„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” Ez lesz a kérdés, amelyre válaszolhatunk, már azt is tudjuk, mikor: október 2-án. Márpedig ha az ember nem Fodor Gábor, és szerencsére kevés ember Fodor Gábor, akkor az épeszű válasz erre a látszólag egyszerű kérdésre: nem. Nyilván nem akarom, hogy az ország szuverén ügyeibe, abba, hogy kit engedünk be és kit nem, bárki kívülről beleszólhasson, a fejünk fölött dönthessen.

El kell tehát menni szavazni? Be kell húzni a nemet keményen?

Nehéz most jó választ találni erre a kérdésre. Nem kicsit. Nagyon.

Először is azért, mert ez a népszavazás teljesen értelmetlen. Ez pedig a népszavazás intézményéből magából következik. Mert mi is a következménye bármilyen referendumnak, ha az érvényes és eredményes? Az, hogy az Országgyűlés jogszabályt alkot az adott kérdésben, mégpedig a népakaratot kifejező jogszabályt.

Kit, mit kötelez tehát egy magyar népszavazás eredménye? A magyar Országgyűlést. Senki mást. Brüsszelt pont nem. A helyzet ráadásul az, hogy az Országgyűlésben értelemszerűen többségben vannak a kormánypárt képviselői. Akik tehát akár holnap hozhatnának jogszabályt, amilyet csak akarnak. Parlamenti határozatot mondjuk, hogy nem, nem, soha, Brüsszel nekünk nem ugathat, stb. A Jobbik segítségével az alkotmányt is módosíthatnák, oda is beírhatnák, hogy az Országgyűlés feje fölött senki nem dönthet arról, ki jön ide és ki nem. A kormánypártok álláspontja ismert, nem akarják a „kényszerbetelepítést”. Egy számukra sikeres népszavazás után viszont pontosan annyi jogosítványuk és hatásuk lesz, mint ma van. Semmivel sem több.

Tehát ha a kérdésre adott „nem” válasz önmagában egyértelmű is, ez cseppet sem jelenti, hogy el is kell mennem szavazni, hiszen a szavazatom egyáltalán nem befolyásolja az ügy kezelését, kimenetelét.

Vagy ha igen, annál rosszabb.

Egyetlen eset lehetséges ugyanis, amikor érvényesülhet a feltételezhető népakarat (ne a fejünk felett döntsenek). Van olyan döntés, amely a magyar parlament jogkörébe tartozik, s általa el lehet érni a kívánt célt. A döntés nem más, mint hogy mi is kilépünk az EU-ból. Akkor bizony nem dumálhatna bele Brüsszel, hogy kit telepít ide. Ez lenne az egyetlen biztos módja annak, hogy a kormány teljesíthesse a nép akaratát saját hatáskörben. Hogy érvényt szerezzen egy győztes népszavazás eredményének.

Persze más lenne az eredmény, ha a kérdést korrektebbül, mondjuk így tennék fel:

„Ellenzi-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését olyan áron is, hogy inkább kilépne az EU-ból, csak hogy ez meg ne valósuljon?”

Erre is nemmel felelnék természetesen. Magyarországnak érdeke az EU-tagság, ez egészen nyilvánvaló, bármit mond is Lázár János „magánember”. (TGM már felhívta a figyelmet, hogy polgári demokrácián belül a kormányinfót tartó csúcsminiszter fogalmilag nem lehet magánember, TGM-nek pedig ebben igaza van.) Szóval: attól, hogy egy adott kérdésre van válaszunk önmagában, még nincs értelmes válaszunk semmire. A körülmények, az ár ismerete nélkül ugyanis teljesen értelmetlen válaszolgatni.

Akar-e ön vadiúj, szuper autót?

Igen.

Akar-e ön vadiúj, szuper autót, ha a megszerzéséhez el kell adnia a lakását, tehát hajléktalan lesz, viszont lesz vadiúj, szuper autója?

Nyilván nem.

Ilyesmi.

Minthogy mindenféle konzultációs papírok vannak a Fidesz birtokában, ráadásul vannak még közvélemény-kutatások is, amelyek mind azt mutatják, hogy kötelező brüsszeli kvóta ötletét a magyarok baromságnak tartják, erről nyugodtan lehet értesíteni Merkelt telefonon vagy személyesen. Ehhez igazán nem kell népszavazás. Ha Juncker meghatódik a magyarok véleményétől, ahogy nyilván nem, a vélemény ismert.

A kormány dolga népszavaztatás helyett inkább az lenne, hogy nemzetközi partnereket találjon a kvótaellenes állásponthoz. Ha ugyanis a Tanácsban többségbe kerül az ezt elutasító miniszterek, kormányfők tábora, nem lesz kvóta. Ott lehet ezt elérni, esetleg még bíróságon. Lehetne még európai népszavazással is − ha lenne olyan intézmény a magát egyébiránt rendkívül demokratikusnak tartó EU-ban (ami van, az vicc, azt ne tekintsük népszavazásnak). Ahhoz persze melózni kellene, megpróbálni mindent, ügyesen, bravúrosan, hogy a belső álláspontot hangoljuk úgy Brüsszelben, ahogy az nekünk jó, ahogy mi helyesnek gondoljuk. De hopp! Pont erre tartjuk a diplomatáinkat, politikusainkat, nemde?

Nem arra, hogy Brüsszelt semmire sem kötelező népszavazások tábortüzéhez invitáljanak, hátha sütök nekik ott egy kis belpolpecsenyét.

A cél nyilván ez. A kormány valójában nem kivezetni akarja az EU-ból az országot (igaz, a két vicces kedvű angol troll, Boris Johnson és Nigel Farage sem kivezetni akarta Britanniát), csupán belpolitikai hasznot akar húzni egy jogos érzület meglovagolásából. Éppen úgy egyébként, ahogy a briteknél is történt. Természetesen az ellenzék is ezt szeretné, hasznot magának, ha már előállt ez a helyzet és nem tudta megakadályozni a népszavazás kiírását. Molnár Gyula, az MSZP újdonsült elnöke már ki is mondta: bojkottra szólítanak. Kézenfekvő húzás: a sajátjaimhoz számolhatom a végén azokat is, akiket egyszerűen nem érdekel a kérdés és sosem mennek szavazni. Ha tehát nem járul elég ember az urnákhoz októberben, ha többen maradnak otthon inkább, azt úgy fogják értelmezni: az ellenzéket támogatták.

Azt már leírtam fönt, hogy igennel nyilván nem szavaznék. Azt is leírtam, nemmel miért nem szavaznék. Marad tehát, hogy maradok otthon. Akkor viszont egy olyan MSZP malmára hajtom a vizet, amely épp Hunvald Györgyöt választotta helyi vezetőjének.

Ez a dilemma, kérem. Valószínűleg így is otthon maradás lesz ebből, de majd még eldöntöm. Van idő októberig.

Ma még egyetlen dolgot tudok csak biztosan:

Ezt a népszavazást kár volt kiírni.

(Ismerős helyzet, ugye?)