Cirque du Soleil: Delirium
2007. október 31. írta: TuRuL_2k2

Cirque du Soleil: Delirium


  Az októberi Reakcióban egy hosszabb összeállítás erejéig foglalkozunk a Nap Cirkuszával, a társulat tegnap este lépett fel a Sportarénában Delírium című produkciójával. Szokás szerint az utolsó pillanatra hagytam a jegyvásárlást, a jobb jegyek már elővételben elfogytak, kedden már csak a legolcsóbb, 9.900 Ft-os kategóriát ("korlátozott láthatóságú") lehetett kapni. Némi hezitálás (és üzér-roham, lásd a keretest) után úgy döntöttünk, megkockáztatjuk: nem bántuk meg. A mai előadásra is csak ilyen, a harmadik szint szélére, a 324-es szektorba szóló jegyeket lehet már kapni (a 325-ös már tényleg necces lenne). Tegnapi tapasztalatunk alapján csak a jobb széle nem látszik a színpadnak, egyébként teljesen élvezhető minden (az ötödik, E sor színpad felőli végére szólt a jegyünk, még sem volt gond).



  Az előadásról megrögzött cinikusként is csak annyit tudok mondani: lenyűgöző & zseniális. Van egy laza alaptörténet, egy ember lebeg végig álmában szürreális helyszínek (az afrikai törzsi összejöveteltől a futurisztikus városi térig) felett. Igazi élménykavalkád az egész: a cirkuszi akrobaták mutatványaival egy időben egy egész zenekar lép fel a színpadon, s közben a kivetítők is önálló életet élnek, a színpadkép a két (néha több) gigantikus vetítéssel együtt teljes. Néha az egész színpadot elfedi egy lepel, amire szintén vetítenek, miközben mögötte táncolnak, ugrálnak a szereplők. A zenék változatosak, de mégsem tűnik katyvasznak az egész: az afrikai dobritmusoktól az elektronikus tánczenéig teljesen rendben van minden (néha olyan érzésem volt, hogy akár egy megaparty körítése is lehetne, ami a színpadon zajlik). Feltűnik a Geszti és Oláh Ibolya által Magyarországgá honosított Allegria újrakeverése is (La Nova Allegria). A kedvencem a latin-amerikai, szambás jelenet zenei- és látványilága volt:


  (A videók más előadásokról származnak. Mivel a bejáratnál csak arra figyelmeztettek, hogy vakuzni tilos, ezért én is készítettem néhány felvételt, míg meg nem kértek rá, hogy ne tegyem - átmeneti kivezetéssel nyomatékosítva. A szekuritis azt mondta, a jegyen szerepel a videófelvétel-készítés tilalma. Igaza volt (többet kéne apróbetűt olvasgatnom). )
  Végül pedig egy másik, nem kevésbé kitűnő Deliriumtól szeretném kérni a Silence-t. Küldeném mindenkinek, aki szereti.

Nehéz kenyér

  Tegnap este találkoztam először jegyüzérekkel Magyarországon. Ahogy megérkeztünk az Arénához, egy harminc körüli fiatalember megkérdezte, nincs-e eladó jegyünk.  Aha, ő is szeretné megnézni az előadást - gondoltam. Pár perc múlva kiderült, nem erről van szó. Azért akart venni (olcsón), hogy aztán eladjon (drágán). Míg sorban álltunk a hivatalos pénztárakhoz, több kollégája is odajött hozzánk. Egy közepesen ellenszenves, ötvenes seftes újra és újra elmondta, hogy a jegyek elfogytak, már csak tőlük lehet venni. 30 ezerért ajánlott két 10 ezres jegyet (ez volt az ún. korlátozott láthatóságú székek árkategóriája), ami "a legjobb helyekre szól". Aztán már odaadta volna eredeti áron is a belépőket, de mi inkább kivártuk a sorunkat, végül a rendes pénztártól vásároltunk. Távozóban még hallottuk, hogy egy 18 ezres jegyért 8 ezret kínált a minket is leszólító beszerző.

  Összesen vagy nyolc-tíz üzért számoltam össze, s belegondoltam, mennyire nem lehet könnyű nekik idehaza. Valószínűleg csak mellékesként üzérkednek, mivel elég ritkán pöröghet az üzlet úgy istenigazából. Külföldön az egyik fő terepük a sportesemények, elsősorban a focimeccsek. Idehaza ez eleve kiesik, sokévente ha egy olyan mérkőzés van, ahova többen akarnak bejutni, mint ahányan beférnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr31213785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gloire 2007.10.31. 13:01:49


"A szerző elárulta, hogy a dal eredeti változatát az Egyesült Államokban hallotta meg, s az élmény hatása alatt úgy döntött, egy saját dallal mutatja meg, hogy magyarnak lenni azt is jelentheti, hogy szeretjük önmagunkat és bízunk a jövőben. Igazán igényes dalszerzőre szabott feladat: valami felemelőt írni a magyaroknak, a magyarokról.

Hazaérkezése után belevetette magát a munkába, újraírta és hangszerelte az eredetileg egy amerikai cirkusz lemezén hallható dalt."

Nocsak. Lehet, hogy bérlik a dallamot - stock music, van ilyen?
Vagy meg vették örökáron? Érdekes. Mindenesetre kiváncsi
volnék a jogdíj az Artisjustól kihez kerül.



koz 2007.10.31. 15:39:22

az előadással csak az a baj, hogy a cirkuszban jobb előadás van, modern táncnak és koncertnek meg kevés volt. a vizuális effektek nem voltak rosszak, de cseppet sem éreztem, hogy valami különlegeset látok. azt hiszem sok műfajhoz nyúltak hozzá, de egyiket sem ragadták meg igazán.
az akrobaták előadásait cseppet sem emelték ki, az egész lelketlen volt.
(az aréna fele szerintem nem is látta mi történik a színpadon.)
nálam az előadás: 3/10. számomra nagy csalódás.

aretuska 2007.10.31. 16:02:03

A jegyüzérekhez kapcsolódva: van egy kb. 10 főből álló társaság, akik ott vannak majd minden koncerten, a Pecsától kezdve a Stadionig, a Symáig, az Arénáig. csak utolsó pillanatban érdemes velük próbálkozni, mondjuk én már adtam el nekik jegyet úgy, h a pénztártnál már nem kellett senkinek, és nem akartam, h egy db rajtam maradjon. Nem tom, h kinek adták el :)

Bummer 2007.10.31. 16:03:07

Megdöbbentően cinikus, hogy "Magyarországról" nem magyar dallammal énekelnek. És mindent kifejez: egy kanadai üzleti vállalkozás-showműsor betétdala: Geszti és Gyurcsányi álmában ilyen Magyarország.

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2007.10.31. 16:39:19

nekem is csalódás volt az előadás. 20 perc lenyűgöző volt, a többi erősen töltelékgyanús. Igaz, valahol középen ültem, ha valaki nagyon közel van, valószínűleg sokkal inkább magával ragadja a látvány.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.10.31. 16:45:37

Én egyáltalán nem ültem közel. Ahogy írtam is, már csak a legolcsóbb jegyből volt, ami a 3. emelet legszélére szólt (igaz, szerintem ezek sokkal jobb helyek, mint a távolabbi drágák). Minden percét élveztem.
Nagyon furcsa volt, hogy a közönség a végén egyből elindult haza (biztos gyorsan ki akartak jutni a parkolóból, vagy ülőhelyre hajtottak a metrón), nem tapsolták vissza a társulatot. Elég illúzió-romboló volt... :(

Roltii 2007.10.31. 17:07:41

én távol, de pont szembe ültem, és szerintem kurva jó volt. Mondjuk nem tudtam, hogy mire számítsak, de szerintem simán megérte. Persze a nézők meg a székek meg minden magyarisztánt idézte, de az előadás nagyon profi volt, és nem mondanám lelketlennek

shadai · http://www.judapest.org 2007.10.31. 18:05:10

Én is imádom a irque de Soleil-t.
A Trafóban (www.trafo.hu) évek óta fut egy "alternatív cirkusz/artista" sorozat, szintén zseniálisabbnál zseniálisabb társulatokkal. Különbség viszont, hogy 7000 forintért már 5 alkalmas bérletet venni a Trafóba. És üzérek sincsenek. :]

Akit érdekel az igazi cutting-edge kortárs (szórakoztató) kultúra, az vigyázó szemét a Liliom utcára vesse!

shadai · http://www.judapest.org 2007.10.31. 18:06:37

Cirque de Soleil;
bérletet LEHET venni

bocs.

amok 2007.10.31. 18:10:54

Nekem kb 40 perc tetszett. Az énekesek a Megasztár második fordulójában kiestek volna. 15000-ért a szinpad negyede takarásban volt.
Egyszer láttam őket a tévében, az jobb volt. nem voltam megelégedve.

Attila 2007.10.31. 18:11:44

Én is ott voltam, szerintem is csalódás volt. Ahonnan ültem, a színpad fele és az egyik kivetítő nem látszott (ugye a két kivetítőn általában más sztori ment). Ráadásul elég nehéz másfél órán keresztül 90 fokkal balra fordított fejjel ülni, mivel nem szemben, hanem oldalt ültünk, a nézők többségével egyetemben. (Nem is a legolcsóbb jegyünk volt, hanem középáras.) Ez az előadás nem ilyen arénába való, az biztos. Én 20 perc után azon gondolkodtam, hogy szünetben hazamegyünk (akkor még nem tudtam, hogy nincs szünet). Mindez persze nem az előadás hibája, hanem a helyszíné, de ilyen körülmények között nem lehet élvezni egy mégoly jó produkciót sem. A visszatapsolásra: a közönség egy része valóban hamar elment, gondolom, ők is nyakficamot kaptak. A többiek meg akkor mentek el, amikor felgyulladtak a lámpák, de addig folyamatos volt a taps. Szóval szó sem volt arról, hogy nem tapsolták vissza a csapatot - egyszerűen ők nem jöttek vissza ráadást adni. (A Mamma Mián ugyanennyi tapsolásra még 15 perc ráadás volt...)

Solti Balázs 2007.10.31. 18:35:45

én csak az első 5 percben rémültem meg, mikor annyira szar volt a hang, hogy brutális...de utána beállították, és jó volt. az tény, hogy az aréna nagyon rossz választás volt, de kis hazánkban nem hiszem hogy túl sok alkalmasabb hely van, bár ez nem menti fel az arénát...túl nagy, levegős volt az egész, a színpad meg nagyon-nagyon messze 15 ezerért...de mint írtam, nekem tetszett, és megérte
ráadás meg nem biztos hogy létezik náluk...
ui: azok a székek borzalmasak voltak

piszkosfred 2007.10.31. 19:46:26

En 18 ezres jeggyel voltam (neten mar csak ezt lehetett venni), a hely lehetett volna jobb is, ahogy elottem megjegyezte valaki nem balra, hanem jobbra kellett 90 fokos fejjel nezni :)

Az eleje nekem is fura volt, de miutan kiderult, hogy ez egy szurrealis alom, mas szemmel kezdtem nezni, es zsenialis volt. Neha olyan erzesem volt, mintha egy elo videoklipet, vagy egy gigantikus demot neznek (mint anno a demoscene fenykoraban :)).

Jobb helyen meg nagyobb elmeny lehetett, de itt is siman megerte.

Polipudlipötty 2007.10.31. 20:38:26

Szerintem is nagyon jó volt, bár nekem volt annyi eszem, hogy a legfelső karéjban lévő de közelebbi jegyek jobbak lesznek, mint a 15ezres de távolabbi jegyek.
Aki meg a helyszin miatt nyöszörög hogy nem volt jó, annak gratulálok.
(Mindig mikor valami koncert/előadás/esemény után netezek, félek beleolvasni bármilyen blogba vagy fórumba, mert tutira van pár műmájer akinek muszáj leszólnia a mindenki másnak tetsző rendezvényt. Szánalmas.)

Roltii 2007.11.01. 00:30:10

Polipudlipötty: én szidtam a helyszínt, de az előadást dícsértem, nem értem mi a bajod.
1. helyszín tényleg szánalmas volt, az ilyet színházba kell rendezni, ahol a közönség közelebb van és nagyjából szembe, csak nem tudom van-e nálunk erre alkalmas színház
2. logikusnak tűnt, hogy a szembe jegyek jobbak, az ár csak alátámasztotta ezt. 1bként nem tudom oldaldról mennyire lehetett élvezni a látványt (vetítésekre gondolok)...de az biztos hogy az embereket jobban lehetett látni, ez tény.

De mielőtt valaki félreért: szerintem qrva jó volt, nagyon megérte, ha lesz másik előadásuk is, azon is ott leszek, és valszeg ugyanoda veszek jegyet, mert nem tudom hogy a többi mivel jobb
jó8

adlerXP · http://3kerulet.fidelitas.hu 2007.11.01. 10:31:37

hát nem tudom.

én pár éve voltam kint bécsben megnézni őket. oké az egy másik társulat és nem lehet összehasonlítani, de akkor is jobb volt az :))

az egy hagyományos nagy cirkuszi sátorban volt.
így mindenki közel volt és jó látott. persze ott nem lehetett egy este alatt ennyi embert lehúzni. akkor több hétig voltak egy helyszínen, heti három előadás és mindegyik teltházas volt... (60€ volt mindegyik jegy)

abban a műsorban több minden volt. különböző stílusú blokkok voltak. sztem annak egy másodperc része sem volt uncsi. ennek a shownak volt pár perc izgalmas, varázslatos része a többi töltelék.

az arénán ki vagyok akadva. elméletileg a legdrágább jegyünk volt. az egyik oldalsó szektorban ültünk legalul. így nem elég, h végig jobb felé fordulva kellett nézni, de még látni se lehetett jól. szerintem szemét módon, aránytalanul voltak elosztva az ár kategóriák.

persze azt el kell mondani, h bnőmnek meg a barátom bnőjének minden másodperc tetszett. :))

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2007.11.01. 12:05:30

Szerintem is fantasztikus volt, és mivel ebben a műsorban a zene és a videóinstalláció hangsúlyosabb volt, mint a cirkusz, ezért nem biztos, hogy közelről jobb volt, mint távolról. Én szemben ültem a színpaddal, de szinte teljesen hátul, a nyakam nem fáradt el, a három kivetítőt összhatásban tudtam élvezni, és az artistamutatványok végett színházi látcsővel készültem. :)

Roltii 2007.11.01. 12:17:21

Tibor: te ültél a barátnőm mellett a 111/R sorban?:D

andreyo 2007.11.01. 14:03:18

en a 31-i eloadast lattam es koz-zal ertek egyet, csalodas volt... ha egy kedvencem koncertjerek megyek ott is van ennyi showelem, de legalabb a zene is tetszik. Akrobatikailag csak az a 4 fos csoport fogott meg kb. a kozepe utan valamivel, akkor tapsoltam is. Szerintem a kozonseg nagyobb reszenek nem adott akkora elmenyt, hogy visszatapsoljon.

A hely az sajnos tenyleg borzaszto akusztikailag amin szerintem azert lehetne meg javitani ha valaki foglalkozna nem csak a kevero pultnal ulokkel is. Ezt tapasztaltam Roger Watersen is, nagyon visszhangzik nem tudom azokat a hangelnyeloket hatul, oldalt miert nem lehetett meg par meterrel lejebb hozni.

Guild 2007.11.01. 23:19:07

Nekem enyhe csalódás volt. Igaz sokat vártam (részben eme post miatt), és ehhez képest nem volt kiemelkedően jó.
Ami nagyon tetszett az a színpadkép. Ebben semmi hiba nem volt, de úgy gondolom, hogy ennek csak a köretnek kéne lennie. A zene önmagában nem volt olyan jó, a tánc is inkább csak az elvárható profizmust hozta, de semmi plusz. Az akrobaták jók voltak, de kevés volt belőlük, és inkább a szertornához mint a cirkuszhoz állt közel a dolog. Meg engem kicsit taszít ez a látványos showbiz. Az az érzésem, hogy elveszik benne a művészet.
Mondtam is a feleségemnek, hogy ezek azt csinálták a cirkusszal mint amint Michael Flatley az ír szteppel. A feleségem erre azt válaszolta, hogy nincs igazam, mert Michael Flatley giccs, ez meg nem az, és ebben igaza van a feleségemnek. De mégis...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.11.01. 23:54:33

Gorgiasz:
Nekem is az összkép tetszett a legjobban, pl. ahogy a színpad sokszor csak a két kivetítővel együtt alkotott teljes képet.

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2007.11.02. 23:44:22

Roltii, sor szélén ültem, a szomszédom szerintem nem a barátnőd volt. 8-) 212/k, vagy valami ilyesmi.
süti beállítások módosítása