A honi politikai rögvalóság egészen szokatlan helyeken is képes újat mutatni a
magyar embereknek.

A Fiumei úti temetőben Ady, Bethlen és Batthyány után elsétáltunk Kádár sírjához is. Nem emlékezni, vagy tisztelegni, csak kíváncsiságból. A sír körüli sövény fakó vörös zászlócskákkal volt tele, a sír vörös szegfűkkel. A sír előtt idős házaspár álldogált. Az idős úr éppen Orsós Viktorról (sic!) beszélt az asszonynak, csendes gyűlölettel.
Az Új köztemető 301-es parcellájában Nagy Imre sírjától egy szintén idős férfi "mégiscsak egy kommunista kommunista volt" megjegyzéssel távozott.

Kicsit arrébb egy nő kis, műanyagnyelű árpádsávos zászlóval vállán sétálgatott. Egy középkorú férfi a köré gyűlt kisebb csoportnak magyarázta, hogy ő a Nemzeti Erők Szövetségét képviseli, s többtízezres rendezvénnyel készülnek november 4-ére. A Nemzeti Erők Szövetségéről az úr szerint annyit érdemes tudni, hogy összefogja a nemzeti erőket. Még annyival lettünk okosabbak, hogy Morvai Krisztina álságos nőszemély, akiről "tudjuk, honnan jött, tudjuk, kiket szolgál" és a jogvédő alapítványok csak az adományokra hajtanak.