Október 23. tíz- és százezrei – Tüntetésmatek III.
2012. október 26. írta: TuRuL_2k2

Október 23. tíz- és százezrei – Tüntetésmatek III.

Bekemenet_Kossuth_ter.jpg

A keddi megemlékezős-tüntetős nap után – ha megkésve is – megint lehet egy kicsit matekozni. Mind a NER barátai (a köztársaság nembarátai), mind a NER nembarátai (a köztársaság barátai) szép számban ünnepeltek/tüntettek '56 56. évfordulóján. Hogy mennyien? A Belügyminisztérium jóvoltából hivatalos támpontunk is lehet erről. Előbb ezt közölték: „A rendőrség becslései szerint a Békemeneten több mint 150 ezren, a Milla tüntetésen csaknem 20 ezren, a Jobbik demonstrációján néhány ezren, a Demokratikus Koalíció rendezvényén több százan vettek részt.″ Majd ezt„A hivatalos állami ünnepségre a Kossuth tér teljesen megtelt, a Békemenet résztvevői megtöltik az Alkotmány utcát és a környező mellékutakat. A rendőrség becslése szerint a rendezvényen közel 400 ezer fő vesz részt.″

A belügyi tárca szakított a korábbi évek gyakorlatával, és idén januárban hivatalos közleményt adott ki a Békemenet résztvevőinek létszámáról: „A civilek által szervezett, kormányt támogató szombati rendezvény rendben befejeződött. A békés, jó hangulatú eseményen közel négyszázezren vettek részt. Emberemlékezet óta Magyarországon ekkora tömeg még nem demonstrált a kormány és politikája mellett. Rendőri intézkedésre nem volt szükség.”

Bár az önmagában nem lenne rossz, ha a BM/rendőrség hivatalos létszámbecsléseket tenne közzé, de ebben a formában semmi értelme, sőt kifejezetten káros. A számok ugyanis nem stimmelnek. Nem stimmeltek januárban, és nem stimmelnek most sem (igaz, örömteli előrelépés, hogy a minisztériumi közlemény legalább az egyes rendezvények hangulatiságát nem részletezte már). 

Kezdjük a Demokratikus Koalícióval, akik az Egyetem téren ünnepeltek. Egyik kedvenc budapesti terem elég családias méretű ugyan, de a több száz ember azért nem így mutatna itt:

Demokratikus_Koalicio_oktober_23.jpg

Ez – a térbe csatlakozó utcákkal együtt – inkább néhány ezer ember, a térre benéző kollégák szerint úgy 2-3 ezren lehettek Gyurcsányék.

A Milla rendezvényére vonatkozó csaknem 20 ezres szám kisebb arányban ugyan, de szintén jelentősen alulbecsli a résztvevők számát. Kollégáink szerint annyian, vagy egy kicsit kevesebben lehettek, mint az egy évvel korábbi, ugyanitt megtartott demonstráción (az Index tudósítója másként látta, szerinte sosem voltak még ennyien). Ez legalább 30, legfeljebb 40 ezer ember (a ferences templomig álltak az emberek, utána jóval ritkásabb volt a tömeg).

Míg a többi esetben feltűnően óvatos, addig a békemenet, illetve a Kossuth téri állami ünnepség esetén kifejezetten nagyvonalú a minisztérium létszámbecslése: előbbit több mint 150 ezresre, utóbbit közel 400 ezerre teszi. Valójában a menet biztosan nem érte el a 100 ezres létszámot, de biztosan sok tízezren voltak. A végállomáson az ott tartózkodókkal együtt már valóban meglehetett a 100 ezer, talán a 150 ezret is megközelítették.

A kormány iránti rokonszenvvel, illetve az ellenzék iránti ellenszenvvel egyáltalán nem vádolható kommentelőnk, az Örülünk, Vincent? bloggere szerint három-négyszeres lehetett a különbség a kormánypárti, illetve a legnagyobb ellenzéki megmozdulás létszáma között, szerintem ez nagyjából stimmel is (ellentétben a Belügyminisztérium közleményeiből kiolvasható, teljesen abszurd, hússzoros különbséggel). Ez a különbség engem kifejezetten meglepett, sokkal nagyobb esélyt láttam rá, hogy ugyanannyian lesznek a két rendezvényen, sőt, a Milláéra mennek el többen. Gondoljunk csak bele, óriási proteszthangulat és Nagy Visszatérés (plusz ingyen Kistehén) itt, a megszokott produkció (plusz ingyen Ghymes) ott. Ellenzékből mindig könnyebb nagy megmozdulást szervezni, mint kormányzati pozícióból. Az utca alapvetően az ellenzék terepe.

Visszatérve a minisztérium gyakorlatára, miszerint az ellenzéki megmozdulások létszámát erőteljesen alul-, míg a kormánypártiakét felülbecsli, az kifejezetten káros. Ráadásul kontraproduktív is: egyébként elsősorban arról lehetne szó, hogy mennyivel többen voltak a kormányt támogató rendezvény(ek)en, mint az ellenzéki(eke)n, így viszont el lehet intézni az egészet annyival, hogy már megint hazudik a kormány. Ezért aztán a tárca vagy ne foglalkozzon tömegbecsléssel, vagy közöljön korrekt számokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr794868639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MézesRozi 2012.10.26. 14:01:30

@bbjnick:

"@buziBezuhov "- mit szóna a @buzihov rövidítéshez?

Bloodscalp 2012.10.26. 14:02:04

@maretz: brávó te hülye:) ez szépségdíjas megnyilvánulás volt.

Megátalkodott troll, fizetett pártkatona, vagy csak szimplán surmó? Itt a helye!

trollhunter.blog.hu/

ezenel jelöllek is.

az a szégyen hogy sokaknak szétmosták a fejét igen, a mamiknak nem kell fizetni(nyuggerek tudod), ergo ingyen mehetne. szóval a szervezet buszt is úgy szervezik...valszeg az Ikarus vezér adja olcsón...:) de azért kell neki tejelni..vajon honnan.
ostoba troll vagy.

Bloodscalp 2012.10.26. 14:04:53

@bbjnick: ezért nagyon sok miatyánkot kell majd elmondanod mert buzulásra csábítottál:D csak mert bántottam a szeretett fideszed...ja te amugy nem is vagy fideszfan, jól emlékszem? mi lenne ha az lennél? te is jönnél közénk szendvicsbe:)

talán csak nem te is jelentgettél?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.26. 14:04:57

@Robinzon Kurzor:

"Mondjuk vicces lenne, ha megpróbálnád cáfolni a kormány államosítási lépéseit, vagy azt bizonygatnád, hogy egyáltalán nem akarja befogni az egyetlen ellenzéki rádió száját." --- írod.

Hiába mondom, úgysem érted: az államosítás nem a kommunizmushoz kötődik, hanem történelmi modernizációs jelenség. Az etatizmus nem kommunizmusa.

"Az általános iskolai tananyagnál már az új, hamisított kánonra gondolsz?" --- írod.

Elképesztően buta vagy! így felesleges bármit is írnom. Mi az, hogy hamisított kánon, te szerencsétlen? Úgy sem érted, b*z'meg, de: az egyik kánon igazi és ahhoz képest a másik kánon nem az? Nem tudod, mit beszélsz!:-(

ü
bbjnick

MézesRozi 2012.10.26. 14:05:43

@maretz:
"A jobboldali embereket ma Magyarországon egyszerűen sokkal jobban érdekli a politika, és sokkal tettrekészebbek, mint a balosok. Ennyi."

és lássuk be, a mi meg az eu ballibbantjai meg is tesznek mindent azért, hogy ezt az érdeklődést ébren tartsák:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.26. 14:09:50

@Bloodscalp:

No, látod, a buzitéma nagyon megy neked? Miért nem abban a témában exponálod magad egy buziblogban?! Ott még talán megértésre is találnál?!

ü
bbjnick

maretz 2012.10.26. 14:10:09

@Bloodscalp:

"ergo ingyen mehetne"

Ingyen mehetne te faszfej, ha lenne járat mucsaröcsögéről a fővárosba, amivel nem kell huszonhatmilliószor átszállnia:D

Istenem, ha a hülyeség fájna... Senki nem ad semmiféle ingyenbuszokat, ahogy minden más szervezet, a fidesz is BÉRLI a buszokat, amiért a buszon utazók FIZETNEK. Az egyetlen momentum, amiben a Fidesz érintett az az, hogy MEGSZERVEZI ezeket a buszokat. Mint ahogy az osztályfőnök is megszervezi a gyerekek kirándulását, miközben a gyerekek (szülei) fizetnek érte. Kapis?:)

Istenem, nagyon remélem, hogy igen... mert ennél gyermetegebb módon már nem tudom magyarázni, hogy a te kis elméd is felfogja.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.26. 14:10:24

@bbjnick:

a buzitéma nagyon megy neked?=a buzitéma nagyon megy neked!

MézesRozi 2012.10.26. 14:10:39

@Robinzon Kurzor:
azért az elég bizarr, hogy egyszer az államosítás a bajuk, egyszer meg az egykulcsos adó. csak egy kicsit fésülnék össze néha a gondolataikat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.26. 14:15:24

@MézesRozi:

Amit reggel a jósdán idéztem, a történelemtanáros gittegylet jó kánon-rossz kánonja már ideért!:-[

@Robinzon Kurzor már hivatkozik! "Az általános iskolai tananyagnál már az új, hamisított kánonra gondolsz?"

Ezeknek a szerencsétlenek gyártják ezeket az aljas hazugságokat és ezek be is nyelik:-[

ü
bbjnick

maretz 2012.10.26. 14:17:10

@MézesRozi:

... néha meg az a bajuk, hogy a Fidesz "kokettál" a szélsőjobbal, de azért egymás között Orsós Viktoroznak egy cifrát, ha összejönnek:) Meg Hitlerezik OV-t, de azért elpoénkodnak a holokauszton a Terror Háza előtt:)

Baloldalinak lenni = kognitív disszonancia.

Bloodscalp 2012.10.26. 14:26:05

@bbjnick: nagyon nagyon, hiszen én teszek ajánlatokat mindenki látta, és azóta se tudok leszállni a témáról.

januárban még hevesen tiltakozott a zsóti mindenféle szervezésről:) de te már iművelted magad a dologban.
mint a kisiskolások hogy az igazgató elé odaálljanak és meghallgasák a beszédet, és bezsebeljék a dicséretet a hősies harcért...mucsaröcsögéről is oda lehet érni délután4-re:) persze harcostársakkal utazni, lengyel hülyéket megismerni na aztán élmény!
megvannak azok az alapítványok amiken keresztül lopjk a pénzt ott is. ha hírdetésre van pénz, erre ne lenne.

Bloodscalp 2012.10.26. 14:28:31

@bbjnick: én azt mondom hogy komcsikból áll a fidesz, erre buzizni kezdesz...ennyi eszed van

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.26. 14:34:09

@Bloodscalp:

Mondjad csak, mondjad!:-]

ü
bbjnick

Zb74 2012.10.26. 14:35:56

@Kettes: Tudtommal azok a kamerák kb. 2-3 évvel ezelőtt romlottak el, és azóta rosszak, így a "megint nem működtek" kitételnek nincs értelme.

Bloodscalp 2012.10.26. 14:36:16

@maretz: ahogy a tévében belenézve nyuggerhad volt a fityiszéknél:) szólva -ahogy te képzeled- tele volt éhező, olyan emberekkel akiknek kajára ugyan nem futja, ám a lelkük boldog volt, hiszen hallgathatták Őt! a Vezért!
(Kim hasonlat igen). folytasdmég, lehet duplán kerülsz fel.

Carlos> · http://banana-daiquiri.blog.hu 2012.10.26. 14:37:42

És tesznek rá még egy lapáttal, mivel a külföldi sajtó nem vette át a 400.000 kontra 20.000 számpárt:

"Tiltakoznak a Békemenet szervezői az ellen, hogy több külföldi sajtóorgánum "hamis híreket és eltorzított számadatokat" közölt az október 23-i felvonulásukról.
...tiltakozó közleményüket eljuttatják az érintett külföldi államok budapesti nagykövetségeinek és a Magyarországra akkreditált újságíróknak."

hvg.hu/itthon/20121026_Eltorzitott_szamadatok_miatt_buktak_ki

tevevanegypupu 2012.10.26. 15:13:30

@Bloodscalp:

Es miert baj, ha idos emberek voltak a bekemeneten? Ok mennyivel rosszabbak mint az a rengeteg tizeneves - bar jol elbujtak, tobb volt a kozepkoru zsido mint a fiatal - akik Bajnainak tapsoltak? Mit gondol a maguk fiatal gardaja hany eves lesz, mire ujra hatalomra kerulnek az aggastyan Bajnai vezetesevel?Nem is beszelve a diktaturarol ami ugye konnyen kozbelephet addig..Egyebkent ha jol lattam a legtobben olyan Kuncze koruak voltak a fidesznel is..Egyebkent ne izguljon, Orban fiatal, lehet meg egymasutan akar haromszor is miniszterelnok, 12 -14 evig meg batran eleldegelhetnek a nyuggerek..

tevevanegypupu 2012.10.26. 15:15:43

@Carlos>:

Na bumm, a kulfoldi sajto nem vette be..Es? Kulfoldon lesz a valasztas vagy nalunk? A kulfoldi sajtonak egyebkent ugy latszik csak a bal szeme jo, bar azon is voros halyog lehet, hiszen lathato, hogy legalabb negyszer annyian voltak a bekemeneten mint a Bajnai fele (Hillary altal tamogatott) "haza es haladason"..vagy bohocforradalmon?

Carlos> · http://banana-daiquiri.blog.hu 2012.10.26. 16:25:27

@tevevanegypupu:
implicite felvázoltad saját becstelenségedet.

Laikus Érdeklődő 2012.10.26. 16:50:51

6 különböző helyen emlékezünk meg egy nemzeti ünnepen. Ilyen ország pedig nincs.

Ha mindenki egy helyszínen mondta volna el a beszédét az éljenzés/füttykoncert hangerejéből pontosan mérhető lenne az egyes felszólalók támogatottsága, a sérültek számából pedig a valós erőviszonyokra lehetne következtetni.

Szepetneki 2012.10.26. 16:58:07

@Zb74: Tavaly leleveleztem az utv-vel, álljon itt tanubizonyságul:

----- Original Message -----
From: Szepetneki János
To: utv@utv.hu
Sent: Monday, October 24, 2011 3:14 AM
Subject: levél a weblapról - hiba

T. utv.hu!

A szabad sajtó úti kamerájuk hamis képeket sugároz, ez megzavarhatja a közlekedõket. Érthetetlen, hogy miért nem "üzemen kívül" feliratot sugároznak. Kérem, válaszukat email-ben közöljék annak ellenére, hogy Önöket nem lehet elérni email-en.

Tisztelettel:
Szepetneki János

---------------------
2011. október 24. 9:24 UTV írta, :

Kedves Felhasználónk!
Köszönjük hibajelzését!
Az UTV rendszere az interneten és internettel kapcsolatban fellelhető legkorszerűbb technológiákat és protokolokat használja. Hazánkban a ’90-es évek elején megjelenő internet azonban nem az élő képközvetítésekre lett kialakítva és manapság sem igazán a legalkalmasabb erre. Azonban – mint látható – meg lehet oldani, csak tudni, érteni kell azokat az eljárásokat, amelyekkel ezek a problémák megkerülhetők. Meghibásodás esetén azonban ezek az internetes technikai csökevények azonnal megmutatkoznak pl. abban, hogy a rendszer az utolsó hibátlan képsorozatot ismételgeti a javításig, cseréig - mint jelen esetben az Erzsébet híd hídfőinél.
Minden rendszer sajátosságából fakadóan időnként meghibásodik. Szerencsére legtöbbször távirányítással képesek vagyunk a problémákat orvosolni. Azonban a szélsőséges időjárási viszonyok és az eszközök élettartamának végessége miatt előfordul, hogy néhány berendezés a helyszínen megy tönkre. Ilyen esetben azonban nem tudunk azonnal javítani, cserélni, mivel a gazdaságossági szempontok nem teszik lehetővé.
A kamerák villanyoszlopokon több mint 10 méteres magasságban vannak elhelyezve, melyeket csak az úttestre állított darukról lehet csak elérni. Tehát a helyszíni kivonulásokra a meghibásodott műszeren kívül autódarut kell bérelnünk, illetve hatósági engedélyt szereznünk a munkavégzéshez és a forgalom korlátozásához. A körülményeket figyelembevéve látható, hogy egy eszköz cseréjét nem éri meg elvégezni ennyi procedúra és költség alapján, tehát kénytelenek vagyunk kivárni, míg több helyszín munkái összegyűlnek.

Természetesen ezen az állapoton tudunk változtatni abban az esetben, ha az UTV szolgáltatásait fizetőssé tesszük, hiszen akkor nem ezek a gazdaságossági szempontok tolakodnak előtérbe. Jelenleg az UTV-t magáncég üzemelteti saját költségén. Költségvetési támogatásban – információs közszolgáltatás ellátása ellenére sem részesülünk!
Ez úton kérjük türelmét, megértését és elnézését a kellemetlenségért!

Üdvözlettel,
---------------------

----- Original Message -----
From: Szepetneki János
To: UTV
Sent: Monday, October 24, 2011 2:27 PM
Subject: Re: hiba

T. utv.hu!

Köszönöm gyors válaszukat, nem is számítottam rá. Megértem, hogy az elromlott kameráikat nem tudják azonnal javítani, ezt nem is kérem/kértem számon Önökön. A technikai magyarázatukat is értettem, miért régebbi képet sugároznak a hibás kamerák esetében. Viszont elfogadni ezt nem tudom. A szakmai részleteket kerülve csak utalnék rá, hogy a tudomány - ezesetben az informatika - mai állása szerint ezen hiba kijavítása nem lenne túl költséges, haszna viszont óriási lenne, nem utolsó sorban szolgáltatásuk hitelességét növelné miáltal jobb pozícióba kerülhetnének a piacon.
Még egy dolog, amiről szeretném ha tudnának és a jövőben számításba vennék működésükben: Nyilván sejtették, vagy ha nem most elmondom, a Szabad sajtó utcai webkameráik azért voltak számomra és sokan mások számára fontosak mert 23-án civil demonstráció zajlott a képterükben. A mai feszült közéleti-politikai helyzetben megnyugtató lett volna ha bárki láthatta volna mi történik a helyszínen. Csak gondoljanak bele (kicsi beleélőképességgel sikerülni fog) hogy valaki kora délután rákattint az oldalukra és éjszakai felvételeket kap vissza pár autóval, nyoma sincs a gyülekezetnek. Utána ráklikkel a Blahára és ott minden rendben, mennek a buszok nappal. Önök mire gondolnának? Mégha első sorban nem is ezt a célt szolgálják kameráik, úgy gondolom, elkerülhetetlenül felelősségük van polgártársaikkal szemben ez ügyben.

Végezetül álljon itt egy analóg történet teli rosszindulattal és fikcióval, inkább nevessenek rajta mint komolyan vegyék ám:

2012 május 1.-re a meteorológiai szolgálat 23C fok hőmérsékletet és verőfényes napsütést jósolt az ország egész területére, gyenge szellővel. A jól ismert tragikus események után Viharos Gábor a szolgálat vezetője a Híradónak azt nyilatkozta, hogy az elromlott műszerek miatt a legutóbbi mért értékeket vették alapul. De azt beszélik a rossz nyelvek, hogy inkább leüli a 15 évet minthogy beszéljen mert neki családja van, két fia, az egyik épp most megy egyetemre, a másik meg most nősül még a katonaság előtt. Viharos felesége, Piroska, szorgosan hordta is a muffint férjének Vácra, mert az volt a kedvence a lelkemnek, a dupla csokis. Mindíg mondta is, hogy nem is tudja mi lenne vele a Piri meg a csokismuffin nélkül. Dehát ahogyan az lenni szokott, mozgolódik, serceg az asszonyban valami ha nincs mellette az ura, Piroska sem volt kivétel. Korcsik Árpádnak hívták az urat, szőrös a keze. Hetente egyszer, szombatonként Vácról visszafele, a Kolombusz utca 14. számú ház csengője kettőt csengetett, pontban 11- kor. A 17-es számú ház ablaka sarkában Pivacsek-néni kopaszőszes, májfoltos homloka tűnt fel. Az ajtó kinyílt, Piroska belépett, letette az üres fonott kosarat a fogas alá, kilépett cipőiből, lábával egymásnak igazította őket, lenge kendőjét az első fogasra tette. A fogason egy esernyő is lógott és még valami de azt már olyan éles szögből Pivacsek-néni nem láthatta meghát a szeme is ugye. Az ajtó becsukódott és csak 1,5 óra múlva nyílt ki újra mikor P. távozott. Ugyanolyan volt mit mikor jött csak visszafele: sál, cipő, kosár. Azzal a különbséggel, hogy egy szőrös férfikéz simításából húzta ki vékony alkarját a nő. A test kikerülhetetlen és természetes igénye egyszerűen oldotta fel a konfliktust a nő agyában: "Elvégre van még 15 évem gondolkodni, hogyan magyarázom ki, különben is a gyerekek majdnem kirepültek nekem pedig csak egyetlen életem van, BOLDOG akarok lenni". Piros néha úgy is érezte, hogy boldog.
Amúgy Balázst felvették a Műegyetemre, közlekkarra. Autótervező akar lenni, mindene az auto. Van is egy kis műhelye is a garázsban ahol 1:10 arányú modelleket gyártott gipsz és balzafa felhasználásával. Nagy por volt mikor áramvonalasra csiszolta a modellt, szájmaszkot viselt közben. Előrehajolva benézte majd csiszolt rajta és így tovább: benéz-csiszol-benéz-csiszol... A munkát gondos tervezés előzte meg, egy ilyen autot egy teljes hónapig is tervezett. Az őrületbe vitte az anyját, hogy neki a legmodernebb komputer kell mert azon jobban fut az autoked. Félévente kell bele valami, hol a memória kevés, hol a videokártya gyönge, tápegység, alaplap, vincseszter és még ki tudja mi minden. P. már követni sem tudta, nem is akarta már. Fél évig készült Balázs aktuális fő műve, díjat is nyert vele az egyetemen, a Löveni ipari kiállításra is kivitték. Egyik belvárosi kocsmában ünnepelte évfolyamtársaival B. a nagy eseményt, soha nem ment haza részegen ezidáig. Hajnal 2-kor P.-t dörömbölés ébresztette fel: "Meghoztuk a Balázst!", hallatszott. "Csókolom, meghoztuk a Balázst!", két spicces gyerek között egy félhulla, mint egy kitekert nyakú kakas vagy döglött nyúl, úgy lógott ott a két fiú között. Reggel B. elviselhetetlen fejfájással ébredt. Megpróbálta felemelni a fejét, fájás csak fokozódott. Egy lavor volt az ágya mellett üresen és egy pohár víz az éjjeliszekrényen. Utolsó erejével beleivott és feladta a kűzdelmet, tonnányi feje visszahuppant a párnára, nyitott szemmel élte át a fájdalmat. Később mesélték a haverok, hogy az utcán földhözvágott egy sörös korsót és azt kiabálta a Pannónia utcán végig, hogy "ÉLJEN A LÉGELLENÁLLÁS!". Balázs a maga tempójában dolgozott.
Karcsi, a nagyobbik gyerek, kevésbé volt szerencsés. Furcsa üzletei voltak, havonta más-más kabátba, cipőbe állított haza és szórta a pénzt. Már ha hazaállított. A házasságból semmi nem lett, Csilla már rég elhagyta, mikor telefonáltak, hogy egy Fonyódligeti nyaralóban találták meg. A családdal azt beszélték meg, hogy Ausztráliába utazott nyaralni és fürdőzés közben megették a fehércápák. Végülis cápa volt, intravénás cápa, Ausztrália meg úgyis messze van és még cápa is van. Nem beszéltek róla, soha nem beszéltek róla, a képkeretező nem kérdez, a temetkezési vállalatnak ugyan mindegy, a rokonok meg úgy vannak vele, hogy jobb ha nem tudják. A szobáját Balázs műhellyé alakította, így nem kellett P.-nek a leandereket minden ősszel felcipelnie, a garázsban teleltek. Csak egy lámpa maradt vissza K.-tól, egy átlátszó hengerben piros buborékok úsztak fel-le benne. Mondom, nem volt szerencsés.
Gábor persze tudott mindent de ő már feladta. Valahogy a szervezete, az agya azzal védekezett, hogy növénnyé alakította Magát. Eleinte próbált olvasni de nem ment neki, valami mindíg zavarta, talán az információ. Így maradt a TV, rezzenéstrelen arccal tudta órákig nézni. Arra gondolt, ha szabadul, hős lehet. Arra is gondolt, hogy talán felvennék a vágóhídra belet lapátolni. Azt mondják van maszk is de az a melegben elviselhetetlen, ígyhát leveszik. Erre többször gondolt. A muffint rendre cigire cserélte, nem bírt ránézni. P. persze egyre ritkábban jött, nem is volt csoda. Mikor kérdezték, mi van Gáborral csak ennyit tudott kinyögni: "Én nem kerestem, Ő meg nem hívott".

Tisztelettel:
Szepetneki János
---------------------

2011. október 24. 17:23 UTV írta, :
- Idézett szöveg elrejtése -

Kedves Felhasználónk!

Sajnos, túl költséges lenne, bár ezt sokan nem tudják.
Reméljük ettől függetlenül nem járunk úgy mint Viharosék!

Köszönettel,
---------------------

Ez nem Fair!

Kiteszem itt a lelkem, írok oldalakat Maguk meg egy pisszenettel lelőnek?
Vegyék tudomásul, hogy tudom, hogy tudják! Hogy a kormány rendelte meg maguktól a leállást, hogy ne lehessen a fácséra feltenni a videot, mer akkor kiderül, hogy Mások bizony mások. Leszólt biztos a nemzeti Gárda vagy Biztonsági hivatal, mi a fene, hogy rakják be a szokásos videoszalagot de maguknak csak esti volt és most lebuktak. Mer az ugyanolyanok a jók? Igen? A mások meg Mások? Hát azt már nem. Bizisten, aki vagy van vagy nincsen, megmondom magukat a fésznek mert az van és nemulass lesz. Jönnek itt tíz méterrel meg engedéllyel, tudják egy jobb rúdugró megugorja azt, pincérnők meg szöcskék.
A szoftvert meg lehet piszkálni, dehogy nemteccik az irodalmamm? brrrr legább azt írták volna, hogy szar vagy "ez egy fos iromány" de semmi. "sokan nem tudják", "sokan nem tudják"... de én tudom, hogy nem igaz, azaz hazugság, a videora csak rá kell nézetni a programot és ha az idő nem jó, mármint nem esik de nem is süt, szóval az órája nem jó a videonak akkor azt kirakni egy táblán, hogy "NEM JÓ". Mert így se jó de akkor legalább az igazság lenne ott feltüntetve még csak pecsét sem kell hozzá meg daru fenn az égben. Meg nem járják át az eszemet mert túllátok magukon, valóban a TarlósPistától félnek mint a tűztől mert ő adja a kenyerüket régen meg a másik, aza Csomszkij vagy Demsszky és ha meglátnák a táblát és látnák, hogy NEM JÓ akkor lenne nemulass. Ezért rakják ki az estit mindig mert a Pista csak este néz rá az oldalra meg nem olyan okos hisz mérnök ő vagy mi. E kettő tűz között vannak a kormány mega Tarlós között aki a Rejtővel humoroz még nálam is rosszabb ő de a legrosszabb, hogy nem írtak egy kunkori ici-pici kritikát ez azért fáj.

SzJ

ui:

Ne ijedjenek meg, komolyan gondolom. Ha nem írnak kritikát, esküszöm folytatom!

Bloodscalp 2012.10.26. 17:28:23

@tevevanegypupu: és őkegyelmi trollfelsége hol volt mikor az emeszpét lenyuggerpártozták? kár zsidóznod, nem vagyok se dzsobbikos, se millás:) kuncze biztos hogy 60on túl van:) ők voltak a fiatalabb korosztály gondolom:)

egyébként közhely-a nyuggerek hülyithetők, jönnek tömegével. ennyi a sztori. csak széditeni kell őket hogy megvédik a nyögdijakat az IMF-től:D

hajrá pártkatona!

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.10.26. 17:33:07

@Laikus Érdeklődő:
igaza van. lehetett volna egy helyen is, ahol a túlnyomó többség kirugdalta volna a fogaitokat

MézesRozi 2012.10.26. 18:43:14

@Carlos>:
mondjuk tényleg hazudtak:

"Un meeting de l’opposition de gauche a rassemblé 100 000 personnes autour de l’ancien Premier ministre Gordon Bajnai. " la liberation

"Entre 50.000 et 100.000 personnes, selon différentes sources, ont manifesté contre la politique du premier ministre conservateur Viktor Orban," le figaro

" Mehr als 50.000 Oppositionsanhänger folgten dem Aufruf der im Internet entstandenen Bewegung Milla (Eine Million für die Pressefreiheit). Der Oppositionssender Klubradio sprach sogar von mehr als 100.000 Teilnehmern."

ez csak néhány. tudja, ezek az újságok, tv-k stb. nem tartanak mo-on tudósítót, hanem magyar újságírók informálják őket. mint fentebb olvasható, pl. a klub rádió alapján tájékozódnak.

házelnök 2012.10.26. 18:48:31

A Milla tüntetésre önként mentek az emberek, orbányiéra meg nagy részét vezényelték.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.26. 19:15:21

@házelnök:

Nemde, fegyverrel kényszerítették?:-D

ü
bbjnick

teknős 2012.10.26. 19:27:05

@maretz: Hiába mondod neki, ő úgyis jobban tudja.

És amit ő mond akkor is igaz, ha nem. Mert ő egy demokrata, te meg nem vagy az, ez megfellebezhetetlen igazság és kész.

teknős 2012.10.26. 19:29:01

@bbjnick: Jajj, hát nem érted! Akik Orbánra mentek, azok nem is emberek. Rákosi se embereket ölt, csak kulákokat a nép ellenségeit stb.

tevevanegypupu 2012.10.26. 19:40:01

@Bloodscalp:

En sem vagyok sem jobbikos, sem millas, igy aztan nyugdotan megallapithatom a zsidokrol ha zsidok.
Idos emberek nem vadithatoak be konnyeden, ezert vannak olyan viszonylag kevesen millas tunteteseken, ok mar megeltek egy s mast, akarkivel nem allnak ossze.
Ez a partkatonazas nagyon tetszik olyanoktol akik szivvel-lelekkel elkotelezettek csak valahol mashol.

tevevanegypupu 2012.10.26. 19:42:12

@Carlos>:

A tenyek azok tenyek, a meghamisitas mindig a balliberalisok kedvenc trukkje volt. A kekcedulas valasztasok ota sok uj nem jutott eszukbe.

tevevanegypupu 2012.10.26. 19:44:24

@házelnök:

Mindenesetre orom latni, hogy viszonylag keves onkentes hulye volt a milla tuntetesen, akiket meg mindig at lehet verni Gyurcsany gazdasagi miniszterevel es Kuncze Gaborral, Horn Gyula belugyminiszterevel..

Chicano 2012.10.26. 19:58:23

Aki itt ingyen buszokról regélnek azoknak elmondanám hogy önköltséges buszok voltak amiért fizettek akik utaztak rajta. Utazhatott rajtuk bárki, az is aki a fletót ment megnézni. Az is hülyeség hogy kormányról könnyebb megszervezni az ilyet. A FIDESZ ellenzékből is rittyentett százezres tüntetést. (Sokkal nagyobbakat mint ez volt.)

Egyébként engem is meglepett az hogy ennyien összejöttek a kormányt támogatni és hogy nem voltak többen a millások. Ez utóbbiról annyit hogy talán ebből látszik hogy a média fújja fel a dolgot és szó sincs róla hogy ennyire messiásváró hangulat lenne az emberek között. Szerintem az elkötelezett baloldaliak várják a messiást, de ők semmivel sincsenek többen mint voltak az elmúlt 2 évben. Ezért volt akkora a tömeg mint korábban.

Az meg tényleg ordas nagy hülyeség hogy valaki azért nem megy ki a millás tüntire mert félti az állását. Ismerőseim között több közalkalmazott van aki mindenféle gátlás nélkül úgy szidja nyilvánosan a kormányt ahogy a csövön kifér. Nem hallottam róla (pedig az indexes címlap blogokon nyilván megírnák a nagyondemokraták) hogy valakit a politikai nézetei miatt kirúgtak. Ha valakit már kirúgtak nyilván nem kell tovább félnie, tessék, tárja ország világ elé mi történt vele. Miért nem hallunk ilyenről? Szerintem azért mert ez kamu. Ha mégsem akkor tessék bizonyítani.

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2012.10.26. 20:00:36

@bbjnick: Ugyan már, te vagy itt a legnagyobb kommunista. Valószínűleg már az anyatejből szívtad. Ezt nem másból lehet megállapítani, mint az általad is hangoztatott propagandaszövegből. Az a lényeg, ki mit beszél. Fidesz=Magyar Kommunista Munkás- és Nyugdíjaspárt.

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2012.10.26. 20:06:25

@Chicano: Én csak azt a majális-októberi szocialista hangulatú felvonulást nem értem pont 23-án. Az embernek felfordul a gyomra, hogy ezen a napon így szembe lehet köpni mindazt, amit 56 jelképez egy ilyen "párttal, a néppel egy az utunk" jellegű rendezvénnyel.

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2012.10.26. 20:08:55

@tevevanegypupu: "Idos emberek nem vadithatoak be konnyeden"

Ezt mintha már hallottam volna valami maszopos szájából. Ugye amikor meg kell indokolni, hogy miért az inaktívak az értékes támogatók.

Chicano 2012.10.26. 20:18:07

@Cheradenine Zakalwe: Kinek mitől fordul fel a gyomra. Az enyém például attól fordult fel hogy az a bajnai nevű volt gyurcsány kormánytag úgy beszélt a millás bulin mintha neki az égvilágon semmilyen felelőssége nem lenne abban hogy most itt tart az ország. Meg hogy neki vissza kellett jönni politizálni, pedig hát dehogy érdekli őt ez az egész, csak most ezt várja tőle e nemzet. Már most hányingerem van ettől a képmutató majomtól, pedig a java még csak most fog jönni.

Másrészt mit jelképez október 23.-a? Szerinted ilyenkor zokogva kellene az embereknek hamut szórni a fejükre, vagy mi? Én az archív felvételeken vidám embereket láttam akik felszabadultan örültek 1956 október 23.-án és utána, egészen addig amíg be nem jöttek a ruszkik. Szerintem te kevered a dátumokat, a szomorú dátum november 4. kellene hogy legyen, de azt nem is ünnepeljük. (Már úgy értem, mi, normális emberek.)

Bloodscalp 2012.10.26. 20:24:40

@tevevanegypupu: akkor minek emlegetted zsidókat? és honnan veszed hogy zsidesznél elnézést, fidesznél kevesebb zsidó volt?

akkor talán nem olvastad el az előző kommentem, eddig az emeszpét szidták itt a mandin mert nyugger párt...most hogy megfordult a dolog hirtelen skill lett-na ezért vagy te trollka.

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2012.10.26. 20:28:53

@Chicano: Eltaláltad, valóban arra gondoltam, hogy a Fidesz a november 7-ére esedékes hepajt rendezte október 23-án. Ebben bizony van némi dehonesztáló. És nem is beszéltem normális emberekről. Semmiképp sem normális, hogy a Kádárizmus a jelenlegi úgynevezett jobboldalban is olyan mélyen lakozik, hogy annak rendezvényét nem lehet megkülönböztetni a munkáspárti mozgalomtól.

Chicano 2012.10.26. 20:36:07

@Cheradenine Zakalwe: Gondolom diszlexiás lehetsz és rosszul olvastad, november 4.-ét írtam. Tudod, amikor bejöttek a ruszkik. Kapish?

Másrészt én meg tudom különböztetni. Talán ha arra is jobban odafigyelnél neked is menne. Én éltem kádár alatt, és akkoriban nem jókedvükben jártak az emberek november 7.-én ünnepelni hanem azért mert kihajtották őket. Ha szerinted ez ugyan a felállás akkor sajnos nem tudok neked segíteni.

==T== 2012.10.26. 20:44:16

@TaTa86.: A képek alapján ők is 10 fölött voltak.

homoródkarácsonyfalváért 2012.10.26. 20:45:30

Jó ez az épületes komcsizás. De ettől függetlenül a fidesz csak tudhat valamit, hogy ennyi adóemelés után, két év nyomor kormányzás után mégis ezt a kormányt támogatja az emberek többsége. Vagy nem a fidesz tud valamit, hanem az emberek, például azt tudják az emberek, hogy nem kérünk újra a balos-álliberális nomenklatúrából.
Majd ha lesz Magyarországon egy rendes nemzeti baloldal és egy tisztességes nemzeti liberális oldal, lehet, hogy nem a fideszt támogatják az emberek.
Addig meg ez van. Ha tetszik véres skalpnak, ha nem.

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2012.10.26. 20:48:05

@Chicano: Ki is riogatott a KISZ/Fidelitas előtt ellenforradalmi kísérletekkel?
index.hu/belfold/2012/07/24/ellenforradalmi_kiserleteket_lat_orban/
Ha valóban éltél a Kádár-rendszerben, talán emlékszel mire is hasonlít mindez.

Chicano 2012.10.26. 20:54:14

@Cheradenine Zakalwe: Sajnos éltem. Szerintem te meg nem, mert ha éltél volna akkor tudnád hogy közöttük a különbség. Én nem fogom neked elmagyarázni.

tevevanegypupu 2012.10.26. 22:17:35

@Bloodscalp:

Hat nem egy tinedzserparti a ket nagy tabor torzsszavazogardaja az fix. De a magam reszerol kedvelem az idos embereket, bar ha egy mszp-re szavazo venember vagy venasszony nagyon hagoskodva szidja Orbant a buszon, akkor mielott leszallok veletlenul jol ralepek a labukra. A tiszteletet ilyenkor felulirja a partfegyelem. A milla szavazotaborat es tagjait szerencsere nem nekem kell utalni, ok ezt elintezik egymas kozott.

tevevanegypupu 2012.10.26. 22:24:20

@Cheradenine Zakalwe:

Hat en nem tudom kik az inaktivak, az en kornyezetemben meg a hetven eves emberek is dolgoznak, bar nem fizikai munkat..Es ha megnezzuk a partokat - leszamitva a jobbikot es az lmp-t annyi venember van a vezetosegben hogy nagyon. Ha vezetni vezethet egy oregember, ha dolgozni dolgozhat mig lefordul az iroasztal mellol - egyebkent ha jol tudom manapsag a szulok tamogatjak a gyerekeiket es nem forditva - akkor szavazhat is.

indazs 2012.10.26. 22:44:42

Bele-bele olvasgatva a kommentekbe, jól látszik, hogy Bajnai megjelenésével a kormány propagandaosztálya elkezdte csúcsra járatni az embereit.
Megtudhatjuk azt is, hogy arról ismerszik meg a kommunista, hogy valamelyik rokona régen esetleg kommunista volt.
Láthatjuk azt is, hogy nem az a bolsevista jellegű párt, amelyiknek 20 éve ugyanaz a vezére és mindenki mást kizár a hatalomgyakorlásól, de még a választásokat is úgy befolyásolja, hogy neki kedvezzen.
Vita folyik a létszámról, aminek az igazolásához 2 percre lenne szüksége a BM-nek, a helikopteres tömegszámláló adatainak nyilvánosságra hozásával, ha éppen nem hazudna.
Megtudhatjuk, hogy az hazudik, aki azt mondta, hogy hazudtam (vigyázz, paradoxon), és az mond igazt, aki azt állítja magáról, hogy soha sem hazudott.
Figyelem! Hülyeországban tobzódnak az idióták!

tevevanegypupu 2012.10.26. 22:58:15

@indazs:

Maga nyugodtan szavazzon csak Gyurcsanyra, higgye azt, hogy tobben voltak a dk-n meg a millan mint a bekementen. De arra azert szeretnem emlekeztetni, hogy ezek nem bolsevista jelleguek, hanem azok is. 1919-ben alapoztak es tobb kevesebb sikerrel, nevvaltoztatasokkal de meg mindig leteznek. Hàla az olyanoknak mint maga. Szpasziva elvtars.

indazs 2012.10.26. 23:03:36

@tevevanegypupu: Azt sem érted, miről beszélek. Bár attól még tegezhetsz...

tevevanegypupu 2012.10.27. 00:05:20

@indazs:

Nem merem tegezni. Maga olyan okos. Meg aztan nem is ragaszkodom ahhoz, hogy ertsem. Eleg ha megertettem.

picur3ka 2012.10.27. 00:08:37

@tevevanegypupu:

Ne okoskodjek, Teve, mer' betiltsak.

picur3ka 2012.10.27. 01:13:20

Megdobbentoen sokan vannak a ket evvel ezelotti ezerhez kepest azert, megtriplaztak.

Szúrófény 2012.10.27. 05:51:10

@Robinzon Kurzor: Szabadság? Rácsok mögött? Több mint érdekes! Vagy csak "Mozgás korlátozottak"? Vallás, és eszme mankóra szoruló "szélütöttek!"

tevevanegypupu 2012.10.27. 07:21:57

@picur3ka:

Akkor felmegyek a miniszterhez vagy rosszabb esetben Strassbourgba es politikai menedekjogot kerek.
Egyebkent ugy tunik kegyed amnesztiat kapott, hiszen megjelenhetett.

MézesRozi 2012.10.27. 08:56:06

@Cheradenine Zakalwe:

a fidsez nyugdíjaspárt? hát akkor ezt beszélja meg a nagyijával. tudja, az a setét gyanúm, hogy maga szerint a fidesz akkor lenne nem nyugdíjas párt, ha a nagyi helyett az egyetemista korúakat tartaná el. de az ugye világos, hogy ha maga nem tartja el a saját nagyanyját-nagyapját, akkor ezt valakinek meg kell tenni. márpedig aki nem fizet adőt és járulékokat, vagy nem annyit, amennyit törvényesen kéne, az az állam és a befizetők vállára rakja ezt a terhet. lehet persze ilyen laissez faire laissez passer-t játszani, de akkor nincs semmilyen újraelosztás. biztos, hogy ezt akarja?

a másik kommentjéhez meg csak annyit: a "(e)gyütt-ment 2014" tüntetésen mennyit beszéltek 56-ról? na menjen már.

MézesRozi 2012.10.27. 09:02:30

@Bloodscalp:
talán meg kellene tudnia különböztetni általában a mandíner kommentelőt - ami maga szerint egy jól körülírható típus -, és az egyes kommentelőket egymástól. hogy maga tevétől nem olvashatott olyan hozzászólást, amiben azzal ekézte volna az mszp-t, hogy nyugdíjaspárt abban eléggé biztos vagyok.

továbbá felhívnám a figyelmét, hogy az általánosított "mandikommentelő"-be maga is beletartozik. vagyis, ha azok majmok maga szerint, akkor maga is az.

Dr. GGG77 2012.10.27. 10:08:44

Utcai rendezvények tekintetében Orbán mindig erős volt, ráadásul most kormányzati hátszél (értsd pénz) is segíti. 1000 Ft-os buszok, stb...
A szavazófülkében már más a helyzet. Győztes pozícióból vesztett 2002-ben, majd 2006-ban is.
Ráadásul a mostani kormányzása, viselkedése kísértetiesen emlékeztet az egykori MSZMP-re.
Vérciki, ha ma egy fideszes (már ez a tény is vérciki) kommunistázik.

cutcopy 2012.10.27. 10:49:21

"Valójában a menet biztosan nem érte el a 100 ezres létszámot"

Ennek a kijelentésnek kb ugyanannyi jogalapja van, mint annak, hogy biztosan elérte..

Amúgy elég csak azokra a megfigyelésekre hagyatkozni, melyek szerint januárban az oktogon és az opera közt volt a menet vége amikor az eleje a Kossuth térre ért, most pedig a Margitsziget és a Jászai között a hídon volt kb a vége..
Nos körző vonalzó, és már is világossá válik, hogy közel annyian lehettek most is mint év elején..

Robinzon Kurzor 2012.10.27. 11:06:58

@maretz:

"1) Ki államosított és mit?"

Dohánykereskedelem. Meteorológia. Közoktatás. Kereskedelmi bank (Takarékbank). Olaj (MOL). Nyugdíj előtakarékosság.
Magyarországon hagyományosan a kommunista hatalomátvétel része az addig magán vagy közösségi szervezésben működő gazdasági vagy társadalmi funkciók államosítása.

"2) Egyetlen ellenzéki rádió? Tényleg?:)"

A Klubrádió ellenzéki rádió.
Nincs más ellenzéki rádió, tehát ez az egyetlen.
A kizárólag fideszes tagokból álló Médiatanács pedig folyamatosan utóbb rendre (és előre megjósolhatóan) jogellenesnek minősített határozatokkal próbálja meg elhallgattatni.

Na, innen próbálkozhatsz tovább.

Robinzon Kurzor 2012.10.27. 11:11:21

@MézesRozi: "azért az elég bizarr, hogy egyszer az államosítás a bajuk, egyszer meg az egykulcsos adó. csak egy kicsit fésülnék össze néha a gondolataikat."

Bébéjérozikám, ennek a két dolognak logikailag (már ha érted, mire gondolok) nincs köze egymáshoz.

Ettől függetlenül, nekem önmagában az egykulcsos adóval (ami persze nem egykulcsos, csak lineáris, de ezt Bébéjérozikáknak nem kell érteni) nincs bajom, csak az elkúrt megvalósításával.

Robinzon Kurzor 2012.10.27. 11:14:35

@bbjnick: "az államosítás nem a kommunizmushoz kötődik"

Ennél nagyobb komcsimosdatást még nem hallottam.
Ez lesz az új történelem könyvben?

Hogy nem is a komcsik államosítottak, hanem a .... tényleg, kik is?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.27. 13:17:00

@Cheradenine Zakalwe:

"Az a lényeg, ki mit beszél." --- írod.

Ebben mélységesen egyetértünk.:-)

bbjnick.blog.hu/2012/09/12/liberalbolsevizmus_az_mi_az

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.27. 13:25:26

@Robinzon Kurzor:

Kicsi @Kurzor! Mennyi az állami tulajdon (vagyon) aránya, mondjuk, Svédországban vagy Franciaországban vagy Németországban? És mennyi Magyarországon?

Nem alázlak, jobban értesz te ahhoz nálam (hogy magadat alázd).

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2012.10.27. 13:58:38

@Dr. GGG77:

2002-ben es 2006-ban vesztett..2010-ben ketharmaddal nyert. De ne zavarjak a tenyek. Egyebkent 2006-ban mar mindenki szerette volna Gyurcsanyt elzavarni, de az osszes mocskos gazembersegevel egyutt maguk megszavaztak, szoval azert kellett 2010-ig varni. Csak nem kepzeli, hogy ugyanaz a garda Gyurcsany gazdasagi miniszterevel, magaval Gyurcsannyal, Kuncze belugyminiszterrel es a szerencsetlen, venseges Vitanyi Ivannal, esetleg a bohocforradalom vezetoivel visszajohet? Gondolja, hogy segit az, hogy mindenki tudja Hillary Clinton meg Charles Gati all mogottuk? Jo hogy nem Demszky Gabort tuzik a zaszlajukra..

Robinzon Kurzor 2012.10.27. 14:16:43

@bbjnick:

Te úgy értesültél, hogy mondjuk Németországban vagy Svédországban néhány nap alatt keresztülvert törvények alapján állami monopóliummá tettek olyan tevékenységeket, amelyeket addig magántulajdonban lévő cégek csináltak?

Olyan vagy mint Orbán: lebuksz a hülyeségeddel, erre inkább egy még nagyobbat mondasz, hogy addig is azzal foglalkozzanak.
És közben te is azt hiszed, hogy milyen jól kivágtad magad.

MézesRozi 2012.10.27. 15:49:16

@Robinzon Kurzor:

nézze kedves. az, hogy maga nem lát bizonyos összefüggéseket, az a maga nyomorúsága. de segítek.

1. az szja egykulcsos, de még nem vezették ki a félszuperbrottót. ha jól emlékszem, ez a szuperbruttó bajnai-féle újítás volt egyébként. januárban az is meglesz.

2. az egykulcsos szja ellen az a legnagyobb kifogás, hogy többet hagy a 200 ezer felett keresőknél. ez persze nem igaz, de ezzel most ne foglalkozzunk. de ennek ugye a lényege, hogy kevesebbet von el, mint a 36%-os kulccsal. ezt a nem elvont pénzt pedig utóbb nem lehet szétosztani az egyébként a több kulcsos rendszerben eleve kisebb arányban adózók vagy egyáltalán nem adózók között. vagyis az állam csökkenti az újra elosztható bevételét. mondhatjuk, hogy a klasszikus liberális felfogás felé halad. tehát egy részről ezt az utat kritizálják.

3. majd pillarebbenés nélkül arról panaszkodnak, hogy az orbán-féle állam túlterjeszkedik, államosít, ami pedig nyilván elsősorban azt jelenti, hogy bizonyos szolgáltatásokat magához próbál vonni, így ellenőrizve a tarifákat. vagyis most az állam kerül monopolhelyzetben ott, ahol azelőtt magáncégek (jellemzően külföldiek) ugyancsak monopolhelyzetben voltak, és az áremeléseiknél merőben más szempontok vezérelték őket.

4. és egy bónusz: ha maga szerint az a kommunizmus jele, hogy a dohánykereskedelmet államosítják, ami azt jelenti, hogy a kereskedelem állami monopóliummá válik, amit aztán az állam bérbe ad vállalkozóknak, szóval akkor árpád-házi II. endrét is kommunistázza le nyugodtan, hiszen akkor is voltak hasonló királyi monopóliumok, de ne álljon meg, kommunistázza bethlen gábort, tudor erzsébetet, vagy hogy egy magának nyilván kedvesebb történelmi szereplőt hozzak, cromwellt.

3.

Dr. GGG77 2012.10.27. 17:20:48

@tevevanegypupu: "Egyebkent 2006-ban mar mindenki szerette volna Gyurcsanyt elzavarni, de az osszes mocskos gazembersegevel egyutt maguk megszavaztak, szoval azert kellett 2010-ig varni."

Szóval mindenki ellene szavazott mégis nyert. Brávó.
Ugyanazt a cuccot tolod, mint Markó vagy Kerényi? :)

Ja, és a tények:
A Kuncze-féle egyesület csatlakozásáról még nem is döntöttek, a DK nem is akar csatlakozni.

Dr. GGG77 2012.10.27. 17:24:12

@MézesRozi: "az egykulcsos szja ellen az a legnagyobb kifogás, hogy többet hagy a 200 ezer felett keresőknél. ez persze nem igaz"

Hazudsz.
www.rtlklub.hu/musorok/hazonkivul/videok/184399

Ha nincs kedved megnézni csak üss be egy 170 ezres bruttót, majd egy 1,2 milliósat vmelyik bérkalkulátorba.

Dr. GGG77 2012.10.27. 17:29:50

@MézesRozi: "bizonyos szolgáltatásokat magához próbál vonni, így ellenőrizve a tarifákat."

Pontosan ezt hívják államosításnak. 50 év alatt bebizonyosodott, hogy egy életképtelen, halott rendszer. Az állami monopólium sosem érdekelt abban, hogy a lehető legjobb terméket/szolgáltatást nyújtsa, tehát végső soron a fogyasztó jár rosszul.

"árpád-házi II. endrét is kommunistázza le nyugodtan, hiszen akkor is voltak hasonló királyi monopóliumok, de ne álljon meg, kommunistázza bethlen gábort, tudor erzsébetet, vagy hogy egy magának nyilván kedvesebb történelmi szereplőt hozzak, cromwellt."

Talán nem őket kéne másolnunk. A totalitárius rendszerek közül nem csak a kommunizmus van eleve bukásra ítélve, hanem az összes, beleértve a királyságot is. Ahol mégis megtartották ott a király személye vagy intézménye nem több turista látványosságnál, szimbólumnál. Egy jól eladható bögre, hűtőmágnes.

Robinzon Kurzor 2012.10.27. 17:31:09

@MézesRozi:

Bár a jelek szerint 4-ig megy magabiztosan a számolás (onnan már csak visszafelé), elég magabiztos vagy a szerény tudásodra.

Egykulcsos adónak azt szokták volt nevezni, amikor a három legfőbb adózási forma (munka, tőke és forgalmi, vagyis az SZJA, a TA és az ÁFA) ugyanazzal az egyféle lineáris kulccsal adózik.
Aki néha-néha fejben kiruccan a Szíjjártó-féle szemantikai univerzumból, annak számára ez nem újdonság.
Ami a kormány jelenleg annak nevez, az pusztán az SZJA lineáris voltát takarja (külföldiül: flat tax).

De csak takarná, mert még ez is hazugság. De ez csak a kisebbik baj.

A nagyobbik baj az, hogy sikerült úgy elkúrniuk ennek a bevezetését (nem kicsit, nagyon), hogy egészből az átmenetinek hitt negatív hatások érvényesültek és maradtak is tartósan, a lehetséges pozitív hatások (gazdaság felpörgetése) elmaradt, mert minden más kormányzati intézkedéssel kioltották azokat.

Logikai készségeid is komoly fejlesztésre szorulnak: attól, hogy a lineáris SZJA egy lépés az állami újraelosztási arány csökkentése felé, még igaz az is, hogy egy sor másik lépés pedig (főleg az adóemelések és az államosítások) az állam túlterjeszkedését jelentik, jóval nagyobb mértékben, mint ahogyan a lineáris SZJA csökkenti azt.

Történelmi ismereteid is pontosításra szorulnak: a kommunizmus a XIX. században jött létre, az általad lekommunistázott történelmi figurák viszont sok száz évvel korábban éltek.
Nem tudtad?

Kicsit alaposabb tudással és azt aktuális (szerény) tudásodhoz igazodó mérsékelt önbizalommal kellene itt szerepelned.

Kezdheted mondjuk az egyjegyű számokkal, segítek: a 4 után nem a 3 jön, hanem az 5.

MézesRozi 2012.10.27. 18:39:10

@Robinzon Kurzor:

"Bár a jelek szerint 4-ig megy magabiztosan a számolás (onnan már csak visszafelé), elég magabiztos vagy a szerény tudásodra."

ez egy naggyon gyenge poén egy nyilvánvalóan véletlen beütésre. ennél magától is többet várok.

"Történelmi ismereteid is pontosításra szorulnak: a kommunizmus a XIX. században jött létre, az általad lekommunistázott történelmi figurák viszont sok száz évvel korábban éltek."

már megbocsásson, de a maga logikája szerint minősülnek a fentiek a kommunizmus építőinek. nem érti a magyar nyelvet? látja ezért baj, hogy a közgazdászképzésben eltörölték a kötelező történelem felvételit.

mellesleg a kommunizmus nem jött létre a 19. században, hamár okoskodik. legfeljebb a gondolata. de az meg már hamarabb. tudja, vannak még olyan fogalmak is, hogy macizmus meg szocializmus és hasonlók. és ezek nem mind szinonimák.

" az szja egykulcsos, de még nem vezették ki a félszuperbrottót." ezt írtam. mi is a problémája?

"attól, hogy a lineáris SZJA egy lépés az állami újraelosztási arány csökkentése felé, még igaz az is, hogy egy sor másik lépés pedig (főleg az adóemelések és az államosítások) az állam túlterjeszkedését jelentik, jóval nagyobb mértékben, mint ahogyan a lineáris SZJA csökkenti azt."

köszönöm. én éppen ezt írtam:
""azért az elég bizarr, hogy egyszer az államosítás a bajuk, egyszer meg az egykulcsos adó. csak egy kicsit fésülnék össze néha a gondolataikat."

végül is csak elismerte, hogy igazam van. hát lassan jutott el idáig.

MézesRozi 2012.10.27. 18:44:15

@Dr. GGG77:
"A totalitárius rendszerek közül nem csak a kommunizmus van eleve bukásra ítélve, hanem az összes, beleértve a királyságot is"

édeistenem. a monarchia mint totalitárius rendszer. nyugtasson meg, hogy megbukott a történelem érettségin.

tevevanegypupu 2012.10.27. 18:44:33

@Dr. GGG77:

2006 oszetol gondoltam volna, azt hittem evidens. Az oszodi beszed utan az a Gordon szavazott neki bizalmat (Kunczeval egyetemben) akit most megvaltokent kezelnek. A dk nem is fog nyiltan a millahoz es Bajnaihoz csatolodni, nagyon ravaszul ugy gondoljak, hogy oket kulon csapatkent kezelik. Gyurcsany volt gazdasagi minisztere, az mszp altal valasztott miniszterelnok termeszetesen hallani sem akar roluk..Erdekes, hogy Ferenc megis aldasat adta ra, legyen o a miniszterelnok-jelolt. A szokasos kommunista finomsagok..es illegalis mozgalom.
Marko es Kerenyi lehet, hogy valamit szednek, de ezzel egyutt es ennek ellenere is zsenialis muvesz mindketto. Evtizedek ota..En pedig ugyan zsenialis vagyok, de szerek nelkul.

picur3ka 2012.10.27. 20:28:54

@Robinzon Kurzor:

A Kluibradio egy szennycsatorna, nem ellenzeki radio, maga meg nem normalis.

picur3ka 2012.10.27. 20:34:27

@tevevanegypupu:

Nem tudom, mi tortent, de vilagjaro tapasztalom szerint, a tokes vilagban a piacrol elnek a nepek. Popularis nicket betiltani, anyagi veszteseg...

tevevanegypupu 2012.10.27. 22:35:49

@picur3ka:

Ugy tunik nem mindegy milyen piacrol. Meg aztan az sem mindegy, hogy mennyiert arul a piac.:)

bolondok közt viktor a király 2012.10.28. 08:11:57

@Chicano: Hülye ember!!! Én is éltem a Kádár rendszerben baszdmeg, és egyetlen egyszer sem hajtottak ki semmilyen rendezvényre. Sőt az ismerőseimet sem sohasem. Nektek a véretekben van a hazudozás, és itt polírozzátok magatok. Ja a vezér is azt mondta, hogy soha nem hazudott még. Menjetek az anyátokba majmok.

Dr. GGG77 2012.10.28. 08:32:23

@MézesRozi: "nyugtasson meg, hogy megbukott a történelem érettségin."

4-es lett, köszönöm. :)

MézesRozi 2012.10.28. 09:23:54

@Dr. GGG77:
ugye arról az érettségiről beszélünk, ahol 20%-kal át lehet menni?

mindig mondtam, hogy szar a rendszer. ennyit a liberális oktatáspolitikáról. aki szerint a monarchia eleve totalitárius rendszer, azt nem lett volna szabad érettségire engedni.

légügyi megfigyelő 2012.10.28. 11:15:38

Nem tudom, léteznek-e légifelvételek a tüntetésekről, nem kerestem utánuk, gondoltam, a számmisztikusok már másnap megteszik. Magam részéről nem láttam egyet sem, holott emlékeim szerint meglehetős légitevékenység volt a Szabadsajtó út felett, és az egyenlő elbírálást el sem vitatva a helikopterrel rendelkező szervektől, nyilván a Deák tér és a Kossuth tér felett is.

Még nem foglalkoztam a tömeg megszámlálásával, de ha felbőszítenek, egyenként megteszem!!!! :)

balage_81 reloaded (törölt) 2012.10.28. 15:57:06

nem kurvára mindegy hányan voltak a tüntetéseken? jézusom bazd+, lenne még téma bőven ebben az országban. kitűnő újságírói minőség

Dr. GGG77 2012.10.28. 16:41:56

@MézesRozi: "A monarchia azon államformák gyűjtőfogalma, ahol az uralmat egy személy gyakorolja (a monarcha), aki hatalmát örökléssel vagy választással szerzi és haláláig uralkodik."

Csak neked: hu.wikipedia.org/wiki/Monarchia

Alfőmérnök 2012.10.28. 18:36:48

@Dr. GGG77: Most már csak a totalitárius rendszer fogalmát kéne kigúgliznod.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.10.28. 18:40:52

@MézesRozi: Te eredetileg egykulcsos adóról beszéltél, és akkor pontosítottál egykulcsos szja-ra, amikor felhívták a figyelmedet arra, hogy nincs egykulcsos adó. Egyébként egykulcsos szja sincs. Január 1-től lesz. Talán. Kivéve, ha helyette egy újabb u no package lesz.

És hogy felvilágosítsalak arról, hogy mi a bajunk az államosítással és az egykulcsos adóval. Kezdjük azzal, hogy sem az államosítással, sem az egykulcsos adóval nincs bajunk, ez az interpretáció csak a te fejedben született. A bolsevik-maffiózó kormány a bajunk, amelyik az egykulcsos adóval szétkúrja a fizetőképes keresletet, az államosításokkal meg újraosztja a haveri kör számára a piacokat. Mindkét eszközt lehetne értelmesen és etikusan használni. Kivéve, ha te vagy a Fidesz, mert bolsevik kutyából nem lesz kapitalista szalonna.

@Zb74: Én a Széna téri kamerát figyeltem (Moszkva tér irány). Pontosan kettő órakor elveszett a jel és vissza sem jött többet. Internetes technikai csökevény meg az apja fasza, aha, nekem meg tollas a hátam. :)

MézesRozi 2012.10.28. 18:57:25

@Kettes:
eriggyen vissza a patkánylyukba.

sötéthülye.tahóbarom 2012.10.28. 19:23:44

@poszt: "Az utca alapvetően az ellenzék terepe."

Észak-Koreában például nem.

MézesRozi 2012.10.28. 20:17:33

@Kettes:
a patkánylyuk? inkább büdös.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.10.28. 20:26:07

@MézesRozi: Te valami idióta vagy? Mit mondtam neked, amitől egyik pillanatról a másikra ekkora barom lettél?

MézesRozi 2012.10.28. 22:06:05

@Kettes:

ó. nem a mit volt érdekes, hanem a ki a döntő.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.10.29. 16:50:40

@MézesRozi: Ja bocs, akkor dugd csak vissza a fejed a seggedbe.

Wolff 2012.10.29. 23:31:24

@cutcopy: "Nos körző vonalzó, és már is világossá válik, hogy közel annyian lehettek most is mint év elején.. "

Én inkább a Google maps distance measurement tool-t javasolnám, hatékonyabb. És eszerint a Hősök tere - Andrássy út- Bajcsy-Zsilinzskyút-Alkotmány utca-Kossuth tér távolság 3,82 km, a Margit híd pesti hídfő-Margit-sziget távolság felezőpontja-Szent István krt. - Nyugati tér - Bajcsy-Zsilinzsky út - Alkotmány utca - Kossuth tér útvonal pedig 1,7 km. Ez melyik univerzumban azonos távolság? És akkor még az utak szélességéről nem is beszéltünk.

cutcopy 2012.10.29. 23:56:29

@Wolff: És amúgy hányas voltál mértanból..?

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.10.30. 22:53:59

@Wolff: Látja, pedig az utak szélessége is fontos. Ami ugyancsak magát igazolná. Tényszerűen igaz, ez utóbbi békamenet valamelyest kevesebb fővel zajlott. Így is legalább hússzor annyian voltak, mint az Egyesült Libarális Művek koncertjén.

Wolff 2012.10.31. 16:30:37

@cutcopy: Egészen biztos nem rosszabb, mint te. Erre még fogadást is ajánlok. Az utak szélességére pedig lásd:
@Shyad-Khourongai:

cutcopy 2012.10.31. 18:03:05

@Wolff: Látom, azt írja, a kormány ünnepén hússzor annyian voltak mint az egybesült megélhetési tüntetők, akármilyen széles és hosszú úton voltak.. és így igaz..!
süti beállítások módosítása