Kéjes borzongás fut végig a hátamon. No nem a randalírozás miatt, hanem mert politikatörténeti mérföldkőhöz érkeztünk. Bencsik András ugyanolyan hülyén néz és ugyanúgy nem érti, hogy most mi van mint Horn Gyula.

Jó, Gyula esetében elfogadjuk, hogy ő általában nem tudja, hogy mi a pálya, ha tömegek gyűlnek az utcára. '56-ban is ütlegeléssel pótolta a fejéből sistergő gyorsasággal távozó gondolatok hagyta űrt. A Horn-féle különös jelenségre utal a maga szégyenlős módján a Fiatal baloldal is arconverős Agyhalál kampányával.

A Demokrata boci szemű főszerkesztőjének meg csupán arra az Festinger által leírt szociálpszichológiai jelenségre hívnánk fel tisztelettel a figyelmét, melyet a szakma a kognitív disszonanciaként ismer. Azaza a köztársaság miniszterelnöke fejében attakra kerül sor a hazudtam és a jó ember vagyok fogalmak között. Az ellentmondást a tüntessetek csak, úgysem mondok le, mert értetek hazudtam - zagyvasággal oldja fel (és egy kis repülőzéssel vezeti le).

A lemondásért még egy kicsit dolgozni kell.