A kép hatalma - a klán fotója
2007. május 23. írta: k|M

A kép hatalma - a klán fotója

Sűrű homlokráncolás mellett vettük kezünkbe a múlt heti hávégét.

Régóta forgatjuk, tartjuk is valamire a katasztrófa sújtotta magyar sajtópiacon, ám miután pillantást vetettünk az aktuális címlapra, ez a rég berögzült lelkesedés hirtelenjében alábbhagyott. A lap fő oldalán ugyanis sötét tekintetű bűnözők gyülekezetét fedeztük föl, akik csettintésre várva, ugrásra készen állják körbe don Vicenzot, a teljhatalmú és ellentmondást nem ismerő keresztapát.

Az elvileg a Fideszen belüli mozgásokról szóló elemzés/tudósítás külön érdekessége, hogy a címlapon szereplő figurák közül egyedül a főszereplőről értekezik, a családi fotóra retusáltak pedig néma leventeként ácsorognak: említésre sem kerülnek.


Ha valakinek ismerős lenne a fenti címlap, itt van még egy, 1999-ből. A napfényt kerülő klán feje ugyanaz, a csapat azonban kicsit más.

A megjelenésre már akkor is adott a család: szép öltönyök, egyenkalapok és profi beállítás, csakhogy az utókornak is eljusson a retináján át az agyáig: a család nagy, a család összetartó és felettéb eltökélt.







Harmadikként egy kontrasztcímlap '97-ből a rivális bandáról.
Ugye érezni a különbséget?

Mostani gyűjtésünk alkalmával átfutottuk a címlaptárat, de a fenti kettőhöz hasonló, az ellenérdekelt klánt, khm, kissé sötét beállításban hozó HVG-címlapra nem leltünk.

Ezúton szeretnénk gratulálni a hávégé címapját megalkotó kreatívoknak, hogy ennyi év elteltével ugyanaz a primitív, ám tudat alatti árukapcsolásra kiválóan alkalmas sztereotípia ötlött eszükbe.

Köszönjük.
Paff-paff.
Csakhogy a szakmánál maradjunk.


UPDATE: Valóban, ahogyan ergé kommentben alant megjegyezte, ha figyelmesen átnézi a címlapvizslató szakosztály a részleteket, akkor föltűnik, hogy a bőrfotel, a szerkók, a testtartás és a végtagok pozíciói is ugyanazok - vagyis semmi mást nem csináltak a HVG-nél, minthogy előszedték a jól bevált címlapot és fotoshoppot eresztettek rá.


PS: (nem Photoshop). Bár nem szokásom a kollégák írásába beleszerkeszteni, azért a téma megérdemli, hogy a heti Demó címlapja is bekerüljön ebbe az illusztris sorozatba. Gyerekek, az új UFi címlapját is meggondolhatnánk. ergé

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr9185790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ergé 2007.05.23. 12:28:07

Nekem is egyből beugrott a régi emlék.

Ha jobban megnézed, tényleg csak a fejek lettek kicserélve a két címlapon. Stumpf öltönyét Farkas Flóri örökölte :-)

De anno legalább kormányon voltak...

bugris 2007.05.23. 12:40:57

Vagy két éve lemondtam a hvg előfizetésemet. Már évek óta a Reader's Digest szintjére süllyedt. Ha az ember veszi a fáradságot, és tájékozódik, pl a neten, igen kevés újdonsággal fog a lapban találkozni. Egy kis fordítói munka itt, egy kis felületes összefoglalás ott, és már készen is van a lap. A véleménycikkekről meg jobb nem is beszélni, mert ennyire doktriner lap nincs még egy a piacon. A 168 óra, vagy a Demokrata kevésbé vonalas, ez meg állítólag egy liberális újság.
Na, az a cigányozós címlap meg már tényleg a legalja.

exit 2007.05.23. 12:45:10

ezekről nekem meg a matula poéncikke jut eszembe, ami azt elemezgeti hogy megrekedtunk 97'-ben. hát,a hvg mindenképp.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.05.23. 13:02:31

Ez tényleg nagyon vonalas címlap. Nekem a fekete keret is új volt, most látom csak a címlaptárban, hogy január óta nincs zöld szegély a címlapon.
A HVG-re kb. 17 és 20 éves korom között voltam előfizető, aztán ráuntam. Gazdasági hetilapnak nulla (marad a Figyelő), kb. a kis színesek a nagyvilágból szintet hozza (a Readers's Digest nagyon jó párhuzam :)). Persze ettől még a hirdetői piacon etalon (mindenki benne akar lenni), hiába morzsolódik jó ütemben az olvasótábor.

Őrnagy Őrnagy 2007.05.23. 13:03:54

Csak az a baj, hogy sok fiatal forgatja, ezt a "dögkutat", és elhiszi minden szavát.

:-S 2007.05.23. 13:34:17

És a hvg felirat mögött megmaradt zöld háttér milyen gány már!

Sokkal szebb lett volna akkor már azt is kitölteni a mindenkori alapszínnel...

Amúgy én is kb. harmadéves egyetemistaként szoktam át a Figyelőre. Pedig köcsög balosok azok is, meg ugye első blikkre jóval bulvárosabbak is - de ha tényleg meg akarok tudni valamit, hát ég és föld...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.05.23. 13:44:36

A Figyelő bulvárosabb lenne a HVG-nél?! Bár néhány hónapja nem újítottam meg az előfizetésem, de ettől még szerintem a legjobb hetilap, akárhova is húznak politikailag.

politicus 2007.05.23. 13:59:18

Azért a Heti Válasz jobb lap a Figyelőnél. Csak itt is figyelni kéne egy kicsit jobban a kiegyensúlyozásra...(tényfeltárás, interjúk, stb.)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.05.23. 14:09:49

A Heti Válasz sokat javult régi önmagához képest, s ma a legjobb az ún. jobboldali nyomtatott sajtótermékek közül. De még így is sok benne az érdektelen cikk, én kb. a 30-40%-át tudom elolvasni az egésznek. A Figyelőnek valamivel nagyon részét.

VIII. Nagyapó 2007.05.23. 14:31:07

Turul

A "bulváros" kifejezéssel a megjelenésére utaltam...

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.05.23. 15:28:53

Szerintem meg ezt egész egyszerűen túlpörögtétek. Ez a bejegyzés izzadtságszagú. Attól függetlenül, hogy milyen a HVG tartalmilag.

k|M 2007.05.23. 15:35:39

Smalladam,

én nem érzem az izzadtságszagot, feltehetően azért, mert magam szültem; ez az inszinuáló címlap-játék Orbánnal - gondoljanak / gondoljunk bármit is a politikájáról -, inkorrekt. És csak a gecizés szülte. Pont.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.05.23. 15:41:05

Ez a címlap egyszerűen aljas. Túlpörgés nélkül is. :)

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.05.23. 15:51:41

"Harmadikként egy kontrasztcímlap '97-ből a rivális bandáról.
Ugye érezni a különbséget?" Tényleg nem a HVG védelmében, sőt azt is elismerem, hogy gecizős a címlap, de ilyen szintű méricskélős-összehasonlítgatós játékba szerintem tök fölösleges pitiánerség belemenni. Ez a kurucinfó szintje, mínusz trágár gyűlölködés. Szerintem ennél tudtok jobbat.

k|M 2007.05.23. 15:56:03

Smalladam, szerintem ez az összehasonlítódi most jogos.

bugris 2007.05.23. 15:57:33

"de ilyen szintű méricskélős-összehasonlítgatós játékba szerintem tök fölösleges pitiánerség belemenni"

A csapatszólam/csapatszellem címekkel éppen maga a HVG vont párhuzamot.
A kuruc.info szintje pedig az a legalja címlap volt.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.05.23. 16:10:15

Én nem érzem annak. Másrészt végigpörgettem kb 2005-ig a címlaptárat (addig jutottam), és Gyurcsányosat csak 3-at láttam, viszont a kormány gazdasági intézkedéseit firtató címlapokon mind valamilyen népnyomorítás volt ábrázolva. A főügyész, és a pénzügyminiszter cseréje pedig felülről mozgatott politikai bábjátékként. Akkor most a méricskélős paradigma szerint mire kell gondolnom?

dionysos04 · http://oranje.blog.hu 2007.05.23. 16:23:14

smalladamnek igaza van, ez a méricskélés teljesen felesleges. És amikor a HV Viktor képével volt kiplakátolva címlapon? Az mennyire korrekt (ha már itt vagyunk, de ne süllyedjünk már ide...)?
Minden lapnak van preferenciája, emberek szerkesztik, ez van. Különbség: egyik végleten az olyan lap, amiből legfeljebb a "beállítottságát" olvasod ki, másik végleten vannak a szimpla bértollnokok. És a többi a kettő között.
Ettól függetlenül a HVG tényleg egyre laposabb, amit a januári szerkesztési elv megváltozása csak tetőzőtt. Gyakorlatilag egy darab papír lett belőle.
Figyelő rulez, a HV is nagyon kinőtte magát abból a bizonyos kezdetből, jó kis lap lett belőle

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.05.23. 16:34:36

Ez a manipulálás, nem amit az index csinált, ha csinált egyáltalán. Amúgy ha megnézitek a Figyelő címlapjait, azok főképe is photoshoppos, azonban nem ilyen markáns sugall véleményt az adott témáról, társaságról.

Ez egy SZDSZ plakátnak jó lenne, elvileg kiegyensúlyozott hetilap címoldalnak.. nem biztos, hogy az

bitadani · http://tarsasjatek.blogspot.com 2007.05.23. 16:42:01

nem gondolnám, hogy a hvg kiegyensúlyozott akar lenni...
elsőre ütős volt ez a címlap, lehetett érteni: kormány = maffia, most ez inkább csak a rúgjunk egyet megint a fideszbe logika. vagyis dac: biztos tudjátok, hogy orbán az első (kalapos) címlap óta nem ad interjút a hvg-nek, és a mai napig erre hivatkozva mond nemet.
viszont nekem furcsa ez a figyelő-kultusz, én állva elalszom rajta (persze nem is vagyok közgazdász, mint turul :)

bugris 2007.05.23. 17:02:31

"Ez egy SZDSZ plakátnak jó lenne"

Orbán Viktor = Grga Pitic
Szomorú, de még ezt is simán kinézem belőlük. Pláne, hogy a "mértékadó liberális lap" képes volt rá. Gondolom, a "liberális" hölgyek és urak nevettek is rajta nagyokat.

k|M 2007.05.23. 17:16:11

Csakhogy dionysos, a HV vállaltan polgári hetilap, erről Borókai megnyilatkozott az utolsó oldalon, míg a HVG imázs fő értéke, hogy ott az újságírók a függetlenség elefántcsont-tornyában tanyáznak mindentől és mindenkitől függetlenül.
Ez az aprócska különbség.

ergé 2007.05.23. 17:43:58

azért a HV is lehetne izgalmasabb (és ez heti két oldal erejéig az én felelősségem is...)

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.05.23. 18:10:06

én viszont nem kaptam választ az utolsó kérdésemre, tisztelt mind.

jbb 2007.05.23. 18:14:17

gecizős. Hm, ez tetszik. Szerintem is az, ráadásul másodszorra megjelenve pedig még ciki is.
Ergé, kérlek csinálj egy jó kis anyagot a makói gázmezőről, engem nagyon érdekelnének a vélemények. Különös tekintettel a hivatalos engedélyre, a 12%-os (? annyi ?) járadékra, Dr. Szabó györgyre, a magyar felhasználásra, nemzetközi kitekintésre (venezuela, ... ottani járadékok). Olyan jól össze szoktad szedni, kíváncsi lennék, hogy ha magyar tulajdonban lenne, mit jelentene ez a magyar költségvetésnek és így mit jelent.
köszönöm előre is.

dionysos04 · http://oranje.blog.hu 2007.05.23. 19:46:34

k|M
Ja, a HVG meg "liberális" lap. Mi itt a probléma tulajdonképpen?

dionysos04 · http://oranje.blog.hu 2007.05.23. 19:51:47

arra gondoltam, hogy a liberális szó tartalma annyira elinflálódott nálunk, hogy azt csak Szadesz közeliek használják

k|M 2007.05.23. 19:52:26

Nézd dio, nem akarom tovább habosítani a tejszínt, a véleményemet ellenben fönntartom, ez kőkemény gecizés.

A HVG pedig úgy liberális, hogy nem liberális, vagyis ez nincsen kimondva, független álarc mögé van elbújva, ami alól néha kisándítanak a szarkalábak.

De ez itt nem is liberalizmus - nem liberalizmus cucc itten, hanem jóízlés vs. geci oldalvágás rovat.

Guild 2007.05.23. 21:16:48

Egy szarkaláb, amire most bukkantam a Pintér-Gergényi Tourst boncolgató cikk (17. o.) lead-jében:
"A Pintért anno miniszterré emelő Fidesz továbbra is a budapesti főrendőr fejére vadászik."
Nem "megbróbálja felelősségre vonni a vezetése alatt elkövetett bűnökért" hanem "a fejére vadászik".
Az ilyen megfogalmazásokkal tudják a "függetlenség" fenntartásával orientálni az olvasót.

OftF 2007.05.23. 22:16:35

Uraim, na nehogy már HVG-t olvasson a könnyen manipulálható zombihad! Akinek meg van egy kis esze, az meg a helyén tud kezelni egy ilyen címlapot.

NagyCső 2007.05.24. 01:32:01

Nekem is rögtön beugrott a régi szép címlap... Az a radikálisan újszerű, professzionális politizálási gyakorlat, amit a Fidesz meghonosított 1998-ban, és már-már tökélyre fejlesztett 2001-2002-re, manifesztáltatott a ’99-es címlapon. De nem kell ezt feltétlenül valami aljas dolognak tartani, elvégre nem fotosoppoltak Orbánék kezébe géppisztolyt meg bozótvágó kést!

A ’99-es címlap tehát teljes mértékben érthető, adott esetben méltányolható is. Az egy ismert, nevezetes, híres, hírhedt HVG-címlap volt, olyan, mint a Torgyán-menyasszonyos például. Vagyis annak, hogy most ismét elővették, csakis valami nagyon nyomós oka lehet.

Na, azt lenne jó megfejteni, hogy mit akar üzenni a HVG ezzel az ismétléssel? Mit, és kinek? Talán Gyurcsánynak és az MSZP-nek, hogy gyerekek, eleve elveszítettétek a választásokat, tökmindegy, holnap lesz-e vagy 2010-ben? Hogy Orbánék tulajdonképpen már benne ülnek a húslevesben, épp, csak a kalap hiányzik a fejükről?

Vagy ellenkezőleg, azt üzenik, hogy te Viktor, ne is ábrándozz róla, hogy még egyszer valaha miniszterelnök leszel? Mert tényleg, nézzétek már meg a két képen levő figurákat! A mostanin hány fajsúlyos Fidesz-politikus van? Kereken 0. A ’99-esen 6. Tehát itt jól el vannak kúrva a dolgok az elnök úr részéről, ha olyan nevetséges bábfigurákkal kell magát körülvennie, mint Pelczné vagy a nemtomhogyhíjják Magosz-elnök. (Tekintélyes politikus most csak Martonyi van odagravírozva, csakhogy fasztudja, minek.)

Amit látunk, az már nem egy profi, hanem egy lúzer csapat. Paródiája a réginek. Ezért nincsenek kalapok? "Rosszabbul élünk, mint négy éve." A plebejuspolitika volt Orbán utolsó dobása?

Szorított a lapzárta; a címlap készítőinek nyilván már nem volt idejük felrajzolni a csörgősipkákat.

Gabe 2007.05.24. 07:41:11

Hát el is hinném, csakhogy pl. Martonyi azért van ott, mert koszos besúgó volt. szóval nem(csak) a fidesz járatja le magát, igyekszik ezt ilyen burkolt üzenetekkel megtenni a hvg

bugris 2007.05.24. 08:09:38

"Tekintélyes politikus most csak Martonyi van odagravírozva, csakhogy fasztudja, minek."

Ugyan már, Martonyi sem tekintélyes politikus. És pontosan tudjuk, miért van a képen, nem annyira burkolt ez.

bugris 2007.05.24. 08:17:14

Martonyi ráadásul, tudtommal, nem is fidesz-tag. Akkor hogy is jön egy kongreszust beharangozó íráshoz illusztrációnak?

Talán akkor meg is van az üzenet, a keresett párhuzam a címlap között? Jobban gecizünk, mint nyolc éve.

toma 2007.05.24. 08:49:31

Ma reggel a CBA-ban láttam a legújabb Demokrata címlapját. Egy az egyben a múlt heti HVG, csak kormánytagokkal. Lehet, hogy a HVG gecizik, de a Demokratánál meg ötlethiányban szenvednek.

k|M 2007.05.24. 11:00:10

ergé, kössz az ápdétet

medve 2007.05.24. 11:55:13

Én nem szeretem a Demokratát. Ezért a megjelenésért gratulálok a Demokratának. Elmegy a p-be a HVG!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2007.05.25. 23:42:00

Ha nyájas olvasó jobban megnézi a két címlapot, és nem hülye meg nem is elfogult, azonnal rájön, hogy profi módon van megcsinálva a dolog, szó sincs ötlethiányról, ráadásul beletalál a közepébe.

Konkrétan tessék szépen megszámolni, hány személyi egyezés van a két címlap közt.

És hogy mi az első címe és mi a másiké.

Naugye.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2007.05.25. 23:43:56

„Harmadikként egy kontrasztcímlap '97-ből a rivális bandáról.
Ugye érezni a különbséget?”

Igen, érezni. A maszop-kormány idióták gyülekezeteként van ábrázolva.

Kész seggnyalás.

VIII. Nagyapó 2007.05.26. 02:22:11

"Ha nyájas olvasó jobban megnézi a két címlapot, és nem hülye meg nem is elfogult, azonnal rájön, hogy profi módon van megcsinálva a dolog, szó sincs ötlethiányról"


Gondolom, ez nyilvánvaló mindenkinek. Viszont jelzi azt is, hogy a bizonyos első címlapot valamiért ők is nagyon fontosnak tartják azt az eredetit - olyannak, amit úgy sikerült beégetni az agyakba, hogy mindenkinek azonnal beugrik. Ellentétben a konkurrens bandát bemutatóval, ami sztem már senkinek nem dereng...


Amúgy torzítottak némileg a valóságon, hogy kijöjjön az "ütős" poén - pl. Martonyi, Chikán vagy Farkas Flóri szerepeltetése elég erőltetett az utóbbin, mint ahogy Kövér vagy Deutsch sem tartozik épp a "lecseréltek" közé.


k|M pedig gondolom, a balos sajtó akkori stílusára akart emlékeztetni, amit mára kezdünk elfelejteni. Pedig érdemes olvasgatni az akkori lapokat is egy kicsit - agresszivitásban, hisztériakeltésben a korabali publicisztikák leginkább a mai Magyar Nemzethez állnak közel. Elég jól sikerült azt a kormányt bűnözők gyülekezeteként beállítani, nem véletlen az azóta is berögzült Orbán-fóbia.


Pedig ami a korrupciót illeti, mind a jelenlegi, mind az őket megelőző kormány minimum versenyképes Orbánékkal - talán csak valamivel decentralizáltabb a dolog, ha a szocik vannak uralmon...
süti beállítások módosítása