Vendégszerzőnk, Böcskei Balázs cikke.

*

„Mit tegyek? – Tartson ki! Vállalja a kiközösítést! Döntsön úgy, ahogy senki más nem mer. Döntsön jól!”

Az, hogy a Batman-filmek többek, mint akciófilmek, az a multiplexen kívüli világban nem vitatott: immáron etikai és politikai filozófiai olvasata is van a Nolan-féle Batman-trilógiának. Tavaly ilyenkor jelent meg hazánkban egy folyóirathoz képest mind látványában, mind a Batman-tematikát illetően, témájában is újszerű összeállítás a Prizma gondozásában, de ma még hiányoznak a Batman és a politika viszonyára vonatkozó gondolatok. Természetesen az alábbiakban nem a politikai korrupcióra, a rendőrség alvilági beépítettségére (és fordítva), vagy a polgármesteri beszédek párhuzamosságaira gondolunk; hanem arra a képességre, amelynek Batman birtokában van, és amely a politikai cselekvés legfontosabb attribútuma – különösen válság idején. Ez pedig a döntés, a döntés meghozatalának képessége és akarata.

Mindez talán Christopher Nolan-trilógiája, azon belül pedig A sötét lovag kockáin jön szembe leginkább megvilágító erővel. A film négy fő aktora: Batman (és így Bruce Wayne), Joker, Harvey Dent kerületi ügyész és a lebénult intézményi struktúra. A rendszer tehetetlenségét, bénultságát – az események csak követését és nem alakítását, hiszen a legitim erőszak birtokosai mindig késve és mindig fejvesztetten reagálnak Joker káoszára – jelképezi a korrupt rendőrség és ügyészség, az eseményeket kontrollálni nem képes polgármester és politikai osztály, a maffiával alkut és érdekeltséget kötő bürokrácia, az állam.

Ez az összefonódás és együttműködés idővel tehetetlenséggé áll össze, működése rendszerszintűvé, kiegyensúlyozottá válik. Egészen addig, amíg az ambiciózus új kerületi ügyész, Harvey Dent egyszer csak úgy nem dönt, hogy nem fogadja el a struktúra működését, megbontja a rendszerszabályait, cselekvővé válik: le akar leplezni, börtönbe akarja juttatni a tulajdonképpeni árnyék-városvezetés érintettjeit. Utóbbiak ekkor szabadítják rá a városra Jokert, akinek célja nem a „rend”, a maffiafőnökök rendszerének visszaállítása, hanem a káosz természeti törvénnyé tétele, az ember rosszabb énjének elszabadítása, Hobbes természeti állapotához való visszavezetése.

Joker egy cselekvő a tervező, kalkulációra, pre-eseményekkel teletűzdelt építő világban: „Én csak úgy csinálok dolgokat. A maffia tervez, a zsaruk terveznek (…) próbálják irányítás alá vonni a világot. Én nem tervezek, csak próbálom megmutatni, milyen szánalmas ez az irányításmániájuk. (…) Én káoszpárti vagyok. S tudod mi a jó a káoszban? Igazságos” – halljuk Jokert, amint lefesti, milyen az, amikor beáll a válság, amikor ő megbontja a rendet. Mindez politikai válságok tükrében: amikor összedől egy átláthatatlanul működő globális pénzügyi hálózat; polgárháború alakul ki; legitimációs válsággal küzd egy politikai rendszer; leáll egy ország gazdasága; amikor megtörténik az államnak, mint cselekvő aktornak a trónfosztása. Joker részben olyan, mint azok a politikusok és mozgalmak, amelyek nem fogadják el a szabályokat, kilépnek a mainstream keretei közül, bevonulnak gárdákkal falvakba, kevesek támogatják őket, de azok erősek. Joker is ismeri a rendszer működését, de nem része annak, továbbá rendszeren kívüliségével bomlasztja azt.

Joker nem szimplán erőszakkal játszik, hanem egyrészt rávilágít arra, hogy a rend és a tervezés milyen törékeny módszerekkel megbontható, másrészt nem egyszerűen bomlaszt, hanem döntési szituációkat állít elő, azaz döntésre és cselekvésre hív. Indirekt kérdései: gonosszá kell válni néha ahhoz, hogy ember aztán egyszer végérvényesen Jó lehessen? Vállalni kell-e az időközben bepiszkolódott Jó helyett a bűnt másnak, hogy az új, békés rend legitim legyen? Ez utóbbi az egyik alapdilemma. Az ügyész, aki eredendően is Jó – nem batmani, hanem jogi eszközökkel kíván harcolni a maffia ellen –, az események során folyamatosan süllyed el az önfeladásban, a hősből, egy legitim autoritásból erkölcsileg sáros (anti)hőssé válik. Batman viszont magára vállalja az előbbi bűneit is. A film végén a denevéremberrel szövetséges rendőrfőnök hazudik, Harvey Dent bűneit a nyilvánosság előtt Batmannak tulajdonítja.

Mintha az álarcos tudná azt, hogy egy közösség, egy város, egy állam, egy politikai közösség legitim autoritást kíván – ő nem az, hiszen szintén rendszeren kívüli. Ezt a tekintély azonban egy válság utáni helyzetben nem önmagában a rend igénye, nem a jog elsőbbsége, hanem az azokat (akár halálában is) megjeleníteni képes személy, karizma, aktor (jelen esetben az így hősi halottá vált Dent) testesíti meg. Ha nem is hősök kellenek a rendhez, de elengedhetetlen a legitimációhoz a polgárok személyes azonosulása a vélt helyes iránnyal. Ezt tudja Batman, ezért állítja helyre perszonalizálással (Dent hőssé emelésével) a törvény tekintélyét. A Jó felmutatása, a cselekvő Jó bizonyítása nélkül nincs közösség egy városnyi (jogi, politikai és gazdasági) világégés után.

A filmben számos további döntési helyzet adódik az állampolgárok, a döntéshozók számára: egy időben csak embert lehet megmenteni – kit mentsenek? Két utasokkal és bombákkal teli hajó, amelyek sorsa a másik hajón dőlhet el – ki nyomja meg a másikat felrobbantó gombot? Ki hoz meg döntéseket? A film üzen: ahogy a vásznon, úgy a politikában is fel kell merülnie annak, hogy valakinek döntéseket kell hoznia – másképp nincs kiút a válságból. Valakinek döntenie kell, merre menjenek a dolgok? Valakinek le kell zárnia a végtelen tervezést, az események egyszerű követését, az agyonülésezést. Bruce Wayne és komornyikja, Alfred így beszélgetnek: „Sok az áldozat. Mit tegyek? – Tartson ki! Vállalja a kiközösítést! Döntsön úgy, ahogy senki más nem mer. Döntsön jól!” Ez a premissza a film egy jelentős részén végigvonul. A cselekvő, a döntéseket meghozni képes ember, a vezető lehet a válságból kivezetés fő garanciája. Csak ember tud döntéseket hozni, intézmények, normák nem, csak ember tudja azokat érvényesíteni, mozgásba hozni. Nem elég felmutatni, érvényesíteni is kell őket.

S itt érünk el a politikához. A politikában a tervezés, az intézményi logikák és a normák működése számít a normális állapotnak. Egészen addig, amíg meg nem mutatkozik az emberi természet másik oldala, amely egyik esetben a káoszra, másik esetben „csak” a normálisnak tetsző, de már rég abnormális és/vagy értelmezhetetlen rendszer működésére világít rá. A káoszban, a cseppfolyós rendszerben, a bizonytalanság és az elgondolhatatlanság korában, amikor minden lehetőség adott lehet, utak és válaszok számossága jöhet szóba. Amikor a bizonytalanság hatványozódik és hálózatosodik, amikor beáll a kockázat állandósulása, akkor az elgondolhatatlanság megtervezése és kontemplatív értelmezése nem „intézményi” megoldást, hanem „belépést”, cselekvőt, azonosulást indukáló karizmát igényel. Ennek elmaradását látjuk az uniós, eurózónaválság folyamatos intézményi korrekcióin, paktumain, a pénzügyi struktúra – azaz a válságot katalizáló szféra – érdemi kontrolljának elmaradásán. Ellenben ennek érvényesítését tapasztaljuk Orbán, Merkel és Obama saját politikai közössége előtti elismerésén.

„Ha felmerül egy megoldandó probléma, megoldjuk egy szabályozással. Csakhogy az egyik probléma megoldása egy másikat eredményez, azt viszont – mert egy másik részleghez tartozik, vagy mert a jövőben rejlik – már nem veszi figyelembe a törvényalkotó gépezet. Ráadásul semmit nem lehet visszafordítani, amit a terv jóváhagyott” – írja Roger Scruton. Ebben a helyzetben születik meg újra a politikai vezetés, a cselekvő, az ágens szerep. Természetesen van, akit csak a cselekvés érdekel, a médiapolitika, a hírekbe kerülés, ennek érdekében képes keddről szerdára egészen mást gondolni és képviselni. S vannak – ha nem is a Batmanek, persze, hogy nem – vezetők, akik értelmeznek, tudással bírnak, és abból cselekednek. Még akkor is, ha tudásuk nem univerzális, nem támogatott, s így cselekvésük sem legitim vagy nem bír teljes körű igazolással. De lépnek, mert különben nem áll helyre a(z általuk vélt) rend.

S még egy analógia a politikára A sötét lovag kapcsán. Ha az egyik oldalon a káoszban egy cselekvő politikus van, aki – akár az általa is előállított rendetlenségben – folyamatos cselekvőként és a hozzá illeszkedő intézményi és szervezeti struktúrával, centralizáltan lép fel; akkor egy így előre haladóval szemben szintén csak döntéseket hozni képes, majd végrehajtó és hajtató politikus lehet versenyképes. Nem a szemlélő, a válságértelmező, a jó megoldásokat kigondoló, a bizonytalanság komfortnélküliségét felvázolni tudó; hanem a normákat és elveket felmutató, majd cselekvő, a megoldást cselekvéssel el hozni képes aktor. Egy Harvey Dent, akivel lehet azonosulni, aki a cselekvő Jó lehet. Aki egy döntéseket hozó politikussal szemben döntések nélkül kíván fellépni, az legfeljebb arra lehet jó, mint A sötét lovagban Batmannel és Denttel szövetséges rendőr, Gordon; aki bár a Jó oldalon áll, de csak követi az előbbieket, asszisztál hozzájuk, egyetért. Nem cselekvő. A mozilátogatók nem is rá emlékeznek, amikor elindulnak a vetítőből kifele.