Tisztelgés az őszödi beszéd előtt
2007. május 28. írta: sHelf

Tisztelgés az őszödi beszéd előtt

Pápai Gábor

Azzal kezdeném, hogy azért mindennek van határa. Olvasom a Pufajkás turulon, hogy tulajdonképpen egy rajongói oldalt készítettek Gyurcsány hírhedt balatonőszödi beszédének az oszodibeszed.com létrehozói. Így ránézésre egy csöpp valódi irónia sincs a dologban, ezek tök komolyan gondolják, hogy az elmúlt évek legszókimondóbb, legbecsületesebb politikai beszéde volt, ezelőtt tisztelegnek, és a szájtból ítélve egy komplett kultuszt szándékoznak az említett beszéd köré építeni. Ez csak azért durva, mert szerintem még maga Gyurcsány sem hitte volna, hogy lesznek egyszer olyanok, akik vérkomolyan tisztelegni fognak a trágár beszéde előtt.

Ilyenek vannak az oldalon, hogy "Gyerekbiztos változat", ahol eufemizmusokkal tömik ki a szöveget, meg "Orbán tokaji beszéde", amely a gyurcsányi beszéd átirata - ez azért már valahol beteg, nem?

Most nem szeretnék belemenni abba, hogy ez mennyire szánalmas, és érthetetlen kezdeményezés (komolyan az a legjobb dolguk mostanában, hogy a védhetetlen őszödi beszédet fehérre mossák?), de simán Cicus-díjra jelölném az oldal bejegyzőjét, aki ugyan elrejtette a személyét, de arról nem gondoskodott, hogy a folyamatban lévő oszodibeszed.hu cím regisztrációja során se jelenjen meg a neve (amennyiben ugyanaz a személy, ami nyilván valószínű), úgyhogy kedves Pápai Gábor, mindehhez gratulálunk!

fotó: mszp.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr2288310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvadratik 2007.05.28. 18:12:33

hát ez az oldal elég gáz, a delikvens meg persze futballhuligán. ami azonban igazán rémisztő, az a mérkőzésen készült kép az Árpád-sávos zászlóba öltözött drukkerrel és az egyértelmű karlendítéssel. én örülnék neki, ha az MSZP egy emberként határolódna el ettől, és egy ismételt antifasiszta felvonulás sem ártana a Duna-parton. nem maradhatunk tovább némák, hiszen annyi honfitársunkban keltenek rossz emlékeket ezek a jelképek.

sHelf 2007.05.28. 18:36:47

És persze ott az obligát Che kép is a profiljában. Hihetetlen egyébként, hogy ezek a fibesek képtelenek lepörögni a Che Guevara témáról..

(mellesleg a comandante spanyolul még mindig egy m-mel írandó)

kvadratik 2007.05.28. 18:47:35

érthető, kell nekik valami trendi cucc, ami vonzza a fiatalokat. állítólag először Brezsnyevre gondoltak, de a szemöldök nem volt kellően ütős a pólókon.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.05.28. 18:53:50

Diósgyőr-mez lesz az az Árpád-sávos. :) Az oldal amúgy a szokásos fiatalbaloldalos darab (konzervjovo.hu és hasonlók).

kvadratik 2007.05.28. 19:07:06

nem, nem, az bizony Árpád-sáv. számold csak meg a csíkokat! ;)

VIII. Nagyapó 2007.05.28. 19:24:44

Grat! A Pufajkás Turulnak elküldted már?

Szikra Gábor 2007.05.28. 19:38:30

Turul, a te céged melyik oldalt is jegyeztette be? a Magyar Vizsláért?

Gabe 2007.05.28. 20:26:07

És előbújt belőlem az szdsz-es: Mindezt a mi pénzünkért, basszátok meg?!

teddyde 2007.05.28. 20:31:48

Turul! Azt hittem, hogy legalább te jobban ismered a politika működését :]

VIII. Nagyapó 2007.05.28. 21:10:20

Mondjuk a Vizslát szerintem kb. annyira gondolták komolyan, mint a konkurens párt a Tények és hazugságokat :-D Ez az oldal viszont egész hívőnek hat.

Másrészt meg sztem akkor kicikizték őt, most kicikizzük Pápai Gábort, és mindaddig kicikizünk mindenkit, amig ilyen eszeveszett marhaságok jelennek meg. Ami vszeg még sokáig fog tartani, lévén a nép nem leváltható, a pártok pedig győzelem-orientáltak :-(

VIII. Nagyapó 2007.05.28. 21:17:56

Olvasgattam többet, tévedtem, ezt mégsem hihetik komolyan :-D

doomhammer 2007.05.28. 21:19:55

Nem értem, mi a gond azzal, hogy az öszödi beszédet védi. Aki eddig megtette, mind lenullázta a renoméját. Esterházy Péter, hogy csak egy nagy nevet említsek ... vagy Tóta W., hogy egy kis nevet említsek ...

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.05.28. 21:53:35

ez a weboldal de egy szar.. elég ránézni a grafikára, hogy az ember pártállástól függetlenül öklendezni kezdjen, hiába vett be dedalont piros meg narancs tabletta helyett..

Guild 2007.05.28. 21:53:54

Szerintem is nagyon korrekt volt az öszödi beszéd. Nem is azzal van a baj, hanem azzal amit ott elismert.
Lásd még: nem a tolvaj beismerő vallomásával van a baj, hanem a lopással.
Most ősintén, tudnánk még egy ilyen biztos fundamentumra támaszkodni elkúrásügyileg?

bugris 2007.05.28. 22:24:03

Nem is az őszödi beszéd a legnagyobb probléma. És még nem is az, hogy ezt szűk körben mondta el. És még nem is az, hogy aztán úgy adja elő, mintha nyilvános vallomás lett volna.
A dolog lényegére éppen Sólyom László mutatott rá, amikor először reagált a beszédre. Az emlékezetben általában az maradt meg, hogy, azt mondta, erkölcsi válságot okozott. Pedig a legsúlyosabb, (bölcs ember a köztársasági elnök) és legfajsúlyosabb része a beszédének éppen az első mondata volt. Valahogy így hangzott: A nyilvánosságra került beszéd nem tartalmazott eddig új információt. Vagyis, addigra már kiderült, hogy hazug a miniszterelnök, és súlyosan becsapta az országot. És a beszéddel sem az a baj, hogy elmondta, vagy hogy hol, és milyen stílusban mondta el, és hogy utólag hamis módon átértékeli. Hanem az, hogy IGAZ. Hogy valóban becsapta az országot, hogy minden szava a valóságot írja le, hogy "trükkök százaival" csapták be a választókat, az EU-t, és mindenkit. És persze, hogy mindezt titkolni próbálták.
Szóval, szerintem az őszödi beszéddel nem a megtörténte a gond, hanem hogy képesek voltak megtenni azt amiről szól.

bugris 2007.05.28. 22:32:33

És amikor Nádas Péter azt mondja, hogy retorikai csúcsteljesítmény volt, a nagyra tartott író éppen ott bukik meg az irodalmi körökben nyilván ismeretlen Sólyommal szemben, hogy képtelen értelmezni a helyzetet. Nádas szerint a beszéd túlzó, hogy felrázza a képviselőket. Pedig nem, pontosan Sólyom értékelte jól (neki nem is kellettek hetek, mint Nádasnak), amikor első mondatával súlyosan jellemezte a "vallomást".
Az meg már szégyen, hogy utólag úgy próbálják beállítani, mintha ez egy őszinte, nyilvános vallomás lett volna. Meg is néztem, blogjában miket írt azokban a napokban a nyilvánosságról Gyurcsány.
bugris.blog.hu/2007/05/25/egy_eves_az_oszodi_beszed
Hát nem éppen arra utalt, mintha nyilvános vallomásra készült volna.

doomhammer 2007.05.28. 22:46:44

bugris · bugris.blog.hu 2007.05.28. 22:32:33:
"És amikor Nádas Péter azt mondja, hogy retorikai csúcsteljesítmény volt,"

Nem akarnék demagóg hasonlatokba menni, de általában Hitler retorikai teljesítményét is magasnak tartják.

Csak azzal kapcsolatban jut eszembe, mennyit ér a retorika egy politikusnál és mi a szerepe.

bugris 2007.05.28. 22:55:32

Retorikai szempontból Hitler nem is volt pancser. És igazad is van.
De éppen arra utaltam, hogy Nádas, meg még mások szerint is ez egy "túlzó beszéd" volt, hogy felrázza a képviselőket. Pedig a probláma éppen az, hogy nem volt "túlzó beszéd."

Gorgiasz is pontosan erre utalt, ezt próbáltam én is kifejteni kicsit részletesebben. Ha még csak a retorikával lenne gond, az a gond, hogy megtették. Aztán persze az erre rakódó kommunikációs szemét még emészthetetlenebbé teszi a dolgot.

doomhammer 2007.05.28. 23:00:51

bugris · bugris.blog.hu 2007.05.28. 22:55:32:
"De éppen arra utaltam, hogy Nádas, meg még mások szerint is ez egy "túlzó beszéd" volt, hogy felrázza a képviselőket. Pedig a probláma éppen az, hogy nem volt "túlzó beszéd."

Valószínűleg fájt nekik, hogy "nem csináltunk semmit", meg hogy a "végére visszahoztuk a kormányzást a szarból".

Mert az a "mi" magában foglalja a szürkeállomány pártját, az SZDSZ-t is.

VIII. Nagyapó 2007.05.28. 23:04:21

Gorgiasz

Azért pár gondom volt magával a beszéddel is. Pl. az olyan mondatok, hogy "a felső 10,000 termeli magát újra közpénzen". Az ott valami olyasmire utalt, hogy bizonyos dolgokat legalábbis nem ért a miniszterelnök úr - pl. ami a tanulás nálunk még mindig kiemelkedően magas bérbeli hozzáadott értékét, meg a magasabb bérekből származó magasabb adóbevételeket illeti. De lehet, ez legalább valóban ideológiai jellegű észrevétel.

És igen, nekem is inkább a beszéd utólagos kommunikációja, ami bicskanyitogató. Ahogy ott hősként pózolt, és totál nem mérte fel azt, hogy azért az előzményekben is van "bizonyos" felelőssége. Pedig ha már egy ilyen kibukik, arra legeslegalábbis valamivel nagyobb, a felvállalt munka iránti alázattal és kevésbé lekezelően illene reagálni, ha már az ember hivatalban akar maradni.

Ami a weboldalt illeti, szerintem amúgy elhibázott. Aki megérti a teljes beszédet, az egyrészt nem hinném, hogy vevő a primitívségeire, az (amúgy néha szükséges, de ezt sehogy nem tűrő) cinizmus ilyen fokú piedesztálra emelésére, a vámpírfogas Orbánra és a rendkívül gagyi csúsztatásaikra (pl. semmit = sokat, de nem eleget, meg a kirívóan gagyi bűvészkedések a statisztikákkal). Aki meg nem, annak csak elmondják mégegyszer, és közben mutogatják, hogy aZorbán milyen egy gonosz alak, ami valahogy ebben a történetben mégiscsak elég hülyén hat...

exit 2007.05.28. 23:42:21

nemtudom a mamás rész nekem kifejezetten tetszett és a szókimondás is és sok dologban egyetértek azzal ami a szövegben elhangzik. de azt továbbra sem értem mi ez az évfordulós meg balcsimatrixelvtarsak.com kultusz ha a szövegnek zéró hatása volt azokra akiknek valójában szólt. ja, és ha majd egyszer gyurcsány talán rájön hogy nem igazán neki való az amit olyan "fantasztikus" szerinte csinálni, akkor majd ki merik mondani az esterházyk és nádas péterek is hogy egy országnak kifejezetten kinos ha egy ilyen kifakadást tart iránymutatónak vagy mérvadónak.

Téglagyári Megálló 2007.05.29. 09:04:19

Nekem a szombati Déli Krónika teccett: bevágták Gyurcsány Feri (mindannyiunk Ferije) nyilatkozatát, amit akkor tett, amikor még csak hiresztelések voltak a beszédről. Természetesen állitólagos beszédnek nevezte az öszödit.

Most mondjam erre azt, hogy böszme?

szfül · http://wwww.gko.ji 2007.05.29. 09:50:36

hadd tegyem be a blogterről egy, amúgy még a legderekabb ifjú szadeszok közül való blogger "elemzését" a Nagy Böszme Szpícsről...
blogtika.blogter.hu/?post_id=159334

politicus 2007.05.29. 09:54:12

Azé a srác iwiw-es profiljában befigyel Guevara eltárs is...

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2007.05.29. 10:04:21

Ez az öszödi beszéd a Sas kabarénak j9ött jól. Eddig jól elcigányozgatott,Viagrázott meg EU-poénkodott most haláláig énekelheti a balos kuplékat. Ő az öszödi beszéd egyetlen nyertese.

bugris 2007.05.29. 10:36:47

Ugyan már, a Sas kabaré még mindig josziftotozik.
Ők még sok évvel ezelőtt tartanak. A hétvégén írtam éppen az öt évvel ezelőtti mszp programról (www.mszp.hu/index.php?gcPage=public/szervezetek/mutatAloldal&fnId=1062),
ott ez volt a műsor: Ayala és Brindisi: `Miénk a Tata - és a bánya is...`
És ugyanez a műsor még a mai napig is.

doomhammer 2007.05.29. 10:52:26

szfül · wwww.gko.ji 2007.05.29. 09:50:36
"hadd tegyem be a blogterről egy, amúgy még a legderekabb ifjú szadeszok közül való blogger "elemzését" a Nagy Böszme Szpícsről..."

Ennél a pontnál kezdtem el röhögni. Eléggé az
elején van. :-)

"A szöveget értelmezés hatalmát az ellenzék vezető erejének és a jobboldali radikális szövetségeseinek nagymértékben sikerült magukhoz ragadni, kisajátítani."

Ez a "szövegértelmezés hatalmának kisajátítása" jó. Mert a beszéd hallgatói nem tudták, hogy értsék a beszédet és sajnos a Fidesz volt az, amelyik leggyorsabban elmagyarázta nekik. Azóta ez a szövegértelmezés nem tud kimenni a fejükből, hiába töltögetik helyére felelős írástudók éjt nappallá téve az igazságot.

Bocs, de kénytelen vagyok visszatérni a vesszőparipámra: elitizmus, elitizmus ...
Csak tudnám, mire fel.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2007.05.29. 12:36:59

Azért legyünk fairek, az öszödiből tényleg kihallatszik a "gyerünk gyerünk csináljunk már valamit végre". Nem szabad elvitatni.

De kihallatszik belőle más is. Beismerése a felelőtlen gazdaságpolitikának, sőt az adatok manipulálásának. És az is ott van, hogy ekkora böszmeséget más nem csinált. Fletó úgy gondolta, hogy az utóbbit el lehet intézni egy válrándítással. Most az van, ami látszott már akkor is, csak ő maga nem hitte: a felelőtlenség és a manipulálás után neki nem lesz elég hitele, erkölcsi tartaléka a "reformjai" végigvitelére.

doomhammer 2007.05.29. 15:26:49

Pascal · pascal.blog.hu/ 2007.05.29. 12:36:59:
"Most az van, ami látszott már akkor is, csak ő maga nem hitte: a felelőtlenség és a manipulálás után neki nem lesz elég hitele, erkölcsi tartaléka a "reformjai" végigvitelére."

Miért mondana le, ugye, amikor a Parlament bizalmat szavazott neki. Ezzel volt tele minden.

Úgy tűnik, ez mégsem ilyen egyszerű.

Dr. Minorka 2007.05.29. 21:03:05

Pápai Gábor:
"2003-tól a Fiatal Baloldal miskolci szervezetének elnökhelyettese. 2004-től 2005-ig a Fiatal Baloldal miskolci szervezetének elnöke, valamint a Fiatal Baloldal Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének elnökségi tagja."
www.mszp.hu
" a televízió Célpont című riportműsora a múlt héten rejtett kamerás interjút készített a Fiatal Baloldal egyik miskolci toborzóemberével. "A kollégánkat azzal kecsegtették: ha belép, az nagyon jó buli lesz, mert hajnalig tartó, meztelen fürdőzések várnak rá, nagyon jó nők vannak, és mindent elintéznek neki. Cserébe annyit kértek tőle, a háború jegyében ragassza át a Fidesz plakátjait" -"
www.ma.hu/page/cikk/aa/0/134912/1

hdv 2007.05.30. 11:18:03

Pascal:Azért legyünk fairek, az öszödiből tényleg kihallatszik a "gyerünk gyerünk csináljunk már valamit végre". Nem szabad elvitatni.

Hmmm... Nem szabad elvitatni, csak le ne szakadjon az ég. Klára asszony kitalálta, hogy át kell tematizálni ezt az öszödi dolgot, figyelj Feri, mondjad azt mindenhol, hogy ez igazságbeszéd. Ma reggel is a Nap-Keltében fel is mondta a leckét a lazán kurvaországozó és a két, foglalkozására nézve újságíró(Pallagi - Sokk, Bakács Tibor???), itt inkább szorgos ballib médiamunkás csak azt tudta a sok, záporozó kemény kérdés között, hogy: Feri, miért hazudtál? Ez az én is gyenge voltam, meg 15-17 évezés elképesztően cinikus, bicskanyitogató. Minden mszdszp-szimaptizánsnak azt ajánlom, csukják be a szemüket és gondolják végig, mit mondanának, ha ennek csak töredékét Orbán Viktor és csapata követte volna el.

doomhammer 2007.05.30. 16:07:52

Meg most aztán eszembe jutott valami más is.
Nem tudom, mit erőzünk itt az őszödi beszéden, amikor nem ez okozta az MSZP népszerűségvesztését.
Ezzel volt tele tavaly ősszel az egész baráti sajtó. Medián vagy melyik mérte ki?

Azt mérték, hogy az embereket nem is érdekelte az őszödi beszéd.

Kár, hogy az emberek ezt nem olvasták és úgy gondolják, hogy Gyurcsány menjen.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.05.30. 21:10:50

Az oszodibeszed.com flash-játékában vajon mi rejti a poloskát? Hát persze, hogy a narancs. Tort ül a kreativitás és a humor. :]

Johnny B Goode 2007.06.27. 18:47:00

Pascal.

Felelőtlen gazdaságpolitikáról beszélsz?

Ez ugye nem úgy kezdődött, hogy a Fidesz keveselte a Medgyessy-kormány egyébként túlzó szociálpolitikáját, és a "gyerünk még adjon az állam " versenyébe hajszolta a magyar politikát?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.06.27. 18:51:21

De, úgy kezdődött. A Fidesz felelőssége az elmúlt évek államháztartási hiánya, szegény Medgyessy kiszolgáltatott helyzetben kormányzott. Gyurcsány meg pláne. :]

Johnny B Goode 2007.06.27. 18:58:35

bugris, mint írod:


"A nyilvánosságra került beszéd nem tartalmazott eddig új információt. Vagyis, addigra már kiderült, hogy hazug a miniszterelnök, és súlyosan becsapta az országot. És a beszéddel sem az a baj, hogy elmondta, vagy hogy hol, és milyen stílusban mondta el, és hogy utólag hamis módon átértékeli. Hanem az, hogy IGAZ."

leszámítva a a logikai bukfencet('nem tartalmazott új információt, kiderült már - de az a baj vele, hogy igaz.' - ha vmi korábban kiderül, akkor méirt később lesz vele a baj, hogy igaz? De ez csak egy nüansz- vagy megérted, vagy nem), az igazi probléma az, hogy miért is csapta be az országot GYF? És végképp: mi köze ennek a feltételezésnek az öszsödi beszédhez?

Azért mert elhangzik az a kifejezés, hogy "hazdutunk"?

Ezek szerint bárki beszédét úgy értelmezhetjük, ahogy akarjuk?


Az a szégyen, hogy egy, az országnak tükörképet mutató beszéden egyesek, saját magukra ismerve, mint az öregedő kurvák, felháborodtak.



Találó az oszsodibeszed.com Mátrix-i filozófiája!

narancs tabletta= "én még sohasem hazudtam" - Orbán. (Tudjuk: megfigyelési ügytől a Grippenek át a "csuhások, tárdre, imához!"-ig.)


piros tabletta= "elkúrtuk, hazudtunk éjjel-nappal."


Ebből persze a narancsos tabletta az igazabb, sőt magyar kispolgári lét hagyományai alapján az erkölcsösebb is.


röhej.

Johnny B Goode 2007.06.27. 19:01:05

Ja, nem volt nemzeti petíció(+1000 milliárd ft évente a költségvetésből, mindenkinek legyen lakása alanyi jogon, stb. Meg megvédjük a polgári vivmányokat(pénzosztás agazdagoknak, stb.)


valóban nem zsarolták, nem terelték ebbe az irányba a közéletet.

Turul, látom Orbán még mindig isten, de ez nem baj, hisz ő még sosem hazudott.

Johnny B Goode 2007.06.27. 19:02:33

Tényleg nem volt kiszolgáltatott helyzetben MP!

Hiszen már 2002 májusában beígérte Orbán a"együtt mozdulunkk"-ot, ha bármi történne az országban, ami nem tetszik neki.

Gabe 2007.06.27. 19:04:04

Ha megcsalod a feleséged, majd elmondod a haverjaidnak, és lebuksz, utána pedig te leszel a hős, mert megmondtad az igazat, különben is te csak azt tetted, amit a helyzet hozod, mert az asszony úgyis már megérdemelte a változást, akkor te vagy az erkölcsös?

Johnny B Goode 2007.06.27. 19:06:49

Orbán vikotr az erkölcsös, szerintem, mert ő még sohasem hazudott, így neki ilyen problémái sosem adodnak.

Ez is egy értelmezés, hiszen a fidesz-nél a problémamentes=erkölcsös.



Ez a polgári underground. a liberális antiliberális.

bugris 2007.06.27. 19:08:11

Nem tudom, mit lehetett a mondataimban nem érteni.
Ajánlanám még a témában a köztárasági elnök vonatkozó nyilatkozatának első (szerintem legsúlyosabb mondatát):
"A tegnap nyilvánosságra került miniszterelnöki beszéd tartalmi szempontból nem jelentett újdonságot."
(www.keh.hu/keh/beszedek/20060918nyilatkozat.html)
Tudtuk mit csináltál tavaly nyáron, csak eddig jól manipuláltál, és jól tikoltad a szélesebb közvélemény előtt.

Johnny B Goode 2007.06.27. 19:10:13

:-)

látom nem értetted meg a logikai kuszaságra tett utalásom.

nem baj, hagyjuk akkor, mások biztos értik.

Gabe 2007.06.27. 19:14:54

Nem annak volt újdonság, aki tudta, hogy mekkora hazugságokat nyom Fletó, hanem annak, aki nem (mer a zorbán aszonta, pedig nem). Kezd ez az egész a harmadik birodalomra hasonlítani, Wollt ihr den totalen Krieg? Igen, fletó alázz minket, adjuk a pénzt.
Nekem ahhoz nem kell orbánviktor, hogy fletót minősítsem.

bugris 2007.06.27. 19:16:55

Nincs itt semmiféle kuszaság. Hol mondtam és, hogy utólag derült ki, hogy igaz. Az igazság esetünkben mindenképpen abszolúz kategória. Utólag sokak által felismerés, majd nyilvánosságra kerülés, majd átértékelés történt. Mindez nem változtat a tényeken, az történt amiről Gyurcsány beszélt. Hazugság, manipuláció, átverés, és emellett kormányzás helyett seggvakarás.

Johnny B Goode 2007.06.27. 19:22:09

Ez az ujdonság definiciója: annak újdonság, aki nem ismeri. Ehhez igazán kár volt megszólalnod.

bugris 2007.06.27. 19:23:27

"Az a szégyen, hogy egy, az országnak tükörképet mutató beszéden egyesek, saját magukra ismerve, mint az öregedő kurvák, felháborodtak."

Örülök, hogy legalább te világosan látod a helyzetet :)
Valami közhivatalban közpénzen vakarod te is azóta is segged, esetleg te lettél az őszödi igazságbeszéd óta zakatoló közigazgatási reform első áldozata?
Tudjuk, közös bűneink, aminek mindenki részese volt. Érdekes, már Megyó is erre hivatkozot, amikor kiderült SzT-tiszti múltja. Ez valószínűleg olyan ragadós kór lehet, mint a náci vezetőknél a "parancsra tettem."

Johnny B Goode 2007.06.27. 19:25:17

"Nincs itt semmiféle kuszaság." - egyszerű megoldás a végiggondolás helyett. Akkor hagyjuk is, mások vélhetőleg értik.

Johnny B Goode 2007.06.27. 19:26:55

"Valami közhivatalban közpénzen vakarod te is azóta is segged,"

Nem én a te "segged" vakarom, amolyan polgári módra, és láthatóan ez kellemetlen, ezért e személyeskedés.

Gabe 2007.06.27. 19:27:39

Te persze azért szavaztál (gondolom) fletóékra, mert ki voltál éhezve a több adóra, nagyobb járulékokra, kevesebb munkahelyre és bizonytalan ellátásra.

Johnny B Goode 2007.06.27. 19:33:57

Gondolom, te meg a körmösök, a szinglik ostorozása miatt szavaztál Orbánra.

Meg azért, mert már kivoltál éhezve az Orbáni adóemelésre(hisz olyan régen, 99-ben emelhettek sok adót Orbánék), amiből fedezni lehetett volna az államadósságot plussz orbán 14. havi nyugdíját, és a 30%-os járulékcsökkentést.

bugris 2007.06.27. 19:35:26

Csak kérdeztem, de rendben, hagyjuk a személyeskedést.

Kérdezek máshogy.
GyF képviselőtársait ostorozta, hogy a költségtérítést milyen is jó felvenni, meg hogy nem fog mindenki örülni a reformoknak, pedig az kellene, stb., szép is volt tőle.
De kérdem én, azóta

Hol vannak azok a reformok, amelyek azt a két társadalmi csoportot érintik, amelyek a legnagyobb nyertesei volt a 2002 utáni osztogatásnak? Hol van a közigazgatási- és a nyugdíjreform? Lehet-e ennek köze ezen rétegekre jellemző választási szokásoknak?
És véletlenül nem emelkedtek-e azóta a miniszteri fizetések az átlagosnál, és a gazdasági növekedés által indokoltnál magasabb mértékben?

Gabe 2007.06.27. 19:37:24

Körmös és szinglik--Mikola, jó régi komcsi ferdítés.
Meg az is, hogy megint Orbánról szónokolsz, ha kifogysz a fröcsögésből. Kell nektek mindig az az ellenfél, hogy ne kelljen szembenéznetek szembe saját faszságaitokkal.

Johnny B Goode 2007.06.27. 19:39:55

Én úgy tudtam, hogy politikában választani kell.

Elég furcsa ellenérv, hogy hogy éppen ezért hogyan merem összehasonlítani a választható 2 alternatívát.


Szerintem nem kellene ezt erőltesd.

Gabe 2007.06.27. 19:46:39

Nem hasonlítgatsz, csak magadat mentegeted. Érved: hű de jó csaj, de eva longoria jobb nő, akkor ez egy rossz csaj. Taníts nekem még több logikát!

Johnny B Goode 2007.06.27. 23:08:33

Aha. Mert hogy én írok olyanokat, hogy "segged" "komcsi ferdítés", "saját faszságaitok"

Én tanítom neked a logikát, de félek tőle, hogy nem vagy képes tanulni.

Dr. Minorka 2007.06.28. 00:08:10

Jancsi! Legyél jó fiúcska:)
1.
\"leszámítva a a logikai bukfencet(\'nem tartalmazott új információt, kiderült már - de az a baj vele, hogy igaz.\' - ha vmi korábban kiderül, akkor méirt később lesz vele a baj, hogy igaz? De ez csak egy nüansz- vagy megérted, vagy nem),\"
Te most tényleg ennyire zokni vagy, vagy csak abból a kényelmetlen helyzetből szeretnél kitörni, hogy semmit sem tudsz mondani, de mégis kéne valamit? Te itt logikát emlegetsz????:)
\"Elég furcsa ellenérv, hogy hogy éppen ezért hogyan merem összehasonlítani a választható 2 alternatívát.\" Te itt valamit összehasonlítottál?

Dr. Minorka 2007.06.28. 00:26:17

Most látom, hogy ezek a dementáltak Blair Antal képét rakták a falra!:) Teljesen stílszerű, most hogy végre sikerült az angol baloldalnak megszabadulnia tőle.

Johnny B Goode 2007.06.28. 01:43:48

Oké, Orbán Viktor jobb, mint a logika, csak nem lehet bizonyítani.

Igen, összevetettem 2 alternatívát, és számomra meggyőzőbb az ha egy miniszterelnök szembesíti a társadalmat a politikai elit hazugságaival, semmint az, ha egy másik miniszterelnöknek az jut az egészről eszébe, hogy "ő még nem hazudott".

Erkölcsileg számomra magasabbrendű az előbbi, és

messze nem mellékesen öszintébb és igazabb.

Persze csak a logika szabályai szerint.

Dr. Minorka 2007.06.28. 02:31:20

Az, hogy te egy apologéta vagy azt viszont nem kell bizonyítani!
"Igen, összevetettem 2 alternatívát, és számomra meggyőzőbb az ha egy miniszterelnök szembesíti a társadalmat a politikai elit hazugságaival, semmint az, ha egy másik miniszterelnöknek az jut az egészről eszébe, hogy "ő még nem hazudott"."
Íme egy elfogulatlan vélemény! Megrendelt szívvel, hogy egy klasszikust idézzünk:)
Még ismételd sokat, hogy a hazugság=igazság, most már csak azt kellene elérni, hogy az emberek ne emlékezzenek egy tévévitára a választás előttről, ahol valaki nagyon határozottan azt mondta, hogy nem lesz vizitdíj, valaki meg azt állította, hogy lesz! Hogy melyik volt melyik? Helyes válaszodat egy Guevara-beszéddel jutalmazom, melynek címe "Hogyan sajátítjuk ki a kisajátítókat?".
Ui: Nem kéne lovagolnod a logikán: "A logika fogalmak és az állítások azon törvényszerű összefüggéseinek feltárása, amelyek kizárólag logikai struktúrájukra és a bennük előforduló logikai szavak jelentésére alapozódnak." Jól láthatóan te valami egészen másra gondolsz.

Tacskó 2007.06.28. 02:43:28

Hát hol is szembesítette GyF a társadalmat a politikai elit hazugságaival? Egy kiszivárogtatott beszédben?
És miylen érdekes, hogy Te kevered bele Orbánt ebbe az egészbe. Biztos eladhatta a lelkét az ördögnek, hogy képes elérni azt, hogy 5 évvel a leváltása után is ő miatta van mindenki kényszerpályán.
Tegyük fel, hogy 2002 ábrilisában egy este lefekszem aludni, ma reggel felkelek. Bekapcsolom a televíziót, elolvasom mondjuk a népszavát. Beletelne egy időbe, hogy rájöjjek arra, hogy nem a Fidesz van kormányon...
Ha már belekeverted Orbánt, beszéljünk is róla. Az, ha ő hazudott, az legitimálja Gyurcsány hazugságait is? Hogy is van ez?
Nem mellesleg, hogy is volt a TV vitában a tandíjról, gyógyszerfelírási díjról? Ki is mondott igazat?
Adóemelés. Ezt is szóba hoztad, hogy már Orbán is mekkorát emelt... Nehogy már miatta kelljen most is emelni... Nézd a tendenciákat: milyen állam az, aki állandóan adót emelt, de közben kivonul gyakorlatilag mindenhonnan... Én is iylen álalmot szeretnék üzemeltetni, ez a legjobb üzlet a világon.
Ezt meg már tényleg csak zárójelben jegyzem meg: Tényleg olyan nagyon gazdagok voltak akik a családi adókedvezményt igénybevehették, meg akik lakáshitelhez jutottak? Biztos vagy Te ebben?

Abban szerintem egyet érthetünk, hogy a \"rosszabbul élünk, mint négy éve\" kampány elhibázott volt, és nem szépítem: ebben a formáylában (ti általánosítva) hazugság. Ebből és sok másból sem nyújtunk felmentést senkienk sem. Ma viszont kezd igazzá válni ez a mondat, hiszen a jobb (vagy sokaknak a nem rosszabb) élet hitelekből lett fedezve. Itt meg felelsleges azzal jönni, hogy Orbán is eladósított, meg ígéretdömpingbe vitte bele az MSZP-t. Mit is mondott Kuncze 2002-ben? Valami olyasmit, hogy \"nem volt eddig olyan kormány, aki ennyit hagyott volna az államkasszában. Utána pár nappal persze azt szajkózták, hogy üres...
Mi is volt a fő vitatéma Medgyessy és Orbán között, hogy Orbán nem adott eleget a társadalomnak vissza a javuló gazdaság eredméyneiből? Nem mondhatta volan azt akkor, hogy micsoda felelőtlen túlköltekezésbe viszik az országot, és hogy ezt meg kell állítani, mert öt éven belül államcsőd lesz? Továbbmegyek, Te nem azt mondtad volna?

habitang · www.nst.blog.hu 2007.06.28. 03:04:22

Johnny B Goode..

Az őszinteség az lett volna, ha a 2005 decemberében kiáll, hogy szar van, és nem küldözget a köztársasági elnöknek is szépítő jelentést. Ez mismás, nem őszinteség meg a társadalom szembesítése, Maximum a bamba tettestársak felvilágosítása arról, hogy mit tettek ők közösen. Az pedig, hogy mit mond otthon Klárának vagy a krimóban, a kutyát nem érdekli.

Amit tett, minden más helyzetben megbocsájthatatlan, kivéve a politikában.

Egy laza ismeretségi körödben képzeld el ezt a helyzetet:
Jól átbasznak téged többen az ismerőseid közül, majd a hangadó megszólal - természetesen akkor, amikor nem vagy ott -, hogy gyerekek, ezt elbasztuk, helyre kell hozni, kurva nehéz lesz.
Valaki felveszi és odaadja neked a kazettát, mire jön nagyszáj és azt mondja, ez egy őszinte beszéd volt, mert, hát tényleg átbasztak.
Mit mondanál ilyenkor?

"Jóvannakó, gyee aludj nálunk!" ?

Nem tudod, mit tett volna Orbán, ha ő nyer, és nem tudod, mit tett volna 2002-től, ha akkor történik ugyanez
Tisztában vagyok vele, a hiúság nagy úr, és annál jobban utálja Orbánt a baloldal, hogy azt gondolja, netán rosszul szavazott, de azért tudni kell befogni a szájakat és lehajtani a fejeket, nem pedig visítva mutogatni másra miközben több, mint 5 éve nincs Orbán-kormány.

Ja, amúgy most sem csinálnak semmit, csak a duma van. GYF néha előáll azzal, hogy neki most "pontjai" vannak, x vagy y darab, és a megszorításokat reformoknak csúfolja. Mert azt valóban nem kúrták el, hanem pedig megcsinálták.

Tényleg, akkor most a diákoknak a reformkort hogy magyarázzák el? Vagy annak is új neve lesz?

Johnny B Goode 2007.06.28. 08:48:40

Tacskó.


ez az. kiszivárogtatott beszéd. Szólt valakiknek és nekik szólt.

Bizony az a manipuláció, hogy ha más közeg felé, a kontextus figyelembevétele nélkül., prekoncepcióval sugárzod.

Hiába na, ehhez a Fidesz ért:

integetés=bemutatás


saját csaptom lecseszése= hazugság beismerése.





nem hiába vesztettétek el a választást immáron 2-szer is zsinorban, és nagy a tét, hiszen a 3. bukásotok forog kockán 2010-ben, értem a foggal-körömmel a logikátlansághoz való ragaszkodást.

Johnny B Goode 2007.06.28. 08:51:15

dr. minorka.

A hazugság feltárása az igazság.


A hazugság leplezése("én még soha nem hazudtam"- by Orbán) még nagyobb hazugság.


punktum. Ez az erkölcsi kérdés itt alapvetően.

Johnny B Goode 2007.06.28. 08:53:23

habitang.

Érdekes, hogy én olvastam abban az időben(2005) újságot, és tudtam, hogy az államadósság és költségvetés helyzete szar.

sőt, a Fidesz is tudta ezt, hisz ezt szajkózta.

Csak összekeverte a költségvetés helyzetét az emberekével(Rosszabbul élünk, mint 4 éve, stb.)

bugris 2007.06.28. 08:53:58

Johnny, te, logika nagymestere :)
Miért siklottál át olyan diszkréten a kérdéseim felett?

habitang · www.nst.blog.hu 2007.06.28. 09:24:45

Ha te tudtad, hogy annyira szar, akkor azt is látnod kellett, hogy elkúrták.. Ha pedig az beláttad volna, hogy ennyire elkúrták, akkor nyilván nem szavaztál volna rájuk, ellentétben azzal, mint amit én sejtek vaslogikára támaszkodva, természetesen!:))

Nem utolsó sorban, ha nem szavaztál volna rájuk, most meg lenne az az örömöd, hogy a hiúságod most nem készerítene, hogy megvédd őket és elsősorban valószínűleg egyben magadat is.

Amúgy ne haragudj, ha teljesen tisztában voltál vele, akkor nyilván tudtad, hogy GyF kamuzik Sólyomnak, hazudik, amikor azt mondta, az "államht hiány köszöni, jól van", stb stb.. Ez esetben eléggé megkérdőjelezhető vagy az elmeállapotod vagy az erkölcsi érzéked, miután ez már régen nem az a reláció, amelyben bármilyen "De az Orbán" kezdetű érvek megállják a helyüket.

Őszintén szólva én valahol mélyen hajlok arra, hogy a helyzet súlyosságával nem voltál tisztában.

Többet nem ugatok, így is én voltam a hülye, hogy megint ráugrottam egy kínos magyarázkodásra, csak tudod nehéz volt csendben tűrni és végignézni, hogy az ijedt és zavarodott baloldal hogyan tanulta meg féligazsgokkal és hazugságokkal igazolni Gyurcsányt szinte a beszéd másnapjára, és mára már el is hiszik amit mondanak.

Mellesleg, a Fidesz nem keverte össze a költségvetés helyzetét az emberekével, ha magamból és a környezetemből indulok ki.. Ez is egy tipikusan súlytalan érv, valamelyik főmagyarázótól származhat, mert kétségtelenül tetszetős.

Guild 2007.06.28. 10:26:56

"Igen, összevetettem 2 alternatívát, és számomra meggyőzőbb az ha egy miniszterelnök szembesíti a társadalmat a politikai elit hazugságaival, semmint az, ha egy másik miniszterelnöknek az jut az egészről eszébe, hogy "ő még nem hazudott"."



"Hiába na, ehhez a Fidesz ért:
integetés=bemutatás
saját csaptom lecseszése= hazugság beismerése."

Most akkor csapat lecseszés avagy beismerés vala?

Dr. Minorka 2007.06.28. 11:11:01

JBG!

"A hazugság feltárása az igazság."
Mondjuk a hazugság feltárása nem az igazság, ha egészen pontosak akarunk lenni. Hanem annak a bizonyítása, hogy MI/ÉN igazat mondunk/mondok. Nagy példaképed, akárcsak te magad, éppen ebben hibádzik. Igazad lenne, ha GYF-nek igaza lett volna, de mivel a szenvedélyes hazugságbeszédet titulálod igazságbeszédnek, azért az i betű tárgytalan és a következő idézeted rólad (is) szól, és nem Orbánról:"A hazugság leplezése("én még soha nem hazudtam"- by Orbán) még nagyobb hazugság."
Nem mellesleg: Ne erőlködj, nincs menekvés, a tényekkel szemben érveltek. Idáig lehetett hazudni, hogy baloldaliak vagytok, de hogy ez milyen hazugság, azt minden baloldali szavazó a saját bőrén érzi. Azért tettétek tönkre az országot az első Gyurcsány-kormány alatt, hogy mindenáron megnyerve a választást legyen négy évetek, amikor a neoliberális logikátok szerint átrendezitek az életünket. Na ezért vagytok a falnál, és ott is maradtok.
Ui.: Érdekes, hogy a fibisták álwebhelyén Blair képe a van a falon, és nem a svéd szociáldemokraták mondata, hogy ti. "A szociáldemokrácia anti-kapitalista erő". Igaz, ott az egy pártvezetésre eső korrupt milliárdosok létszáma nem éri el a fejlett (MSZP) szintet.

Tacskó 2007.06.28. 12:26:09

Vegyük úgy, hogy elfogadtad azon mondataimat, amikre nem reagáltál.

A beszéd közönsége. Egy lényeges pont: nem volt nyilvános beismerés. Mondott valamit a saját embereinek, és még ekkor is szöges ellentétét mondta ennek a társadalomnak. Az pedig, hogy még mindíg Orbánnal lehet bármit megmagyarázni...
Engem nem érdekel Orbán politikai karerje, az se, ha a Fidesz-t holnap kilövik a Marsra. Engem az érdekel, hogy ott bent, az országgyűlés hozzáértően, a mi személyes érdekeinknek (nem utolsó sorban az ÉN érdekeimnek) megfelelően dolgozzon, hozzon döntéseket. Én a magam részéről azt támogatom, aki a saját kitételeimnek megfelel. Innentől a politika személyes ügy.

Johnny B Goode 2007.06.28. 22:55:11

"Ha te tudtad, hogy annyira szar, akkor azt is látnod kellett, hogy elkúrták.. Ha pedig az beláttad volna, hogy ennyire elkúrták, akkor nyilván nem szavaztál volna rájuk, ellentétben azzal, mint amit én sejtek vaslogikára támaszkodva, természetesen!:))"

habitang.

Először is: az emberek 99%-a nem a költségvetés helyzete alapján szavaz erre, vagy arra. De nem is kéne butáskodj ebben a kérdésben, hiszen a Fidesz végig gazdasági kérdésekben ostorozta a kormányt, mégis képes volt uyganakkor 14. havi nyugdíjat, meg 30%-os TB-járulékcsökkentést igérni, amikor MINDEN hiteles, jónevű gazdasági elemző megmondta, hogy az lehetetlen, amit a fidesz ígér.

Szóval te sem költségvetési politika miatt szavaztál a Fideszre, így érvnek elég butaságot írtál.

Az ember általános világképe alapján szavaz: jó ez nekem? ki viszi jobban előre az országot? És az emberek, ez alapján szavaztak:

- nem akartak szerverfeltöréssel, MDF-es képviselők zsarolásával(Bagó-ügy, Csapody-ügy), Magyar vizslával, a "miniszterelnökaztüzenikapdbemertúgyállakeze"-vel, szingli hordákkal, körmössökkel kampányoló pártot megválasztani.

Nem akartak egy bizánci típusú, 18 éve ugyanabban a pozícióban tronoló, liberálisból konzervatívvá, majd ultranacionalistává avanzsáló miniszterelnököt.

Másodszor pedig (ami épp az előző pontból következik), ha valaki gazdaságpolitika alapján szavazott volna mégis(és csak az alapján),akkor meg nevetett volna egyet az osztogató és hiteltelen Orbáni gazdaságpolitikán.

Hát ez van.

Johnny B Goode 2007.06.28. 22:57:28

"Engem nem érdekel Orbán politikai karerje, az se, ha a Fidesz-t holnap kilövik a Marsra. Engem az érdekel, hogy ott bent, az országgyűlés hozzáértően, a mi személyes érdekeinknek (nem utolsó sorban az ÉN érdekeimnek) megfelelően dolgozzon, hozzon döntéseket. Én a magam részéről azt támogatom, aki a saját kitételeimnek megfelel."

Rosseau hasonló gondolatokkal alapozta meg a jakobinus(és később a bolsevik) diktatúrát.

enyém, enyém, enyém- és mindenki képviselje ezt.

I, me, mine - George Harrison

Pip 2007.06.28. 23:39:41

JGB,

\\\"mégis képes volt uyganakkor 14. havi nyugdíjat, meg 30%-os TB-járulékcsökkentést igérni, amikor MINDEN hiteles, jónevű gazdasági elemző megmondta, hogy az lehetetlen, amit a fidesz ígér.\\\"

Ők legalább hivatkozhattak volna arra, hogy nem voltak tisztában a valódi helyzettel. GyF ugyebár nem kenhette az előző kormányra most, hogy miért nem lehet ezt meg azt az ígéretet teljesíteni. Ezért kellett az őszödi beszédet kiszivárogtatni (ha tényleg ő tette, az említett okból hajlok rá, hogy igen). Ezért kellett a magyar demokrácia történetében példátlan mértékben meghazudtolni mindent, amit pár héttel korábban még orrba-szájba hirdettek (dübörög a gazdaság, a hiány köszöni szépen jól van stb., ugye)

\\\"Az ember általános világképe alapján szavaz: jó ez nekem? ki viszi jobban előre az országot?\\\"

Az első felével egyetértek, a másodikkal kapcsolatban nem lennék ilyen idealista :)
Bár a fenti sem feltétlenül igaz. Sok ember pusztán valami ellen szavaz, még a jólfelfogott érdekei ellenére is (azokat ugyanis nem képes felismerni, mert túlságosan debil hozzá, ez van). Lásd az ilyen szintű \\\"érveket\\\", amiket felsoroltál, a szerverfeltöréstől kezdve. :)

habitang · www.nst.blog.hu 2007.06.28. 23:39:57

Figyi, ezt a vitát kb százszor olvashattuk végig az origon, indexen... de még mindig tudok röhöhögni ezeken az érveken. Kb szó szerint le tudtam volna írni a válaszodat, előre.. jó tanuló vagy, jól van.

Természetesen nem csak a gazdasági környezet fejlődése vagy romlása alapján szavaz, de figyelembe veszi. Mert ha nem, akkor hülye és beszámíthatatlan, akár hajlandó tönkre is baszni az országot az egyik kedvéért.. Ahogy most éppen történt, remélem csak majdnem.

A probléma az, hogy amíg a jobboldal valóban azt mondta, hogy kaki van, a kormány váltig tagadta. Ahogy említettem és voltál szíves nem beszélni róla, minden fórumon hazudtak. Hazudtak. Hazudtak. Hazudtak. Hazudtak. Ha valakinek minden meggyőződése ellenére ezerrel nyomják a pofájába a pannon pumát, majd a ló szájából hallja, hogy mégis igaza volt, akkor ideges lesz. Nagyon.
De főleg a baloldalnak kellett volna idegeskednie, hiszen itt csak őket kúrták át jobban. Ehelyett mint egy nyáj, beeee, kórusban.

Azt pedig, hogy Orbán mit lépett volna, ha nyer 2002-ben, nem tudod. Te sem, én sem. Ergo, azzal jönni, hogy 2006-ban ugyanaz lett volna a helyzet, mint 4 év nemkormányzás, egy darab Medgyessy Péter (ohh.) után, elég ciki. Lehet, hogy vitya 2002-ben játszotta volna ezt el, és nem itt tartanánk, mert akkor JOBB helyzetben volt az ország. Még egyszer: nem tudjuk!

Ja, én Orbánra életemben egyszer szavaztam, 98-ban az első fordulóban, és helyi választásokon már adtam szavazatot MSZP-sre is, pártjának ezúton is minden rosszat kívánok. És még mielőtt gyanakodnál a hülyeségre, a MIÉP-hez sem ikszeltem még.

Ez az "ultranacionalista" címke, pedig... baszd meg, fogalmad incs róla, mi is az. Na ja, egyesekhez szemszögéből nem nehéz annak tűnni. Ilyenek például a bantuk, a filippínók, és néhány magyar állampolgár is. Hozzájuk képest én nacionalista nézeteket vallok, igen. Egy normális emberhez képest nem. Ahogy a 70-es években elég volt józanul gondolkodnod ahhoz, hogy szélsőjobbos legyél, ma elég józanul gondolkodnod ahhoz, hogy néha lekommunistázzanak és a piac ellenségének kiáltsanak ki. Holott egész másról van szó, de asszem ezt nem veled fogom megvitatni, vannak erre különbejáratú barátok és ivócimborák, akikkel vitatkozva többet tanulok, mint az itteni eminensektől.

Orbáni osztogató és hiteltelen politika akkor lehetett érvényes érvelés része utoljára, amikor Kovács László egy héttel a 2002-es választásokon azt találta mondani, hogy most, amikor ilyen jó helyzetben van az ország, többet juttathattak volna az embereknek. Mindezt öt mondattal azután, hogy a FIDESZ-t azal vádolta, Orbánék nem használták ki ELÉG jól a ledvező gazdasági környezetet és folyamatokat. Egy pillanatig nem volt szó arról, hogy az ország szar helyzetben van, ezt még ők sem mondhatták. Ma igen.

És könyörgöm, lassan öt éve nincs Orbán. Nincs Orbán. Nincs Orbán. Nincs Orbán. Nincs Orbán. Nincs Orbán. Öt éve nincs Orbán. Nincs Orbán.

Nem Orbán Viktor a miniszterelnök. Majdnem öt éve.

Ha esetleg válaszolsz, kérlek ne menj el Kovács szavai mellett, és az akkori és a mai állapotok közötti különbség között. Mindezt tedd úgy, nem Orbán feltételezett 2002-es győzelme utáni politikájából indulsz ki, tehát nincs Vitya féle pénzszórás 2002-től. MSZP-SZDSZ kormány van.

habitang · www.nst.blog.hu 2007.06.28. 23:44:09

Johnny B Goode


Netán arról a diktatúráról beszélsz, amivel kapcsoltban Szekeres Imre azt nyilatkozta, hogy kemény diktatúrával egy haladób, fejlettebb társadalnmat hoztak létre??

Tetszik érteni, erőszakkal, diktatúrával!!!!)) A nemjóját!

A bolsevik diktatúrát pedig éppen nem az "én" határozta meg, ha már itt tartunk.

Johnny B Goode 2007.06.29. 00:18:16

Pip.Azt írod:

"Ők legalább hivatkozhattak volna arra, hogy nem voltak tisztában a valódi helyzettel. GyF ugyebár nem kenhette az előző kormányra most, hogy miért nem lehet ezt meg azt az ígéretet teljesíteni."


Hadd gratuláljak ehhez az "erkölcsi győzelemhez és magaslatohoz".

Először is, hogy a lényeg: "hivatkozni valamire, tehát nem az a lényeg, hogy mint felelős ellenzék, tisztában vannak a helyzettel(mint ahogy nemzetközi és itthoni közgazdász elemzők pontosan tudták mi a helyzet, vagy mondhatjuk Brüsszelt is), hanem, hogy mire hivatkozhatnak.

(Tudod, az emberek ezért nem szeretik általában a Fideszt: "mutassunk az embereknek vmi politikát: csináljunk úgy mintha nekünk semmihez semmi közünk, még a 6-8 évvel ezelőtti önmagunkhoz sem.
De ez egy mellékes szál most.)

Másodszor pedig ez az általad hülyének nézett emberek számára is átlátszó: az ellenzék feladata, hogy folyamatosan figyeljen, alternatívát kináljon, és nem az, hogy egy 100 napos programot követően még évi 1000 milliárd plussz osztogatására próbálja kényszeríteni a kormányt, mint ahogy et tapasztaltuk az "igen színvonalas" Nemzeti petíció című Fidesz akcióban.





Johnny B Goode 2007.06.29. 00:23:32

"Természetesen nem csak a gazdasági környezet fejlődése vagy romlása alapján szavaz, de figyelembe veszi. Mert ha nem, akkor hülye és beszámíthatatlan, akár hajlandó tönkre is baszni az országot az egyik kedvéért.. Ahogy most éppen történt, remélem csak majdnem."

így van, ezt is leírtam neked egy kicsit tömörebben. De nem baj, újra leírtad. köszi.

ezért nem nyert a Fidesz.

Ígéretversenyben ugyanis nyertetek: a Fidesz ÖSSZES ÚJ költségvetést érintő ígérete a 2006-os kampányban megelőzte az MSZP-ét.

csakhét az emberek gondolkodnak: "600milliárddal (TBjárulék csökkentése) kevesebből 3000 milliárddal többet(14. havi nyugdíj és társai)????"

lehet, hogy nem vagyok szakértő, de ne etessen ezzel minket a Fidesz.

Johnny B Goode 2007.06.29. 00:28:54

"Netán arról a diktatúráról beszélsz, amivel kapcsoltban Szekeres Imre azt nyilatkozta, hogy kemény diktatúrával egy haladób, fejlettebb társadalnmat hoztak létre??"

Először is nem értek egyet Szekeres Imrével, főleg nem általánosságban.

De a diktatúra modernizáció jellegét épp maga Orbán szokta hangsúlyozni: "a Kádár-korban agronómus lehetem volna, ma nem végezhetném el az egyetemet."

Ugye-ugye jó duma volt ez a 2006-os kampány elején.


De ha nem értesz egyet ezzel, akkor miért is vagy Fideszes?


lemaradtál Orbán 2005-ös fordulatáról amelyet most éppen a baloldali rétegek irányába tett?

No ez nagy baj, mert ez a korszaka - úgy néz ki- még mindig tart.

Bár most már kezd visszalendülni nacionalista populista irányba, de azért még mindig a falusi Elvis szerepében tetszeleg, amelyet 2005-ben vett fel.

Johnny B Goode 2007.06.29. 00:31:20

"A probléma az, hogy amíg a jobboldal valóban azt mondta, hogy kaki van, a kormány váltig tagadta. Ahogy említettem és voltál szíves nem beszélni róla, minden fórumon hazudtak. Hazudtak. Hazudtak. Hazudtak. Hazudtak."


Értem. A Fidesz(használjuk inkább ezt a jobboldal helyett) azt mondta, hogy "kaki van",

ezért aztán gyorsan beígérte a 30%-os TBjárulékcsökkentést és a 14. havi nyugdíjat.




Ügyes.

De az a gyanúm, hogy igazad van. Hazudtak.

Johnny B Goode 2007.06.29. 00:34:29

"Ja, én Orbánra életemben egyszer szavaztam, 98-ban az első fordulóban, és helyi választásokon már adtam szavazatot MSZP-sre is, pártjának ezúton is minden rosszat kívánok"


rosszat kívánsz. Kiváló.

Ez ugye keresztényi.

És éljen a "minél rosszabb, annál jobb", ugye?

És a pártok harca a lényeg, ugye? Jól lenyomjuk őket, ez a lényeg, és nem a közös ország sorsa, ugye?

Johnny B Goode 2007.06.29. 00:36:02

"Ez az "ultranacionalista" címke, pedig... baszd meg, fogalmad incs róla, mi is az. Na ja, egyesekhez szemszögéből nem nehéz annak tűnni."

Valóban. Nyilas lobogót rehabilitálni, és átvenni nyilasoktól, ez nem ultranacionalizmus.

Johnny B Goode 2007.06.29. 00:40:39

"Orbáni osztogató és hiteltelen politika akkor lehetett érvényes érvelés része utoljára,amikor Kovács László egy héttel a 2002-es választásokon azt találta mondani,"

osztogató politika éppenhogy 2002-3-tól jellemző Orbánra, azóta hiteltelen gazdaságpolitikája.

kormányon bizony nem volt osztogató. Illetve jól kitömte a középosztály bukszáját az alsóközéposztály adójából.

Dehát a középosztály egy konzervatív párt bázisa, nem az alsóközéposztály, és akkkor még ugye konzervatív-nemzetiliberális pártot játszott.




Ja, ha az elmúlt évek történéseit nem követted figyelemmel, kérlek ne vitázz, mert ez így silány.

Johnny B Goode 2007.06.29. 00:51:07

"s könyörgöm, lassan öt éve nincs Orbán. Nincs Orbán. Nincs Orbán. Nincs Orbán. Nincs Orbán. Nincs Orbán. Öt éve nincs Orbán. Nincs Orbán."

Többnyire igazad van. 5 éve Orbán nem alternatíva, nem képes valódi programot nyújtani a demagóg populizmuson kívül.

Viszont például sportot űz a tömeggyűlésekből.Megdöntötte a saját csúcsát. Megdöntötte abaloldal csúcsát. És megdöntötte Csurka és Torgyán csúcsait is. Beette magát Ákos dalszövegeibe. meg a Fradi Bközépbe. meg református létére a katolikus egyházba, és még sok helyre.

Mindent megtesz, hogy róla szóljon minden, annak ellenére hogy nem kormányoz.

Nemzeti petíció, nemzeti konzultáció,

3,5 millió emberrel "ír programot"(világrekord), abból csak 2,7 milió szavaz rá(másik világrekord!)

egyik népszavazás, másik népszavazás, ilyen ultimátum, olyan ultimátum.


úgyhogy ORbán ma sokkal inkább ott van az emberek életében, mint 5 éve.

Ami elég szomorú, főleg a politikai tartalom színvonalának romlását látva.


úgyhogy ne könyörögj. Bizony a politika választás, a kisebb rossz választása, ez nem megy összehasonlíts nélkül.

Értem én a sérülést: hogyan lehet egy istent összehasonlítani egy halandó baloldali miniszterelnökkel?

Dr. Minorka 2007.06.29. 01:01:48

"hogyan lehet egy istent összehasonlítani egy halandó baloldali miniszterelnökkel?" Hol van itt egy baloldali miniszterelnök?:)

Pip 2007.06.29. 01:18:21

JBG,

\"Hadd gratuláljak ehhez az \"erkölcsi győzelemhez és magaslatohoz\"

Én is, a Szent Ferenci igazságbeszédhez ;) Az tényleg maga a morális megtisztulás valóban. :)

\"Nyilas lobogót rehabilitálni, és átvenni nyilasoktól\"

Ez de szar duma, ez már \"drágabolgárúr kérem\" szint. Nem akarok belemenni, hogy mennyire nyilas zászló vagy sem, de könyörgöm mikor használta a fidesz? DFT mintha kérte is volna a mellőzését...

\"osztogató politika éppenhogy 2002-3-tól jellemző Orbánra, azóta hiteltelen gazdaságpolitikája.\"

Ja, mert Orbán kormányoz 2002-3-tól, hogyne...
Valahogy nem emlékszem arra sem, hogy pl. az MSZP mennyire hiteles gazdaságpolitikát folytatott, mondjuk 1998-2002 között, ellenzékben :)
Olyanokra viszont emlékszem, hogy jóléti rendszerváltást, meg több pénzt az embereknek. Sajna Megyó részben be is váltotta ezeket, mert annyira égett az MSZP a Fidesszel való végleges leszámolás vágyától... Gyurcsány persze még jobban, hiszen ő kúrta el igazán a dolgokat, tessék elolvasni a Megyó interjút az indexen.

Na mindegy, látom nagyon akarsz. Lehet úgy is nézni a dolgokat ahogy Te, csak ehhez az embernek először magáévá kell tennie a \"csak vissza ne jöjjön az zorbán, mert akkor végünk\" axiómát...

habitang · www.nst.blog.hu 2007.06.29. 01:35:46

Tényleg jó fej vagy..

Az előző hozzászólásom után Orbánoztál egy jót!:)))


Ismétlem: Nincs Orbán. 5 éve MSZP-SZDSZ kormény van.

Ez a "falusi Elvis" megint csak azt igazolja, hogy jó tanuló vagy.

habitang · www.nst.blog.hu 2007.06.29. 01:38:10

Tényleg értelmetlen

Nem is értem, miért nem változtatod a nevedet "Gyurrriká"-ra.

habitang · www.nst.blog.hu 2007.06.29. 01:40:49

Rájöttem Johnny, te egy szoftver vagy!!!!:))))))))))

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.06.29. 08:15:37

habitang: bizony. Az Index Fórumra kifejlesztett ősrégi kaanga újabb változata (az Index Fórumon most zsolti05 felhasználónév alatt futtatják, ha jól látom :]).

Johnny B Goode 2007.06.29. 10:34:25

pip.

"Ez de szar duma, ez már \"drágabolgárúr kérem\" szint. Nem akarok belemenni, hogy mennyire nyilas zászló vagy sem, de könyörgöm mikor használta a fidesz? DFT mintha kérte is volna a mellőzését..."


Valóban, soha nem volt egyetlen egy árpádsávos zászló sem egyetlen egy fidesz rendezvényen sem.:-)))


k|M · http://ufi.blog.hu 2007.06.29. 10:41:03

Bár az Árpád-sávos nekem nem tecc, de úgy tudom nem is egyezik a nyilaszászlóval (az egyik fölülről zárt talán, a másiknak pedig több a csíkja).

Az Árpád-sávozás tipikus álvita.
Drágabolgárúr népének való, hogy hű, és jaj, mi lesz most? Nem lesz semmi, ettől a Klubrádiót nem lehet megenni és az egészségünk sem jön rendbe.

"osztogató politika éppenhogy 2002-3-tól jellemző Orbánra, azóta hiteltelen gazdaságpolitikája"

Ez jó. 2002 után is rajtatartotta a kezét a kasszakulcson, és szórta a mannát a szeretett nép közé. Te humorista vagy? Mert ezt komolyan gondolni kicsit durva.

habitang · www.nst.blog.hu 2007.06.29. 10:51:00

Turul

Kaangát szerintem még az origora fejlesztették..:)

Johnny B Goode 2007.06.29. 10:54:06

"Bár az Árpád-sávos nekem nem tecc, de úgy tudom nem is egyezik a nyilaszászlóval (az egyik fölülről zárt talán, a másiknak pedig több a csíkja)."

jaja. a az egybe esés a véletlen műve.

a nyilaskereszt sem egyezik meg a horogkereszttel. Grafikailag.

Johnny B Goode 2007.06.29. 10:56:32

"osztogató politika éppenhogy 2002-3-tól jellemző Orbánra, azóta hiteltelen gazdaságpolitikája"

Ez jó. 2002 után is rajtatartotta a kezét a kasszakulcson, és szórta a mannát a szeretett nép közé. Te humorista vagy? Mert ezt komolyan gondolni kicsit durva.



Még az is kiderülhet, hogy te vagy humorista.

ezek szerint az ellenzéknek nem lehet politikai elképzelése, programja, politikája, mert ellenzékben vagy.


Ha csöndbe maradtál volna, nem derült volna ki hogy buta vagy, vagy hogy az eszed feláldozod a Fidesz oltárán.

Bummer 2007.06.29. 11:01:26

Az Árpád-sávos zászló a magyar nemzeti folytonosság jelképe, rajta van a címeren is. Erről prédikálni fogyatékosság.

A Johnny figyelt volna, észrevette róla, hogy Orbán a gazdasági növekedésre épített "osztogatás" politikáját hirdette, szemben a Medgyessy által megvalósított gazdasági növekedés nélküli osztogatással.

habitang · www.nst.blog.hu 2007.06.29. 11:16:42

Johnny,

ezekkel a következtetésekkel egy útszéli krimóban nem vezetsz meg senkit. Hogy jön a hülyeséghez, amit írtál (Orbánék osztogatása 2002/3-tól....:)) ), hogy az ellenzéknek lehet-e programja?

Csak próbáljuk neked elmondani, hogy 2002-ben adott volt egy helyzet, most pedig van egy másik, amire aligha Orbánnak volt a legnagyobb befolyása.

Annnyit kértem, mondd el, mi történt azóta, hogy Kovács száján kicsúszott ez a bizonyos "Most, amikor ilyen jó helyzetben van az orzág..".

Ezt próbáld kifejteni, plz.

Ja, és harmadszor is:

Nincs Orbán. Nincs Orbán. Nincs Orbán. Nincs Orbán. 5 éve nincs Orbán. MSZP-SZDSZ koalíció van.

Sokunk sajnálatára és mindannyiunk kárára olyan régóta van MSZP-s kormány, hogy az Orbán érv egyszerűen elfogyott.

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.06.29. 11:35:05

Én olyan buta vagyok, mint egy nagy halom faháncs, de:

"ezek szerint az ellenzéknek nem lehet politikai elképzelése, programja, politikája, mert ellenzékben vagy"

Most akkor van az ellenzéknek programja, vagy nincsen neki?

Johnny B Goode 2007.06.29. 12:55:10

"A Johnny figyelt volna, észrevette róla, hogy Orbán a gazdasági növekedésre épített "osztogatás" politikáját hirdette, szemben a Medgyessy által megvalósított gazdasági növekedés nélküli osztogatással."

Nofene.

szeretnélek emlékeztetni, hogy MP kormányzása idején a gazdasági növekedés 3-4% körüli volt.

Orbán-féle 2003-tól folytatott oszogató célú politika hatásairól ilyet nem tudunk állítani, de az a 2006-os költségvetési kiadásokhoz képesti 1000 milliárd éventkénti plusszköltségv etési kiadás mindenbizonnyal adóemelés formájában jól lenyomta volna a gazdaságot.

Valszeg ezért nem támogatták Orbánt a vállakozásbarát nyugateurópai konzervatív pártok és kormányzatok (Merkell, stb)

Johnny B Goode 2007.06.29. 12:56:49

"Az Árpád-sávos zászló a magyar nemzeti folytonosság jelképe, rajta van a címeren is. Erről prédikálni fogyatékosság."

Persze. a keresztény jelkép kereszt pedig benne van a horogkeresztben.

úgyhogy tényleg ne prédikálj erről.

Johnny B Goode 2007.06.29. 12:59:42

habitnag.

Már leírtam, de akkor még egyszer:

Nincs Orbán- van ORbán kérdéshez.

Sajnos van, és nem tesz jót az Fidesznek. Az MSZP-nek jót tesz.

"Többnyire igazad van. 5 éve Orbán nem alternatíva, nem képes valódi programot nyújtani a demagóg populizmuson kívül.

Viszont például sportot űz a tömeggyűlésekből.Megdöntötte a saját csúcsát. Megdöntötte abaloldal csúcsát. És megdöntötte Csurka és Torgyán csúcsait is. Beette magát Ákos dalszövegeibe. meg a Fradi Bközépbe. meg református létére a katolikus egyházba, és még sok helyre.

Mindent megtesz, hogy róla szóljon minden, annak ellenére hogy nem kormányoz.

Nemzeti petíció, nemzeti konzultáció,

3,5 millió emberrel "ír programot"(világrekord), abból csak 2,7 milió szavaz rá(másik világrekord!)

egyik népszavazás, másik népszavazás, ilyen ultimátum, olyan ultimátum.


úgyhogy ORbán ma sokkal inkább ott van az emberek életében, mint 5 éve.

Ami elég szomorú, főleg a politikai tartalom színvonalának romlását látva.


úgyhogy ne könyörögj. Bizony a politika választás, a kisebb rossz választása, ez nem megy összehasonlíts nélkül.

Értem én a sérülést: hogyan lehet egy istent összehasonlítani egy gyarló MSZP-s miniszterelnökkel?"

habitang · www.nst.blog.hu 2007.06.29. 13:30:22

Figyi, Johnny,

Orbán tényleg van, de mint érv megszűnt. Ha mégis erre kényszrül valaki, mert más bűnbak saját magán kívül már nincs, az nagyon szegényes kormányzási képességeket és elsősorban gyengeséget jelent.

Mondjuk meg kell hagyni, nem is volt kormány vagy három évig 2002 után.

Az MSZPnek azér tesz jót Orbán, mert a nagy masina beindult, és elég jó hatékonysággal teletömte hülyeségekkel a kis johnnyk fejét. 2008-tól valószínűleg újra félni kell!:)))

Gabe 2007.06.29. 15:15:02

De legfőképp a ti agyatokba ette be magát Orbán, azért választanátok meg Hitlert és Sztálint is együtt, csak ő nem legyen hatalmon.

Pip 2007.06.29. 19:07:30

Az árpádsávos zászló kérdése tényleg álvita, amelyben a ballib oldal "érvkészlete" annyi, hogy az nyilas zászló, mert ŐK (a ballibek) annak tekintik, tehát aki ilyen zászlót fog (vagy ilyen zászlót fogó személyek társaságába keveredik) az nyilvánvalóan szálasi szellemi örököse lehet csak, és kész...
Egy hasonló levezetés: a kommunisták zászlaja piros, piros zászlót használt Sztálin, Mao, Pol Pot tehát aki piros négyzeten fehér IGEN-ekkel vonul fel, az kommunista, és az említettek szellemi örököse. Mert én önkényuralmi jelképnek tekintem a piros négyzetet, és elfog a rettegés, eszembe jutnak a Gulagok és az ÁVH, tehát tisztességes ember nem használ piros négyzetet:)))

Pip 2007.06.29. 19:15:56

Johnny, veled aztán felesleges vitázni, vallásosan hiszel benne, hogy Orbán az Ősgonosz, és minden körülmények között az a kisebbik rossz, ami nem Orbán... Ráadásul tényleg semmi eredeti dolgot nem mondasz, csak felmondod a sablon antifideszista katekizmust. :)
Nekem igazán nem szent meg bölcs vezér a Viktor, de az orbánfóbiát bizonyos szint felett nem tudom másnak tekinteni, mint egyfajta elmebetegségnek. Akik ebben szenvednek, azoknak tök mindegy, ha nincs rajta sapka, akkor azért utálják, ha meg van, akkor azért. :)

Johnny B Goode 2007.06.29. 19:58:55

"Figyi, Johnny,

Orbán tényleg van, de mint érv megszűnt"

Ha végleg lemondott a hatalom estleges megszerzéséről, akkor valóban nincs Orbán.


De mintha ő lenne az alternatíva.Ha meg ő az alternatíva("pro forma" legalábbis, akkor meg össze kell hasonlítani.

tudod ezért van az, hogy a demokratikus politikában a választás a legfontosabb.

Johnny B Goode 2007.06.29. 20:01:40

"De legfőképp a ti agyatokba ette be magát Orbán, azért választanátok meg Hitlert és Sztálint is együtt, csak ő nem legyen hatalmon."

Na, akkor mégis csak lehet választani?

Felhívnám szíves figyelmedet, hogy ebben az országban az árpádsávosok egyszer már támogatták Hitlert. De ma nem a szélsőjobbon belüli belvillongásról szól a politika. Szóval rossz a példád.

Johnny B Goode 2007.06.29. 20:02:55

"Az árpádsávos zászló kérdése tényleg álvita, amelyben a ballib oldal "érvkészlete" annyi, hogy az nyilas zászló, mert ŐK (a ballibek) annak tekintik,"

meg a nyilasok is annak tekintették.

Pip 2007.06.29. 22:52:46

Nyilaskereszttel a közepén (meg a sávok száma is eltért állítólag), azért ezt tegyük hozzá.
Akkor pl. a nácik a vörös lobogót a saját zászlajuknak tekintették? :)

Johnny B Goode 2007.06.30. 15:01:47

Persze. Akkor a Népköztársaságos címerrel a közepén a magyar zászló nem volt magyar zászló, ugye?:-DDDD

Gabe 2007.06.30. 17:52:57

Hú, és ez a szemét nyilas zászló áll mai is a Parlamentben!!!! Meg egy csomó címerben. A mi falunkéban is, csoda, hogy a szoci polgármester még nem tiltotta be!!!!
Tényleg, vannak benne nyilak is?

Johnny B Goode 2007.06.30. 22:29:22

Igen, ilyen alapon a horogkereszt közepe ott van minden katolikus templomban, te nagyonokos!

Gabe 2007.07.01. 08:54:26

Nagyszerű! Végre rájöttél, mi okfejtésed hibája. Örülök, hogy megcáfoltad korábbi önmagad. Lám, a magadfajta is képes fejlődésre!

Johnny B Goode 2007.07.02. 10:52:56

Igen, akkor ezen az alapon magadról is úgy vélekedhetsz, hogy egyelő vagy azzal , ami a lábad között van, hisz a részed.

Gabe 2007.07.02. 10:59:55

Beszélj már magaddal össze, mert már fingod sincs, mit beszélsz!
És ajánlom György Pétert, aki a Londsale-ből olvassa ki az NSDA(p)-t!

miert 2007.07.02. 11:48:56

„És ajánlom György Pétert, aki a Londsale-ből olvassa ki az NSDA(p)-t!”
----
Lonsdale. Persze, csak ő:
index.hu/kultur/eletmod/lonsdale0920/

ergé 2007.07.02. 12:02:27

Miert, nem csak GyP gondolja így.

en.wikipedia.org/wiki/Lonsdale_%28clothing%29

tényleg ezért hordják a skinheadek.

sőt, Németországban megalapították a tökéletesen értelmetlen Consdaple nevet viselő ruhamárkát, hogy abból a teljes NSDAP betűszó kijöjjön...

miert 2007.07.02. 12:05:23

Tudom. Ezért linkeltem az index vonatkozó cikkét.

ergé 2007.07.02. 12:14:26

bocs, Gabe-nek szólt a felvilágosítás :-)

Gabe 2007.07.02. 12:20:12

Ja, elfeledtem, hogy egy eredeti ötlete sincs.
Éljen a paranoia és éljenek a sokrétűen értelmezhető szimbólumok! Hogy mindig legyen mitől félni.
De sosem attól, amitől persze kéne...

Johnny B Goode 2007.07.02. 12:25:36

Aha érdekes gondolkodásmód ez, Gabe.

Nem bocsánatot érni, támadni.


Nincs egyetlen eredeti ötlete sem, mert a tényeket ismerteti, és nem ferdít.

Ha valaki ismertet vmit miért is kellene eredeti ötletének lennie, amikor arra figyelmeztet: - ezek a tények ?


Talán a rész-egész viszonyokra jobban oda kellene figyelni.

űNeked vannak eredeti ötleteid:

árpádsávos zászló=magyar címer
Fidesz=magyar nemzet

stb.



Az eredeti ötletekhez gratulálok, kár, hogy nem segítenek hozzá a valóság megismeréséről szóló vitához.

Gabe 2007.07.02. 12:33:59

Érdekes egyenletek. Hol írtam le ezeket?
Nem éppen úgy van az veled, hogy
árpádsáv=nácik
londsdale=nácik
nácik=fidesz
stb?
Ha neked ez a valóság, akkor szállj le az anyagról sürgősen.

Johnny B Goode 2007.07.02. 13:11:16

1. szavaidból ez következett. Az "árpádsávos zászló része a magyar címernek."

2. Veled ellentétben a szembenálló nézeteket feleslegesen nem "nácizom"(komcsizom), stb.

Még annak ellenére sem, hogy elég sok korábban csurkista csőcselék szokta felütni a fejét Fidesszel összefüggésben.

Emberekbe folytanak szót, mások rendezvényeit zavarnak meg, türhetetlen kifejezésekkel gyaláznak. Sajnos a nácizmus itt szokott kezdődni. Reméljük a Fidesz mindent meg fog tenni, hogy ezek az emberek ne érezzék jól magukat és nem merjeneke a Fidesz köpönyegében mutatkozni.

Gabe 2007.07.02. 13:24:54

Valakivel összekeversz. Én ilyenre utaló szavakat nem írtam le.
Asszem már én sem tudom, kivel vitázom, mert mindig identitást cserélsz.
A szélsőjobbot illetően azonos véleményen vagyunk. Csak a fölösleges paranoiát nem szeretem. Meg a szimbólumok erészakos értelmezését.

Bummer 2007.07.02. 13:37:32

Én írtam, hogy az Árpád-sávok rajta vannak a címeren, mint ahogy rajta is vannak. Persze lehet, hogy Johnny IGe-től tanul, aki szerint sem kereszt, sem korona nincs a Kossuth-címeren.

en · http://www.index.hu 2007.07.05. 12:08:54

Meg egy igenytelen szar dizajn:

kiralyrak.blog.hu/

Hanyadek kinezettel

fool 2007.08.24. 16:42:25

büszke vagyok, hogy a hackerek felhasználták az egyik fotosoppp képemet az oldal törésénél. :D

foolish03.uw.hu/pictures/magyar_malac.jpg

dowNLoad 2007.08.26. 02:15:27

lebukott orbán: www.kuruc.info/r/7/15579/
Milyen szánalmas már, a mi kókadtjanink egy leosztásból verte az kis narancssárga összeget, fletó is ott van veresjanival együtt a dobogós helyen, az ezüst is szépen csillog.
süti beállítások módosítása