Ecclestone és a jog pofátlan képmutatása
2014. augusztus 15. írta: bakó.bea

Ecclestone és a jog pofátlan képmutatása

ecclestone.jpg

A Forma 1-et irányító brit milliárdos üzletember szerdán átutalt 99 millió dollárt a bajor igazságügyi minisztériumnak, további egymilliót pedig a német gyermekhospice alapítványnak, és így az ellene 44 milliós vesztegetés miatt indított büntetőeljárást szépen megszüntették. Sokaknak érthető módon égnek áll a haja, ráadásul ez teljesen törvényes Németországban.

Bernie Ecclestone a vád szerint 44 millió dollárral megvesztegette a bajor tartományi bank igazgatótanácsának egyik akkori tagját, Gerhard Gribkowskyt. A bank ugyanis 2006-ban értékesíteni akarta a Forma 1-ben birtokolt többségi üzletrészét, Ecclestone pedig arra akarta rávenni Gribkowskyt a kenőpénzzel, hogy a bank az üzletrészt az Ecclestone-hoz közel álló CVC-nek adja el. Gribkowskyt 2012-ben elítélték korrupcióért, hűtlen kezelésért és adócsalásért; ugyanis a bajor tartományi bank azt a bizonyos többségi részét a Forma 1-ben egy csődbe ment ügyfelétől szerezte meg, aki korábban a banktól kapott hitelből vásárolta meg az üzletrészt. Ecclestone-t csak tanúként hallgatták meg a perben.

Ecclestone-t aztán megvádolták vesztegetéssel, de nem volt túl sok bizonyíték az ügyészség kezében, ezért is döntöttek amellett, hogy az – egyébként rekordösszegű – „csúszópénz” megfizetéséért cserébe lezárják a tárgyalást. Így a kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt, hiszen Ecclestone 99 milliót fizetett ki a bajor államnak, viszont nem ítélték el.

*

A megoldás helyeslői azzal érvelnek, hogy úgysem tudták volna rábizonyítani Ecclestone-ra a vádakat, így viszont legalább valamit kicsikartak belőle. Az viszont nyilvánvaló, hogy az öreg Bernie sem azért perkált ki csak úgy százmilliót, mert meg volt győződve az ártatlanságáról és a majdani felmentéséről. Másrészről pedig egyértelműen a pofátlanság netovábbja, hogy pénzzel meg lehet vásárolni – ha nem is a felmentést – azt, hogy ne piszkálják tovább az ügyet. Vagyis a korruptak egy újabb korrupcióval elsimíthatják az előző korrupciót.

Ecclestone ügyében egy olyan rendelkezését alkalmazták a német büntetőeljárási törvénynek, amely alapján bizonyos szolgáltatás teljesítése esetén (ez nem csak pénzfizetés lehet, de mondjuk a bűncselekmény következményeinek helyreállítása, vagy képzésen való részvétel is) megszüntetik az eljárást. Ez csak akkor lehetséges, ha a vádlott enyhébb bűncselekményt követett el és az eljárás megszüntetése nem sérti a közérdeket. Ez utóbbiba aztán könnyen sok mindent bele lehet magyarázni, de az biztos, hogy gyilkosok például nem úszhatják meg ezen az alapon. Állami bankok vezetőit megkenő üzletemberek viszont ezek szerint annál inkább: az ő megbüntetésük, úgy tűnik, nem közérdekű, az a rengeteg pénz viszont igen, amit az eljárás megszüntetéséért cserébe az államkasszába befizetnek.

Az eljárás megszüntetése azonban nem jelent felmentést, így azt sem, hogy később ne lehetne az ügyet újra elővenni. Alapvető szabály a büntetőjogban, hogy egyazon cselekmény miatt nem lehet kétszer büntetőeljárást lefolytatni. Azonban az eljárás ilyen megszüntetése nem tartalmi döntéssel (elmarasztalással vagy felmentéssel) végződött, így ilyenkor korlátozottan fennáll a lehetősége annak, hogy az elévülési időn belül újrakezdjék az ügyet: ha utóbb bebizonyosodik a bűncselekmény. Nyilván azután, hogy Ecclestone majdnem százmilliót kiperkált az államnak, nem fognak utána nyomozni, de ha véletlenül mégis szembejön az ügyészséggel a döntő bizonyíték, akkor amellett csak nem fognak elsétálni. Ecclestone tehát nem az ártatlanságot vásárolta meg, csak a bizonyítatlanság miatti – és elméletileg az elévülési időn belül csak időleges – büntetlenséget. Gyakorlatilag persze valószínűleg nincs különbség a kettő között.

*

A büntetőeljárás ilyen megszüntetése egyébként nem egyenlő sem az óvadékkal, sem a vádalkuval. Az óvadékot azért fizeti a vádlott, hogy ne helyezzék előzetesbe, hanem szabadlábon védekezhessen – és ha mégsem jelenik meg a tárgyaláson, akkor elveszíti a pénzt. Tehát az óvadék fizetése nincs hatással arra, hogy később felmentik, vagy elítélik-e a vádlottat. 

Az angolszász jogban elterjedt vádalku (amit a németek is ismernek, Magyarországon viszont nem létezik) azt jelenti, hogy a vádlott beismeri a tettét és megállapodnak az ügyésszel egy „méltányos büntetésben”. Tehát itt biztosra vehető az elmarasztaló ítélet és a büntetés  az viszont előny a vádlott számára, hogy valószínűleg sikerül kevesebben megállapodni, mint amennyit a bíróság kiszabna. Magyarországon ilyen nincs, viszont le lehet mondani a tárgyalásról és „megállapodni az ügyésszel” az elfogadott büntetésben: erről azonban a vádalkuval ellentétben szabadon dönt a bíróság, vagyis az is lehet, hogy nem fogadja el és súlyosabbat szab ki.

* 

Érdekes tanulságokkal szolgál a korrupcióval kapcsolatos német büntető-ítélkezésről, ha az Ecclestone-ügy mellett röviden felidézzük Christian Wulff korábbi szövetségi elnök esetét is. Wulffot egy 700 eurós szállodai számla kapcsán vádolták meg korrupcióval, amit egy filmproducer barátja fizetett ki neki. Az akkori szövetségi elnök 2012-ben lemondásra kényszerült a botrány miatt. A bíróság Wulffnak is felajánlotta a fizetős-megszüntetős opciót, de ő visszautasította ezt a lehetőséget – mondván, ártatlan, és nem áll meg a felmentésig. Wulffot idén jogerősen fel is mentették: a 700 eurós per költségei a becslések szerint 3-4 millió euróra rúgtak!

Nagyon érdekes a német állam felfogása a korrupció üldözéséről. A politikus Wulff pitiáner ügyében nem sajnálták a milliókat a perre és a nyomozásra – sikerült is őt eltávolítani a politikából, még ha utóbb fel is mentették. A magánember Ecclestone 44 millió dolláros ügyében (aki egyébként egy állami bankban vesztegetett) viszont hagyták magukat 99 millióval lefizetni. Biztosan az ilyen „nagylelkű” befizetésekből van pénz a kasszában a Wulff-félék üldözésére.

Összességében az eljárás megszüntetését megengedő rendelkezés nem hülyeség: például balesetek gondatlan okozóit vagy egyszer részegen randalírozó fiatalokat nem kell az első alkalommal tárgyalással és börtönnel vegzálni, ha inkább el lehet küldeni őket közmunkára vagy tanfolyamra, hátha megjavulnak. De hogy 44 milliós csúszópénzt további 99 zsebretételével nézzen el az állam, és alamizsnának dobjon még egy milliót a gyermekhospice-nak, hogy mutassa: mégis valami jó célokat is szolgált az egész – ez maga a pofátlanság és a képmutatás.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr426604041

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: EOS Uzsora Rt. 2014.08.17. 13:57:26

  a szemléltető kép a civilcontroll.com-ról származik Miért uzsoraság az EOS tevékenysége? Egy tanpélda: Azért mert a Tigáztól mondjuk egy 540.000 Ft-os, "követelés" megvásárlása szerintem ilyen esetekben körülbelül 10%-on történik. Tehát általa 5...

Trackback: Ecclestone és a jog pofátlan képmutatása 2014.08.15. 16:39:01

A Forma 1-et irányító brit milliárdos átutalt 99 millió dollárt a bajor igazságügyi minisztériumnak, további egymilliót pedig a német gyermekhospice alapítványnak, az eljárást így megszüntették.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág et. 2014.08.15. 16:32:19

Olyan vádalku, mint az angolszász jogban, hogy x évben megállapodnak az ügyésszel, olyan nincs. De olyan van, hogy együttműködő gyanúsítottal szemben megszünteti a nyomozást az ügyészség. Eredmény szempontjából a közvéleménynek ez a vádalkuval egyenlő.

A gyakorlat persze más kérdés, hogy hányszor fordul elő olyan (kisebb súlyú ügyekben), hogy a terhelt kiküldését követően a teremben a bíró, az ügyész és a védő megbeszélik, hogy mi az a büntetés, ami mindenkinek elfogadható és a senki nem is él a jogorvoslati jogával.

veiszi 2014.08.15. 16:33:10

A magyar Btk. is ismeri a tevékeny megbánás intézményét (29. §). Nem is merem a német büntetőjogot, de nálunk ilyenkor feltétel, hogy először elismeri a terhelt a bűnösséget, és utána közvetítői eljárást (mediáció) folytatnak le, amiben megállapodásra jut a sértettel, amit ha teljesít, akkor nem büntethető.
Feltételezem Németországban is hasonló az alapelv, és ha és mivel itt a Bajor Szabadállam volt a sértett, akkor ha a megállapodásban azt vállalta, hogy fizet nekik 99-et meg egyet jótékonyságra, akkor mi ezzel a baj?

bömböcz 2014.08.15. 16:35:26

@Virág et.:
Na tessék, már megint próbálsz mismásolni!
Nincs ilyen egy normális társadalomban!
Mekkora egy féreg vagy!

bömböcz 2014.08.15. 16:37:44

@veiszi:
hello weisz!
lásd az ez előző féregnek szóló kommentemet.

veiszi 2014.08.15. 16:39:16

@bömböcz: kifejtenéd mi ezzel a baj? vagy megelégszel a beszólogatással?

Virág et. 2014.08.15. 16:39:35

@bömböcz: Eddig azt hittem turbójobber idióta vagy, de kiderült, hogy csak egy troll. :( Szűrőre veled.

bömböcz 2014.08.15. 16:40:19

@Virág et.:
És akkor most mi a faszra is vidámkodsz?
Várod az armageddont, vagy mi?

bömböcz 2014.08.15. 16:42:51

@veiszi:
Csak én nem érzem ennek az erköcsi-társadalmi súlyát?
hát bazdmeg...

GluGluGlu 2014.08.15. 16:49:47

Pénz beszél, kutya ugat... :-)

veiszi 2014.08.15. 16:50:00

@bömböcz: akkor mégegyszer: ilyen esetekben az állam azt mondja, hogy oké, ha a terhelt beismeri, hogy bűnös, de a sértettel meg tud egyezni arról, hogy jóvá teszi az okozott sérelmet, akkor nem költök egy csomó pénzt arra, hogy lefolytassam az eljárást, hanem menjenek békével. Ha most elvonatkoztatunk a bajoroktól és elképzelünk egy olyan szituációt, ahol Marika néni tyúkjait lopták el vagy Géza bácsit ütötték el, akkor Marika nénit vagy Géza bácsit nem fogja boldoggá tenni, ha az elkövetőt börtönbe rakják, mert attól még neki ugyanúgy nem lesz másik tyúkja vagy nem forr össze a törött kulcscsontja. Viszont amint az elkövetővel találkoznak a mediáció keretében, ott az elkövető beismeri, hogy ő volt, bocsánatot kér és még megállapodnak valami jóvátételben is, ott az áldozat számára sokkal jobb végeredmény születik, mint egy bírósági tárgyaláson. A jóvátétel amúgy nem feltétlenül pénz, lehet az is, hogy az elkövető vállalja, hogy egy éven át füvet nyír Géza bácsinál, tök mindegy. Tehát az erkölcsi-társadalmi súlya valóban nagy, csak nem úgy, ahogy te gondolod, hanem éppen az áldozatok érdekét szolgálja. Hogy ebben az ügyben az áldozat az állam volt és jól lehúzta a kőgazdag elkövetőt? Hát ha én bajor állampolgár lennék, kitüntetném akitől az ötlet jött!

bömböcz 2014.08.15. 16:57:55

@veiszi:
Nem érti ...a holokausztot sem.

veiszi 2014.08.15. 16:59:43

@bömböcz: hát ez meg hogy jön a tevékeny megbánáshoz? :D

Bell & Sebastian 2014.08.15. 17:15:00

Börni kedveli Adolfot, hozzá imádkozik az autóipar, kezében az F1 kereskedelmi jogai és kiátkozta a zsé vallási bíróság. Idáig semmi ellentmondás.

Ami ebből következik, az a meredek.

- Börnit is az autóipar mozgatja
- az autóipar nem vallásos
- felfoghatatlan összegek mozognak az F1 -ben
- > feketén
- az F1 cirkusz, azaz manipulált
- > nem a jobb győz, viszont az drágábban ad el
- Németországot ugyanazok építik, akik lerombolták és...
- 's ennyit is ér (az Unió)

Filoszemita antiszemita nincsen. Hogy a viharba ne volna, pont most mondtam kettőt. Tudományos libsik és egységsugarú bloggerek / kommentelők ennél a résznél hagyják el a termet, ahogyan azt Abody Béla mondta A veréb is madár sztriptízjelenetében.

A többiek maradhatnak. Végül is.

http://video.xfree.hu/?n=srehef|4b5d0314a083bbdd127d07ce4c896814&elmult18=1#videoloc

Bell & Sebastian 2014.08.15. 17:19:34

Dolly Polatchek vajon miféle művésznév? :)

veiszi 2014.08.15. 17:20:09

Tudományos libsik :D Szóval így hívod, ha valaki nem bulvárszinten tájékozódik egy témáról? Amúgy azt sajnálom, hogy a Mandin ilyen felületes ismeretek alapján születnek cikkek :/

Bell & Sebastian 2014.08.15. 17:30:52

@veiszi: Csehszlovák valutások és rubel relációban fizetők a melltartó és bugyi közt húznak át a Lajkó Félix -terembe.

bömböcz 2014.08.15. 17:49:59

A törpe zsizsik a kollaboráns államokkal -köztük a Judapest melletti Mogyoróddal- kiépítette a világ legunalmasabb, de legdrágább vándorcirkuszát.
A németek hozták az idomított csicska formájukat, jogszolgáltatás szinten is.
Mi is igyekszünk, és a szomszédban kirobbanó izé, várhatóan demokratikusan hatékonyabb megoldásokra serkenti a mi vityánkat!
Éljen a Mindenható Profit, éljen a Párt!

2014.08.15. 18:37:25

valamelyik vidéki önkorm. képviselői önkorm. pénzen nyaraltak, majd mikor ez kipattant, állítólag befizették a pénzt, utólag, érdekes a jobbantak szerint ez rendben van
én ugyan ballib vagyok, de a két ügy hasonló és szerintem sem ecclestone, sem ez az ügy jogilag nincs rendben
a szokásos kettős mérce mi, jobbantak ?

Bell & Sebastian 2014.08.15. 19:48:24

@h.kovacs: Ez melyik eset is volt a sok közül? Ha kemény valutával fizetett, természetesen végig benn maradhatott. Ám ez maradjon köztünk, mert Demcsák Zsuzsa államtitok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.08.15. 19:48:37

mindenesetre a német állam (a német nép?) jól járt, jobban járt, mintha börtönre ítélték volna. képzeljük el ezt az ügyet, bíróságot Magyarországon, tán még a Hungaroring is veszélyben lenne, míg a német nagydíjat ez enm érintené, illetve nem hivatalosan tennék el a milliókat, kenőpénzként egyesek a hatalomban.

ettől függetlenül persze zavaró hogy pénzzel simán kiválthat a gazdag egy bírósági ügyet, egy bűntényt. a gyilkos mindig gyilkos marad, a világ örökké egyhelyben halad.

Bell & Sebastian 2014.08.15. 19:52:54

@bömböcz: Mogyoródra nehéz napok várnak, ha ez így megy tovább.

bömböcz 2014.08.15. 21:23:46

@Bell & Sebastian:
Gyalázat! Azonnal monnyonleazilletékespártfunkci!

picur3ka 2014.08.15. 21:37:12

Még egy bolond. Ez valami fórum mascott?

Már egyszer kiszűrtem a marháját.

gyalog.galopp 2014.08.15. 21:40:41

Beácska alaposabban is megnézhette volna az általa is hivatkozott Be-t.

A magyar vádalku:

"A nyomozás megszüntetése az együttműködő gyanúsítottal, a fedett nyomozóval és a megbízhatósági vizsgálatot végző személlyel szemben585

192. § (1) A bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja esetében az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság az ügyész engedélyével a nyomozást megszüntetheti, ha a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy az ügy, illetőleg más büntetőügy bizonyításához hozzájárulva olyan mértékben együttműködik, hogy az együttműködéshez fűződő nemzetbiztonsági vagy bűnüldözési érdek jelentősebb, mint az, amely az állam büntetőjogi igényének érvényesítéséhez fűződik."

Hát ebbe is bele lehetne tuszakolni Ecclestone ügyét.
A magyar jogrend egyébként igen hasonlatos a németéhez, mint általában sok minden, évszázadok óta.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.08.15. 22:25:54

A nertársnő most jól beégette bezzegnémetországot. Arrafelé 44 millió kenőpénz után 100 millió a bünti, a nerben viszont nincs is olyan, hogy kenőpénz. Nálunk minden rendben van. Ezt a fideszes elszámoltatás ezrelékekben mérhető sikere is igazolja.

Baszki, az a kis krími főügyésznő legalább helyes.

bakó.bea 2014.08.15. 22:45:30

@gyalog.galopp:
Alaposabban is elolvashatta volna a cikket. A vádalku azt jelenti, hogy megegyeznek a büntetésben, vagyis elítélik a vádlottat. Az eljárás megszüntetése tehát nem vádalku. Sem az, amit Ön idéz, sem az Ecclestone-ügy.

Bell & Sebastian 2014.08.15. 22:56:24

@Holger Hartland: Másodlagos elosztás van és védelmi pénznek hívhatja, ha jobban tetszik. Majmainál 400 -ra 160 -at <<< (mutatom), most Sameszkánál 200 -ra 60 -at <<< (mutatom).

Kérdés: Na, melyik a jobb? (1 pontos feladat az úttörőnyakkendőért)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.08.15. 23:27:17

Negyven és bemondok két Karinthyt.
Az úttörőnyakkendőjét meg vaterázza el.

gyalog.galopp 2014.08.16. 06:12:02

@bakó.bea:

Kedves Bea, az alku ugye az a folyamat, amikor az eladó és a vevő egyezkedik az eladásra kínált áru értékén.

Attól, hogy a jogalkotók általában eufemisztikusan fogalmaznak a lényeg még ugyanaz marad.
Attól, hogy a jogalkotók, jogalkalmazók szégyellik leírni, hogy az igazságszolgáltatás alku tárgya, attól az még alku tárgya, annak sincs jelentősége, hogy ezt az alkut milyen módon , körítéssel papírozzák le.

wantaan 2014.08.16. 06:41:46

@gyalog.galopp: nálunk nem alkutárgya az igazságszolgáltatás! ....mert minden úgy lesz-van ahogy "Én" akarom ...s punktum. Nem alkuszunk.

....esetleg ....ha a gazságszolgáltatásról van szó ,????
....no akkor pár milla segíthet.
.....majd szólok az Alaptörvénynének s megírja a vallomást tutira .... a Zügyész meg a zítéletet. Oszt jó napot.
.....nehezebb ügyeknél meg beszereztetek valami Bissau-Lesotói mérget vagy mit.

...ja és Virágh elvti unokái köszönik szépen jól vannak.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2014.08.16. 14:18:24

"A Forma 1-et irányító brit milliárdos üzletember szerdán átutalt 99 millió dollárt a bajor igazságügyi minisztériumnak, további egymilliót pedig a német gyermekhospice alapítványnak, és így az ellene 44 milliós vesztegetés miatt indított büntetőeljárást szépen megszüntették."

Nem vagyok jogász, de én úgy látom, hogy a 44 milliós hiányt bőven kompenzálja az átutalt 99 millió, így szerintem a probléma megoldva (analógia: ha neked tartoznak 1000 Ft-al, és átutalnak 2000 forintot, akkor szerintem már nincs ügy). Mit látok rosszul?

Tehéntőgy 2014.08.16. 14:18:55

Elég mókás, hogy a cikk végén a Wulff-párhuzammal nagyon erőltetetten pont annak a lehetőségnek a diszkreditálását kísérli meg a szerző, aminek az alkalmazásával Ecclestone ügyében jobban járt, és Wulff ügyében is jobban járt volna az állam.

gyalog.galopp 2014.08.17. 06:53:47

@Tehéntőgy:

Az se kevésbé mókás, ahogy felnőtt emberek úgy csodálkoznak rá a világ működésére, mint kisgyerek a kulcslyukon keresztül a szülők ágyjelenetére.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.08.17. 12:47:58

Ez más, mert Németország már 1991 óta demokrácia, ellentétben velünk, ahol csak 1919-ben 133 napig, 1945 és 1990 között, majd 2002 és 2010 között volt demokrácia.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.08.17. 12:51:13

@stoic79:

Igazi széllibsi vagy. A te fajtád érvel úgy, hogy nincs értelme napi 7 rugóért börtönbe küldeni valakit, aki "csak" ötezer forintot lopott el valakitől, inkább hagyni kéne tovább lopni.

Nyilván ha kirabolnák a feleségedet és még meg is erőszakolnák, akkor is minden rendben volna, ha az elkövető visszaadná a pénzt, meg még kinyalná őt vigasztalásképpen.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.08.17. 12:52:44

@h.kovacs:

"én ugyan ballib vagyok"

Szégyelld magad!

lavór 2014.08.17. 13:18:31

A világ így működök. "A pénz beszél..."
A tömegek meg éljenek csak a rájuk kényszerített szabályok szerint.

linfury 2014.08.17. 17:20:37

LézerJankótól tanulta ...

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.08.17. 19:21:22

@linfury:

Szép dobás, ballib.

Akkor Németország is Putyinisztán, diktatúra, fasiszta állam?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.08.17. 19:36:05

Ja, majdnem talált...
"Százmillió dollár megfizetéséért cserébe megszüntetik a Formula–1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone elleni büntetőpert – közölte kedden Münchenben az ügyben eljáró tanácsvezető bíró."

"Geldauflage aus Bestechungsprozess: Ecclestone überweist 100 Millionen Dollar"

Hangyányi eltérés van az összegbe, de ilyen kicsire ne adjatok!

Flúgatlan 2014.08.17. 19:48:36

No, ha ilyen nálunk lenne, akkor aztán beindulna az öngyalázó gépezet, hogy "Ilyen is csak Abszurdisztánban, Orbáinsztánban, .... történhet meg!"

Minden "bölcs" megmondóember elemezné, mennyire korrupt a magyar ember úgy önmagában, meg hogy el is költözik innen, mert ahol a bíróságokat végül is le lehet fizetni (akárhogy is nevezzük jogi csűrcsavarral a dolgot) , az csak a diktatúra felé mehet, ...

Szóval: nagyhatalmú korrupt emberek, elbaltázott jogi konstrukciók mindenütt vannak. És a gazdagoknak mindig mindenütt több volt a tényleges joga, bármi is volt a hivatalos szólam.

Sajnálom, hogy így van, de jó lenne, ha ezt az esetet (meg sok mást...) a nagyszájú élvezettel önmarcangoló magyar véleménymondók is megjegyeznék. Vannak nálunk nagy disznóságok, amik ellen küzdeni kell. De máshol más, hasonlóan nagy disznóságok vannak.

"Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók."

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.08.17. 19:58:43

Az megvolt, kedves Bea, hogy a brit korrupcióellenes hivatal is ilyen megállapodást kötött a BAE Systems-zel, Orbán Viktor őszinte megkönnyebbülésére? :-)

zobod 2014.08.17. 20:00:59

Szerintem kihozták a helyzetből, amit ki lehetett. Bernie 1930-as születésű, életkora és vagyona alapján kétlem, hogy egy gazdasági bűncselekmény miatt valaha is börtönbe került volna.

Bloodscalp 2014.08.17. 20:05:47

@Holger Hartland: hát igen, ezért képes picsogni? Vajon milyen csúszópénzek árán rendezik a korrupció országában akkor?

Mellesleg a következő írásban megint Németország lesz a minta:) Akármiben is.

Valóban jó nertársnőnek tűnik, mert az utolsó roppant buta bekezdésben ahol lelkesen közmunkázik (vajon ismeri a szó jelentését?nomindegy) Elég nagy hülyeség euro milliós csalás büntetett garázdasághoz hasonlítani.

wirth6 2014.08.17. 22:12:00

@veiszi: "ilyen esetekben az állam azt mondja, hogy oké, ha a terhelt beismeri, hogy bűnös..."

Csak hogy nem ismerte be, hogy bűnös. Nyilatkozott is, hogy csak azért fizetett, mert micsoda macera lett volna neki eljárkálni a bíróságra, amíg meg nem születik a felmentő ítélet.

Mannlicher 2014.08.17. 22:34:51

@Istóczy úr:

"Nyilván ha kirabolnák a feleségedet és még meg is erőszakolnák, akkor is minden rendben volna, ha az elkövető visszaadná a pénzt, meg még kinyalná őt vigasztalásképpen."

liberatorium.blog.hu/2014/06/20/privat_on-_es_vagyonvedelem

Mannlicher 2014.08.17. 22:37:44

@Mannlicher:
Stoic79-et sok mindennel lehet vádolni, ezzel azért nem nagyon.

Mannlicher 2014.08.17. 23:13:28

@Mannlicher:
Stoic79-et sok mindennel lehet vádolni, ezzel azért nem nagyon. :D

béla a görög (törölt) 2014.08.18. 00:03:27

Hát van az elmélet meg van a gyakorlat.
Elméletben igazad van.
Gyakorlatban meg van a bajor igazságügy minisztérium vele szemben meg egy 83 éves brit állampolgár aki milliárdos is mellesleg. A kár 44 millió dollár.

Értem én, hogy magad előtt látod a képet ahogy a 83 éves brit milliárdost billincsbe verve belökik egy müncheni börtönbe a többi köztörvényes közé - de az ugye tiszta előtted, hogy a kora, állampolgársága és az ügyvédei miatt erre nagyvalószínűséggel egy 10 éven belül nem kerülne sor... (nem vagyok jogász csak látom akár a magyar akár a külföldi gyakorlatot) Addigra meg statisztikailag nagy valószínűséggel megmurdal. Na most akkor meg se pénz, se börtön csak kiadás...
Az öreg 77 éves pedomaci Berlusconi jelenleg szaros pelenkát mos és hány évig küzdöttek vele.
(miért nincs a magyar médiában Berlusconi???)

eloi 2014.08.18. 03:47:13

@béla a görög: Többen felületesen olvastok.
B.E. adott 44 millió kenőpénzt, hogy az állami bank az ő egyik cégének adja el a tulajdonrészt. Aztán, amikor lebuktak, elintézte a felelősségre vonást 99+1 millióval.
Vagyis fizetett 44+99+1 = 144 milliót.
A kár tehát nem 44 millió.
Hanem az, hogy egy állami bank vezetője kenőpénzért nem a "piacon" értékesítette a szóban forgó tulajdonrészt, hanem elpasszolta Börni egyik fedőcégének.
Vagyis egy vállalkozó lefizetett/korrumpált egy állami alkalmazottat, aki ezért elkövette a bűncselekményt és ahogy értem, ő bűnhődik is. A vállalkozónak viszont még volt több pénze is bőven, így újra fizetett, most már magasabb szinten, nagyobb összeget... És megússza! Ennyi. Pontosan így működik a korrupció. És pont így nem lenne szabad kezelni. Mert azok tudnak igazán korrumpálni, akiknek pénzük van rá, és ha így kezelik, akkor ugyanők azok, akik meg is ússzák, mert van elég pénzük.
Ez egy "szabadságra, EGYENLŐSÉGRE, testvériségre", akár igazságosságra törekvő demokratikus (liberális?) társadalomban nonszensz.
Ha ezt nem értjük, az komoly tünet.

HowAreYouOneAVetésün? 2014.08.18. 06:38:42

Ecclestone-ra rászálltak a zsidók, és a jog eszközét felhasználva elrabolták az összegyűjtött vagyonát. Azt a pénzt nem a lányai fogják örökölni hanem megy a közös kondérba. Hospice alapítvány, persze-persze-persze. Annyira valós mint a norvég nevű alap.

artifex · http://www.amywinehouse.co.uk/ 2014.08.18. 06:45:43

Korrupcióval elsikálni egy korrupciós ügyet, hogy felmenthessék az embert. Ó, be szép is a világ!

béla a görög (törölt) 2014.08.18. 07:19:58

@eloi: De tökéletesen jól értem! És amit jleírtál az is igaz. Igen, igazad van!
Egy dolgot eltekintve - felesleges belekeverni a liberalizmust.
De mint mondottam van az elmélet és van a gyakorlat.
Lehetsz te bármilyen illiberális, keménytökű, igazsághajszoló nacionalista, 10 éven belül NEM tudod leültetni, addigra meg statisztikailag nagy valószínűséggel meghal. Ennyi. Hogy egy álszent dolog amit csinált az igazságszolgáltatás?! Igen az! Igazad van.
Hogy szemétség, hogy megúszta. Az. Igen, igazad van.
Hogy kilehetet volna ebből hozni a bűnösségét?!
Poszthumus 5 évvel a halála után, ha nem ejtenék automatikusan a vádakat.
Igy, nem költöttek el x millió euro adófizetői pénzt.
Lett rajtuk egy szégyenfolt - márnmint az igazságszolgáltatáson. Valószínű ott sem választják újra őket, igaz valószínű nem is indulnak újra. A ig.miniszter, a bíró, mittudomén. Ennyi.
Ne akard nekem elmagyarázni, mi a korrupció. Tudom. Meg látom a gyakorlatot. Berlusconi?

Exploiter 2014.08.18. 08:54:34

Pénz = hatalom.
Hatalom = jó.

Mondjam még tovább vagy csináljak egy kifestőt a világ működéséről...?

sas70 2014.08.18. 09:08:35

Az ártatlanság vélelme a legfőbb büntető jogi jogelv. Azaz mindaddig ártatlan valaki, amíg be nem bizonyítják az ellenkezőjét.
Persze nálunk, a kabátlopási ügybe keveredett című dolog megy, sőt rögtön bűnös. Nyilván máshol is van egy ilyen olvasata a dolognak és ez árt az üzletnek. Ezért fizetett, hogy ne legyen kabátlopási ügy.

jog-ász 2014.08.18. 11:18:54

nem lenne itthon gond a gazdasági bűncselekményekkel, változna a morál ha minden egyes gazdasági bűncselekmény vádlottja dupláját befizetné az államkasszába mint amire elkövette a cselekményt.
mert ha 44millával vesztegetett és 100millát befizet akkor az közel 60millás pénzbüntetésnek felel meg.

a németek rájöttek hogy a börtön nem a vesztegetőnek, adócsalónak való, mert összgazdasági szinten az ilyen cselekmények(adóelkerülés, áfacsalás, hamis számlák, vesztegetés) okoznak az államnak a legtöbb anyagi kárt, ez nem fog 2 vagy 5 év börtönnel megtérülni.

gyalog.galopp 2014.08.18. 12:04:17

@jog-ász:
én se jogász , se jogész nem vagyok, de a világ bizony így működőképes. :) a jelenlegi ismereteink alapján
süti beállítások módosítása