Mintha csak Kafka, Ionescu, Örkény írná-rendezné: miközben főrendőreink egymás nyakát szorongatják és teljes repertoárral viszik színre a könyökölve-nyomulós, székbe ezerrel kapaszkodós, tipikusan káeurópai létharc-abszurdot, aközben néha oldalra pillantanak és pár másodpercre elengedik egymás nyakát: sebtiben leporolják a dulakodásban megfáradt uniformist, igazítanak egyet a pisztolytáskán, hogy a következő lélegzetvétel után egyszusszra üres szavakat kiabáljanak, úgymint "korrekt szakmai együttműködés" és "kikezdhetetlen mundérbecsület". Amint a vakuk elcsendesednek és a BETA-kamera is álomra szenderül, minden megy ugyanúgy: kéz a nyakra, kiszorítósdi, hol egy kanál víz?
Ez a "ki nézte ki magának a másik székét", "ki élvez nagyobb támogatottságot ebben a pillanatban", "ki a legnagyobb oszlató széles e hazában" vetélkedő egészséges magyar groteszkké fajult.
Ez a groteszk showbiz-nek unalmas; viccnek meg kicsit durva.
