Vendégszerzőnk, Pető Andrea írása

Kétségbeesett emailt kaptam a szervezőktől, ami aztán a Collegium Talentum honlapján is megjelent hivatalos nyilatkozat formájában: a magyar kormány anyagi támogatásának hiányában megszűnik a határon kívüli magyar PhD hallgatók tehetséggondozására létrejött szervezet.

A Collegium Talentum azoknak a magyar nemzetiségű doktori hallgatóknak nyújtott anyagi támogatást, akik doktori iskolába járnak. A program őket segítette tanulmányaik alatt három évig ösztöndíjjal és mentorokkal. Az elmúlt három évben én is itt mentorként dolgoztam egy Újvidéki Egyetem Társadalmi Nemek doktori programjában tanuló doktorandusza mellett.

Az önmagát a nemzeti ügyek kormányának nevező rendszernek nincsen pénze egy valódi nemzeti ügy, a határon kívüli magyar értelmiség utánpótlásának támogatására, ösztöndíjára. Amikor arra van pénz, hogy Magyarország déli határánál a kerítést egész éjjel kivilágítsák (igaz a védelemre kirendelt rendőrök szemeteszsákokkal védik magukat az esőtől), akkor erre a különböző politikai oldalakat összehozó és nem pedig a megosztottságot erősítő, nemzeti minimumot jelentő tehetséggondozó programra nincs pénz. 

Mit siratok most?

A programban részt vevő határon túli magyar hallgatók, akik az adott ország PhD programjában különböző tudományágakban tanulnak, maguk javasolhattak a szakmában elismert és nemzetközi beágyazottsággal rendelkező tutort/mentort, akiben megbíztak és aki segítette tanulmányaikat. Senki nem bírálta felül a hallgatók a szakmai és emberi döntését, hogy kivel akarnak együtt dolgozni és konzultálni a doktori disszertáció megírásának nehéz hónapjai alatt. Így valóban pártpolitikai szempontok feletti szakmai együttműködés alakult ki.

Ez a szabadság megjelent azokban a programokban, amelyeken – a szervezetépítés kezdeti gyermekbetegségei után – a délvidéki, kárpátaljai, erdélyi és felvidéki PhD hallgatók és a tutoraik együtt vehettek részt. Ezt lehet „a határon kívüli nemzetrészek megmaradásának” nevezni, ahogy Kandikó József, a Collegium Talentum elnöke hívta a program megszüntetését bejelentő nyilatkozatában a szervezet honlapján, és lehet a multikulturalizmus támogatásának, ahogyan én neveztem magamban. Hiszen közös kárpát-medencei örökségünk a multikulturalizmus evidens és kölcsönösen gazdagító tapasztalata, amelyet azonban a nemzetállamok korában csak külön erőfeszítés árán lehet megőrizni a lokális értékteremtésben.

PhD hallgatónak lenni mindenhol nagyfokú kiszolgáltatottságot jelent, azonban még nagyobb a kiszolgáltatottság, ha valaki valamilyen kisebbséghez tartozik és a többségi oktatási rendszerben akar fokozatot, később pedig az amúgy is nagyon kevés állás valamelyikét megszerezni. Amikor az angol nyelvű folyóirat publikációk számítanak a nemzetközi tudományos életben, és amikor sok tudományágban már a legfontosabb szakkifejezéseknek sincsen magyar megfelelője, a Collegium Talentum a magyarul való publikálást is – hangsúlyozom: is! – támogatta.

A Collegium Talentum PhD hallgatói konferenciákon vettek részt, nyelvet tanultak, publikáltak, szóval azt csinálták, amit egy normális országban a PhD hallgatók szoktak, de a magyar állam anyagi támogatásával. És mindezt nemzetközi színvonalon, multikulturális keretben és magyar nyelven tették.

Lehet azzal érvelni, hogy ez az intézmény ugyanúgy a korábban létrejött, minőségbiztosítással rendelkező felsőoktatási rendszeren kívül jött létre, mint a Nemzeti Bank különböző oktatási programjai és ezzel hozzájárult a magyar felsőoktatás elszegényedéséhez. De a Collegium Talentum éppen azt az interdiszciplináris és határokon átívelő programot akarta megvalósítani, amire a nemzeti keretű felsőoktatás éppen rugalmatlansága és szerkezete miatt nem alkalmas. Ennek a kis szabadságnak most vége.

A Collegium Talentum fennállása, az eddigi öt év alatt majdnem 152 magyar értelmiségi értette meg és tanulta meg az együttgondolkodás nehézségét és szabadságát. Ezt a nemzeti minimumot vesztettük most el, egy újabb valóban nemzeti ügy maradt képviselet nélkül. Kár érte.