Állok a sorban, körülöttem kövér, ápolatlan népek. Rohadás van, a dolgok lassan haladnak, a 150 kilós ÜGYINTÉZŐ meg úgy trónol előttünk, mint a Császár. Visszafele menet várakozás a buszra, két járat kimarad, ezért 50 perc álldogálás a mínusz tíz fokban. A sofőr beszól, ha még egyszer fél méterrel a megállót jelző tábla előtt állok meg, akkor nem vesz fel. Pestiesen bunkón, de ez nem Budapest, hanem Washington DC, USANKA, 2006 tele, Social Security Card ügyintézés. Nagy feeling, mint előtte a vízum Pesten.
Hazajövet Budapestre, lakcímkártya ügyintézés. Azt nem mondanám, hogy kedvesek, de a helyiség nem rohad, előre be lehet jelentkezni, így nem kell várni, a csupán 100 kilós ÜGYINTÉZŐ pedig gyors, profi. Meg is vagyok illetődve.
Nos, azt, hogy az ígéret földjén sem jobb sok minden, nem egy rövid utazás, hanem életvitelszerű Amerikában élés alapján érzem. Aki betette már a lábát egy Family Dollar-ba (mely nevezetes cég a világ legbénább honlapjával rendelkezik), vagy egy Wal-Mart-ba, annak a Plus meg a Tesco az Las Vegas….(Lehet röhögni, hogy sikeres ember nem jár Wall Mart-ba, de most az átlagamcsiról, meg átlagmagyarról van szó, érted??) A Fehér Ház előtt pedig, ahol kb. naponta előfordultam, szinte mindig ugyanúgy tüntet valaki, mint nálunk a Parlamentnél, és beverik a Fox News-osok arcát, mint a Klubrádiósokét Debrecenben.Persze itthon van valami, ami ott kint nincs. Az idióta, ostoba nyávogás.
„Ebben a szerencsétlen kis országban ez nem jó, az nem jó, meg elmegyek oda, ahol kolbászból van a kerítés, lazaccal dobálóznak, pezsgővel öntözik az erkélyen a gazt, és kaviárral etetik a kóbor kutyát.”
Szóval, amikor hazajöttem, ez dobott meg. Sírás, rívás mindenhol, hogy hol van ide Ausztria? FOLKS, a reális önértékeléshez először is felejtsük el, hogy Magyarországot 
Ausztriához vagy Svájchoz hasonlítsuk, MÁR MÉGIS MIRE FÖL? El kell fogadni a tényeket, az egy másik liga, történelmileg. Akikkel össze lehet mérekezni, azok Közép-Európa hasonsorsú államai. De ott is figyelembe kell venni, hogy a XX. század egyiket sem verte úgy pofán, mint Magyarországot. Kis hazánkat húszba' meg negyvenötbe' olyan szinten rabolták ki gazdaságilag, nullázták le területileg, lakosságában, mint senkit Európában. Gyanúsnak, nacionalistának tűnik ilyet kimondani, és egyből el is határolódunk magunktól, de a tények makacs dolgok. És a szar, amit ott ránk raktak, máig hat. Azt az érvelést hagyjuk, hogy „magunknak csináltuk”. Ez nem home made, nem Budapesten döntötték el a dolgokat. Elképzelem a jelenetet, amikor szeretett Kormányzónk egy alternatív világban azt magyarázza Dolfinak 41-ben vagy Joszipnak 44-ben: nemá, semlegesek vagyunk, ugyan kerüljetek már meg a XLVI. páncéloshadtesttel vagy a 2. Ukrán Fronttal...
Szóval emberek, lehet sírni, ríni, anyázni. Nem kerül semmibe. A valóság viszont az, hogy nem teljesítettünk rosszul, kb. olyan szinten élünk, mint a többiek körülöttünk, ami fokozottan hátrányos történelmi helyzetből eredmény. Meg vagyunk persze áldva egy politikai elittel, ami olyan, amilyen, de ha valaki azt képzeli, hogy máshol nincs ilyen, az nézze meg az Egyesült Államokat 2000 óta. Vagy az intézményesített káoszt az olaszoknál. Vagy egymás lapáttal való agyonverését a szerbeknél. Az amcsi BÖSZMESÉGEK miatt ráadásul a világ szív, nem csak egy ország. Semmi ok sincs azt hinni, itt minden szar és kisszerű. Nem vagyunk a világ közepe, de az alja sem.
Ausztriához vagy Svájchoz hasonlítsuk, MÁR MÉGIS MIRE FÖL? El kell fogadni a tényeket, az egy másik liga, történelmileg. Akikkel össze lehet mérekezni, azok Közép-Európa hasonsorsú államai. De ott is figyelembe kell venni, hogy a XX. század egyiket sem verte úgy pofán, mint Magyarországot. Kis hazánkat húszba' meg negyvenötbe' olyan szinten rabolták ki gazdaságilag, nullázták le területileg, lakosságában, mint senkit Európában. Gyanúsnak, nacionalistának tűnik ilyet kimondani, és egyből el is határolódunk magunktól, de a tények makacs dolgok. És a szar, amit ott ránk raktak, máig hat. Azt az érvelést hagyjuk, hogy „magunknak csináltuk”. Ez nem home made, nem Budapesten döntötték el a dolgokat. Elképzelem a jelenetet, amikor szeretett Kormányzónk egy alternatív világban azt magyarázza Dolfinak 41-ben vagy Joszipnak 44-ben: nemá, semlegesek vagyunk, ugyan kerüljetek már meg a XLVI. páncéloshadtesttel vagy a 2. Ukrán Fronttal...Szóval emberek, lehet sírni, ríni, anyázni. Nem kerül semmibe. A valóság viszont az, hogy nem teljesítettünk rosszul, kb. olyan szinten élünk, mint a többiek körülöttünk, ami fokozottan hátrányos történelmi helyzetből eredmény. Meg vagyunk persze áldva egy politikai elittel, ami olyan, amilyen, de ha valaki azt képzeli, hogy máshol nincs ilyen, az nézze meg az Egyesült Államokat 2000 óta. Vagy az intézményesített káoszt az olaszoknál. Vagy egymás lapáttal való agyonverését a szerbeknél. Az amcsi BÖSZMESÉGEK miatt ráadásul a világ szív, nem csak egy ország. Semmi ok sincs azt hinni, itt minden szar és kisszerű. Nem vagyunk a világ közepe, de az alja sem.
