Idén 2010-hez, 2011-hez és 2012-höz hasonlóan újra, immár negyedik alkalommal kérdeztük meg mandineres bloggereinket: hogyan értékelik a 2013-as évet? A napokban posztsorozatunkban válaszolnak kérdésünkre. 2013-as évértékelő sorozatunkat a Fortepan 1913-as képeivel illusztráljuk.

Johnny Lillibrogida válasza.

*

Az év tanulsága, hogy a „gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztése” soha nem válhat egy politikai csoport haszonszerzésének eszközévé; akkor sem, ha a politikai párt példátlan parlamenti felhatalmazással rendelkezik. Ez olyan mértékű politikai-gazdasági összefonódáshoz vezethet, amire a választók többször mondtak már nemet. A színvonalas és erkölcsös politikai versengés a nemzet alapvető érdeke. A válságkezelés ürügye nem lehet a mindenki előtt ismert uram-bátyám pártokrácia üzemeltetésének és fenntartásának letéteményese. Feddhetetlen maradt erkölcsileg a jobboldal és megfelelő volt a kormányzás színvonala 2010 óta? Persze így is bebetonozhatta magát a kétharmad. Szomorú és veszélyes tanulság. Úgy is mondhatom, hogy mindenki megértse: hiába rúgunk ötöt, ha hatot kapunk.

A dohányipari termékek kereskedelemének újraszabályozása volt kétségek nélkül az év legemlékezetesebb ügye. Már a névválasztás is katasztrofálisra sikerült. Hogyan lehet nemzetinek nevezni egy szimpla trafikot, egy olyan boltot, ahol magyarok milliói elégítik ki azt a drága és káros szenvedélyüket, ami évente több ezer ember idő előtti halálát okozza? Úgy látszik, a törvény alkotói soha nem jártak a Korányiban vagy hasonló intézetekben, ahol most is magyarok soványodnak csonttá és bőrré, szörnyű fájdalmak között várva az utolsó fulladást vagy áttétet. „Kampány idejére is jutott dohány a nemzetiből!” A nemzeti kormánynak büntetésből ezerszer kéne kiírnia ezt baráti óriásplakátokra.

A gazdasági ügyekhez tartozik a NAV-ügy is, aminek kimenetele egyelőre megjósolhatatlan. A számlagyárak, fiktív teljesítések, adócsalási láncolatok a legtöbb vállalkozó előtt ismertek. Ha egy egyszerű vállalkozó elmulaszt egy bevallást, ügye hetekig, hónapokig húzódik és általában vaskos büntetéssel végződik. Ehhez képest százmilliárdos tételekről szóló ügy belső vizsgálatához nem lehet elég egy hétvége. Az ügy joggal maradt eddig gyanús a közvélemény előtt.

Helyes irányként folytatódott a közterherviselés megosztása. A rezsicsökkentés nem ördögtől való, mert a magyar társadalom azon részei is tartalékai végén járnak, akik végigdolgozták az elmúlt évtizedeket. A múlt századi privatizációs szerződések felülvizsgálata az elszabott rendszerváltás egyik korrekciójaként is felfogható. A gazdasági önrendelkezés növelésének célja és a keleti nyitás akkor is helyes, ha Magyarország gazdasági ereje, beágyazottsága és kiszolgáltatottsága még mindig egy közepes német tartományéhoz hasonlítható.

A devizahitelesek megmentése közügy. Nem osztom a neoliberális nézeteket ebben az esetben. Az a megtévesztő cinizmus, profitéhség és nemtörődömség, ami az egyik szerződő fél oldaláról megvolt, teszi erkölcsileg menthetővé ezeket a valóban nem túl tudatos százezreket. Társadalmilag is fontos, hogy magyar családok tömegei kitörhessenek az adósrabszolgaság évtizedes béklyója alól.

*

A tágabb értelemben vett közéletben voltak biztató jelek. Ilyen a közmunkaprogram is. A munka alapú társadalom nem választás kérdése, hanem a magyarság túlélésének záloga. Százezrek szoktak el a munkától, nőttek fel úgy, hogy nem láttak családtagot dolgozni. Ezzel saját életük is devalválodott. Szükséges ennek a programnak a színvonalas megvalósítása és oktatási programmal való bővítése; de ne áltassa magát senki, ez nem pótolhatja, legfeljebb segítheti a valós munkahelyteremtést.

Heves indulatokat keltett a hajléktalanok ügye. A hajléktalanok éjszakai szállásra kényszerítése nem elég, szükséges lenne egy teljes koncepció felvázolására. Emberiességi szempontból tarthatatlan az a hamis álláspont, hogy mindenkinek joga van az utcán élni. Mert az utcán élésbe hosszú távon csak belehalni lehet. Megannyi hosszú távú öngyilkosként dülöngélnek közöttünk a hajlék nélküliek. Akit szegénység vagy munkanélküliség taszított ide, annak szociális segítségre van szüksége; akit szenvedélybetegség vagy mentális probléma, annak az egészségügyi ellátásban a helye. Méltányolandó, hogy beleállt a kormány ebbe a problémába, hiszen az állóvíz felkavarása évtizedes adósság. Ne felejtsük, a liberális ihletettségű hajléktalan-ellátás önmagától oda sem jutott el, hogy hozzávetőleg felmérje, kik és mennyien hajléktalanok ma Magyarországon.

Egy idei felmérésben olvastam, hogy a hazánkba érkező turisták nagy része a tömeges hajléktalanságot tartotta a leginkább visszatetsző magyarországi jelenségnek. Érdekes fejlemény volt, hogy a jogi absztrakciókkal takarózók a köztisztasághoz való jogot is a többség elnyomó fegyverévé próbálták nyilvánítani. Mindezt abban a városban, ahol napi több mázsa veszélyes (emberi és állati) hulladék kerül ellenőrizetlenül az utcákra. Szomorú, hogy ez sokak számára napi rutin és egyben máig élő középkori rítus. Egy ebadó emelné Budapest életszínvonalát, lásd a bécsi és berlini példát.

Új hangok jelentek meg a cigányság köreiben is. A „Mindenkiben lakik egy Martin Luther King” és a hasonló gondolatok a saját felelősség és cselekvési kötelesség felismerésének folyamatát tükrözik. A nem cigány magyarok kötelessége a saját felelősséget felismerők támogatása. Fiatal nemzedék nő fel, a rendszerváltozáskor feltűnt roma vezetőkön túlmutató képességekkel és ismeretekkel. A jogvédelem elfoglalhatja szubszidiárius helyét, és végre jöhet a jogok mellett az önmagunkért, családunkért és közösségünkért való felelősséget is hangoztatók korszaka.

*

Több százezernyi magyar vándorolt ki az elmúlt években. Egyszerre veszteség és lehetséges kitörési pont ez a mobilitás. Érdemes lenne különböző társadalmi, gazdasági és politikai programokkal kapcsolatokat építeni az ismét erősödő magyar migrációval.

A határokon túl az év ügye az erdélyi autonómia kérdése volt. Létkérdés, akárcsak a felvidéki magyar nyelvű táblák, a szerbiai magyarverések elleni fellépés és a kárpátaljai oktatás kérdése. Nem szabad hagyni az elszakított nemzetrészek elsorvadását. A külhoniak állampolgárság-szerzésének megkönnyítése első lépésként elégségesnek mondható. Aki megelégszik ennyivel, nem érti a küzdelem lényegét. Akik nemzettársaink megszerzett jogai ellen fordulnak, csak helyüket váltják meg a történelem szemétdombján, megvetés és néhány ezer frusztrált, kisebbségellenes szavazó voksa a jussuk.

A kultúra talán túllendült a mélyponton. Az Operaház, a Zeneakadémia, a Müpa és egyéb zenei műhelyek nem egyenként, hanem együtt vannak fent a világtérképen. A filmgyártás prosperáló iparág. Színházaink nézői elbírják, sőt, igénylik az eltérő felfogású alkotókat. A múzeumi negyed terve inspiráló lehet a művészeti ágak számára. De ne feledjük: a pluralizmus a kultúrában fontosabb, mint a levegő.

Az oktatás átszervezése egyelőre sötét ló, de fontos, hogy minden felsőoktatási szakon van államilag finanszírozott hely. Ez egy lépés az egyenlő esélyek és a józan ész használata felé.

*

A pártok versengésében kevés érdemi változást hozott az év. A kormánypártok keményvonalas, nem alkuvó politikája ebben a ciklusban kitart. Sokaknak nem zavarja az ízlését a párthűség piedesztálra emelése. Pedig nem érdemes elfelejteni, hogy a bezárkózó, belterjes pártoskodók és a magyar néplelket mindenkinél jobban ismerő pszeudováteszek hányszor vitték zátonyra a magyarság ladikját. A szavazatmaximálás vezérelte kormányzás, ami a legtöbbször a biztos és hűséges pártválasztók megszólítására berendezkedett hatalomgyakorlással jár, lecsupaszítja és kiüresítheti az alkotmányos köztársaságot. Ez a fajta lebutítása a modern demokráciának sokszor a társadalmi erkölcs negligálásával és az egész közélet színvonalának csökkenésével jár. Olyan ez, mint amikor egy 1 MB-os, részletgazdag jpegből tömörítünk egy 80 kbyte-os képet. Belenagyítva csúnyán szétesnek a pixelek és értelmezhetetlenek a részletek, de persze könnyebb küldeni és fogadni, s kevesebb helyet foglal, ha mentjük.

A baloldali ellenzék megragadt a saját játszóterén, bár végső összefogásuk nem kétséges – már csak azért sem, mert jelenleg annak is megvan az esélye, hogy két baloldali exminiszterelnök is a küszöb alatt ragad pártjával. Jó hír, hogy a szélsőjobboldali ellenzék továbbra is szalonképtelen a többség számára. Az egyetlen figyelemre méltó ellenzéki erő talán az ökopárt, amely következetességével és kérdésfelvetéseivel relatív nyertese lehetne a választásoknak, bár jelenleg még mindig csekély a támogatottságuk.

A 2014-es év választási év lesz. A megváltozott jogszabályi környezet teljesen új kihívásokkal, merőben új hangulatú választásokkal jár majd. A bajai és fóti ismételt választások az egész nemzetet óvatosságra intik. A közérdek szolgálatát a hatalom megragadásával felcserélő pártok részéről a józan belátás aligha remélhető. Könnyen elképzelhető, hogy az amúgy sem a biztos ítéleteiről ismert magyar igazságszolgáltatás fog dönteni számos mandátum sorsáról. Ha a nagy pártok nem a köz érdekében, azonos értékközösség alapján és demokratikusan szerveződő társadalmi csoportokként működnek, hanem eszközeikben nem válogató, profitorientált gazdasági érdekcsoportokkal keverednek össze, akkor sem feledkezhetünk meg az erkölcsről és színvonalról.

A színvonal kikényszerítése és az örök és állandó erkölcsi parancsok betartatása segítheti a magyar nemzetet abban, hogy minél többen felismerjék, sokkal több minden köt össze minket, mint ami elválaszt. Választási év ide vagy oda.