Kommunikációreform
2007. április 10. írta: TuRuL_2k2

Kommunikációreform

Úgy tűnik, változások várhatók a Fidesz kommunikációjában: Szijjártó Péter szóvivő szerepe erősen megváltozik majd a májusi kongresszus után. Hogy ez a változás a szóvivői megbizatás végét jelenti-e, vagy csak kevesebb szereplést, nem tudni. Ideje volt, hogy a párt észrevegye, nem jó az, ha szinte mindenben ugyanaz az ember képviseli a hivatalos álláspontot. Különösen, ha az illető pl. az idősek körében nem is lehet a leghitelesebb kommunikátor az egyészségügyi reform kérdésében, már csak fiatalsága okán sem. Ugyanakkor a kommunikációs váltás önmagában nem sokat ér, ha közben a tartalom változatlan marad, ha vidáman pörögnek tovább a tizennegyedik havi nyugdíj és barátai.
Ide kívánkozik még egyik kedvenc vesszőparipám is. A viszonylag egyszerűnek tűnő szövegértési gyakorlatot sajnos ezúttal sem sikerült vennie minden online médiumnak: "A Magyar Nemzet úgy tudja: a közelmúltban egy találkozón Szijjártó Péter azt kérte Orbán Viktor pártelnöktől, hogy szakkérdésekben ne mindig neki kelljen nyilatkozni, a párt szakpolitikusai, alelnökei szerepeljenek többet." - írja az MTI nyomán a Hírszerző. A FigyelőNetnél ugyanez így csapódott le: "értesült a Magyar Nemzet, utalva arra, hogy Orbán nemrégen arra kérte a szóvivőt, hogy a szakkérdésekben ne mindig ő nyilatkozzon." A két értelmezés ellentéte feloldhatatlannak tűnik.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr7956720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ergé 2007.04.10. 14:50:06

Úgy tűnik, az új arisztokráciára építő hazug kormány a hiteltelen Gyurcsány Ferenc vezetésével mindent megtesz a Zemberek érdekeit képviselő képviselő eltávolítása érdekében, így a hazug módon a Zembereket átverő Gyurcsány új arisztokráciája csatát nyert a háborúban, amit a hazug új arisztokrácia ellen vív a plebejus párt.

Guild 2007.04.10. 16:50:19

Az ezredik alkalom után semmi vicces nincs abban, hogy az "az" névelőből a "z" a szó elejére kerül, viszont sokkal zagyvábbá teszi ezt az amúgy is zagyva kommentet. Le kéne állni, ezzel az idióta szokással.
Szerény véleményem szerint természetesen.

ergé 2007.04.10. 17:58:22

Gorgiasz: láss, ne csak nézz ;-)

Guild 2007.04.10. 21:04:32

Igyekszem nagyon, de sehogy sem látom a zé áttolás jelentőségét. Biztos én vagyok a vak.
Ha esetleg a zagyva szón lennél fennakadva, gyorsan leszögezen, hogy ezt a "nehezen érthető" nem a "zértelmetlen" értelmében használtam.

De lehet, hogy csak engem fáraszt egy idő óta a sok Zorbán, meg Zember, más jókat derül rajta.

doomhammer · http://forabettertirpakbokretas.blogspot.com 2007.04.10. 21:57:04

ergé 2007.04.10. 14:50:06
"Úgy tűnik, az új arisztokráciára építő hazug kormány a hiteltelen Gyurcsány Ferenc vezetésével mindent megtesz a Zemberek érdekeit képviselő képviselő"

Tetszik vagy sem, demokráciában az emberekre szokás hivatkozni.

Ezen felül még elitekre is lehet hivatkozni, de az nem demokrácia.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.04.10. 23:05:06

Szerintem meg ez a Zemberezés a "Z" betűjével, meg a folytonos felemlegetésével tök jogos. Oké, hogy egy demokráciában az emberekre szoktak hivatkozni, de szerintem a Fidesz esetében ez a retorika egyrészt már túlzás, másrészt meg ebben a formában tök megfoghatatlan.

Mi az, hogy az emberek ezt akarják, meg az emberek azt akarják? Kik azok az "emberek"? És honnan tudják olyan jól, hogy mit akarnak? Engem például még sosem kérdeztek meg, hogy mit akarok:) Ha csak az úton-útfélen rendszeresen aláírást gyűjtő fidesz-standokra nem gondolok, de olyanokat sajnos sosem írok alá.

ergé 2007.04.11. 08:26:26

Na jó, el kell magyaráznom: amolyan Szijjártó-paródiát írtam első kommentemben. Az ő megszólalásainak stílusjegyeit felerősítve kommentáltam a bejegyzést. Ha nem esett le: ez van, tehetségtelen vagyok :-)

Guild 2007.04.11. 09:35:20

Kezdem elveszíteni a fonalat. :)
A Z betűnek van valamilyen mögöttes értelme a Zember elején? Esetleg Szijjártó így szokta kiejteni? Lemaradtam valamiről?
A paródia érthető és jó volt (kivéve, hogy szerintem egy fideszes sosem ejtené ki a száján, hogy Gyurcsány csatát nyert bármiben is).
A 4 soros körmondat értelmének kibogozása kis odafigyelést igényel, de nem megoldhatatlan.
Én szimplán a Z-t unom.

doomhammer · http://forabettertirpakbokretas.blogspot.com 2007.04.11. 12:40:34

Gorgiasz · ellenzek.blogter.hu/ 2007.04.11. 09:35:20:
"A Z betűnek van valamilyen mögöttes értelme a Zember elején?"

Indexes szerzők szokták így írni, ennyi.

doomhammer · http://forabettertirpakbokretas.blogspot.com 2007.04.11. 12:45:31

smalladam · www.hirszerzo.hu 2007.04.10. 23:05:06:
"Mi az, hogy az emberek ezt akarják, meg az emberek azt akarják?"

Ugyanaz, mint a köztársaság polgárai, akikre Gyurcsány Ferenc annyit hivatkozik.

Engem is rohadtul zavar, amikor Gyurcsány a nevemben beszél. Szokott, elég gyakran.

A zemberek teljesen kifejtve: azok az emberek, akik a Fidesz politikáját támogatják most. Kicsit hülyén hangzik.

Guild 2007.04.11. 16:59:01

Szintén hasonló a békés többség, akiket a rendőrök olyan jól megvédtek 23-án.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.04.11. 17:05:41

Az nem úgy volt, hogy a békés többség otthon ült és olvasgatta a Népszabadságot, nézte a Szamárköhögést az m1-en, meg krémest evett október 23-án? Meg aztán azt se felejtsük el, hogy új többség is van ám.:)

medve 2007.04.11. 19:48:36

Smalladam! Ha már itt megtaláltalak, jelezném. hogy a múlt heti Gyurcsány külpolitikájáról szóló írásotok baromira megrendelés szagú volt.

Guild 2007.04.11. 21:45:48

Én aszittem úgy volt, hogy a békés többség rettegve húzódott lakásának legeldugotabb zugába, miközben a megvadult csőcselék már-már rátörte az ajtót, de ekkor feltűntek a köztársaság derék őrei, és egy lovasrohammal megmentették a napot.

Az új többség azért nem illik a sorba, mert annak valós alapja van: 2006 tavaszán a Fidesz szavazók még kisebbségben voltak, ősszel viszont már többségben. Kár, hogy az új többség nem annyira növekedéssel, hanem inkább a régi többség fogyásával jött létre.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.04.11. 22:16:39

Medve, ehhez nem tudok hozzászólni, mivel nem olvastam, én V. kerületi ingatlanügyekkel voltam elfoglalva, meg a szovjet emlékművel:)

Gorgiasz ez egy ilyen békés többség. Büszkék a sokszínűségükre. Az egyik része rettegve rettegett, (előrecsomagolt bőrönd included) a másik része viszont bátran olvasta a Népszabit.:)
süti beállítások módosítása