Kilencvenhat éve, a trianoni békeszerződés végleg felszámolta a történelmi Magyarországot. A nemzeti tragédiának nagyon rövid időn belül emléket is állított az I. világháborúból és folyományaiból épp hogy csak feléledt Budapest népe.
1920. június 4-én írták alá Franciaországban a trianoni békeszerződést, amely végleg megszüntette a történelmi Nagy-Magyarországot. A szerződésen talán még meg sem száradt a tinta, az új határok két oldalán talán még fel sem fogták a változások tartósságát, amikor már megindult a gyalázatos békeszerződésre való emlékezet ápolása.
Alig fél évvel Trianon után, 1921. január 16-án a budapesti Szabadság téren felszentelték a Magyar feltámadás szoborcsoportot. Alkotóik Kisfaludi Stróbl Zsigmond (Észak − Kuruc vitéz támogatja a keresztre feszített haldokló Hungáriát), Sidló Ferenc (Nyugat − Egy Szent Koronára boruló ifjú), Pásztor János (Kelet − Csaba vezér megszabadítja a bilincsbe vert Erdélyt) és Szentgyörgyi István (Dél − Magyar férf karddal és címeres pajzzsal védelmez egy leányt) voltak.
A mai szovjet emlékmű helyén állt 1928-tól az Országzászló, melynek tervezői Füredi Richárd és Lechner Jenő voltak. Ereklyéi az elcsatolt területekről, városokból és világháborús katonatemetőkből származó földdarabok voltak, amiket a zászló talapzatában helyeztek el. Az ereklyetartó zárkövén az alábbi felirat állt: „Tudd meg óh ember, e helyen Nagy-Magyarország vérrel, könnyel és verejtékkel megszentelt földjén állsz.”
A szinte mindvégig félárbocra eresztett Országzászló körül volt a színes térképet formáló virágágyás, körülötte a Magyar Hiszekegy szövegével: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában".
irredenta szobrokat és zászlót, s az emlékmű köré virágágyás került, amin aztán hosszú éveken keresztül színes virágokból volt kirakva a régi és az akkor csak ideiglenesnek hitt új Magyarország területe.
Az emlékmű-komplexumot szépen ápolt parkrészletek vették körül. Ez látható egy korabeli, színes angol útifilmben is.
Cs. Szabó László, a később emigrációba kényszerült művelt magyar esszéista már a revíziók idejében apró történetben emlékezett meg a virágdíszes Trianon-emlékezetről a Magyar Néző című kötetében, Virágország címmel:
„Egy amerikai ismerősömnek Bandholtz tábornok szobrával kedveskedem. Körüljárjuk a Szabadság teret. Megáll.
− Kis népnek mondják magukat. Költői nép az igazi nevük. A legköltőibb nép Európában.
Előttünk egy virágágyon Magyarország térképe. A visszaszerzett részt átültették új virággal. Papírtérkép helyett egy eleven virágágyról látja az ország nagyobbodását. Ebből megérti, hogy egy gavallér szerelem köt minket Hungáriához, nem a hatalom.”
A revíziós évek rövid álomidőszaknak bizonyultak, amiből aztán a II. világháború valós poklára kellett ébredni.
A Trianonra emlékező szoborcsoportnak, mint oly sok minden másnak, a II. világháború lezárása vetett véget. 1945-ben eltávolították az irredenta szoborcsoportot (valószínűleg el is pusztították azt), az Országzászlót pedig lebontották.
Egy új korszak nyitányaként 1946-ra már a Szovjet hősi emlékmű állt a helyén. És ott áll máig, elbonthatatlanul.
