Néhány dolgot asszem nem árt tisztázni.
A Fidesz a Római Nyilatkozat aláírásának évfordulján szervezett egy konferenciát (illetve nem ő szervezte, hanem a fedőszervként funkcionáló Pro Minoritate Alapítvány és a Budapest Külpolitikai Klub), ahol mélyenszántó előadások hangzottak el, napi politikától totálisan mentesen, sziporkázva, olyannyira, hogy a jelenlévőket nyilván a végére újra kellett volna éleszteni a mélykómából.
Ha.
Ez az édes orosz nagykövet fel nem pattan a végén a helyéről és pazar magyarsággal el nem kezd utalgatni arra, hogy lesz még itt bazmeg, ha a Fidesz elnöke sokat ugrál (és erre később a baráti hírközlésben még rátett egy lapáttal, elmondva, ki is lesz a felelős, ha az orosz energiaiparnak elmegy a kedve az ilyen piszlicsáré alakoktól mint mi, na ki? Bolgárúr népének reakcióit hallgatva tegnap, nem is eredmény nélkül tette ezt. Sokat rádiózom velük mostanság, autóban ülök, a Radio Café meg a Jazzy a limeseken már rosszul jön be, az ingerküszöbömet rajtuk kívül már csak a higgadt, nyugger elemzők érik el. Baromi gyorsan eljutnak rendszerint oda, hogy mi támadtuk meg a Szovjetuniót - ami igaz - de, hogy ennek mi a retek köze van a gázhoz, az sohasem kerül elő. No, mindegy, kitérő.) Tegyük még hozzá: felszólalni joga van, mint ahogy utána a litván nagykövetnek is.
Mivel Szavolszkij tényleg nagyon jól beszél magyarul, aligha hihető, hogy ne ismerné a kirohanása végére bigyesztett "Megértettük egymást?" jelentésértékét. Amikor az atyaian támogató, a széles sztyeppéken a nyírfák között kergetőző szellőhöz hasonlóan játékos, ámde vertikálisan és horizontálisan tág, valamint Puskin-kötettel a hóna alatt rohangáló (képzavar) szláv lélekből előtör a dúvad kolhozelnök. Ha esetleg nem tudnám milyen ez, mindig leveszem a polcról Berzsenyi Dániel válogatott versei című kötetet (Budapest, 1888, Tanulók Olvasó Tára I.), általam sohasem ismert nagyapám tanári könyvtárából, ahonnan az utolsó harminc lap hiányzik. Mert 1944 vérzivataros telén ama rég lerombolt, Burgundia utcai lakásban tanyázó orosz gárdisták kitörölték vele a seggüket. Mint erről az utolsó oldalon ceruzával rótt, tárgyilagos beírásában V. L. Komarov hadnagy tájékoztatta a könyv akkori tulajdonosát.
Csak, hogy én is odakanyarodjak a második világháborúhoz.
Az én oroszokkal kapcsolatos fenntartásaimat egyébként nagyjából a hajamra kenhetem, pedig orosz laktanya közelében felcserepedett emberként tudnék mesélni.
Az orosz nagyhatalmi politikával kapcsolatos véleményem meg tudom, indifferens, de. Mint azt a közismert Fidesz-ügynök megállapította, nem igazán védhető Gyurcsány F. és "Janos Koko" (hülye nyugatiak) érvelése: az EU marhára nem örül ennek a fene nagy orosz barátságnak.
Akik a Kék áramlat , meg az orosz piac mellett érvelnek, rendszerint néhány dolog felett elsiklanak elegánsan:
1. A gázt most is az oroszoktól vesszük, onnan 'gyön ugyanis.
2. A Kék áramlat továbbépítése ugyanúgy csak terv, mint a Nabucco maga.
3. Oroszország maga is gázbehozatalra szorul a közép-ázsiai köztársaságokból
4. Oroszország nem habozik érvként használni a gázt és általában az energiát bizonyos esetekben, amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogy ő akarja. Erről itt, a 86. oldaltól.
5. Azt, hogy a két vezetékből párhuzamosan profitálhatunk, jobb ha elfelejtjük. (Némi neokon köpködés itt.)
6. Csak egészen gyermekded lelkek gondolhatják azt, hogy a Gazpromot csak a saját piaci érdekei mozgatják.
7. A "keleti piacok", mint olyanok nem visszaszerezhetők Magyarország számára. A "visszaszerzésről" szóló mese a magyar politikai élet egyik idegesítő faktoidja.
Az oroszokkal lehet és kell együttműködni egyben-másban (Krausz és Szvák, a jelentős Gulág-relativista és az orosz állami kitüntetett nyilatkozatát most hagyjuk, Bulgakovot mink szeretjük, és ebben az ügyben minket az sem érdekel, hogy Orbán per pillanat mit gondol a ruszkikról), de önként kizárólagos függésbe kerülni tőlük, talán nem érdemes.
Helybe menni a gázpumpáért, mondhatni.
