Jobb erkölcsöket, magasabb színvonalat! – Mandiner2013 I.
2013. december 27. írta: JohnnyLillibrogida

Jobb erkölcsöket, magasabb színvonalat! – Mandiner2013 I.

1913-1.jpg

Idén 2010-hez2011-hez és 2012-höz hasonlóan újra, immár negyedik alkalommal kérdeztük meg mandineres bloggereinket: hogyan értékelik a 2013-as évet? A napokban posztsorozatunkban válaszolnak kérdésünkre. 2013-as évértékelő sorozatunkat a Fortepan 1913-as képeivel illusztráljuk.

Johnny Lillibrogida válasza.

*

Az év tanulsága, hogy a „gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztése” soha nem válhat egy politikai csoport haszonszerzésének eszközévé; akkor sem, ha a politikai párt példátlan parlamenti felhatalmazással rendelkezik. Ez olyan mértékű politikai-gazdasági összefonódáshoz vezethet, amire a választók többször mondtak már nemet. A színvonalas és erkölcsös politikai versengés a nemzet alapvető érdeke. A válságkezelés ürügye nem lehet a mindenki előtt ismert uram-bátyám pártokrácia üzemeltetésének és fenntartásának letéteményese. Feddhetetlen maradt erkölcsileg a jobboldal és megfelelő volt a kormányzás színvonala 2010 óta? Persze így is bebetonozhatta magát a kétharmad. Szomorú és veszélyes tanulság. Úgy is mondhatom, hogy mindenki megértse: hiába rúgunk ötöt, ha hatot kapunk.

A dohányipari termékek kereskedelemének újraszabályozása volt kétségek nélkül az év legemlékezetesebb ügye. Már a névválasztás is katasztrofálisra sikerült. Hogyan lehet nemzetinek nevezni egy szimpla trafikot, egy olyan boltot, ahol magyarok milliói elégítik ki azt a drága és káros szenvedélyüket, ami évente több ezer ember idő előtti halálát okozza? Úgy látszik, a törvény alkotói soha nem jártak a Korányiban vagy hasonló intézetekben, ahol most is magyarok soványodnak csonttá és bőrré, szörnyű fájdalmak között várva az utolsó fulladást vagy áttétet. „Kampány idejére is jutott dohány a nemzetiből!” A nemzeti kormánynak büntetésből ezerszer kéne kiírnia ezt baráti óriásplakátokra.

A gazdasági ügyekhez tartozik a NAV-ügy is, aminek kimenetele egyelőre megjósolhatatlan. A számlagyárak, fiktív teljesítések, adócsalási láncolatok a legtöbb vállalkozó előtt ismertek. Ha egy egyszerű vállalkozó elmulaszt egy bevallást, ügye hetekig, hónapokig húzódik és általában vaskos büntetéssel végződik. Ehhez képest százmilliárdos tételekről szóló ügy belső vizsgálatához nem lehet elég egy hétvége. Az ügy joggal maradt eddig gyanús a közvélemény előtt.

Helyes irányként folytatódott a közterherviselés megosztása. A rezsicsökkentés nem ördögtől való, mert a magyar társadalom azon részei is tartalékai végén járnak, akik végigdolgozták az elmúlt évtizedeket. A múlt századi privatizációs szerződések felülvizsgálata az elszabott rendszerváltás egyik korrekciójaként is felfogható. A gazdasági önrendelkezés növelésének célja és a keleti nyitás akkor is helyes, ha Magyarország gazdasági ereje, beágyazottsága és kiszolgáltatottsága még mindig egy közepes német tartományéhoz hasonlítható.

A devizahitelesek megmentése közügy. Nem osztom a neoliberális nézeteket ebben az esetben. Az a megtévesztő cinizmus, profitéhség és nemtörődömség, ami az egyik szerződő fél oldaláról megvolt, teszi erkölcsileg menthetővé ezeket a valóban nem túl tudatos százezreket. Társadalmilag is fontos, hogy magyar családok tömegei kitörhessenek az adósrabszolgaság évtizedes béklyója alól.

*

A tágabb értelemben vett közéletben voltak biztató jelek. Ilyen a közmunkaprogram is. A munka alapú társadalom nem választás kérdése, hanem a magyarság túlélésének záloga. Százezrek szoktak el a munkától, nőttek fel úgy, hogy nem láttak családtagot dolgozni. Ezzel saját életük is devalválodott. Szükséges ennek a programnak a színvonalas megvalósítása és oktatási programmal való bővítése; de ne áltassa magát senki, ez nem pótolhatja, legfeljebb segítheti a valós munkahelyteremtést.

Heves indulatokat keltett a hajléktalanok ügye. A hajléktalanok éjszakai szállásra kényszerítése nem elég, szükséges lenne egy teljes koncepció felvázolására. Emberiességi szempontból tarthatatlan az a hamis álláspont, hogy mindenkinek joga van az utcán élni. Mert az utcán élésbe hosszú távon csak belehalni lehet. Megannyi hosszú távú öngyilkosként dülöngélnek közöttünk a hajlék nélküliek. Akit szegénység vagy munkanélküliség taszított ide, annak szociális segítségre van szüksége; akit szenvedélybetegség vagy mentális probléma, annak az egészségügyi ellátásban a helye. Méltányolandó, hogy beleállt a kormány ebbe a problémába, hiszen az állóvíz felkavarása évtizedes adósság. Ne felejtsük, a liberális ihletettségű hajléktalan-ellátás önmagától oda sem jutott el, hogy hozzávetőleg felmérje, kik és mennyien hajléktalanok ma Magyarországon.

Egy idei felmérésben olvastam, hogy a hazánkba érkező turisták nagy része a tömeges hajléktalanságot tartotta a leginkább visszatetsző magyarországi jelenségnek. Érdekes fejlemény volt, hogy a jogi absztrakciókkal takarózók a köztisztasághoz való jogot is a többség elnyomó fegyverévé próbálták nyilvánítani. Mindezt abban a városban, ahol napi több mázsa veszélyes (emberi és állati) hulladék kerül ellenőrizetlenül az utcákra. Szomorú, hogy ez sokak számára napi rutin és egyben máig élő középkori rítus. Egy ebadó emelné Budapest életszínvonalát, lásd a bécsi és berlini példát.

Új hangok jelentek meg a cigányság köreiben is. A „Mindenkiben lakik egy Martin Luther King” és a hasonló gondolatok a saját felelősség és cselekvési kötelesség felismerésének folyamatát tükrözik. A nem cigány magyarok kötelessége a saját felelősséget felismerők támogatása. Fiatal nemzedék nő fel, a rendszerváltozáskor feltűnt roma vezetőkön túlmutató képességekkel és ismeretekkel. A jogvédelem elfoglalhatja szubszidiárius helyét, és végre jöhet a jogok mellett az önmagunkért, családunkért és közösségünkért való felelősséget is hangoztatók korszaka.

*

Több százezernyi magyar vándorolt ki az elmúlt években. Egyszerre veszteség és lehetséges kitörési pont ez a mobilitás. Érdemes lenne különböző társadalmi, gazdasági és politikai programokkal kapcsolatokat építeni az ismét erősödő magyar migrációval.

A határokon túl az év ügye az erdélyi autonómia kérdése volt. Létkérdés, akárcsak a felvidéki magyar nyelvű táblák, a szerbiai magyarverések elleni fellépés és a kárpátaljai oktatás kérdése. Nem szabad hagyni az elszakított nemzetrészek elsorvadását. A külhoniak állampolgárság-szerzésének megkönnyítése első lépésként elégségesnek mondható. Aki megelégszik ennyivel, nem érti a küzdelem lényegét. Akik nemzettársaink megszerzett jogai ellen fordulnak, csak helyüket váltják meg a történelem szemétdombján, megvetés és néhány ezer frusztrált, kisebbségellenes szavazó voksa a jussuk.

A kultúra talán túllendült a mélyponton. Az Operaház, a Zeneakadémia, a Müpa és egyéb zenei műhelyek nem egyenként, hanem együtt vannak fent a világtérképen. A filmgyártás prosperáló iparág. Színházaink nézői elbírják, sőt, igénylik az eltérő felfogású alkotókat. A múzeumi negyed terve inspiráló lehet a művészeti ágak számára. De ne feledjük: a pluralizmus a kultúrában fontosabb, mint a levegő.

Az oktatás átszervezése egyelőre sötét ló, de fontos, hogy minden felsőoktatási szakon van államilag finanszírozott hely. Ez egy lépés az egyenlő esélyek és a józan ész használata felé.

*

A pártok versengésében kevés érdemi változást hozott az év. A kormánypártok keményvonalas, nem alkuvó politikája ebben a ciklusban kitart. Sokaknak nem zavarja az ízlését a párthűség piedesztálra emelése. Pedig nem érdemes elfelejteni, hogy a bezárkózó, belterjes pártoskodók és a magyar néplelket mindenkinél jobban ismerő pszeudováteszek hányszor vitték zátonyra a magyarság ladikját. A szavazatmaximálás vezérelte kormányzás, ami a legtöbbször a biztos és hűséges pártválasztók megszólítására berendezkedett hatalomgyakorlással jár, lecsupaszítja és kiüresítheti az alkotmányos köztársaságot. Ez a fajta lebutítása a modern demokráciának sokszor a társadalmi erkölcs negligálásával és az egész közélet színvonalának csökkenésével jár. Olyan ez, mint amikor egy 1 MB-os, részletgazdag jpegből tömörítünk egy 80 kbyte-os képet. Belenagyítva csúnyán szétesnek a pixelek és értelmezhetetlenek a részletek, de persze könnyebb küldeni és fogadni, s kevesebb helyet foglal, ha mentjük.

A baloldali ellenzék megragadt a saját játszóterén, bár végső összefogásuk nem kétséges – már csak azért sem, mert jelenleg annak is megvan az esélye, hogy két baloldali exminiszterelnök is a küszöb alatt ragad pártjával. Jó hír, hogy a szélsőjobboldali ellenzék továbbra is szalonképtelen a többség számára. Az egyetlen figyelemre méltó ellenzéki erő talán az ökopárt, amely következetességével és kérdésfelvetéseivel relatív nyertese lehetne a választásoknak, bár jelenleg még mindig csekély a támogatottságuk.

A 2014-es év választási év lesz. A megváltozott jogszabályi környezet teljesen új kihívásokkal, merőben új hangulatú választásokkal jár majd. A bajai és fóti ismételt választások az egész nemzetet óvatosságra intik. A közérdek szolgálatát a hatalom megragadásával felcserélő pártok részéről a józan belátás aligha remélhető. Könnyen elképzelhető, hogy az amúgy sem a biztos ítéleteiről ismert magyar igazságszolgáltatás fog dönteni számos mandátum sorsáról. Ha a nagy pártok nem a köz érdekében, azonos értékközösség alapján és demokratikusan szerveződő társadalmi csoportokként működnek, hanem eszközeikben nem válogató, profitorientált gazdasági érdekcsoportokkal keverednek össze, akkor sem feledkezhetünk meg az erkölcsről és színvonalról.

A színvonal kikényszerítése és az örök és állandó erkölcsi parancsok betartatása segítheti a magyar nemzetet abban, hogy minél többen felismerjék, sokkal több minden köt össze minket, mint ami elválaszt. Választási év ide vagy oda.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr745710488

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jobb erkölcsöket, magasabb színvonalat! – Mandiner2013 I. 2013.12.27. 12:39:02

A színvonalas és erkölcsös politikai versengés a nemzet alapvető érdeke. A válságkezelés ürügye nem lehet a mindenki előtt ismert uram-bátyám pártokrácia üzemeltetésének és fenntartásának letéteményese.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vantaan 2013.12.27. 16:55:45

Egy gyöngyszem a mai ifjúságtól (van még remény), amit egy böszme gimnáziumi igazgató nem engedett előadni! ... de csak azért is!

A jobb erkölcsökért!

Purosz Leonidász: Homo Ethicus Hungaricus
1
Áttilá, á színpád á tied!
Hát tessék, megvívtuk a tusát:
egy ország központosított eufemizmusát.
Piros-fehér-zölden lámpa ég az éjben,
együtt fürdünk meg a nemzetiszín kéjben.
Nem Alföldi, hanem a nagy Alföld színháza lett ez: sivárság a színpadon,
birkák a nézőtéren. Ennél magyarabb mégis mi lehetne?
Homo Ethicus Hungaricus,
avagy hogyan írjunk három igaz magyart egy páros jelenetbe.
Mert az új érték a mértéktelen mérték. Önök kérték.
Hátranyilazva ülünk hintalóra,
elcsap minket az idő, ez az unott ingaóra;
és még mindig öndicsfényre van csak igény, nem öndefinícióra.
Ne aggódj: kapod a telt házat. Büszkén tapsolnak parókás nénik.
Senki nem lázad.
Senki nem tüntet.
De hol vannak a fiatalok?
Ma otthon maradtak?
A TV-székháznál ragadtak?
Eltűntek...
2
Te tényleg elhitted, hogy a Magyar Gárda
majd jobban rábukik a klasszikusra,
mint az avantgárdra?
Azt meg gondolhattad, hogy a felnövő értelmiség
az egyházi kultúrkampf után nem mond el még egy misét.
Ha ők nem kellenek, kire vársz? Miféle nagy őre?
Mi halgeneráció vagyunk — a TV a fél tavunk halőre.
És tudhatnád, hogy a művészetnél (főleg, ha alibi-művészet)
mindig fontosabb lesz az X-faktor nézőinek megnyerhető cuvée-szett,
és a kultúránál (főleg, ha alibi-kultúra)
mindig cool-abb marad a kocsmatúra.
Nemhogy neked, itt még a jó bornak sem kell cégér:
minek kéne, ha úgyis a tablettást vedelik?
Milyen a magyar? Nem lát a csömörtől,
de vígan rohan csöbörből
a legszarabb vederig.
3
Öntudatos honpolgár
minden botrányt bojkottál.
Közízlés a körítés,
a jó magyar kolbászból
épül már a kerítés.
Öntudatos honpolgár
kezében a botkormány;
táltos-magyar pilóta:
minden szelet bojkottál.
Öntudatos honpolgár
azt hiszi, hogy ébren van,
pedig régen horkol már.
4
Látod, ezt vívjuk, ezt a tusát:
egy ország központosított eufemizmusát.
Hogyha elmész a színházba sok pénzzel,
semmi ízléstelenséget ne nézz el.
Nemzet mondja: nagy siker.
Kárikittyom, édes hazám, itt minden tejjel-mézzel!
Énekelj elvtárs!
Nem elvárás persze,
csak hát tudod, nem hátrány:
Nemsokára érkezik az ellátmány.
Nem elvárás persze, csak hát tudod,
nehéz lesz az elválás.
Apa-fia kapcsolat ez:
mi büszkék, és te hálás.
Csinos kis orcád van:
szívesen látunk bárhol az országban.
5
Unod a mondókát?
Pedig meg fogod tanulni, még ha nem is gondolnád.
Mit tehetsz egy olyan helyen, ahol a színházak is stadionok lettek?
Hass, alkoss, gyarapíts
az utolsó erődig;
s a haza fényre derül —
vagy árnyékra vetődik.
L

Kandeláber 2013.12.27. 17:10:07

@vantaan: Nagyjából igaz:
"De hol vannak a fiatalok?"
Hogy nem a haha-ban, az egyszer biztos...:D

Pelso.. 2013.12.27. 17:20:41

"magyar családok tömegei kitörhessenek az adósrabszolgaság évtizedes béklyója alól"
Egy élő fórumon, ahol ők vannak, elmondhatnád ezt, biztos a siker.

A gazdasági önrendelkezés már megvalósult, így: az eredeti becsült értéknél jóval magasabb áron, a legkedvezőbb (!) ajánlat...

Kandeláber 2013.12.27. 17:58:36

Vona már megszólalt a transzvesztita vádjaival kapcsolatban.
A legfigyelemreméltóbb megállapítása: érdekes hogy szocialista politikus nincs a listán...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.27. 18:11:41

Horváth megjelent vmi bizottsági ülésen, önkormányzati ülésen, ahol napirenden volt a nav-ügy, de a végén az egyik fideszes (kocsis máté?) törölte a napirendi pontok közül, odahívták feleslegesen, nem tudjátok melyik ülés volt ez, kivel? mikor? valahol olvastam, láttam, de már nem találom sehol.

ez olyan mintha megvádolnak lopással a boltban a biztonsági őrök, nem lenne gyanús ha nem akarnád megmutatni a táskádat, hanem még el is szaladnál? a fidesz ezt csinálja.
több bizottsági ülésen ahol ott volt Horváth, egy fideszes bizottsági tag sem ment el, pedig ott lett volna a helyük, azért kapják a fizetést, pedig ha olyan nagyon ártatlanok, egyem a kis szívüket, akkor nagyon könnyen élére állhatnának a kivizsgálásoknak, bizottságlétrehozásoknak

teljesen egyértelmű hogy bűnösök.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.27. 18:24:17

A devizahitelesek megmentése közügy, ahogy a bűnös bankárok elítélése is, nincs egyik másik nélkül, avagy hiteltelen, hiehtetlen, talán a NAV-ügy fényében már itt látszódik a propaganda és a korrupció, egészen az állami szintekig. a politikai szintig, a fideszig és mszp-ig.

a hajléktalanok ügye ki a fenét érdekel egy félmondatnál többig?
hol a földkérdés?

"Jó hír, hogy a szélsőjobboldali ellenzék továbbra is szalonképtelen a többség számára. "

ja, én se bírom a magyar hajnalt, ráadásul még fizetett provokátoroknak, buta tégláknak is tartom őket. még pősze is be fog lépni a végén a magyar hajnalba.

hát elég gyengus írás volt ez, csak a fidesz, nemdebár? szinén osztályvezetőnek tetszik lenni a minisztériumban, mint a másikok?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.27. 18:43:54

@Kettes: érdekes ezt egy mszp-s szájából hallgatni.
dehát a rendszerváltással ti már neoliberálisok lettetek, hiába van a párt nevében a szocialista ugye?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.27. 18:47:35

@Steve the Great: ja, a mostani szerzőnek igen a válasza rá, de ne várjunk karakán megmondásokat idén se, csak a kommentelőket szokták erről a konkrét kérdésről meginterjúvolni, ők maguk csak szemérmesen takargatják a szégyenfoltjukat.

de én megkérdezném jvízkeletit, ha még szerk.tag, hogy elégedett-e a választások előtti lusztrációval , elszámoltatással?

még pintér.bencébe reménykedek a múltkor is jót írt.

"Akárhogy is lesz: annak, hogy én még egyszer valaha a Fideszre szavazzak, szükséges feltétele, hogy ebben a ciklusban megszülessen a megfelelően szigorú és konzekvens lusztrációs törvény és ügynöktörvény."

mandiner.blog.hu/2012/02/28/az_ugynokok_fonokei?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201311

tableno 2013.12.27. 20:40:15

Na most a "jobb erkölcsöket, magasabb színvonalat" kampányt a mandiner például kezdhetné saját magán. Lásd az alábbi cikk kommentjeit:

kereszteny.mandiner.hu/cikk/20131227_radnoti_zoltan_1944_december_27_en_69_esztendeje_lottek_dunaba_a_vilag_egyik_igaz_emberet#comments

Robinzon Kurzor 2013.12.27. 21:01:40

@tesz-vesz: "A devizahitelesek megmentése közügy"

A forinthiteleseket, akik nem vállaltak kockázatot, és az elejétől fizették a magasabb törlesztőt, viszont ugyanúgy elsöpörte az állásukat a válság, azokat nem kell megmenteni?

Vagy az magánügy?

Miért azokat kell "megmenteni", akik olvasás és megértés nélkül aláírták, amit eléjük toltak, és nem azokat, akik nem mentek bele olyan konstrukcióba, amit nem értettek?

Sírköves Slomó 2013.12.27. 21:03:50

A jó erkölcsökhöz akkor vagyunk a legközelebb, ha a kormány a helyén marad az mszp és az e14 pedig megsemmisül.

A további tisztulásról utána kell meditálni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.27. 21:06:07

@vantaan:
Vona bevallotta.
ujasz.hu/itthon/8176-vona-gabor-valasza-terry-black-szentesti-akciojara
"Kezdjük azzal, mi az, amit megtettem. Ahogy azt az idén május elsején megjelenő Fekete bárány, fehér holló című könyvemben is megírtam már, a házasságomnak néhány évvel ezelőtt volt egy nagyon nehéz válsága, amely majdnem véget vetett a kapcsolatunknak. Ebben az időben házasságon kívüli kapcsolatom alakult ki, amellyel nagyon sok szenvedést okoztam a szeretteimnek. Ez az én felelősségem, amit vállalok. Ember vagyok, megbuktam, igyekszem tanulni belőle. A történteket a feleségemmel megbeszéltük, megszenvedtük és körülbelül egy évbe telt, mire feldolgoztuk, és hála Istennek, most azt mondhatom, a kapcsolatunk jóval erősebb és biztosabb, mint előtte volt. Éljük a családi életünket a kisfiunkkal, Benedekkel hármasban, amennyire persze a hazai közéletben és az ilyen szentesti (!) akciók között lehet."

Göntér László 2013.12.27. 21:12:30

Az államról, a közüzemekről és a bankokról!
Az utóbbi időben azt láthatjuk, hogy a címbeli hármasnak a kapcsolata egyáltalán nem nevezhető rózsásnak, holott ezek feszültségmentes együttműködése az ország szempontjából nagyon kívánatos volna. Mivel az állam meghatározza a két utóbbi mozgásterét ezért az utóbbiak elvárnák, hogy az állam világosan tudomásukra hozza az elvárásait. A közüzemek elvárnák, hogy az állam mondja meg, hogy mit fogad el normális napi tevékenységnek és mit tekint vészhelyzeti tartaléknak? Nyilvánvaló, hogy a közüzemek minél több kiadásukat a tartalékképzéshez kapcsolódónak akarják elismertetni, az állam pedig ellenáll ennek az akaratnak. Hálózatokat és kerülő utakat nem lehet egyik napról a másikra kiépíteni. Jelenleg az állam elvon ugyan forrásokat a közüzemektől, de nem mondja meg, hogy ezt miért teszi, ezzel bizonytalanságban tartja az érdekelteket. A rezsicsökkentési szlogen hatásos lehet a közüzemi szolgáltatást igénybevevő fogyasztóknál, de a közüzemi szolgáltatók és az állam közötti viszonyt nagyon megterheli és a tartalék képzést nem segíti elő.
Az állam, az eladósodás nem kívánatos hatásairól, a bankok, a kölcsönök időnkénti szükségességéről kellene, hogy beszéljenek, kapcsolatukat és viszonyukat ennek a hozzáállásnak kellene tükröznie.
Lehet, hogy a bankok vétkesek a deviza alapú hitelezés kiterjedt voltában, de joggal mondják azt, hogy az állam már annyit elvett tőlük a különadókkal, hogy abból már bőven megoldhatta volna a devizahitelesek problémáját, ehelyett a különadót felélte, a problémát pedig nem oldotta meg, ezért kapkod fűhöz-fához, hogy ezt a valóban problémás helyzetet megoldja. Ennek a hármasnak az együttműködését megterheli az, hogy az állam nem szerez érvényt, az árképzést jelentősen befolyásoló amortizációs leírások ellenőrzésének.
Az anyagi javakkal való gazdálkodás mindig azt feltételezi, hogy az egységnyi termékre, szolgáltatásra jutó költségeket a gazdálkodó minimalizálni akarja. Ez az akarat - a versenyben maradás, illetve a profit maximalizálás miatt - minden gazdálkodótól elvárható. Az állam ezért, és a gazdaság egészére kifejtett hatása miatt, az értékcsökkenési leírást fontos szabályozó elemként alkalmazza a gazdálkodók viselkedésének befolyásolására. A versenyszférában ez a szabályozás úgy hat, hogy azok a gazdálkodók akik felfutó termékeket és szolgáltatásokat kínálnak, azok magas árakkal és leírási kulcsokkal gyorsan megújíthatják termelő kapacitásaikat (ezzel keresletet teremtenek más ágazatok termékei iránt), a kifutó termékeket és szolgáltatásokat kínálók az alacsony leírási kulcsokkal alacsonyan tarthatják áraikat és így versenyben maradnak (embereket alkalmaznak, nem növelik a munkanélküliséget).
A monopolhelyzetben lévő gazdálkodóknál az államnak kell a profit maximalizálásra irányuló törekvést, egyensúlyba hozni a gazdaság élénkítésére irányuló állami akarattal. Tehát amikor az állam elfogadja egy monopolhelyzetben lévő gazdálkodó árait, akkor elfogadja a gazdálkodó áraiban megjelenő amortizáció mértékét is. Ha a gazdálkodó az elfogadott magas értékcsökkenési leírás ellenére úgy viselkedik, mint akinél alacsony az értékcsökkenési leírás, akkor a gazdálkodói érdeket tükröző profit maximalizálási törekvés túlsúlyba kerül, az állam gazdaságélénkítő törekvésével szemben.
Nyilvánvaló, hogy az államnak fel kell lépnie az ilyen szituációk ellen, hiszen a gazdálkodó figyelmen kívül hagyja az állam gazdaságélénkítő törekvését. A versenyképesség növeléséhez ellenőrizni kellene, a gazdálkodók jelenlegi gyakorlatát.

NA POCS KA 2013.12.27. 21:12:51

@Robinzon Kurzor: "Miért azokat kell "megmenteni", akik olvasás és megértés nélkül aláírták, amit eléjük toltak, és nem azokat, akik nem mentek bele olyan konstrukcióba, amit nem értettek? "

Mert ezek voltak többen. Ha a vörösiszap katasztrófa egy fél utcát érintett volna, az sem lett volna nemzeti tragédia, fizetett volna valamennyit a biztosító, és ezek meg így jártak. Kárpótlás sem lenne.

Közügy abból lesz, ami tömegeket érint.

NA POCS KA 2013.12.27. 21:14:25

Erről jut eszembe megboldogult kolléganőm szentenciája, miszerint "ebben az országban azzal van kibaszva, aki mindent becsületesen fizet".

Ő a többszáz ezres közüzemi díjtartozások elengedését kifogásolta, ha jól emlékszem...

vantaan 2013.12.27. 21:17:55

@Doomhammer: ... s fiú miatt ott hagyta volna a családját?
De már kigyógyult a fiúkból?
..... mert a közelmúlt számos olyan szélsőséges jobbost ismert aki a saját neméhez vonzódott! pl. Jörg Haider.

Valóraváltógép 2013.12.27. 21:27:14

Na jó, térjünk vissza a hagyományokhoz.

Sírköves Slomó 2013.12.27. 21:31:38

@Doomhammer: Ne egyél szart.

Az ujasz.hu főszerkesztője Menyhért Mészáros László csomó érdekes dolgot lehet róla olvasni

- régen ő indította a Kacsa magazint
- III/II-A besúgó volt propeller.hu/itthon/2372046-maffiozokkal-szervezkedo-dokumentaltan-besugo-ujsagiro
- az újász.hu-t szlovák cég viszi, gondolom perelni is nehezebb

Mindenesetre 1 órás 'hír' lesz visszhangja - vagy nem.

Robinzon Kurzor 2013.12.27. 21:42:49

@NA POCS KA: " Ha a vörösiszap katasztrófa"

Tehát szerinted akiket elöntött a vörösiszap, azok ugyanúgy szabad akaratukból hozott döntésük következményeként kerültek abba a helyzetbe, hogy pl. meghaltak.

Meg hát tényleg attól közügy valami, hogy sok embert érint?

Például Angelina Jolie sok embernek nem volt meg, biztos ők vannak többen ... márpedig igény az minden bizony volna rá ... tehát közügy.

Van még pár hasonlóan kiváló "érv" a kezed ügyében?

NA POCS KA 2013.12.27. 21:50:32

@Robinzon Kurzor: "Tehát szerinted akiket elöntött a vörösiszap, azok ugyanúgy szabad akaratukból hozott döntésük következményeként kerültek abba a helyzetbe, hogy pl. meghaltak."

Gyakorlatilag igen. A saját szabad akaratukból költöztek oda, és egy ideig minden jól ment.
Vagy azt hiányolod, hogy nem tájékoztatnak a születésedkor, hogy ahol élsz, ott természeti katasztrófa vagy baleset történhet?
Akkor most pótolnám: akárhol vagy, ott természeti katasztrófa, vagy baleset történhet, bármikor.

Vagy azt hiszed, a devizahiteles arra szerződött, ami ebből lett?

"Meg hát tényleg attól közügy valami, hogy sok embert érint?"

Tényleg attól.

"Például Angelina Jolie sok embernek nem volt meg, biztos ők vannak többen ... márpedig igény az minden bizony volna rá ... tehát közügy."

Tudod róla, hogy levágatta a mellét? :) Az USA-ban ez az új divat, leszedetik, nehogy rákos legyen.
A párhuzam egyébként jobb, mint gondolod: devizahitelre lefordítva, puszta merő előrelátásból mindenképpen helyes levágatni azért a melled, hogy csak 5% esélyed legyen a mellrákra (ami a melled levágásával járna). Hiszen bármikor beüthet a ménkű.

Remélem érzed benne a fekete humort. :)

NA POCS KA 2013.12.27. 21:52:01

Várj, ezt a mellest te nem érzed át eléggé... olvasd el hererákkal behelyettesítve. :D

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.27. 21:54:05

@vantaan:
Tény, hogy Vona nem írja, a nevezett házasságon kívüli kapcsolata milyen nemű volt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.27. 22:00:00

@NA POCS KA:
Hogy házasságtörő.
www.borsonline.hu/20131220_terry_black_kitalalja_a_politikusok_szextitkait
"Tudok olyan politikusokról, akik házasok, mégis elítélhető a magánéletük, maguk is házasságtörők. Ha nem kérnek bocsánatot Tündétől, akkor szenteste nyilvánosságra hozom a listát. A perektől meg azért sem félek, mert ha kell, tanúkat hozok a bíróságra, hogy együtt emlékezzünk a múltra és beszélgessünk az erkölcsösségről – zárta rövidre határozottan."

NA POCS KA 2013.12.27. 22:00:20

@Doomhammer: Nem szeretem Vonát, de ebbe a nyilatkozatba elég beteg dolog homoszexualitást belelátni.
Látod, mennyivel többre ment volna egy vak komondorral. Abból legfeljebb mém lett volna.

NA POCS KA 2013.12.27. 22:02:48

@Doomhammer: Házasságtörő, házasságtörő... te sosem dugtál még félre? Ha nem, majd fogsz.
Ez magánügy. Elég gáz, hogy ezzel foglalkozik valaki, nem azzal, amit a politikában csinál.

NA POCS KA 2013.12.27. 22:05:14

Te Doom, te olyan okos vagy. Magyarázd már el nekem, hogy ezekről a szerencsétlen bulvárszintre lerángatott politikusoktól, ti mégis milyen alapon vártok szentéletű, ihletett zsenialitást?
Mert mintha párhuzamosan lenne jelen az a társadalmi igény, hogy az egyszeri jómunkásember is röhöghessen rajtuk, meg ha úgy alakul, mocskolhassa őket, meg minden pillanatban tökéletesek is legyenek....

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.27. 22:05:41

@NA POCS KA:
Se én, se Terry Black nem mondta, hogy Vona homoszexuális lenne. Ezt vantaan blogtárs vizionálta. Mint feljebb olvashatja, itt csupán arról beszélünk, kik az erkölcstelenek.

NA POCS KA 2013.12.27. 22:07:54

@Doomhammer: Jah hogy ő. Akkor bocs, elnéztem. :)

Erkölcstelen szerintem például a hafr.
:D

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.27. 22:11:55

@NA POCS KA:
"Elég gáz, hogy ezzel foglalkozik valaki, nem azzal, amit a politikában csinál. "

A téma ugye arról szól, hogy az expornós Krasznai Tünde nem énekelhetett az Országházban, mert rossz példát mutatott volna a meghívott gyerekeknek.

Most van három nevünk. Ebből az első már be is ismerte, hogy erkölcstelen volt, házasságot tört.

Én ugyan semmit sem ítélek el, ami emberi. Például a házasságtörést se. A képmutatást viszont utálom. Utálom azt, hogy vannak a megvetendők, az érinthetetlenek meg vannak az elitek, a kivételes személyiségek. Aztán ha megkapargatjuk, kiderül, hogy meglepően hasonlóak tudnak lenni.

NA POCS KA 2013.12.27. 22:15:08

@Doomhammer: Azért a pornózás és a házasságtörés messze nem ugyanaz a kategória, nem gondolod?

"Most van három nevünk"

Vona, Krasznai, ki a harmadik?

"Én ugyan semmit sem ítélek el, ami emberi."

Kár.

" A képmutatást viszont utálom. "
Azt én is. Például a hafr nevű példány, ebben jeleskedik. :D

"Utálom azt, hogy vannak a megvetendők, az érinthetetlenek meg vannak az elitek, a kivételes személyiségek."

Miért? Ez az embereket védi, nem őket. Enélkül anarchia lenne.

Robinzon Kurzor 2013.12.27. 22:16:51

@NA POCS KA:

Remek, szépen beleálltál a hülyeségedbe: a devizahitel, az olyan, mint a vörösiszap: valamilyen hitelt muszáj volt mindenkinek felvenni, és ők, szegények rosszkor voltak rossz helyen, nekik pont ez jutott, nem tehetnek róla ...

Akik meg forintban vettek fel hitelt, vagy egyáltalán nem vettek fel hitelt (ja, mert lehetett ezt is választani), azok "mentsék meg" a devizahiteleseket, akik vagy leszarták (esetleg nem is értették) a kockázatokat, vagy tudatosan vállalták, hogy a saját ingatlanukkal szállnak be a devizaspekulációba.

NA POCS KA 2013.12.27. 22:19:44

@Doomhammer: "Aztán ha megkapargatjuk, kiderül, hogy meglepően hasonlóak tudnak lenni. "

Te a majomproblematikát boncolgatod. Vegyünk egy átlagos majomszabású életformát (nem, ez nem a hafr), akit egyéb más majomszabású életformák beöltöztetnek valaminek. Mondjuk papnak.

Aztán imádják. Az elsőként megnevezett, majomszabású életforma ül, ül, nézi ahogy a többi hajbókol előtte, aztán egyszer csak elkezd úgy viselkedni, ahogy az a majomszabású mivoltából fakad: majomként.

Erre a többi, addig hajbókoló majomszabású életformába felhördül, és meglincseli a majmot, aki az volt, ami lehetett, és ami lenni tudott (és amiről sosem állította, hogy ő nem akar az lenni): majom.

A kérdés:
Ki a hülye ebben a történetben? A. majom (akinek papként kellett volna léteznie, de csak majomkodásra futotta neki),
vagy B. az a tömeg majom, aki azt várta, hogy ez majd másképp lesz. És annyira belelovallta magát, hogy gyilkolt azért, mert kiderült a tévedése.

Hmm?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.27. 22:20:01

@NA POCS KA:
"Vona, Krasznai, ki a harmadik?"

Semjén, Szájer, Vona. Ezekről állította Rácz, hogy erkölcstelenek lennének. Egy már bevallotta.

"Miért? Ez az embereket védi, nem őket. Enélkül anarchia lenne."

Aztán majd megy a sírás-rívás, amikor a kivételes személyiségekről elkerülhetetlenül kiderül, hogy ők is emberek voltak, nagyon is emberi hibákkal, sőt bűnökkel.

NA POCS KA 2013.12.27. 22:20:22

... ebből akár a társadalmi igazságosságra is lehőzhatsz pár analógiát.

Robinzon Kurzor 2013.12.27. 22:20:39

@NA POCS KA: "mégis milyen alapon vártok szentéletű, ihletett zsenialitást"

Csak azt várom el, hogy aki keresztény erkölcsökről papol, sőt, elő is akarja írni nekem, hogy én hogyan éljek, az éljen is annak megfelelően, amiről papol.

Ha pedig nem sikerül neki, akkor keressen egy olyan foglalkozást, ahol nem kell képmutatónak lenni.

NA POCS KA 2013.12.27. 22:22:00

@Robinzon Kurzor: "valamilyen hitelt muszáj volt mindenkinek felvenni, és ők, szegények rosszkor voltak rossz helyen, nekik pont ez jutott, nem tehetnek róla ..."

Gyakorlatilag.
Ma egy magyar átlagfizetésből nem tudsz hitel nélkül lakást venni. Sőt, egy német vagy amerikai átlagfizetésből sem. Ehhez kellenek a bankok, és a hiteleik. Amik nélkül ugye baj van.
Hm? ;)

NA POCS KA 2013.12.27. 22:23:35

@Robinzon Kurzor: ... megmentés tekintetében egyetértünk egyébként. De gondolom ott sem a segítő szándékon múlik elsősorban, hanem azon, hogy még mindig ez az olcsóbb. És kampányfogásnak sem rossz.

Ez meg már csak ilyen, a többségi társadalom viseli a hülyék hülyeségét.

NA POCS KA 2013.12.27. 22:26:00

@Doomhammer: ízléstelen mások magánéletében turkálni...

"Csak azt várom el, hogy aki keresztény erkölcsökről papol, sőt, elő is akarja írni nekem, hogy én hogyan éljek, az éljen is annak megfelelően, amiről papol."

Miért? Persze ez lenne az ideális, de a te bűnödet nem semlegesíti az, hogy ő is csinálja. Neked elmondták, hogy ez a kóser, innentől nosza. A többiek élete a többiek élete..

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.27. 22:26:27

@NA POCS KA:
A lényegre. A cibakházi esperes esetéről beszél?

NA POCS KA 2013.12.27. 22:29:31

@Doomhammer: Dehogy. Ott is így zajlott? Ez egy régi... hm, filozófiai problémának túlzás lenne nevezni. Amolyan állandó vitatéma volt egy már felosztott baráti körben, a "ki a felelős, és mi lenne ha másképp lenne" kérdéskör levezetéseként.

(ha érdekli, én azt az álláspontot képviseltem, hogy ugyanez.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.27. 22:29:42

@NA POCS KA:
"ízléstelen mások magánéletében turkálni... "

Viszont milyen jól esik! Ez is nagyon emberi tulajdonság egyébként.

Idézet kitől van?

NA POCS KA 2013.12.27. 22:34:01

@Doomhammer: Jah az a Kurzortól... bocs, teljesen belemelegedtem ennek a hülyének a levadászásába.

Pontosan mi esik jól benne?

NA POCS KA 2013.12.27. 22:34:43

@Robinzon Kurzor: "Miért? Persze ez lenne az ideális, de a te bűnödet nem semlegesíti az, hogy ő is csinálja. Neked elmondták, hogy ez a kóser, innentől nosza. A többiek élete a többiek élete.. "

Ez neked ment volna, szori.

NA POCS KA 2013.12.27. 22:38:03

Szeretettel felkérem az egybegyűlteket, hogy utáljuk együtt a hafrot. Kösziiii.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.27. 22:38:21

@NA POCS KA:
"Pontosan mi esik jól benne? "

Ezek szerint itt evolúciós előnyt jelent, ha mások kárán tanulunk. Tpvábbá azonosítjuk a csoport azon tagjait, akik visszaélnek a csoport bizalmával.
www.nytimes.com/2012/06/16/your-money/studies-find-gossip-isnt-just-loose-talk.html?_r=0

Robinzon Kurzor 2013.12.27. 23:01:21

@NA POCS KA: "de a te bűnödet nem semlegesíti az, hogy ő is csinálja"

Milyen "bűnömet"?

vantaan 2013.12.27. 23:18:09

@NA POCS KA: Ó Pocs Ka! De hát Terry néni/bácsi vagy mi nem a lány kapcsolatairól nevezetes! Úgy hogy Vona amíg nem tisztázza magát???? ..... SZERINTEM, logikailag fiúkkal/hím kurvákkal csalta az asszonyt, persze az is lehet hogy szende szűz lányokkal találkozott ott ahol a madár se jár csak a Terry meg a Vona.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.27. 23:26:47

@vantaan:
Szerintem is joga van megtudni a magyar választóknak, kivel csalta a feleségét egy parlamenti párt elnöke.
www.youtube.com/watch?v=eZLcoPGqKwM

Sírköves Slomó 2013.12.27. 23:39:21

@vantaan: Igen biztos sokan tekintik origónak Terryblekket. Egy egész nép csüng az ajkán.

Veridicus76 2013.12.28. 02:07:04

" Az a megtévesztő cinizmus, profitéhség és nemtörődömség, ami az egyik szerződő fél oldaláról megvolt, teszi erkölcsileg menthetővé ezeket a valóban nem túl tudatos százezreket. "

Mitől lennének tudatosak? Hol volt (van) itt a közoktatásban pénzügyi kultúrára nevelés? Ráadásul nagyon sok bank kifejezetten lebeszélte, sőt, büntette (magasabb kamattal) a forinthitelt. Emellett az a TÉNY, hogy a devizahiteleknek hazudott szélhámosságok mögött valójában töredékben volt deviza, az egész történetet a szimpla csalás kategóriájába utalja, még ha a Kúria mélyen tisztelt bírái tele is csinálták a talárt, amennyiben erről nem volt merszük dönteni (holott - az egyoldalú szerződésmódosítás gazembersége mellett - ez volna a lényeg.) Tehát a "deviza"hitelesek mentésére irányuló törekvések gazdasági és erkölcsi szempontból is helyesek, nem beszélve arról a gazdasági visszacsatolással is bíró szociális tragédiáról, amit a magukra hagyásuk jelentene.
További adalék: aki szerint bárki haszna (jelen esetben bármely banké a kilakoltatás által) előrébb való, mint az emberi élet, az valójában az emberrablás vagy az emberkereskedelem, végső soron a terrorizmus mellett foglal állást, tudniillik legitimálja a "pénzt vagy életet!" felfogást.
Ki-ki maga döntheti el, hol áll. Keresztényként mindenesetre elutasítom a pénzért mindenre hajlandó bandita-mentalitást.

vantaan 2013.12.28. 07:23:04

@Sírköves Slomó: Sokan nem, de Vona igen!
Egyre inkább nekem úgy tűnik, bizony bizony itt Vonának coming outot kellene tennie!
Nem Ő lenne az első sem az utolsó szélsőséges politikus a történelemben aki meleg (buzi) is.
Attól még lehetne tisztességes ember ..... csak a zsarolhatóságának gyanúja ugye egy kicsit ciki .... Lásd Terry néni/bácsi is erre játszik! S ki tudhatja milyen fotói vannak a néni/bácsinak......??? S Te jó szívvel szavazná-e például egy baby-dollba pózoló Vonára???

Kandeláber 2013.12.28. 07:50:38

@vantaan: Vonának mi a fasz alól kéne tisztáznia magát?
Ez a Rácz cigány egy szinten áll Fekete Pákóval vagy Győzikével.
Azért, mert a hozzád hasonló szellemi nívón leledző zakkant ballibbant cucik most mantrázzák az agymenéseit, még nem fogják beszopni épelméjűek is.
Ráczterry nagyjából ennyi, bár már fölnyomtam a videót. :D
www.youtube.com/watch?v=5NbAySOgsYg

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.28. 07:57:55

@Kandeláber:

@vantaan nick mögött egy gyakorló elmebeteg vagy egy elmebeteg műsort toló troll rejtezik, úgyhogy a megnyilatkozásait is ennek fényében kell értékelni:-)

vantaan 2013.12.28. 08:04:11

@bbjnick: No de kérlek..... jó, tudom Te Kádár seggéből bújtál elő (magad írtad), de ettől még elvárható Tőled is valami tisztelet a másik iránt.

Kandeláber 2013.12.28. 08:07:41

@bbjnick: Sejtem, és már többször megfogadtam hogy nem reagálok, de időnként megfeledkezem erről.
Egyébként van egy "toportyánzsóti" nicknéven működő, hasonló mentalitású karakter, persze lehet hogy a hasadt személyiség másik feléről van szó. :D

vantaan 2013.12.28. 08:12:41

@Kandeláber: Kedves kan..de ...láber! Ne reagálj!

tevevanegypupu 2013.12.28. 10:48:48

@Doomhammer:

Erkölcscsősz lett? Mi van itt..tiszta Amerika?

NA POCS KA 2013.12.28. 13:13:57

@vantaan: Akkor is az egyik legnormálisabb, legvalóságközelibb és legszerethetőbb figura itt.

NA POCS KA 2013.12.28. 13:18:27

Az én világuralmam meg játszótársak hiányában úgy néz ki, elmarad. :(

NA POCS KA 2013.12.28. 13:19:25

Nomindegy, majd legközelebb. :)

NA POCS KA 2013.12.28. 13:29:25

@Veridicus76: "További adalék: aki szerint bárki haszna (jelen esetben bármely banké a kilakoltatás által) előrébb való, mint az emberi élet, az valójában az emberrablás vagy az emberkereskedelem, végső soron a terrorizmus mellett foglal állást, tudniillik legitimálja a "pénzt vagy életet!" felfogást."

Ebben az esetben irány az utca, és gyűjts be szépen 50 hajléktalant, majd költöztesd őket a gyerekeid mellé. Hát nehogymár a te anyagi hasznod előbbre való legyen, mint az ő életük! Hát mi vagy te, terrorista?

Az a baj tudod, hogy vannak emberek, akik több kifejezést ismernek mint fogalmat, és ezt valamiért szeretik közszemlére tenni.

vantaan 2013.12.28. 13:42:26

@NA POCS KA: Ó a bbjnick-et én is kedvelem! Az a tipikus "hajlékony" magyar s persze fennen harsogta anno .... "egyenes derékkal jöttem, hol nőnek a pálmák".
Ezerszám vannak ilyenek.
Nekem mindig megmutatják hogy hova képes "fejlődni a kisember lelke. Szinte katartikus hatást tesz rám, már már Gogol-i vagy Balzac-i mélységeket tár föl. Kaparnak, túlélnek, kaparnak, túlélnek. ....most a keresztényieskedő (persze vastagon zsidózó) stílus az ami a menő! Élvezetes olvasni hozzászólásait.
Pedig ha képesek lennének rácsodálkozni érdek nélkül a világra .... Nem is tudják mit hagynak ki!

Valóraváltógép 2013.12.28. 13:47:31

@vantaan: Nem a múltja számít, hanem a jelene. Abból meg a többségünk tanulhatna.
Bár a zsidózása tényleg fura, az néha engem is zavar.

vantaan 2013.12.28. 13:59:57

@Valóraváltógép: Jól hangzik! .....de, de a mai jelen az a holnapi múlt! A tegnapi jelen meg a mai múlt!!!!
...... Én csak azt szeretném ,ha nem kellene neki folyamatosan szégyenkeznie a múltja miatt, ...... mert akkor a jelene miatt is kellene!

Valóraváltógép 2013.12.28. 14:02:01

@vantaan: "de a mai jelen az a holnapi múlt! A tegnapi jelen meg a mai múlt!!!! "

Én már régóta mondogatom, hogy hagyjátok a múltba révedést a picsába, de nem nagyon akarjátok meghallani. :)

vantaan 2013.12.28. 14:20:45

@Valóraváltógép: Nem révedni kell a múltat, hanem ép ésszel megérteni! ....mert aki réved az képzelődik is. Aki meg megérti az tanulhat a valós eseményekből.
Kedvenc olvasmányaim a korabeli újságok. pl. az 1942-esek. 1942 augusztus 20.-án Antal miniszter Debrecenben kijelentette "a Nemzeti propaganda gyógyszer, a bolsevik propaganda méreg".
Szeretném ha gondolkodna ......

Valóraváltógép 2013.12.28. 14:24:34

@vantaan: Antal? Hogy gondolkodna, meg van halva.
A 42-es újságokat meg felejtsd el. A 82-es, és a 2002-es újságokat is.
Elavultak.

Bloodscalp 2013.12.28. 15:17:32

@Kandeláber: épelméjüek?:) olvastam most a 444en a koronagyalázó-ellenes tűntit:) nehéz elhinni hogy felnőtt értelmes emberek ilyet tesznek...maguktól. a kommenteken besírtam:) Sömjént meg a másikat miértnem véded ennyire?

Ez az írás amúgy a szokásos mandis szarkenegetés, hoztátok a szintet srácok.

Veridicus76 2013.12.28. 16:11:19

@NA POCS KA: demagóg vagy és cinikus, miközben semmit nem cáfoltál abból, amit leírtam.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2013.12.28. 16:26:37

a robin masters nevű görénytől nem kapunk valami évvégi összefoglalót??

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.28. 18:10:14

@vizipipa: örök hála, köszi

rakj ki vmi kisképet, avatart, hogy megjegyezhessem, milyen rendes vagy

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.28. 20:52:41

@tevevanegypupu:
Miért, tök szórakoztató erkölcscsőszködni, főleg olyanokkal kapcsolatban, akiket utálok.

Maga nem akar bevallani valamit, hogy elítélhessem? Esetleg egy bolti lopást vagy valamit?

Valóraváltógép 2013.12.28. 20:56:44

@Doomhammer: Én megettem egy teljes zacskó csipszet az előtt...

tevevanegypupu 2013.12.28. 22:23:48

@Doomhammer:

Csak az ügyvédem jelenlétében!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.28. 22:31:06

@tevevanegypupu:
Miért, ő nincs itt ebben a kommentsávban?
Szóljon, ha megérkezett.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.29. 07:11:21

Tanárismerőseinkkel beszélgettünk és arról meséltek, hogy amióta rámentek a dohányzás kisöprésére az iskolából (korábban volt dohányzóhely kijelölve az iskolában a nagykorúak számára, odajártak a fiatalkorú tanulók is bagzani), megjelentek a szintetikus szarok, amiket szünetben kapkodnak be a diákok; már mentőt is kellett hívniuk, mert eszméletvesztéses esetük is volt. A másik "érdekes" jelenség, hogy a kollégiumban üzletté vált a cigarettaárusítás: a 18 évüket betöltött kollegisták megveszik a bagót és komoly felárral árulják a fiatalabbaknak.

Csak sikerül lassan valóban komoly problémát csinálni a bagózásból!:-(

Ehhez már csak hab a tortán, amit a napokban hallottam egy közeli ismerősömtől: találkozott egy régi cimboránkkal, aki megkínálta cigarettával. Amikor beleszívott a cigarettába, azt hitte, kiköpi a tüdejét és megkérdezte, miféle cigaretta ez. Mint kiderült, olyan lefoglalt ukrán csempész vágottdohányból készült, amit a raktárból loptak ki. Ezeket a dohányokat valamiféle vegyszerrel leöntik, hogy, míg megsemmisítésre nem kerülnek, senkinek ne támadjon kedve lenyúlni; ennek ellenére lopják és forgalmazzák, ki tudja milyen egészségügyi károkat okozva a fogyasztóknak!

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.12.29. 08:18:04

@bbjnick:
történeteid mindegyike igazi, aljas, fekete köpenyben surranó, hazug rémtörténet. talán nem te hazudsz, csak az informátoraid.
a tanárismerősöddel vigyázz, mert szinte mindig sikoltó hazugságokat hirdetsz, rá hivatkozva.

tevevanegypupu 2013.12.29. 10:05:46

@Doomhammer:

Régen, még a boldogult szocializmusban (kádárnosztalgia) elég sok üres telek volt itt szép városomban, elhagyott házak, a tulajdonosok disszidálhattak, meghaltak..stb..stb..De a kertek minden elhagyás ellenére gyönyörűek maradtak, elképzelhetetlenül sok orgonával, fehérrel, lilával, szimplával, duplával..Hatalmas csokrokat szedtünk minden évben..sajnos azóta a kerteket kiirtották és szép kockaépületek sorakoznak mindenütt az elmaradhatatlan húsz centi széles és két méter hosszú legönygyölített fűpázsittal és a bejáratok két oldalán álló cserepes bukszussal..Nagy megelégedésemre és örömömre viszont az országhatár felé közeledvén felfedeztünk egy útszakaszt ahova almafákat meg körtefákat ültettek csak úgy..fertelmes kis zöld almák és kőszikla körték vannak rajta, de milyen jó volt ennek ellenére jövet is menet is leszedni pár darabot róluk szakadó esőben..Több sajnos nincs, eredendően gyáva vagyok, félek a lebukástól..virágot meg már nem lopok, satnyák lettek, ahol maradtak is orgonák..

tevevanegypupu 2013.12.29. 10:13:34

@bbjnick:

Az ukrán dohány igaz lehet, egymás után jelennek meg a hírekben, hogy lefoglaltak ennyi meg ennyi cigarettát, hát ezen nem is lehet csodálkozni egyébként, a rendszerváltás óta virágzik a dohánycsempészés, és aki valaha is dohányos volt meg tudja különböztetni az igazit a hamistól..
A szintetikus szarokról viszont nem Orbánék tehetnek ezt higgye csak el, a fiatalok sajnos iszonyúan buták, korlátoltak, végzetes szakadék felé közeledik a magyar társadalom ahogy a fiatalok többségét elnézhetjük bárhol..az a kevés aki normális tud maradni nem nagyon látható, de nem biztos, hogy ők egyensúlyozni tudják a pedagógus társadalom meg a szülők nemtörődömségét, a figyelem és a tisztességre nevelés teljes hiányát..és itt bizony az egyházakra nagy feladat hárulna..ha tudnának mit kezdeni azzal a hatalommal amit a rendszerváltásnál kaptak..

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.29. 13:52:14

@jose maria padilla:

:-)

Te azt feltételezed rólam, hogy nem tudok különbséget tenni a szavahihető és nemszavahihető emberek között?

Robinzon Kurzor 2013.12.29. 14:06:52

@bbjnick: "már mentőt is kellett hívniuk, mert eszméletvesztéses esetük is volt"

Ezt én is megerősíthetem, hiszen benne volt a Szomszédokban: János, a nagyerejű erdőmérnök talált rá a gyerekre a tisztáson, és hiába jött Mágenheim doktor a mentőjével szirénázva, a srác végül belehalt az 1 db spangliba.

És ez mind az antonikotin-nácik miatt van.

Robinzon Kurzor 2013.12.29. 14:09:05

@tevevanegypupu: "virágzik a dohánycsempészés, és aki valaha is dohányos volt meg tudja különböztetni az igazit a hamistól"

A csempészett cucc (akár dohány, akár nem) nem feltétlenül hamis, csak nem legális csatornán forgalmazzák.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.29. 14:58:35

@Kettes: akkor mi vagy? együttes ? dk-s?

S=klogW 2013.12.29. 16:10:46

ha már jobb erkölc

történész, tanár csak ült gyáván a sátorlap árnya alatt
nem kötött bocskort, batyut magára, hogy bejárjon messzi falvakat,
nem szólt a népnek, hogy ébredj, indulathoz nem kovácsolt tiszta célt,
pesti szamizdatba kopácsolt írógépen s urbánusoknak játszotta úri haverét

a tavasz zöldjéből koszorút köttettél
és vöröskék virágokkal tűzdelted tele
feltámadásunknak gyáván gödröt ástál
és elsőként rohadtál rákosan bele

tevevanegypupu 2013.12.30. 08:57:48

@Robinzon Kurzor:

Persze lehet ez is, de a csempészés nagy valószínüséggel mindig volt és van, nem köthető kormányokhoz, ideológiákhoz.

Mindenesetre a nemzeti dohányboltok sajnos iszonyúan hülye ötlet volt, a kivitelezés úgyszintén. Joggal háborognak azok, akiknek elvették a kis üzletét vagy emiatt sokat veszítenek.

Alfőmérnök 2013.12.30. 10:06:01

@bbjnick: Aki ilyen folyékonyan tud hazudni, az sok aljasságra képes.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 13:21:36

@Kettes: ezért jöttél vissza?
ügyes vagy, el kéne gondolkodni ,hogy mennyit is ér a kommentpályafutásod
mer nem sokat
süti beállítások módosítása