Nem játék – Mandiner TV
2013. március 08. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Nem játék – Mandiner TV

lendvay.jpg

Volt egy álmunk. Mindig szerettünk volna bajnaista néniket, orbánista bácsikat, hahás hivatásos lázadókat – akik már 19 évesen megdöbbentően hasonlítanak Pető Ivánra –, jobbikos egyetemistákat, riadt arcú Fidesz-alkalmazottakat, a DK értelmiségi hátországának tagjait, bűnözőből lett biztonsági őröket, rohamtól eltiltott rohamrendőröket, LMP-s háttérembereket és biciklis aktivistákat együtt látni egy szűk utcában összezárva. Szerencsére tegnapra Orbán Viktor ezt is elintézte nekünk, az alábbi sötét pacafolyam álmunk beteljesülését ábrázolja. Vigyázat, a videó manipulált, a gyurcsányista szendvicsembert azért kellett belevágnunk, mert kiszóltak nekünk a székház ablakából.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr725122379

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: „A szeretett hazánkért, a Magyar Népköztársaságért” 2013.03.08. 11:39:02

A Mandiner TV is a Fidesz székházánál járt, ahol gyurcsányista és békemenetes tüntetőkről is forgatott.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág et. 2013.03.08. 16:47:42

@Kandeláber: "Azért feltehetően te sem gondoltad komolyan azt, hogy egy, állítólag a facebookon összerántott csoport képviselőivel csak úgy uk-muk-fukk tárgyalóasztalhoz ül egy kormánypárt képviselője."

Nem is én gondoltam, hanem Selmeczi művésznő és Kocsis Máté, híres szegénységellenes emberjogi aktivista, akik a sajtóhírek szerint konkrétan tárgyalóasztalhoz invitálták a demonstrálókat. Csak azok nem mentek. Szerintem okosan tették, mert értelme semmi nem lett volna.

"Az a gond nálunk, hogy párt-elkötelezettségétől függően a sajátjai cselekedetét mindenki legitimnek minősíti, míg az ellentétes oldal hasonló akcióit minimum főbelövéssel jutalmazná."

Akkor neked is leírom ez most már a hatodik alkalom a mai napon: nem tartom legitimnek a tegnap székháza akciót. Egyértelműen jogellenes és szerintem éppen ezért nem elfogadható módja a véleménynyilvánításnak. Valamikor száz kommenttel ezelőtt még abból indultunk ki, hogy mindezek ellenére messze nem lehet egy lapon sem emlegetni a másik híres székházfoglalással, a 2006-os tv-ostrommal.

Bell & Sebastian 2013.03.08. 16:49:31

@Doomhammer: Úgy látja, hogy az elsöpört élősködők helyett csak újak jöttek? Haladjunk csak sorba, előbb az előzőek járják el a vítustáncot, majd az utódaik.

Feltéve, hogy minden úgy van, ahogy mondja.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.08. 16:52:18

@Noferheperuré Uaenré:

Ha másként nem megy, próbáld meg mégegyszer. Tessék, parancsolj:

@Noferheperuré Uaenré: Mondjuk én kurvára nem örülök, hogy sok talicskányi agyhalott dönt folyton a jövőmről, és hogy a dolog természetéből fakadóan ezek egyre csak hülyülnek, miközben egyre borzalmasabb társaságokat ültetnek a nyakamra. Szóval cenzust, ha kérhetném, mielőbb!

@bbjnick: Szerinted, ha cenzusos választások lettek volna 1990-ben, akkor kik alakítottak volna kormányt?:-)

@Noferheperuré Uaenré: Az csak attól függ, hogy miféle cenzus lett volna. Pölö '90-ben felettébb szükséges lett volna a választhatók közül kizárni minden volt pártfunkcit, és egyéb pártállami fontosembert, rendszer-haszonélvezőt, valamint a választók közül minden munkásőrt, párttagot. Utóbbiakat csak egy alkalomra, előbbieket vagy 20 évre. Ma már, ha ragaszkodunk képviseleti demokráciához, akkor egészen másféle cenzusokkal lehet csak értelmes irányba billenteni a rendszert.

@bbjnick: Csak szólok: kilencvenben, ha iskolázottsági cenzus lett volna, az SZDSZ kormányra jutott volna, s ezen egy lusztrációs törvény sem segített volna. Szerintem. Az a cenzusos rendszer pedig, amit rendszeresen ide-oda változtatgatunk, hogy a kedvünk szerinti eredményt hozza ki, hát...

@Noferheperuré Uaenré: Asszem leírtam, hogy 90-ben mi kellett volna. Ez véletlenül sem iskolázottsági cenzus. Egyéb kérdés?

@bbjnick: Vettem, hogy mellébeszélsz; akkor erről ennyit.

@Noferheperuré Uaenré: Makimajom, én beszélek mellé? Elképesztő... Orvost, orvost!

@ bbjnick: Ha másként nem megy. Tessék, parancsolj:

@Noferheperuré Uaenré: Mondjuk én kurvára nem örülök, hogy sok talicskányi agyhalott dönt folyton a jövőmről, és hogy a dolog természetéből fakadóan ezek egyre csak hülyülnek, miközben egyre borzalmasabb társaságokat ültetnek a nyakamra. Szóval cenzust, ha kérhetném, mielőbb!

@bbjnick: Szerinted, ha cenzusos választások lettek volna 1990-ben, akkor kik alakítottak volna kormányt?:-)

@Noferheperuré Uaenré: Az csak attól függ, hogy miféle cenzus lett volna. Pölö '90-ben felettébb szükséges lett volna a választhatók közül kizárni minden volt pártfunkcit, és egyéb pártállami fontosembert, rendszer-haszonélvezőt, valamint a választók közül minden munkásőrt, párttagot. Utóbbiakat csak egy alkalomra, előbbieket vagy 20 évre. Ma már, ha ragaszkodunk képviseleti demokráciához, akkor egészen másféle cenzusokkal lehet csak értelmes irányba billenteni a rendszert.

@bbjnick: Csak szólok: kilencvenben, ha iskolázottsági cenzus lett volna, az SZDSZ kormányra jutott volna, s ezen egy lusztrációs törvény sem segített volna. Szerintem. Az a cenzusos rendszer pedig, amit rendszeresen ide-oda változtatgatunk, hogy a kedvünk szerinti eredményt hozza ki, hát...

@Noferheperuré Uaenré: Asszem leírtam, hogy 90-ben mi kellett volna. Ez véletlenül sem iskolázottsági cenzus. Egyéb kérdés?

@bbjnick: Vettem, hogy mellébeszélsz; akkor erről ennyit.

@Noferheperuré Uaenré: Makimajom, én beszélek mellé? Elképesztő... Orvost, orvost!

Hát, így.

@Noferheperuré Uaenré: Így, pontosan. Köszönjük az önégetést.

Hányszor kell újraolvasnod, @Noferheperuré Uaenré:, hogy megértsd, mit írtál?

Bell & Sebastian 2013.03.08. 16:56:38

@thetriggerhappy: Számomra még most is lehetetlen elképzelni, hogy ekkora elvonások mellett mitől nem ingyenes -közeli a felsőoktatás, mondjuk -tanulmányi eredmény szerint- a felső egyharmadnak?

Arra gondolok, hogy az ideédesgetett multik -a kedvezményeiket kihasználva- nem fizetnek rendesen adót. Miközben a magyar céget szarrá nyúzzák, hogy sohase tudjon megerősödni.

Kandeláber 2013.03.08. 17:01:00

@Virág et.: Ha tényleg tárgyaló asztalhoz invitálták őket, azt feltehetően időnyerés céljából vagy taktikázásból tették.
Nem is említem egy lapon a tegnapi eseményt a TV székház elfoglalásával. Annál is inkább, mivel annak a mai napig nincs felderítve a háttere, illetve ha fel van derítve, nem került a nyilvánosság elé.
Egyébként az ilyen "foglalások" eléggé primitív cselekedetek, hirtelen a teheráni amerikai nagykövetség (figyeljünk csak!) diákok által történt elfoglalása jut eszembe.
Ugye keveseknek jutna eszébe az iráni diákokat nagyon pozitív példaként interpretálni?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.08. 17:03:51

@Virág et.: @Jack Torrance:

A jogrend az nem egyenlő a demokratikus intézményrendszerrel, de a pártok a demokratikus intézményrendszer részei, s aki a pártok ellen (politikai megfontolásból és célzattal) jogellenesen lép fel, az az intézményrendszert (is) támadja.

Virág et. 2013.03.08. 17:08:40

@Kandeláber: Ezt mondtam én is, hogy csak időnyerés miatt invitálták őket. Tudom, hogy nem mérted a tv-ostromhoz, de más kontextusban másnál elhangzott, csak azért említettem meg, mert én még onnan indultam el valamikor délelőtt.
Teheránnal az a baj, hogy ott a diákok csak a hivatalos propaganda szerint voltak elégedetlen diákok, a szemtanúk beszámolója szerint a diák - forradalmi gárdista arány már korántsem ezt bizonyította.

@bbjnick: Először is, senki nem lépett fel a pártok ellen politikai megfontolásból jogellenesen. Sőt, még csak egy párt, a Fidesz ellen sem léptek fel jogellenesen, csak egyszerűen jogellenesen behatoltak a Fidesz székházába, hogy onnan skandálják a jelszavaikat. Jogellenes? Az. Demokratikus intézményrendszer elleni támadás? Dehogy.

Másodszor, a demokratikus intézményrendszernek ugyanúgy része pl. az önkormányzat is. A parkolási rendeleteket az önkormányzat hozza... Látod gondolom, hogy hova fogunk kilyukadni már megint? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.08. 17:08:54

@Rendíthetetlen Álamkatona:

Ez nagyon érdekes, csak az a kérdés, mennyiben befolyásolja azt a tényt, hogy pártszékházakba hívatlanul benyomulni, azokat részben vagy egészben elfoglalni, jogellenes tevékenység?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.03.08. 17:14:06

@bbjnick: Nyugalom, csak akad a nézőtéren egy orvos.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.08. 17:21:04

@Virág et.:

"Először is, senki nem lépett fel a pártok ellen politikai megfontolásból jogellenesen. Sőt, még csak egy párt, a Fidesz ellen sem léptek fel jogellenesen, csak egyszerűen jogellenesen behatoltak a Fidesz székházába, hogy onnan skandálják a jelszavaikat. Jogellenes? Az. Demokratikus intézményrendszer elleni támadás? Dehogy. Másodszor, a demokratikus intézményrendszernek ugyanúgy része pl. az önkormányzat is. A parkolási rendeleteket az önkormányzat hozza... Látod gondolom, hogy hova fogunk kilyukadni már megint? :)" --- írod.

Ez már csak óvodásszintű rabulisztika!:-)

Azzal, hogy jogellenesen behatoltak a pártszékházba, azzal kétségbe vonták a párt autonómiáját és jogait (mind kiderült, más értelme nem is volt a behatolásnak). Mi ez, ha nem a demokrácia elleni támadás?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.08. 17:24:07

@Noferheperuré Uaenré:

Nézd, attól, hogy itt patkánykodsz, még nem oldod fel a mondandódban rejlő következetlenségeket és ellentmondásokat!

TG69 2013.03.08. 17:24:41

@Bell & Sebastian: Tökéletes a válasz :).

unionista (törölt) 2013.03.08. 17:29:40

@gloire:
ebből az ábrából az olvasható le, hogy a szocik támogatottsága szeptemberi tévé székház ostroma után néhány ponttal emelkedett, az októberi tömegoszlatás pedig csökkent. ez ugye elég logikus. mert ugye néhány százalék bizonytalan baller elpártolt, majd vissza, majd megint el. ott az ábrád, olvasd le.

a szocialista párt elnöksége aligha játszott arra, hogy mennél nagyobb tömeg tüntet ellene az annál jobb lesz. ezt hogy képzeled el? szanyi tibor azt mondja: na ide figyeljetek, az lesz a jó, ha október 23-án még az is ellenünk tüntet, aki amúgy nem akarna. és erre lendvai ildikó azt mondja, hogy igen, mennél többen lesznek ellenünk az utcán annál jobb lesz. mert a bizonytalan szavazóink akkor biztosan nem pártolnak el. adja az ég, hogy legyen minél több kormányellenes tüntető.

ez a sztori sehogy se klappol. esetleg emeld be a lehetséges opciók közé azt, hogy orbán, habony, bayer és többiek gondolták azt, hogy a két tüntető tömeget egyesíteni kellene. az egyiket vezetik a magoszból, a másikat a fideszből.

a rendőrség elképesztően béna volt. ahelyett, hogy a kordonokkal szétválasztották volna a tüntető tömeget, bekeríteni akarták tüntetőket. mintha az egy menekülő csoport lenne. a köznép egyes helyeken ha akart, akkor se tudott volna nagyon oszolni: ezért közéjük lőttek.

a rendőrség láthatóan nem tudta, hogy mit kell csinálni. nem voltak erre felkészítve. ezért voltak a túlkapások is. ha egy rendőr minimálisan ki képezve valamilyen egyszerű esetre, akkor azt rendszerint végrehajtja. nem üt, nem lő vaktában. rendészeti szempontból az egyetlen értékelhető dolog a lovasroham volt. mert az tényleg oszlatott. és aki nem akart erőszakkal konfrontálódni az arrébb mehetett. amit ugye belefestettek az alkotmány díszkiadásába.

unionista (törölt) 2013.03.08. 17:59:23

@gloire:
még annyit, hogy a kárpát-medencei eurorégiók fölé középeurópai szövetségi kereteket képzelek el. tudom, hogy idealizmus, de mégis hogyan lehetne másképp. itt mindegy, hogy ki kormányozna. a hahások, vagy rajcsányiék. az első adandó alkalommal átlépnének minden civilizált normát.

szövetségi alkotmány kell, szövetségi alkotmánybíróság például. másképp nem lesz jogbiztonság. szövetségi fiskális, és monetáris tanács. szövetségi bank, és tartalékalap. másképp nem lesz pénzügyi stabilitás. és szövetségi iskolarendszer. másképp nem lesz pénz a kultúrára. régió, és alá subregion (district, kistérség, városrész) azért kell, hogy ne kelljen feltétlen átvenni azt, amit berlin diktál. de pénz azért legyen. akkor fektetnének be a magyar iskolarendszerbe ha cserébe kapnak valamilyen kiszámíthatóságot. szövetségi keretek között kellene nyitni dél-kelet ázsia és latin-amerika felé. nem értik ezt az egészet.

tehát nem csak azt mondom, hogy legyen régió. hanem azt, hogy egy területi hierarchiába kell szervezni a kultúrát, ide értve az agrárkultúrát és a pénzügyi kultúrát. mindezt az országos politikától (a pártoktól) elválasztva, az egyéni képviseletre alapozva. és mondjuk a fogyasztási adókból szövetségi keretek között finanszírozva. így a németek és az osztrákok nyernek egy latin-kereszténynek aposztrofált (valójában persze inkább keleties) népcsoportot. de ez mégis csak jobb, mint a törökökkel bajlódni.

szerintem a magyar lakosság tömeges felemelkedésének ez az egyetlen lehetséges útja. de ha valaki ír másikat, akkor elolvasom. de itt mindenki szinte csak odaáig jut el, hogy gyurcsány, meg orbán, bajnai és a többiek. nem kell semmilyen nemzetstratégia, hanem majd megválasztjuk jóskát és minden jó lesz. de legyen így. széles gábor találja fel a perpetuum mobilét.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.03.08. 18:17:28

@bbjnick: Ugye most akkor rámutatsz azokra az következetlenségekre, ellentmondásokra, te, délceg nempatkány?

Bloodscalp 2013.03.08. 18:18:34

@Kandeláber: nem kell nagyfantázia hozzá hogy ki szervezte és miért 2006-t..@bbjnick: bizonyos cenzusokon te se mennél át, egyébként nem állsz gondnokság alatt?

Google 2013.03.08. 18:26:09

@Virág et.:

Azért ez egy érdekes hozzáállás. Behatolnak egy székházba, de nem tárgyalni akarnak. Miért nem? Mert az talán nem mutatna jól a tévék felvételein?
Túl modern egy ellenzéki attitűd ez már, hogy tiltakozunk, vagy inkább mindent elutasítunk, de szóba állni nem óhajtunk azzal, aki ellen ágálunk. Ja és pluszba senki nem vállalja, hogy ő a szervezője egy-egy ilyen összeröffenésnek. Ez már a demokrácia non plusz ultrája lenne?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.08. 18:47:05

@tevevanegypupu:
"Es mi a problema ezzel a fidesz-szimpatizanssal? "

Az a Fidesz-szimpatizáns azon a képen mintha a személyi szabadság megsértése bűntettet követné el éppen.

"175. §421 (1) Aki mást személyi szabadságától megfoszt, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Sz. Ferenc előzőleg 14 évet kapott emberölésért, de feltételesen szabadult. Maga a tett 1996-ban volt, de jogerősen 2001-ben ítélték el, valahol a kettő között tették előzetesbe. Ha egy kis pechje van, még mindig feltételesen van szabadlábon.

Kandeláber 2013.03.08. 18:47:39

@Google: Mosz néztem a Híradóban egy tegnapi "interjút", ami egy cigányképű-befont hajú-földön ülő ex-elempéssel, jelenleg E 2014-es arccal készült - volna.
Abból állt, hogy kántálni kezdett a mikrofonba.@Bloodscalp: Na, kis mindentudó, ugyan áruld már el lécci hogy ki szervezte és miért. Persze nem az egész 2006-os évre gondoltam, elég lesz ha megmondod ki szervezte a tévéostromot, és így fényt gyújtasz a setétségben.

Zb74 2013.03.08. 18:51:02

"- Megismersz?
- Nem.
- Ne mondd már!
- Nem mondtam.
- Áhh... hisz együtt lőttük a pártházat.
- Mikor? Melyiket?
- Hát, mikor melyiket."

Bloodscalp 2013.03.08. 19:18:45

@Kandeláber: zseniális vagy, pont arra céloztam. Akkor is tudni lehetett ki profitált abból, hogy lett 1-2 arra tévedt 'áldozat', akiket szépen kifizettek utána, a gyilkos futbalhulligánok ugye felelősségre vonás nélkül átkerültek a túloldalra-noha nem fél milla kárt okoztak:)

És mindez miért? Mert egy politikus azt mondta hogy hazudik? Ma nap mint nap a magyarok képébe hazudnak.

Bloodscalp 2013.03.08. 19:29:15

@Doomhammer: vigyázz, ne feledd hogy droiddal csevegsz:)

egyébként ferike önmagaról mint megtévedt sihederről ír a facen, aki rossz társaságba keveredett:) Persze ma már példás apuka és mintapolgár!

Kandeláber 2013.03.08. 19:30:25

@Bloodscalp: Na, akkor te is olyan fajta vagy, aki tapsikol Blatternek meg a FIFÁ-nak a magyar-román zárt kapussá nyilvánítása ellen.
Az a politikus pedig nem azt hazudta, hogy otthon felejtette a mobilját hanem többek között azt, hogy a választások megnyerése érdekében mindenkit átvágott, nem csinált semmit, és trükkök százait alkalmazta.
Nem mellesleg lekurvázta azt az országot, amelyik a hozzá hasonló élősdieket táplálja.
Mindössze ennyi.
Persze a politikusok mindegyike visszataszító.

Bloodscalp 2013.03.08. 19:38:10

@Kandeláber: te a zsidózásra tapsikoltál? Mert én ugyan nem tapsikoltam semmire, szomorú hogy a focink csak a bundával, és a (felbérelhető)huligánokkal tudja magára felhívni a figyelmet-nem mellesleg nem mi vagyunk az esélyesek, több tízezer ember előtt is kurva!könnyen ki tudnak kapni -el tudják adni-azt a meccset, de ugye tele vagyunk barmokkal akik pár jelszóra azonnal ugranak és ezerrel tudnak hőbörögni-hisztizni-hogy ismét megtámadták az országot:) Hívd matolcsit, majd elhárítja ezt a támadást is:)

Kandeláber 2013.03.08. 19:50:05

@Bloodscalp: Te meg nézd meg az atv-n Juszt hogyan csókolgatta Ponta ánuszát.
Leszarom az összes politikust, de a hazaáruló, visszataszító maszop-bandát kezdem jobban utálni az szdsz-nél is.

Bloodscalp 2013.03.08. 19:54:51

@Kandeláber: kedvenc műsorom:) mondjuk nem érdekel kicsit se kit utálsz:)

kamerasmobil 2013.03.08. 19:57:51

www.noltv.hu/video/4878.html

Milyen lehet ezt nezve fidesz szavazonak lenni?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.08. 20:27:37

@kamerasmobil:

Azt nem tudom, milyen lehet fideszszavazónak lenni, de ebből a kisfilmből úgy látom, hogy az tegnapi dolog egy faji konfliktus volt.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.03.08. 20:42:04

@bbjnick: Faji konfliktus? Ne túlozzon, a fideszesek is emberek.

Bloodscalp 2013.03.08. 20:52:47

@Kandeláber: Nagyon sokan jutottak arra a következtetésre, hogy a tévéostromnál talán rendőrhalálra várt a hatalom, hogy azután rendkívüli állapotot vezethessenek be.
Az általam említett könyv szerzője írja, hogy a meggyújtott vízágyúból kiszálló rendőrök esetében hajszálon múlt, hogy a tömeg nem verte agyon őket ahelyett, hogy barátságos hátba veregetések után elengedje őket.
Egyébként a szerző írja, hogy azokban a napokban sokan mentek a Köztársaság tér felé, és megfordult a fejükben az MSZP pártház elfoglalása, de a hatalom is számított erre, és iszonyatos rendőri erőt vont össze a környéken.
Eljátszadozhatunk a gondolattal, hogy vajon milyen sorsra jutottak volna fiatalok, ha néhány éve megtámadják az MSZP, ne adj Isten az SZDSZ székházat, sőt még be is hatolnak...
A világsajtó egyhangúlag követelte volna a felkoncolásukat, a Népszaváról, Népszabadságról, hvg-ről nem is beszélve...

röhej...ehelyett a tv székházba hatoltak be, és békés tüntetők lettek...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.08. 20:54:02

@Bloodscalp:
"vigyázz, ne feledd hogy droiddal csevegsz:)"

Teve? Teve érdekes dolgokat mond nekem.

"Persze ma már példás apuka és mintapolgár! "

A mintapolgárnak különösen vigyáznia kell, nehogy egy rossz döntést hozzon.

www.hir24.hu/baleset-bunugy/2012/11/08/mindharman-tagadjak-bence-megoleset/
"A védő szerint P. Erika nem elmebeteg, ennek ellenére még a héten sor kerül elmeorvosi vizsgálatra. Berlik sokat beszélt P.-vel, ezért az elmeorvosi vizsgálat után sem számít fordulatra a nő megítélésével kapcsolatban. Az ügyvéd szerint a nő egy mintaállampolgár volt. Egyszer hozott egy rossz döntést, ennek következményeit élete végéig viselni fogja. De azt megelőzően az átlag állampolgárok mindennapi, nyugodt életét élte, dolgozott. Nem ártatlan. Arra példa, hogy egy ilyen átlagember is képes elkövetni brutális bűncselekményt."

Mielőtt megítéli Sz. Ferencet, gondoljon arra, hogy maga is hozhat egy rossz döntést. Nem gondolt már arra, hogy kiviszi a munkaadóját egy eldugott helyre és tettestársaival lelöveti?

Na ugye, hogy igen. Ez teljesen természetes. Ferenc megtette, csak ennyi a különbség. Egy hajszál.

Bloodscalp 2013.03.08. 20:54:58

@Kandeláber: ahogy szépülnek az évek, odajutunk hogy volt 1-2 hősi halott is, mert a békés tüntetőkbe ágyúval lőttek. Hogy víz vagy egyéb ágyúval, arról már nem beszélnek a krónikák.

Bloodscalp 2013.03.08. 20:59:02

@Doomhammer: nehogy tevénél is elszakadjon valami...aztán tegyen egy szerinte természetes dolgot.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.08. 21:14:26

@Holger Hartland:

Nehéz elhinni, hogy ennek a két fajtának bármi köze is volna egymáshoz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.08. 21:20:46

@Bloodscalp:

Miért állnék, engem nem abuzált az apám gyerekkoromban, mint téged!

tevevanegypupu 2013.03.08. 21:23:24

@Doomhammer:

Most mit mondjak? Ot is elitelem es kesz, az lesz a legjobb.

udv:
droid

tevevanegypupu 2013.03.08. 21:23:24

@Doomhammer:

Most mit mondjak? Ot is elitelem es kesz, az lesz a legjobb.

udv:
droid

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.08. 21:35:17

@tevevanegypupu:
Nade. Ezt mondta:
"hogy odamentek Kovacs Mateval megbeszelni a fiatalokkal, hogy mit akarnak, de egyszeruen nem lehetett, mondta, hogy orditottak az arcaba, hogy gorombak voltak, betortek az ablakot, csak ugy frocsogtak az uvegszilankok, a fidesz hivatalban dolgozo fiatal nok halalra remultek a tomegtol."

Ezek itt mondjuk garázdák voltak - ha igaz, amit itt leírt. Az vétség.

Az "erkölcsi kötelességből" tüntetőket pakolászó Sz. Ferenc viszont bűncselekményt elkövetni tűnik. Mivel meg nem bízta senki, a magánterület, ahol pakolászott, nem az övé volt, ugyanolyan jogtalanul tartózkodott ott, mint a tüntetők.

Az ifjúkori botlások (aljas indokból elkövetett emberölés, ahol ő volt a megbízó!) már tényleg csak hab a tortán. Hibázott, leülte. Mondjuk ezek itt azzal vádolják, hogy a mai napig bűncselekményekkel egészíti ki a jövedelmét.
fradimob.hu/index.php/friss/szakmai-hirek/item/2375-%C3%ADme-kubatov-kedvenc-gyilkosa

Bloodscalp 2013.03.08. 21:45:58

@bbjnick: enyém pedig meghalt mikor nagyon kicsi voltam.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.08. 21:55:04

@Bloodscalp:

Az enyém is; akkor ezt meg is beszéltük.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.03.08. 21:55:47

@bbjnick: Az embernek meg a fideszesnek? Legyen már humánusabb.

Bloodscalp 2013.03.08. 21:58:12

@bbjnick: volt mit?

@Doomhammer: és sokan azzal jönnek hogy a FIFA a zsidó lobby miatt cseszeget minket:D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.08. 22:09:13

@Bloodscalp:

Szerintem nem, de te ragaszkodtál hozzá.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.03.08. 22:14:35

@Doomhammer: A linkelt poszt nem kevesebbet állít, mint hogy a Fidesz nem csupán átvitt értelemben "maffia", hanem Kubatovon és az NGM-en keresztül ténylegesen kapcsolatban áll az erőszakos bcs-kben utazó alvilággal. A szocikról is tud ilyen terhelőt, vagy ők csak nokiásdobozoztak? Persze tetszés szerinti összeesküvés-elméletek is gyárthatók arról, hogy a feltételesen szabadlábon békemenetelőt valójában az ellenoldal küldte oda lejáratni. (Magyarországon a tág értelemben vett közszereplők 90+%-a úgy viselkedik, mintha az ellenoldal küldte volna oda lejáratni.)

Bloodscalp 2013.03.08. 22:15:13

@bbjnick: olvasd újra, semmi gondom a családoddal, leginkább mivel nem is ismerem őket...erre te.

viszont nem gondolom hogy veled minden ok, harciasan küzdesz a demokratikus jogok és magánterület védelmében, azt meg elnézed hogy a kedvenc pártod a mafiát vezényli ki ezek védelmére.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.08. 22:16:06

@Holger Hartland:

"Az embernek meg a fideszesnek?" --- kérdezi.

Nem a magyarnak és a hazátlan kazárnak.

Bloodscalp 2013.03.08. 22:17:08

@Holger Hartland: ugyan, látványos ugye ahogy a pintér-huszárok manapság begyűjtik a '90 évek mafiózóit?:)..vagy csak a konkurenciát nyírják ki?:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.08. 22:18:07

@bbjnick:

Nem a magyarnak és a hazátlan kazárnak. = Nem, a magyarnak és a hazátlan kazárnak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.08. 22:24:46

@Bloodscalp:

1) Te kezdtél el személyeskedni.

2) Ott van fentebb, elolvasható, miről beszéltem. A poszt témája a pártházfoglalás volt: elmondtam róla a véleményemet, ami pártfüggetlen.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.03.08. 22:28:09

@bbjnick: Hol vannak a videón a "magyarok" és a "hazátlan kazárok"? Én két csapat bohócot láttam, akik sokkal inkább hasonlítottak egymásra, mint amennyire különböztek. Határozottan egy fajhoz: a homo sapienshez tartozott mind.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.03.08. 22:30:17

@Bloodscalp: Hát ezt pont nem gyűjtötték be, pedig ha a Doomhammer által citált jogi fennforgás tényleg úgy van, akkor az letöltendőt ér.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.08. 22:37:41

@Bloodscalp:
Itt a válasz: nem fizettek eleget a szurkolói kapcsolattartóknak, így aztán lett balhé.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.03.08. 22:42:44

@bbjnick: Nézd, én nem tudom a te elmeháborodásaidat alátámasztani - mondjuk nem is akarom, merthogy nem is dolgom az nékem. Látod, ez a fő baj veled, hogy ti. csak bávatagon vigyorogni tudsz, de bármit, amit össze-vissza hadováltál alátámasztani, megindokolni már nem. Valamiért folyton egy fossal töltött luftballon jut rólad eszembe...

Bloodscalp 2013.03.08. 23:08:07

@bbjnick: elég sokan kétségbe vonják az épelméjűséged:) és joggal, ugyanmár, 2006-ban egészen máshogy gondoltad te a magánjog megsértését szerintem, ez a pártfüggetlen duma :D

szerintem semmi szégyen nincs abban ha beismeri hogy fideszes...csak ostobaság. Nem lehet véletlen soha sehol nem olvastam arról hogy valaki tételesen kiállt volna xy párt mellett, hogy ő annak a szavazója-legyen az bármelyik magyar párt, példának okáért te, tételesen véded őket, többnyire kdnp ostobaságait böfögöd fel, de most szépen bevéded a ez elvtársakat is:) pártfüggetlen szöveggel:) civil vagy ugye?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.08. 23:58:14

@Holger Hartland:

Bíztam a humorában, de látom, ha a kazárokról van szó, akkor cserbenhagyja! [....................../.]

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.09. 00:12:52

@Noferheperuré Uaenré:

"Valamiért folyton egy fossal töltött luftballon jut rólad eszembe..." --- írod.

Talán, mert túlságosan éncentrikus az önképed és csak magadból tudsz kiindulni:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.09. 00:14:43

@Bloodscalp:

Szerinted mennyire foglakoztat az engem, hogy spec. te mit gondolsz rólam?:-)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.03.09. 00:49:29

@bbjnick: Igen, ilyenkor félreteszem a humort, mert hátha megtudok valamit arról, kik is azok a "kazárok", és hogyan kellene viszonyulnom hozzájuk. Csak a közéletből pár név: mondjuk Fellegi Tamás kazár? Deutsch Tamás, Fónagy János kazárok? Hát Szegedi Csanád? :) Sándor György, Bojár Gábor, a Polgár-lányok? A már nem élők közül Karinthy, Szerb Antal, Bánki Donát, Neumann János? Mit kezdjek velük? Adjon tanácsot!

aszekelyek 2013.03.09. 10:12:22

@thetriggerhappy: megszámoltad.??? :)) nálad vannak az akták? Mindjárt gondoltam...
No akkor három és Együtt :DD - figyelem , megadom a hangot !

Egy kis komcsizás mindenkinek kell, a karosszékből álljanak most fel! , ugye? irány a Lendvai utca....

Bloodscalp 2013.03.09. 12:01:25

@bbjnick: ez lehetne a kdnp jelszava is. fantomszervezet és mindenki furán tekint rátok...erre ti: :) hát igen.

thetriggerhappy 2013.03.09. 13:52:23

@aszekelyek:
legalább olvass tovább, te nyomi! a párttagság ismeretéhez nem szükséges semmilyen titkos akta.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.09. 13:58:31

@Bloodscalp:

Azaz! A kdnp! Meg a pedofil papok és a magzatgyikos apácák!

Bloodscalp 2013.03.09. 14:00:58

@bbjnick: Pontosan! Figyeld a vatikáni híreket, mert most jön majd a véleményfrissités a témában:) a sok vén trotty kisüti hogyan hazudjanak róla szépen a jövőben.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.09. 14:09:18

@Bloodscalp:

Már hogy miről is, jólértesült barátom?

Bloodscalp 2013.03.09. 14:15:01

@bbjnick: tessék jobban figyelni a római híreket valláskárosult honfitársam:)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.03.09. 14:44:09

@bbjnick: Ahhoz kedvelnem kéne valakiket, nem? (Netán a "kazárokat"?) Magával az a baj, hogy az agya úgy piszkos, hogy közben pedig rendszeresen mosott.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.09. 14:55:21

@Bloodscalp:

Minek?:-) A "értő interpretációkat" úgysem kerülhetem ki:-) Azokkal van/lesz tele a magyar sajtó és az internetes tér.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.09. 14:56:54

@Holger Hartland:

Örömmel konstatálom, hogy újból "humoránál" van.

Bloodscalp 2013.03.09. 15:57:16

@bbjnick: csodálkozol? rólunk szólnak a hírek, velünk van tele a sajtó, hiszen 500 éve nem volt ilyen esélyünk hogy trónra tegyünk egy bíborosunkat, pech lenne ha egy majom venné meg előlünk most a pápai trónt&tiarát.

Bloodscalp 2013.03.09. 16:08:28

@bbjnick: papa, több Tankcsapdát:)

Robinzon Kurzor 2013.03.09. 19:56:55

@bbjnick:

Akkor nem az apád vert nadrágszíjjal (és néhány nyakleves, szükség szerint), vagy ezek még akkor történtek, amikor nagyon kicsi voltál?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.09. 20:04:50

@Robinzon Kurzor:

Engem apám soha nem vert nadrágszíjjal.

Bell & Sebastian 2013.03.09. 21:00:42

@Robinzon Kurzor: Elnézést, nincs bekapcsolva a jelző. Egynaposnak megvolt, Murauból. Most mi a menő a lejtőkön?

Robinzon Kurzor 2013.03.09. 21:06:57

@Bell & Sebastian:

Nem tudom értelmezni a kérdést: a népek naphosszat síelnek meg snowboardoznak, közben esznek-isznak a hüttében.

Robinzon Kurzor 2013.03.09. 21:08:50

@Bell & Sebastian:

Ja, meg fent hagyták a VB egyik indító bódéját.
Az menőnek számít?

Robinzon Kurzor 2013.03.09. 21:11:18

@bbjnick:

A bugyuta vigyorgás helyett válaszolhatnál a kérdésre ... ha mersz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.09. 21:24:38

@Robinzon Kurzor:

Nem vigyorogtam, hanem nevettem. Miért is (kellene nekem a te kérdéseidre válaszolnom)?

Robinzon Kurzor 2013.03.09. 21:36:20

@bbjnick:

Hát, ha már ennyire egyszerű kérdésre sem mersz válaszolni, hogy melyik szülőd vert nadrágszíjjal, akkor nagyon tele lehet a gyatyó.

Mert hát ha apád nem vert nadrágszíjjal, akkor mégis melyik szülőd volt az?

Vagy azt akarod mondani, hogy egyik sem?

Nehéz dilemma ez, nem csoda, ha inkább visszakérdezel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.09. 21:52:25

@Robinzon Kurzor:

Te most beszedtél valamit vagy alapból elmebeteg vagy?

Bell & Sebastian 2013.03.09. 23:27:01

@Robinzon Kurzor: Az nem menő. Skót szoknya, bugyuta sapi, törökösen felkunkorodó síléc, ilyesmikre gondoltam.

Jack Torrance 2013.03.10. 11:31:11

@bbjnick: mondom én, ha kiszúrom a kereküket, akkor is a demokrácia ellensége leszek.
A te logikád szerint Selmeci hadat üzent a nyugatnak amikor a Tescoban (külföldi tulajdonú vállalat) ellopott egy kiflit?

Bell & Sebastian 2013.03.10. 13:10:33

@Jack Torrance: Hirtelen megéhezett a szöszi, van ilyen, nemegyszer láttam ott, hogy elbújik a nemzetiség és fedezékben felfal ezt-azt, meg a pénztárnál is szoktak csokipapírt fizetni a gyerekes anyukák.
Ebből tudunk következtetni, hogy hová lehet belőni a cicust.

Hawks 2013.03.10. 17:02:51

Elég szar lehet a mandineres seggnyalóknak, még egy savazós bácsit se sikerült találniuk a videóba, sittes gyilkosról nem is beszélve... sebaj, látszik az agresszió a bölcsészlányok szemén, még a fidesz 89-es programját is fel merték olvasni, micsoda mocskok ezek a gyűlöletkeltők! :)))

Jack Torrance 2013.03.13. 16:38:25

@bbjnick: Szöszi Gabriella feljelentést tesz a foglalók ellen. Akkor most a demokratikus intézményrendszer visszavág? Támadást intéz a polgárok ellen? Megtámadták a civil szférát? A pártok eltiporják a népet?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.13. 19:10:23

@Jack Torrance:

Hát, ha most @Doomhammer nem idézget, akkor idézgetek én:

"Magánlaksértés (176.§)

Aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre erőszakkal, fenyegetéssel, hivatalos eljárás színlelésével bemegy, vagy ott bent marad, vétséget követ el.

Jogi tárgya a lakás, illetve a lakáshoz tartozó egyéb helyiség vagy bekerített hely zavartalan használatához fűződő érdek.

Lakás minden olyan zárt hely, amely emberek tartózkodási helyéül és rendszeres éjjeli szállásul szolgál. A lakás lehet ingatlan, de ingó is, pl. lakókocsi, lakósátor. Egyéb helyiség az emberi tartózkodási helyül szolgáló olyan zárt épületrész, amely gazdasági tevékenység végzésére szolgál, pl. üzlethelyiség, műhely, valamint a lakással szorosan összefüggő, ahhoz tartozó helyiségek, mint a padlás, pince, lépcsőház. Bekerített hely a falakkal, kerítéssel, sövénnyel vagy más módon körbevett olyan terület, amely a lakás vagy egyéb helyiség rendeltetésszerű használatát elősegíti vagy kiegészíti, szorosan azokhoz tartozik (pl. udvar vagy kert).

Más lakásának tekintendő minden olyan helyiség, amellyel az elkövető nem rendelkezhet, mert nem lakik benne vagy más okból kizárt ez a joga.

Bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az elkövető, ha másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre, az ott lakónak vagy azzal rendelkezőnek akarata ellenére vagy megtévesztéssel éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve, csoportosan bemegy vagy ott bent marad. Az éjjel történt elkövetés tekintetében a kisebb helyiségekben a helyi szokásokat kell figyelembe venni, míg a városi viszonyok között ez lehet későbbi időpont is.

Harmadik változatának elkövetési magatartása a jogosított bemenetelének akadályozása. Az akadályozás csak a bemenetelre irányulhat, a lakáshasználat megzavarás pl. áram-, gáz-, vízszolgáltatás megszakítása, kémény eltömése stb. nem vonható ide.

A magánlaksértés akkor jogellenes, ha az elkövető az ott lakónak vagy azzal rendelkezőnek az akarata ellenére cselekszik. Csak akkor állapítható meg, ha az jogos indok nélkül történik vagy jogszabályba ütközik.

Befejezett, ha az elkövető másnak lakásába a tényállásban leírt módon bement vagy bent maradt, illetve a sértettet akadályozta a bemenetelben. Az ajtón, ablakon való bemenetel szándékával történő, a fenyegetést, erőszakot kifejező dörömbölés a bemenetel kísérletének tekintendő.

A bűncselekmény alanya bárki lehet. Társtettességben is elkövethető, részesség is előfordulhat. Csak szándékosan követhető el.

Ha a lakáson belül több lakrész van, és ezek felett több különböző személy önállóan rendelkezik, annyi rendbeli bűncselekményt kell megállapítani, ahány lakrész tekintetében elkövették.

Csak magánindítványra büntethető."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.13. 20:39:47

@bbjnick:
Idézetet akar? Tessék.
Az ombudsman jelentése a Közgép-telephelyen tartott LMP-s demonstrációról.

www.ajbh.hu/allam/jelentes/201205662.rtf
"Annak megállapításához, hogy a rendezvény valóban mások jogainak és szabadságának sérelmével járt-e, meg kell vizsgálni, hogy kinek és milyen jogait, illetve szabadságát sértette az.
A mások jogainak és szabadságának sérelme nem egy abszolút korlátozás, hanem az alapjogi – jelen esetben a gyülekezési jog és más alapjog közötti – konfliktusok feloldásának zsinórmértékét, illetve annak egyik lényeges elemét, az arányosság követelményét állítja fel. Tehát a Gytv. e fordulata nem mást jelent, mint a biztosítékot arra, hogy másoknak ne kelljen aránytalan jogsérelmet elviselni. Hivatkozásának konjunktív feltételei, hogy úgy a „mások” személyi köre, mint azok „joga és szabadsága” éppúgy pontosan meghatározott legyen, mint az azokat érő konkrét és aránytalan sérelem. Az olyan esetekben tehát, amikor nincsenek olyan pontosan meghatározott személyek, akiknek valamely – ugyancsak konkrét – alapjog-gyakorlását aránytalan sérelem érte, a Gytv. e fordulata sem alkalmazható.
A vizsgált ügyben ilyen lehet a gazdasági társaság, részben annak üzemszerű működéshez való joga, részben pedig a tulajdonosi jogosítványainak (pl. birtoklás, használat joga) zavartalan gyakorlásához való joga.
Önmagában a jogsérelem még nem elégséges indok a rendezvény feloszlatására, ahogyan arra fent is hivatkoztam, az egymással szembenálló jogosultságok egymásnak feszülésekor azokat arányosítani is kell, vagyis vizsgálnia kell a jogalkalmazó rendőrségnek, hogy mikor éri el ez a jogsérelem – jelen esetben a tulajdonosi jogok, a magánérdek sérelme – azt a szintet, ami már aránytalannak minősül, vagyis amikor a gyülekezési jogot, annak véleménynyilvánítási tartalma miatt megillető védelem háttérbe szorul a mások jogaiban és szabadságában okozott jelentős sérelem miatt.
Ennek kapcsán nem lehet eltekinteni attól, hogy a gazdasági társaság képviseletére jogosult vezérigazgató, egyértelműen úgy nyilatkozott arról, hogy nem járul hozzá, hogy a rendezvényt a telephelyen tartsák meg, illetve gazdasági társaság által foglalkoztatott vagyonőrök külön fel is szólították a tiltakozókat a távozásra, akik maguk is tudatában voltak annak, hogy megfelelő hozzájárulás hiányában tartózkodnak a társaság területén. Figyelembe vettem továbbá, hogy a rendezvény mintegy 3,5 órán keresztül zavartalanul folyhatott, amely során a tiltakozók kifejthették véleményüket. Végül figyelemmel voltam arra is, hogy nem fűződött a tiltakozóknak olyan különleges érdeke a rendezvény helyszínéhez, ami megakadályozta volna azt, hogy máshol fejtsék ki véleményüket – például a telephely előtt, közterületen, amivel nem zavarták volna a vállalkozás működését, illetve tulajdonosi jogait. Mindezek alapján elfogadtam a rendőrség azon érvelését, hogy a gyülekezés mások jogainak és szabadságának sérelmével járt."

Az ombudsman tehát mérlegre tette a gyülekezési jogot és a magántulajdonhoz való jogot és úgy döntött, hogy a fémszerkezeteket gyártó üzemegység működését a gyűlés aránytalanul zavarta.

Ugyanezt a mérlegelést el kell végezni a pártszékház esetében is. Ez esetben azonban néhány körülmény megváltozott:
- A demonstráció színhelye nem egy termelőüzem
- A demonstráció színhelyéhez a tiltakozóknak különös érdeke köthető, konkrétan az, hogy az általuk jogfosztónak tartott alaptörvény-módosítást végrehajtó párt emblematikus székháza.

Nem lennék abban biztos, mi lenne ennek a mérlegelésnek az eredménye. Mindenesetre a tüntetőknek is volt jogalapja a tiltakozáshoz.

Jack Torrance 2013.03.13. 21:35:01

@bbjnick: döntsd már el, hogy magánterület, vagy demokratikus intézményrendszer :)
A mostani idézeted arról tanúskodik, elfogadtad korábbi érveinket :)
Ha viszont nem, akkor a demokratikus intézményrendszer jelenti fel a civileket :)))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.13. 22:41:07

@Doomhammer:

Korlátlan lehetőségek nyílnak a rabulisztika előtt:-)

Jack Torrance 2013.03.13. 22:48:16

@bbjnick: ebben semmi új nincs, már olvastam, sőt, választ is kaptál rá :)
Akkor mégiscsak az intézményrendszer bosszújáról van szó. A Doomhammer által említett Közgép esetben pedig nyilván az ipari forradalom ellen irányult a támadás :D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.13. 22:50:15

@Jack Torrance:

Trollkodj csak, ha ebben örömöd leled!:-) Csak magántulajdonba ne tégy kárt, mert azt bünteti a törvény!

Jack Torrance 2013.03.13. 22:56:03

@bbjnick: eszem ágában sincs trollkodni. Próbálom megérteni, a magántulajdon elleni támadás pontosan hol fordul át valami magasabb rendű cselekménybe, de sajnos nem sikerült megvilágítanod a határvonalat (ez persze lehet az én hibám, nem jó a szemem).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.13. 23:31:48

@bbjnick:
Maga itt most az állampolgári jogok ombudsmanjának érvelését nevezte rabulisztikának. Szerintem ne cicózzon, jelentkezzen ombudsmannak. Amilyen demokráciafelfogása van a Fidesz-KDNP-nek, meg is választják.
süti beállítások módosítása