Békés: A technológia gyarmatosította a gondolkodásunkat
2014. augusztus 04. írta: Redakció

Békés: A technológia gyarmatosította a gondolkodásunkat

bekes_5.jpg

Nem a technológiai eszközöket, hanem a túlhasználatukat kritizálja Békés Márton, Az utolsó felkelés című könyv szerzője. A technológia-kritikus történésszel okostelefonról, e-könyvről, várost felszabdaló brandzónákról, az időtlen Amerikáról és a digitálisan írástudatlan emberek érdekvédelméről beszélgettünk.

„Manapság a virtualizálódás, a digitalizáció felvet több, konzervatív szempontból problémás dolgot. Ezek érdekeltek. Azt vettem észre, hogy a konzervatív szerzők részéről sok alapos, pontos diagnózis van, de hiányzott belőlük a szikra. Aztán olvastam több francia anarchista, újbalos szerzőt, és ott megtaláltam a szikrát. Egyébként is sok inspiráció ért barátnőm, barátaim, zeneszövegek részéről.

Összeér itt a konzervatív és a szélsőbalos világkritika?

Először is: ezek a szerzők nem úgy konzervatívak és nem úgy szélsőbalosak. Ez nem az a konzervativizmus amit Burke meg Oakeshott csinál. A brit konzervativizmust már a neokonos könyvemben is kritizáltam. Nagyon jól leírta Rajcsányi Gellért a Kommentárban megjelent Anglia-útirajzban, hogy Angliában kilencszáz éves sövények vannak meg kőrakások. Kőrakások! Négyszáz éves kőrakások! Ők szerencsések. Ez a fajta konzervatív gondolkodási modell nem veheti fel sikeresen a versenyt a biotechnológiával, a 3D-nyomtatással, az okoseszközökkel, a hordható technológiákkal szemben. Akiket konzervatívnak nevezhetünk a könyvemben, azok vagy a német konzervatív forradalom szerzői, vagy pedig olyan radikális reakciósok, mint Molnár Tamás vagy Salvador Dalí. A baloldali forrásaim között vannak nonkonformista balosok, mint Pasolini, és olyan ultrabalosok, anarchisták, mint Baudrillard, Virilio, Deleuze. Aztán vannak olyan kritikusok, mint Heidegger vagy Mumford, akiket nem lehetne sehova sem kötni. ‘68-at egy bizonyos szempontból értékelem pozitívan: ez a látványtársadalom vagy fogyasztói társadalom kritikája és ezen túl a képzelet felszabadítása. Egy antimaterialista front. Ahogy Wendell Berry fogalmazott: nem ott húzódik ma a határ, hogy ki liberális vagy ki konzervatív, hanem ott, hogy ki gondolja magát gépnek és ki nem.”

Pintér Bence interjúját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr976572259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S=klogW 2014.08.04. 11:36:00

"Akiket konzervatívnak nevezhetünk a könyvemben, azok vagy a német konzervatív forradalom szerzői, vagy pedig olyan radikális reakciósok, mint Molnár Tamás vagy Salvador Dalí. A baloldali forrásaim között vannak nonkonformista balosok, mint Pasolini, és olyan ultrabalosok, anarchisták, mint Baudrillard, Virilio, Deleuze. Aztán vannak olyan kritikusok, mint Heidegger vagy Mumford, akiket nem lehetne sehova sem kötni."

Magyarul a bölcsészek egymás csócsálásából élnek.

Bell & Sebastian 2014.08.04. 12:21:09

@S=klogW: Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a téma megér egy könyvet. Mindennek )kütyü forradalom) nem az a kényege, hogy másik információs csatorna, keleti kényelem, naprakészség, hanem a csekk, ami jön a végén, ha esik, ha fúj.

A házassággal is csak az a baj, hogy a szingli többet fogyaszt, a megbolondított buzi pedig a hasznos hülye, aki szétveri, teljesen ingyen.

Azt lehet tenni, hogy hogy kilépünk ezekből a rendszerekből, elsőbb a korábban telepítettekből, majd szépen, sorban, az összes többiből, megtartva azokat, amelyeket még elbírja az időbeosztásunk és pénztárcánk. A legújabbnak csak akkor szabad bedőlni, ha valóban levált egy régit.

A szerzővel az a baj, hogy nem vette a lényeget. Itt nem az az lapkérdés, hogy I, a Robot, vagy sem, hanem az, hogy I, a Consumer-Idiot.

- Ellene mondasz-e az ördög minden csábításának, Fiam?
- Ellene, Atyám!
- Akkor nyomjad meg ezt a gombot.

picur3ka 2014.08.04. 12:38:55

Hahaha.
---

Az írástudók öncélúsága már megint. A határ a virtuális realitásban élők (elmebetegek) és valóságlátók között húzódik.

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.04. 12:46:48

értelmes de elég triviális észrevételek, és a már betegség határát súroló idiótaság keveredik a grafomán szerzővel készített interjúban, kb. ez a jobbos értelmiség ma magyarországon

S=klogW 2014.08.04. 12:52:10

komment a dühöngőből:

"Az teljesen természets folyamat, hogy az ember környezete hat gondolkodására:

a saját maga alkotta/építette/készítette/formálta környezet is.

Természetesen az alkotott környezet kapcsán nemcsak abban van felelőssége az emberek, hogy alkotásait miként hazsnálja, hanem már abban is, hogy mit alkot meg - csak épp ez utóbbit sokkal nehezebb kontrollálni, mert egy-egy felfedezés vagy találmány megszületéésnek előre nem látható melléktermékei is lehetnek.

A felelősségünket tehát elsősorban az alkalmazásnál kell nagyon szigorúan venni - szigorúbban mint jelenleg tesszük.

Azonban en bloc a technológiát megát elítélni emiatt nem konzervativizmus hanem valóban valódi ostoba maradiság:

pl. a szakóca is a technológia egy korai manifesztációja, a maga idejében pedig épp a csúcstechnológia."

Bell & Sebastian 2014.08.04. 13:30:42

@Deepblue Noir: Azt te csak reméled, hogy ez a jobbos értelmiség. Ezeket mutogatják, hogy megnyugoggyá.

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.04. 13:37:00

@Bell & Sebastian:

meg az orbáncnyalonc lánczoskutyákat

Bell & Sebastian 2014.08.04. 13:51:05

@Deepblue Noir: Mélykék-sötétnek is kell lennie valakinek.

komolytalan samu 2014.08.04. 13:54:50

@picur3ka: ön valóságlátó? Elnézést hogy itt kérdezem, de eddig csak a virtuális valóságban találkoztunk.

picur3ka 2014.08.04. 13:59:07

@komolytalan samu:

Én még jövőbelátó is vagyok.

komolytalan samu 2014.08.04. 16:20:39

@picur3ka: Ilyen képességgel dolgozni sem kell, gondolom ezért tartózkodik annyit a virtuális valóságban. :)

picur3ka 2014.08.04. 17:11:01

@komolytalan samu:

Most már meg keveri. A munkát, a valóságot, meg időbeli és térbeli létezést. Ezek nem zárják ki egymást.

komolytalan samu 2014.08.04. 17:55:38

@picur3ka: persze hogy nem zárják ki, ezért keverem. :)
süti beállítások módosítása