Népszabadság • Kartell Zs. Péter • 2007. július 30.

Hogy mióta vagyok biciklis futár? 2007. július 28. óta. Mióta egy „turbómagyar” (Kiss Ádám találó kifejezése a Hírszerző portálon) honatya felajzva a közkedvelt rigmustól („biciklit a Dunába, a biciklist meg utána”) a Kodály Köröndön a hatezer-ötszáz köbcentis (zöldtagozat, mi?) biturbós bálna-terepjárójából képviselői igazolványt és pisztolyt rántva nekirontott a neki nem tetsző biciklistának. Azóta biciklis futár vagyok. Nem könnyű kereset az íróasztal-fiókot teleszemetelő kéziratgyártás után, de fölháborodásom rendkívüli, szolidaritásom határtalan, együttérzésem mély, szándékomban tehát tántoríthatatlan vagyok. És mivel a széljobb csőcselék szemében aki biciklis, az egyben lébecoló füves (drogos) is, hát drogos is vagyok. Gondolom minden magyar humanista így van ezzel, ha most a biciklistákon a Dunába ölés sora. Ugyanis - azoknak, akik esetleg nem látogatják a jobboldali tévéket, nem olvassák újságjaikat – a füvező futárok, a kerekező fiatalok, sőt az egész baloldali kormány nemzetgyilkos.

Hogy miért? Hát mert az egészségügyi törvény bálna-terepjáró ellenes. Igen, jól olvasták. Azért zárnak be szülészeteket, azért engedélyezik az abortuszt, "szorgalmazzák" a művi meddővé tételt, most pedig - lám – a kerekező honfitársaink jogait, hogy minél kevesebb, felnőttként emeletnyi méretű terepjáró-használó szülessen ebben az országban. Mindez nem más, mint alattomos összeesküvés a magyar nemzet dízelolajzabáló része ellen. Ázsiaiakat akarnak betelepíteni Magyarországra, mert ez hizlalja a "nemzetre rárontó" milliárdosok pénztárcáját, és mert a sok kis sárga még nem fogyaszt, azt se tudja, mi a dízelolaj.

Paranoia. Szót se érdemelne, de tanult emberek, orvosok, politikusok, egykori belügyi államtitkárok sulykolják, és százezrek (milliók, „a nemzet”) nézik, hallgatják, olvassák, hiszik el, hogy a füvező biciklista a nép, a nemzet ellensége, aki ellen minden eszköz megengedett.

Akár az is, hogy leszorítsák a Kodály Köröndön, majd ha a biciklis ezt sérelmezi, akkor pisztolyrántással és fenyegetőzéssel van helyretéve.

Ez az új turbómagyar tempó.

Kínlódva, de csak eljutottunk idáig. Nem tetszik a képed kisköcsög, leszorítalak a páncélozottal, kiszállok a páncélozottból, fegyvert kapok elő, és máris vér áztatja a pesti utcát. Ez az új szokás. Ez itt az új törvény. Ez az új rend. Én, egykori belügyi államtitkár, a zubbony szerelmese, belügyben edződött fegyverfetisiszta orbánista egyetlen gázfröccsel ezreseket égetek el, én így autózom. Te pedig kussolsz. Hallgatsz mélyen és tüdőzöd a kátrányt. Én - mint egykori belügyi államtitkár, Orbán kedvence -, kilóötvennel zúzok az Andrássyn, te meg befogod a pofádat, különben leszorítalak és a pisztolytáskáért nyúlok.

Kisnyugdíjasok vesznek kannaszámra dízelolajat (vagy ingyen kapják valamelyik párt kasszájából?), fiatalok fekete egyenruhákat, baseballütőket, benzines gyutacsokat vásárolnak, gyártanak Molotov-koktélokat utcai zavargások céljaira és a biciklisek bosszantására. "A bicikliseknek mindent szabad, a magyaroknak semmit?" - kérdezi drámai felindulással, szent "hazafias" felháborodással egy idős hölgy, amiből megtudom, hogy egyrészt a magyar ember nem lehet biciklis, másrészt valamit (vajon mi az?) neki nem szabad.

Azért mégis meg kellene állítani ezt az elmebajt. Talán nem kéne megvárni, míg Magyarország egyre több állampolgára kénytelen csak azért bujkálni, mert biciklista. Augusztus 20-án megint el kell menekülni Budapestről? Ha a szabad véleménynyilvánításhoz hozzátartozik, hogy nekünk nem tetsző állampolgártársainkat, a törvényes kormányt, a baloldaliakat, a liberálisokat, a bicikliseket, a rolleres hobbyközlekedőket, a robogósokat, a pizzafutárokat, a vattacukor-zabálókat (ki lesz a következő?) a turbómagyarok a Dunába akarják dobni, kivándorlási útlevelet akarnak a kezébe adni, ki akarnak üldözni az országból, a közterekről, talán mégis szólni, sőt tenni kéne valamit.

Mielőtt vértócsák száradnak a pesti szmog alatt.

Most ugyanis 2007. július 28-án történt valami, ami eddig még nem. Ez pedig a tettlegesség. A turbómagyar kiszállt a böhömnagy lesötétített terepjárójából és megtámadta és megverte a biciklis futárt, amikor az hazafelé karikázott a nyolc órás műszakból. Talán ne várjuk meg, amíg a járókelők nem mernek mentőt hívni valakihez, akit bátor szabadidős kiállásáért megtámadnak, esetleg a járókelők is beállnak a támadók közé.

Ha másból nem, a képviselői igazolványt lobogtató pisztolyrántó Fideszes nímand esetéből megtanulhattuk, a biciklis jogok politikai jogok. Ezért nem magánügy, ki biciklis, ki nem. Magánügy, amennyiben az autós szerelem is az. Mindenkinek szent joga, titkolja-e szerelmét vagy sem. Vallásos ember autót nem vezet papi áldás nélkül. Vagy mégis? Ha igen, senkinek sincs joga kíváncsiskodni. A házasság azonban jogviszony. Olyan jogintézmény, amelyet törvények szabályoznak. Törvények vonatkoznak a jobb-kéz szabályra, a haladási sávra, és a zöld kukásmellény kötelező viselésére. Politikai jogokat pedig politikai eszközökkel lehet kiharcolni. A biciklisek felvonulása tehát épp olyan politikai esemény volt, mint bármely más kisebbségjogi felvonulás.

A bicikliseket sok helyen nem szeretik, nem fogadják el. Ízlés dolga. Aki nem szereti őket, ne is törődjön velük. A bicikli azonban közügy. Tüntetéseken harcolnak a nők, a feketék stb. választójogáért is sokak ellenszenvétől kísérve. A történelem azonban azt mutatja, a jogokat előbb-utóbb kivívják. Legalábbis a mi zsidó-keresztény kultúrkörünkben. Most a biciklisek jogaiért folyik a harc. Egyes országokban már bevezették, de sokan ellenzik más országokban is. Sebaj. Idő kérdése.

Ami baj, az a magyar sajátosság, miszerint a jobboldalnak magyar ember nem lehet biciklis, nem lehet rolleres, nem lehet vattacukor-zabáló, nem lehet görkorcsolyázó, és nem lehet szocialista lufieregető. A magyar ember keresztény, jobboldali és kurvanagy lesötétített terepjáróból tekint a világra. Reszkessen mindenki, aki nem olyan, mint ők, mert egyszer a demokrácia szabályai szerint - hatalomra jutnak. És a demokrácia szabályai attól kezdve érvényüket vesztik. Magyarország lakosainak felét tagadják ki a nemzetből. Lesznek ők – a terepjárós benzingőzben fürdők -, meg a többiek, azaz mi. Gondolatrendőrség vigyázza a tereket, az utakat, a bicikli-utat és a járdát; a médiát és a az eddig undergroundként elkönyvelt futár-művészetet („street art”, így nevezik a keleti parton) - lásd a jobboldali önkormányzatok tévéinek, lapjainak, színházainak, iskoláinak sorsát -; Orbán szavára rohamcsapataik és csőcselékük rettegésben tartja az utcát.

Minden sarkon gigantikus böhömben ülő sötét alakok vigyázzák majd a Rendet. Az új Rendet.

Az egészségügyi reformot védtelen betegeken torolják meg. A bringaellenes zérótolerancia-tüntetéséről már féltem a metró felé menet, mert az árpádsávosok minősíthetetlen dolgokat kiabáltak az arcomba. A biciklis fesztiválról hazafelé igyekvők egy részét már meg is verték pisztolyos Fideszesek. Csekélyértelmű, sokgyermekes családanya szörnyülködik a biciklisek "ízléstelenségén", merthogy rasztafárik, és „magyar embernek márpedig rövid a haja”.

Még nem tudja, hogy ő következik.

Ki védi meg?