Közös naptánc
2007. szeptember 24. írta: Oli bácsi

Közös naptánc

Azok a kedves olvasók, akik kezdettől követik szellemi fejlődésünket, tapasztalhatták, hogy világnézletünk alapjai alig változtak, ugyanabban a neopökhendi, posztnyikhaj tónusban nyilatkozgatunk meg, ami ki szokta verni a biztosítékot még közeli családtagjainknál is. Az évek során maximum annyi változott minálunk, hogy a britpop újabb és újabb mélységeibe ereszkedünk le. (Ezt látta valaki? Génial! A magyar fociról mikor lesz ilyen?) Nos, az új blog- és újságformátumhoz illeszkedve, felbuzdulva más, hasonló kezdeményezések sikerén, olvasóinknak nyújtott sogenannt prémium szolgáltatások keretében most elolvashatják azt a nyilatkozatot, amelyet ma juttattunk el az Országos Sajtószolgálathoz.

 

Közös naptánc a frakcióvezető-helyettesekkel

Készülve október 23. méltóságteljes megünneplésére és a tisztában lévén azzal, hogy a frankcióvezetőkre és pártelnökökre milyen terhet ró ugyanez a felkészülés - meg mert Jánosi Katalin már elhappolta a górékat - meghívom XXXXX városban, YYYYY utca, ZZ szám alatt található otthonomba a frakcióvezető-helyetteseket, hogy közös, sziú naptánc keretében meditáljunk a jobb magyar jövőn. Ugyan nem ismerjük (még) egymást, és az én politikai elkötelezettségem közismert, azaz esély sincs arra, hogy megtaláljam a közös hangot Varjú Lászlóval vagy Göndör Istvánnal, ellenben manifesztálhatnám fene nagy nyitottságomat. A tömeg ugye garantált, mert a Fideszben jelenleg 20 frakcióvezető-helyettes is akad. Az sem gond, hogy egyikünk sem sziú, nem hiszek én istenigazából senkiben és semmiben, csak enmagamban, tehát ima vagy naptánc, egyremegy. Ráadásul, a legújabb kutatások szerint van magyar naptánc is, sziú magyar, egyet akar, ugye, és nekem is meglenne a 15 perc hírnevem. Minden hónapban. A politikusoknak meg szavazat kell. Ráadásul dédapám messze földön híres kiképzője volt az aradi tábori pótkeretnek 1915 és 1918 között és csárdás nagy pofonokat tudott adni; ezért is gondolom, hogy feladatom a naptánc meghirdetése.

A program az lenne, hogy a hölgyek és urak befutnak, (liftre vigyázni, egyszerre max. három ember, horizontally challenged politikusok csak kettesével) hitvesem (ő lenne egyúttal a naptánc asszonya is) pogival várná őket, én pedig a varázsló felelősségteljes szerepét tölteném be, a rossebet akarnám kivéreztetni magam a hülyeségeik miatt. Kisoli majd dobol, a naptáncoszlopon még gondolkodunk, lehet, hogy harcbavetem az előszobafogast. A bölénybőr szíjak helyett jó lesz a spárga is. Vér legyen, az a fontos. Aztán indulhat a parti. Este hatkor megállnánk, lehet, hogy addigra egy-két csikóharcost már locsolni kell. Én meg kimennék nyilatkozni a tévékettőnek, hogy még becsússzunk az esti Tényekbe. Elmondanám, hogy milyen fontos, így együtt, és végre, és remélem, és látok örömteli jeleket. És hát énénénén. Amikor az utolsó segédoperatőr is feltekerte a hosszabbítókat, az asszisztensek meg összeszedték zizegő adásmeneteiket, visszamennék és úgy vágnám ki az egész ocsmány bagázst, hogy sebzett mellkasukon szánkáznának legalább a másodikig és elsodornák Joli néni cserepes büdöskéjét.

Kérem, a hír átvételénél ne feledkezzenek el feltüntetni, hogy a hír az MTI-OS hírszolgálatától származik.

Köszönöm. 

 

* a kép forrása a meredith.edu 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr42175198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabe 2007.09.24. 14:30:56

Oli, ez nem egy korábbi felhívásod reciklikált formája?
Ott mintha a hevesi fideszes példáján felbuzdulva fejtetted volna ki hasonló (identikus poénokat is tartalmazó) szösszenetedben.
Tudod, a vén prof. abban különbözik a kisdiáktól, hogy előbb saját szövegeit mixeli újra, utóbbi meg másét.
Ejnye.

Gabe 2007.09.24. 14:32:42

Ha nem ment el, akkor még1X:

Oli, ez nem egy korábbi felhívásod reciklikált formája?
Ott mintha a hevesi fideszes példáján felbuzdulva fejtetted volna ki hasonló (identikus poénokat is tartalmazó) szösszenetedben.
Tudod, a vén prof. abban különbözik a kisdiáktól, hogy előbb saját szövegeit mixeli újra, utóbbi meg másét.
Ejnye.

Oli bácsi 2007.09.24. 14:59:46

Hát, nem.
Nem venném a bátorságot, hogy egy hevesiről írjak.
Ha erre gondolsz: reakcio.blog.hu/2007/03/25/segitseg_nehez_idokben
Ez azért nem ugyanaz.

Bár van benne szürke keret, az kétségtelen.

Gabe 2007.09.24. 15:27:20

Na jó, ez azért kidolgozottabb amannál.

Oli bácsi 2007.09.24. 15:33:33

Huh, ezt megúsztam.
De a hülyülésre tett megjegyzés jogos. :-)

da 2007.09.24. 16:39:57

Es most mi van ezzel a szammal? 1996 angliai foci-EB. 11 eves....

Szmöre 2007.09.24. 23:30:29

Óvatosan köszörüljétek a nyelvetek a hevesieken!
süti beállítások módosítása