Az egykorvolt iraki diktátor dec. 30-i kivégzése és annak felvételei súlyos sebet ejtettek azon a hamvába’ holt elképzelésen, hogy Iraknak, mint életképes államnak – benne siítákkal, szunnitákkal és kurdokkal - van jövője. A sokadik generációs mobiltelefóniát forradalmasító, nappalikba csempészett kivégzés nemcsak politikai szempontból volt elhibázott, de emberek millióinak jóérzését sértette. A hóhérok „most megdöglesz te gyaur” jellegű ordibálásai korántsem győzték meg a jólnevelt tévénézőt arról, hogy Husszein utolsó kísérői egy mákszemnyit is különbek lennének az elítéltnél. A jóérzés csorbulásál persze súlyosabb következményei lesznek siíta-szunnita ellentétnek, amely eddig is polgárháborúval riogatott.

Az iraki kormány (az egyszerűség kedvéért nevezzük így az életbiztosítási ügynökök által messzire elkerült bagdadi végrehajtó testületet) a történtek ellenére nem volt rest, a nemzetközi közösség tiltakozása ellenére jóváhagyta Husszein két magas rangú tettestársának, köztük féltestvérének kivégzését is. Az ezúttal hóhér-ordenáréságoktól mentes, ma reggeli kettős akasztás úgyszint klasszul sikerült, figyelembe véve azt, hogy legalább az egyik akasztott teste egyben maradt. Miért is foglalkozunk ezzel, hiszen amint arra  az Egyesült Államok bagdadi nagykövete is rámutatott, a kivégézés Irak belügye. A mártírkalkulátor mindenesetre hármat mutat.

Az ország jövéjéért aggódókat azért gyorsan nyugtassuk meg; a mi Szekeres Imrénk kijárta, hogy az iraki NATO-parancsnokságon honvédő 17 fős magyar egységet további 10-15 fővel erősítsék meg. Biztonsági kockázatot mindez, amint az Irakban már csak lenni szokott, nem jelent.