Meglepő döntést hozott a konklávé: a 2005-ös konklávé ellenjelöltjét, a Buenos Aires-i érseket választották meg pápának. Bergoglio bíboros nézeteit tekintve a választó testület balszélén helyezkedett el. Egyébként nem ő az első európai kontinensen kívüli pápa, hiszen az első századokban már vezette három afrikai születésű római püspök az egyházat. Viszont a szíriai III. Gergely (731-741) óta valóban ő az első nem európai. Nem fiatal, 77 éves, Európán kívüli, mégis europaizált kontinensről érkezik, az első jezsuita és az első Ferenc, s olyan személy, akit bár a papabilék közé soroltak, mégsem igazán számoltak vele, mivel egyszer már vesztett: 2005-ben.

Miután Jorge Bergoglio, azaz I. Ferenc pápa megjelent a Szent Péter-bazilika loggiáján, nagyon fura dolgokat láthattunk: nem volt hajlandó felvenni a pápai hatalom tulajdonképpeni jelképét, a mozettát (avagy vállkendőt), kétszer is Róma püspökének nevezte magát, nem pedig pápának, és így tett elődjével is; valamint megáldatta magát a néppel és meg is hajolt előtte, holott nincs olyan katolikus liturgia, amiben a nép áldaná meg a papot. A népnek kellene előtte meghajolnia és neki kell megáldania a népet. Utóbbi persze az Urbi et orbi során meg is történt. Végül hiába voltak a szeme előtt hatalmas betűvel a latinul mondandó mondatok, nem sikerült pontosan felolvasnia a szöveget. És a három bíboros, aki mögötte állt a loggián: Giovanni Battista Re, Leonardo Sandri és Claudio Hummes, mind Angelo Sodano emberei, aki a XVI. Benedekkel szemben álló kuriálisok vezetője.

Bergoglio 2005-ben Ratzinger ellenfele volt a konklávén. A 115 fős bíborosi testületnek több mint a felét XVI. Benedek nevezte ki, a II. János Pál-féle vonallal együtt meglett volna a kétharmaduk. Vajon miért választottak valakit, aki a kicsi (talán vele együtt 16 bíborost számláló) progresszív csoporthoz tartozik?

Mint ismert, Benedek pápa a Vatileaks kirobbanása utána felállított egy háromtagú bíborosi bizottságot, nyolcvan éven feletti kardinálisokból, akik jogosultak voltak bárkit kikérdezni a Vatikánban, a bíborosokat is beleértve. Ők készítettek egy háromszáz oldalas jelentést, amit átadtak tavaly ősszel a pápának. Senki más nem tudja ezen a négy emberen kívül, hogy mi áll ebben az összefoglalóban, Benedek pedig azt mondta: csak az utódjának adja át. A bíborosok a konklávé előtt petícióztak, hogy hadd nézzék meg a jelentést. Benedek nem engedett. Most kénytelen lesz átadni a jelentést egykori ellenfelének.

A La Repubblica című, progresszív-balos olasz lap érdekes riportot közölt pár hete egy jó, de nem Vatikán-szakértő újságírónő tollából. A cikk szerint meleglobbi működik a Vatikánban, bíborosi szintig. Hivatkozás azonban nincs benne. Pár nappal később kiderült: a cikket a Panorama című, kicsi magazin anyagára alapozták, amelyet egy bizonyos Ignazio Ingrao írt. Ő azt állítja: tudja, mi van a jelentésben: vatikáni meleglobbi. Oké. De honnan tudhatja, ha maga is beismeri, hogy nem látta a jelentést? Ingrao kikérdezett 15 vatikáni dolgozót, akiket a három bíboros is kifaggatott. Azt kérdezte tőlük: mit kérdeztek tőlük, és mit mondtak. Ők beszéltek a meleglobbiról.

Mit fog tudni mindezzel kezdeni I. Ferenc? Persze az egyház nem csak a Vatikánból áll. Végső soron így sem nagyon tudjuk, miről van szó. Az biztos, hogy a konklávé előtti misén Angelo Sodano, a bíborosi testület vezetője (II. János Pál egykori államtitkára) meglepő módon nyitott a balosok felé: társadalmi igazságosságról és hasonló, progresszív dolgokról értekezett Ratzinger 2005-ös beszédénél sokkal laposabb prédikációjában. Pedig ő inkább II. János Pál vonala. Bergoglio viszont VI. Pálé. Ha előbb tudnánk meg, ki lesz a pápa, mint hogy milyen nevet választ, Bergoglioról mindenkinek egy VII. Pál jutna eszébe (bár Sodanóék másik favoritjáról, a sosem mosolygó Odilo Schererről is azt mondták a brazil források, hogy VII. Pál lenne, ha pápa lenne belőle).

Bergoglio egy kis lakásban lakott Buenos Airesben a püspöki palota helyett, maga főzött, tömegközlekedést használt. A pápai bemutatkozás után is elutasította a pápai autót, inkább a bíborosokkal együtt felszállt a buszra. Szimpatikus, emberközeli, puritán vonások. Talán túlságosan is. Végül is egy püspök, egy pápa nem népvezér, és nem a nép választja.

A következő években várhatóan sokat fogunk olvasni a pápai dokumentumokban társadalmi igazságosságról, népek közötti testvériségről, a javak „igazságos” újraelosztásáról: kicsit vissza fog térni a hatvanas évek fogalmi készlete a Vatikánba, a Mater et Magistra és a Populorum progressio, XXIII. János és VI. Pál szociális enciklikáinak szelleme. Bergoglio egyszer még egy protestáns lelkipásztorral is megáldatta magát, ami igencsak érdekes egy katolikus püspöktől. Liturgikus ügyekben pedig Benedek pápa szöges ellentéte, ahogy minimalizmusa is. Míg XVI. Benedek a régi rítusú, tridenti mise szabad bemutatása mellett rendelkezett kötelező jelleggel, addig ezt a rendelkezést egyházmegyéjében Bergoglio nem hajtotta végre. Rendszerint odaadta a katedrálisát más felekezeteknek, ami igen problémás a katolikus teológia szempontjából

Mindenesetre az optimista évtizedekben Bergoglio Németországban tanult, azaz elmerült a progresszív teológiai felfogásban. Habár ismerte a régit is, hiszen abból érkezett. A felszabadítás teológiáját azonban elutasította, közel van az egyházi középnek tekinthető Comunione e Liberazione mozgalomhoz (ez nem biztos, hogy sokat jelent, mivel ez állt Benedek pápa és a Benedek által támogatott Angelo Scola milánói érsek mögött is). És a jezsuita renden belül még mindig kevésbé volt liberális, mint nemrég elhunyt bíborostársa, a XVI. Benedek másik nagy ellenpólusának tartott Carlo Maria Martini. Sőt, Bergoglio számított vele szemben a „konzervatívnak”. A jezsuita rend egyébként már régen nem az egyházi konzervativizmus bástyája, sőt: inkább ellenkezőleg. Az viszont változatlanul igaz, hogy a jezsuiták a legképzettebb szerzetesek.

Érdekes, hogy a mainstream média rögtön konzervatívnak kiáltotta ki I. Ferenc pápát. Csakhogy egyházon belül nem az számít, hogy ki milyen álláspontot foglal el a melegek, az abortusz, a női papság kérdésében – a legprogresszívebb bíborosok is konzervatívok ezen kérdésekben világi, politikai mércével. A média által progresszívnek mondott bíborosokat hétköznapi szempontból inkább liberális konzervatívnak lehetne mondani. Még akkor is, ha az argentin elnök középkori inkvizítornak nevezte, és az argentin elnöknővel is konfliktusba keveredett a melegházasság miatt. Amúgy állítólag szigorú modernizátor.

Két embert tudunk idézni. Metternichet, aki IX. Piusz megválasztása után azon lamentált: liberális pápát választottak Rómában. IX. Piusz azonban elég gyorsan konzervatívvá vált. Másrészt idézhetjük Raymond Leo Burke bíborost, akit egyszer arról kérdeztek, mit gondol az abortuszról, aztán elhűlt a kérdező, hogy Burke kiállt az abortusz ellen. A bíboros azt válaszolta neki: miért, mit várt, mit fog mondani a katolikus egyház püspökeként?

Margaret Thatcher és Ronald Reagan mellé II. János Pál dukált. Obama és Barroso mellé I. Ferencet kaptuk. Egy azonban biztos: I. Ferenc pápa nem fogja megváltoztatni a katolikus egyház tanítását, mivel a pápákat a katolikusok közül választják. Nem értjük, ezt miért nem értik meg sokan, amikor annyira egyszerű. Reméljük azért, hogy nem csak püspöknek gondolja magát, hanem pápának is. Szerintünk I. Ferencet jó eséllyel szeretni fogja a világ.