A centralizációval sokkal jobban járnak az iskolák, a tanárok, a diákok és a szülők is – ez a cél vezérelte a Klik létrehozását. A központosítási akarat intézménye 2013 szeptemberétől élesben működik, ám alig egy év alatt kiderült (maga a közoktatási ügyekért felelős államtitkár ismerte el), hogy a Klik nem egy sikertörténet.
Ez lehetett az a pont, ahol politikai presztízskérdéssé vált a Klik védelme. Míg a diskurzust a döntéshozók részéről a kompetens állam bizonyításának (mundér becsülete) kényszere dominálta, addig a szakma, s mára a közoktatásban érintettek jelentős része oldaláról a földhözragadt napi tapasztalatok. Csaknem két év telt el ezzel a terméketlen egymás mellett elbeszéléssel, miközben a szakma részéről egyetlen ember nem volt az országban (a kormányzat által kijelölt szakmai szervezet elnöke sem!), aki szerint a jelenlegi struktúrájában működőképes lenne a Klik, és betartható az általa közvetített szabályrendszer. Akkor mégis mivel telt el több mint másfél év? Ideggörccsel és csendes portfólióírással.
A kerettantervek szigorától, a pedagógusok önértékelésén, a kötelező óraszámokon, a finanszírozási elégtelenségeken át a minimálbértől elszakított pedagógus bértábláig hosszan sorolhatók a javítandó ügykörök, ám ezek a felvetések eddig nem ütötték át a döntéshozói kör érdeklődési küszöbét. A múlt héten részkérdésekben a Közoktatásért Felelős Államtitkárság apróbb engedményeket tett. Most, hogy már a tiltakozás átlépett egy mennyiségi határt (a politika számára látszólag az oktatási problémák kezelése inkább elégedetlenség-mennyiségi kérdés, kevésbé szakmai), kommunikációs síkra igyekszik terelni, s ott megvívni a harcot. Mi más oka is lehetne annak, hogy arra a (mai) napra hívták össze a tankerületbe a köznevelési fórumokat, amikor az ország különböző pontjain tiltakozó eseményeket tartanak. Az esti híradókban így a tárgyalásra nyitott Klik megértő munkatársai lehetnek az utcán „hőzöngő”, egyébként a tankerületi egyeztetésekre meg nem hívott szülők, diákok és számos nem tanár érintett ellenpontjai. A kérdés mediatizált kezelésére utal az az elővágás is, mely a komplett pedagógusi kart kívánja Gyurcsány, Soros és a „bukott balliberális oldal” ölelő karjaiban láttatni.
A méltatlan hiteltelenítési kísérlet kétségtelenül fékezheti a tüntetések átütő erejét, ugyanakkor érdemes a mérleg másik serpenyőjében az értékrendjükben konzervatív, tekintélyes és sikeres vezetőket is észrevenni. A Fidesz korábbi elnökének kabinetfőnökét, aki ma a Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója, a Budapesti Piarista Gimnázium igazgatóját (ide járt Rétvári Bence Emmi-államtitkár), bencés és ciszterci elitintézmények csatlakozó vezetőit. Nehezen képzelhető el, hogy az általuk is megfogalmazott kritika az ellenzék ravasz aknamunkája lenne.
A helyi igényekre és adottságokra fittyet hányó központosításban érzékelhető valamiféle újkori szocialisztikus egyenlőségre törekvés. A leszakadó régiók rozsdaövezetekben működő iskoláinak valós szükséglete, hogy az állam egy erős középszintre emelje fel az infrastrukturális színvonalat, és az integráció szellemében meghatározza az adott intézmény elvárható követelményszintjét. Ennyiben és csak ennyiben elfogadható döntés volt a Klik létrehozása. Azonban az önkormányzatokkal vagy egyéb fenntartójával jól együttműködő, sikeres oktatási műhelyeket módszertanilag kiszolgáltatott, anyagilag forráshiányos helyzetbe hozni, az említett hátrányos helyzetű intézmények középszintje felé nivellálni súlyos hiba.
Ma a közoktatásban 1 millió 220 ezer gyermek tanul. Az érintettek köre ennek legalább a duplája. Az eredeti koncepció elengedéséhez nem kis akaraterő kell a megalkotók részéről, akkor is, ha 2018 még távolinak tűnik.
