Napot!
2007. július 18. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Napot!

"I know a place where the Sun hits the sky,
Everything changes and blows out the night" (Supergrass)

Íme a tettes, lebukás közben. Tegnap kaptam el a Balaton fölött. Ő tehet róla. Ilyen meleg még soha nem volt Magyarországon. No, de ki emlékszik az iskolai földrajzleckékre? Korrepetáljunk!

Személyleírás: átmérő: 1 millió 400 ezer kilométer (a Föld 109-szerese); tömeg: 333 ezer földtömeg; középpontjának hőmérséklete: 15 millió Celsius fok. Az elkövető "középkorúnak" tekinthető, és még 5 milliárd esztendőig biztosan tovább tevékenykedik. Hosszú életét az biztosítja, hogy a benne zajló nukleáris folyamatok önstabilizálóak.

Csillagunk nem más, mint egy cseszettül óriási termonukleáris erőmű, amelyben másodpercenként 655 millió tonna hidrogén alakul héliummá. A Nap több energiát küld a Világegyetembe 1 másodperc alatt, mint amennyit az emberiség egész eddigi története során előállított.

Most persze nem hiányzik nekünk, de kései utódaink irigyelni fogják ezt a problémát. Ötmilliárd év múlva, mikor elhasználja hidrogénkészleteit, vörös óriássá fog duzzadni. Elnyeli a Naprendszer belső bolygóit, köztük a Földet is. Aztán összezuhan fehér törpévé, a maradék bolygók szétszélednek a semmibe.

Az emberiség addigra már rég lehúzza a rolót. Szép napot kívánok!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr52120279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

volkov 2007.07.18. 11:07:29

gratula a kephez, cseszettul jo:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.18. 11:08:30

A témához kapcsolódva: olvasta valaki Wass Albert: Nem nyugaton kell fel a Nap c. könyvét?

bugris 2007.07.18. 11:18:01

Doomhammer, már kezded a témát? :))) Talán be kellene vezetni itt is olyasmi szabályt, mint a régi Homáron volt, Wass Albertet csak a 100. komment felett lehessen emlegetni.

Továbbá egyéb uborkaszezoni színes a Balcsiról:
index.hu/politika/bulvar/vad2221/
Érdekes módon a hír az Index politika rovatában jelent meg, igazán kíváncsi lennék az érintett vadász, esetleg az érintett vaddisznó személyére.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.18. 11:24:21

bugris · bugris.blog.hu 2007.07.18.:
"igazán kíváncsi lennék az érintett vadász, esetleg az érintett vaddisznó személyére."

Ha kicsit ránagyítasz, megláthatod őket kábé x:215 y: 124 pozíciónál.

"S utolsó jussomat, a Szót/ezt a szent, tépett lobogót/kitûzöm fent az ormokon/s a csillagoknak meglobogtatom!" (Wass Albert)

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2007.07.18. 11:31:35

Wass Albert forever

Ma – Wass Albert: Nem nyugaton kell fel a Nap
Ötmilliárd év múlva – Wass Albert: Elvásik a veres csillag

cé veres lajos 2007.07.18. 11:40:55

Wass Albert életútjával és irodalmi munkásságával valamint a debreceni szoborüggyel kapcsolatosan várható valamilyen UFi Tanítóhivatali megnyilatkozás?

ergé 2007.07.18. 12:11:12

szerintem a vaddisznó a hétvégi Balaton-átúszásra edzett, nem értem, miért kellett lelőni szerencsétlent.

EGY VADKANNAK IS MEGVANNAK A JOGAI!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.18. 12:16:27

ergé 2007.07.18. 12:11:12:
"EGY VADKANNAK IS MEGVANNAK A JOGAI!"

Az ilyen hülye píszí vélemények miatt tartunk ott, ahol.

Jogai, piha. Akinek van puskája, annak vannak jogai.

"Egy ország van a lelkünk mélyén/más országokkal nem határos/Úgy épült fel a szívünk vérén/sok könny-falu, sok bánat-város." (Wass Albert)

ergé 2007.07.18. 12:21:32

Lajos: jogerős, végső megnyilatkozásokra kizárólag Oli bácsi jogosult az UFiban. ;-)

Dr. Minorka 2007.07.18. 12:23:18

1. Onnajt lehet tudni, hogy 35 fok fölött van a hőmérséklet, hogy Dúmhammernek folyamatosan Vass Lajos idézetek jutnak az eszébe...
2. Én sem értettem, hogy miért kellett lelőni a szerencsétlen állatot. Hivatalosan azért mert veszélyes lehetett volna a parton.

bugris 2007.07.18. 13:29:49

Ritka vadászzsákmány hazánkban a vízidisznó.

bugris 2007.07.18. 13:35:32

Továbbá javaslom mindenkinek, akinek erősebben szőrös a háta, testi épségének megóvása érdekében Balaton-átúszás előtt szőrtelenítsen.

bugris 2007.07.18. 13:36:50

És ergé, reméljük, valóban a vaddisznó edzett az balcsiátúszásra, és nem a vadász...

gloire · http://www.saulwilliams.com 2007.07.18. 13:42:27


Baszki ezek ennyire profi állatok? Nem tudtam.
Ja és - a barbár - kilövés után mi a sorsuk, ki süti meg?
Egy termetes vadkan húsa az nem két fillér.
A vadász elviheti?

Jó sütkérezést egyébként, engem sajna hazaszólított a kötelesség,
bár töltöttem volna még az aksit egy hétig.
Így a "vályúfeszt" után talán nyugisabb is nem?

bugris 2007.07.18. 13:59:44

gloire
A vadászati jog a föld tulajdonosáé, amit általában vadásztársaságokra ruháznak. Az övék a hús. Ezt feldolgozzák és értékesítik, a vadászok is kapnak belőle, a belsőségeket meg általában meghagyják a hajtóknak.
Érdekes, esetünkben valószínűleg a Balatoni Halászati Zrt-é a vaddisznó. Ha esetleg vadhússal kevert balatoni hal terméket látsz legközelebb, tudod, honnan van.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.07.18. 14:21:41

Ez a vaddisznós sztori nem az Index égő állatos vicce. Azt hallottam, hogy uborkaszezonban, ha az Indexnek nincs mit írni, betesznek egy égő állatos hírt. Felgyulladt egy elefánt, macska. Nem találtam erre példát, de az igaz, hogy szeretik a hülye állatos történeteket. (pl. most a vaddisznó) Az Index pólóján is égő állatok vannak.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.07.18. 14:26:47

Bocs, az első mondat után kérdőjel: Ez a vaddisznós sztori nem az Index égő állatos vicce?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.18. 14:38:51

Dr. Minorka 2007.07.18. 12:23:18:
"1. Onnajt lehet tudni, hogy 35 fok fölött van a hőmérséklet, hogy Dúmhammernek folyamatosan Vass Lajos idézetek jutnak az eszébe..."

Minorka doktor, kihúzta a gyufát!
Ezért bűnhődnie kell.
Megkértem Margitot és ő talált egy új Wass Albert költeményt.
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2007/07/hndr-b-margit-fhajts-wass-albert-eltt.html

Dr. Minorka 2007.07.18. 15:06:03

Margitka mér megy a napra, ha nem bírja?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.18. 15:10:33

Dr. Minorka 2007.07.18. 15:06:03:
"Margitka mér megy a napra, ha nem bírja?"

Csak bíztassa, majd novellát is ír.

Srí 2007.07.18. 15:45:52

Vass Albert szerintem is forever:) És nagy hiba, hogy lelőtték a vaddisznót. Biztos luxusvaddisznó volt, ugye, Doomhammer?

A fotó meg gyönyörű.Eszméletlenül gyönyörű, de nem tartok attól, hogy mi lesz, ha a Nap elpusztul. Isten majd leszámol az evolúcióval és teremt nekünk egy másikat.

2007.07.18. 16:23:30

A poszt első mondatához gratulálnék, elegáns.

Bölcs Lázadó 2007.07.18. 22:36:22

A kép egy a kismillióból (pontosabban közel 2 millióból www.flickr.com/search/?q=sunset&w=all ha csak a flickr-t nézzük) - nem is foglalkoznék vele érdemben, ugyanakkor elismerésemet szerezném kifejezni hogy valami kispályás infantilis politikától elrugaszkodott (még ha csak kismértékben is) téma is érdekli a t. cikkszerzőket. Ilyen, és ehhez hasonló tudattágulásokra lenne szükségetek, gyerekek, hogy igazi humanitárius váljon belőletek. Az irányvonal tehát jó, szurkolok hogy sikerüljön. A vaddisznónak respekt. Sejthette volna, hogy háznál tartott rokonait, miután felgyújtják, húsukat megdarálják, és önnön átmosott belükbe beletöltik őket, rá sem várhat fényes jövő ebben az országban. De ez tradíció - nincs mit tenni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.19. 11:06:30

sri · kalandozasok.blogspot.com/ 2007.07.18. 15:45:52:
"A fotó meg gyönyörű.Eszméletlenül gyönyörű, de nem tartok attól, hogy mi lesz, ha a Nap elpusztul. Isten majd leszámol az evolúcióval és teremt nekünk egy másikat."

Nem igazán tudom megérteni a Napnak ezt a fétisizálását, amikor mindenki tudja, hogy a Napnak kulcsszerepe van az üvegházhatás kialakulásában és a globális felmelegedésben.

Kétféle környezetpolitikát látok: kevesebb autó vagy kevesebb Nap. Dönts. Gyalog akarsz járni?

Na ugye.

"Egy ország van a lelkünk mélyén:/más országokkal nem határos/Véren vett ország ez az ország,/nagyon ködös és nagyon sáros." (Wass Albert)

ergé 2007.07.19. 13:03:53

Bölcs Lázadó, mink kifejezetten örülünk, amikor valaki a magas lóról és óriási tudása birtokában tanácsokat ad nekünk arról, hogy miről,hogyan, mit kellene írni.

Szeretném megsúgni, hogy az UFi egy kilencedik éve megjelenő folyóirat, az egyébként fiatal szerkesztők közül többen komoly politikai lapoknál avagy a tudományos életben tevékenykednek, vagy épp vállalkoznak.

Ha ezen a területen dolgozol, és nálunk idősebbként, tapasztaltabbként tanácsot adsz nekünk, annak örülünk. Ha még életedben nem írtál egy cikket sem, akkor nem a leghasznosabb a tanácsadásod.

Ismerem a flickr-t, és azt is tudom, hogy a naplementés képekből 12 egy tucat... ez a kép illusztráció a témához, se több, se kevesebb. egyébként mozgó vonatról készítettem.

(ha érdekel, hogy a naplementén kívül még mit szoktam fotózni, pillants ide: fotozz.hu/rajcsy)

Csalánarcú 2007.07.19. 13:08:34

Hahahahahahaha :)
Dumhemmör viccelsz, ugye? :)
Maradjunk ennyiben :)
Gondolom egy kövér hájgombóc lehetsz, aki nyáron tejfehér bőrrel lövi CS-ben a haverjait, és irigykedve, idegenkedve gondol bele, hogy egyesek a tóparton-tengerparton olyan jól érzik magukat, ahogy te sohasem fogod. :)

Tükörből látod csak? Akkor ideje mozogni!
Na nem úgy! Sportolni!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.07.19. 13:17:43

Csalánarcú 2007.07.19. 13:08:34:
"Hahahahahahaha :)
Dumhemmör viccelsz, ugye? :)"

Hülyegyerek! Ha nem tudsz komoly kérdésekről komolyan beszélgetni, akkor irány valami fikablog! Te még az üvegházhatásnak is tapsolsz, csak azért, hogy egy kicsit spórolhass a szoláriumbérleten. Aztán amikor az ultraibolya-sugárzástól lobog a hajad, akkor majd megbánod, hogy csápoltál a "jóságos Napnak".

Agyam megáll, milyen felelőtlen emberek írnak ide. Mi az a CS?

"Márpedig énelőttem előbbre való az a magyar, aki a nyomorúságban is kitart hazája mellett - mondotta szigorú, csengő hangon -, mint az, aki svábok kegyét keresi idegenben!" (Wass Albert)

Téglagyári Megálló 2007.07.19. 13:33:20

ergé, hol találsz ilyen modellt? :-)

hcrules 2007.07.20. 11:08:47

Most olvastam:

Az idő igazolta Rákosi elvtársat, most jöhet a gyapot meg a narancs...

Srí 2007.07.20. 13:16:33

Doomhammer, én már réges régen döntöttem.

"...Tudod, kisfiam, a világon nagyon sok a csalán, a tövis, a gyom. Mert az emberek sokkal több rosszat cselekszenek, mint jót. És a csalán, a tövis meg a gyom a rossz cselekedetek nyoma ezen a földön.
De láthatod, hogy pillangó is van azért. A sok kicsi pillangó a sok kis jóság hírét hordozza magával. És vannak aztán szép, nagy, tarka szárnyú pillangók: ezek a ritka, nagyon jó cselekedetek. Minél szebb és nagyobb jót teszel, annál szebb, nagyobb és színesebb pillangó száll föl a nyomában.
Igyekezz, kisfiam, hogy amerre jársz, sok pillangó legyen. Ne lépj reá a csigára, hanem tedd félre az útból, hogy más se léphessen reá. És ebből újra megszületik egy pillangó.
Bárki, ha bajban van, segítesz rajta, ugye? Nem baj, ha az emberektől nem kapsz érte hálát. Minden jótettedet egy pillangó viszi hírül."

Ő Wass Albert. Ezért (is) szeretem. Lélektárs.
süti beállítások módosítása