Trafikország
2013. május 01. írta: aristo

Trafikország

trafik.jpg

A bürokrácia ostorozója, C. Northcote Parkinson írja egy tanmesében: amikor egy atomerőmű építéséről kell dönteni valami bizottságban, akkor az atomerőmű költségvetését egy pillanat alatt megszavazzák; míg a biciklitárolóról a végtelenségig fognak vitatkozni. Az ok egyszerű: az atomerőműhöz senki sem ért, és ezt lelke mélyén mindenki tudja is magáról, a biciklitárolóhoz viszont mindenki, tehát mindenkinek véleménye is van.

A sajtó – hasonló okokból – tele van a trafikok ügyével. Nos, úgy vélem ennek az az oka, hogy a kormányellenes vélemények irányítói helyes érzékkel észrevették: ez pontosan az a méret, amelyet az egyszerű nép teljes mélységében megért. Nietzsche szerint „ha megfontoljuk, mily titokzatosan és leplezetlen lopóznak még ma is a nagy események a színre, hogy' elfödik őket jelentéktelen események, milyen kicsinyeknek látszanak közelről, mily sokára megtörténtük után mutatják mély hatásukat és remegtetik meg a talajt – micsoda fontosságot  tulajdoníthatunk akkor a sajtónak, amilyen most, mindennapi tüdő-pazarlásával, hogy ordítson, elkábítson, felizgasson, megijesszen –, vajon több-e, mint az a permanens vaklárma, amely a fület és az érzékeket téves irányokba vezeti?”

Mindenki volt már trafikban, látta, hogy milyen, és ezért úgy gondolja, ezt ő is tudná csinálni. A trafik emberi méretű. A négyes metró, az alagutak, autópályák – felfoghatatlan milliárdok, nem emberi dimenzió. Senki, vagy csak a kivételezett kevesek ismerhetik a csodás érzést: milyen milliárdokat lopni. De egy trafik, az más. Az akár nekem is lehetne. Tudjuk, embertársaink többsége mentálisan sajnos trafikos – sokkal rettenetesebb az, hogy úgy tűnik, „elitünk” egy része is az –; nem kell hát csodálkozni, hogy egy nemzetet jár át a gondos kezek által ápolt borzalom: lopják a trafikokat! Maga a „trafiktörvény” egyébként etatista, túlmozgásos ostobaság, ami sajnos erősen jellemző a Fideszre.

*

A békés életre leselkedő veszélyes, diktatórikus szándékok egyike – és nem is a legveszélytelenebbje – az, amit talán „doktorokráciának” lehetne nevezni. Amióta univerzális valláspótlék lett a tudományokból, minden tudomány képviselői előbb-utóbb megpróbálnak túlterjeszkedni tudományuk határain, különösen, ha az a tudomány az emberrel foglalkozik. Hiszen ha komolyan vesszük a saját tudományunkat, akkor nekünk birtokunkban van az a tudás, amely az emberek boldogabbá tételéhez szükséges – és ha így van, miért ne használnánk? Miért ne kényszerítenénk őket – a saját érdekükben –, hogy azt tegyék, amit mi mondunk?

Ezeken az oldalakon már írtam a magukat közgazdásszá felszentelt könyvelők világuralmi törekvéseiről; nos, ugyanilyen tendenciákat figyelhetünk meg az orvosok egy részénél is. A nekivadult egészségügyérek elhatározták, hogy megvédenek bennünket, ha belegebedünk is. Ez a törekvés nyitott fülekre és törvényhozói laptopokra talál az etatista bürokratáknál, akik számára egy új betartandó törvény egyben egy új hivatal nyújtotta nagyszerű jövőt lebegtet meg. Ez a Szócska államtitkár is egy tipikusan ilyen egészségdiktátor alkat, látszik a tekintetén, hogy legszívesebben kurtavasban hurcolná követ törni azt, aki dohányozni merészel. Valamelyik antinikotinista angol király eszelte ki azt a büntetést, hogy akit pipázáson kaptak, annak az orrán átszúrták a pipaszárat; Szócska nyilván szívesen lett volna ott lord mayor.

Félreértés ne essék, lehet, hogy a dohányzás valóban olyan ártalmas, ahogy mondják. Én nem tudom. Szerintem egyébként azok sem tudják, akik ezt állítják, de hagyjuk ezt, ebből már voltak viták itt. Azt azonban ostobaságnak tartom, hogy az állam olyan dolgokat is szabályozzon, amiket nem muszáj. Ez ugyanis a tapasztalat szerint a bürokratákon kívül senkinek sem jó – ellenben rossz. Nagy Frigyes apja, aki szándéka szerint nemzetének is atyja volt, úgy érezte, rendeletet kell kiadnia, hogy alattvalói a krumpli földalatti gumóját fogyasszák, ne a zöldjét legeljék. Úgy gondolta, annyira hülyék, hogy erre szükség van. Valahogyan így gondolnak ránk a mi bürokratáink is. A tonnaszámra termelt előírások, szabályok, rendeletek olyan szövevényt alkotnak, amely egyre kevésbé hagyja, hogy az ember normálisan éljen. Ez nem magyar specialitás, így van ez egész Európában. Úgy tűnik, hogy nagy, sokáig fennálló civilizációk a saját felhalmozódó hülyeségük súlya alatt omlanak össze. És ez elkerülhetetlen, mint a tehetségkutató a televízióban.

*

Régebben, amíg dohányoztam, értelemszerűen sokat járkáltam trafikokba. Ezek jellemzően kicsiny, erősen dohányszagú (akkoriban szerettem) helyiségek voltak, ahol többnyire nyugdíjaskorúnak tűnő nénik vagy bácsik árulták a cigarettát. Nem tűntek milliomosnak. Most meg azt olvasom, hogy főorvosok, al- és felpolgármesterek, „potentátok” törik magukat a trafikokért. Nocsak. Vannak szakmák és elfoglaltságok, amelyek az unalom és a fantáziátlanság szinonimái: ilyen a trafikosság is. Szerintem akibe bármilyen fantázia is szorult, az nem akar trafikos lenni.

Az információmorzsákat rágcsálva nekem úgy tűnik, hogy azok közül, akik miatt a balhé kitört, nem is nagyon akar senki trafikos lenni. Na nem a szellemi emelkedettség okán, hanem azért, mert senki sem akar dolgozni. Trafikosnak lenni ugyanis munka. Ülni kell egész nap a büdösben és háklis vevőket kiszolgálni, akiknek pont olyan pipadohány kell, amilyet nem tartanak. Úgy tűnik, hogy üzleti elitünk – benne uzsorásokkal és szélhámosokkal – a régi egyszerű eljárásra, a koncesszió-kereskedelemre épít.

Nem akarnak ők bagót eladni szűkös boltokban. Nem. Koncessziót akarnak eladni. A megnyert koncessziókat fogják eladni vagy bérbe adni, némi pénzt lehúzva a trafikok boldogtalan tulajdonosairól, akik továbbra is ülhetnek a pult mögött, csak kevesebbért; és mivel eléggé sok elárusítóhely bezár, valószínűleg egészen jó árat tudnak majd elérni.

A magyar kapitalizmusnak úgyszólván a védjegyévé vált ez az eljárás: beállni harmadiknak két fél közé, és a „közvetítésért” mindkettőtől levenni valami pénzt. Az eljárás tökéletesen működik, különösen akkor, ha az állam is benne van valahogy a dologban. Így történik az, hogy kiválasztják és megbízzák azt a céget, amelyik kiválasztja és megbízza azt, amelyik kiválasztja és megbízza az önkormányzati vécépapír-beszállítót. Így a higiéniai eszköz ugyan kétszeresébe kerül, mintha bemennénk a boltba és egyszerűen megvennénk, viszont nagyszerű lehetőséget tudunk nyújtani a jó barátoknak.

*

Sajnos azt kell mondjam, nem tudom eldönteni, hogy ez – mármint hogy ügyeskedő sipisták is tülekednek a koncessziókért – jobb vagy rosszabb, mintha tényleg azért akarnak maguknak trafikot a „potentátok”, hogy üzemeltessék. Mert a trafik nem pusztán kereskedelmi egység: a trafik a kispolgár-lét ikonja, szimbóluma, a házmesterség kereskedelmi változata, a szűkös horizont biztonsága. Joggal borzadhatunk el attól a gondolattól, hogy olyanok vezessenek egy várost vagy akár országot, akik amúgy trafikosok akarnak lenni. Miféle elit az olyan, amelyiknek szellemi horizontja a trafikos-pult és jövőképe pedig a kicsi, büdös bolt? Mikor tett naggyá egy nemzetet trafikos?

Ha a „potentátok” tényleg trafikot akarnak maguknak, akkor az az eleven mementója annak, milyen is egy elrontott elitváltás, és hány évtizedig nyögjük még a hatásait. Az az ország, amelyet trafikosok irányítanak, hagyjon fel minden reménnyel.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr195257883

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ellátó 2014.11.14. 12:03:47

„Joggal borzadhatunk el attól a gondolattól,hogy olyanok vezessenek egy várost vagy akár országot, akik amúgy trafikosok akarnak lenni... Az az ország, amelyet trafikosok irányítanak, hagyjon fel minden reménnyel.” (Aristo: Trafikország) Eltelt vagy...

Trackback: Ellátó 2014.11.14. 12:02:45

„Joggal borzadhatunk el attól a gondolattól,hogy olyanok vezessenek egy várost vagy akár országot, akik amúgy trafikosok akarnak lenni... Az az ország, amelyet trafikosok irányítanak, hagyjon fel minden reménnyel.” (Aristo: Trafikország) Eltelt vagy...

Trackback: Trafikország 2013.05.01. 09:39:01

A „trafiktörvény” egyébként etatista, túlmozgásos ostobaság, ami sajnos erősen jellemző a Fideszre.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DezInf 2013.05.02. 10:39:12

@nusica:

Te nagyonbeteg lehecc agyilag.

5420:5 szerinted szoros eredmény.

Jahh,biztos focista vagy :))))

Igazad van,az az 5 korrupcióra utal, az 5420 az noooóóóórmális,mint te :)

Nem lehet,hogy azt az 5 pályázatot benézték a bíráló párttitkárok?

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.05.02. 10:43:28

@marko11:

"A fideszben nyomuló hölgyek/urak, ifjak vszleg nem sokban különböznek más nyomulóktól"

Édesanyád pedig a KURVÁKTÓL nem különbözik sokban (és ezt ne vedd sértésenk), de édesapádat asszerint választotta ki a sok milliárd hím közül, hogy menniyre lesz megbízható (anyagilag oldalon) az utódainak gondmentes ellátásában...

Ugy-ugye?

Édesanyádat mégsem tartod kurvának, ugyanis nem az.

Orbán Viktor után szabadon:

"a pornót nem lehet meghatározni, de ha látjuk, tudjuk, hogy arról van szó"

Tehát tisztelettel megkérlek, ne mosdassuk a politkai "KURVÁINKAT"!

Kandeláber 2013.05.02. 10:46:24

A nagy igazságokat csak ezután tudjuk meg, mert a zindexes Uj Peti új orgánumot gründolt "Jeti válasz" címmel.
Most aztán meg lesz mondva a megmondhatatlan is.
Reszkessenek a trafikok!

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.05.02. 10:49:38

Különben alkományba kellene foglalni a Trafik-törvényt, hogy véletlen se lehessen visszacsinálni egy esetleges kormányváltáskor.

Van már a Skicc Plagi bácsinak is alkotmány-Lex-e.

Miért ne lehetne a piramis alján fekvő (trafikos) fidesz-csicskáknak is saját alkotmány-Lex-e?

Maximum a Ténytár listája nőne... Azt meg "ki" nem szarja le (spec én nem, a Szerk.)

Lencsés István 2013.05.02. 10:55:30

@nusica: 1 . Mondatkezdés nagybetű . 2 . A link nem tény , pláne nem az Index amely baloldali , azokról meg köztudott hogy eladta az országot ....

Alvarez 2013.05.02. 11:00:56

@Balibgeczyk: most legörényezted Puch József fideszes képviselőt! Hát szabad ilyet?

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.05.02. 11:02:18

@Lencsés István:

Lencsés István a Fidesz-maffia pénzelt kommentelője (perelj be pityukám, kérlek...)

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.05.02. 11:03:40

@Balibgeczyk:

Provokátorkám:

972 : 1

Ez amúgy arány akart lenni te írástudatlan 17 éves provo.

DezInf 2013.05.02. 11:03:48

@Balibgeczyk:

Mivan nusica átöltöztél?
A nusica nicket megint beraktad a szekrénybe egy évre?
Eléggé megégett,egy év biztosan kell neki,mert felejthetetlen élmény volt látni a vergődését:)

Ez az igazi nicked csak arra jó,hogy tahótlanítsanak téged.
Vehetnél fel egy szexibb rucit,olyan kis ...........

Áááááá, nincs neked humorod......

..... talán lencsés pityukától kérhetnél kölcsön, neki van olyan áderi humorja dögivel.....

Roan 2013.05.02. 11:04:37

@sZTOJAKOVICH: Meséld már el, szerinted a multik mennyiben részesedtek a dohánybizniszből? Csak egy kis segítség: 40.000 dohányárusító helyből mindössze kb. 1000 tartozik multihoz. Ja, hogy a sok egyéni vállalkozó emiatt megy tönkre, nem lesz munkája, nem fizet adót, munkanélküli segélyt vesz igénybe? Áh, de az államot nem éri kár, ugye?

Lencsés István 2013.05.02. 11:05:58

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: Nincs ilyen hogy : " .... Fidesz -maffia .... " . Ingyen kommentelek , mert nem tűröm hogy sok névtelen hazudozik , bár igaz már csak egy évig tehetitek meg . :D Nem vagyok " .... pityu .... " . Tanulj meg olvasni .

röhögő 2013.05.02. 11:28:37

@Balibgeczyk: Felesleges venned a "fáratdságot", már mindenki csak kiröhög téged.

notib 2013.05.02. 11:34:20

Aristo: mond neked az valamit, hogy
termelő - kereskedő(boltos, ügynök, stb.) - fogyasztó ???

DezInf 2013.05.02. 11:35:54

@Lencsés István:

pityuka,annyit emlegeted ezt az egy évet. Mi lesz egy év múlva?
te leszel a maffiafőnök és betiltod az internyetet?
kiskunbéla meséjj kicsit mi vár ránk,cseresznyétlen kóbor lelkekre......... lesz szögesdrót meg kukoricaleves.... cigit kapunk ..... ?
annyi kérdés,világosíccs már meg minket :)))

pityuka,pityuka, lökkd má a tutit!

Lencsés István 2013.05.02. 11:39:46

@DezInf: 1 . Mondatkezdés nagybetű . 2 . Nem vagyok " pityuka .... " . 3 . Tanulj meg írni és olvasni . 4 . Már leírtam mi lesz , de nem jutott el , mert nincs hova . 5 . Ilyen nincs hogy : " .... internyet , meséjj , világosiccs , lökkd .... " . 6 . Nem vagyok " .... kiskunbéla .... " . 7 . Cigizel ? :D Akkor már minden értek . :D

DezInf 2013.05.02. 11:50:03

@Lencsés István:

pityuka,pityuka öccekevercc valakivel.
engem fojamatosan fenyegecc azzal az egy évvel,de sosme fejtéd ki az igazságod minden levelecskéjét.
csak fenyegecc oszt lassan el fog múlni az az egy év.
tök pánikba kezdek esni,mer belekezdtem a csendes donba, oszt ráadásul én bohó vettem egy karton tartós tejet. lehet mindez kidobott pénzecske vót?
nyomassad má a tutit,mi lészen akkor amikor az lesz amit nem árulsz el!
világvége lesz, vagy csak egyeseknek?
mitől lesz valaki kettes?

fejtsedd má ki azt a dógot,mint vaktyúk a babot, ne tarcsad izgalomba a népet,me van annak jobb dóga is,meg osztan mi lesz a tartóstejjel?

szóva ne tartassad missza magadba, ítélkezz vagy mijaszösz, csinájjá má valamit pityuka.....

( a nagybötűké ne reglamájj,az akko se jár néked,ha fennyegetődző nyelvtannácija)

felcsutisuttyo 2013.05.02. 12:18:18

kepkezelo.com/images/7puu1uga5djlj50xgnh.jpg

Öszöd? nem Öszöd Viktor?
Pedig ez a Te Öszödi Buktád!

milyen szép a Vértes, ó 2013.05.02. 12:27:55

@Fejesrob:

kihagytad, hogy Bajnaiék előtte megöltek volna néhány kismacskát, kedves retardált :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.02. 12:32:49

@Virág et.:

"De azt igen, hogy a koncessziós jog jogosultja megteheti és meg is fogja tenni, hogy nyit kisebb "kaszinókat" vidéken, ahová már betérhet akár a borsodi függő is."

baromság. az lesz, mint itt felénk is, hogy internetcafénak álcázza a dolgot a kocsmáros. ha jön a törzsfüggő, csak elfordít neki egy kulcsot, és máris ott illegális nyerőgép, amibe ugyanúgy elszórja a pénzt, csak már az állam nem lát belőle semmit. ez az úgynevezett valóság, legalábbis mifelénk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.02. 12:36:05

@Counter:

nem tudom, hol élsz, de engem kurvára zavar, amikor 8-10 éves kölkök szemmel láthatóan rutinosan bagóznak. persze ennek kurvára nem a nemzeti trafik a megoldása, de ez más kérdés.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.02. 12:40:55

@Noferheperuré Uaenré:

Counternek annyiban igaza van, hogy nem a tizenévesek basztatása a megoldás, hanem a már létező törvények betartatása. mert az ami nem megy. ha a 18 éven aluli dohányzik, akkor kétféle személyt kelene baszogatni, az egyik a bótos, aki 18 éven alulinak ad el cigit, meg apuci-anyuci, aki cigit ad a gyerekének. ha a bótost esetenként levennék valami komly összegre, ő is meggondolnál legközelebb, apuciékkal meg nem tudom, mit lehetne tenni igazából.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.05.02. 12:47:50

@mavo: Engem is zavar, de nem tudok elképzelni olyan tudatmódosító cukorkát, amelynek hatása alatt a valóságos magyar rendőrség ezirányú alkalmazását ésszerűnek látnám. Teknős pedig ezt javasolta.

Egyébként meg a 18 éven alulinak elad helyett a 18 éven alulinak átad volna a célravezető abban a tekintetben, hogy ennek mindig volna elkövető alanya: mert ugye jelenleg fognak egy 18 évesnél idősebb cimborát, az megveszi a cigit, s átadja a pénztártól távozva. Így meg nem sáros senki.
Vagy lehetne izmozni a kiskorú veszélyeztetésével is. Persze ahol 14 éven aluli gyerek komolyan dohányzik, ott valószínűleg mással is talán.

Vagy ugye a komoly prevenciós munka, a közvélemény formálása. Érdekes módon vannak országok, ahol működik; egyszerűen nem sikk dohányozni, s a dohányosok sem váltak vérben forgó szemű dizájnerdrogos dúvadakká.

KopaszMercis 2013.05.02. 12:50:25

@Lencsés István:
Buzi-e vagy...! Te se irni se olvasni se szamolni nem tudsz. Meg a Rogan Tonit se erted...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.05.02. 12:59:24

@Counter: Mavókám, ne izélj már! Ez egy merő önellentmondás. Egyszer a normális társadalomban nem köll szabálykövetésre bírni az embereket, másrészt ez nem egy normális társadalom, és ezért meg nem szabad? WTF? Hát, szerintem ne igyál több kannást...

És egyebekben még egy normális társadalomban is kell külső kontroll, nemhogy egy olyan mélyen betegben, mint ez itt. És nem, az nem diktatúra, meg nem rendőrterror, ha bárki megkérdezi egy gyerektől, hogy mi a faszt dohányzik, honnan van cigarettája. Ahogyan ez sem volna az, ha mondjuk a rendőr tízezrekre bírságolná azokat a szülőket, akik dohányozva sétálnak a kölkükkel.

Ahogyan pölö az sem égbekiáltó hatósági erőfitogtatás, amikor a be nem kötött biztonsági övért fizetni köll.

4256

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.05.02. 13:05:36

@Noferheperuré Uaenré: Jó, akkor úgy döntöttél, hogy Alfőmérnök után ugrasz a nickparanoiába.

Egészségedre. Kérj segítséget szakembertől!

(Az az érvelés zseniális, hogy mivel a magyar társadalom nem normális, ezért a hatalom gyakorlásának is nemnormálissá kell válnia. Talán inkább annál normálisabban kellene gyakorolni, nem?!)

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.05.02. 13:22:30

@Lencsés István:

Lencsés István szereti a férfi seggeket, ergo egy buzi. Itt a nagy nyilvánosság előtt kijelentem.

(István, perelj be kérlek...)

regress 2013.05.02. 13:26:28

@Balibgeczyk: te narancsgeci, egy két kiugrott szocival védekeztek?szánalmas.az arányokat hasonlítsd össze.csak te annyira hülye vagy,hogy nem fog menni

Elijah_Baley 2013.05.02. 13:27:00

Magyarország jobban teljesít!
kicsinyességben is!

Alfőmérnök 2013.05.02. 13:30:39

@bbjnick: "Nekem drogprevenciós szakik magyarázták el, hogy vannak bizonyos jellegzetességei a (fiatalokra jellemző) bulizós drogfogyasztásnak: ilyen pld., hogy amikor füveznek, akkor nem isznak"

Hát jó nagy faszságot mondtak.
Vannak, akik tényleg nem bírják együtt a kettőt.
De a többségük simán rászív a piára és fordítva.

nusica 2013.05.02. 13:31:51

"Az MSZP korábbi pénztárnoka, Puch László rokonsága is sikeresen pályázott: a szintén baranyai Lánycsókon sógornője nyithat dohányboltot, míg testvére a Tolna megyei Madocsán nyert koncessziót. A lap megkeresésére a politikus elismerte, hogy családtagjai a trafikpályázat nyertesei, habár úgy látja, többségében politikai alapon zajlott a pályázatok elbírálása. Az egykori pártpénztárnok leszögezte, leginkább azt sajnálja, hogy főként olyanok nem üzemeltethetnek trafikot a jövőben, akik harminc éve ezzel foglalkoznak. (Puch László ma délelőtt arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Madocsán koncessziót nyert személlyel semmilyen rokoni kapcsolatban nem áll, őt nem is ismeri.)"

Több rokonát bevallja Puch, de a madocsainál a Magyar Nemzet hülyén fantáziált.

Épül-szépül Puch trafikbirodalma :(

nusica 2013.05.02. 13:33:30

@regress: ti libbant bűnözők világéletetekben azt hittétek, bocsánatos bűn, hogy kevesen vagytok.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.05.02. 13:33:32

Eléggé OFF:

"Régészeti leletek szerint Dél-Amerikában több mint hétezer évvel ezelőtt már fogyasztották az étkezési burgonyát, ami - a spanyol hódítók által összerabolt arany, ezüst és drágakő szerény útitársaként - az 1570-es években került Nyugat-Európába, majd jutott később kalandos utakon Magyarországra. Elsőként bizalmatlanul fogadták, főként, hogy sokan a mérgező levelét és termését fogyasztották el. A krumpli népszerűsítésében jelentős szerepet játszott Antoine Augustine Parmentier, a francia király gyógyszerésze, aki XVI. Lajos megnyerésével biztosította a burgonya sikerét."

Tényleg milyen butuska is volt Frigyes Vilmos amiért azt hitte, nem egyértelmű mindenkinek, mit is kell megenni egy adott növényből!
Nem lehetne kedves Aristo, hogy -mielőtt egy országának gazdaságát rendbetévő uralkodót a mi bürokratáinkhoz hasonlítgatsz némileg gúnyos éllel- legalább alapvető dolgoknak utánanézel?

nusica 2013.05.02. 13:34:43

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: undorító kezdesz lenni. Egy retardált nyomorultat alázol, és ez mindent elmond - rólad.

nusica 2013.05.02. 13:36:51

@Lencsés István: fogd már fel végre, hogy kettőspont után, kevés kivétellel, kisbetű jön...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.02. 13:37:34

@Noferheperuré Uaenré:

a honnan van cigarettája? az jó kérdés lenne, ha a tizenévesnek érdeke volna megbüntettetni azt, akitől kapta. egyébként is, a cigiző utcagyerekeknek valószínűleg van nagyobb vaj is a fején, mint a dohányzás, akkor meg eleve nem az a rendőrnek információt adós fajta.

@Counter: hagyd szegényt, tőlem azt hisz, amit akar. és mivel te én vagyunk, nyilván neked is így kell gondolnom. :D vagy valahogy így. :D

nusica 2013.05.02. 13:39:14

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: te a Fidesz bűneivel mentegeted a magatokát?!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.02. 13:43:00

@Alfőmérnök:

"a többségük simán rászív a piára és fordítva"

a valóban rendszeres fogyasztók többsége biztosan nem, az alkalmi fogyasztóknak pedig nagy kibaszás a piára fű, elég nagy eséllyel lesz belőle rosszullét, pánikroham, stb. bébézsuzsikának kivételesen van igazsága.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.05.02. 14:08:24

@Counter: Valamit félrértettél. Az érvelés a tiéd volt, csak sántán. Ha kiveszed belőle a bicegést, még mindig a tiéd. Én azt mondom, amit kb. Teknős is mondott. Hogy ti. egy normális társadalomban, az utcán nyilvánvaló szabálysértésbe botló rendőr nem megy tovább fütyörészve. De hát érted te ezt, így most is marad egy rakás föl nem használt karakterem: 4640

Alfőmérnök 2013.05.02. 14:10:24

@mavo: Nahát, én meg a fűtől önmagában is rosszul vagyok, sőt, ha sokat iszom, az alkoholtól is pl. hányni szoktam.

Lencsés István 2013.05.02. 14:33:41

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: Zavar az igazság , és ezért akarsz megverni azzal csak magadat minősíted .... Miért perelnélek be ? :O Rajtad már az sem segítene .... Mondatkezdés nagybetű .

@KopaszMercis: Nehezen lehetnék buzi , menyasszonyom van , szóval ezt IS beszoptad . :D Én tudok sok mindent veled ellentétben , te nem tudsz írni , hisz még az ékezetet sem ismered . :D Szóval a helyedben .... :D Ilyen pedig nincs hogy " .... Rogan Toni .... " .

@nusica: 1 . Mondatkezdés nagybetű . 2 . Jobban hiszek a több diplomás magyar tanáromnak mint egy anonim gecinek ....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.05.02. 15:11:41

@Lencsés István: több magyar tanárod is volt, Piftike?
Meglátszik.
Rajtad.

Virág et. 2013.05.02. 16:22:42

@Noferheperuré Uaenré: Nem akarlak bántani, de elmondanád, hogy a szerencsejáték tv-nek mi köze van ahhoz a tényhez (lásd fent idézett origos cikk), hogy a nyerőgépezés piaci betiltása után a hazai koncessziós kaszinók forgalma 40%-kal megnőtt? Vagy ahhoz a több mint pletykához, hogy az Eurovegasnak takarították le a piacot a pénznyerők betiltásával?

De legyen, 1991. évi XXXIV. tv. 27. § írja le a kaszinók fajtáit és fogalmát. Nem copyzok be két oldalt neked, de II. kategóriájú kaszinónál NINCS minimális asztalszám. 10 évre kaphatja a koncessziós jogot és vidéken (Bp, Pest megyén kívül) elég 100 milliós törzstőke, ami annak a kb. 2 embernek, akik jelenleg is az összes koncessziós kaszinót tulajdonolják, tehát a jövőben is eséllyel pályázhatnak aprópénz.

Hogy ennek mi köze van a fenti hozzászólásomhoz, azt nem tudom. Ha csak okoskodni akartál, akkor ez mellé ment.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.05.02. 17:03:06

@Virág et.: Hogyne. Plusz még egy vidéki II.es terem is ötvenmilliós koncessziós díjjal megy. Évi 50M. Szerintem nincs az az épeszű üzleti terv, ami ezt mondjuk Miskolcon kitermeli. De biztos én néztem be, és már nyílt is. 4773

Alvarez 2013.05.02. 17:17:13

@Noferheperuré Uaenré: 50 millió kitermelése egy játékterem számára aprópénz. Pláne úgy, hogy most konkurencia sem lenne.

Virág et. 2013.05.02. 17:27:13

@Noferheperuré Uaenré: Szerintem 50 millió az semmi egy olyan játékteremnek, ami az egyetlen 100 km-en belül. Ha valóban sokan éltek ezekkel a gépekkel és hatékony az ellenőrzés, hogy a nyilván megszaporodott feketézőket kiiktassa, akkor bőven megéri.

Mondom, Budapesten 700 milliót dobott a kétmilliárdos bevételen mindjárt az első évben. Nem gondolom, hogy a fővárosi nyerőgépezők annyiban eltérnének a vidékiektől, a gyümölcspókerrel rendszerint nem a felső tízezer szokott játszani, függetlenül a helytől.

"De biztos én néztem be, és már nyílt is"

Nem nyílt. Az Eurovegas ugyanannak a körnek az érdekeltsége, akiké a mostani kaszinók. Ezek az emberek egyelőre nem érdekeltek a piac megosztásában. Ha végleg befuccsol a bezenyei projekt, akkor a helyzet megváltozik.

KopaszMercis 2013.05.02. 17:52:31

@Lencsés István:
Buzinak buzi vagy, a kérdés az, hogy mennyire... ;)

Roan 2013.05.02. 17:58:40

@Virág et.: A tiltás előtt egy játékgép havonta 2-300 ezret hozott a tulajnak, jobb helyen akár 500 ezret is, így egy kaszinó évi 50 milliója bőven behozhatónak tűnik a mostani viszonyok között.

teknős 2013.05.02. 17:59:00

@Noferheperuré Uaenré: Igen, pontosan erre gondoltam. Talán oda lehet fáradni a 12 éves cigiző gyerekhez és megkérdezni tőle, hogy ugyan már ki adta neked azt a cigit.

Mert valahol el kellene kezdeni felgöngyölni a szálakat. Nem, nem kértem, hogy büntessék őket, ellenben azokat, akik eladják nekik, meg kellene. Nyomozni kellene a rendőröknek mert ez a társadalom érdeke. Óh, minő borzalom!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.05.02. 18:02:26

@Virág et.: Cunci, ez nem játékterem, hanem kaszinó. 4943

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.05.02. 18:03:23

@Alvarez: Akkor biztos ezért nem nyílik. Annyira jó üzlet, hogy rád vár. Az előző neked is szól ám... 4894

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.02. 18:04:50

@Alfőmérnök:

Jó, akkor már csak azt mondd meg nekem, @Alfi, hogy ezeknek a drogmegelőzős arcoknak milyen érdeküket szolgálná, ha hantáznának vagy kamuznának?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.02. 18:20:54

@teknős:

Szerintem, ennek a mai keretek között megvan az útja-módja.

Ha 14 év alatti csinál valami grimbuszt (pld. lop, rongál, közterületi balhéba keveredik stb.), akkor azok az ügyek (végül) az önkormányzatok családvédelmi osztályára kerülnek (a gyerek és család családsegítői "felügyelet" alá kerül). Azt én kivitelezhetőnek tartanám, ha az utcán dohányzó kiskorú adatait fölvennék a rendőrök és a családjukat családsegítői "felügyelet" alá helyeznék.

Bár nagy eredményeket nem várnék egy ilyen lépéstől, a szülők legtöbbje (mivel a dohányzó kiskorúak legtöbbje tuggyukhonnét kerül ki) szimpla zaklatásnak tekintené, mivel maga sem tekinti gyereke dohányzását "ügynek".

(Egyébként az én nagyapám, saját bevallása szerint, 12 éves korától rendszeresen dohányzott és nyolcvanhárom évesen halt meg, mert megerőltette a gyenge szívét betakarítás közben. Világ életében tisztességes, dolgos, becsületes ember volt, nem tette a dohányzás bűnözővé.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.02. 18:22:33

@bbjnick:

a dohányzó kiskorúak legtöbbje tuggyukhonnét=a dohányzó kiskorúak legtöbbje is tuggyukhonnét

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.02. 18:23:43

@bbjnick:

(Egyébként az én nagyapám=(Egyébként az én anyai nagyapám

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.02. 18:42:52

@bbjnick: Nem életszerű. Pont a legproblémásabb családokon nem fog a családsegítő. Majd a (tipikusan női, alulfizetett) családsegítős alkalmazott fogja "felügyelni" a családot, ahol a börtönviseltség mindennapos, ugye? A másik, hogy ne higgye, hogy a kiskorúak dohányzása csak tuggyukhol fordul elő. Örök élményem a polgári környéken hajléktalannal cigarettát vásároltató, majd abból a szívességet pár szállal kifizető és vidáman rágyújtó polgári kölykök látványa. :) Egyébként meg biztos ismeri a régi viccet, amikor az igazgató bejön az osztályterembe, és a földön meglát egy csikket:
- Kié ez a csikk?! Jelentkezzen, de rögtön! Kié?
Osztály (kórusban): - Az igazgató úré!
- Hogyhogy?
- Igazgató úr kérem, nálunk az a szabály, hogy a csikk azé, aki megtalálja!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.02. 19:18:28

@Holger Hartland:

1) Már mi nem életszerű? Ez így működik. A kiskorúak "ügyei" rendre a családsegítőknél végzik. Aztán vagy úgy lesz, ahogy maga mondja (ki sem mernek menni a családsegítők, azokhoz a bizonyos családokhoz) vagy másként (én ismerek olyan szolgálatot, ahol pld. egy tekintélyes --- brutális méretű és erejű ---, sokgyerekes, jókatolikus cigányembert alkalmaznak kísérőként a családsegítők mellé a problémásabb ügyekben: persze, ennek a módszernek sem 100%-os a hatékonysága:-)).

2) Többször leírtam, szerintem ez a dohányzáscirkusz több kárt csinál, mint hasznot. Én is kipróbáltam 10 évesen a cigarettát, sokakkal együtt, és nem szoktam rá, majd 16 évesen újra, sokakkal együtt, és rászoktam, míg mások nem:-) Ha olcsón, szabadon lehetne jóminőségű dohányt kapni, akkor az úrigyerekeknek sem kellene hajléktalannal vetetniük (s talán még a csábítás is sokkal kisebb volna, mivel egy érdektelen napi cikkről volna szó), hogy vagánykodhassanak egy kicsit.:-)

Lencsés István 2013.05.02. 19:37:15

@Hepci: 1 . Mondatkezdés nagybetű . 2 . Nem vagyok " .... Piftike .... " . 3 . Mint minden NORMÁLIS EMBER - nek ( azaz nem neked .... ) több volt , természetesen . 4 . A rólam kialakított véleményed ( Ami hazugság . ) nem érdekel .

@KopaszMercis: Másodszor és utoljára kérdezem hogy lennék buzi , ha menyasszonyom van ? :D Érdemi válasz ha nem jön , nem reagálok rád ma többet ezen a blogon .

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.05.02. 19:51:13

@bbjnick: S ha olcsón lehetne megbízható füvet, lsd-t, metamfetamint, ópiumot kapni...?

Állat-e a dohányos, hogy amitől függ, azt tűzön-vízen át is megszerezze?

Alfőmérnök 2013.05.02. 20:08:07

@bbjnick: Nem gondolom, hogy szándékosan vezettek félre.
Csak azt felejtették el, hogy minden drognak vannak káros mellékhatásai. Az alkoholtól pl. minimum másnapos lesz az ember (persze, ha kihányja, amit ivott, kevésbé), és ez nem riasztja vissza azokat, akik rendszeresen élnek vele.

KopaszMercis 2013.05.02. 20:51:07

@Lencsés István:
Tedd fel magadnak a kerdest, a pornoban azt szereted latni, hogy kicske petyhudt fasszal toljak a not, vagy nagy kemeny dakoval...

Na latod, a nagy kemeny dakot szereted szegenyember...

:D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.02. 21:45:55

@teknős:

„ Talán oda lehet fáradni a 12 éves cigiző gyerekhez és megkérdezni tőle, hogy ugyan már ki adta neked azt a cigit.”

mire a 12 éves utcagyerek magába roskad, és feladja az egész maffiát. :-D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.02. 21:52:45

@Virág et.:

olyan hülyeségeket írogatsz, hogy az már fáj. azért azt az ózdi kaszinót megnézem. :)

Alfőmérnök 2013.05.02. 23:13:24

@mavo: Semmire. :) Tényleg nem ismerem a statisztikákat, szóval lehet, hogy összességében a prevenciósoknak igazuk van. Én azt tapasztaltam, hogy vannak, akiknek tök mindegy, hogy mihez jutnak, össze-vissza keverik az anyagokat. Persze vannak, akik a fűre esküsznek, vagy a speedre, vagy a ginára, vagy az lsd-re, vagy a kokainra, stb. de olyanok is vannak, akik fűvel-fával. Lehet, hogy ez utóbbiak aránya jóval kisebb, mint azoké, akik nem keverik az anyagokat, nem tudom.

Virág et. 2013.05.03. 05:46:57

@Noferheperuré Uaenré: És a kaszinóban mit csinálnak? Nem játszanak? Szavakon lovagolsz, amikor rájöttél, hogy marha vagy? Először pattogsz a hülyeségeddel, aztán fölényeskedsz a szerencsejáték törvénnyel, amikor meg valaki veszi a fáradságot és megnézi, akkor ez marad? Inkább számolgass tovább karaktereket, ennyire telik.

@mavo: Ki írt ózdi kaszinóról??? Te engem olvasol? Szerinted hülyeség egy megyeszékhelyen vagy más régiós központban kaszinót nyitni? II. kategóriásat mondjuk 20-30 géppel, asztalok nélkül? Sopronban is van, Budapesten is van. Egyszer azért látogass el és számold meg mennyi ebből a frakkos külföldi a rulett-asztalnál vodkamartinivel és mennyi az egyszerű magyar a nyerőgépnél. Egyébként 2000-ben 17 koncessziós kaszinó üzemelt még Magyarországon, Szentendrén, Kecskeméten, Nyíregyházán és Székesfehérváron is pl. Ezek nem nyerőgépes kocsmák voltak, hanem rendes szerencsejáték tv. szerinti kaszinók koncessziós jogokkal. És ekkor még legális volt a nyerőgépezés is a kocsmákban, tehát verseny is nagyobb volt. Gondolom Nyíregyháza már majdnem Las Vegas, azért tudott 10 évig ilyet üzemeltetni.

Mondjuk ennek:

www.penzcentrum.hu/vasarlas/kivegeztek_a_nyerogepeket_megis_uj_kaszinok_varjak_a_magyar_jatekosokat.1036002.html

lehet, hogy több köze van ahhoz, hogy nincs BAZ megyében kaszinó, mint bármi másnak.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.05.03. 08:08:47

@Virág et.: Oké, megértettem, hogy te életedben nem jártál falusi kocsmában, külvárosi presszóban, ahova bekerült két-három félkarú. Majd beszélgetünk, ha megismerkedtél Valóság nagybátyánkkal...

És fingod sincs szerencsejátékról, vállalkozásról, közgazdaságról. Nem baj. Ezt a részét el tudom magyarázni, egyszerűen:
Ahhoz, hogy játékgépekkel megszórj egy megyét, régiót, várost pár ember kell, leginkább verő típusú, meg kreatív könyvelő, meg egy szar kft. És pár fillért löksz a kocsmárosnak, ha meg pampog belevereted a fejébe, hogy mi a pálya. Ahhoz viszont, hogy nyiss egy darab II-es termet a világ seggelyukán, kell egy 100millás törzstőkés komoly cég, le kell tenned évi 50 millát (ez asszem 2011-es összeg, a tv. szerint valorizálandó évről-évre), és ezért lesz egy(1db) helyed, aminek komoly rezsiköltsége is van. Nem összehasonlítható a forgalom, a költség, és jövedelemeltitkolás ill. a gépek manipulálásának lehetősége. És még rád is jár a szerencsejátékfelügyelettől a NAV-ig minden sóhivatal. Iso raz: nem véletlenül nem nyílnak meg ezek a termek. Mert nem éri meg. De hajrá, te látod ebben a tutit, erről szól a kapitalizmus, ess neki, kockáztass, vállalkozz! 3817

Lencsés István 2013.05.03. 09:33:20

@KopaszMercis: 1 . Ékezetek használatát tanuld meg . 2 . Nem nézek pornót .

DezInf 2013.05.03. 11:55:39

@Lencsés István:

pityuka,pityuka csak nem te vagy piftike is ?
ekéznek téged ékezet nélkül is kis nyelvtannáci.
oszt mijen pornyót nézel,mert aki ennyira tagadja az tutira függő:)

Lencsés István 2013.05.03. 12:19:26

@DezInf: 1 . Mondatkezdés nagybetű . 2 . Nem vagyok " pityuka és piftike .... " sem . 3 . Nem nagyon érdekel hogy sok anonim geci mit gondol rólam , névvel , arccal , már senki nem vállalja mert fosik , mint te . :D Ilyen nincs hogy " .... nyelvtannáci .... " . Tanuld meg a pontos és ly - os dolgokat IS . :D ( Lásd . : Milyen . :) ;) :D ) Még segítek is , lásd kivel van dolgod te buzi troll . :D Azt hiszel amit akarsz , szabad ország attól még a tény nem változik . :) ;)

Virág et. 2013.05.03. 12:32:33

@Noferheperuré Uaenré: Azt áruld már el nekem, hogy hogyan jön ide a falusi kocsma, a külvárosi presszó meg a világ segge lyuka? Miskolcról, más megyeszékhelyekről meg régiós központokról írtam, ha olvasod is, amire válaszolsz.

A verőemberes agymenésed meg már 10 éve nem aktuális, már a 2000-es évek elejétől egyáltalán nem ez jellemző a játékgépezésre. Nekem is vannak barátaim, akik ezzel foglalkoztak, nagyban. Még a 90-es években, amikor szó szerint verekedni kellett a helyekért, aztán már egyre kevésbé. Ráadásul a jelenlegi kaszinókban is üzemelnek ilyen gépek, mégsem hiszem, hogy Andy Vajna vagy az állami Szerencsejáték Zrt. verőembereket dolgoztatna.

A koncessziós díj mértékét pedig az állam határozza meg. Az az állam, amelynek vezetői hozták helyzetbe a jelenlegi kaszinó-tulajdonosokat. A többit rakd össze magadnak.

DezInf 2013.05.03. 12:37:01

@Lencsés István:

pistika,aki pityuka,de leginkábbbb piftike!

mijafrancot vartyox te levelibéke?
ki gondol rólad mit? a francot érdekel a narancsbolsi személllyiséged.
neked nem jár nagybötű,persze eztet se akarod megérteni lufiagyúú.
azé írok így csak neked és csak most,hogy megérccsed azzal a kis agyaddal,ami teli van narancsoslével.
a normálliss beszédöt te nem érted,csak a képregényeket. a kedvedér meg nem fogok rajzolni,rajzojjon neked a lézerjani.
oszt mi van a fenyegetésiddel? má nem is kell egy évet várni arra,hogy vége legyen annak,amiről csak ijjesztegecc te gecc?
hogyivagy má ez ? eper vagy vanyíllija?
nyelvtannácija, oszt még meleg is, mer mindig erről beszél,tutira látens.....

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.05.03. 14:06:44

@Virág et.: Ne add a nagyobb hülyét, mint amekkora vagy! Egészen más az orbánjózsik játékgépezése, mint a traktoros béláké, vagy a kültelki lumpenproliké. Utóbbiak nem mennek sehá', de ha helyben van lehetőség, minden gyesfillért elbasznak ezen a szaron. Főleg arrafelé, ahol ezen kívül a pöcsverés az egyetlen májerkedési alternatíva. Előbbiek viszont betalálnak a kevés kaszinóba, és nem hal éhen miattuk a család. Utoljára: a valósággal kellene ismerkedned. Egyérdekes szelete pölö, hogy bár lehet, a kutya se nyit az új feltételekkel sehol semmit. 4444

Lencsés István 2013.05.03. 15:22:34

@DezInf: Sajnos továbbra sem tudsz sem rni , sem olvasni , így itt ezen a blogon utoljára reagálok rád . 1 . Mondatkezdés nagybetű . 2 . Nem vagyok " pistika , pityuka , és piftike .... " sem . Ilyenek nincsenek . : " .... mijafrancot , vartyox , levelibéke , narancsbolsi , személljyiséged , leginkábbbb , nagybötű , eztet , agyúú , azé , megérccsed , normáliss , beszédöt , kedvedér , rajzojjon , lézerjani , ijjesztegecc , gecc , hogyivagy , má , vanyíllija , nyelvtannácija .... " . Te nem érted meg hogy egy EMBER - nek ( azaz nekem ) járna , neked nem járna mert te nem vagy ember hisz még neved sincs . :D A helyedben nem beszénék agyról , aki ennyi hibát vét . :D Én nem fenyegettem , tehát még hazudsz is . :D Ami egy év múlva lesz , arról már többször írtam , csak neked nem jutott el , mert nincs hova , azt te értetlenkedsz ? :D Az év leggyengébb vicctrollja vagy . :D Hogy lennék meleg ha menyasshzonyom van , ezt majd egyszer majd áruld el jó ? :D A másik sem árulta el , mert a ténnyel nem tud mit kezdeni egy fosós anonim bal oldali geci mint te is . :D

Virág et. 2013.05.03. 15:27:12

@Noferheperuré Uaenré: Ellentmond az osztályozásodnak a fent idézett tény, hogy a piaci nyerőgépek betiltását követően a két budapesti kaszinóban 40%-kal nőtt a forgalom. Akkor most vagy a dzsentrik jártak ki a lumpenkocsmákba gyümölcspókerezni vagy mégiscsak átszokott néhány a "puccos" kaszinóba, nem?

Az ok, hogy miért nem nyit a kutya sem egyszerű: koncessziós jogot úgysem kap senki a csókosokon kívül, akiket most úgy hívnak, hogy Andy Vajna és köre. Ők meg még az Eurovegasban gondolkodnak.

Egyébként másról sem szólt a sajtó, amikor a törvényt módosították. Csak azért mondom, ha kiesett volna.

DezInf 2013.05.03. 15:37:30

@Lencsés István:

piftike te naon helikopáter!

utojjára írok neked te reménytelen de szorgalmas,vagy szorgalmas de reménytelen fidijóta ?

ezzel megvan a 300. hozzászólás,a mandiner megérdemli de te nem te ördögfattyú.

aztat az egy évet vagy micsodát csak lengeted de nem fejted ki, a végén még valaki rálép oszt nagyon fog neked fájni.
a nemi identitásoddal meg ne törőggy, az legyen a barétosnéd proglémája.
a tényeidet meg ne haggyadd szanna meg széna, rakoggyá rendet magad körül !

u.i. csak megjegyzem a körnek egy ódala van,szóval mellyiken is vagy mint egy kis ponty?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.05.03. 16:17:25

@Virág et.: 40%? És? Mégis, minek a 40%-a? És az a valami, ami ekkorát nőtt, az az egésznek, ami volt, vajon hány%-a? És ez a hűdekurva40% ez hogyan aránylik a gyesbül-gyedbűl-segélybűl-kamatospénzbűl valaha erre elfolyt milliárdokhoz? Vagy mondjuk a teljes szerencsejátékipar összvolumenéhez? Azon belül is a fehér és a szürke-fekete zónákéhoz? És ha ez a 40% ez az a 700millió volna, amiről korábban beszéltél, akkor még mindig üzletet látsz többszázmilliókat beleölni vidéki kaszinókba? Óbégatsz itt össze-vissza, fingod sincs semmiről, kurvára unlak. 4440

KopaszMercis 2013.05.03. 17:24:06

@Lencsés István:
Jah ertem, akkor egyenesen homoszexualis vagy, nem is csak buzi...

Lencsés István 2013.05.03. 22:30:44

@KopaszMercis: Új nap , új esély . :) A homoszexuális meg a buzi egy és ugyanaz , de egyik sem vagyok . Azaz a kérdés továbbra is áll , hogy lehet az buzi aki szerelmes a menyasszonyába ? :D

Tehetetlen Dodó 2013.05.04. 06:31:29

@Lencsés István: Ősrégi vicc: - Álljon meg a menet...

(Semmi személyes, csak már unalmas ez a buziság körüli szócséplés).

KopaszMercis 2013.05.04. 07:56:48

@Lencsés István:
Úgy látszik ezen a sötét balkán cigány fasz agyadon a humor teljesen elvész...

Mindegy, ezért is maradsz életed végéig szegény ember :)

Lencsés István 2013.05.04. 09:08:04

@Tehetetlen Dodó: Nincs itt semmilyen menet aminek meg kell állnia .... Ha unalmas ne olvasd , ennyi . :)

@KopaszMercis: A rólam kialakított véleményed ( Ami hazugság . ) nem érdekel . Egy EMBER ( Azaz én ) komoly dolgokkal nem ironizál .... Nem vagyok szegény ember semmilyen értelemben . :) ;) Mondat vége pont . :) ;)

@Lencsés IIstván: 1 . Mondatkezdés nagybetű . 2 . Ékezetek használatát tanuld meg . 3 . Nekem nem apam van hanem édesapám , és ő meg nem retek . 4 . Édesapám ameddig dohányzott , nem is álltam vele szóba .... 5 . Neked sosem lesz igazad , ugyanis csak egy csaló anonim geci vagy . :D

KopaszMercis 2013.05.04. 10:20:07

@Lencsés István:
Hat szellemileg biztosan szegeny vagy, mert egyelore a szokoz hasznalatot nem sikerult elsajatitanod, masfelol pedig nyilvan egy ruppotlan cigany vagy, ez a stilusodbol kiderul... egyszeru 1/1 kispolgar, talan megkeresed az atlagber ketszeresen (fel guriga) es kesz :)
Raadasul az ironia jelentesed sem erted, de hagyjuk...

Lencsés István 2013.05.04. 11:04:30

@KopaszMercis: Én direkt írok így , te viszont néha tudod , néha meg nem használni az ékezetet , tehát erről ennyit .... Nem vagyok cigány , IGAZ MAGYAR EMBER vagyok ellentétben veled aki se nem magyar , se nem ember .... Az hogy mennyit keresek ahhoz közöd sincs . :) ;) Az iróniáról meg már írtam , de neked nem jutott el , mert nincs hova ....

Lencsés István 2013.05.04. 15:14:44

@Lencsés IIstván: Mivel neked a mondatkezdés nem nagybetű , azaz alapdolgot nem tudsz , így ma utoljára reagáltam rád ezen a blogon , ha ez nem változik . Tanulni pedig sohasem késő , bár neked már lehet az . :D Édesapám szemébe már nem mernéd mondani mert csak egy fosós csaló anonim szar vagy . :D Én SOHA nem hazudok . A rólam kialakított véleményed ( Ami hazugság . ) nem érdekel . Én nem hiszem hanem tudom hogy igazam van , van különbség . :) ;) :D A gyík hogy tud internetezni , és egy EMBER hogy lehet állat ? :O Erre nem tudsz válaszolni , mert a ténnyel nem tudsz mit kezdeni , azért próbálkozol velem mint egy kutya, de több ok miatt is szívsz , se fogást nem találsz rajtam , se buzi nem vagyok , szóval ennyit rólad . :D :) ;)

Lencsés István 2013.05.05. 22:07:26

@Lencsés IIstván: Új nap , új esély . :) 1 . Ha leszarod , akkor miért reagálsz ? :D 2 . Édesapám van nem apam . 3 . Mondatkezdés nagybetű . 4 . Ékezetek használatát tanuld meg . 5 . Nem érdekel a rólam kialakított véleményed . ( Ami hazugság . ) 6 . Ízlésekről nem kívánok vitatkozni . :)

Lencsés István 2013.05.05. 22:15:40

@Lencsés IIstván: Ja ami lemaradt , soha nem hazudok . Te lánnyal " .... kurogatsz .... " , én NŐ - vel szeretkezem , van különbség . :) ;)

Lencsés István 2013.05.07. 09:26:17

@Lencsés IIstván: 1 . Mondatkezdés nagybetű . 2 . Ékezetek használatát IS tanuld meg . 3 . Nem nagyon érdekel a rólam kialakított véleményed . ( Pláne hogy hazugság . ) 4 . Ha nem érdekelnélek , nem foglalkoznál velem , nem csalnál , nem fájna az igaz , nem próbálkoznál velem mint a kutyák , meg a buzik , de csak nyugodtan tedd , nem érdekel , foglalt is vagyok , buzi sem vagyok , és jókat nevetek rajtad hogy valakinek ennyire fáj az igaz . :) ;) :D 5 . Én tudom mennyit érek , azok is tudják akik ismernek , szeretnek , tisztelnek , egy hazug csaló anonim geci véleménye meg nem érdekel . :) ;)

Lencsés István 2013.05.07. 14:58:05

@Lencsés IIstván: 1 . Mondatkezdés továbbra is nagybetű . 2 . Az ékezetek használatát továbbra IS gyakorolnod kellene .... 3 . Ha ezek nem változnak , nem reagálok rád ma itt többet .

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.08. 22:12:07

Megvan a trafikügy felelőse.
A Philip Morris nevű multinacionális okozta a bajt.

fn.hir24.hu/itthon/2013/05/08/lazar-megnevezte-a-trafikbotrany-feleloset/
"A Heti Válasz azt írja, hogy csütörtökön megjelenő számában minden eddigi váddal szembesítette Lázár Jánost, aki azt állította, a Philip Morris először Brüsszelben lobbizott, majd a törvény elfogadását próbálta megakasztani, végül politikai lejárató akciót szervezett. A dohányipari multinak súlyos érdeksérelmet okozott az átalakítás. „Világosan megüzenték nekünk, hogy mindent el fognak követni az új rendszer július 1-i bevezetésének megakadályozására. Egy ekkora üzletnél nem számít néhány százmillió forint egy kommunikációs kampányra" - fogalmazott az államtitkár."

vantaan 2013.05.09. 07:29:01

Össze nő ami össze tartozik! A földmutyi minisztérium államtitkár rokona 5 azaz öt trafikot kapott (gondolom cserébe a földekért).

Mutyi ország, mutyi minisztériumai mutyiznak!!! ....csalnak lopnak hazudnak. S ez még csak a jéghegy csúcsa.

danesdzsu2 2013.05.10. 10:51:04

Miféle elit az olyan, amelyiknek szellemi horizontja a trafikos-pult és jövőképe pedig a kicsi, büdös bolt?

vantaan 2013.05.10. 12:07:44

@danesdzsu2: az a mutyi elit! A mutyi az egy rend! Mutyiországnak mutyi kormánya s mutyi miniszterei vannak! Jelképük a saját farkát szopó róka, amely hivatalosan narancssárga csak a színkód az a vöröset adja ki!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.10. 23:19:06

@Virág et.:

figyu, alapvetően értelmes vagy, kedvellek, akármi. de kaszinó ügyben amiket összeírogatsz az fájdalmas. dr. zerge meg egy orbitális fasz, de pont ebben sajnos neki van igaza.

Jack Torrance 2013.05.11. 21:11:32

tényleg miért nincs "ilyen ország pedig nincs" cikk? elfogytak a római számok?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.12. 01:23:57

@Jack Torrance:

a trafikmutyi egy olyan nemlétező libsi koholmány, amiért a philip morris és a közgazdászok felelősek. :)

Virág et. 2013.07.15. 11:34:10

@Noferheperuré Uaenré: Nem szoktam ilyet csinálni, de csak kélt hónapot kellett várni, hogy kiderüljön, hogy ismét igazam volt kaszinó-ügyben.

index.hu/gazdasag/2013/07/15/a_kormany_ujraosztana_a_kaszinokat/

Fingom nincs semmiről, meg nem éri meg, mi? 10 új vidéki kaszinó indul szépen a csókosok felé. Vártak egy fél évet, hogy a birkák megegyék, hogy tényleg a nyerőgépek ellen akartak tenni.

Te megetted, tehát hatásos volt.

marquis Van de Boeven a' Thoeqoem 2013.07.15. 17:41:50

Kedves Fidesz-KDNP!

Ha már - nagyon helyesen - pórázt tettetek a közműszolgáltatókra
ugyanezt megtehetnétek a BANKOKKAL!:

TÖRVÉNYBE foglalhatnátok, hogy egy kkv-i ill. lakossági bankszámlát MILYEN és MEKKORA költségekkel terhelhet egy bank.

MA MÁR A BANKSZÁMLA IS DE FACTO KÖZMŰSZOLGÁLTATÁS, nem lehet nélküle mozdulni a hétköznapokban.

Vagy legyen elérhető újra a közvetlen készpénzes fizetésfelvétel (ne csak a versenyszférában a minimálbér mellé zsebbe fizetés).
süti beállítások módosítása