Itt a hétvégi üresjáratba bedobnék egy kicsit más témát. Svédországban szombaton a legnagyobb kormánypárt, a Moderata Samlingspartiet, magyarul a Mérsékelt Gyűjtőpárt is bejelentette, hogy támogatja a melegházasságot. (apropó mi a megfelelő magyar terminus a same-sex marriage ill. a gender-neutral marriage kifejezésekre?) Ezzel a váltással a svéd parlament 7 pártja közül már csak 1 nem támogatja a törvénymódosítást: a legkisebb kormánypárt, a Kereszténydemokraták.
Jelenleg a világ 5 államában, Belgiumban, Hollandiában, Spanyolországban, Kanadában és Dél Afrikában köthetnek azonos neműek is hivatalosan elismert házasságot. Nálunk ugye a forgatókönyv szerint az SZDSZ-nek lenne kiutalva a melegházasság támogató szerepe, de nem igazán törik magukat ezügyben. A jobboldalon fel sem merül ilyen ötlet, és valljuk be: mostanában van nekünk ennél fontosabb problémánk is.
Általában azzal utasítják el az emberek, hogy a házasság nő és férfi között van. Ez alapjában véve egy szép érv, csak aztán nehogy ott kössünk ki, hogy az ember színe a fehér, a vallása pedig keresztény. A legjobb az egészben az, hogy ha Magyarországon népszavazás lenne a kérdésről, akkor nem csak a fideszesek nagyrésze szavazna ellene, hanem majdnem mindenki. Elmaradott ország, vagy más kultúra? Ti hogyan szavaznátok, és miért?
És csak hogy érzékeljük a svéd politikai diskurzus viszonyait, Göran Hägglund, a kereszténydemokraták vezetője így nyilatkozott: Az én feladatom amellett érvelni, hogy a házasság nőknek és férfiaknak van. Amikor ezt a pártok között megvitatjuk, akkor természetesen érzékenyek és nyitottak vagyunk egymás érveire, és majd meglátjuk, hogy találunk-e egy olyan vonalat, amelynek mentén közeledhetnek az álláspontjaink. Oké, politikus duma, de el tudja-e bárki is képzelni, hogy például Semjén mikrofon előtt így fogalmazzon?