Általában fújni
2007. március 06. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Általában fújni

Lassan úgy nézünk ki, mint egy hatalomellenes, anarchobalos kommuna, de nincs mit tenni, archiválni kell a közhatalmi szervek hajmeresztő működését.

Az origo hírt ad arról, hogy az ügyészség szerint nem bizonyítható a tavalyi fotósverés. Az eset még tavaly júniusban történt, amikor egy Újpest-Fehérvár meccs után a randalírozó drukkereket próbálták megfékezni a rendőrök. Közben két fotóriportert is bántalmaztak: Éberling Andrást, a Magyar Nemzet fotóriporterét megütötték, Veres Viktort, a Blikk fotósát pedig lefújták gázspray-vel, írja az Origo.

Hiába készültek fotók, az ügyészség egy az egyben a két rendőrnek adott igazat: az egyik a kézben tartott fényképezőgép ellenére nem tudta megállapítani, hogy egy riporterről van szó. A rendőr azt is állította, hogy támadó mozdulatot vélt látni a férfi részéről, az pedig, hogy hátrafeszítette a karját, csak a szabályos "elvezető fogás" alkalmazása volt.

A másik rendőrről - az ügyészség szerint - nem bizonyosodott be, hogy a gázt a másik fotóssal szemben konkrétan, szándékosan alkalmazta volna. Vagyis állítása szerint szabályosan, általában fújt a spray-vel, nem célozta meg a Blikk munkatársát.

Ja bocs.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr3843623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svepsz 2007.03.06. 17:56:24

eszem fa..om megáll komolyan

legalább ne indokolnák! mondják azt hogy "elengedjük a rendőröket mert csak" még az is okésabb lenne ennél a csűréscsavarásnál

agyam kidobom mindjárt

ivadék76 2007.03.07. 06:37:48

Azért elgondolkodtató "egyesek" részére,hogy melyik az "marha" törzs szurkoló aki teleobjektíves Nikon,vagy Canon tipusú feényképző géppel indul egy meccsre...
Ez kb olyan mikor missziójuk során a NATO bázisú különböző országból lévő katonák nem a helyi lázadásokat fékezik meg,hanem egymásra lőnek.(Sajnos már ez is előfordult!!!)

Befektetés, tőzsde · http://tozsdesed.googlepages.com/ 2007.03.07. 13:33:41

Szerintem egy meccsre kimenni eleve hülyeség. TV-ből sokkal jobban és sokkal kényelmesebben valamint biztonságosabban lehet látni mindent ;)
süti beállítások módosítása