007.12.04. 22:38:40

Konkrétan a monetáris únióba való bekerüléshez feltétel(M. kritériumok)a dolog, úgyhogy nem értem ,hogy lehet a digóknak 100% felett. Ott már Ájró van.

Őrnagy Őrnagy 2007.12.04. 22:40:19

TuRuL te őrködsz ma este? Részvétem...

táltos 2007.12.04. 22:40:41

Amúgy egyszer még a kedd21 című műsorban valamelyik szakértő pedzegetett egy olyat, hogy be kellene vezetni egy mindenre kiterjedő "hártyavékony adót", amiből lehetne a reformokat finanszírozni. Vö. orbán-féle reformalap.
Persze a nagy vitákban már az ilyen felvetések is elfelejtődtek.

anyó 2007.12.04. 22:45:00

Őrnagy, Turul
Én is az euróra gondoltam, de kissé megzavartak az olaszok, és nem akartam hülyeséget írni. Itt egy csomó szakértő rohangál :)

kvadratik 2007.12.04. 22:56:03

anyó, de, turul, igen. azonban az már nem annyira köztudott, hogy 2000-ben, az Eurózóna indulásakor a 11 országból kevesebb mint a fele teljesítette ezt a kritériumot (kb. 5, emlékeim szerint). érdemes megnézni pl. Belgiumot vagy Olaszországot, akik masszívan 100% felett voltak. csakhogy a 60%-on (valszeg politikai okok miatt) enyhítettek, méghozzá úgy, hogy elfogadható a magasabb is, amennyiben csökkenő tendenciát mutat.
egy csomó ország vígan elvan igen magas adósságrátával, azért írtam, hogy a fenntarthatóság az elsődleges, hogy a gazdaság képes-e kitermelni a kamatszolgálat költségeit.
ez olyan, hogy nem attól jobb egy vállalat, mert alacsony a hitelállománya. pl. az informatikai cégek alacsony hitelállomány mellett működnek, de pl. a légitársaságok a járműparkot hitelből finanszírozzák. ettől még nem lesz az utóbbi feltétlenül rosszabb vállalat, csak akkor, ha nem tudja kitermelni a kamatokat.
az tény, hogy az adósság növekedése egyenes következménye volt a ktgvetési egyensúly felborulásának. ha pedig nem kerül újra egyensúlyba (strukturálisan, nem privatizációs bevételekkel megtámogatva), akkor folyamatosan emelkedni fog, és egyre nagyobb teher lesz a kamatkiadás.
amúgy csak azért írtam, mert valaki feljebb elővette ezt a csúcsérvet az USA adósságával kapcsolatban, és az kicsit kiverte nálam a biztosítékot (a többi is persze :D).

Istvan 2007.12.04. 22:58:40

"dr. porkolab 2007.12.04. 21:46:13
Szilu! Vettél abból a kenyérből? Vagy csak ki volt írva az ára! 160 Ft alatt nem tudsz kenyeret venni! Tescóban sem! Ma voltam, tudom!"

Kedves Dr. Porkolab!

Es ma melyik partok vannak kormanyon? :)

kvadratik 2007.12.04. 22:59:29

na találtam linket, nézzétek a sötét foltokat Európában.

hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81llamad%C3%B3ss%C3%A1g

itt meg a 364. oldal érdekes

epa.oszk.hu/00000/00017/00048/pdf/benczes.pdf

szamárfül · http://ksks.lglg.ko 2007.12.05. 01:12:44

re: Őrnagy Őrnagy 2007.12.04. 22:32:03
Meg Orbán Viktornak legalább 3536446475-al kevesebb vörösvérsejtje van.
:)
Őrnagy - azok a mitokondriumnok... ezé' lehet rossz jedi!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2007.12.05. 08:45:03

Kedves blogszerkesztők, nem tudnátok elérni, hogy a Reakció SOHA TÖBBÉ ne kerüljön ki az Index címlapjára? :/ Ha ez a társaság ideszokik, lazán megöl titeket, mint ahogy a Polidilit és a W-blog kommentrészét is megölték. Szívesebben olvasok smalladamot, mint balazst és makit, ha lehet.

Manyi Béci 2007.12.05. 09:12:06

Ne izgassa fel magát, elGabor, szerintem kifejezetten szórakoztató volt a tegnap esti termést olvasgatni, tulajdonképpen egy valóban súlyos nick volt csak jelen, ez a drporkoláb, nos, ő valóban mindenre képes figura, nagyon veszélyes! Ám összefogással, egységes fellépéssel még az ilyen, kétségkívül elképesztően stupid alakok is eliminálhatók, kérésre szívesen megadom az IP és lakáscímét.

Google 2007.12.05. 09:12:06

És tegnap nem is értek rá mind, kedves elGabor, a tetőzés még hátra van. A nagyotmondás iskolája maradjon inkább továbbra is ott, ahol van, nem?
A kevesebb több, sokkal több.
Tényleg bármit, bármit bevetnek, csakhogy megszeppenjünk, feladjuk, behúzzuk és csöndben legyünk. Megfélemlítésre játszanak, módszerek nem számítanak. A győzelem a fontos, nem a tisztes helytállás, ahogy Tóbiás et. mondta volt.Azóta is csak ez jár a fejükbe. A legkiszebb királyfi is minden próbát kiállt (egy volt: leverni a jobboldalt), igaz, közben minden versenyből kiírta az országot.
Október 23-án kellett volna kinn lenniük a nagy vitézeknek, amikor ránk támadtak az emberszabású feketeruhások, miért is?
Szégyellem magam.

Manyi Béci 2007.12.05. 09:22:50

"Tényleg bármit, bármit bevetnek, csakhogy megszeppenjünk, feladjuk, behúzzuk és csöndben legyünk. Megfélemlítésre játszanak, módszerek nem számítanak."

:))

Ne hagyjuk magunkat!

Dr Porkoláb Géza
1145 Budapest
Kapa u. 12/b

81.334.709.698

dowNLoad 2007.12.05. 10:12:15

Nem tudna ferenc összebarátkozni Chavezzel? akkor minket is kisegítene 20-30Milliárd USD-vel, egyúttal elhajtanánk innen az IMF-et, Bokrost, Surányit (Bilderberg tagok), egyéb vérszívókat, de olyan félelmetes szaktekintélyekkel, mint veresjani nem fog semmi sikerülni. (ez most tényleg nem a színesfémekről szól, kóka mikiegér meg esetleg egy Bt.-t vezethetne, azt sem jól)

hien 2007.12.05. 10:34:53

81.334.709.698 -> ripe.net?

jbb 2007.12.05. 11:46:53

Hú, de jó, hogy kimaradtam ebből tegnap este.
Én csak azt nem értem, hoyg a maki és drporkolab nevű amőbáknak hogy a fenébe tudták megtanítani az írást?!

Google 2007.12.05. 12:12:13

Úgy tűnik, a magyar oktatás még mindig csodákra képes, kedves Jbb. Vagy..., vagy diktálnak, mint Gyurcsány a blogját. Főz, és közben diktál, mert nem akarja összezsírozni a klaviaturát. Érthető!

Manyi Béci 2007.12.05. 12:20:04

Porkoláb nem tud írni, ezeket a szövegeket diktálja.
Figyelje meg,mennyire észrevehető ez a mondatfűzésekben.
Általában 5-6 mondatot diktál egyszerre, és közben gesztikulál is.
Kilenc hónappal ezelőtt bajuszt növesztett, ezzel is növelve a józanul gondolkozó elitek megfélemlítését és elborzasztását.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.05. 12:30:38

Manyi Béci 2007.12.05. 12:20:04:
"Porkoláb nem tud írni, ezeket a szövegeket diktálja."

Nézze, én nem akartam szóba hozni a maga kapcsolatát Porkolábbal, de maga saját magát keverte gyanúba, úgyhogy mindenki látja, akinek szeme van, mi az igazi helyzet.

Porkoláb egy gyámoltalan kórházi orvos volt, mielőtt maga el nem kezdte manipulálni. Porkoláb "szövegein" átütnek a maga egyszerű embereket meggyőzni hivatott propagandafogásai. Ilyen maga, Porkolábok mögé bújik, őket teszi felelőssé, közben maga mozgatja a szálakat!

Elmondom, hogy Porkolábot már felkereste három bomberdzsekis fiatalember a Kapa utcában és átnyújtotta a helyi Tesco ajándékát, egy 145 Ft-os kenyeret. Ott helyben megetették vele, egy kis margarinnal és vöröshagymával.

Ilyen barbár tettek alá ad lovat az ártatlannak tűnő mórikálásával.

Google 2007.12.05. 12:33:04

Na, most nagyon megijesztett! Megint. De túlélem, túléljük. Anélkül, hogy különösebben figyelgetnénk, boncolgatnánk, elemeznénk a maga protezsáltját! Személyiségi jogai nincsenek az illetőnek, hogy maga így kiplakátolja őt?
Na, de maguk tudják!Ketten jól ellesznek, nem?

Őrnagy Őrnagy 2007.12.05. 12:45:44

Béci Úr felszólítom, hogy határolódjon el Dr Porkolábtól, különben hamarosan Dr Kotásszal fog találkozni.

Manyi Béci 2007.12.05. 13:09:03

Ó, nahát, szóval így állunk, Doomie?
Haragszik, mert nem válaszoltam a rénszarvasos üdvözlőkártyájára?
Tudja, utálom azokat az embereket, akik kisanyámnak szólítanak egy képeslapon, bármennyi szívecskével rajzolgatják körbe.
Na jó, ne személyeskedjünk.
Sosem tagadtam a kapcsolatomat Porkoláb Gézával, nincs is mit tagadni rajta, a legtisztább lelki kapcsolat volt az életemben, én a pártról, ő különböző betegségekről és az autójáról mesélt, fahéjas gyümölcsteát ittunk, linzert ettünk és fényképeket nézegettünk, azóta is könnyes szemmel gondolok azokra a csütörtök délutánokra. Minden megváltozott azonban, mikor maga benősült a Porkoláb családba, és intrikus természetével nemcsak a kapcsolatunkat tette tönkre Gézával, hanem a narancslekvár fogyasztását is megkövetelte minden családtagtól. Csodálja, ha teljesen kifordult önmagából ez a szegény ember? Allergiás a narancsra!
Pontosan tudja, miről beszélek, pontosan tudja, milyen az, mikor az embernek állandóan viszketnek a kiütései!
Szégyellje magát!

Manyi Béci 2007.12.05. 13:11:06

Mit tud maga egy tiszta lelki kapcsolatról, Woody?!
Én sosem fogok a Gézától elhatárolódni.
Ez lehetetlen.

Google 2007.12.05. 13:12:03

A királyok is a Tescoba járnak, nem?
A (három) királyoknak meg volt a lehetőségük, hogy találkozzanak a három, hát nem érdekes?, bomberdzsekissel és ebből a találkozásból született meg a sokat idézett (145 Ft-os kenyérnek nevezett). Jól értem?
A margarin és a vöröshagyma ráadás.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.05. 13:17:49

Hah! Belekeveri a narancslekvárt, hogy ezzel zavarja össze az érdemi és nívós vita olvasóit!

Ez maga. Ez itt Manyi Béci, kedves olvasók, lehullott róla az álarc, mindenki láthatja a rénszarvasszerű arcberendezést és a vele kissé bizar összhatást eredményező vámpírfogakat.

Ezeket a vámpírfogakat látta, kedves olvasótábor, ezeket a vámpírfogakat látta dr. Porkoláb tegnap este, amikor egyfajta módosult tudatállapotba került és leírta azokat a sugallatokat, melyek a vámpírfogak közül szűrődtek ki és hatoltak egyenest a tudatalattijába.

Ki a felelős, kérdem én, kedves olvasók, ki a felelős? Az az áldozat, aki befolyás alatt leírta az Amőba stílusát is messze meghaladó kommenteket vagy netán a sugalmazó?

Ez a kérdés, az áldozat a bűnös vagy a bűnös a bűnös?

Döntsenek az olvasók, maga Béci meg fogja be a száját.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.05. 13:20:26

Google, ne relativizálja el a vöröshagymát és a margarint! Szimbolikus jelentése van ezeknek. Azt jelenti, hogy ha ma Porkolábot etethetjük vöröshagymával, holnap már az egész országot!

Most kell nagyon határozottan azt mondani, hogy megállj.

Google 2007.12.05. 13:24:26

Na. Most kiderült, hogy a menűben (kötelező fogásként!) narancslekvár is volt.
Nehéz eligazodni magukon Doomi, Bécik.
Már csak azt nem tudni a vörös szegfűt ki vitte, hozta és kinek?
És igen, a karácsony azé, aki megünnepli.

Manyi Béci 2007.12.05. 13:31:55

Ez maga, tömény személyeskedés és arrogancia, a másként gondolkodók elhallgattatása, a forrásmegjelölés nélküli vádaskodások mestere, egy ártány.

Nem fogok a szánalmas vagdalkozásaira válaszolni, és nem süllyedek le alantas stílusához, az érvek helyett mások mocskolásában élvezkedő pöffeszkedéshez!

Kretén.

Őrnagy Őrnagy 2007.12.05. 13:32:02

Béci Úr a bűnös. Kerüljön Dr Kotásszal fizikai kapcsolatba.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.05. 13:43:07

Őrnagy Őrnagy 2007.12.05. 13:32:02:
"Béci Úr a bűnös. Kerüljön Dr Kotásszal fizikai kapcsolatba."

Jól döntött, őrnagyom. Mit szól, engem itt minősíthetetlen stílusban támadnak, pedig csak a jobb megértés, az emberek közötti kapcsolatok erősítése volt a célom. Ez a kretén Béci erre lekreténezik engem.

Hát nem felháborító???

Szilu Bácsi 2007.12.05. 14:47:41

Véget ért az akció a tecsóban. Már megint 193 Ft a kenyér. 33 % infláció egy éjszaka alatt!!!
Erről is a zorbán, meg a fidesznyikok tehetnek.:))))
Befejeztem....:)
És jó a blog, meg az újság is. Ugyan még nem túl régóta olvasom, de eddig tetszik.
És rögtön belekeveredtem egy ilyen érdekes estébe...

Manyi Béci 2007.12.05. 15:08:28

Milyen pasi az a dr Kotász?

Egyébként maga Doomhammer bábja, ezt mindenki tudja a blogban.
Lekvár.
süti beállítások módosítása