Hogyan végezzük ki a pesti tőzsdét?
2012. november 12. írta: G.Gekko

Hogyan végezzük ki a pesti tőzsdét?

a_Tozsdepalota_megnyitasa_1905.png

A budapesti tőkepiaci szereplőket sokkolta a parlamenthez csütörtökön beterjesztett bizottsági javaslat, miszerint az értékpapírok forgalmára is vonatkozna a tranzakciós illeték. Az eddig is csapást csapás után elszenvedő magyar tőzsde ezzel az új adónemmel megkapná a kegyelemdöfést, így 1919 (a Tanácsköztársaság államosítja a Tőzsdepalotát) és 1948 (Rákosiék bezárják a tőzsdét és ismét államosítják az épületet) után 2014-ben ismét kiürülhet a pesti parkett. Akár az egész szektor is eltűnhet, több ezer munkahelyet rántva magával, a jelentős tőzsdei cégek, mint az OTP, a MOL, a Magyar Telekom és a Richter pedig valószínűleg a varsói vagy a prágai tőzsdére kényszerülnének.

A változatosság kedvéért ezúttal nem a kormány által kitalált, Brüsszel által gyanakodva figyelt, unortodox megoldásról van szó, épp ellenkezőleg: az Európai Bizottság tavaly szeptemberben javasolta az új adónem bevezetését az EU tagországai számára, a magyar kormány és parlament éppen ezt készül kodifikálni.

A tranzakciós adó ötlete a '70-es években született, James Tobin Nobel-díjas közgazdász javasolta a bevezetését a devizapiaci káros spekulációk megfékezésére. Az adónem időről időre előkerül, de egyedül Svédország vezette be 1984-ben, drámai negatív hatásai miatt azonban idővel vissza is vonták azt. Ezúttal Angela Merkel német kancellár és a korábbi francia elnök, Nicolas Sarkozy volt az adó fő támogatója, Franciaország már be is vezette 100 francia részvényre. Az EU-ban rendkívül éles vita övezi az adónemet, számos ország – köztük Nagy-Britannia és a korábban már említett Svédország is – ellenzi azt (az euróövezetből egyelőre 11 ország vállalta, hogy be fogja vezetni).

Magyarországon a részvénypiaci ügyletek 0,1%-os kulccsal történő adóztatása a jelenlegi forgalom mellett is csak elhanyagolható mértékű, 6 milliárd Ft-os bevételt hozna a költségvetésnek évente. Az iparág ellehetetlenülésével viszont gyakorlatilag egy fillér sem folyna be az államkasszába. Cserébe a kormányzat elesne a Budapesti Értéktőzsde, a brókercégek és a kapcsolódó vállalkozások által eddig fizetett adó- és járulékbevételektől, valamint a szektort szintén terhelő különadótól. A várható mérleg tehát meglehetősen negatív, a budapesti tőzsde szinte biztosan bezárhatná a kapuit az adó bevezetésével. Hogy miért? A BÉT forgalmának 70-80%-át külföldi intézményi szereplők bonyolítják, ugyanis a magánnyugdíjpénztárak eltűnésével a hazai intézményi piac rendkívüli módon összezsugorodott, a magánszemélyeknek pedig csak egy szűk köre kereskedik a tőzsdén. Egy külföldi intézményi befektető jellemzően 0,07-0,08%-os díjat fizet egy-egy magyar tőzsdei ügylet után. Ezekre a tranzakciókra 0,1%-os adót kivetni a brókercégek szempontjából olyan, mintha a 700 Ft-os paradicsom után 1000 Ft forgalmi adót kellene fizetnie az eladónak. 

Magyar_Folyam_es_Tengerhajozasi_Rt_reszveny.png

A hazai részvénypiac forgalma az elmúlt években amúgy is jelentősen visszaesett a válság és a kedvezőtlen hazai befektetői környezet miatt. A 2007-ben még napi átlagban 30 milliárd forint forgalmat bonyolító piacon idén már alig napi 5-10 milliárd forintnyi tranzakció történik. A brókercégek és a tőzsde bevételei rendkívüli nyomás alatt vannak, míg a humán erőforrás és az infrastruktúra fenntartásának fix költségei továbbra is magasak.

Mivel a 0,08%-os díjbevételük nem teszi lehetővé hogy lenyeljék az ennél magasabb, 0,1%-os adót, ezért a hazai brókercégek megpróbálhatják áthárítani az adót a külföldi ügyfelekre. Ők azonban ezt aligha fogadnák el, hiszen számos más piac áll rendelkezésükre, ahol adómentesen köthetnek, így a gyakorlatilag négy hazai részvény kiesése nem különösebben zavarná őket. A hazai piac forgalma még a jelenlegi szintnek is a töredékére esne vissza, a jutalékbevételek így már nem fedeznék a BÉT és az értékpapírcégek legalapvetőbb működési költségeit sem.

Mivel az EU-tagállamok saját hatáskörébe tartozik ennek az adónemnek a bevezetése, a hagyományosan is pénzügyi központnak számító London, és az új, feltörekvő Prága és Varsó szinte biztos, hogy nem lépi meg ezt. Sőt, még profitálnak is belőle, hiszen a többi tőzsdéről áthelyeződik a forgalom az ő piacukra. De ha az egész EU kötelezően és egységesen bevezetné az új adónemet (ami a jelenlegi helyzetben szinte kizárt), akkor az amúgy is kedvelt Törökország, az USA és Ázsia szívná el a forgalmat.

A multinacionális cégek vélhetően megtalálják a módját, hogy hogyan kerüljék el ezt az adót. Akinek Csehországban és Lengyelországban van leányvállalata, az átvinné oda az értékpapír kereskedelmet, leépítve a hazai divízióját. A legnagyobb vesztesek így egyértelműen a magyar tulajdonú vállalatok lesznek.

Svédország példája meglehetősen beszédes, ezért érdemes még egyszer visszatérni rá. Az ország 1984-ben már megpróbálkozott ezzel az adónemmel, aminek végül drámai hatásai lettek a tőzsdére nézve. A részvények forgalma a töredékére esett, és nagyrészt Londonba vándorolt, adóbevétel pedig alig folyt be az államkasszába. Évekbe telt, mire a pusztítás mértékét a szabályozók is felismerték, és az adót végül kivezették. Nem csoda, hogy az értékpapírokra kivetett tranzakciós illetékről folyó uniós vitában Svédország ma már egyértelműen az ellenzők táborát erősíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr814902619

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogyan végezzük ki a pesti tőzsdét? 2012.11.12. 09:51:01

Az eddig is csapást csapás után elszenvedő magyar tőzsde ezzel az új adónemmel megkapná a kegyelemdöfést.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mindenjónévfoglalt 2012.11.12. 10:43:06

@vadkelet: Ugyan dehogy
London röhögve fogja opponálni, és így legalább eldől az az évtizedes kérdés, hogy vajon kell-e Európának több pénzügyi központ?
(ezután a válasz nem lesz)
az intézkedés nettó adó és járulékhatása egyértelműen negatív lesz, és mivel a tőzsde mellett az állampapírokra, egyéb kötvényekre is vonatkozik, ezért tartós, és jelentős forint-gyengülést fog maga után vonni

exilis 2012.11.12. 10:46:36

@S=klogW: A tőzsdei szereplők ugyanolyan kereskedők mint a sarki közértes, csak kevésbé kézzel fogható áruféleséggel üzletelnek. Gondolom a te logikád szerint a kereskedők is élősködnek a nép pénzén, semmi szükség rájuk, csak leveszik a sápot a te károdra.....

Zabaalint (törölt) 2012.11.12. 10:48:34

@Pamuk:
Mitől is igazságos a tranzakciós adó? Egyáltalán nem fizetik egyformán, lakosságnál élethelyzet függő is, egy adott összeged hányszor megy át tranzakciókon, cégeknél meg helyzet, ágazat függő, ráadásul hátrányba hozza azokat az ágazatokat, ahol több szálból áll a lánc, ezen kívül a nagy cégeknek is kedvez, akik több dolgot tudnak cégen belülre hozni.

Ráadásul jelenleg, mikor még jelentős a készpénzforgalom, hátráltatja a készpénz visszaszorulását, ami viszont éppen a gazdaság kifehérítésének a feltétele.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.12. 10:49:08

@totorohun:
Ha a sarki kozertes banki atutalassal egyenliti ki a pek fele a kenyer arat, fizet tranzakcios ado? Fizet.

Sot, akkor is fizet, ha keszpenzzel fizeti ki a peket, mert azt a keszpenzt fel kell vennie az ATM-bol, ami szinten tranzakcio ado-koteles.

Miert kapna kedvezmenyt a tozsdei kereskedo a kozertessel szemben?

tucano 2012.11.12. 10:56:59

"akkor az amúgy is kedvelt Törökország, az USA és Ázsiai szívná el a forgalmat."

Valójában Svájc, Szingapúr és Hongkong.

Mikka-Makka 2012.11.12. 10:58:35

minek érveltek a sok "szabadságharcosnak" akik szerint a bankárokat, brókereket mind börtönbe kéne zsuppolni? annyit értenek a gazdasághoz hogyha vmi nem termel kézzelfogható dolgot az felesleges

kerekes pereces 2012.11.12. 10:59:32

@Doomhammer: A tőzsdén kívül mindenhol létezik egy végfelhasználó, mert amilyen példákat hoztál, azok termékértékesítésről szólnak, nem színtiszta kereskedelemről.
A részvénytőzsdén nincs végfelhasználó, mindenki eladó és vevő egyben, és ez megkülönbözteti teljesen a többi kereskedési formától.
Vagy te azt hiszed, hogy pl. az árutőzsdén mindenki, aki búzát vesz, az majd utána viszi a malomba? Francokat. Ő is kereskedik vele, eladja, szállítja, raktározza, elviszi külföldre. De a végén a búza átalakul valami mássá.
De a részvénytőzsdén ilyen nincs, a részvény nem romlik meg, nem alakul át másik részvénnyé (míg búzából liszt lesz).
Egy teljesen különöző kereskedési forma, mint az árukereskedelem.

janper 2012.11.12. 11:01:32

@S=klogW: nyilvan csak az az ertek, amibe bele tudsz rugni, ugye? Bortonozzuk be a sok matematikust, jogaszt..

(elmagyarazhatnam, hogy a kereskedelem milyen erteket produkal, de ha ezt a kerdest egyaltalan felteszed, akkor felesleges)

kerekes pereces 2012.11.12. 11:03:03

@janper: Sot, bortonozzuk be a szoftverfejlesztoket, akik lehetove tettek a blog.hu blogmotor segitsegevel, hogy itt egymassal beszelgessunk!

873ujr3rk 2012.11.12. 11:04:14

Kádár elvtárs alatt sem volt tőszde, mégis boldogok voltunk.

Örökké éljen Kádár János !

tucano 2012.11.12. 11:09:28

@Pamuk: Az ideológia és az állam étvágya ugyanaz. Ha adóról van szó, mindig lesz indok a sarcolásra.

SemBoga 2012.11.12. 11:11:12

@vadkelet:

lehet hogy velük is megcsináltatják, de amíg ők ezt bevezetik, addig mi ledaráljuk a sajátunkat, ők meg profitálnak belőle - ezt vagy együtt kell bevezetni, egyszerre, vagy sehogy...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.12. 11:11:18

@kerekes pereces:
"A tőzsdén kívül mindenhol létezik egy végfelhasználó, mert amilyen példákat hoztál, azok termékértékesítésről szólnak, nem színtiszta kereskedelemről."

Ha az autoszalon banki atutalassal fizet az autogyarnak, azt is terheli tranzakcios ado. Pedig egyik se vegfelhasznalo.

exilis 2012.11.12. 11:14:45

@Doomhammer: A paic többi szereplőjének a 0,1% az a haszon egy kis százalékát jelenti. Egy tőzsdei szereplőnek lehet hogy ennyi volt az egész ügyleten az összes haszna ( arról nem is beszélve hogy a vételre és eladásra is ráteszik, tehát egy teljes tranzakción 0,2% adó van!)

SemBoga 2012.11.12. 11:20:02

@kerekes pereces:

"De a részvénytőzsdén ilyen nincs, a részvény nem romlik meg, nem alakul át másik részvénnyé (míg búzából liszt lesz).
Egy teljesen különöző kereskedési forma, mint az árukereskedelem. "

Ingatlanpiachoz hasonlítsd - gyakorlatilag a részvény és egy lakás tulajdonjoga nagyon hasonló. Ha akarsz, laksz benne (az éves osztalékot felveszed), eladod, stb... De termelni nem termel semmti egy lakás.

kerekes pereces 2012.11.12. 11:20:34

@Doomhammer: Ezért is baromság a tranzakciós adó.

S=klogW 2012.11.12. 11:22:11

@totorohun: akkor a brókerházak általi tranzakciónkénti levonást is töröljék el

nem kell 0,1% fillérért is megspekulálni a kutyát

exilis 2012.11.12. 11:22:55

Az autókeskedésben van vagy 15% árrés a beszerzési és eladási ár között. Ezt terheli 0,1%, ami valljuk be nem fogja csődbe vinni a kereskedőt. Egy tőzsdei szereplőnek van 3 nyereséges ügylete, meg mellette kétszer annyi veszteséges, és ha jól csinálja a dolgát a végén pozitív az egyenlege. A spekinek nemcsak a nyereséges, hanem a veszteséges tranzakciókat is terheli adó. Hidd el nekem, az hogy tőzsdei spekulánsként sikeres vagy -e vagy nem, az ilyen látszólag nüansznyi különbségeken is múlik. Leírtam már, hogy pl. nekem ez a 0,1% azt jelenti, hogy a jelenleg működő, profitot termelő kereskedési stratégiámnak vége. Lehúzom a rolót, vagy megyek külföldre.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.11.12. 11:25:24

istenbarmai!
egy átlagos magyar brókercégnél 0,8-1% az ügyleti jutalék. erre jönne a tervezett 0.01. mi a faszomról beszéltek idióták?
ettől fog meghalni a tőzsde?

kerekes pereces 2012.11.12. 11:25:55

@SemBoga: A részvénynél nem te döntöd el, hogy van-e egyáltalán osztalék, míg az ingatlan tulajdonosa határozza meg, hogy lakhat-e benne bárki is.

Viszont az ingatlanok adásvételénél elfelejted, hogy adót a jövedelem után kell fizetned, míg egy részvény eladásnál függetlenül attól, hogy jól jártál vele, vagy rosszul, fizetned kell.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.12. 11:26:34

@kerekes pereces:
"Ezért is baromság a tranzakciós adó."

A mogotte allo logika az, hogy Magyarorszagon nagyon elharapozott a fekete-szurkegazdasag, ezert olyan adokat preferalnak, amit a fekete-szurkegazdasag nem tud megkerulni.

Lenyegeben nagy csomopontokat keresnek a penzugyi rendszerben es ott adoztatnak. Ezert a tranzakcios ado.

Az meg lathatoan nem erdekli oket, hogy azok, akik gyakran adjak tovabb ugyanazt az arucikket, hogyan elnek meg. Azok a spekulansok.

Aki buy-and-hold strategiat jatszik a tozsden, azt nem nagyon fogja erinteni ez az ado.

kerekes pereces 2012.11.12. 11:27:33

@jose maria padilla: Ez azt jelenti, hogy az ügyletet bonyolítónak most szépen 10-12%-ot vágtak a bevételeiből.
Vannak olyan területek a gazdaságban, amik ennél jóval kevesebb profitrátával dolgoznak, azaz ha kapnának egy ilyen áldást az államtól, be is zárhatnák a boltot.

exilis 2012.11.12. 11:27:35

@jose maria padilla: Ja, mari néni a takszövben annyiért köt. Én pl 0,1%-ért. Ez fog duplázódni.

kerekes pereces 2012.11.12. 11:30:36

@Doomhammer:
"A mogotte allo logika az, hogy Magyarorszagon nagyon elharapozott a fekete-szurkegazdasag, ezert olyan adokat preferalnak, amit a fekete-szurkegazdasag nem tud megkerulni."
Végülis, nem fehéríteni kell a gazdaságot, hanem a feketét erősíteni. Mert remélem senki nem gondolja, hogy ez után a cégek nem arra fognak rámenni, hogy
1. Magyar forintot, ha lehet, külföldön szerezzenek be (mármint készpénzt).
2. A fizetések lehető legnagyobb részét készpénzben, borítékosan adják
3. A boltban véletlenül ne üssék be a pénztárgépbe a vásárlást. Ami pedig nincs a pénztárgépben, az megintcsak "felszabadult" készpénz.

Tényleg, ez az intézkedés valóban hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon 2072 már valóban az elrugaszkodás éve legyen! Ha már 2012-ben nem sikerült ezt megvalósítani, úgy néz ki, 60 év alatt meglesz erre az esély.

S=klogW 2012.11.12. 11:32:16

@totorohun: hát ne köss 0,1%-os haszonkulcsú eladási üzletet

oszt jónapot

kerekes pereces 2012.11.12. 11:35:42

@S=klogW: Tehát ha 0.1% haszonkulccsal versenyképes, akkor az teljesen rendben van, hogy az állam versenyképtelenné teszi.
Végülis tényleg, az államosításokkal tarkított gazdasági agyvihar sorából hiányzott az, hogy mesterségesen tegyük versenyképtelenné a magyarokat a külföldiekkel szemben. Ha már a mezőgazdaságunk annyira profi mondjuk a lengyelhez képest, akkor a pénzügyi szektor se legyen jobb!
Magyar seggbe magyar lófaszt!

BigPi 2012.11.12. 11:35:42

@Doomhammer: ha jól értettem az írókat, akkor az adó mértékével van a legnagyobb gond.

exilis 2012.11.12. 11:36:16

@S=klogW: Persze, ilyen egyszerű, köszi. Ezért veszít még így is a tőzsdei spekulánsok 90%-a.

S=klogW 2012.11.12. 11:40:22

@totorohun:

1. a spekulációban ott van a vesztés kockázata - csak ebből sosem akarnak részesülni a spekulánsok. márpedig ahol néhányan nagyot nyernek ott törvényszerű, hogy sokaknak veszteni kell

2. 4 éve nincs igazi trend a részvénypiacokon miközben jelentős kilengések vannak, így jó hogy könnyű veszíteni és akik túl sokat mozgatják a pénzüket azok fognak is

ODIV 2012.11.12. 11:42:13

@Doomhammer: Hidd el a Buy and hold stratégiát játszókat is érdekelni fogja, mert a tőzsdei forgalom nagy része nem ilyen. Ha elveszik a likviditás a részvényekből, akkor akár hónapokig várhatsz amíg egy néhány milliós pakkot eladsz. Ez pedig nem teszi túlzottan vonzóvá a középtávon befektetőknek a tőzsdét.

ikaruss 2012.11.12. 11:47:56

17 éve dolgozom a pénzügyi piacokon, ebből 6 évet a BÉT-en húztam le.
Véleményem egyszerűen: a kormány megint a baltát használja ott, ahol a szikét kellene.

exilis 2012.11.12. 11:48:10

@S=klogW: A spekulánsok 90% veszít hosszú távon. Ez tény. Akárcsak az hogy fingod sincs az egészből, csak zsigerből fikázol.

altimus 2012.11.12. 11:48:22

nagy baratja nem vagyok a jelenlegi rezsimnek es az unortodoxia jegyeben fogant otleteleseiket se szeretem de azert azt megjegyeznem, hogy ennek a tranzakcios adonak szerintem semmilyen negativ, forgalomcsokkento hatasa nem lesz. a kulfoldi befekteto azert ad, vesz, seftel, hogy hasznot generaljon. megpedig nem 0.1% hasznot, hanem nagysagrendekkel nagyobbat. nem is igen fogjak ezt a 0.1%-ot eszrevenni.
a magyar befektetok plane nem. a nyeresegado mellett ez a tetel szinte semmi.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.11.12. 11:50:54

Nem olvasták át rendesen:
"Az Európai Bizottság a pénzügyi tranzakciós adó bevezetésére tett javaslatot . E javaslat
nyomán a módosító indítvány 2014 . január 1-jétől kiterjeszti a tranzakciós illeték tárgyi
hatályát az értékpapír-ügyletekre, ide értve a származékos (derivatív) ügyleteket is . Az
illeték alapja az értékpapírügylet ellenértéke, derivatív ügylet esetén az ún . fiktív érték .1 1
Az illeték mértéke derivatív ügyletek esetén 0,01%, egyéb más értékpapír-ügylet eseté n
0,1%"
Tehát nem borul a tőzsde, minden spekulációs tőke ide fog járni. Őrmester, maga ismét lebukott :)

SemBoga 2012.11.12. 11:52:13

@kerekes pereces:

"A részvénynél nem te döntöd el, hogy van-e egyáltalán osztalék,"

hát, a részvényesek összessége azért el tudja ezt dönteni, ha egységesen nagyon akarják

Bryan élete 2012.11.12. 11:55:40

Gratulálok Pártunknak és Kormányunknak, hogy derült égből villámcsapásként a gazdaság egyre több rétegét rúgja jól v.lagba .
Csak így tovább! Senki se maradjon ki, így igazságos. Mindegy, csak ártsunk vele.
Nem akarok tippet adni de pl. az állaltorvosok megvoltak már?

csárli hárper 2012.11.12. 11:55:58

látszik, hogy a fidesznyikek a kiszben szocializálódtak, nem szeretik az ilyen kispolgári csökevényeket mint a tőzsde...

smartdrive 2012.11.12. 11:58:15

"írta: G. Gekko"

fő a hitelesség

Brummogo 2012.11.12. 11:59:27

@jose maria padilla: @kerekes pereces: Az egyik ír egy marhaságot a másik ebből levon egy téves következtetést... Mintha a Kuszaszem team-et látnám.

Brummogo 2012.11.12. 12:00:51

@Spániel: Ne viccelj, a saját háziorvos az tabu.

altimus 2012.11.12. 12:11:14

@Spániel:
> Nem akarok tippet adni de pl. az állaltorvosok megvoltak már?

10millio diszno helyett mara marcsak 3millio korul van, ha jol emlekszem a szamokra. a varosi kutyak szama is orvendetesen csokken, ugyhogy gondolom az allatorvosok szama is csokken, hiszen lassan eltunnek az ugyfelek.

IDKFA 2012.11.12. 12:13:26

Nem is kár az olyan vállakozásokért amelyeket 0.1 és 0.01%-os adó tönkrevág... az egész spekulációs pénzpiacot meg kellene szüntetni, köze sincs a valós folyamatokhoz...

Bryan élete 2012.11.12. 12:14:00

@Brummogo: Jó vicc. de én arról a háziorvos fajtáról beszélek, ahova a kutyámat hordom és qrva drága, de számlát soha sem ad. Eddig kb. tíz ilyennel volt "szerencsém". a legutóbbi kivételével, aki szerintem egy assziszi szent Ferenc, aki bagóért gyógyít és SZÁMLÁT AD!

Bryan élete 2012.11.12. 12:18:55

@altimus: Hosszú ideje kutyás lévén nem ez a tapasztalatom. Az ötkerben laktam pár éve ott is megvolt az "ügyfélforgalom" legfeljebb ötödik, hatodik állatorvos már nem élt meg. Most kertvárosi részen lakom, Dunát lehet rekeszteni az állatorvosokból, de mivel egyben műtéteket is végeznek, ezért mindíg lesz "munkadarab". Errefelé ritka az a ház, ahol nincs kutya, macska.

2012.11.12. 12:19:20

Miért jobb az országnak vagy az OTP-nek, ha az OTP árfolyama 6000, mintha 3000?
Ezt legyen szíves magyarázza meg nekem valaki.

emzéperiksz 2012.11.12. 12:20:00

@Ppix: Mert a duplájára vagy a triplájára kellene emelni a díjakat, és az ügyfelek 80 százaléka (az összes külföldi pl.) azt mondaná erre, hogy lófax, megyek egy bécsi vagy varsói brókercéghez, ami megveszi ugyanezt harmadekkora jutalékért.
Ekkora forgalomcsökkenést pedig nem bírnak ki a cégek.

emzéperiksz 2012.11.12. 12:23:03

@altimus: Akkor kicsit ismerkedj a tőkepiacokkal. Ahol az alapkezelők átlagos jutaléka 1 százalék körül van, ott nem mindegy, hogy 0,1 vagy 0,2 százalékot szednek le egy tranzakcióra. Gyakorlatilag a vagyonkezelők bevételének a tizedét viheti el, ha itt akarnak kötni, és nem Varsóban. A bevétel tizedéről meg senki sem fog lemondani, főleg nem Matolvajcsy javára.

Gera 2012.11.12. 12:23:06

Teljesen jó lenne ez az adó, de csak úgy lenne értelme, ha az összes ország megegyezne és egyszerre vezetnék be, így nem lenne semmilyen átrendeződés, nem omlana össze semmi. Az, hogy csak pár ország vezeti be, tényleg csak azzal jár, hogy odaadják másoknak a tőzsdei forgalmukat, ennek semmi értelme.

exilis 2012.11.12. 12:25:21

@IDKFA: Csak hogy értsd: Ez akkor annyi ha egy évben egyszer forgatod meg a pénzed. Minél gyorsabb a forgási sebesség, annál nagyobb plusz teher. Pl. ha van egymillió FT-od, amit minden nap forgatsz a tőzsdén 250 munkanappal számolva, 250x0,2% ( mert ugye veszel és eladsz)= 500 000 Ft. Máris kijön, hogy befizetted egy évben a tőkéd 50%-át adóban.

2012.11.12. 12:34:22

@totorohun: Az egymillió forintoddal pontosan milyen gazdasági hasznot hozol az országnak? Mert szerintem, ha naponta forgatod, az spekuláció, amit pont ki akarnak szűrni egy ilyen adóval.

exilis 2012.11.12. 12:42:40

@roli101: Írtam már, hogy befizetek több százezer forint adót, és otthagyok a brókercégnek több mint egy milliót. És persze mellette még dolgozom is és adózom rendesen mint bárki más. Mi a frászt kellene még tennem ember? Fáj nektek hogy én kockáztatom a pénzem és esetleg még pénzt is keresek vele? Főleg a német tőzsdeindexxel kereskedek, tehát ha valakitől "elnyerem" a pénzt az még csak nem is magyar. A spekuláció az ami likviditást biztosít a piacoknak. Ahol nincs spekuláció ott torzul a piac. Ez a nevetséges bűnbakkeresés és a spekulánsok betalálása nevetséges politikai blöff. Valakire rá kellett kenniük a saját balfaszságukat. Jobb helyeken a spekulánsok lettek a bűnbakok, szarabb helyeken meg a zsidók és cigányok.

exilis 2012.11.12. 12:43:57

Mára befejeztem a trolletetést.

Nadiposzi (törölt) 2012.11.12. 12:53:45

@Lucius Flavius Arrianus:
Kis türelmet barátaim, az év eleji nagy beszédben Orbán elvtárs bejelenti a NER utáni NEP-et, a Novaja Ekonomicsszkaja Polityikát, aztán jön a hadikommunizmus és az ötéves terv. Anno Rákosi panaszkodott, hogy neki 9,5 millió fasisztával kell felépítenie a kommunizmust, nos az orbáni teljesítményre - ti. rendes templomba járó, polgári értékrendet valló, konzervatív törzsbázisra támaszkodva teszi ugyanezt - nos, erre még maga RM is elismerően csettintene.

S=klogW 2012.11.12. 12:54:49

@totorohun: mondta a spekuláns két short között

bgp 2012.11.12. 12:56:08

@kerekes pereces: ez szándékos ferdítés. A valóságtól igenis 2012-ben sikerült elrugaszkodni véglegesen.

gabest1 2012.11.12. 13:00:07

Senki se szereti nézni ahogy szárad a festék a falon, daytraderek kinyírásával ilyen lesz a tőzsdénk, akár spekuláns, akár hosszútávra tervező, le fogja szarni messziről.

S=klogW 2012.11.12. 13:09:28

@gabest1:
daytraderek kinyírásával
akár hosszútávra tervező

azért a déjtréjderkedés meg a long pozíciók között van némi ellentmondás

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.11.12. 13:15:05

Srácok, valaki hekkeli az oldalt?
Komolyan aggódom, ennyi kritikát ránkzúdítani, példátlan. Követelem hogy fejek hulljanak, a dicsőséges fülkeforradalom kétharmada ERRE is felhatalmazást adott. Kitartás elvtársak, a tündérmese még csak most indul be igazán!

gabest1 2012.11.12. 13:18:02

@S=klogW: Ezt nem tudom értelmezni. Ha azt akartad mondani, nem ugyanaz, persze nem az. Én viszont azt szerettem volna mondani, hogy egy forgalom nélküli tőzsde hiteltelen lesz bárki számára. Ott vannak az áramos papírok, elmu/emasz, nagy vállalatok, jó osztalékkal, mégse fektet beléjük senki, mert illikvid, se vevő, se eladó. Képzeld el az OTP-t két év múlva ugyanilyen üres könyvvel.

Stenonis 2012.11.12. 13:22:59

Humoros, hogy olyanok is nagyon értik a dolgokat, akik még életükben nem nyitottak egy opciót sem a tőzsdén...

A spekuláció jó, mivel a "gonosz spekulánsok" a gazdaság ragadozói. A gyengéket kiszelektálják, mint az oroszlánok és a hiénák. És pont a spekulánsok miatt lehet jópár sikeres cég a piacon, mivel kockázati befektetéssel egy jó ötlet mögé álltak a pénzükkel.

Nálam azt érte el a kormány a 2,5 éves teljesítményével, hogy hanyagolom a magyar gazdaságot. Egy kevés pénzt tartok magyar állampapírban (9%-os kamat, nagy kockázattal), de a megtakarításaim döntő többsége már a német tőzsdén van (zömmel euróban, de tartok dollárban is egy kevés megtakarítást). Ha bevezetik a tranzakciós jutalékot a németek, akkor viszem a megtakarításomat Svájcba és az USÁ-ba.

Pop40 2012.11.12. 13:23:05

@totorohun:

Az ilyen jellegű majmoknak teljesen feleslegesen fárasztod magad. Életükben nem jártak tőzsdén, mint a fenti istenbarma, @jose maria padilla: aki 1%-os díjakat hallucinál. Ja, 2% csak arra, hogy megkösd az ügyletet, és még erre jönne az adó, mikor a legtöbb részvény nem is mozog egy nap alatt 2%-ot.

De semmi gond, ma már csak pár kattintás külföldi piacon számlát nyitni, én is úgy húzok el, mint a vadlibák, mihelyst bevezetik ezt a szart. A sok hülye meg majd nézegesse a tízszeresére nyílt spreadeket meg a minimális forgalmat, ami magával hozza, hogy semmi mozgás nem lesz a részvényben (ezáltal még tovább csökken a forgalma, mert arra senki nem fog időt és pénzt áldozni, hogy napokig nézze, ahogy áll az árfolyam.)

London és az Usa vár sok szeretettel, értelmes díjakkal, használható rendszerekkel, a sok hülye meg majd kitermeli a kieső bevételt közmunkával :)

bolá 2012.11.12. 13:27:36

@TuRuL_2k2:
Néhány ezer munkahely! Ez vicc vagy komoly? Mert viccnek erős. Hol tart el ez az operett tőzsde néhány ezer munkahelyet? Lehet, hogy néhány ezren dolgoznak a pénzügyi befektetésben, de 99%-ban külföldre. Tehát 99%-ot nem érintené a függöny lemenetele.

vasgyuszi 2012.11.12. 13:27:47

@S=klogW: vagy menjen el munkát végezni ;)
a.k.a. "valódi dolgozás"

daito 2012.11.12. 13:47:09

1. Konkrétan mi is a baj a spekulációval?
Ez már tipikusan az a lózung, mint az extraprofit. Amikor meg akarnak valamit nagyon magyarázni.

Konkrétan az egész tőzsde spekuláció. Konkrétan az üzlet spekuláció. Az is, amikor kitalálom, hogy jövőre búzát vetek, nem kukoricát.
Konkrétan - akit mi "rossz jelzőként" spekulánsként említünk, az ugyanúgy kockáztat, mint a "jó" befektető.
Konkrétan nem tudom, hogy az emberek, a világ mit vár egy befektetőtől? Hogy legyen szíves a vagyonának a felét gyorsan átadni, amikor a kormánynak/felügyeletnek/az egyszeri embernek úgy tetszik?

2. Vannak negatív dolgok a tőzsde világában, amit szeretnek besöpörni a spekuláció témájába - bennfentes kereskedés és társai, de azért érdemes volna ezeket is a helyükön kezelni. Konkrétan a spekuláció tartja mozgásban az egészet. Ha nem lenne spekuláció, akkor senki sem akarna részvényt venni.

3. A magyar tőzsde az a hely, ahol az utóbbi évek legnagyobb részvénykibocsátása azt jelentette, hogy ~800 forintért vehettél olyan részvényt, ami ma mennyit is ér? 250-et? 270-et?
És a jobboldali gazdaságpolitika IKONJA ajánlotta.

4. Megvan az az üzenet, hogy ebben az országban nincsen nagy vagyon pl. a lakosság kezében? Hogy a Kiflis Néni elmagyarázta nektek, hogy ők tulajdonképpen megvédtek titeket, amikor elvitték az általatok befizetett pénzt, és elverték macisajtokra?
Meg van az az üzenet, hogy ma 0-hoz közelít a magyar tulajdonban lévő SIKERES cégek száma? Olyanokról beszélek, akik képesek ebben az országban évente 50-100 mrd forintokat befektetni?
Szerintetek, ha seggbe rúgják az eleve félhalott tőzsdét; miután rommá adóztatták a bankokat és a "menőbb" külföldi cégeket; földet külföldinek ne - akkor ebbe az országba miért is hozna bárki befektetés jelleggel pénzt?

Ebben az országban nem értik, hogy valahová azért tesznek be, fektetnek be x eurót; hogy az x eurón felül y eurót még keressenek. Nem pedig azért, mert szeretnének a végén 0,6x euró boldog tulajdonosai lenni... Persze ez nem a mostani brigád fő hibája, már Torgyánék ugyanekkora kretének voltak, azóta nem sokat javult a helyzet.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.12. 13:52:01

Hirtelen milyen sok aggódó hazafi tőzsdés lett errefelé...

ennek az adónak ami alapvetően 1% kell hogy legyen, minden származékos ügyletre (derivatívák) csak úgy van értelme, ha minden ország 1000 km-s körzetben egységesen, ugyanazon kulccsal bevezeti.

De ha csak annyi eredménye lesz, hogy, a külföldi bankok kitakarodnak innen, már megérte.

A magyar forintnak, (illetve bármely más fizetőeszköznek) értékek létrehozását,illetve karbantartását, produktív, termelő munkát kell finanszíroznia.

ez egy jó kezdeti lépés a kormány részéről (ritkán van ilyen), hogy a magyar forinttal játszadozó külföldi spekik eltakarodjanak a búsba.

A magyar fizetőeszköz feletti uralmat vissza kell szerezni, ezzel együtt korlátozott mértékben újra be kell vezetni az arany- és ezüstfedezetű forintok forgalmát. Tehát lenne "papírforint", aranyforint és ezüstforint. 1 uncia arany, ezüst lenne 1 ilyen forint fedezete.

az ezüstnek egyébként is hullámzó az árfolyama, lehetne vele kereskedni, spekulálni, a vállalkozó kedvű magyar embernek.

Az arany- és ezüstfedezetű forintnak kemény fedezete lenne, a Nemzeti Bankban.

gyors fejszámolás: 3 tonna aranyunk maradt (mert a rohadt mocskos akasztanivaló szemét geciláda surányi eladta a maradékot) a Nemzeti Bankban.

1 troy ounce = 31 g. tehát durván 300 ezernyi aranyforintot lehetne a rendszerbe bocsátani.

1 uncia arany=1 aranyforint ára most kb 1736 dollár, ez 223-as árfolyamon 387 ezer forint.

tehát kb 116 milliárd forint értékben lehetne aranyforintot kibocsátani.

a trükk az, hogy nem lehetne beváltani, viszont a kormány ill. a MNB garantálná az értékét.

Ily módon minden aranyforint-birtokos részvényes lenne az aranytartalékban, mellesleg keletkezett 116 milliárd, ami ugyan nem annyira sok, de megfelelően alkalmazva csodát tehet.

Így hát a híres magyar ügyeskedési igényt is kielégítettük + fontos termelő projekteket lehetne ebből finanszírozni.

a kibocsátott nemesfém-fedezetű pénzek olyanok lennének mint a kötvények, de nem kellene rájuk kamatot fizetni.
Kamat ill. hitelmentes pénzkibocsátás, amely nem okozna inflációt sem.

Bonaparte 2012.11.12. 13:54:22

Olyanon vitatkozunk itt, amit a svédek már megtapasztaltak a saját bőrükön. Akkor lett London az európai pénzvilág központja.
Mégis, mit gondoltok, ha a svéd tőzsde ebbe kis híján belepusztult, a magyar nem fog? Ilyet Eltolcsyn kívül más nem gondolhat komolyan...
Egyébként pedig van magyar képviselete egy patinás angol tőzsdei brókercégnek, így még az is tud számlát nyitni náluk, aki nem beszéli az angolt. Nem említve az EU-n kívüli brókereket. Ezért fog "kiszáradni" a magyar tőzsde a 0,1%-tól is. Eddig sem értettem, milyen mazochista hajlam kell ahhoz hogy valaki magyar brókerrel üzleteljen. A külföldiekhez mérve elképesztő nagyságú spread-et tesznek zsebre.

S=klogW 2012.11.12. 13:56:01

@daito: 3.

csak nem a Facebook IPOra gondolsz?

ja, hogy az a NYSE-en volt folyamatos besszben.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.12. 14:01:30

@Schwerer Gustav: elkúrtam. az egészet el kell osztani 3-mal, elnézést.
38 milliárd.

Persze nyilván az a 3 tonna az semmi, legalább fel kell menni 10 tonnára azzal, hogy a nemzetközi piacon aranytömböket vásárolunk. És akkor már nagyjából összegyűlik annyi. Lényeg hogy nem kötvény, és nem is hitel, tehát kamatot sem kell rá fizetni.

Kámasuka 2012.11.12. 14:12:56

@daito: A magyar tőzsde az a hely, ahol az utóbbi évek legnagyobb részvénykibocsátása azt jelentette, hogy ~800 forintért vehettél olyan részvényt, ami ma mennyit is ér? 250-et? 270-et?
És a jobboldali gazdaságpolitika IKONJA ajánlotta.

- befutott a válság közben. A FaceBookkal egyelőre ugyanez a helyzet. Mellesleg ki mondta hogy el kell adni ma amit drágán vettél? Ki mondta hogy csökkenő árfolyamon nem lehet keresni?

Kámasuka 2012.11.12. 14:14:48

@Schwerer Gustav: Aranyon ugyanúgy lehet bukni mint torkosborz. Kamatot nem fizetsz rá de ha a köv. 20 évben a mai árfolyam 1/3án megy majd az arany akkor nagy bót vót.

S=klogW 2012.11.12. 14:18:39

@BenFranklin: nono, attól is függ hogy aranyrudakról vagy csak tőzsdearanyról

Gera 2012.11.12. 14:20:45

@Schwerer Gustav: Pár tonna arany az lófasz. A devizatartalékunk sacc per kb az ezer tonna nagyságrendben van aranyba átszámolva, a forgalomban levő forint bankjegyek állománya meg 2000 milliárd felett van. Nem mintha egyébként bármi értelmét látnám az ötletednek, csak gondoltam bedobok pár érdekes számot viszonyításképp.

Kámasuka 2012.11.12. 14:23:32

@daito: Másrészt miből gondolod, hogy az IKONok neked akarnak pénzt keresni? Ő már akkor beszállt amikor te még nem is hallottál a papírról és amint te is megvetted már adja is el...:)

Azért kerül millió dollárokba egy vacsi Buffett-tel, mert az ingyenújságokban benyögött tippjeiben ugyanazt mondja mint személyesen?

Arról nem beszélve hogy a legnagyobbak is buktáznak, csak hosszú távon vannak nyerésben.

exilis 2012.11.12. 14:37:48

@BenFranklin: Járairól beszélt és a CIG biztosítóról, amiről mindenki aki kicsit is értett a tőzsdéhez tudta, hogy max 3-400 forintot érhet, de Járai és a haknicsapat rá bírta sózni a szerencsétlen kisbefektetőkre 800-ért. Ez nem profizmus, inkább büntetőjogi kategória (Abszurdisztán határain kívül.)

Kámasuka 2012.11.12. 14:45:06

@totorohun: aki kicsit is értett a tőzsdéhez tudta, hogy max 3-400 forintot érhet, de Járai és a haknicsapat rá bírta sózni a szerencsétlen kisbefektetőkre 800-ért. Ez nem profizmus, inkább büntetőjogi kategória

Ugyan-ugyan. Vagy tőzsdézel v. kommunista vagy, ne keverd a 2t, az nem jó. A tőzsde arról szól hogy az okosak elveszik a buták pénzét, legálisan. Szerinted a Wall street miben különbözik ettől a gyakorlattól?

Gera 2012.11.12. 14:47:47

@BenFranklin: A vacsorán nem lehet tőle befektetési tippeket kérni :)

Kámasuka 2012.11.12. 14:52:28

@Gera: Jaja, gondolom sajtónyilvános az egész....:)

Másrészt ha nem is kell tőle befektetési tippeket kérni, hiszen fingom nincs mi az ő befektetési célja. A célja nélkül az ő módszere szart sem ér nekem. De okos bácsi különben, csak sajna nem a rokonom.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.12. 14:53:00

@BenFranklin: Ez már legyen a tulajdonos gondja, nemdebár?

Nyilván nem 1 nap alatt fog lemenni egyharmadára, tehát bőven van idő megszabadulni tőle. Itt jön be a legendás magyar ügyesség-ügyeskedés, majd magának kitalálja, hogy mit csináljon vele. Ha kocsmában/kaszinóban elmulatja egy éjszaka alatt, az is teljesen lényegtelen, lényeg hogy megdolgozzon érte.
Az pedig már a kormányon múlik.

Lényegtelen 20 év múlva mennyit fog érni, amikor az érte kapott összeget a kormány max. 1-2 év alatt hasznos programokra fogja fordítani. Tehát a papírforint értéke a lényeg attól a pillanattól, hogy be lett fektetve a rendszerbe.

@Gera: kösz a számokat.

a devizatartalékról csak annyit, hogy durván megegyezik a magyar állami devizaadóssággal, tehát a tartalék nem is igazán tartalék, mint inkább a külföld nálunk parkoltatott pénze, amire fizetjük az Európa-szerte kimagasló alapkamatot.

Direkt indultam kicsiben egyébként, szerintem egy 200 tonna arany és 1000 tonna ezüst megoldás lenne, hogy 1 helyett 3 pénze legyen az országnak.
Miért ne lehetne arany, ezüstfedezetű pénz?
Inflációt tuti nem okozna, hisz meglenne a fedezete. Hogy a kormánytól kikerülve a melós/belföldi befektető mire és mikor költi, már az ő felelőssége.
Jó befektetési lehetőség lenne, a tőzsdei elvont világból kikerülve, a népnek is lehetőséget biztosítva, hogy ügyeskedjen.

daito 2012.11.12. 14:53:42

@BenFranklin: ööö, figyelj, ha leírom azt, hogy 2010. októberében volt a részvénykibocsátás (akinek ez nem világos), akkor annak függvényében az általad leírt: "befutott a válság közben." megjegyzés vajon mi?

Ugye ne írjak jelzőt?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.12. 14:54:28

@daito:
"Megvan az az üzenet, hogy ebben az országban nincsen nagy vagyon pl. a lakosság kezében? "

Ehhez kepest ebben az evben 335 milliard forint ertekben keltek el a lakossag reszere szant allampapirok.

Kámasuka 2012.11.12. 14:59:28

@Doomhammer: Az a baj hogy a 335 mrd összevetve csak az államadósság kamataival, ami jóval több mint 1000 mrd (mindjárt mondják a szakik hogy mennyi) lófasz összeg.

De télleg elkezdtek félretenni az emberek ami jó tendencia.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.12. 15:00:42

@Schwerer Gustav: amellett: ha a hagyományos forintban bármikor bármi ok miatt meginogna a bizalom, még mindig ott lenne a többezermilliárdos nemesfém-fedezetű pénz, amik pont akkor szokták értéküket megőrizni, amikor a fiat money gondba kerül.

ilyenkor a család előszedné az aranyforintocskát, amit direkt a nehéz időkre gondolva tett bele a fiókaljába, és felhasználná. Nehéz időkben szó szerint ez jelentheti a különbséget élet és halál közt.

Gera 2012.11.12. 15:01:38

@Schwerer Gustav: Szerintem az egy emeletes baromság, hogy három pénze legyen az országnak. A pénz az, amivel vásárolhatok a boltban. Ebből elég egy is. Ahhoz meg nem kell állami segítség, hogy arannyal spekuláljon valaki.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.12. 15:10:43

@BenFranklin:
"Az a baj hogy a 335 mrd összevetve csak az államadósság kamataival, ami jóval több mint 1000 mrd (mindjárt mondják a szakik hogy mennyi) lófasz összeg."

De ha a tozsdebe tettek volna, mert tele lenne befeketetesre alkalmas cegekkel, akkor most nem arrol olvasnank postokat, hogy 0.01%-os tranzakcios ado kinyirja-e a tozsdet vagy sem.

De nem oda tettek. Talan mert ugy gondoljak, hogy a budapesti tozsden forgo cegekben nincs novekedesi (vagy akar tulelesi) potencial.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.12. 15:10:54

@Gera: "Ebből elég egy is."

"elég": eléggé relatív fogalom. Ahhoz biztosan elég, hogy vásárolni lehessen, de mégegyszer: tiltja valami vagy valaki, hogy 1000 milliárd ft értékben nemesfém-fedezetű pénzt bocsássunk ki?

Inflációt nem okozna, hiszen meglenne a fedezete. egy keynes-i tipusú megoldáshoz (csatornázás, parkosítás, vasúthálózat, kábelhálózat rendbetétele, új erőművek építése) ideális forrást biztosítana.

daito 2012.11.12. 15:25:02

@BenFranklin: "Másrészt miből gondolod, hogy az IKONok neked akarnak pénzt keresni? Ő már akkor beszállt amikor te még nem is hallottál a papírról és amint te is megvetted már adja is el..."

Eszembe sem jutott ez. Egyszerűen csak ugyanarról az arcról beszélünk, akit az egyik oldal rommá védett és sztárol, aki A JEGYBANKELNÖK volt, míg az OFFSHORE LOVAG meg nem érkezett.

Egyszerűen csak azóta sem tették idehaza ezt az apróságot. Félreértés ne essék, nem sajnálom tőlük - nem vettem XYZ részvényt (sőt, ha valaki ezen szüttyög: Facebook-ot sem).
Egész pontosan lehetett tudni, hogy túl vannak árazva. Csak alapvetően a Facebook nem magyar ügy, ez viszont az.
Csak jelenleg ott tartunk, hogy ez az ügy 2 év után nagyon nagy zakó a kisbefektetőknek; akik jellemzően NEM 10 évre veszik a részvényt. Hehe.

"Mellesleg ki mondta hogy el kell adni ma amit drágán vettél?"

Tudod, van az a befektető, aki szeret veszíteni, és kevesebbért eladni azt, amit drágán vett.

"Ki mondta hogy csökkenő árfolyamon nem lehet keresni?"
Azon lehet, de nem annak, aki az elején drágáért lejegyezte. Konkrétan azok buktak - ki többet, ki kevesebbet.

Csak míg a Facebooknál többen kimondták, leírták, hogy ez gáz, hogy ennyit nem (feltétlenül) ér, addig ebben a magyar esetben nem, csak jegyzés után 1 hónappal. Amikor még csak ~700 környékén volt az árfolyam. Gyakorlatilag minden piaci szereplő félt egy olyan cégtől, ami mögött kormányközeli erők IS voltak, vannak. (És akkor még nem írjuk le az igazán érdekes részleteket...)

Csak érdekes módon, az itt és máshol spekulánsozó, extraprofitozó emberek akkor KUSSOLTAK.

S=klogW 2012.11.12. 15:41:47

@daito:

"Csak míg a Facebooknál többen kimondták, leírták, hogy ez gáz, hogy ennyit nem (feltétlenül) ér, addig ebben a magyar esetben nem"

talán cukorhegyi mondta azt, hogy annyit nem ér a vállalata részvénye?
itthon a nagyon kritikus tipikusan ballibus álámzők miért nem ajvékoltak?

Kámasuka 2012.11.12. 15:45:30

@Doomhammer: Személyes véleményem az hogy a Bp-i tőzsde mint miden más kistőzsde napjai meg vannak számlálva(lásd Pozsony), kormányoktól függetlenül. Minek minden faluba tőzsde? Ma már innen a székemből kereskedhetek NYC-ben.

Kámasuka 2012.11.12. 15:50:58

@daito: Jogos hogy Járai is egy disznóparaszt, de a másik oldal szakértői hol riogatták a jónépet? Féltek. Haggyálmár. Nekik is csurrant.

Ha mindenki benne volt akkor meg gratula a bevezetőknek, így kell ezt csinálni.

Nem a guru a hibás azért, mert a kisbefektető bármiféle hosszú távú stratégia nélkül akar meggazdagodni. Tanulópénz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.12. 15:51:57

@BenFranklin:
Ez onmagaban nem erv a budapesti tozsde ellen, eppen azert, mert a karosszekbol lehet a vilag barmely tozsdejen kereskedni. Tehat egy kis tozsdenek is van letjogosultsaga, ha ott olyan cegek forognak, amiert megeri egyaltalan ranezni arra a kis tozsdere.

Nagykepuen ezt "fat tail" eloszlasnak hivjak, vagyis az interneten nagyon nagy es nagyon kicsi cegek is tul tudnak elni.

Csakhogy az a helyzet, hogy a magyar tozsde nem erdekes. Nincs novekedes az orszagban, miert is lenne?

daito 2012.11.12. 15:52:48

@Doomhammer: most azt nem fejtem ki, hogy ~1mrd euró lakossági vagyon tekintetében miért pimf összeg.
Jó, nem az; de ha körbenézel, akkor azt látod, hogy ekkora összeggel egy fejlett országban a leggazdagabb polgárok listáján nem leszel az élbolyban. S nem tudjuk - nem tudhatjuk, hogy kik, milyen arányban és MIBŐL veszik az állampapírjukat.
Arról nem beszélve, az állampapír tök más téma, mint a részvény.

Igazából nem tudom eldönteni, hogy ez az idei 335 mrd állampapírban jó-e vagy nem. Részben szép, hogy ennyi megtakarítást elő tudott vakarni a lakosság; és ezzel minden pozitívumot elmondtunk a dologról.

daito 2012.11.12. 15:57:19

@S=klogW: @BenFranklin: piaci szereplők bevallották, hogy nem akarnak "széllel szemben pisilni" már utána 2 hónappal.
Féltek.
Azért mégis olyan cégről beszélünk, amit részben a volt BÉT, MNB vezető, volt pénzügyminiszter, a capo di tutti capi jóbarátja gründolt.

Meg biztos "mások" is kerestek rajta, nem ez a gondom. Hanem nem láttam az elmúlt 2 évben az illetékes úr fejéről eltűnni a glóriát. Nem láttam azt, hogy valaki ki merte volna mondani, azt amit itt néhányan leírtak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.12. 15:58:32

@daito:
"Részben szép, hogy ennyi megtakarítást elő tudott vakarni a lakosság; "

Miert nem a tozsden vasarolt be a lakossag?

Talan azert, mert ott olyan gagyi papirok forognak, mint az E-Star?
profitline.hu/hircentrum/hir/260414/E-star-reszveny---erdemes-mar-beszallni

Kámasuka 2012.11.12. 16:07:11

@daito: Kormányoldaltól ezt ne várd el. Olyan szakértőink vannak mind2 oldalon amilyenek.

Másrészt ha egy olyan ember lenne a jövőben a jegybankelnök, aki a saját pecsenyéjét nem sütögette überhatékonyan, akkor az lenne a baj hogy balfék. Járai a fidesz embere lesz az elnöki székben ezt nem mondják ki mindenki tudja. Na és. Azok akiknek a fidesz nem tetszik sírni fognak, mi ebben a meglepő?

Kámasuka 2012.11.12. 16:14:16

@Doomhammer: Miert nem a tozsden vasarolt be a lakossag?

Aha, leesett végre hogy mit akarsz ezzel....:)

Bár azért ez nem valami magyar hungarikum, hogy viharos tengeren a népek mennek állampapírért meg aranyér meg konzervbabér meg ilyenek, de mindenképp kormányzati sikersztori.

daito 2012.11.12. 16:16:07

@BenFranklin:
"Ha mindenki benne volt akkor meg gratula a bevezetőknek, így kell ezt csinálni."

Ugye vágod azt, hogy ezek után x hónappal Kifli Néni pont ilyen sztorikra hivatkozva magyarázta el, miért vágják haza a nyugdíjkezelőket?

"Nem a guru a hibás azért, mert a kisbefektető bármiféle hosszú távú stratégia nélkül akar meggazdagodni. Tanulópénz. "

Guru. Höhöhöhöhöhöhöhöhöhöhöhöhöhöhöhö
Valaki fentebb leírta azt, hogy ha ezt Te meg én csináljuk, akkor a Btk. mely tényállását kellene alkalmazni.

Hozzáteszem, ez csak egy adott szemszögből ilyen - lehetne más a kép,
- ha idehaza nem unorthodox módszerek lennének
- és az állam nem lenne telhetetlen kisbendő
- ha nem tűnnek el a piacról az mnyp-k és vándorol át a pénz a feneketlen államkasszába
- ha már lecsengett volna a válság
- ha a kisbefektető számára nem az állampapír lenne az "egyetlen", agyonreklámozott és elvárt befektetési forma

Kámasuka 2012.11.12. 16:26:23

@daito: Valamit szögezzünk le. Selmeczi nem egy észlény, de a manyup nyúlás stabilizálta a gazdaságot. Lehet vitázni hogy kellett volna máshonnan nyúlni tökmind1, a kritikusok jó része sehol nincs a mostani kormány sarokszámaihoz. A manyupos gazdálkosás meg egy rakás szar volt. Ettől még nem szép dolog nyúlni, csakhát nem tudom hogy csináltam volna jobban.

emzéperiksz 2012.11.12. 16:54:30

@totorohun: 938-ért sózták rájuk egészen pontosan a brókernetesek segedelmével. Annak örülök csak, hogy a brokinetesek is vettek belőle, így együtt szopnak a bepalizott ügyfelekkel.

Robinzon Kurzor 2012.11.12. 20:51:02

@BenFranklin: "a manyup nyúlás stabilizálta a gazdaságot"

Már hogy mit csinált a micsodával?
süti beállítások módosítása