Ha valaki megkérdezné tőlem, csak úgy, kontextus nélkül hogy akarom-e, hogy az EU a magyar parlament kihagyásával, saját hatáskörben bárkit letelepíthessen az országban, gondolkodás nélkül nemmel felelnék.

Egyrészt ez nyilvánvalóan olyan kérdéskör, amiről minden esetben a nemzeti parlamenteknek kell döntenie, punktum. Másrészt az eurokraták a tavalyi őszi válság során bemutatták, hogy ezt a kérdést, amikor forró a helyzet, képtelenek kezelni.

Mégsem megyek el most hétvégén a népszavazásra. Ennek több oka van, de ha röviden össze akarom foglalni, akkor azt kell mondjam, hogy a kontextus miatt. A történet azonban ennél sokkal bonyolultabb.

*

2013 októberében jelentkeztem a Komáromy-ösztöndjíra, amihez előzetesen le kellett gyártani pár anyagot – projektösszegzés, motivációs levél, ilyesmi. A választott témám a menekültügy volt, ugyanis azon a nyáron már látszott, hogy valami változóban van a migrációs útvonalakkal kapcsolatban: fél év alatt hatszor annyian érkeztek Magyarországra, mint ami a korábbi években az éves átlag volt. Ezt írtam az egyik anyagban: „A jelenlegi adatok viszont felvetik a kérdést: új front nyílik a schengeni övezet délkeleti határán? (...) A friss adatok és a debreceni, győri tapasztalatok tükrében tehát kifejezetten fontos lenne, hogy a hazai közbeszéd elkezdjen foglalkozni ezzel a problémával”.

Tavaly, a Keletinél kialakult káoszban nézelődve úgy éreztem, hogy soha nem volt annyira igazam, mint amikor a bíráló bizottságnak arról beszéltem később, hogy hamarosan ez lesz a legforróbb téma Európában. Örökre beleégtek az agyamba azok a képek. Amióta apa vagyok, még többször jutnak eszembe az aluljárókban összezsúfolódott családok, főleg a gyerekek. Az a pillanat, amikor az éppen csak eloszló könnygázfelhőben egy pár nekiállt a pályaudvar melletti járdán, egy kiterített pléden pelenkázni egy nagyjából akkor kiskölyköt, mint most az én fiam.

Európát valóban nagy próbatétel elé állította a kérdés, és Európa bizony nagyon rosszul vizsgázott eddig ezen a teszten. Nyilván nem fogadhatunk be mindenkit anélkül, hogy ezzel ne okoznánk elképesztő bonyodalmakat magunknak, de a háború elől menekülőkkel valamit kezdeni kell. Nyilván nem fogadhatunk be olyanokat, akik nem fogadják el az európai értékeket, márpedig köztük bizony vannak ilyenek – és ez akkor sem változik, ha láthatóan köztünk is. Nyilván nem engedhetünk be ellenőrzés nélkül milliókat, köztük akár csak azt a tucat terroristát, akik aztán Párizsban, Brüsszelben gyilkoltak, vagy bujtottak fel gyilkosságra itt élő embereket. Nyilván értelmetlen egy kvótarendszer, mert senki nem fog Magyarországon vagy Bulgáriában maradni, ha mehet Németországba vagy az Egyesült Királyságba is. Hát mi is odamegyünk, egyre többen.

*

Ennek azonban tulajdonképpen semmi köze a most vasárnapi népszavazáshoz. A kormány hat év alatt tökéletesre csiszolt, a mocskos bulvártól a súlyosan részrehajló közmédiáig terjedő propagandagépezete azt akarja elhitetni velünk, hogy a fenti kérdésekben döntünk, meg arról, hogy akarunk-e disznóhúst enni és pálinkát inni. Szó sincs erről. Mások mellett a nem éppen EU-imádó Bakó Bea és a nem éppen vonalas ellenzéki Stumpf András kollégám is megírta, hogy még az érvényes népszavazásnak magának nincs jogi következménye. Eközben a kvóták ügyét, bár még él az egykori döntés már legközelebbi szövetségeseink, a V4-ek vezetői is halott ügynek tartják; plusz folyamatban van vele kapcsolatban egy kereset az Európai Bíróságon, amit pont az ilyen ügyek rendezésére találtak ki.

Elsődleges cél így egyértelműen a Fidesz erődemonstrációja, a pártszervezet és a hívek mozgásban tartása − ehhez pedig minden létező eszközt bevetnek a kormány potentátjai. Az Orbán-kurzus elsődleges ismertető jele a szimbolikus politikai térben, hogy állandó harcban kell állnia. Hogy éppen a balliberálisokkal, Brüsszellel, a multikkal, a rezsidémonnal, a civil szervezetekkel, Sorossal, a bankokkal vagy a drogmaffiával, az mindegy. Mozgásban kell tartani a szavazótábort, össze kell kötni az aktuális ellenséget a valódi, bár egyre kevésbé működő ellenzékkel, a kormányfüggetlen sajtóval, minden kritikai hanggal. Ebből a szempontból a legjobb mumus az eltérő vallású, eltérő bőrszínű, szegény bevándorló/menekült. Lehet vele félelmet kelteni, a félelem pedig a leghatásosabb, de egyben a legveszélyesebb eszköz bárki politikai eszköztárában.

Félelemkeltésből nincs hiány. Teleplakátolták a legkisebb falvakat is. Annyi „kényszerbetelepített” menekültet ígértek már be a fideszes fórumokon különböző településekre, amennyit összesen nem kéne visszavennünk, még ha mindenki vissza is küldené a nálunk regisztrált menedékkérőket. Elveszik a munkát, veszélyeztetik az életformánkat, robbantanak, megerőszakolják a nőket. Nógrádi György ugye már lövetne is a határon. Teljesen elszabadultak az indulatok. Aztán esetleg, néha jön a jó zsaru, Balog, vagy más, hogy hát ezek tényleg áldozatok, de nem itt hanem ott kell segíteni.

Csak az a baj, hogy az utca embere-riportokat, a Facebookot, a kommentszekciókat tekintve a félelem- és gyűlöletkeltés elképesztően eredményes, a jó zsaru vonal meg csak az ingadozók megnyugtatására van. A Fideszt addig nem érdekli, hogy a legrosszabbat hozza ki az emberekből, hogy tovább mélyíti az árkokat, amíg az emberek jelentős része a „migránsokon” élheti ki az összes frusztrációját, ahelyett, hogy azon gondolkozna, hogy a kormánypárt és érdekkörének különböző képviselői hogy és milyen formában szívják le az állandóan szapult Brüsszel által biztosított forrásokat. A végletekig felkorbácsolt gyűlölet és a félelem azonban október másodika után is velünk marad, és valahová terelni kell az irányát majd akkor is.

*

Nekem meg csak az jár a fejemben továbbra is, ahogy pelenkázzák azt a gyereket a Keleti melletti járdán, és nem tudom, nem akarom, nem fogom, nem vagyok hajlandó gyűlölni azt a három embert. Meg az is a fejemben jár, hogy közben a sok-sok pénzért magyar állampolgárságot vásároló gazdag muszlimokkal semmi baja kormánynak, az ebből befolyó profit meg folyik kifelé a homályzónákba. Meg az, hogy a népszavazás csak akkor fontos a Fidesznek, ha ők csinálják, miközben a vasárnapi nyitva tartásról szóló referendumot minden jogi lehetőséggel és kopaszokkal akadályozták.

Az egyetlen olyan kimenete a szavazásnak, aminek köze lehet a célhoz, hogy Orbán fel tud villantani egy népszavazást, tud hivatkozni végre rendesen a magyar népre, mert ez nem csak egy „nemzeti konzultáció”, hanem valódi demokratikus szavazás.

De hogy mihez kezd ezzel Orbán Viktor, azt sem ő, sem a fideszes politikusok nem hajlandóak elárulni. Tehát még ha így is értelmezem – ti. hogy a kérdéstől függetlenül a kormány a támogatásomat szeretné megszerezni egy ügyben – akkor is egy biankó csekkről van szó. 2010-ben egyszer adtam egy biankó csekket a Fidesznek, és nagyon megbántam. Nem teszem meg még egyszer.