A genderről és az elhülyülésről
2013. május 08. írta: aristo

A genderről és az elhülyülésről

gender.jpg 

„Ez az ideál nem új; ezt világosan mutatta a klasszikus politikai gazdaságtan azon nem megkérdőjelezett előfeltevése, hogy a vita activa célja a növekvő gazdagság, bőség és »a legnagyobb szám boldogsága«. És vajon mi más a modern társadalomnak ez az ideálja, mint a szegények és szűkölködők régi álma, amely álomként vonzó, ám a hülyék paradicsomává válik, mihelyst megvalósul.” (Hannah Arendt)



Semleges nemet teremtenek mesterségesen a svéd nyelvtanban. Megtiltanák a férfiaknak az állva vizelést svéd baloldali politikusok. Semleges nemű öltözőt hoztak létre egy svéd középiskolában, hogy a nemi identitásukban bizonytalan ifjaknak is legyen hol levetkőzniük a tornaórához.

Sokakat bizonyára meglepnek ezek az utóbbi időkből származó hírek, engem sajnos nem. Megvallom őszintén, nekem ezekkel a skandinávokkal kapcsolatban már Ibsen is gyanús volt, aztán jött Hamsun meg Bergman. Az embernek az a jogos benyomása támadt: csoda, hogy egy olyan irdatlanul depressziós népség, mint ezek a skandinávok, még nem követtek el kollektív öngyilkosságot. Aztán rájöttem, hogy ez feltehetően azért van, mert még ahhoz is hülyék. A napfény hiánya, a nyakló nélkül fogyasztott szeszek és a (legfontosabb) a viking kalandozások elmaradása mára végzetes hatással volt a lakosság mentális állapotára. Az évszázadokon át szervezett rablógyilkosság-túrák ugyanis vidám, oldott hangulatot vittek a komor skandináv életbe. Amikor nem űzték éppen, akkor bearanyozta a hosszú téli éjszakákat a legényes gyújtogatásokról és erőszakolásokról szóló történetek elmesélése. Azóta viszont megváltozott a skandináv életmód, ami különös következményekkel járt a mentális állapotukra. De mi a fenti hírek mögötti törekvések eredeti mozgatórugója?

*

Az eredetileg felvilágosult-baloldali PR-eszközként bevetett „igazságosság” – amely sikeresen leplezte a propagandisták meztelen hatalomvágyát – feladattá nőtt: olyasmivé, amit meg kell határozni, hogy kerek legyen a szép új világ. Az évszázados fogalmi-logikai erőlködés az „igazságosság” fogalmának tisztázására csak a vérszegény egalitarizmushoz vezetett, ama szegényes, ám kétségtelenül igaz alapvetéshez, miszerint ami egyforma, az egyenlő – tehát igazságos – is. Ki hitte volna? Mit mondjak, nem tűnik túl eredeti gondolatnak.

Ám az emberek roppant fegyelmezetlen módon különböznek egymástól: bármerre nézünk, a lehető legkülönbözőbbek, és különbözőképpen birtokolnak tulajdonságokat is, csak az értelem van jól elosztva – tudjuk azt Descartes óta. Miután a természet ilyen anarchista módon csúfot űzött az igazságosság eszméjéből, tenni kellett valamit, enyhítendő a károkat. Így született meg a feminizmus, majd pedig – mivel az elmebaj természeténél fogva növekedni vágyik – a gender studies. Persze ne higgyük azt, hogy mindez a gazdag Nyugat dekadenciája csupán. Ó nem. Van ez már nálunk is, meg minden közép-európai országban, bár errefelé még inkább csak mutatóban. Most képzik a szakértőit és a propagandistáit.

Persze nálunk a gendert még felülírja a politikai hozzáállás – lásd Pityinger művész úr pályafutását a liberális baloldalon –; de eljön majd a pillanat, amikor a fejlett Nyugathoz hasonlóan a gender lesz „a” politika. Nálunk ezt is, mint minden mást, átjárja a politikai megosztottság. A nők elnyomását személyesen Orbán irányítja ördögi mosollyal, a háttérben pedig az egyházak eretnek-üldöznek és kárörvendenek. A baloldal meg mindkét nemet jobban szeretné szeretni.

Ahhoz, hogy a gender „tudományok” meghonosodjanak, két – egymástól nem teljesen független – tényező egyidejű jelenléte szükséges: a társadalom általános gazdagságából származó, temérdek szabadidő generálta unalom, valamint az exhibicionista ostobaság fűtötte túlmozgásos aktivitás jelenlétére. Az exhibicionista hülyeség hordozója az az értelmiségi réteg, amely napjainkra hihetetlen létszámban tenyészik minden modern társadalomban.

Az értelmiség alapja, mentsvára, szülőhelye egy ősi, jobb sorsra érdemes intézmény: az egyetem. A kezdetekben azonban az egyetemeken megalázóan kevés tudományt oktattak, ami azzal káros mellékhatással járt, hogy ugyancsak megalázóan kevés professzori állás volt. Ezt az elfogadhatatlan helyzetet megváltoztatandó szaporítani kellett a számukat. A „tudományok” tehát szaporodni kezdtek. Ez a szaporodás az ún. társadalomtudományok között rendszerint úgy történt, hogy valaki kitalált egy pár szót: ezeket eredeti jelentésüktől teljesen eltérő módon kezdte használni, majd tanszéket alapított, és a hátralévő életét tudományos dicsőségtől övezve azzal töltötte, hogy megmagyarázza, mire is gondolt, mikor mindezt kitalálta. A kezdetben egy szobára szorítkozó tudomány egész folyosókat népesített be az egyetemen: hallgatók, doktoranduszok, docensek, professzorok nyüzsögtek mindenfelé, pezsgő élettel töltve meg az intézményt. Klikkharcok tették változatossá a létet, barátságok, szerelmek és gyűlöletek születtek – aki később rátekintett erre, már aligha merte kétségbe vonni a dolog komolyságát.

*

A legtöbb látványos hülyeség valami ésszerűnek tűnő dologból indul, szép példáját adva annak, hogy még a legegyszerűbb cselekedeteink következményeit sem vagyunk képesek előre látni. Amikor Emily Wilding Davison Epsomban a király lova elé vetette magát, már valószínűleg kóros elmeállapotban volt, azonban bizonyára nem gondolt még a gender studies-ra. Normális dolgokat akart – rendhagyó módon – elérni.

Mert az ugye teljesen ésszerűnek tűnik, hogy a nők egyenlő jogokkal rendelkezzenek az igazságszolgáltatás előtt, vagy hogy ugyanazért a munkáért ugyan azt a fizetést kapják. Nem látszott még, hogy ebből az a követelés fog származni: a lányokat is lehessen Jancsinak nevezni és a fiúkat is Juliskának, a gonosz boszorkányt meg nem tudom minek. Ha Emily-nek elmesélte volna valaki, hogy mi lesz mindebből, minden lököttsége ellenére valószínűleg megkíméli a stressztől a nemes paripát és rajta a királyt.

Mára a Nyugat eljutott oda, amit Hannah Arendt „a hülyék paradicsomának” nevez. A nyugati társadalmak már elég gazdagok ahhoz, hogy unatkozzanak, és eléggé unatkoznak ahhoz, hogy kapva kapjanak minden hülyeségen, ami célként kitűzhető és amiért „harcolni” lehet. Ami minket illet, nekünk – a félgyarmati perifériának – az a pechünk: elveszett az angolszász típusú gyarmattartás finom érzéke ahhoz, hogy a helyi ügyeket a bennszülöttekre bízzák, és csak a fontos (értsd: kereskedelem, pénzügyek) dolgokba szóljanak közvetlenül bele.

Minket nem tekintenek annyira gyarmatnak, hogy megengedőek legyenek a bennszülöttek sajátos szokásaival szemben, ezért a fenti fontos dolgokon kívül az összes hülyeséget is ránk erőltetik. Mi több, nagyszerű terepet biztosítunk minden feltűnési viszketegségben szereplő „jogvédő” számára. Otthon az általános elhülyülés okán már nem találnak ugyanis ellenállásra, és – lássuk be – úgy nem az igazi a küzdelem, ha nincsen ellenség.  Helyzetünket súlyosbítja a komprádor jogvédők jelenléte, akik divatból, pénzért, feltűnési viszketegségből, őszinte küldetésvágytól fűtve vagy mindezekért együtt lelkesen helyeselnek a nyugati jogvédők civilizatórikus küldetésének. Annak a küldetésnek, amelynek többek között olyan vicces új szavakat köszönhetünk, mint a „szexizmus” (Köztudott, hogy a magyarban a „szex” szó nem a nemet jelöli, hanem egy – a nemtől nem független – tevékenységet. A vágyott szó talán a „nemizmus” lenne?)

*

A társadalomban betöltött szerepek nemi meghatározottságai évezredek alatt alakultak ki, az adott kultúrára jellemzően. Nem állítjuk, hogy örökök és változtathatatlanok. Az azonban bizton állítható, hogy valamiféle absztrakt „igazságosság” nevében, a jobb eredmény reményében újratervezni őket nem lehet. Súlyos következetlenség azt állítani, hogy a nők társadalmi szerepe eddig csak a férfiak szempontjából volt meghatározva, majd ugyanezzel a mozdulattal követelni, hogy ezentúl csak a nőkéből legyen. A nők férfias viselkedése feminin férfiakat eredményez, aztán majd mehetnek a lányok, asszonyok verekedni a kocsmába.

Nálunk a családban nagyanyám – isten nyugosztalja – csendes asszony volt, ellentétben a nagyapámmal, aki határozottan mondta meg a véleményét és adta ki az utasításokat a család számára a teendőkkel kapcsolatban. Nagyanyám ilyenkor csak bólogatott. Ám soha nem tapasztaltam, hogy a nagyapám olyasmit hirdetett volna ki – fellebbezhetetlenül –, amit a felesége nem akart. Módját lelte, hogy olyan döntés szülessen, amilyet ő akart. Talán az ehhez szükséges diplomáciai érzék és tapintat hiányzik a hölgyek egy részéből, ezért kedvelik inkább a nyílt konfliktust. Pedig az nem jó. Mert vagy a férfi enged és akkor már nem annyira határozott férfi – a nők számára sem –, vagy éles csata alakul ki időről-időre, ami nem viselhető el sokáig.

A modern ember a legközvetlenebbül két kategóriával írható le, ezek pedig a Kierkegaard által leírt „szorongás” és a Heidegger által használt „unalom”. A gazdagság szülte unalom emeli a nemi kérdéseket az érdeklődés homlokterébe, teszi már Freudnál is világot mozgató erővé. Így azután senki nem tudja megakadályozni a modern liberális embert, hogy az agyával ellentétes végén lévő szervével kezdjen el gondolkodni. A régi római mondás szerint akit az istenek el akarnak veszejteni, annak először az eszét veszik el. Ennek igazsága nagyszerűen bebizonyosodni látszik a Svédországból érkező hírek fényében.

A nemek közötti „egyenlőség” kényszeres erőszakolása a világ minden táján aggasztó mentális jelenségekkel jár, ám Svédországban már úgy világít, mint az aurora borealis, az északi fény. Mutatja az utat a többiek számára az elmegyógyintézet felé.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr825286762

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.05.08. 12:52:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: A genderről és az elhülyülésről 2013.05.08. 09:13:01

A legtöbb látványos hülyeség valami ésszerűnek tűnő dologból indul, szép példáját adva annak, hogy még a legegyszerűbb cselekedeteink következményeit sem vagyunk képesek előre látni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2013.05.08. 13:08:32

Most nem azé, de az oroszok is wikingek, csak hát ugye a szlávok meg a sémiták párszor összezavarták az eredeti identitásukat.

caralho voador 2013.05.08. 13:26:30

@Noferheperuré Uaenré: én kedvelem aristo írásait még ha a nagy részüket alfi kommentjeiből is lopja többnyire :D Biztos nem vagyok olyan müvvelt, mint maguk. Az is lehet, hogy a mandarin ellakneresedése az oka, tuggya a fasz.
Kicsit csalódott vagyok amúgy, hogy elfelejtette a fennmaradó karakterszámait az orrunkra kötni.

Virág et. 2013.05.08. 13:29:47

@holdlátó: Szerintem pontosan ez a legjobb példa arra, hogy mennyire nincs hátországa ennek az elméletnek nálunk. Halvaszületett próbálkozás lett, mivel itt nálunk a gender elméletnek gyakorlatilag nincsenek támogatói még a kimondottan liberális értelmiségiek között sem. Vagy legalábbis nem exponálják magukat, ha mégis.

Elutasítottsága viszont igenis mérhető. Én ezzel a gender hülyeséggel eddig 99%-ban jobboldali oldalon találkoztam csak, mint elrettentéssel.

Egyébként papás-mamásat talán tényleg ne játszanak az oviban, a többi az rendben van (baba lányoknak és kisautók fiúknak).

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.08. 13:30:37

@Noferheperuré Uaenré: GENDERES poszt alatt az ÚRI (vs hölgy-) közönség. Stílszerű! Trendi! Svéd! :D

Kandeláber 2013.05.08. 13:37:55

@Virág et.: No, azért nem kell ennyire nagyvonalúan kezelni a kérdést.
A szociálliberális kormányzat igenis megkísérelne a gender-nevelés bevezetését a magyar óvodákban is, méghozzá kormányrendelettel, aztán a 2010-es pofára esésük után nem lett semmi a dologból.
www.edupress.hu/hirek/index.php?pid=egycikk&HirID=22868

Alfőmérnök 2013.05.08. 13:55:40

@Kandeláber: Ebben igazad van, a ballib oldalról már elkezdődött a gender-ideológia terjesztése. Itt egy viszonylag korrekt írás (nekem kissé katkós, de a tények tekintetében nem sokat téved a szerző):
www.karizmatikus.hu/hitvedelem/teveszme-kritika-oesszefoglalo-irasok/186-a-gender-ideologia?start=2

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.08. 13:57:17

@Virág et.:

"papás-mamásat talán tényleg ne játszanak az oviban" --- írod.

Szerintem még mindig jobb, ha az oviban játsszák, mintha felnőttként jut eszükbe, hogy valami kimaradt az életükből és gyerekekkel próbálják bepótolni:-(

A nemi-családi-szerepjátékok, a kisgyerekek egymás neme iránti érdeklődése, ha kívülről nem érik őket nemkívánatos hatások (normális családban élnek, nem gyilkolják egymást a szülők, nem néznek nem nekik való filmeket, nem a szemük láttára ápolják le egymást a szülők stb.), teljesen természetes jelenség, az egészséges pszichoszociális fejlődés fontos elemei.

Bell & Sebastian 2013.05.08. 14:02:39

@Virág et.: Keresztény óvodában tiltották a búcsúban vásárolható, műanyag fegyvereket. Szülők elérték, hogy pszichológusi moderációval vitanapot rendezzenek a témáról. Nem részletezem, visszavonták a rendelkezést és ahogy elmúlt a tiltott gyümölcs -effektus, a világ visszazökkent a rendes kerékvágásába.

Pedig a magyar óvodapedagógia sokkal előrébb tart, mint mondjuk az iskolai és mégis.

A Grimm testvérek máglyán végezték, de vagy húsz éve.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.05.08. 14:02:54

@bbjnick:
ez a büdös kommunista virág et. az a fajta, aki nem meri azt mondani a nőjének, ha éppen van is, hogy szopjál le, inkább azt mondja pironkodva, játsszunk papás-mamást. így aztán félreérti az óvodás dolgot.

Kandeláber 2013.05.08. 14:05:14

@Alfőmérnök: Azért figyelemre méltó, hogy a keleti tömb régi országai közül egyedül nálunk jutott eszébe valakinek, hogy ezt a kártékony gender-baromságot kormányzati eszközökkel próbálja meg intézményesíteni.@Virág et.: "Nincsenek támogatói még a kimondottan liberális értelmiségiek között sem."Mint a mellékelt linkek bizonyítják, kormányzati szándék volt a bevezetése.
Eggyel több ok arra, hogy azt a bandát ne sírjam vissza.

Bell & Sebastian 2013.05.08. 14:17:49

@jose maria padilla: Honnan tudja, kinél milyen egy papás-mamás? Lehet, hogy amíg anya mos-főz-takarít, apu meccset néz és nagyokat reccsent a fotelba, a kialakult gyakorlat szerint. Vagy közösen megkapálják a kertet, kutyagumira vadásznak.

És még a mamás-mamás- vagy papás-papásról szót sem ejtettünk.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.05.08. 14:44:30

@Virág et.:
Weöres Sándor: Túl, túl

Túl, túl, messze túl,
Mi van a hegyen messze túl?
Hej, a hegyen messze túl
Lófej-széles ibolya virul.

Túl, túl, messze túl,
Mi van az ibolyán messze túl?
Hej, az ibolyán messze túl
Jancsi mosogat, Kati az úr.

Cook kapitány 2013.05.08. 14:48:33

Ó igen, az alkoholista svédek, akik fele annyit isznak, mint az átlag magyar. A depressziós svédek, akiknél fele annyi az öngyilkosság, mint nálunk, és a boldogtalan svédek, akik minden ország elégedettségi, boldogási felmérésben jóval előttünk végeznek.

Valóban, mi annyival jobban állunk mindenben (gazdaság, oktatás, politikai kultúra, egyéni elégedettség), hogy nincs is más, aki megmondhatná a svédeknek, hogy mit hogy csináljanak. A svédek nyilván tök hülyék, csak aristo (és néhány kommentelő) tudja mit kellene tenni. Hisz ők olyan széles látókörű, világlátott, bölcs emberek, amilyenből Svédországban egy sincs!

Igazi provinciális, furkósbotos hozzáállás, jó adag kelet-európai döjfösséggel, kádár-kori, poros világszemlélettel. Ez az írás pont olyan, mint ami 1985-ben is megjelent volna. Gyönyörűen illusztrálja, hogy mennyire igaz a féltudású magyar elitről írt cikk. index.hu/velemeny/jegyzet/feltud070321/

Alfőmérnök 2013.05.08. 14:58:53

@Cook kapitány: Szerintem aristo kamaszkorában Bibi Anderssonra és Liv Ullmannra verte a farkát, és mivel csak egy huszadrangú bölcsészkurva jutott neki, most savanyú a szőlő.

vantaan 2013.05.08. 15:01:04

@Cook kapitány: ... és ha most éppen ezt adták ki a pártközpontban?

Nehogy már akkor amikor Magyarország jobban teljesít pont akkor a svédek ne lennének degeneráltak akik természetesen sokkal de sokkal rosszabbul teljesítenek mint mi!

...és a svéd MUTYI világról nem is szóltam, pedig aztán ott van ám mutyi ..... vagy nem!

Kandeláber 2013.05.08. 15:06:14

Már meg is jelent egy igazi nyugatos demokrata, aki jól helyre teszi a privinciális-bőgatyás-kelet-európaiakat.
Hogy is jöhet valaki ahhoz, hogy a magasan fejlett svéd társadalom bármilyen vadhajtását csak úgy uk-muk-fukk kritizálgassa?
Bár a svédek védelmében annyit meg lehet jegyezni, hogy ezt az eget verő baromságot nem akarják mindenáron exportálni, az itteni szoclibek magánszorgalomból akarták bevezetni az ovikban a gender-nevelést.

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.05.08. 15:07:24

@jose maria padilla:

maga a virágot vagy a bbj-t akarja szidni? :)

Illyés Edith 2013.05.08. 15:15:03

@Kandeláber: Nincs nagy különbség a két mondat közt, és mindkettővel egyet lehet érteni:

Szoclib verzió: "tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, elősegíti a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását"

Hoffmann Rózsa-verzió: "Nem ad helyet az előítéletek kibontakozásának sem társadalmi, sem nemi, sem egyéb értelemben."

Ennél jóval nagyobb probléma pl. a női munkavállalók "ócsítása" járulékkedvezménnyel, stb. A munkahelyek száma stagnál vagy csökken, és közben arra ösztönzi az állam a munkaadót, hogy cserélje le a férfi munkavállalóit nőkre. (Mert úgymond ez majd megoldja a demográfiai válságot: a családapát elbocsátjuk, helyette felvesszük a futószalag mellé az olcsó kismamát, így fognak majd megszületni a tervezett gyermekek... LOL.)

Amit az SZDSZ sose mert vagy tudott megcsinálni, azt szépen sorban bevezeti a Fidesz (egykulcsos adózás, nyílt nemi diszkrimináció a nők javára).

Kandeláber 2013.05.08. 15:25:28

@Illyés Edith: "Az szdsz nem mert, vagy nem tudott megcsinálni."
Inkább az utóbbi. A kutyának a farok által történő csóválása már sok volt szociknak, de a genderesdit 2009-ben szabályozták kormányrendeletben, talán még az szdsz-nek kormányból való kiugrása előtt.
Baromi nagy jelentősége van, hogy Hoffmann visszavonatta ezt a baromságot, és azért a "nemi sztereotípiák erősítésének a kerülése" - értsd: hiába van kukija az ovis kis srácnak, el kell bizonytalanítani, és még büszke meleg is lehet belőle - és hogy "nem ad helyet előítéletek kibontakozásának nemi értelemben sem" között óriási a különbség.

vantaan 2013.05.08. 15:25:29

@Bell & Sebastian: SAAB az a Gripen!
Mutyi a javából magyarokkal a média szerint Fidesszel, (mert ha találnak olyan seggfejet akit meg lehet venni... ráadásul a britek építették be az osztrák grófot akinek mintha ott Bicske v. Felcsút közelében lennének földjei, ha a hírek nem hazudnak
... de ha a SAAB bedőléséról van szó a svédek túl élik! ....nem is rosszul. sőt ...

Csucsundra 2013.05.08. 15:34:54

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ....igenám, csakhogy izraelben meg vakarják folyton a farkukat unos-untalan, szinte mindenhol. Ha ott élsz,már észre sem veszed :D Elég szar kombináció a nagy meleggel ...Kedves ott élő barátom hívta fel rá a figyelmem, mikor megkérdeztem, mér' olyan parasztok, hogy a közértben sorban állás közben minden második faszi vakarja a farka tájékát :D Szóval maradjunk annyiba,hogy ha orvosilag indokolt(szűk, vagy sérült,vagy mittudomén) akkor OK. Vallási alapon viszont baromság :) Persze mindenkinek a saját farka, azt csinál vele,amit aka...Ja hogy még újszülöttként csinálják? Háát.... oda már elért az emberiseég,hogy mozgalmak nyomán csökkent a kutyakölykök farok-meg fülcsonkolása.... Lehet egyszer az embergyerekekért is megteszik ezt a szivességet....

Tehetetlen Dodó 2013.05.08. 15:36:44

@Wind Callman tér: Ez is Weöres:

Ha majd hatéves leszek
Ibit elveszem feleségül
mercédes kocsit vezetek
Ibi nem ülhet bele
otthun a hele

vl421d 2013.05.08. 15:48:35

Azért tűnik erőltetettnek az egész, mert ha jobban megnézed a nemi szerepének tökéletesen megfelelő férfit illetve nőt nem is találsz a világban. Minden nőben vagy egy kis "férfitulajdonság" és minden férfiban van egy kis "női tulajdonság". Tehát ha elég szigorúan vesszük, akkor igazi nő vagy igazi férfi csak a mesében van, a valóságban csak a társadalmi nemi szerepüknek (gender) jobban ill kevésbé megfelelő férfiak és nők vannak. Ezért aztán értelmetlen bárkit is leminősíteni azért mert az egyénisége nem felel meg a nemekről kialakított társadalmi sztereotípiáknak. Úgyhogy a gender nem "áltudomány" hanem egy valós szocializációs kérdést fejteget. És igen, azon is lehet vitatkozni, hogy mik a "férfias" és mik a "nőies" jellemzők. Hiszen ezeket ki találta ki hogy azok legyenek? Pl határozott, céltudatos, önálló nő is van. Akkor ezek miért "férfias"tulajdonságok? Ugyanúgy mint félénk, passzív, segítségre szoruló férfi is van. Akkor ezek miért "nőies" tulajdonságok? és így tovább.

Alfőmérnök 2013.05.08. 15:56:17

@vl421d: Amit leírsz, az kb. az a 10%, aminek valamennyi értelme van. A probléma, hogy már nem csak leíró, hanem előíró jellegű "tudomány" (muhaha).

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2013.05.08. 16:06:19

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nyugi csak az orvosok jonnek Svedorszagba nagyobb szamban.

Robinzon Kurzor 2013.05.08. 16:07:16

@Kandeláber: "A szociálliberális kormányzat igenis megkísérelne a gender-nevelés bevezetését a magyar óvodákban is, méghozzá kormányrendelettel"

Konkrétan?
(Jogszabály neve, száma, paragrafus, szöveg?)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.08. 16:17:49

@vl421d:

S akkor mi van? Mi a megoldás?

Ismered Kurt Vonnegut A Titán szirénjei c. korai, még az ötvenes években írott, regényét?

Hozzuk létre --- mint a Vonnegut-regényben --- a Merőben Közönyös Isten Egyházát és kötelezzünk mindenkit (az esélyegyenlőség nevében), az esélykiegyenlítésre?

"Mindenki esélykiegyenlítőt hordott. Legtöbben olyasmit, ami került a ház körül – ólomnehezéket, sörétes zacskót, ócska kandallórácsot; céljuk: a fizikai előnyök ellensúlyozása. De akadt Redwine hívei között nem egy igaz lélek,aki rafináltabb, sokatmondóbb esélykiegyenlítőt választott.
Ott voltak például azok a nők, akik a vakszerencse szeszélyéből a szépség rémületes előnyével születtek. Ezt a tisztességtelen előnyt lompos ruhákkal, rossz tartással, rágógumival ésrikító sminkkel ellensúlyozták.
Egy öregember, akinek egyetlen előnye kiválóan éles látása volt, úgyrontotta a szeme világát, hogy a felesége pápaszemét viselte.
Egy ragadozó párducra emlékeztető, szép mozgású, fekete fiatalemberrossz ruhákkal és rossz modorral sem leplezhette sex appealjét, hátesélykiegyenlítőül magára aggatott egy feleséget, aki hányingert kapott a szextől.
A fekete fiatalember felesége, aki kitüntetéses doktorátussal dicsekedhetett, esélykiegyenlítőül olyan férjet választott, akinek a képregény volt az egyetlen olvasmánya.
Redwine gyülekezete nem volt egyedülálló a maga nemében. Még csak nem is volt különösebben fanatikus. A Föld hátán több milliárd boldogan esélykiegyenlített ember éldegélt.
Boldogságuknak pedig az volt a forrása, hogy immár senki sem élt vissza a helyzetével."

mrhacker.atw.hu/book/A_Titan_szirenjei.pdf

:-D

Robinzon Kurzor 2013.05.08. 16:45:14

@Kandeláber:

Kormányrendeletről beszéltél.
Egy név nélküli kormányhatározatot írtál.
Egy valami harmadik dokumentumot linkeltél.

Ha jogszabályra hivatkozva állítasz valamit, akkor pontosan (paragrafus, szöveg) kéne meghivatkoznod, hogy a jogszabály mely konkrét rendelkezése támasztja alá az állításodat.

Ha az állítás -- a példa kedvéért -- az, hogy Magyarországon mást megölni bűncselekmény, akkor arra az a hivatkozás, hogy a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 166. § így szól: "Aki mást megöl, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő".

Tehát melyik jogszabály mely konkrét rendelkezése jelenti -- szerinted -- azt, hogy "a szociálliberális kormányzat igenis megkísérelne a gender-nevelés bevezetését a magyar óvodákban is, méghozzá kormányrendelettel"?

Bell & Sebastian 2013.05.08. 16:53:01

@bbjnick: Erre emlékszem (talán Rakéta) és roppant szürreálisnak tűnt. Akkor.

Bell & Sebastian 2013.05.08. 16:55:16

@vantaan: Glóriás-Kupica Gyula kezdte. És milyen autóval járt? Na?

Kandeláber 2013.05.08. 16:55:47

@Robinzon Kurzor: Mondd, te analfabéta vagy?
A link tartalmazza az 1996-os kormányrendeletnek a 2009-ban módosított t e l j e s szövegét.
137/1996(VIII. 28.) Korm. rendelet az óvodai nevelés alapprogramjáról. Ezt módosították a 255/209(XI. 21.) Kormányrendelettel.

Kandeláber 2013.05.08. 17:06:42

@Robinzon Kurzor: Egyébként olvasd el az egészet, direkt nem mondom meg, hol van az inkriminált mondat.

Robinzon Kurzor 2013.05.08. 17:22:17

@Kandeláber: "direkt nem mondom meg, hol van az inkriminált mondat"

Oké, tehát a levegőbe beszélsz.
Nincs több kérdésem.

komment1 2013.05.08. 17:39:09

Aristo, k....ra le vagy maradva gender studies témában: a men és masculinity témák manapság legalább annyira felkapottak, mint a feminista irányvonal (minderről G pont Fodor is sokat tudna mesélni, csak a saját berkeken belül).

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.05.08. 18:02:41

@komment1: most azt hiszed, nagyot mondtál, te okoskodó balf.sz:

a posztmodern feminizmus másról se szól mint a men és masculinity témákról: men-bashingről és a nők maszkulinizásáról

mokkaczuka 2013.05.08. 18:35:00

@Robinzon Kurzor: A zasszony picsáját meg a vak komondor nyalja ki. Ha jó napja van.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.08. 18:36:08

@bbjnick:

"hencegés, annak kérkedés, lekezelés értelmében"

no, fussunk neki még egyszer: mivel is kérkedtem?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.08. 18:38:17

@mavo:

next on mandiner: én nem is írtam azt, nem tudom, mi az a kérkedés, ha a hencegés hangutánzó, akkor a kérkedés krumpli, noch dazu nem írtam kérkedésről, mert a kérkedés nem is létezik, csak a kérkedők terjesztik, hogy van olyan.

baszki, megint kérkedtem.

komment1 2013.05.08. 18:39:32

@gróf Szopatzky-Weretzky: Aki ilyen nevet választ magának, az eleve csak szopatzky.

Nem erről van szó, ember, hanem arról, hogy a feminizmustól teljesen függetlenül foglalkoznak a témával a genderen belül. Főleg pasik, nem nők, ha érted mire gondolok.

vl421d 2013.05.08. 18:52:59

@bbjnick:

A gender-studiesban sehol nincs leírva, hogy meg kéne szüntetni a nemi szerepeket, és mindenkinek "semlegesenek" kellene lennie. Ezt már csak utólag képzelték bele az ellenzői, lejáratói pl a konzervatív vallásosok. Gyakorlatilag arról van szó, hogy a gender-studies elkülöníti a biológiai nemből (sex) fakadó különbségeket (nemi szervek, másodlagos nemi jellegek, csontozat izomzat beli eltérések) a társadalomban a nemekre amolyan íratlan szabályként előírt viselkedésmintáktól. Ezeket hívják nemi szerepeknek (gender).

Ha jobban belegondolsz, valójában éppen arról van szó, hogy az egyének különbözőségét, eltérő egyéni tulajdonságainak elfogadását hirdeti a társadalomban a nemüktől függetlenül. Hiszen az hogy egyéniségünk, az egyéni karakterünk milyen, eléggé egy adottság. Persze csiszolható, változtatható bizonyos határok között, de gyökeresen megváltozni "kibújni a bőréből" senki nem tud. Ha olyan viselkedésmintákat erőltet magára ami nem a sajátja, csak azért, hogy megfelelhessen a társadalmilag rászabott, lába között lévő alapján megállapított viselkedésmintáknak, attól nem lesz boldogabb, sem teljesebb az élete. Vannak akik szerencsések és az egyéniségük pont szinkronban van azzal, amit a társadalom a nemük alapján elvár tőlük, és vannak akik nem.

Ugye ki ne hallott volna "karrierista" nőkről, vagy "nyápic" férfiakról? Ők például ezeknek a nemi sztereotípiáknak az áldozatai. Pedig a maguk módján ők is értékes és hasznos tagjai a társadalomnak, csak egyszerűen az egyéniségük nem illeszkedik bele abba a képbe amit a társadalom rájuk szabott volna a nemük alapján.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.08. 19:18:06

@mavo:

Az állítólagos fölényeddel hencegtél, kérkedtél: fölényeskedtél.

Hogy a henceg "hangfestő szó"-e vagy sem, arra nézve információkat találsz a Magyar Értelmező Kéziszótár 1978-as kiadásának 538. oldalán (is).

Illetve, ha a szó etimológiájának nyomába eredsz, akkor arra is találhatsz (akár a Világhálón is) információkat, hogy a dunántúli népnyelv a hencegőt öntelt, pöffeszkedő értelemben használja (valamint a magyart sváb akcentussal beszélőket hívja hencegőknek:-)) --- szerintem nem igényel magyarázatot, hogy mi a különböző jelentéstartalmak közötti összefüggés:-)

Szerintem ne kínlódj tovább, inkább kezd el tanulni magyarul!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.08. 19:34:28

@bbjnick:

inkább kezd el tanulni = inkább kezdj el tanulni

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.08. 20:14:16

@vl421d:

Tudod, én már öreg róka vagyok, a szocializmusban nőttem fel, értem meg és "ismerem, ismerem ezt".

A gender studies nem tudomány, hanem ideológia, ahogyan pld. a politikai gazdaságtan sem volt tudomány, hanem a marxizmus-leninizmus tanainak a gyakorlatba való átültetésére, s méginkább igazolására szolgáló izé.

Egy tudós, mondjuk egy (szociál)pszichológus, ha a "sex" és "gender" viszonyának vizsgálatába kezd, akkor (ha valóban tudós) akkor megfigyeléseit rendszerbe foglalva összegzi, kommentálja, de itt megáll. Akit ezek az ismeretek társadalmi aktivitásra ösztönöznek (akár úgy, hogy a tudományos ismereteket ideologizálja, akár úgy, hogy valamely ideológiához próbál igazolásként használni tudományos eredményeket), az az ideológus.

Te, mint genderista, evidenciának tekinted, hogy az egyén jogai elsőbbséget élveznek a közösség érdekeivel szemben, erre építed fel genderista ideológiádat --- no, de mire alapozod ezt az meggyőződésedet? A tudományra? A tapasztalatra? Nem, hanem egy ideológiai doktrínára.

Ez, ennyi.:-(

Illyés Edith 2013.05.08. 20:15:03

@vl421d: "elkülöníti a biológiai nemből (sex) fakadó különbségeket (nemi szervek, másodlagos nemi jellegek, csontozat izomzat beli eltérések) "

Itt lényegében tagadod, hogy a biológiai nem a testi eltérések mellett mentális eltéréseket is okoz. Szerinted csak a patriarchális elnyomás miatt van az egyetemek matek, fizika, informatika tanszékein masszív férfitúlsúly? Mert a genderisták ezt állítják.

És mivel ezek jól fizető, nagy presztízsű területek, ezért, úgymond, kívánatos lenne, hogy itt is elérje a nők aránya az 50%-ot. Ezért fel kell számolni a patriarchális elnyomást, azaz úgy kell nevelni a kislányokat, hogy még csak utalást se halljanak soha a hagyományos nemi szerepekre (nő = szép, kedves, odaadó, védelemre szorul, számára első a férj és a gyerek, stb.) mert ez árt a kis pszichéjüknek.

Csomorkány 2013.05.08. 20:45:36

@Robinzon Kurzor: Basszus, ekkora seggfejséget, ahelyett, hogy köszönetet mondanál. Na jó, megpróbálom a dolgok pozitív oldalát nézni: ezek szerint szégyenled ezt a rendeletet.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.05.08. 20:58:04

Sztem az a fő baj a svédekkel, h leginkáb cselédek és disznópásztorok leszármazottai.
Egyébként ez a smelges nemű gimis öltöző nagy ötlet. Elképzelem, ahogy tömve van "semleges nemű" fiúkkal, akik nagyon várják már, h végre 1 "semleges nemű" lány is betévedjen és átöltözzön, de mindhiába :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.08. 21:39:04

@bbjnick:

és el ne feledd, hogy amikor kiröhögtelek a baromságodért, akkor keresztényüldöztem is. :) te akkora fasz vagy, hogy ki kéne állítani. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.08. 21:42:00

@bbjnick:

ja, azért csak megkérem:

"Az állítólagos fölényeddel hencegtél, kérkedtél: fölényeskedtél."

konkrétan? :D

most kérdezem harmadszorra, eddig kaptam két mellébeszélést – ahogy meg is jósoltam. :)

Zb74 2013.05.08. 22:33:06

"ezek az utóbbi időkből származó hírek"

Mondja, aristókám, maga valami szociális okokból foglalkoztatott mozgássérült gyalogfutárral hozatja a híreket Svédországból? Csak mert a felütésként idecitált három "utóbbi időkből származó" sztori közül kettő tavaly tavasszal-nyáron volt hír, tudja.

vl421d 2013.05.08. 23:15:28

@bbjnick:
Nyilvánvalónak tartom hogy az egyén jogai elsőbbséget élveznek. Hiszen mi az hogy a "közösség jogai"? A közösség egyénekből áll. Nincs kollektív tudatunk sem kollektív egyéniségünk. Ezért szerintem fontos hogy az egyének minél szabadabban élhessenek, és minél inkább kibontakozhassanak.

vl421d 2013.05.08. 23:28:09

@Illyés Edith:
"Itt lényegében tagadod, hogy a biológiai nem a testi eltérések mellett mentális eltéréseket is okoz."

Mert nem is okoz. Az eltérő szocializáció az, ami eltéréseket okoz. Képzeld el fordítva: Ha a férfiakat kiskoruktól fogva arra nevelnék, szocializálnák hogy ők másodrendű dependens személyiségek akiknek semmi más feladatuk nincs az életben mint hogy gyerekkorukban az anyjuknak engedelmeskedjenek utána pedig a nőjüknek akkor a férfiak között lennének többen a szolgalelkű másodlagos emberek akik "anyától anyáig" költöznének és anélkül élnék le az életüket hogy valaha is önállóak lennének. De mivel patriarchális társadalomban élünk, -mint írod- ezért a nőknél gyakoribb ez hogy "apától apáig" költözve gyakorlatilag sosem nőnek fel. Persze direkt sarkított példát írok hogy lásd a különbséget.

Az, hogy a matek, fizika, informatika inkább férfiaknak való-e a jog, pszichológia, marketing meg inkább nőknek érdekes kérdés, igen, lehet hogy ebben van eltérés nemi alapon. De attól még van női matematikus, és férfi pszichológus is. Tehát megintcsak belefutunk abba a csapdába, hogy ezek általánosítások, és nemi alapon nem zárható ki az hogy az adott egyén egy olyan területen lesz a legjobb, ami az ő neme alapján nem várt.

"(nő = szép, kedves, odaadó, védelemre szorul, számára első a férj és a gyerek, stb.)"

De miért kéne a lányokat erre nevelni? Akinek ilyen az egyénisége, az úgyis ezek alapján a preferenciák alapján fog párt választani. Azaz keres valakit aki majd eltartja meg megvédi mert úgy érzi egyedül nem boldogul az életben. Aki pedig nem ilyen, az nem. Ezért értelmetlennek látom ösztönözni súlykolni egy gyerekbe hogy "te csak egy lány vagy aki segítségre szorul, és a gyereknevelésen meg a férjed kiszolgálásán kívül más feladatod nem lesz az életben úgyhogy kár is erőlködni."

Illyés Edith 2013.05.08. 23:48:33

@vl421d: "Mert nem is okoz. Az eltérő szocializáció az, ami eltéréseket okoz."

Hát, ezt bizonyítani kellene, mielőtt szétverünk egy olyan társadalmi alapintézményt, mint a nemi identitás. Például manapság már egyre kevésbé sulykolják a lányokba, hogy "te csak egy lány vagy", ennek ellenére valahogy nem jelentek meg a nők tömegével a matek-fizika tanszékeken.

Olyat se láttam még, hogy nők nyáron 40 fokban utat aszfaltoznának. Kukásautón se láttam még nőt. És van még pár ilyen férfiszakma. Ha a feministák komolyan vennék magukat, ezekben a szakmákban is követelnék a kvótát, nem csak az igazgatótanácsokban.

"te csak egy lány vagy", "kár is erőlködni"

Igen, ez a probléma a feminizmussal, a nők megvetése. Semmire nem becsüli a nőket és a hagyományosan nőinek tartott feladatokat. A család, a gyereknevelés, ezek a feminista szemében alsóbbrendű, lealacsonyító feladatok.

Alfőmérnök 2013.05.09. 00:06:51

@Illyés Edith: 'Kukásautón se láttam még nőt. És van még pár ilyen férfiszakma."

Ja. Például a programozó. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.09. 05:49:26

@mavo:

A vergődésed már nem szánalomraméltó, de egyenesen undorító:-[

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.09. 06:01:29

@vl421d:

1) Nyilvánvaló, hogy egy szót sem értették meg a szavaimból:-[ Kár!

2) Nem a közösség jogairól beszéltem, hanem a közösség érdekeiről --- egyébként a közösségnek jogai is vannak, úgy is mint többségnek és úgy is, mint közösségnek; erről nem szól a gender studies?

3) Természetesen van kollektív tudata és kollektív egyénisége is a közösségeknek --- mi volna egy közösség történelme és kultúrája, ha nem a közösség kollektív tudata és egyénisége(?); ezekről sem szól a gender studies?

3+1) Arra sem adtál választ, hogy mire alapozod azon meggyőződésedet, hogy az egyén joga elsőbbséget élveznek...

Manyi Béci 2013.05.09. 06:13:11

@Illyés Edith:
Nemi identitás, mint térsadalmi alapintézmény, érdekes meglátás.
Szétverni..még érdekesebb szóhasználat. Bónusz: Bizonyíts!
Szakértővel állunk szemben, kéremszépen.

Valamint: kétségtelen, hogy most már előfordul, hogy nem csak játékgyúródeszkát és kisvasalót kapnak a kislányok játéknak, és vszleg ezért fordulhat elő, hogy egyáltalán megjelennek nők a matek-fizika tanszékeken.
Aszfaltozás, kukásautó: hm..biológiai nem - testi eltérések?

Milyen jó lenne, ha nem erőltetnék itt páran a gender témát, hisz láthatóan gőzük sincs róla és csak a szokásos gyenge közhelyekkel dobálóznak.

De a legjobb, amikor a sok félművelt bunkó pöcs mellé beáll egy szerencsétlen nő is.
Vasajjá kedvesen, legyél szép, aranyoskám, azt' figyejjed, mingyár meg is védenek!

S=klogW 2013.05.09. 07:14:37

@vl421d: "Mert nem is okoz. "

Hát nálad nincs is, ami okozzon.

A többieknek mondom, akiknek van mivel felfogni: a legkézenfekvőbb példa az eltérő neuroendokrin-rendszer.

Alfőmérnök 2013.05.09. 08:39:05

@Manyi Béci: A genderről a többség tényleg azt se tudja, mi fán terem. De ettől még hülyeség. :)
gender.ceu.hu/courses/ma
gender.ceu.hu/courses/phd

Edith meg majd megvédi magát.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.09. 09:06:06

@bbjnick:

tehát nem tudsz válaszolni. :) ez is egy válasz. :P

tevevanegypupu 2013.05.09. 09:13:03

@Alfőmérnök:

Na..azert vannak nok akiknek maga konyorog, hogy alljanak szoba magaval..szoval kar olyan lekicsinyloen nyilatkozni.:) Tudja ugy latom manapsag mar mindenki hajlamos genderkedni es aki csak es kizarolag nonek erzi magat es igy jol is erzi magat, az lassan hulyenek tunik..Pedig az inget ki kell vasalni sot gombot is fel szoktak meg manapsag is varrni..Es egy normalis ferfi, aki ferfinek erzi magat elsosorban egy igazi no utan fordul meg es probal udvarolni neki meg manapsag is. Lehet ugralni es probalkozni beavatkozni a termeszet torvenyeibe - bar ketsegtelen, hogy a termeszet trefas vagy gonosz kedveben ki tud tolni az emberekkel - de azert himek es nostenyek mar eleg regota leteznek ahhoz, hogy letjogosultsaguk elsobbseget elvezzen a kulonlegessegek mellett..A svedek ott eszakon a hosszu telen es a rovid nappalok utani vegtelen ejszakakon at furcsa otletekkel allnak elo..erdekes modon ugyan a mediterran videkeken sokkal szegenyebbek az emberek, de mennyivel jobban tudnak elni, mennyivel vidamabbak es boldogabbak..

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.05.09. 09:30:15

@Alfőmérnök:
minden bántó szándék nélkül kérdem:
te nem egy skizofrén transzszexuális vagy? (vagy legalább az egyik)

Kandeláber 2013.05.09. 09:38:19

@Manyi Béci: Végre valaki, aki nem félművelt, nem szokásos bunkó közhelyekkel dobálózik, hanem briliáns logikával, tények felsorolásával alázza porig előbbieket.

Ez lenne maga?
Irigylésre méltó önbizalma van.

Alfőmérnök 2013.05.09. 09:41:41

@tevevanegypupu: A MézesRozira céloz? Ő akart szóba állni velem - és sikerült is, kb. 80 levelet írt nekem.
Már nem szóba állni akarok vele, csak nevelem, mert ráfér. Nem tanulta meg, hogy a hübrisz a legnagyobb bűn, és szükségszerű bukáshoz vezet. De majd most megtapasztalja. ;)

Az északiak meg jófejek és nagyon kulturált és intelligens népség. Amiről a húgyagyú aristo ír, az nem a természetükből következik, hanem azzal ellentétes.

Alfőmérnök 2013.05.09. 09:42:28

@gróf Szopatzky-Weretzky: Miből vonta le ezt a nagyívű következtetést?

tevevanegypupu 2013.05.09. 09:51:23

@Alfőmérnök:

80 levelet?? Alfi maga erosen tulozhat..de itt az ido, hogy mas lanyok utan nezzen, vegulis ismeri Marquez mondasat: "nem lehet a vilagon minden no a tied, de torekedni kell ra.."A svedek valoban jo fejek, de az ketsegtelen, hogy a szexualis eletuk meglehetosen mozgalmas mar a hetvenes evek elejetol, gondolom rettentoen torni kell a fejuket, hogy ugyan mi ujat talalhatnanak ki sajat szorakoztatasukra es a vilag megbotrankoztatasara. Ezt a gender dolgot komolyan venni talan nem kell, de azert nm art az ovatossag, a tomegek szedithetoek, mindenfele marhasagra ra lehet oket venni.

Alfőmérnök 2013.05.09. 09:55:56

@tevevanegypupu: Nem túlzok. Ennyi levele van a postafiókom "érkezett" mappájában.

Jack Torrance 2013.05.09. 10:03:38

@vl421d: par elteres biznyitott, koordinacios kepessegek, terlatas es hasonlok, bizonyos gondolkodasbeli kulonbsegek. Ezek nem nevelesbol fakadnak.
A masik, hogy bizonyos biologiai kulonbsegekbol egyeb szerepvallalasi kulonbsegek kovetkeznek. Pl a no tud szoptatni, es ha elfogadjuk, hogy a gyermek szamara a termeszetes taplalas jobb, akkor igen praktikus a noknek olyanna valni, hogy szeressek gyermekuket, szivesen es jol foglalkozzanak veluk, gondoskodni tudjanak rola.
Ezek a dolgok a kozossegnek is erdekei, de az egyennek is. En egy igazan egoista fasz vagyok, de konnyen belathato, hogy az emberiseg nem maradt volna fenn sokaig, ha nem alkot kozosseget, a kozossegen belul pedig hatekony mukamegosztast es ertelmes szerepeket.
Nyilvan a szerepek valtoznak, lehet es kell roluk gondolkozni, de mielott vegleg elvetunk regi dolgokat, a minimum, hogy atgondoljuk, miert is volt az, es nem teszunk-e nagyobb kart azzal, hogy megszuntetjuk, mint amennyi hasznot a helyette bevezetendo ujjal.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.09. 11:01:45

@mavo:

Nézd, @mavo, ha én érdektelenségből és/vagy undorból rádhagyom a férgenckedésedet, attól még nem lesz igazad! Ha ez téged nem zavar, akkor ezt meg is beszéltük:-]

tevevanegypupu 2013.05.09. 11:55:50

@Alfőmérnök:

Hat aztan latja, valahogy megsem tud osszejonni, szoval nem is erdemes foglalkozni az uggyel. Viszont oreg napjaira - amikor majd a hamut is mumnak mondja mar - milyen jo lesz emlekezni..Ne rontsa el.:)

Alfőmérnök 2013.05.09. 12:13:19

@tevevanegypupu: Nem akarom, hogy "összejöjjön" valami, abban az értelemben, ahogy maga használja ezt a szót.
Azt ő akarta.

Csomorkány 2013.05.09. 13:37:36

Tudunk olyan svéd férfiról, aki dicséretes példamutatásképpen soha nem vizel állva? Mert azért őt be kellene mutatni a szélesebb nyilvánosságnak. Egye fene: akkor is, ha nem svéd.

Herbert_West 2013.05.09. 14:59:51

Birom ezeket az ex catedra kijelenteseket, hogy a skandinavok nem boldogok. Biztos azert vezetik a legtobb ilyen iranyu felmerest...

Igaz, azok a felmereseket biztos a kommunista/bolsevik/zsido/kapitalista/internacionalista csurhe csinalja, es a skandinavok meg tul hulyek ahhoz, hogy tudjak, hogy szomoruak...

Alfőmérnök 2013.05.09. 15:11:08

@Herbert_West: Szerintem keveri a finnekkel a faszfej.

Alfőmérnök 2013.05.09. 20:17:16

@gróf Szopatzky-Weretzky: Na mi van, meghátráltál a kérdésem elől, kicsihuszár? Szóval: szerinted miért vagyok skizofrén és/vagy transzszexuális?
Ne tarts magadban semmit, bontakozz ki nyugodtan!

Csomorkány 2013.05.09. 20:31:28

@Robinzon Kurzor: hát, elolvastam az eszmecseréteket, és arra jutottam, hogy erősen hasonlítasz a zöld lovagra a Gyaloggaloppból. Bár az a végén döntetlent ajánlott...

Alfőmérnök 2013.05.09. 21:39:46

@tevevanegypupu: Na, csak hogy ne csak én röhögjek rajta, hanem mások is (és hogy gloire be tudjon perelni levéltitok megsértéséért; erről a szándékáról itt megbizonyosodhat: mandiner.blog.hu/2013/04/10/politikusok_a_kommentelok_ellen_ilyen_orszag_pedig_nincs_ccclxxv/fullcommentlist/1#c19560621 ): ez volt MézesRozi (akkor még betyár, másik nevén katuska) 72. („búcsú”-) levele:

„Alfi!

Azért nem vlaszoltam neked, és feltehetően többet nem is fogok, mert alpári a stílusod. Hogy ennek mi az oka, a te dolgod. Ha az ember élő szóban nem tudja magát és indulatait kordában tartani, az bizonyos esetekben elnézhető, de ez is csak a hozzá legközelebb állóktól. Írásban még ez a mentség sincs, ott épp elég idő van arra, hogy az ember az indulatait leplezze, irányítsa. Meglehet, hogy erre nem is törekszel, ha így van, az is elfogadhatatlan. Akik a kommentekben kurvaanyáznak, azok vagy kiröhögnek a szöveg mögül, ezért az egészet zárójelbe teszik, vagy egy idő után nem is állnak szóba velük. Nekem és gondolom még néhány nicknek semmi szükségünk rá, hogy sorozatban belénk töröld a lábadat. Itt nincsenek férgek, nickek vannak, akik itt tájékozódnak, csiszolják és teszik próbára érveiket, véleményüket, esetleg egy felvett szerepet. Így nem is lehet köztük féreg vagy tisztátalan. Tudod, játék ez. Ha számodra ennél több, kattanj le róla, mert az egészségtelen.

Vannak dolgok, amiért nem lehet bocsánatot adni, mert olyan az illető, mint a skorpió a mesében: nem tehet róla, ilyen a természete. Nos szerintem te is ilyen vagy, nem tudsz uralkodni magadon, és még úgy is gondolod, hogy ez így helyes.

üdv. betyár”

tevevanegypupu 2013.05.09. 22:54:51

@Alfőmérnök:

Es ezt maga szimpatizalasnak vette? Alfi..:)

Alfőmérnök 2013.05.09. 23:01:58

@tevevanegypupu: Nem, nem ezt vettem annak - ez szimpla képmutatás ás álszentség - butuska, hanem az előző cca. 70 levelét.

Alfőmérnök 2013.05.09. 23:02:43

@tevevanegypupu: Nem, nem ezt vettem annak - ez szimpla képmutatás és álszentség - butuska, hanem az előző cca. 70 levelét.

Bell & Sebastian 2013.05.10. 00:00:34

- Mondjuk Pétyárt sosem tippeltem nőnek.
- Ez nem éppen szerelmetes levél, inkább szánakozó-baráti.
- Az objektivitáson (aristoi értelemben) már régen túlléptünk, mert az könnyen lehet, hogy Gloire sem éppen egyszerű eset, de konszolidáltan el lehet vele tengődni, akár még egy lakatlan szigeten is.
- Ugyanez a mániákus Alfiról (a födő neve) már bizton nem állítható.

Nem is értem, min rugózik itt naponta tízszer, amikor például fára is mászhatna, bicikliráfot hajthatna a porban, tapsikoló lepkét tologathatna vagy vattacukrot eszegethetne a vursliban.

Klottgatyában, meztélláb.

Alfőmérnök 2013.05.10. 06:35:31

@Bell & Sebastian: Nem csoda, hogy átbasztak a zsidók, ha tényleg ilyen ostoba lúzer fasz vagy.
"Pétyárt [gondolom betyárról van szó, a szokásos szar szóvicceskedéseddel] sosem tippeltem nőnek."

Hát ezt is elbasztad. De hamarosan azt is megtudod, kicsoda, ha nem kapja össze magát. ;)

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2013.05.10. 09:38:32

Az lehet, (sőt nagyjából biztos), hogy a gender studies önálló tudományágként való kezelése majdnem akkora idiótaság mint a politológia és a vizuális antropológia ugyanilyen szinten való kezelése.

Másrészről viszont a semleges neműek inváziója semmivel nem nagyobb taplóság, mint a hazai véleményformáló elit egy részének a nemi szerepekről alkotott - "ha szülne 4-5 gyereket akkor nem esne át a komondoron" -jellegű képe.

Robinzon Kurzor 2013.05.10. 10:04:47

@Csomorkány: "arra jutottam, hogy erősen hasonlítasz a zöld lovagra a Gyaloggaloppból"

Apukád rosszul emlékezett, amikor mesélt neked arról a filmről.

Ha nagyobb leszel, majd talán megnézheted te is.

Csomorkány 2013.05.10. 20:17:08

@Robinzon Kurzor: Most a kardomba dőltem és mellényeltem. Ezután a szellemes riposzt után zokogva távozom. Csá!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.10. 21:51:27

@bbjnick:

állítottál valamit, majd bizonyítás helyett azóta is személyeskedsz csak. és ahogy elnézem, ez téged elégedettséggel is tölt el. :) igazából nem zavar, csak tudod hogy van ez, a gyerek is piszkálja a bogarat a bottal, én is nézem, miként reagálsz. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.10. 22:12:07

@mavo:

Tudod mit?! Igazad van:-) Valójában, természetesen, nincs, de ha az, hogy igazat adok neked, némi megnyugvást nyújt számodra, nekem ennyi nagylelkűség belefér:-) Így mindenki jól jár: te örülhetsz egy kicsit (ha sekély is e kéj), nekem pedig nem kell tovább (el)néznem a szánalmas, nyomorult vergődésedet.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.10. 23:05:00

@bbjnick:

cuncimókuli! csak hogy el ne feledd a hatalmas jószívűség közben: valami hencegésről teccettél vartyogni, aztán volt némi szómágia, hogy hangutánzó, mostanra meg már olyan kurva rendes vagy, hogy hűha, csak éppen az eredeti állításodat baszol alátámasztani. :) de igen, én vergődök, és ami még fontosabb, azért, mert mocok keresztényellenes vagyok. :D

nem szoktam alfival egyetérteni, de esetedben asszem igaza van, hogy egy gerinctelen féreg vagy. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.10. 23:15:46

@mavo:

Igazad van;-) [..................................................................../.]

2013.05.23. 10:53:14

Elemzéseim a témában (tájékozódás gyanánt):

Gender Studies:
szocialkonzervativ.blogspot.hu/2013/04/gender-studies.html

Lehet más a genderfeminizmus?:
szocialkonzervativ.blogspot.hu/2013/05/lehet-mas-genderfeminizmus.html
süti beállítások módosítása