Öt éve ünnepelték meg magyar és román kormánytagok részvételével látványos keretek között a román nemzeti ünnepet  a budapesti Kempinski hotelben. Ez a nap nekünk elsősorban a megszegett 1918-as gyulafehérvári ígéretek "ünnepe" lehetne, sokan tartották ezért a gesztust az erdélyi magyarság megalázásának, de most nem ez a kérdés. Ennél ugyanis sokkal fontosabb, hogy lett e eredménye e napnak és annak, ami utána következett. Öt éve folyik ugyanis egy olyan, sok, nagy jelentőségű szimbolikus és gyakorlati engedményt felmutató magyar külpolitika, amely a legkisebb konfliktust is kerülte Bukaresttel. A választ nem nekem kell megadni:

"Romániában sajnos a nacionalizmus a legtöbb pártban nagyon erős - beleértve a Demokrata Pártot is - számos jele van annak a román politikai életben, hogy a magyar kártyát szeretnék kijátszani, ez egy olyan közös nevező sok román politikus számára mely minden más nézetkülönbséget elfed (...) Ilyen erőtérben , ilyen körülmények között kell politizálnia az RMDSZ-nek (...) Romániában az autonómia szó is olyan, mintha az ördögöt idéznék"  (2007. november 26, Info Rádió, ld. a hangfáljban, nem a szövegben)

Ezeket a mondatokat Szent-Iványi István (SZDSZ) mondta el, és ez mindenképpen örvendetes. A realitások elismerése. A magyar baloldal és liberalizmus eddig nem arról volt híres, hogy jól tudja értékelni a romániai (szlovákiai) folyamatokat. Az Orbán meg a Tőkés tehet mindenről, meg a fidesznyikok, ugyebár. Hogy a viszony megrontója az „agresszív” magyar jobboldal, és a Bukarestben (meg Pozsonyban) regnáló européer szentek a keblükre fogják ölelni az új, felvilágosult magyar kormányzatot. Hát öt éve ölelik. Amit sikerült kicsikarni, az kínkeservesen történt (Arad), a megszegett ígéretek, az elfelejtett egyezségek továbbra is sorakoznak.

Illúziónak bizonyult nem csak az, hogy Bukarestben értékelik a magyar "önkritikát" (gonosz Orbán, naggyon gonosz, de mi majd mások leszünk), vagy, hogy a konkrét segélynyújtás, a baráti támogatás a román EU és NATO csatlakozás terén érhet el eredményeket. Ez persze nem a magyar vezetés hibája volt, ha az antropológiai optimizmust vagy a naivitást nem tekintjük bűnnek. De azért lássuk be, illúzió volt Peti, Feri, Kinga - meg a többi név a naptárban, illúzió.