A politikai elit hanyatlásáról
2013. július 10. írta: aristo

A politikai elit hanyatlásáról

europai_p.jpg

„A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval.” (Sir Winston Churchill)

Úgy esett, hogy Krisztus előtt 216-ban Cannae mellett szembekerült egymással Hannibál és a két konzul,  Lucius Aemilius Paullus valamint Gaius Terentius Varro vezette római légiók. Aligha lehetne két különbözőbb embert találni, mint őket kettőjüket. Paullus idős tapasztalt, arisztokrata, többszörösen konzulviselt férfiú, a második illír háború győztese, aki már diadalmenetet is tartott Rómában. Kollégája, Varro igazi homo novus, az első konzul a plebejusok közül, aki ezért is mindenáron bizonyítani akart. A közöttük lévő viszályok miatt a konzulok felváltva vezették a hadat, egyik nap az egyik, másik nap a másik. Paullus, idősebb és óvatosabb lévén, augusztus első napján nem fogadta el a felkínált csatát Hannibáltól – ahogyan a rómaiak mondták: nem mutatta meg légióit –; folytatva ezzel Fabius Maximus óvatos harcmodorát, akit kortársai a „Cunctator” – késlekedő – melléknévvel illettek. Nem úgy Varro, ő gyávának nevezte konzultársát és másnap, bízva a rómaiak számbeli fölényében, mikor ő volt a soros hadvezér, csatára állt ki Hannibállal. Az eredmény ismert. A római vezér stratégiai hibái és Hannibál hadvezéri zsenialitása révén a római hadtörténet egyik legsúlyosabb veresége lett a dologból, szinte az egész sereg odaveszett, köztük a csatát ellenző Paullus is. A sors fintoraként Varro megmenekült. Egy darabig azonban – érthető okokból – a rómaiak nem választottak plebejus konzult maguk közül.

Az ókori demokráciák – mert a kezdeteknél a dolgok többnyire normálisak – arisztokratikus jellegűek voltak. Athénban és Rómában egyaránt egy viszonylag szűk réteg, a nagy arisztokrata családok sarjai gyakorolta a hatalmat, ahol a politikai szerepvállalás kötelezettsége apáról fiúra száll. A fent említett Lucius Aemilius Paullus konzul fia – akit a változatosság kedvéért Lucius Aemilius Paullusnak neveztek – a „Macedonicus” melléknevet kapta Macedónia legyőzéséért. Az ő fia Scipio Africanus, Róma történetének egyik legnagyobb hadvezére, Zama győztese, Hannibál egyetlen méltó római ellenfele. A megfelelően képzett és motivált arisztokratikus elit által irányított országok hosszú sikeres évszázadokat mondhatnak magukénak. Ilyen volt a velencei köztársaság, a Serenissima, nagyon sokáig Anglia és egészen a háború utáni időkig, bizonyos értelemben Amerika. Az idők azonban – többnyire nem előnyükre – változnak.

Könnyen lemérhetjük ezt, ha kellő mazochizmussal megnézzük a velünk egyre többet foglalkozó Európai Parlament üléseit. AZ EP egyébként önmagában is illusztrálja, mennyire hasonlít a modern liberális demokrácia a vallásokhoz. Kellenek például – miképpen a vallásokban is – szakrális jelentőségű épületek, templomok: ilyen szakrális épület a libi vallásban a parlament. Parlament nélkül nincs demokrácia. Az Európai Parlamentre ugyan az égvilágon semmi szükség nincs, amúgy is csekély szerepet játszik az EU irányításában, de parlamentnek lennie kell. A valódi dolgok a Bizottságban és az országok vezetőinek, valamint a miniszterek tanácsaiban dőlnek el. Az EP jellemzően politikai elmeosztály és elfekvő a tagországok politikai elitje számára, olyan is az összkép a babonás asszonytól a szocialista pénzügyérből lett konzervatív bajuszkirályig. Ha már otthon segíteni nem tud, legalább ne ártson jelszóval, a legjobb ha nem is látjuk. Fizetést viszont kap, nem is keveset.

A probléma azonban ennél is általánosabb, és a teljes nyugati tömegdemokráciára vonatkozik. Az emberek vagy a politikáért vagy a politikából élnek – mondja Max Weber, aki nyilvánvalóvá teszi, hogy csak akik a politikáért élnek, azok válnak a közösség hasznára. A politikusnak függetlennek kell lennie anyagi értelemben, különben sem ideje, sem energiája nem lesz a köz ügyeinek intézésére, a korrupcióról már nem is beszélve. Az ilyen elitet nevezi azután „plutokratikusnak”. A modern tömegdemokráciák egalitárius lényegének bizonyítékaként manapság bárkiből lehet politikus, mi több, első ember valahol. A pártok politikusaikat emberhalászattal keresik meg, bárki lehet miniszterelnök vagy államelnök, ha végigjárja a kiválasztás és felemelkedés útját. Más kérdés, hogy az EP-ben ülő kiválasztottakat látva az embernek az a benyomása, rossz helyen halásznak, a tiszta vizű tavak helyett a mocsárban.

Gondoljuk csak el. Mire a modern pártok apparátusában sikerül valakinek felkapaszkodnia a csúcsra, hányszor kell megalázkodnia és hány felkapaszkodó kézre rátaposnia. „Félő, hogy azok az emberek, akik szörnyű dolgokon mennek keresztül, maguk is szörnyűvé válnak” – mondja Nietzsche. És valóban, mire ismert politikus lesz valaki, óhatatlanul – eufemisztikusan szólva – „reálpolitikussá” válik, ami ebben a kontextusban, mostanában gátlástalan elvtelenséget jelent. Hány „kompromisszum” – értsd: nemtelen alku –, árulás, intrika és korrupt manőver van a háta mögött annak, aki alulról, a semmiből a csúcsra vagy annak közelébe ér.

A választójog általános kiterjesztése logikusan vonta maga után a választhatóság általánossá tételét is, így ma már minden katona tarsolyában ott lapul a marsallbot. Miután miniszterelnök vagy államelnök többnyire csak egy van, valahogyan ki kell választani azokat, akik majd irányítani fogják a többieket. Ennek a kiválasztásnak módja manapság a párthierarchia lépcsőfokainak végigjárása. Ezt az egyedet megteszik az ország első emberének. És utána csodálkoznak. Bár Machiavelli különböző erkölcsöket enged meg a „popolo” és a „grandi” számára, mégis elgondolkodtató ebből az aspektusból, hogy kik is irányítják tulajdonképpen a modern államokat. Nem véletlenek tehát a folyamatos pénzügyi, magánéleti botrányok, amelyek időről időre felcsapnak a demokratikus politikában, Helmut Kohl kancellártól a francia elnök Sarkozyn át egészen Berlusconiig.

Mindez – természetesen – nem jelenti azt, hogy a homo novusok között ne lennének tehetséges és kifogástalan jellemű emberek. Minél zártabb és hagyománytisztelőbb az arisztokratikus elit, annál kiemelkedőbb tulajdonságok kellenek azonban a felemelkedéshez. Itt a másik demokratikus varázsszóhoz, az integrációhoz kell fordulnunk.

Egyáltalán nem mindegy, hogy ki integrál kit.

Nem mindegy, hogy az arisztokrácia felemel magához valakit a kiváló teljesítménye alapján, vagy az arisztokrácia süllyed és integrálódik az általa vezetni rendeltek közé. Az elitek – mára – többnyire feloldódtak az egyenlőségben és eltűntek. Ma már nem is sejthetjük, melyik sikátor rejti az ügyeletes senkit, aki majd holnap vezetni fog bennünket. Az egyenlőség, a valódi elit hiánya a legnyersebb gazdasági érdekek érvényesülését hozta el; és amivel a világ új urai – uzsorások, szatócsok és iparosok – nem tudnak mit kezdeni, azt rábízták a liberális emberi jogi vallás önmaguk által felkent papjaira.

A mindenki egyenlő eszméjéből populista demagógok uralma fakad, akik az ostobák boldog nemtörődömségével, félig sem megértett, kártékony hitek nevében taszítják káoszba Európát. Mi pedig, akik tehetetlen belenyugvással, szótlanul tűrjük ezt, valószínűleg megérdemeljük a sorsunkat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr775397890

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A látszatot fenntartó legalizmus 2013.07.12. 01:24:59

Nehéz belátni, ha a Képviselő Úr/Úrhölgy puszta léte értelmetlen. Ha az újságíró merő mikrofonálványként közelít a legjobban eredeti céljához. Ha a tőkés szinte csak kapcsolati tőkésként tudja növelni a kapitálisságát. Nehéz elfogadni, hogy mindenki, ...

Trackback: A politikai elit hanyatlásáról 2013.07.10. 07:26:06

Ma már nem is sejthetjük, melyik sikátor rejti az ügyeletes senkit, aki majd holnap vezetni fog bennünket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyalog.galopp 2013.07.14. 07:50:45

@ALFI:
Még a rendszerváltás környékén, mint rokon hivatalos voltam egy falusi lagziba. A vendégkörben a belpesti fajtából még mutatóba se akadt egy se.
Megdöbbentő volt, hogy egy számomra kedves, alapvetően szorgalmas , inteligens családban az akkori politikai paletta minden eleme előfordult és ebben a kérdésben elképesztő hevességgel reagáltak egymás véleményére.
A papa, aki már akkor nagyapám lehetett volna, a spicces állapoton túl a fasizmust tartotta üdvözítő útnak, de a szocialistákra szavazott. Egyébként egy légynek sem ártó jóravaló kedves öregúr volt, aki a zsidók begyűjtését mélységesen elitélte. Nyilvánvaló volt, hogy az öregúr alapvető fogalmi zavarokban szenved.
Miből adódhat ez az általános zavarodottság?
Jóval később jöttem rá, hogy Európa boldogabbik felén nem írták át 20-30-50 évenként a történelmet, emberek milliói nem váltottak akaratukon kívül állampolgárságot életük folyamán 2-3 alkalommal, anélkül, hogy a falujukból kimozdultak volna. Emberek millióinak nem magyarázták el 10-20 évenként, vagy választási ciklusonként, hogy amiben idáig hittek az marhaság..... stb, stb....

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.14. 08:43:48

@gyalog.galopp: Szerintem nem volt következetlen az öregúr. Fasiszta párt nem volt Magyarországon, jobb híján szavazhatott a szocikra, mint nagy múltra visszatekintő antidemokratikus, antiliberális pártra.
És a fasiszták nem deportálták a zsidókat.

vantaan 2013.07.14. 11:50:59

@ALFI: Ez valami "dadaista" vagy "autista" történelem felfogás?

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.14. 12:15:42

@vantaan: Egyik se. Mussoliniék nem deportáltak zsidókat. Az Olasz Szociális Köztársaságból deportáltak kb. 10000-et, de az németek által megszállt terület volt, és Hitler irányította.

calabria007 (törölt) 2013.07.14. 13:23:01

@vantaan:

ez bizony a "mainstream" verzió...

az olasz fasiszta pártban a zsidók 1938-ig (a naagy olasz német "egymásra találásig"...) masszívan felül voltak reprezentálva...

idézzünk az alább belinkelt ACJ (American Council for Judaism) cikkből...

egészen pontosan annak a "Jewish Fascists and Anti-Fascists " című részéből...

"Stille describes how widespread Jewish fascism was, “Although there are instances of Jews making compromises with fascism elsewhere in Europe, these were isolated cases of personal opportunism, of private pacts with the devil. In Italy, Jewish fascism was a real ideological movement, a mass phenomenon, as much as that was possible in Italy’s tiny Jewish population of 47,000. In 1938, at the beginning of the racial laws, more than 10,000 Jews-about one out of every three Jewish adults-were members of the Fascist Party.”

The Italian Holocaust: The Story of an Assimilated Jewish Community

Peter Egill Brownfeld
www.acjna.org/acjna/articles_detail.aspx?id=300

stb., stb. érdekes cikk

calabria007 (törölt) 2013.07.14. 13:32:27

@vantaan:

Ettore Ovazza - Mussolini gazdasági minisztere - még a zsidó ünnepeket is nyíltan megtartotta:) egy pillanatig sem csinált abból titkot, hogy ő olasz zsidó...

Ettore Ovazza
en.wikipedia.org/wiki/Ettore_Ovazza

apropó, Mussolininek zsidó pénzügyminisztere is volt...

"Some Italian Jews became very prominent during this period, such as Giuseppe Volpi, who served as Italy's Finance minister from 1925-1928, and founded what is now the Venice International Film Festival in 1932.
"
JEWISH ROOTS IN ITALY
themysteryofsannicandro.com/JEWISH_roots.php

calabria007 (törölt) 2013.07.14. 13:34:26

@vantaan:

Mussolini és zsidó hívei:)

Fascism In Color - Mussolini In Power (Part 1/5)
www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=wVSalOAosew#t=372s

calabria007 (törölt) 2013.07.14. 13:39:47

@vantaan:

a líbiai zsidó közösségnek se lehettek túlzottan rossz emlékei az olasz fasizmusról mivel ma leginkább Rómában élnek, büszke olaszként...

Tripoli vista da un bambino 1955 1967
www.youtube.com/watch?v=i2ScK5oEHp8&feature=related

vantaan 2013.07.14. 13:43:21

@ALFI: Ennyi erővel azt is írhattad volna, hogy a magyar kommunista párt sohasem létesített tábort Recsken vagy telepített ki embereket Hortobágyra! Sőt!

calabria007 (törölt) 2013.07.14. 13:45:02

@calabria007:

a fenti klipet egy Tripoliban született olasz zsidó követte el, a líbiai zsidók gyakorlatilag - önként - olasszá váltak a fasiszta uralom alatt...

en.wikipedia.org/wiki/History_of_the_Jews_in_Libya#Italian_colonization_and_World_War_II

calabria007 (törölt) 2013.07.14. 13:46:09

@vantaan:

nem kéne keverni a fogalmakat...

náci =/= fasiszta

fasiszta =/= hungarista

stb.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.14. 13:47:40

@vantaan: Nyominger, az Olasz Szociális Köztársaság bábállam volt.

vantaan 2013.07.14. 13:53:48

@calabria007: ne keverd! A náci =fasiszta=hungarista Ezt különben maga a magyar politikai vezetés ismerte el pl. 1942-ben. Kállai Miklós miniszterelnök.

calabria007 (törölt) 2013.07.14. 14:01:21

@vantaan:

ezt inkább a komcsik és a szocik keverték össze:)

nagyon kínos volt nekik a:

Nemzetiszocialista Német Munkáspárt

hisz ez nagyon hasonló volt pl. az alábbi névhez:

Magyar Szocialista Munkáspárt...

calabria007 (törölt) 2013.07.14. 14:08:17

@vantaan:

és ne feledjük el:

a náci és a komcsi métely egy tőről fakad...

A szovjet sztori
www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=ehoOvuQV7rU#t=695s

szomorú, hogy sokan még ma sem értették ezt meg...

vantaan 2013.07.14. 14:13:27

@calabria007: Egy tőről! Ádám és Évától!

calabria007 (törölt) 2013.07.14. 14:31:38

@vantaan:

miért véded ezeket a véreskezű tömeggyilkosokat? (mármint a kommunistákat...)

több embert tettek ezek el láb alól mint Hitler (pedig ő is egy ménű nagy gazember volt...)

vantaan 2013.07.14. 16:56:47

@calabria007: Magyarországon komcsi=hungarista.

gyalog.galopp 2013.07.14. 18:20:48

@ALFI:
Igen , őnála a fasizmus a 30-as évek közepétől beinduló gazdasági progresszivitást jelentette.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.07.14. 19:24:37

@ALFI: csak érdekesség. Múltkor egy antikváriumban a kezembe került ez a könyv, majd még az üzletben, két fekete öves könyvmollyal elbeszélgetve egész sokat tudtam meg erről a kötetről. Aukciós darabról van szó, főként annak fordítója miatt. Az eredeti olasz szöveget pedig a duce zsidó származású élettársa írta:

images-hu.gs-static.com/products/800x600/2012_10/2012_10_23/5086393f2cbda.jpg

calabria007 (törölt) 2013.07.14. 20:14:33

@tauglich:

nofene!

"Margherita Sarfatti (April 8, 1880, Venice — October 30, 1961, Cavallasca) was a Jewish Italian journalist, art critic, patron, collector, socialite, a prominent propaganda adviser of the National Fascist Party, and one of Benito Mussolini's mistresses."

Margherita Sarfatti
en.wikipedia.org/wiki/Margherita_Sarfatti

hát sok mindent lehet állítani a duce-ről (pl. azt, hogy gerinctelen, opportunista volt...) , de azt, hogy _valóban_ antiszemita lett volna, no azt nem...

De képzeli, hát szertelen 2013.07.14. 21:24:13

@Mr Falafel: Aha, szóval ha azt mondom, hogy a zsidózás primitív dolog, akkor zsidó vagyok. Cserébe egy hasonló gondolatmenet:
Falafel, van akváriumod? Nincs? Akkor buzi vagy.

De képzeli, hát szertelen 2013.07.14. 21:27:35

@ALFI: a nagy nyugati lapok mögött van akkora apparátus, hogy ne írjanak le nagy hülyeséget. Naná, egyoldalú, ha Mo. kapcsán csak a jobbikról írnak, meg a többi negatívumról, de azért figyelnek arra, hogy tényszerű állítások legyenek benne. Ami különösen üdítő, hogy nem szekértáborokhoz kapcsolódnak az újságok, már csak ezért is objektívebb, mint a hazai sajtó.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.14. 21:32:16

@tauglich: Az olaszok nem tudnak akkora gazemberségeket elkövetni, mint pl. a németek. Hogy miért? Szerintem egyszerű a válasz: ott van nekik a római katolikus egyház, meg az antik Róma öröksége.

calabria007 (törölt) 2013.07.14. 22:01:17

@De képzeli, hát szertelen:

a nagy nyugati lapokban a hírek 90%-a szemét kategóriában van

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.14. 22:02:52

@De képzeli, hát szertelen: Bevallom, nem ismerem kellőképpen a külföldi sajtót, leginkább azt a részét ismerem, amit itthon szemléznek. Az elképzelhető, hogy objektívebb, mint a hazai, de az biztos, hogy 90%-uknak hamis képe van MO-ról. Én sem győzöm magyarázni a külföldi ismerőseimnek, hogy ne az alapján ítélkezzenek. Van Magyarországon antiszemitizmus? Igen, van, ahogy pl. Franciaországban is van, mégsem tartják nácifasiszta országnak. De a kormánypárt nem antiszemita, mikor a seggfej jobbikosok Tiszaeszlárral jöttek, a fidesz tiltakozott. Orbán tiltotta be az "Adj gázt" nevű motoros felvonulást a Dohány utcában, stb.
Nem mondom, hogy nem lehetne bírálni a kormányt, én pl. a földtörvény megszavazása miatt megvonnám az állampolgárságot az összes képviselőtől. De ugye erről nem ír a külföldi sajtó, mert nem érdeke az EU-nak, hogy Magyarország – földrajzi adottságait tekintve agrárország – mezőgazdasága fejlődjön.

Falafel meg értelmesebb, mint gondolod, provokál, ha rám hallgatsz, ne dőlj be neki.

De képzeli, hát szertelen 2013.07.14. 22:16:39

@ALFI: sajna ez a helyzet, rosszabb a kép, mint a valóság. És akkor is bajban van az ember, mikor az Orbán kormány érdemeit kellene felsorolni. Oké, bankadó, multiadó, házasság mint hetero kapcsolat, és aztán...?
Az agrár részét nem tudom. Ángyán kilövése valóban csúnya volt. Mehetett volna helyette Lázár a fenébe. A lengyelek vszínű jobban tudják érvényesíteni az érdekeik, mint mi kicsit, de nem tudom, hogy megy ez...

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.14. 22:40:54

@De képzeli, hát szertelen: Számos érdemük van. Az EU-elnökséget is szépen teljesítették, ha már az EU-s normák számítanak. Az IMF kipicsázása is bátor tett volt (és más országokban ez baller lépésnek számítana).

Az agrárkérdésben meg Ángyánnak van igaza. Pont.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.07.15. 07:49:32

@De képzeli, hát szertelen: Marharépa, tudod, mi az a kauzalitás? Ne légy már ennyire szellemi fogyi!

gyalog.galopp 2013.07.15. 08:59:27

@Mr Falafel:

Ez a tipus hiába ismeri a szó lexikai jelentését, értelmezni, gyakorlatban alkalmazni nem tudja, mert nem elemezni akar, hanem kinyilatkoztatni, ítélkezni.

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.07.15. 09:53:53

Rendes konzervatív megközelítés ez, nincs vele nagy baj (csak mellesleg mondom, hogy kezdetben a "libi" is arisztokratikus volt, de ez most mindegy), ám akad egy súlyos tévedés. A parlament nem a "libik" miatt kell, az a "libiknél" jóval régebbi. A parlamentarizmus éppenséggel arisztokrata találmány. Meg az alkotmány is.
Sajnos Aristo megint - tök feleslegesen - akarja szidni a "libiket", miközben egyszerűen a tömegtársadalomról beszél. Ami azonban megnt csak nem "libi" találmány, a "libi" legfeljebb átitatódott vele és általa, amint - jesszus! - még akár a konzervativizmus is.

Robinzon Kurzor 2013.07.15. 11:15:21

@aristo: "Nagyon kedves, hogy vitatkozik az érdekemben, nem tudom ugyan, hogy miről, mert szűröm ezt a szerencsétlent is."

A konspirációhoz ennél több ész kell.

Ha tényleg szűrnél, akkor nem tudhatnád, hogy rólad van szó ... ugyanis @Holger Hartland kommentjében sem szerepelsz és azt sem tudhatnád, hogy nálam milyen előzmény kommentek voltak, mibe kapcsolódott be HH.

Legalább hazudtad volna azt, hogy magadra tippeltél, ezért megnézted, hogy kiről is van szó ... úgy sem lenne hihetőbb, de legalább a fedősztorid logikailag stimmelne.

marquis Van de Boeven a' Thoeqoem 2013.07.15. 17:52:57

Kedves Fidesz-KDNP!

Ha már - nagyon helyesen - pórázt tettetek a közműszolgáltatókra
ugyanezt megtehetnétek a BANKOKKAL!:

TÖRVÉNYBE foglalhatnátok, hogy egy kkv-i ill. lakossági bankszámlát MILYEN és MEKKORA költségekkel terhelhet egy bank.

MA MÁR A BANKSZÁMLA IS DE FACTO KÖZMŰSZOLGÁLTATÁS, nem lehet nélküle mozdulni a hétköznapokban.

Vagy legyen elérhető újra a közvetlen készpénzes fizetésfelvétel (ne csak a versenyszférában a minimálbér mellé zsebbe fizetés).

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.15. 20:30:01

@politologus: Na ERRE nem fog reagálni a tahója.
Erre jöttem én már rá kb. a harmadik posztja után, hogy leginkább az érdemi kritikákat, észrevételeket engedi el a füle mellett ez az intellektuális szélhámos.
Egyébként még egy jellemzőjére szeretném felhívni a figyelmet: agresszív. Persze a karót nyelt, sztoikus nyugalmat mímelő stílus miatt ezt sokan nem veszik észre, de ez az igazság. (Ugyanez igaz Loxonra is.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.07.16. 02:25:11

@Robinzon Kurzor:
Kissé thoeqoen szúrtad Aristót.
Nem is szűrni fog, hanem sniccerrel kivágja a hozzászólásod a képernyőről, jól vigyázz...

Robinzon Kurzor 2013.07.16. 10:02:32

@Hepci: "Kissé thoeqoen szúrtad Aristót"

Nem bántottam én, csak jeleztem a találatot.

Csakhogy erről az öntökönszúrásóról nem tud, mert engem nem olvas (amint az közismert), sőt, ennél fogva ez a sajnálatos eset meg sem történt.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.07.16. 10:19:09

@calabria007: @ALFI: általában elmondható a latinokról, kivéve persze a franciákat, hogy hidegen hagyja őket az antiszemitizmus, főként annak újkori, germán típusú tébolydája. És nem csak Mussolini, de Franco és Salazar rendszere sem tűrte azt. Ezért is hiba máig összemosni a náci és a fasiszta rendszereket, bár ennek szándéka és eredete nyilván köztudott.

@bbjnick: és hogy a témánál maradjunk, egy érdekes adalék, miért is késik a Kosztolányi-életmű kritikai kiadása (az interjú három éves):

bookfenc.blog.hu/2010/08/19/kosztolanyi_oroksege_beszelgetes_szegedy_maszak_mihallyal_1

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.16. 10:57:44

@tauglich: Ja, az olaszoknak még a komcsijaik is szelídebbek (pl. Gramsci).

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.07.16. 11:24:43

@ALFI: azt hiszem, hogy az olasz társadalom amúgy is elég szépen elmuzsikál a politikai ideológiáktól és a gyakori cirkuszoktól függetlenül, mert még most is sokkal fontosabb a regionalitás, a kisközösségek és a családok szerepe.

vantaan 2013.07.16. 12:30:43

@ALFI: simán lelőtték a ducsét és a kurváját! A magyar komcsiknak is ezt kellett volna tenni!

calabria007 (törölt) 2013.07.16. 13:12:02

@vantaan:

1.) lényegében ezt tették, Szálási és kormánya jóformán "en block" hóhérkézen végezte egy éven belül
2.) a duce és a "kurvája" esetében a hányingerkeltő halottgyalázásról se feledkezz el, ill. arról se, hogy a "kurva" még a kommunisták szerint se volt bűnös (először majdnem futni hagyták, csak akkor pöccentek be, amikor az továbbra is a vezére mellett maradt...)

calabria007 (törölt) 2013.07.16. 13:14:02

@vantaan:

komcsi barátaink egyébként a duce-ban - aki az Olasz Szocialista Pártban lett országos politikus - afféle _árulót_ is láttak...

Mussolini, a szocialista
hu.wikipedia.org/wiki/Benito_Mussolini#Mussolini.2C_a_szocialista

vantaan 2013.07.16. 13:48:45

@calabria007: Halott gyalázás .....egy áruló, egy Mussolini esetében? A történelem így szolgáltat igazságot! ....vagy nem?

Tehetetlen Dodó 2013.07.16. 14:00:16

@vantaan: Elütötted.
Helyesen: a magyar komcsikkal is ezt kellett volna tenni.

calabria007 (törölt) 2013.07.16. 14:05:31

@vantaan:

a fene se tudja, Mussolini emléke körül még ma is heves viták dúlnak Olaszországban, a sírja valóságos kegyhely, az unokája pedig évtizedek óta bent ül az olasz törvényhozásban

(lényegében Izrael-barát progresszív - pl. feminista, abortuszpárti, homár-barát, stb... - hazafias politikával, állítólag a nagypapa szellemében...)

en.wikipedia.org/wiki/Social_Action

a partizánok pedig pontosan a tettükkel járatták le azt az ügyet, amit állítólag képviseltek...

(vagy B verzió: szemléletesen bemutatták, hogy kik is valójában...)

calabria007 (törölt) 2013.07.16. 14:08:17

@vantaan:

ezt külön is beillesztem:)

szerintem egy átlag magyar széljobber frászt kapna egy ilyen "széljobber" platformtól:)

"Mussolini then formed her party and organized a far right coalition named Social Alternative. That was a surprising move, as Mussolini, during her political career, had always taken progressive stances on many issues, including abortion,[3] artificial insemination,[4][5] gay rights[6][7][8] and civil unions.[9][10] She has been an outspoken "feminist".[11] and has been described by conservative commentators as a "socialist"[12] and a "left-winger"[1"

en.wikipedia.org/wiki/Social_Action

calabria007 (törölt) 2013.07.16. 14:15:08

@vantaan:

Hoppá! A Mussolini unoka jelenleg az Európai Parlamentben boldogítja a népet:)))

Alessandra
MUSSOLINI - European Parliament / MEPs
www.europarl.europa.eu/meps/en/28429/ALESSANDRA_MUSSOLINI_home.html

vantaan 2013.07.16. 15:48:55

@Mr Falafel: Mi van puha pöcs penészes a kutyabőr? Hát a Józsi nem cserző varga hanem úthengeres! Minek fizettél érte?

vantaan 2013.07.16. 15:56:31

@Tehetetlen Dodó: Magyar komcsikkal? ....de ki lőtte volna le őket? Az áruló Szállasit hála az Istennek fölakasztották a többi elbujdokolt meg belépett a kommunista pártba!
Horthy meg annyit könyörgött a nyugatnak hogy futni hagyták, pedig egy kötelet megérdemelt volna.

Utódaik ma a Fideszben vannak.

Tehetetlen Dodó 2013.07.16. 16:07:36

@vantaan: Idióta.
Értesz te egyáltalán valamit, kis komcsipalánta?
Az igazi, velejéig rohadt ávóskomcsi-álliberális banda '94-ben újra összenőtt - ott keresd őket a kis kedvenceid között.

vantaan 2013.07.16. 16:24:12

@Tehetetlen Dodó: no de kérlek elvtárs hát magának polgárit kellene játszani! ...... ja nem tudtad ,ha szaros a segged meg kell mosni! ....vagy a gatya cserét nem úgy hajtod végre hogy az utcaira húzod a koszos alsódat!
Ejnye elvtárs hát mááá magában sem lehet megbízni?

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.16. 18:21:24

@vantaan: Na hát nem pont erre gondoltam, bár ehhez nem kellett kifejezetten komcsinak lenni, mert akkor Mussolini már a megszálló ország érdekeit szolgálta. Akkor már nem az az ember volt, mint '43 előtt.

" Ekkor – az Alarik-hadművelet révén – Hitler már saját kezébe vette az itáliai frontharcok irányítását, így az Olasz Szociális Köztársaság vezére joggal tekinthette magát „hullának”, akit végzete 1945 áprilisában ért utol. "
www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1943_szeptember_12_nemet_kommandosok_kiszabaditjak_mussolinit/

vantaan 2013.07.16. 19:32:35

@ALFI: ...de különben máig vitatkoznak hogy a brit szolgálat lőtte ,lövette le vagy a kommunisták. A kommunisták kapták el .... a napokban volt egy "dokumentum" film valamelyik csatornán (Historyn?) ahol még az az olasz is megszólalt aki lelőtte a ducsét , elmondása szerint a nőt egy brit kommandós lőtte le.

pamocsnyik 2013.07.16. 19:39:56

ALFŐMÉRNÖK/ALFI!

Felszólítom, hogy a továbbiakban szüntesse be, hogy a magának óvatlanul, egy jósdás IRL találkozó apropóján megadott magán mobiltelefonszámomon kéretlen sms üzeneteivel zaklat.
Eddig sem és eztán sem óhajtok öntől semmilyen csatornán, semmilyen üzenetet kapni, ezért minden ilyen jellegű akciója a magyar törvények értelmében zaklatásnak minősül.
Amennyiben ez nem lenne elég világos önnek, úgy kénytelen leszek „Mézes Rozi” nicknevű felhasználóhoz hasonló jogi lépéseket tenni, s egy percig se legyenek kétségei, a szükséges lépések megtételéhez minden információval rendelkezem az ön személyazonosságát illetően.

Amennyiben a továbbiakban a szokásos beteges skizofrén rágalomámokfutásába kezdene, úgy a fent említett információkat bárkivel örömmel meg fogom osztani privát üzenetben, amennyiben igényt tart rá.

Ezt az üzenetet mindaddig be fogom írni minden egyes poszt hozzászólásai közé, amíg azt tapasztalom, hogy nem értette meg az üzenetet.

Nem ajánlom, hogy tovább zaklasson!

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.16. 19:52:53

@pamocsnyik: "szokásos beteges skizofrén rágalomámokfutásába"

Ez talán nem rágalmazás, Mókuska?
Közzétehetem én is az IRL adataidat és leközölhetek néhány részt a levelezésünkből. Garantálom, hogy kussolni fogsz. És végre padilla is megszabadul tőled.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.07.19. 06:09:53

@Tehetetlen Dodó: Jobban jársz, ha nem is szólsz hozzá. Totál elmebajos.

Tehetetlen Dodó 2013.07.19. 12:32:57

@Mr Falafel: Igen, úgy tűnik, kis korlátolt, de igen öntudatos liberálbolsi.

Tehetetlen Dodó 2013.07.19. 12:34:31

@ArmaGedeon: Jó, jó, tudod, ez egy olyan jó szlogen.
Időlegesen szétváltak.
Vagy képes formában: mint a víz felszínére kiemelkedő ujjak: látszólag különállóak, de amikor a felszínre kerül az egész, akkor látod, hogy egy a kéz.

vantaan 2013.07.19. 12:49:03

@Tehetetlen Dodó: No no puha csonkolt pöcs, Én nem az apád vagyok! Tőlem aztán ezerrel nyalhatod az újkommunisták seggét s ha fidesz szart akarsz enni akkor egyed!

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.07.19. 13:06:59

@vantaan:
az olasz alember. sunyi, gyilkos hajlamú emberi hulladékok. az ilyenek szívesen gyilkolják le feljebbvalóikat, ha azt bűntelenül tehetik. ebben magára és a kommunistákra hasonlítanak.

vantaan 2013.07.19. 13:41:36

@jose maria padilla: a magyar alember. sunyi, gyilkos hajlamú emberi hulladékok. az ilyenek szívesen gyilkolják le szomszédaikat (szerbeket, zsidókat), ha azt büntetlenül tehetik. ebben magára és a kommunistákra/hortistákra/hungaristákra hasonlítanak .......... .No és így?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.07.19. 15:49:22

@jose maria padilla: Az uborkaszezonban az a legkiábrándítóbb, hogy csak ilyen vantaanok vannak céltáblának kitéve. Az égegyadta világon semmi sportértéke nincs.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.19. 17:59:55

@jose maria padilla: Ha valaki a Keresztapából ismeri az olaszokat, még jó, hogy ezt gondolja róluk.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.19. 18:17:50

@pamocsnyik: Még mielőtt valami gloire-, vagy MézesRozi-féle beteglelkű patkány (téged továbbra sem tartalak annak) felhasználná ezt a kommentet ellenem, nézzük a tényeket.
Ebben az évben 2 azaz kettő sms-t küldtem neked. Az egyiket, mikor fél éves szünet után feltöltöttem a telefonomat, és néhány ismerősömnek, köztük neked is, küldtem egy-egy sms-t kb. a következő szöveggel: „Feltöltöttem a telefonomat, úgyhogy küldök egy sms-t XY- nak is. Szép napot!”. A másikat akkor, mikor elkezdtél újból kommentelni, és szó szerint ez volt benne: „Mi van ****-ke, összevesztél a férjeddel,h megint kommentelsz?:o)”

Namármost:
„ A zaklatás tényállásának a megvalósulásához a zaklató tevékenységnek folyamatosnak, rövid időközönként, visszatérő háborgatásnak kell lennie.”
jogiq.com/zaklatas_interneten/

Akkor most ki is rágalmaz kit?

Tehetetlen Dodó 2013.07.19. 21:04:06

@vantaan: Ne erőlködj, kis csupor. Kevés vagy.

S=klogW 2013.07.19. 22:44:54

@Sebastian Knight: köszönöm. én a rádióban hallottam vele egy közelmúltbeli riportot.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.19. 22:58:05

@Sebastian Knight: Na, most már legalább érted, hogy miért van rá ingerenciád, hogy Loxon metszett faszát szopd.

Sebastian Knight 2013.07.20. 00:04:44

@ALFI:

Saját elfojtott késztetéseidet vetíted ki rám.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.07.20. 00:29:46

@Sebastian Knight: Nekünk nincsenek elfojtott homoszexuális késztetéseink. Nekem azért, mert nincsenek ilyen késztetéseim, neked meg azért, mert nem kell elfojtanod, hiszen ott van a metszett faszú buzid, Loxon.

Alfőmérnök 2013.07.20. 14:44:45

@Sebastian Knight: Nincs miért erőlködnöm. Ti (Loxon és a jósda "kemény magja") elbuktatok. Hogy miért? Mert szar emberek, ostobák és silányok vagytok. Csak magatoknak "köszönhetitek", hogy a jósda befuccsolt.

Alfőmérnök 2013.07.21. 11:39:46

@Sebastian Knight: Figyelj, buzi!
Én nem tudom, hogy a titokjósdán miről beszéltek, ki kinek hogyan szopja a faszát, stb.
Ha ott Loxon, MézesRozi és néhány "törzsvendég" elküldte a picsába Gloiret, megmondta neki, hogy te ostoba görény, hagyd abba a feljelentgeté(ssel való fenyegeté)st, akkor némileg más a helyzet. Persze akkor is kibaszott nevetségesek vagytok a titokjósdátokkal, ti, akik a titkos társaságok leleplezésével töltitek az időtök egy jelentős részét.
A mostani jósda nyilvános részét meg elég összehasonlítani a régi jósdával, ahova még "bomlasztók" is írhattak, a különbséget felesleges ecsetelni. (És akkor az eredeti kommentfolyamról még szót sem ejtettem.)

Alfőmérnök 2013.07.22. 23:03:47

@Sebastian Knight: Figyelj, buzi!
Én nem tudom, hogy a titokjósdán miről beszéltek, ki kinek hogyan szopja a faszát, stb.
Ha ott Loxon, MézesRozi és néhány "törzsvendég" elküldte a picsába Gloiret, megmondta neki, hogy te ostoba görény, hagyd abba a feljelentgeté(ssel való fenyegeté)st, akkor némileg más a helyzet. Persze akkor is kibaszott nevetségesek vagytok a titokjósdátokkal, ti, akik a titkos társaságok leleplezésével töltitek az időtök egy jelentős részét.
A mostani jósda nyilvános részét meg elég összehasonlítani a régi jósdával, ahova még "bomlasztók" is írhattak, a különbséget felesleges ecsetelni. (És akkor az eredeti kommentfolyamról még szót sem ejtettem.)

Alfőmérnök 2013.07.24. 14:49:28

@pamocsnyik: Még mielőtt valami gloire-, vagy MézesRozi-féle beteglelkű patkány (téged továbbra sem tartalak annak) felhasználná ezt a kommentet ellenem, nézzük a tényeket.
Ebben az évben 2 azaz kettő sms-t küldtem neked. Az egyiket, mikor fél éves szünet után feltöltöttem a telefonomat, és néhány ismerősömnek, köztük neked is, küldtem egy-egy sms-t kb. a következő szöveggel: „Feltöltöttem a telefonomat, úgyhogy küldök egy sms-t XY- nak is. Szép napot!”. A másikat akkor, mikor elkezdtél újból kommentelni, és szó szerint ez volt benne: „Mi van ****-ke, összevesztél a férjeddel,h megint kommentelsz?:o)”

Namármost:
„ A zaklatás tényállásának a megvalósulásához a zaklató tevékenységnek folyamatosnak, rövid időközönként, visszatérő háborgatásnak kell lennie.”
jogiq.com/zaklatas_interneten/

Akkor most ki is rágalmaz kit?

Nem_tudod_a_neved? 2013.07.24. 16:07:46

@Alfőmérnök:
@ALFI
@Disznóvári
@A 3 per hármas nyúl
@Szemethy
@Wintermoots

Nyomi, ő nem tartozik közénk, rossz helyen kaparászol! Milyen volt a mediawave?

Alfőmérnök 2013.07.24. 19:27:29

@Nem_tudod_a_neved?: Nem is gondoltam, hogy közétek tartozik, lévén egy kedves és értelmes csajszi.

Alfőmérnök 2013.08.12. 23:52:12

@Sebastian Knight: Figyelj, buzi!
Én nem tudom, hogy a titokjósdán miről beszéltek, ki kinek hogyan szopja a faszát, stb.
Ha ott Loxon, MézesRozi és néhány "törzsvendég" elküldte a picsába Gloiret, megmondta neki, hogy te ostoba görény, hagyd abba a feljelentgeté(ssel való fenyegeté)st, akkor némileg más a helyzet. Persze akkor is kibaszott nevetségesek vagytok a titokjósdátokkal, ti, akik a titkos társaságok leleplezésével töltitek az időtök egy jelentős részét.
A mostani jósda nyilvános részét meg elég összehasonlítani a régi jósdával, ahova még "bomlasztók" is írhattak, a különbséget felesleges ecsetelni. (És akkor az eredeti kommentfolyamról még szót sem ejtettem.)

Alfőmérnök 2014.04.19. 20:36:24

@De képzeli, hát szertelen: Hát te sem voltál egy hosszú életű nick.
süti beállítások módosítása