Kuruckodók
2007. február 22. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Kuruckodók

Egyik-másik bejegyzésben kezd elfajulni a vita a kommentelők között. A személyeskedést és offolást félretéve, beszéljük meg, mint Bolgár Gyuri, hogy mit takar a Kuruc.info-jelenség.

Először is leszögezem: a totális véleményszabadság pártján állok (e tekintetben nem vagyok konzervatív). Virágozzék minden virág, mindenki mondhassa el a magáét, ahogy és ahol akarja. Például a Kossuth téren. A nagy többség majd dönt, hogy egyetért-e az elhangzott véleménnyel vagy sem. Én azt mondom: legyen Kuruc.info. Nem értek egyet vele, de elhatárolódni sem fogok tőle. Mindenki a saját véleményéért felel.

A semmiből előteremve, mint a kurucok a vadonból, megjelent ez a honlap a magyar cyberglóbuszban. Először senki nem tudott róla, aztán néha odatévedve megmosolyogtuk a "kokárdáért ütött a zsidó" stílusú híreket és tudósításokat. Egyszer csak a mainstream média küzdőterén találta magát a portál, egyre többen hivatkoztak rá, mint az éledező, szervezkedő szélsőségesek szócsövére.

Szócső, az biztos. És szelep. Amin át le lehet ereszteni hazánk zsidózó kisebbségének a fáradtgőzét. Hazugság azt állítani, hogy ezek a vélemények korábban nem léteztek a magyar közbeszédben, legalábbis annak egy részében. A népi-urbánus, zsidó-nem zsidó ellentét évszázados konfliktusát a kádárizmus mocsara sem tudta megszüntetni. Az ellentáborokban pedig létrejön a szélsőséges kemény mag, akiknek az élete a zsidókérdés körül forog. Akik gondolkodásában Izrael és a zsidóság jelenti az alfát és az omegát. Egyik oldalon a cionisták, másik oldalon a zsidógyűlölők állnak ebben a csoportban.

Nos, nekik szól a Kuruc.info.

Gumicsont az antiszemitáknak és az antiszemitázóknak. Jó szórakozást kívánok.

Ha hazamegyek, Faludyt fogok olvasni, és Ákost hallgatok majd közben.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr9339070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svepsz 2007.02.22. 13:07:58

Értem, értem, de hogy Ákost minek hallgatsz...

Nomante · http://rosszpcjatekok.blog.hu/ 2007.02.22. 13:09:58

Legalább a "bosszú népe" c. dalocskát?:)

2007.02.22. 13:20:33

Engem az zavar, hogy kurucnak nevezik magukat. Szegény Fejedelem biztos nem ilyen utódokat akart.
Egyébként mindenki olyan honlapot csinál, amilyet akar, betiltani hülyeség lenne.

medve 2007.02.22. 13:50:28

Mivel részben miattam kellett új fórumot nyitni, ezért megfogadom, disztingválok. Tisztelem a középutat, tudom, hogy a kurucinfót a Népszabadság és a Hírszerző emelte magas rangra. Nos, nem betilétani kell, hanem negligáűlni. Ennyit állítok. Mert azért Izrael-párti cionistának lenni az nem ugyanaz, amikor különleges zuhanyrózsát ajánlsz a zsidóknak, ahogyan az említett portál teszi. És ilyenkor már nem a zsidó-nemzsidó kérdés merül fel, ennél több. Ennek a honlapnak a mezsgyéjén semmilyen vita nem merülhet fel.

tudatlan 2007.02.22. 13:54:49

Mit jelent az, hogy "nem ertek egyet vele, de elhatarolodni sem fogok tole"? Csak, hogy a terminologiat tisztazzuk.

exit 2007.02.22. 14:13:40

nagyon nem értek vele egyet és el is határolódok a kurucz.infotol. beteges zsidózás folyik minden posztjukból és ami a legrosszabb, ez is a céljuk. felvállaltan fajgyűlölö hirportál.

sokkal többet ártanak a jobboldalnak mint gondolnák és tudatlanul azokat segitik akiket támadnak, dehát ezt már nehéz felfogniuk.


mildi 2007.02.22. 14:15:35

tudatlan: igen, én is ezen gondolkodtam, sztem ergé se úgy gondolta, pontatlanul fogalmazott...

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.02.22. 14:18:42

Nem értek egyet vele: más a világnézetem, mást tartok az ország és a világ fő problémáinak, tiltakozok mindenféle faji és egyéb, hátrányos megkülönböztetés ellen.

Elhatárolódnom viszont nincs mitől: nem állok semmilyen kapcsolatban a Kuruc.infóval.

A Népszavától sem határolódok el, pedig az ő világnézetükkel sem értek egyet.

Őszintén: nem akarok határokat húzni magam köré, szeretném a szabad gondolkodás jogát megtartani magamnak. Ennyi.

mildi 2007.02.22. 14:40:20

ergé,
ok. világos
határokat nem magad, hanem a "kuruc.infok" köré kellene húzni-ez az elhatárolódás sztem, hogy az ilyenek belefulladjanak a közönybe...
p.s. a Népszava azért annyira nem, mint a kuruc.info...:)

Mr. Kieran Hayes 2007.02.22. 14:49:04

Egyetértek ergével. Attól, hogy valamit negligálunk, nem foglalkozunk vele, neadjisten tabuként kezeljük, attól az még létezik. Nekem ez kissé struccpolitika szagú.

És egészen addig - szerintem - nem is kell különösebben aggódni, amig marginális csoportocskák szintjén maradnak. Viszont oda kell figyelni rájuk, ki kell beszélni a dolgokat, nehogy aztán szépen megerősödjenek.

Megértem azt is, aki nem ilyen türelmes mert mondjuk a fél családját annak idején meggyilkolták ezen eszmék örve alatt.

Ami mondjuk sokkal inkább zavar, az a rendőrség viselkedése az utóbbi időben. Nem tudok nem szándékosságot látni amögött, ahogy október 23-án azt a legfeljebb 500 bohócot rátolták a nyugis fidesz gyűlésre.

Pallos Levente 2007.02.22. 15:00:44

Marginális alakok meg a foglalkozás velük: koreai ügyfelem a héten azt kérdezte, mit szólok a neonáci felvonuláshoz?

A ballib sajtó (angolul csak ahhoz jut hozzá a külföldi) hatása: a koreaiak azt sem tudják, mi az a náci meg horogkereszt, néhány hete van itt, de a "fontos" hírekkel már tele a feje.

tudatlan 2007.02.22. 15:04:13

OK, az en olvasatomban az elhatarolodas annak kijelentese, hogy valaki nem vallal es nem is szandekozik kozosseget vallalni egy adott eszmet kepviselo csoporttal (amitol elhatarolodik).
Az egyet nem ertesnek egy sulyosabb fokozata, nevezzuk mondjuk totalis elutasitasnak. (Lehet persze, hogy felreertem az elhatarolodas szot, nemhiaba az a nickem ami:) )

Ilyen ertelemben, ha jol ertem elhatarolodsz kurucektol.

Ugyanakkor a fenti ertelmezest hasznalva az eszmek melyektol elhatarolodsz nem kepezhetik vita targyat, amennyiben a vita eseteben feltesszuk, hogy elofordulhat, hogy partnered meg tud gyozni a velemenye helyessegerol. (Meg lehet-e arrol gyozni, hogy helyes "fenntartasokkal viseltetni" a zsidokkal szemben?)

Ez pedig, ha tetszik, gatat szab a szabad gondolkodasnak. De azt hiszem ez normalis is, egyszeruen az egyen altal elfogadott normak letezesenek kovetkezmenye.





tudatlan 2007.02.22. 15:13:13

Kieran,

amig marginalisak, addig nem nagyon van mit kibeszelni. Ettol meg beszelni lehet roluk, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy a publicitas mennyisegetol es minosegetol erosen fugg, hogy marginalisak maradnak-e vagy nem, vagy esetleg igy felszinre hozunk-e feszultsegeket, amik egyebkent szerintem maguktol lassan oldodnanak.
Ha ez utobbi nem igaz (mar, hogy oldodnanak) akkor tenyleg van mit kibeszelni, de azt nem feltetlen a kuruc infoval valo osszefuggesben kene.

ergé 2007.02.22. 15:24:45

Mi a véleményetek a politikai korrektség (PC)dogmáiról?

Pl: az európai szocialisták vezetője, Rasmussen azt mondta, hogy minden eszközzel meg kell akadályozni a szélsőjobb EP-frakciójának megalakulását.

Én ezzel nem értek egyet. Mindenki számára szabad kell, hogy legyen a véleménynyilvánítás joga.

PS: a zsidóság is lehet kritika tárgya. Ahogy a romák, a magyarok, a melegek és a keresztények is.

Normális keretek között, persze. De a tabuk fenntartása csak torzuláshoz (és a szélsőséges vélemények megerősödéséhez) vezet.

tudatlan 2007.02.22. 15:29:02

erge, PC ugyben teljesen egyetertunk, PS ugyben is.
Ha ez ugyobbi a "fenntartassal viseltetni" miatt
kerult volna oda, akkor pontositok, pusztan zsidosaguk (tehat nem a cselekedetek/megnyilvanulasok stb) miatt "fenntartassal viseltetni".

Na meg egy temat - ugy erzem ideillik - bedobok
Mi a velemenyetet a Semjen fele "tomjen" baromsagokrol? (Betelepitesi strategia ugy)

ergé 2007.02.22. 15:31:38

úgy tudom, kiderült, hogy nem baromság... tényleg van ilyen stratégia

tudatlan 2007.02.22. 15:37:42

OK, a kerdest ugy ertettem, hogy baj-e, hogy van ilyen strategia, ha igen miert, ha nem miert nem, vagy ez nem miert, hanem ertekvalasztas (nemzeti erzelem?) kerdese?

Nomante · http://rosszpcjatekok.blog.hu/ 2007.02.22. 15:39:02

"...a Magyarországra érkező nem magyar ajkú migránsok származási országának jellegét, hazánk számára az _ázsiai migránsok különösen fontos szerepet kaphatnak a jövőben._ Erre a ma is megfigyelhető folyamatra/jelenségre - a benne rejlő lehetőségesek kiaknázásának céljéból - idokolt _ráerősíteni_ azzal, hogy egyes munkaerő-piaci szektorokban, és egyes személyi kör részére (pl. önfoglalkoztatók, kulcsszemélyzet) külön programokkal segítjük az ázsiai migránsok bevándorlását Magyarországra..."

:-S 2007.02.22. 15:50:29

Lehet, amcsi találmány, de Európában manapság messzebb jutott. (Talán Bushéknak köszönhetően?)

Arrafelé pl. ma is lehet adatot gyűjteni faji hovatartozásról - így mérhető, van-e pl. munkahelyi diszkrimináció -, ami felénk lehetetlen. Rendesen lehet vitatkozni abortuszon és bevándorláson. Ilyesmik.

Svenjazz 2007.02.22. 15:55:44

Sztem az elhatárolódás azt jelenti, hogy egy vélemény/csoport/akármi megjelenít egy véleményt, és te "mellettük állónak" tűnsz, de abban a pillanatban kifejezed egyet nem értésedet. Tehát elhatárolod magadat, kifejezvén, hogy bár úgy tűnhetett, de nem vagy velük.

Ebből következik, ha nem tűnsz közelinek nem kell elhatárolódnod.

Svenjazz 2007.02.22. 15:59:06

Na a PC meg nem véletlen.
Mindenhol, ahol egyes szavakhoz hihetetlen mennyiségű negatív asszociáció tapad, érthető hogy kialakul. (lásd USÁban a nigger szó jelentés(ei) és Mo.on ha azt mondod Néger. Szemantikailag ua. hétköznapi jelentésében ég és föld)
ja és magyarban a fekete=kávé neem?

medve 2007.02.22. 16:20:55

Kieran Hayes!

Szerintem is aggasztó október 23-a, de ehhez nincs szükség kurucinfóra.

Pallos Levente!

Igen, a baloldal politikai fegyverként használja a szélsőjobbal való riogatást. De ettől még nem kell publicitást csinálni egy szenylapnak.

Ergé!

Persze, hogy a zsidóság lehet krititka tárgya. Olvasd el a szombat.org-on indult kemény vitát aktuálpolitikai szerepükről. De a zsidóságnak gázkamrát ajánlani nem vita.

Tudatlan!

Mintha Semjénnek igaza lett volna, kénytelenek voltak beismerni.

Nomante · http://rosszpcjatekok.blog.hu/ 2007.02.22. 17:18:57

Még jó, hogy elvileg nem nyilvános:)

mborsik · http://abszurdisztan.freeblog.hu 2007.02.22. 18:43:19

Én rendszeresen átfutom a kuruc.infót, mindig találok rajta valami érdekeset, pl. nagyon jó tanácsokat azzal kapcsolatban, hogy milyen gázálarcot, védőszemüveget vegyek, ezen kívűl elég jó válogatást közölnek a határon túli magyarsággal vagy a teljesen elhallgatott cigánybűnözéssel kapcsolatos hírekből. A szövegek stílusából ítélve ezt a teljesen vállalhatatlan és öncélú zsidózást szerintem a sok szerkesztő egyike követi el, ez onnan is látszik hogy csak időközönként szaporodnak meg látványosan az ilyen cikkek. Egyetértek azzal, hogy ez egyébként többet árt nekünk, mint használ.

medve 2007.02.22. 19:46:30

Időnként?

gaucho 2007.02.22. 20:52:57

és ahhoz mit szólsz, hogy gyurcsány a che-bulin volt?

nyenyec · http://nyenyec.blogspot.com 2007.02.22. 21:02:39

Legyen szólásszabadság, legyen portálja, fóruma, zászlója, sajtója, pártja a rasszistáknak is.

Nem a cenzúra, hanem a társadalmi nyomásgyakorlás a megoldás. A társaságban recsegve fingást sem törvénnyel kell szabályozni, majd egyszer Magyarország is eljut arra a pontra, mikor ez már, ciki és nemcsak annak, aki csinálja, hanem a vele egy társaságban levőknek is.

- Józsi bácsi, aztán antiszemitizmus van-e a faluban?
- Hát az nincs, de igény az vóna rá.

medve 2007.02.22. 21:24:34

Gaucho! Felháborít. És mit szólsz a zsidóknak ajánlott zuhanyrózsához?

Mr. Kieran Hayes 2007.02.23. 12:52:25

Medve, és ez?

igazkuruc.freeblog.hu/

Ütős cucc. :)

Guild 2007.02.23. 13:23:47

Ellen kuruc, az eredetihez hasonló stílusban.
Itt a szélsőséges, nyilas, bűnöző, uszító, kirekesztő, gyűlöletkeltő, stb. szavak és a vér- előtag sűrű használata jellemző. A redőrök pedig hősök, akik megvédték a békés többséget a randalírozó bűnözőktől.
Attól, hogy egy ostoba oldal ellen irányul, nem lesz valami értelmes.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.02.23. 13:39:33

Zsák a foltját. Lakatlan sziget: kurucinfósoknál legyen a víz, igazkurucoknál a kaja, és stólbuci legyen a műsorvezető, ölni, erőszakoskodni nem ér.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2007.02.23. 15:19:36

prókátor, ilyen szintű szövegértési nehézségekkel, mint a tiéd, elég nehéz lehet posztolni és kommentelni:)))

(gy.k.: Gorgiasz kommentjét teljesen félreértetted... talán le kellene venni a szemellenzőt?:) )

Guild 2007.02.23. 15:27:28

prokator:
Lassan írom, hogy te is megértsd: az IGAZKURUC SZERINT hősök a rendőrök. Ezzel arra akartam rámutatni, hogy a kuruc elvakultságával szemben nem az értelem, hanem a másik oldal elvakultsága áll.
(Vigyázz, mert kezdesz kabaréba fordulni.)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.02.23. 16:10:00

Prokator, blogod polgárpukkasztó alcíme megérdemel egy pirospontot.

"III. András óta minden illegitim Magyari Honban"

:-)))

Guild 2007.02.23. 17:13:03

Vajon III. András még legitim vagy már illegitim?

Nomante · http://rosszpcjatekok.blog.hu/ 2007.02.23. 17:45:30

ellenkuruc? ahhoz azért elég gyenge szerintem.

Egyébként Úgytudom, hogy Szent István is illegitim volt már, legallábis a hatalmat erőszakkal szerezte meg.

Igazságot Koppánynak! :o)

ergé 2007.02.23. 18:13:24

persze azt is mondhatjuk, hogy Vajk volt az utolsó legitim ura a magyarságnak, aztán eladta az országot a nyugati nagymoguloknak :-)

és még a világnézetét is megváltoztatta, pfujj :-)))

Nomante · http://rosszpcjatekok.blog.hu/ 2007.02.23. 18:31:14

Nem beszélve arról, hogy teret engedett a az árpádsávos zászlókkal felszerelt szélsőségeseknek.
________

az árpád-sávos zászló

az árpád-sáv megjelenése a fasiszta, szálasi ideológiáját követő imre királyunk (1196-1204) nevéhez fűzödik. az első, zászló formájában elkövetett uszításról, a szintén fasiszta és intoleráns iv. béla (1235-1270) idejéből van forrásanyagunk. [aki egyébként, példátlan antiszemitizmusról és rasszizmusról tett tanúbizonyságot, amikor kirekesztő politikájával megpróbálta megakadályozni, a békés tatár népek munkavállalását és befogadását. hatalmát ávós módszerekkel tartotta fent.]
____
taplo.hu
süti beállítások módosítása