Fasizálódás? De melyik oldalon?
2006. november 16. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Fasizálódás? De melyik oldalon?

Turul kollega alábbi bejegyzének egyik kommentelője linkelte be a Figyelőnet egyik cikkét, amely a fasizmus lehetséges erősödéséről szól. A témában megszólaltatott Gábor Kálmán szociológus érdekes eszmefuttatásai azt az érzetet keltik bennem, hogy az illető fordítva van bekötve. Néhány idézet tőle:

A szélesedő diplomás fiatalság miatt "a gyerekek megőrzik a szülők társadalmi státuszát, illetve középosztályosodáshoz vezet". Ez most akkor baj lenne?

"A fő probléma az, hogy a magyar fiatalok állampolgári ismerete nagyon alacsony és a demokratikus érzékenységük is csekély. „Ez egyfelől abból adódik, hogy az oktatási rendszer egy autoriter viselkedési formát tükröz, másfelől nálunk nem volt olyan demokratizálódási folyamat, mint Nyugaton a hatvanas években. Az az intézményrendszer, amelybe az ifjúságot becsatornázták, nem törődik ennek fontosságával”

Nézzük csak: az állampolgári ismeretek éppenséggel az idősebb rétegek körében hiányoznak, mivel nekik sajnos az őket gyereknek néző kádárizmus idején kellett felnőniük, amelyben nem lehetett elemezni, részleteiben megismerni a hatalom működését, egyáltalán: nem létezett demokratikus intézményrendszer. Továbbá: A Nyugaton a hatvanas években történt "demokratizálódási folyamat" az értelmiség és a diákok szélsőbal (sokszor az anarchizmus, maoizmus) felé történő elmozdulása volt, ami az Olasz- és Franciaországban megtörtént zavargásokhoz vezetett. Persze G.K. szociológus számára ami nyugaton demokratizálódás volt, az itthon fasizálódásnak számít.

A fasizmus (leegyszerűsítve) a kollektivizmusra, az egyengondolkodásra, a társadalom megszervezésére és az erőszakszervezetek uralmára épül. Kíváncsi lennék, hogy G. K. mit gondol azokról a honi liberálisokról, akik a még határozottabb rendőri fellépést követelik, és Gergényire gerjednek. És pitiáner módszerekkel próbálják megakadályozni különböző társadalmi csoportok véleménynyilvánítását. Mindezt a rend, nyugalom, békesség nevében, karhatalmi erőkkel teszik. Nem ez a fasizálódás valódi veszélye?

És én még egy olyan heterogén tömeget nem láttam, mint az elmúlt hónapok tüntetéseinek résztvevőit. Spontánul, szervezetlenül, erkölcsi felháborodásuknak hangot adva éltek gyülekezési jogukkal, hogy kifejezzék tiltakozásukat a demokrácia játékszabályait cinikusan felrúgó államhatalommal szemben. Mondhatni: szembeszálltak a fasizálódással.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr4017882

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: graco president pump 2019.05.31. 13:51:13

TOP 20 rock-dal a Classic Rock magazine történetében - RockStation

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2006.11.16. 20:35:19

Ezek a dolgok megint le lettek egyszerűsítve, és akkor könnyű belemagyarátzni ezt-azt. Ez a fasizálódás dolog is pont olyan, hogy egy szociológus x-edik emeleti irodájából lehet hogy annak látszik, közelebbről azért árnyaltabb. Abban én egyetértek, hogy vannak ilyen tendenciák, ami nem ugyanaz, mint az, hogy csak ilyenek vannak, vagy kifejezetten ezek vannak, ha valaki jobban körülnéz, (péládul a tévé ostrománál is) a balos radikális-anarchista-antiglobalista-stb. társaság is gyarapszik.
Másrészt rendet kellene tenni atekintetben is, hogy mi a tököm az a fasizmus, mert hogy például nem ugyanaz, mint a nácizmus, ezt mindenki elfelejti. Igaz ugyan, hogy egyik megerősödésével sem járnánk jól. Ezek az arcok viszont nem a fasizmust, inkább a kér ivlágháború közötti Magyarország ideológiai zűrzvarját képzelik vissza, antiszemitizmussal, és nagy magyarországgal. Ezt köszönhetjük a komcsiknak is, akik, mivel elszakították a szálakat 45 után, nem hagyták meg azt a lehetőséget, hogy a kutúránkból szépen kimúljanak bizonyos, veszni való dolgok.
Mellesleg szerintem az állampolgári ismeretek a mai fiataloknál is alaposan hiányoznak, amiben az oktatás is ludas, (erről asszem ma írtam is a hírszerzőn:))
Annyit még viszont, kedves ergé, abban igazad van, hogy az emberek heterogénen, és a kormány ellen mentek az utcára, de sajnos éppen azok lettek a hangadók, akik ha nem is fasizmust, de olyan dolgokat akartak bevezetni, amik nem éppen a klasszikus demokrácia sajátjai.

kisgyerek 2006.11.16. 21:28:01

Kedves smalladam!
Tartok tőle, hogy ismét beleestél korunk rákfenéjébe, az "egyrészt-másrészt" relativizmusba.
Szerintem napjaink tüntetői esetében szó nincs ideológiai motivációkról. Érzelmi, neadjisten erkölcsi motivációról annál inkább.
Egész egyszerűen demagóg és visszataszító, amikor ebbe "fasizálódó" tendenciákat magyaráznak bele. Hidd el nekem, hogy sokakat az lök a szélsőjobboldalra, hogy a csapból is a fasizmus-rasszizmus-antiszemitizmus trió ömlik.
Egyébként nem értem azt, hogy miért harcol a mai magyar baloldali/liberális (öndefiníciójuk szerint) értelmiség a "fasizálódó tendenciák" ellen? Magyarországon az a néhány tíz / esetleg száz kopasz újnáci megér ennyi energiát? Nem veszélyesebbek azok, akik még 16 évvel ezelőtt is a másik szélsőséges diktatúra és egy idegen megszálló hatalom készséges kiszolgálói voltak és ma is a hatalomban tevékenykednek?
Akik 1968 óta már vagy ötödször sodorják súlyos pénzügyi válságba az országot? És a problémákra mindig ugyanazt a meddő választ adják?
Én részemről sz@rok a "fasizálódó tendenciákra" mert 2006. szeptember 1. óta havi nettó 7 ezer ft-al kevesebb a fizetésem, a lakáshitelem törlesztőrészlete viszont nemigen csökken mostanában. A távhő díjáról pedig még nem is emlékeztem meg.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2006.11.16. 23:35:13

Isméét? Számon vagyok tartva, ez tök jó:)

Még szerencse különben, hogy szándékom szerint pont nem erről szólt a postom, hanem arról, hogy kétség kívül vannak (lesznek?) ilyen jellegű csoportocskák Magyarországon, sőt és mitöbb, de nem csak erről szól a dolog. Mélyebb értelmezésekbe hadd ne menjek bele.

Másrészt-egyrészt? Ám legyen, alkatilag ilyen vagyok, a leegyszerűsítő magyarázatokat képtelen vagyok elfogadni. Hogyha ettől az lesz a stigmám, mint mindenkinek, aki ilyen megközelítésből próbál véleményt fogalmazni, hogy egyszerre leszek náci és zsidóbérenc, hát mi a f@szt csináljak? Írjam át a géntérképemet?:)

Hogy a magyar értelmiség egy része miért harcol ezek ellen a tendenciák ellen? EGYRÉSZT nyilván mert harcolni (értsd: valamit csinálni) kell ellenük. MÁSRÉSZT én sem tudom mit hisznek magukról, időnként enyhén szólva röhejes farizeusság Gusztos Péter egynémely köztéri akciója, vagy maga a Hanti Vilmos-féle MEASZ, ez a máig harcoló Ságvári-partizánbrigád. Valaki kihívhatná őket végre a Brjanszki erdőből (képzavar, If I may)vége a háborúnak baszkikám.

Nektek a liberális/baloldali értelmiség különben úgyis mindig gyanús lesz. Szvsz ezzel igazából vitatkozni sem lehet, és kész. Ez meg az ő bajuk.

Én különben azt sem teljesen értem, hogy a zavargások kapcsán a kormány-ellenes jogos felháborodásotok alapjáról kiindulva miért kell mentegetni azokat a gyökereket, akik sámántáncot jártak a Kossuth-téren?

Lehet, hogy sokat foglalkozom (mondjuk én, más nevében (hírszerző szerkesztőség,liberális/baloldali értelmiség, dávid ibolya, neokon-zsidó világösszeesküvés) nyilván nem fogok beszélni) velük, de nekem nem kell megmagyarázni, hogy ti, elegáns fekete szövetkabátot vagy piros-fekete Sherpa túrázódzsekit viselő polgári ándergárnd fijukák nem vagytok ugyanazok, akik. (A Szent Imre templomban végzett empirikus viseletszociológiai mélyfúrásaim eredményeit ne kérdőjelezze meg senki.)

A postjaimban leírtakat meg lehet rostálgatni nyugodtan, ha magnóra mondja valaki, és fordítva lejátssza, akkor a sátán dícséretéről szóló szöveg lesz hallható.

"Na minden világos csávókáim?":)

homopoliticus · http://homopoliticus.freeblog.hu 2006.11.17. 08:46:11

A tüntető tömegek az én tapasztalataim szerint is eléggé vegyes összetételűek voltak, de pont ezért nem igaz, hogy mindenkit a jogos erkölcsi felháborodás mozgatott. Voltak közöttük bőven olyanok is, akik szimplán a balhét keresték. Meg persze a sámánok, a nemannyirasámán szélsőjobbosok, a nem annyira szélső jobbosok, de biztos vagyok benne, hogy pl. hívő kommunisták is voltak, valószínűleg reménytelen felsorolással kísérletezni.

Fasizmus nincsen most nálunk, az biztos. A kormány (hogy is mondjam) vitatható politikája sem fasizmus, a rendőri túlkapások sem. Az viszont már érdekes kérdés, hogy a helyzet, amiben most vagyunk, nem emlékeztet-e kísértetiesen a weimari Németországra. Népszerűtlen demokrácia, veszekedő pártok, állandósuló "most akkor mi van?"-élmény. Gazdasági nehézségek, bizonytalanság, hasonlók. Igen, nem fasizmus, az más, hanem nácizmus. De közös vonásuk, hogy az ilyen táptalajt szeretik, nem?

nyeglah 2006.11.17. 23:24:07

Nekem a Kossuth-téri sámánok sokkal szimpatikusabbak , mint azok, akik kresz-táblákkal basszák seggbe az alkotmányos alapjogokat. És nem mellesleg, sokkal kevésbé veszélyesek.

A fasizmus/nácizmus téma felmelegítése teljesen logikus. Itt egy tökéletesen hitelét vesztett kormány, amely szétkúrta a gazdaságot, s a következő hónapokban-években vagy államcsőd, vagy pedig nagyon népszerűtlen megszorító intézkedések várhatók -- amelyek amúgy épp az ő szavazóikat sújtják a leginkább. Ugyanakkor a ballib média meg értelmiség életre-halálra elköteleződött a koalíció mellett (ami nem csoda, hiszen valamilyen úton-módon mindannyian az állam csecsén lógnak). Nyilvánvaló, hogy kormányváltás esetén a Fidesz nem szarozna, mint 1998-ban, hanem akit lehetne, kibaszna a picsába -- tehát a megmondóembereknek alapvető egzisztenciális érdeke, hogy ez a kormány maradjon. Erre egyetlen esély van: elhitetni, hogy ami most van, az a kisebbik rossz, mert ha ők eltakarodnának, akkor Satu lenne a belügyminiszter, Debil a főkapitány, Bácsfi Diána az Akadémia elnöke, s mindenkinek a seggébe Árpád-sávos zászlót dugnának, kivéve azokéba, akiket egyből a Dunába lőnek.

Ezt a stratégiát az antifasiszta médiaoffenzíva remekül megmutatja. Így most Tamás Pálnak meg - állami - intézetének nem a sarkkörön túlra menekülő baranyai romákkal kell foglalkoznia, a Figyelőnek nem kell a gazdasági csődöt elemeznie, a PC nyugodtan húzogathatja a pénzeket az egyik kormánypárttól, s a Népszabadság sem kénytelen mondjuk a kilőtt szemű emberről írni -- hiszen a kopaszok már a spájzban rugdossák a kukákat.

A stratégia egyelőre, úgy tűnik, beválik, a Fidesz népszerűsége zuhant, s az emberek is egyre többet beszélnek a "feléledő szélsőjobboldali veszélyről", a kormány alkalmatlansága helyett. Ugyanakkor lehet, hogy rá fognak baszni, mert ha sokat szélsőségesezik a kormányt nem túlságosan kedvelő, de amúgy visszafogott fószereket, akkor azoknak egy idő után tele lesz a tökük, s fel fogják vállalni a radikálisabb megoldásokat is.

Dr. Minorka 2006.11.18. 15:42:45

"A stratégia egyelőre, úgy tűnik, beválik, a Fidesz népszerűsége zuhant, s az emberek is egyre többet beszélnek a "feléledő szélsőjobboldali veszélyről", a kormány alkalmatlansága helyett."
Esetleg nem az ellenzék alkalmatlanságáról van szó? Arról, hogy Orbán méltó párja Gyurcsánynak a tehetségtelenségben? Konkrétan milyen alternatívát kínál?

kisgyerek 2006.11.18. 16:06:14

nyeglah szívemből szólt.

Kedves Dr.úr, nem vetted még észre, hogy ha Orbán alternatívát kínál, akkor rászáll az egész balliberális siserehad, és megmagyarázzák, hogy a zorbán mindenféle végrehajthatatlan populista ígéretekkel operál, na meg ha végrehajtanák akkor ütne csak be igazán az államcsőd, meg egyébként is náci. Aztán fél év és előveszik, és sajátjukként kampányolnak vele, választást nyernek, és basznak megcsinálni.
Hát ez van.

Dr. Minorka 2006.11.18. 17:06:25

Ha belegondolsz, hogy micsoda hajmeresztő dolgot írsz...
Jól értem, hogy a Fidesz nem bontja ki az igazságot teljesen?:) A bánatba! Nem az a politikus feladata, hogy alternatívát kínáljon? Tesék megvédeni, érvelni, küzdeni!
A pénzügyi megszorításokat a Fidesz is csak az MSZP által favorizált módon és összetételben tudja elképzelni? Ha nem, akkor mit kínál helyette. Nem csak lózungokat várnék, hanem számokat is, hogyan nézne ki a költségvetés januárban, februárban, stb. Ebben a szellemben a többi témát is...
Vagy várni arra, hogy annyira rossz lesz a helyzet, hogy a másik fél szvazói otthon maradnak...

kisgyerek 2006.11.18. 22:07:27

Nem, nem.
Én egy klasszikus csapdahelyzetről írtam.
Szerintem teljesen mindegy, hogy a Fidesz mit mond, mit tesz, milyen alternatívát kínál, mert a másik oldal nyomasztó médiafölénye által képes bármit az ellenkezőjére fordítani és viszont. Azaz teljesen mindegy, hogy a Fidesz mit bont ki és mit nem.
Tévedés ne essék, én sem tudom, mi lenne a helyes stratégia, amit a Fidesznek követni kellene. (Dehogynem: a fegyveres lázadás ;) )

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2006.11.19. 21:14:32

Én megpróbálnék stratégiát kidolgozni ez ellen a csapdahelyzet ellen, ahelyett, hogy folyton lyukra futnék. Ha a fidex komolyan gondolja ezt a médiafölény-dolgot, akkor valamit ki kell találnia ellene. De inkább a sváby elleni higgadt felkészültséggel, mint a bayer zsolti nyálfröcsögtető ellencsapásaival.
Szerintem.

nyeglah 2006.11.20. 04:14:36

Bizony, a Fidesz tényleg nem bontja ki az igazság minden szálát. Nyilvánvaló, hogy most csak megszorításokkal lehet elkerülni az államcsődöt, akárki van is kormányon. Orbánék persze lapítanak, mint szar a fűben, kivárásra játszanak. Ezt pedig rosszul teszik.

A náci-fasiszta-klerikális-stb. jelzőn kívül van még egy toposz, ami a jobboldallal kapcsolatban beégett az emberek agyába: az, hogy dilettánsok. Már az MDF-kormányban is "túl sok volt a bölcsész", s Hornék ügyesen kampányoltak a "szakértői" kormánnyal. Azóta is, még a jobboldali emberek egy része is úgy érzi, hogy az államigazgatáshoz, gazdasághoz, "szakmai" kérdésekhez a ballibek jobban értenek, ha elvtelen köcsögök is, de mégiscsak ügyes technokraták; ha meghamisítják is a GDP-adatokat, legalább tudják, hogy mi az a GDP. A jobbosok meg csak az ideológiával foglalkoznak. Ez a bélyeg - amely a médiában afféle axiómává vált, tehát már nem is nagyon bizonygatják, csak ismételgetik - jóval nehezebben távolítható el, mint a náci izé. S jelentősen csökkenti a Fidesz választási esélyeit, hiszen csak az ideológiailag átfűtött emberek szavazataira számíthat biztosan.

Na már most, a Fidesz nem is tesz túl sok mindent, hogy ezen a képen változtasson. Persze lehet arra hivatkozni, hogy "nem mondunk semmit, mert a szocik ellopják az ötleteinket", csak éppen így - a kemény magon és a mindenkori protest-szavazókon kívül - mi a faszért szavazna rájuk bárki. Olyan gyík a kommunikációjuk, hogy egyszerűen nem tűnnek képesnek arra, hogy el tudják kormányozni az országot. Az utóbbi egy-két évben egyetlen előre mutató javaslatuk sem volt, még a választási programjukat is az utolsó pillanatban baszták össze, aztán magyarázkodhattak, hogy a három közkézen forgó változat közül melyik az igazi.

Ezt a csapdahelyzet-szöveget azért találták ki, hogy elfedjék saját tehetetlenségüket. A média baszkurálásának amúgy is ki vannak téve, ebből a szempontból tök mindegy, hogy mondanak-e valamit. Viszont a saját szavazóikat vehetnék annyira komolyan, hogy elmondják nekik, mit is akarnak csinálni.

Persze mindettől függetlenül Gyurcsánynak el kell takarodnia a jó kurva anyjába, de ez egy másik történet.

Dr. Minorka 2006.11.20. 10:30:19

Ez a dilettáns izé már szerintem idejét múlta. Mióta kiderült, hogy a koalíció fényévekkel nagyobb dilettáns.

Guild 2006.11.20. 12:45:15

Ha én lennék a Fidesz kommunikációs tanácsadója, azt mondanám nekik, hogy ha van is tervük a pénzügyi válság megoldására, azt gondosan zárják el. Komoly tervekkel elég a választás előtt előhozakodni. A megszorítások komoly kihívást jelentenek az MSZP számára, mert magát a törzsszavazó tábort is kikezdheti, ezért a Fidesznek minél kisebb támadási felületet szabad nyújtania. Egy kidolgozott terv tálcán kínálná a baloldali véleményformálóknak a lehetőségeket. A tényeket meg amúgy is figyelmen kívül hagyják, vagyis továbbra is az MSZP lenne a szakértő, a Fidesz pedig a dilettáns, aki a tervével még nagyobb bajt idézne elő. Egy nagyon visszafogott politizálásra lenne szükség, hogy a gázszámla meg bérlet ára legyen a beszédtéma, de közben legyen ott az infó, hogy a Fidesz jobban csinálná.
Tavasszal részben a választói rövidlátás eredményeképp nem lett következménye az ország csődközelbe kormányzásának. Szerintem most a megszorítások miatt éri el az MSZP-t az a népszerűség vesztés, ami az elkrt kormányzás miatt megérdemelt volna. De ehhez a Fidesznek nem szabad kibontani azt az igazságot, hogy a megszorításokat más sem kerülhetné meg.
Abban viszont egyetértek, hogy a Fidesznek gyenge a kommunikációja (bár tavasz óta mintha javult volna), és nincsenek konkrét terveik.
süti beállítások módosítása