Szoborrongálások: nekünk korlát kell
2012. október 09. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Szoborrongálások: nekünk korlát kell

antall_jozsef.jpg

Szárnyát szegték a fából faragott turulnak. Leöntötték a Siófokra áthelyezett Károlyi-szobrot. Sárga festékkel öntötték le Antall József szobrát. (Külpolos, török-örmény epizód: leöntötték a frissen felállított budapesti Atatürk-szobrot is.) Haladunk tovább, lefelé a mindennapi barbarizálódás negatív spirálján: egyre gyakoribbak a szoborrongálások, amelyek leginkább aktuálpolitikai áthallásokkal rendelkező emlékműveket érintenek. Az utóbbi időszakban elharapózó szoborrongálások a politikai közbeszéd folyamatos romlásával párhuzamos jelenségek, amelyek nem függetlenek a hazai értelmiségi elit két évtizede folytatott árokásó csatározásaitól. Amíg a szellem emberei vitriolos billentyűzettel és petíciókkal küzdenek az ellentétes oldali ordas eszmék ellen, addig kint, a terepen a fizikai akció számít. Így szűrődnek le az évszázados konfliktusoktól terhelt közéleti viták a könyvtárszobákkal és megkövült ideológiákkal védett elefántcsonttornyokból a puszta kezek és egyszerűbb elmék világába.

Magyarországon az arisztokratikus, nagypolgári avagy civil mecenatúra csekély mértéke – avagy hiánya – miatt az utolsó 100-150 évben szinte kizárólag az aktuális kormányzó elit, de még inkább a mögöttük álló, épp levegőhöz jutó intellektuális érdekkörök terepe volt a köztéri szoborállítás. A falvak, városok és Budapest közterein álló, politikai töltetű szobrok sokszor már felállításukkor is vitákat váltottak ki (persze csak ha az adott korszak engedélyezte a vitákat); rezsimek és radikálisabb kormányváltások idején pedig mindig akadt egy-egy új potentát, aki a régi rend emlékeinek eltüntetésével és új idolok kőbe vésésével gondolta tovább erősíteni az új hatalom rendjét. Mivel az emberi természet és a hatalom logikája nem változik, a saját történelmünkből pedig nem vagyunk képesek tanulni, ugyanezek a játszmák a rendszerváltással is folytatódtak, egészen a mai napig. Érdemes elolvasni Gasper kolléga korábbi cikkét a Kossuth tér emlékműveiről és történetükről.

Az emlékezetpolitikai dominanciáért folytatott térfoglaló csatározásoknak nyertese nincs (nem is nagyon lehet), vesztese viszont annál több. Vesztes egyrészt saját múltismeretünk és emlékezetkultúránk: képtelenek vagyunk legalább utólagosan közös nevezőkre jutni a félmúlt történelmi dilemmái kapcsán, helyette folytatjuk a gyermeteg kiszorítósdit.

Vesztes a nemzet ízlése is: míg a világ szerencsésebb országaiban organikusan fejlődött tovább a köztéri szobrászat, addig mi – közéleti vitáink tematikájához hasonlóan – leragadtunk a múlt század (illetve az előző századfordulós évtizedek) esztétikai ízlésénél, a pátoszos romantikával kevert neoklasszicizmusnál. Sőt, ha csak leragadtunk volna: inkább jellemző ennek a Monarchia- és Horthy-korszak idején különböző okok miatt még csak-csak megérthető stílusnak az utánzása, vegyítve néhol oda nem illő posztmodern megoldásokkal, silányabb anyaghasználattal. A szocreál időszaka szerencsére régen elmúlt már, de a fentiek miatt nem tudtunk élni a rendszerváltás utáni lehetőségekkel: hiába jött el elviekben a szabadság kora, amikor már kulturális és közéleti cenzúra nélkül lehetett volna emléket állítani saját, a korábbi rendszer által részben megtagadott avagy félremagyarázott múltunknak, alig-alig születtek említésre méltó, korszakos művek a köztereinken. És ez kevéssé a szobrászok, mint inkább a megrendelést leadó, a tervezésbe esetlegesen beleszóló döntéshozók hibája.

Vesztesek vagyunk végül mi is, mert az elmúlt húsz évben rengeteg helyen átalakuló, az átalakulás után pedig akár évtizedekig változatlanul maradó település-központok számos helyen félresikerült köztéri szobraival, felülről elrendelt vizuális környezetszennyezésével kell majd szemeznünk a jövőben.

De talán még a társadalom vizuális kulturális hiányosságairól, a köztéri szobraink minőségéről folytatott vita (szélmalomharc) is előrébb mutató, mint az utóbbi időszakban tapasztalható szoborrongálás-hullám. Tartok tőle, hogy ez egy újabb szélsőséges jele annak, hogy miután a társadalmunk nem tudta minden tekintetben építkezésre fordítani a szabadság adta lehetőségeket, a válságjelenségek és az irányvesztés miatti bizonytalanság össznépi agressziót szült. A közéleti viták elmérgesedésével elszabadultak a romboló ösztönök, legyen szó akár csak a közbeszéd legfelső és legalsó szinteken is folytatott rombolásáról, a verbális és fizikai erőszak terjedéséről – és a kőbe vésett politika, vagyis a politikai töltetű szobrok megrongálásáról.

Nem tudtunk önmagunkkal, saját múltunkkal kiegyezni; nem ismerjük, nem is akarjuk ismerni az értelmezések különböző árnyalatait; nem hallottunk a szobrokra is vonatkoztatható békés egymás mellett élés kívánalmáról és lehetőségéről, vagyis a jótékony türelemről sem. Jöjjön hát az eltérő múltértelmezések rombolása, kerül, amibe kerül, bármivel, ami a kezünkbe akad. Nem tudom, mit érezhet a vandál a tette után, talán valami atavisztikus győzelem-érzést? Pedig nem győzelemről, csak saját civilizáltságunk lassú felszívódásáról állítunk ki ezzel bizonyítványt. Bánthatjuk saját történelmünket és az azt reprezentáló a szobrokat: ők nem fognak két pofonnal hazazavarni bennünket. De hát valahogy csak meg kellene védeni a szobrainkat: talán kordonokat kellene felállítani, elzárva őket saját magunktól. Elzárva magunkat a saját történelmünktől. Nekünk korlát kell.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr144823307

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.09. 09:33:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maskep 2012.10.09. 09:30:42

"Az egyetlen, amiről _tényleg_ volna értelme beszélni, az a közízlés, és a stíl, amiben a szoborállítások folynak."

Egyetértek!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.10.09. 09:48:35

Nem akarok szerénytelen lenni, de én már négy hónapja megírtam, hogy mi a megoldás:
hartland.blog.hu/2012/06/07/holtak_szobrok_verbirok_a_mult_arnyai

Egyébként ami a kispolgári ergéknek szomorú emlékezetkultúra-rombolás, az a szárnyaló fantáziájú műélvezőknek a performance art izgalmas pezsgése. Ki ne csettintene az olyan spontán remekművek láttán, mint az "Idióta gyurcsányista ügyvéd piros Horthyval" vagy a "Csülköt hozott az antiszemita Mikulás"?

Azért ergé javaslata sem hülyeség, így születhetnek olyan szobrok, mint "A kordonok mögé zárt Antall József", de mennyivel izgalmasabb lenne, ha eleve összefestékezve, illetve megrongálva állítanák fel a szobrokat, például "Mádl Ferenc lila festékkel fejen öntve". Természetesen ilyenkor a lila festéket úgy kell megoldani, hogy látszódjék a művészi intenció. Az már különösen izgalmas interpretációs kihívás, ha valaki ezt is leönti.

Bell & Sebastian 2012.10.09. 09:59:58

Az underground -keresztény legendárium szerint minden zsidó templomban fölállítottak egy utálatos szentet ábrázoló szobrot, amit kedvükre köpködhettek.

Mivel a terjesztők közül egy sem járt zsinagógában, gondolom ezt éles logikával kikövetkeztették.

Ha van - ha nincs utálatos szentjük a zsidóknak, a tények bizony alátámasztják a létezését.

Magyarokról lévén szó, Dzsízasz mellett Horhy a legnagyobb esélyese e címnek.

hacsaturján 2012.10.09. 10:03:59

forradalmi időket írunk, kérem szépen. a fülkeforradalmi disztinkció abban nyilvánul meg, hogy még nem baszom szájon a hülye szomszédot, csak rászarok a lábtörlőjére. emlékezetből, természetesen.

hacsaturján 2012.10.09. 10:07:20

@Bell & Sebastian:

mán bocsánat, de az utálatos kép címet manapság a fleto képviseli. ez a leöntősdi csak az alacsony ingerküszöb manifesztálódása, történelmi léptéket nem képez egyelőre, mondhatni unorthodox.

marko11 2012.10.09. 10:08:41

Nem szabadság jött, hanem szabadosság (a közízlésben) és kiszolgáltatottság (a hétköznapokra).

Az általános (erkölcsi, esztétikai, anyagi stb.) romlásnak köszönhetően elszaporodtak a szoborrongáló hülyegyerekek és a frusztrált felnőttek (?).

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.10.09. 10:11:25

@maskep: Hülye vagy, fiam.
1
Hogy éppen mellik oldal cserélgeti a kurzusszobrokat, az tökmind1.
2
A módszerváltás utáni szoborátszabászat mai értelemben nem jobb-ball törésvonal, hanem állampárt-rendszerváltók törésvonal, ekképpen a mai bal és libbb is bontott és épített serényen, mikor éppen kormányzott.
3
Akinek Osztyapenko hiányzik, az gondolom gyűjtést szervez Isaura felszabadításáért, meg effélék. Ilyen véglénnyel nincs értelme beszélgetni.
4.
Akinek a legbutább magyar gróf szobra jó helyen van a Parlament mellett, az szintén fogyi. Azt meglehetősen pontosan fogalmazta meg Gasper, hogy hol lenne ennek a műnek a helye.

Iso raz: A világ legtermészetesebb dolga kurzusváltáskor a szoborcserebere, a közterek átfazonírozása. Olyan jellegű dolog ez, mint az időjárás. Csak idióták pörölnek vele pusztán azért, mert van. Hát nem tud nem lenni, vazze.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.10.09. 10:14:47

@Holger Hartland: Lehetne ez mobil szobor, hogy ti. az alak fejéből időnként egy kinyíló ajtó mögül kiemelkedik egy kéz, benne veder, és enmagát fösti össze. Közben esetleg elfütyüli az örömódát.

tistedur 2012.10.09. 10:17:03

@bbjnick: te kezdtél el arcéleket emlegetni, nem én. kérdeztem valamit, félsz rá válaszolni?
szóval: zsidózni vagy kommunistázni akarsz, vagy mindkettő?
(ne bújj kérdések és hosszú idézetek mögé, egyszerűen válaszolj a kérdésemre)

Kandeláber 2012.10.09. 10:23:27

Egyszerű barbarizmus, leszámítva a haszonvas- és egyéb fémeket gyűjtők szimpla tolvajlásait.
Persze amíg a "független" magyar bíróság kvázi hősként ünnepli a szekularizáció nagyobb dicsőségére a tárgyaláson vallási jelképekkel felaggatva megjelenő rongálót, addig nincs miről beszélni.
Egy időben a mindent összefirkáló graffitisek esetében is megingott a megítélés néhány furcsa értékelés miatt, de a festékes tubusokkal flangáló szubkultúrás fiúk-lányok is csak szimpla rongálók.

Kandeláber 2012.10.09. 10:24:11

Csak becsúszott egy szóismétlés, pardon.

maskep 2012.10.09. 10:27:56

@Dr. Zerge: Mit tudok erre válaszolni? - Csak ismétlést: Te vagy hülye, fiam!

Bocsánat, hogy ezután már el sem olvasom, amit írtál, és elnézést, hogy egy ilyen hülyéhez érdemben hozzászóltam, mert azt hittem, konzervatív úriember!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.10.09. 10:31:26

@maskep: Hát persze, hogy nem tudsz. És ne hazudj, elolvastad. Konzervatív, úriember, hehehe.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.10.09. 10:56:40

a történelmi fasziknak és politikusoknak állítani szobrot éppen akkora balfaszság, mint történelmi föstményt készíteni. éppen ezért az összes ilyen szart eleve le kéne önteni.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.10.09. 10:58:05

@bbjnick:
mit vársz, mikor gellért buzoid idolja is szobordöntő volt. :)

Bell & Sebastian 2012.10.09. 11:08:40

@hacsaturján: Szentferenc, mint kiknek a védőszentje? A Bugajakab -féléké? Ha inkább posztkommancs nyuggerek csápolnak a szeánszain, akkor ki a célközönség?

Ezt a Dánielt meg éppenséggel meteorológiai ballonnak tartom, megvan annak a magához való esze.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.09. 11:26:23

@tistedur:

Gondolod, ha én kommunistázni vagy zsidózni akarnék, akkor nem azt tenném? Most arcélezni akartam, azt is tettem. Szerintem világosan fogalmaztam.

Kemény, ugye?:-)

ü
bbjnick

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.10.09. 11:34:40

@Dr. Zerge: Olyan szobor is kéne, ami a szoborleöntés pillanatát idézi meg. Vagyis egy két alakból álló szobor, ahol a főalakot éppen festékkel önti le a (nála kisebb) mellékalak. Elővételezve, hogy ezt is le akarja majd önteni valaki, kell egy további, még kisebb mellékalak, aki éppen leönti a leöntőt, majd egy ennél is kisebb, aki emezt önti le, és így tovább, míg az egyre kisebb mellék-mellékalakok beleolvadnak a talapzatba. Végül az egész együttesre másféle anyagból szabálytalan elrendezésű, az eredeti színt sok helyen látni engedő bevonatot kell applikálni, mintha valaki az egészet leöntötte volna.

OmegaMale 2012.10.09. 11:34:54

Nem értem, kinek az érzéseit sértette az Antall-szobor

Csak így mondat végi pontok nélkül

Ott van x éve, nemtom ki mit akart vele üzenni

Bloodscalp 2012.10.09. 11:46:34

@OmegaMale: minden normális magyart zavart, és hogy komcsiknak nem kéne szobrot állítani talán?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.10.09. 11:48:19

@bbjnick:

faludy-laimdörfer. és az áldozat: prohászka

tarackos 2012.10.09. 11:56:49

"De hát valahogy csak meg kellene védeni a szobrainkat: talán kordonokat kellene felállítani, elzárva őket saját magunktól. "

Aki csak a kalapácsot ismeri mindent szögnek néz!

-Talán abba kellene hagyni az uszítást.
-Publiszistaként felszólalni ellene.
-Számon kérni a köztársasági elnökön.
-Szóvá tenni és elutasítani amikor a kormány nácikkal kokettál etc.
-Szóvá tenni mikor G. Fodor elvtárs az erőről papol mert látjuk mi az erő a plebs szintjén.
-etc.

hacsaturján 2012.10.09. 11:57:37

@Bell & Sebastian:

zámbó krisztián drogozott.

aszterixagall 2012.10.09. 11:59:04

@Somló November:

"...két betonkocka közé geoid formát baszunk..."

Ez a nem neoklasszicista művészet definíciója?

Sir Galád (már foglalt) 2012.10.09. 12:14:24

@bbjnick: a nemzeti front vagy a népe front? mindegy, egykutya, csak mutogatni tudnak egymásra.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.10.09. 12:32:17

"Az emlékezetpolitikai dominanciáért folytatott térfoglaló csatározásoknak nyertese nincs (nem is nagyon lehet), vesztese viszont annál több. Vesztes egyrészt saját múltismeretünk és emlékezetkultúránk: képtelenek vagyunk legalább utólagosan közös nevezőkre jutni a félmúlt történelmi dilemmái kapcsán, helyett folytatjuk a gyermeteg kiszorítósdit."

Így van, mivel a társadalmi közbeszéd, illetve a politikai közbeszéd a hatalom birtokosai által teljesen le van blokkolva. Nincs egyetlen vitaműsor sem, ahol akár aktuálpolitikáról, akár mítoszokról-ideológiákról stb beszélni lehetne. néha bejön egy professzorkinézetű valaki, 5 percben elhadarja amit mindenkinek tudni kell (néha a műsorvezető megszakítja: "sajnos nagyon kevés időn van már hátra, de mit szól ahhoz, hogy"....) stb, egyértelműen állati szintre lett züllesztve az egész közbeszéd.

Miért? mert pontosan úgy ahogy a maszopszadesz ez elmúttnyolcévben, úgy most a fidesz teljesen lefoglalja az értelmezési teret. A magyar történelemről csak a fidesznek lehet véleménye. a politikáról csakis a fidesznek lehet véleménye. Néha bedobnak pl. egy-egy gondosan előkészített jobbikos hírt, ami persze elvész a rengetegben. Így megy ez. ami ezen kívül van: a bulvár határtalan uralma. mónika só, megasztár, a konzumidiótává, állati szintre való züllesztés harsonái. igencsak jelzésértékű, hogy a fityesz seggéből rittyentett médiahatóság pár tízmilliócskákra büntette a százmilliárdos haszonnal népbutító szar tévécsatornákat (retek, telavív2)...

A fidesz a történelem és az ideológia terén kőkeményen, sztálinista következetességgel uralja az értelmezési teret az újságjaival, rádióival és tévéivel. jobbról igencsak elvétve idéz be valamit/valakit, szerintem pl. a hírtv-ben az lmp meghívott politikusai többet szerepeltek eddig, mint a jobbikéi.

A németeknek külön szava van erre:
DEUTUNGSHOHEIT - "A gondolat megfogalmazása fölötti szuverén hatalom".

Tehát: az adott gondolat csak az én megfogalmazásomban , az én nevemhez köthetően jelenhet meg.

Egy példa: mivel konzervatívságról, polgáriságról kizárólag a fideszesek vagy fideszközeliek beszélnek, ezért mára konzervatív-polgári kizárólag a fideszt jelenti politikai értelemben. Pedig egy világ választja el őket ezekről az értékektől.

Egyébként örülök hogy pár gondolatomat szószerint viszontlátom leírva ("megkövült ideológiák elefántcsontttornyai"), aholy Lincoln mondotta: "Az utánozás a legszebb bók."

Ettől függetlenül a cikk megreked a sekélyes sajnálkozásnál, a háttérben meghúzódó okra pedig semmiféle megoldást nem kínál.
Hogyan is kínálhatna: saját részéről a mandarin is vastagon szerepet játszik benne, hogy az adott fogalmat csakis a gondosan előkészített gyurcsány.orbán párharc határozza meg. Hamis tematizálás.

szerintem a mandiner címlapján többen olvassák a gyurcsótány förmedvényeit, mint a fészbukon. De miért kell ez? Hogy az ősi orbán-gyurcsány dualitás (jin-jang) megőrződjön.
példa: Gyurcsány kijelenti, hogy igazságtalan az adórendszer. minden fideszes média ezt azonnal lehozza első helyen.
utána Pl. Jávor meg Vona is kijelentik ugyanezt, de ők már gyurcsány mögött vannak, az ő "csatlósainak" tűnnek az állai szintre lebutított szavazó szemében.

Dialektika.
tézis: gyurcsány kijelenti hogy 2+2=4
mivel gyurcsány gazember hazudik és téved, ezért tuti nincs igaza.
"antitézis": az lmp és a jobbik is kijelenti, hogy 2+2=4, ugyanazt mondják mint a gyurcsány ,"egy követ fújnak a gyurcsánnyal"
szintézis: komolytalan hőzöngők ők is, mint a gyurcsány...

ez jön le szinte bármelyik hírszemléből. természetesen orbán egyszemélyben uralja a közvetítési teret, a hírek 70%-a vagy róla szól (ov. miniszterelnök új vakondtúrást avatott fel mucsajröcsögén, ov miniszterelnök hivatalos államközi látogatáson vett részt Mikronéziában), vagy pedig ő maga szól (a miniszterelnök kiemelte, a miniszterelnök aláhúzta, a miniszterelnök hangsúlyozta, a miniszterelnök elmondta, tessék megnézni BÁRMELYIK ov-ról szóló MTI-közleményt, amit aztán szolgai módra beolvasnak a rádiókban, bemondanak a tévékben). Ha még emlékszünk, ezzel kezdték 2010-ben: Megszállták az MTI-t és minden tévét, rádiót az mti hírei alá szerveztek, a helyi szerkesztőséget elbocsátva.

ez a mai magyar média. Csodálkozhatunk-e rajta hogy ezek után a szoboröntögetők jönnek, és addig is fognak maradni, amíg a fideszbolsik a Deutungshoheit nevében 100%-ban elfoglalva tartják a közbeszéd fórumait, magaslatait, ahol pontosan ezekről az égető problémákról kéne beszélni (hogyan jutottunk ide, mi lehet a kiút stb).

DE ennek a jelét sem lehet látni. Mindenhol megkövült ideológiai erődök tetejéről kiabálnak az adott pártok- a saját híveiknek, mert a többihez már nem jut el az üzenet, vagy csak eltorzítva, kifacsarva. vagy elvész a hangzavarban.

Ide jutottunk 2012-re. Egyetlen fórum sincsen, ahol a pártok/civil szervezetek megbeszélhetnék az ország közvéleménye előtt ügyes-bajos dolgaikat. egyetlenegy sem.

"Nem tudtunk önmagunkkal, saját múltunkkal kiegyezni; nem ismerjük, nem is akarjuk ismerni az értelmezések különböző árnyalatait"

értelmisi baromkodás. A különböző _szempontokat_, a különböző _mondanivalót_ kell ismerni, a különböző politikai erők, és civil szervezetek képviselőinek szájából, nem pedig a különböző "értelmezéseket(?)".
az értelmezést mindenki leszűri magának, miután meghallgatta a különböző nézőpontokat. Ez így szokott működni. Megnézem hogy az adott vitán, beszélgetésen mit mond a szoborrongálásokól, de akár az élet értelméről a magyarság jövőjéről a fideszEN KÍVÜL még az mszp, jobbik, lmp, akár mondjuk a MVSZ, pár civil szervezet, és akkor magamnak ÉRTELMEZEM, amit mondtak.

Mivel hiányzik, hogy a dolgainkat meg tudjuk beszélni, ezért marad a szoboröntögetés. Remélem felpörög a tempó, mert akkor legalább fölhívja rá a figyelmet, milyen alapszintű problémák vannak ebben az országban.

samtelen 2012.10.09. 12:32:19

Az átlagemberben szerintem már kialakult egyfajta immunitás a "gesztus-szobrokkal" szemben. Szinte észre se veszik. A turisták persze fotózzák őket, a galambok ráülnek a fejükre és alkalomadtán egy-két címeres barom összetumcsmákol közülük néhányat.

Persze művészeti alkotásokat rongálni bűn, primitív és gyerekes dolog. Ütném a parasztját azokkal együtt, akik műemléképületeket graffitiznek össze.

De az apokalipszis előszelét én igazán csak akkor érezném, ha már Borsos nulladik kilométerkövének is nekimennének, mondván, hogy miért kell szobor a nullának és miért is hasonlít..."arra"? (Azt eddig hál'istennek csak áthelyezni akarták, központibb helyre.)

Bell & Sebastian 2012.10.09. 12:32:49

@hacsaturján: Nem is csodálom, egy akkora idol fölötti ágról kuko..., izé énekelni a családfán, felettébb nyomasztó lehet.

MézesRozi 2012.10.09. 12:50:17

@tistedur:
hát ez krvajó. már évszámok is tiltólistán vannak? szóval, aki leírja az 1918, 1919, 1945-ös évszámot, az komcsizik vagy zsidózik.

tényleg nemnormálisok magik ott a patkányblogon.

Bell & Sebastian 2012.10.09. 12:52:06

Deutungshoheit

1. Deutungshoheit bezeichnet das Privileg einer Klasse oder Gruppe von Personen, die für sich das alleinige Recht in Anspruch nehmen...

2. Deutungshoheit ist die konkrete Umsetzung eines Letztbegründungs-Anspruches zu Gunsten dessen, was ein Träger der Deutungshoheit als Berechtigung und/oder Wahrheit zu erkennen glaubt.

Szóval, így is jó - meg úgy is rájuk illik, mint Pipőkére az üvegcipőcskéje. De van erre magyar szófordulat is; bölcsek köve a bányából.

MézesRozi 2012.10.09. 12:55:06

@jose maria padilla:
nem lehet állandóan csak nádas-szobrokat állítani, na. ezt lássa be.:)

tevevanegypupu 2012.10.09. 13:12:41

Azt hiszem tan Marai mondta, hogy a szobroknak az a sorsuk, hogy a kutyak lepisilik a talapzatot, de ez a kutyak joga. Nem tudom ki hogy van vele, legyen az Kun Bela vagy Antall Jozsef, Horthy Miklos vagy Lenin, az majdnem mindegy milyen ideologiat kepvisel, megiscsak egy mu, egy alkotas amivel valaki faradt, jol vagy rosszul megszoborta. Ahogy konyvet nem eget az ember, ugy nem rombol szobrot es festmenyt meg ugy altalaban semmit. Karolyi Mihaly is eresszen nyugodtan gyokeret Siofokon es a tobbiek meg a szoborparkokban. Nem tudom egyebkent a szobraszok rajottek-e vajon, hogy nem nagyon erdemes kifaragni egy-egy politikus szobrat. Valtoznak az idok es az idealok. Ketsegtelen, hogy szobordontogetesben inkabb a kommunista zsidok jartak elen, ahogy mostanaban is ok azok, akik igy fejezik ki nemtetszesuket. Vajon erre a gondolatra mi vezeti oket? Az a szellemi foleny aminek edes illuziojaban ringatjak magukat, vagy az a szornyu gondolat, hogy nagy reszuk Horthy Miklosnak koszonheti eletet? Mint tudja a hàla ket elu dolog, a lekotelezettek gyakran gyulolik jotevojuket.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.10.09. 13:22:15

@Bell & Sebastian: a bölcsek kövét ismertem, a "bányát" nem...:)

Magyarra a D. hordozóját talán az "igazság önjelölt letéteményesének" lehetne fordítani, de ez valahogy nem az igazi.

A német fogalomból kiindulva lehet igazán megérteni, hogy mi zajlik ebben az országban.

És tulajdonképpen ez van a ballibeláris oldal (mszp, szadesz), és a Fidesz politikájának minden egyes mozdulatában.

Ne feledjük: a magyarországi liberálisok ugye "doktriner" liberálisok. Heller, TGM, Kis János stb.
68'as nemzedék, német módszereséggel próbálják kiirtani, ellehetetleníteni az övéktől eltérő valóságmagyarázatokat. Van persze egy kis talmudi vonal is a háttérben, de ez is csak azt bizonyítja, hogy kétféle választott nép volt (most már csak egy): a zsidó és az árja. a magyar liberálisok ezt két vonalat egyesítik (talmudi szellemiség + német módszeresség). és persze a jiddis is német eredetű nyelv. Szóval elég sok itt az összefonódás.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.10.09. 13:25:19

@rajcsányi.gellért (ergé):

köszönöm. Az egymillió mérföldes út is egyetlen kicsiny lépéssel kezdődik.

(Kínai mondás)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.10.09. 13:35:35

@rajcsányi.gellért (ergé): blogmotor benyelte, az előzőt.

Szóval: Köszönöm, ahogy kínai mondás tartja, az egymillió mérföldes út is egyetlen kicsi lépéssel kezdődik.

A másik: tényleg lehetne egy vitatv-t csinálni, minden párttól egy embert. vagy egy konferenciát rendezni (bármiről), vagy csak egy beszélgetést, ahol az összes politikai oldal ott lehetne, külön tekintettel a 2010-es új pártokra. (Nyilván ez még egyelőre csak egy idea, de a holdraszállás is így indult.)

maskep 2012.10.09. 13:38:20

@Dr. Zerge: (Nem, nem olvastam. Nem vagy olyan nagy szám, hogy ne álljam meg. És most, életemben először bekapcsolom a blogszűrőt...)

maskep 2012.10.09. 13:46:05

@OmegaMale: Na, szerinted a SÁRGA festékkel ki mit akart üzenni?

Persze, nem biztos, hogy valaha megtudjuk, mert pl. a vörös festék is jelenthet komcsit, vért és szimpla csúfítást is...

Andráska8 2012.10.09. 13:48:46

Ennyiért tudhattuk meg ma reggel, amúgy országosan, hogy Orbán aktuálisan mit hazudik:

Népszabadság: 2.520.000,- + ÁFA
Népszava: 1.700.000,- + ÁFA
Magyar Hírlap: 1.560.000,- + ÁFA
Magyar Nemzet: 2.950.000,- + ÁFA
Napi Gazdaság: 920.000,- + ÁFA
Blikk: 3.976.128,- + ÁFA
Metropol: 4.000.000,- + ÁFA

Összesen: 17.626.128,- + ÁFA

maskep 2012.10.09. 13:56:53

Végre, megértettem, hogy mit jelent a nem-kettős mérce: Huszonkét éven keresztül festegetnek (és egyéb módon gyaláznak, például uszító szövegekkel, disznólábakkal, stb.) szobrokat, jellemzően az éj leple alatt sunnyogva vagy erőszakos demonstráció csúcspontjaként,amire max. hümmögés a reakció "A Haza" részéről. Míg végül megbecstelenítenek egy Horthy-szobrot (nem sunnyogva, hanem vállalva a következményeket - ami persze nem változtat a cselekmény, csak a cselekvő megítélésén), és kiderül, hogy a szoborgyalázás "A Haza ellenségeinek" a szokása, immár eonok óta.

Könyörgöm, gyűjtsük már össze az eddigi szoborgyalázásokat az elmúlt huszon-egynéhány évből! Lehet, hogy én emlékszem rosszul, de mintha a baloldal ("A Haza" nevű Orbán Viktor ellentáborának hívei) jellemzően nem gyaláztak se szobrokat, se nemzeti ünnepeken állami ceremóniákat. Talán azért, mert az elitje nem is bátorította őket azzal, hogy "nem szép bár, de jogos" - hogy az ordasokkal való néma cinkosságot már ne is hánytorgassam...

Persze, lehet, hogy én emlékszem rosszul... @rajcsányi.gellért (ergé): , esetleg segíthetne...?

Csupán azért volna érdekes, mert ha az érzéseken túl a tényeket is megemlítjük objektíven, akkor talán közelebb kerülhetünk az igazsághoz - mint ahogy közelebb kerülnénk a gyűlöletkeltés, az árokásás, a négyéves ciklusonkénti rombolás, és az ellenzékkel való megegyezés lehetetlenségének történetéhez és valós okaihoz (előidézőihez) is...

tarackos 2012.10.09. 14:21:03

@Schwerer Gustav: Egyetértek veled viszont sztem amit írsz az nem maga a probléma -talán egy része- hanem a tünete.

A probléma az, hogy '98 után az elitünk, beleértve a politikai és értelmiségi elitet, polarizálódott. A politika felfedezte, hogy kifizetődőbb a többi fél démonizálása amiből következik, hogy az érintett oldal zárt lett a másik irányába, mindenféle együttműködést elutasított. Szégyen, de ezt maximálisan kiszolgálta az értelmiségi elit ami beállt e mögé a szánalmasan provinciális, hosszú távon elképesztő társadalmi károkat okozó politikai gyakorlat mögé. Az elmúlt 10 év ennek a polarizálódásnak a totális elfajulásáról szólt és ez tart még ma is.

Ennek csak egy következménye, hogy az ilyen-olyan médiákban szintén leképeződött ez a szemlélet, kétpólusúvá vált már maga az információközlés is: csapok egyet jobbra, csapok egyet balra vagy csak az egyik

Egy másik következménye, hogy a két pólusba nem fér bele egy harmadik így egy civil sem. A következmény beszédes: pl. a millán mindkét oldalhoz tartozó média közösen fanyalog.

A szobordöntéshez ez úgy kapcsolódik, hogy a megosztottság miatt az elitünk még a legdurvább normasértések kapcsán sem képesek egymás mellett állva pl. közös sajtótájékoztatón elítélni bármilyen cselekedetet. Sem a politikai sem az értelmiségi elit. Az utóbbi kapcsán Sólyom balatoni beszéde árulkodó: bár kritizálja a kormányt amiért lebontja az alkotmányosságot, nem használ kést és villát az ellenzék felé egy nyamvadt jó szava nincs nehogy már bármiben is egyetértsen a komcsikkal inkább az önkormányzatok délibábját rajzolja fel.

Mire következtethet ebből az egyszeri ember? Hát arra, hogy semmiféle norma nincs mert minden norma megszeghető hiszen nincs olyan amiért közösen kiállnának. Vagyis mindent szabad.

tistedur 2012.10.09. 14:22:47

@bbjnick: annyira voltál világos, mint szokásod. "mondjuk ki! " hát akkor mondd már végre, mily arcélekre gondoltál.

@MézesRozi: én meggyőzhető vagyok, hogy bbjnick
prónayékra meg a rongyos gárdára gondolt 1919 kapcsán, 1945 esetében pedig a független kisgazdákra. de tényleg.

tevevanegypupu 2012.10.09. 14:59:16

@Andráska8:

Na es. Gyurcsany mondta anno, hogy 50 milliard a koltsegvetesben nem is tetel. De ha maga akar, akkor nyugodtan vegyen fel kolcsont az IMF-tol. A magam reszerol nekem mar a Gyurcsany-Bajnai altal felvett sem kellett.

maskep 2012.10.09. 15:05:11

@tarackos: ...Cinikusabban: "A cél szentesíti az eszközt", vagy megengedőbben: bárgyú kettős mérce...

Két rövid reakció:

- "A probléma az, hogy '98 után az elitünk, beleértve a politikai és értelmiségi elitet, polarizálódott." - Természeti csapás, mert a poltika meg az értelmiségi elit csak úgy önmagától "polarizálódik"?... Az együttműködéshez két fél kell, az ellenségeskedéshez elég egy. Ha az ellenségeskedővel akar a másik együttműködni, még jobban pofára esik... De ezt a "soklépéses fogolydilemma" játékleírást is már többször kifejtettem...

- "A következmény beszédes: pl. a millán mindkét oldalhoz tartozó média közösen fanyalog." - Miközben a Milla nem fanyalog mindkét oldalon?... Persze, a fanyalgásukkal akár egyet is értenék, de nem akkor, mikor a szabadelvű demokrácia kiherélésében való hatalmi serénykedés lenne az egyik oldalon, amit az elmúlt úgy tizenöt év szándékos gyűlöletkeltése utáni fásultság legitimálna...

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.10.09. 15:15:14

(vesszen a blogmotor, amiért nem jeleníti meg idejében a válaszom:))

@tarackos: az okok minden bizonnyal sokfélék, egy fának is több gyökere van.

Igazad van, hogy '98-után az egyre erősebb média-pergőtűzben lett ilyen erős a kölcsönös kirekesztés.
az áruló értelmiségben és a polarizálódásban is igazad van.

"az elitünk még a legdurvább normasértések kapcsán sem képesek egymás mellett állva pl. közös sajtótájékoztatón elítélni bármilyen cselekedetet."

Ez természetes, egy olyan országban, ahol minden egész eltörött.Egyébként persze ez így működne.

az a lényeg, hogy ha betonfalak is választanak el minket, azon is át lehet mászni.

Kell egy közös platform, ami alaphangon egy terem, benne egy asztal, ami körül mindenki elfér, meg 3 db kamera, jobb-közép-balra irányozva.
Valamifeél irányelveket meg kell fogalmazni. pl. reprezentatívnak kell lennie, a vitapontok egy részét akár meg is lehetne küldeni a feleknek, a műsovezetőnek pedig igazából csak valamiféle moderátori szerep jutna. ennnyi és nem több.

A legnagyobb hibának azt tartom, hogy a bemondókat, felolvasókat kineveztük "szerkesztőknek" (szerkesztő úr így, szerkesztő úr úgy), ők lettek a "valakik"mikor pedig pusztán az a feladatuk, hogy röviden, minél kevesebb beszéddel levezényeljék az előadást. ennyi és nem több.
Ugyanez másik oldalról megfogalmazva: amikor van egy műsor, ahol van egy műsorvezető, van egy politikus, meg két darab újságíró. Mit keresnek ott az újságírók (jellemzően a kormányvédő szerepben)? (Az echón szoktak ilyenek lenni, de ahírtv is akadnak számosan.)

Ez egy pótcselekvés, perverz csere: a politikust kitagadjuk, az ilyen olyan huszadrangú újságíró-"elemzőket" pedig véleményvezérekké előléptetjük, és megpróbáljuk a mindekori egyszem magányos ellenzékit "sok lúd disznót győz" mintájára a földbe döngölni. Ilyen a szentesi-zöldi, ilyen a huth geri, a magyar hírlaposok, de számos más újságíró közül rengetegen debütálnak "véleményvezérként", amikor pedig zéró keresnivalójuk van ottan.

az újságíró írja az újságot, arra van. mi az amit írásban nem tud elmondani, hogy tévébe kell neki mennie? (Hát akkor meg rossz újságíró, aki képtelen rendesen kifejezni magát a szakmájában, az írásban).

az újságírókból lassan verőemberek lesznek. komolyan.

Bell & Sebastian 2012.10.09. 15:40:35

@Schwerer Gustav: Csak azért idéztem a kétféle definíciót, mert Fitneszéknél valóban összemosódnak.

Hát igen, Alfi szerint is a német / zsidó szembenállás egyik lehetséges magyarázata az egyformaságuk és hát ugye két dudás egy csárdában...

Azért azt se feledjük, hogy a pénzért mentés (a németek sápszedése mellett) az utolsó minutáig folyhatott, itt az elvhűség mintha csorbát is szenvedett volna.

Nem egy német nyelvű, antiszemcsi alapművet belinkeltem már (ide is) és mindegyikben éles határt húznak az asszimilálódott sajátjaik és a galíciai jöttmentek közé.

Abból a sárga esőből a liberális Monarchiának köszönhetően primer mi kaptunk a legbővebben, szekunder a németek.

Az már későbbi fejlemény, hogy ezt -az otthon maradt vonalat- segítette a hatalomba Lenin, amin nem kell csodálkozni, hiszen a külhoniak pénzelték és bosszújuk eszközévé tették a Cár ellenében.
(Az amcsi zsidók emberébe meg beleállt egy jégcsákány.)

Hogy a hivatalos történelem ezt hogyan színezi át, az bár egyáltalán nem lényegtelen, de másodlagos kérdés.

Szóval, valahol abban rejlik a kulcs, hogy megosztottak maguk a zsidók is, nem is kicsit. Csak nem reklámozzák kifelé.

tarackos 2012.10.09. 15:50:47

@maskep: Igen, a cél szentesítette az eszközt. Idővel kiderült, hogy nem a társadalmat modernizáló akaró politikai és értelmiségi küldetés van hanem csak egyszerű politikai és egzisztenciális célok.

-Történetileg nem bontottam ki de egyébként egyetértek. Már írtam máshol: gesztus eddig csak a baloldaltól láttam cserébe most minden baloldali szimbólumot a sárba tiportak. (köztársaság, alkotmány, Károlyi szobor)

-Ez egy érdekes dilemma. Új elit vagy demokrácia? Igazából nem tudom. Néha erre néha arra hajlok. Most éppen az utóbbi mert azt gondolom a magyar hajlamos berendezkedni bármilyen rossz körülmények vegyék is körül. Márpedig ezek a körülmények inkább ne maradjanak, ehhez ne rendezkedjünk be. Így jogos kifogásolni a milla fanyalgását. Amikor az előzőre hajlok akkor meg azt mondom nem :)

tarackos 2012.10.09. 15:56:26

@Schwerer Gustav: A '90-es évek elejéről beszélsz. Akkor mentek összpárti vitaműsorok meg hasonló csak szakértőkkel. Nem kellett volna veszni hagyni.

De a média egy dolog, mellette hiányzik a részvétel is. Árvíznél se kérdezi senki, hogy milyen párti vagy csak rakja mindenki a zsákot. Erre lehetne platform pl. a milla csak hiányoznak onnan jobbos arcok. Ezért írtam a minap, hogy a millának a "polgári Magyarországot" szlogent kellene zászlóra tűzni. Erre vmit reagálni kellene jobbról és mivel a polgári nem jobbos vagy balos lehetne hozzá bárhonnan csatlakozni. Vagyis integrálna.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.10.09. 16:06:34

@tarackos: "Erre vmit reagálni kellene jobbról és mivel a polgári nem jobbos vagy balos lehetne hozzá bárhonnan csatlakozni. Vagyis integrálna."

Ha a millánál okosak, megfogadják a tanácsodat. Azt vegyük hozzá azért, hogy a Dopeman sem egy klasszikus "integráló" figura .....:P

@Bell & Sebastian:
igen, így van.

maskep 2012.10.09. 16:11:19

@tarackos: ...Ööö... Vagy mégse? :)

Számomra egyértelmű: Vagy egy olyan összefogásra szavazok, amelyikről el tudom hinni, hogy valóban képes legyőzni a mostani több, mint kormányt, és kormányozni, de legalább alkotmányt módosítani, önmérsékelni és legalább nemelkúrni is tud - vagy marad megint a Kétfarkú Kutya Párt, mint görbe tükör, és coki... Persze, úgy általában, meg (viszonylag) normális körülmények (értsd: szilárd szabadelvű demokrácia) mellett én is az elitet zavarnám el leginkább - bár akkor is inkább az MKKP, mint a Milla... :)

tarackos 2012.10.09. 16:14:20

@Schwerer Gustav: Ezen felül kell tudni emelkedni. Vagy maradunk a gödörben...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.09. 16:17:56

tény, hogy se antallnak, se károlyinak nem kéne szobor, de ilyen helyzetet teremtett a bíróság, tapsoljuk meg a posztkommunista bíróságot.
az is tény, hogy a magyarok 22 éve többet érdemelnének a posztkommunista, áruló, primitív kormányok garmadájánál.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.09. 16:20:20

@tistedur: öreg, most mit szívózol? bérenc vagy ?:)
asszimilált állampolgár vagy, vagy ezeréves magyar?

tarackos 2012.10.09. 16:20:38

@maskep: Ungvárynak volt pár éve egy cikke amiben azt fejtegette, hogy jobboldal nélkül soha sehol sem lehetett modernizálni. Amíg a jobboldal képtelen volt kinőni a múlt 19. századi nacionalizmusból addig a baloldal egyszerűen béna kacsa volt mert nem tudott mit kezdeni a nacionalizmussal.

Ebből vezette le, hogy tk. hiba volt '02-ben nyerni a balnak mert akkor még tévedt el ennyire a fidesz viszont utána rendesen keresztbe is tett.

Nekem ebből fakad a dilemmám, hagyni orbánt 4 évig, egye meg amit főzött -feles kormánnyal ő is guzsba lenne kötve aztán hetente pitizhetne az ellenzéknek- és hátha domesztikálódik vagy elzavarni a péróba. Ebből jött a régi elit vs demokrácia persze az elsőt kiegészítettem hamár akkor húzzanak a vörösk is :)

maskep 2012.10.09. 16:22:02

@tarackos: Egyébként, a "soklépéses fogolydilemma" játszma leírása kapcsán is már többször föltettem a kérdést: Mi a nyerő stratégia egy olyan játékossal szemben, aki következetesen "ellenségeskedik" (versenyez)?

A klasszikus soklépéses fogolydilemma egyik tanulsága az, hogy az egyetlen racionális stratégia vele szemben a "viszont-ellenségeskedés", ami győzelemre nem, csak a (kölcsönös) veszteség minimalizálására szolgál. Vagyis győztes stratégia nincs vele szemben, különösen a "gyáva nyúl" - játszmával kombinálva, amellyiben az ellenfél láthatólag kész önmagát is feláldozni, ha nem nyerhet. (Erre szoktam volt mondani, hogy Orbán kormányzása mellett az egyetlen érv, hogy ellenzékben még kártékonyabb - de már ez a tétel is megdőlt...)

Kérdés, hogy ha nincs (nem ismert) győztes stratégia a következetes versengővel szemben ebben a játszmában, akkor mi az?... Vagy tényleg csak magát győzheti le, velünk (ellenfelekkel és/vagy egyszerű szenvedőkkel) együtt veszve?...

maskep 2012.10.09. 16:23:31

@tarackos: (Bingó! Egy irányba gondolkoztunk egy időben, csak másfelől közelítve...)

Alfőmérnök 2012.10.09. 16:23:34

@MézesRozi: Mi van rozika, visszatártél a mandira, mert a jósdán már mások is kezdik észrevenni, hogy kibaszott ostoba liba vagy?

maskep 2012.10.09. 16:35:51

@tarackos: Ungvárynak egyébként nincs igaza: Pl. a Kádár-rendszer is képes volt modernizálni a jobboldal nélkül. Persze, hatalmi szerkezetében és stílusában, a paternalizmusban (tekintélyelvűség) valójában az is jobboldali volt...

Lehet jobboldal nélkül is modernizálni, csak nem érdemes - és nem is pozitív.

Nekem nem a jobboldallal van bajom, a baloldalra is szinte csak az sodort, hogy Orbánt 1998. óta egyre erősebben elutasítom. És ma Magyarországon Orbán Viktor a jobboldal ("A Haza") - vele pedig lehetetlen az együttműködés.

Tehát megint egy gesztus: A baloldal megszabadult Gyurcsányról, mert az ország egy része számára elfogadhatatlan. Orbán a másik fél számára elfogadhatatlan, sőt: Amíg Gyurcsány elfogadta volna a jobboldalt, addig Orbán is elutasít - mondjuk engem.

Jöjjön egy jobb jobboldal! Nem a megosztás - egyáltalán a tárgyaló- és együttműködő készség miatt...

maskep 2012.10.09. 16:37:07

@maskep: "Lehet jobboldal nélkül is modernizálni, csak nem érdemes - és nem is pozitív."

...És ugyanez igaz a baloldalra, vagy bármilyen jelentősebb elvi-társadalmi közösségre is...

tarackos 2012.10.09. 16:37:29

@maskep: Figyelmen kívül hagyod, hogy Orbán önmagában semmi a szavazói nélkül. Orbánt úgy lehet legyőzni ha elveszed a szavazóit.

Erre jó pl. a polgári magyarország szlogen amit gusztinak írtam, ezzel máris elviszed tőle a jobbközepet akik most amúgy is otthagyták. Orbán meg maradjon vmi széljobbos jobbik alterego. Szerencsére a jobbik se kell a tömegnek, tőlem oszthatja az észt egy néhány százalékos párt élén mint Feri...;)

Erre a stratégiára lenne még idő, sztem realitása is van. Fel kellene vállalnia a millának meg a libásnak a szlogent. Vagy maradjon viki de akkor kiskanállal kell vele megetetni a trágyadombját.

maskep 2012.10.09. 16:52:07

@tarackos: Egy kanál neked, egy nekem, egy a tűzoltó bácsinak... Kösz, én inkább kihagyom, ha lehet...

Nem hiszek a "polgári Magyarország" jelszavában - sőt, a jelszavakban egyáltalán. Túl egyszerűek - olyan Orbán-szerűek. És Orbánt a saját fegyverével nem lehet legyőzni. Meg nem is érdemes, elég alantas pl. ez az egyszerű, gügyögő demagógia.

Szerintem el kell fogadni, hogy egyelőre ez a politikai elit kikerülhetetlen rövid távon - és nincs olyan rövid táv a kormányváltásra, ami ne lenne máris túl hosszú...

Kandeláber 2012.10.09. 16:54:36

@maskep: Gondolod, hogy mondjuk Dopeman bazmegelése, esetleg "Megyünk lopni" c. ópusza olyan acélos fegyver, amely megtalálja a rést a pajzson?

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.10.09. 16:56:14

@tarackos: te kis hamis:)

amit mondasz elméletben úgy működne, hogy a milla valamiféle közvetítő szerepet vállalna az ellenzéki csoportok közt. ehelyett te pusztán arra spekulálsz, hogy a milla találjon egy betöltetlen piaci rést ("polgári Magyarország") és azt magáévá tegye. Persze hozhat szavazatot, de ez már kőkeményen az "ereszd el hajamat c. pártpolitika keményen.

Dopeman, mint a polgári Magyarország képviselője? MUHHAHA!!!
Köszi, ezen jót derültem.
("lopni, megyünk lopni,
a pityinger, meg a váradi"...:):))

"Ezen felül kell tudni emelkedni."
láthatólag neked elég könnyen ment...:):):)

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.10.09. 17:18:10

@Schwerer Gustav: Muhaha, a Milla és a jobbosok! A ballibantak által elképzelt ajrópai értelemben vett haladó jobber minden, csak nem jobboldali. A Milla pedig a legrosszabb közüllük, ő az igazi SZDSZ2.0, nem az LMP.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.10.09. 17:52:31

Csak érdekesség.

A cikk megírása óta két fogalmi kisajátítás is történt.

"Orbán felkérte Szász Jenőt a Nemzetstratégiai Intézet vezetésére"

tehát orbán a nemzetstratégia atyjának szerepében tetszeleg, aki egy bukott politikust kér fel arra, hogy vezessen egy "nemzetstratégiai intézetet"
"
Békemenet október 23-ára- civil összefogás"

Hát nem csodálatos? alapítok egy mozgalmat/egyesületet hogy civil összefogás, és máris én képviselek minden civilt. ugye milyen egyszerű? :)
(bayer zsolti meg kerényi imi függetlent játszanak. ők a civil összefogás. meg a széles gabi.... most jól összefognak magukkal!)

fogalomvadászat zajlik, olyan fogalmakra, amik még szabadon rohangásznak a magyar ugaron.
kettőt megint kilőttek.
béke poraikra.:)

(így vesztik el a fogalmak az eredeti jelentésüket...)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.10.09. 17:59:04

@tesz-vesz: "de ilyen helyzetet teremtett a bíróság, tapsoljuk meg a posztkommunista bíróságot."

itt egy nagyon érdekes dolog van, amiről csak te írtál.

Hogy siófoki bíróság személyében a nagybetűs "Jog"engedélyt adott ("társadalmilag hasznos" cselekedet ugye) az eccerű pógárnak hogy öntögessen jobbra-balra:)

Ha siófoki "indoklás" nem lett volna, nagy eséllyel ez az egész nem fajul idáig.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.10.09. 18:07:54

@Schwerer Gustav: tévedtem, elnézést.

ez a békemenet nem a bayer-kerényi széles, hanem közvetlenül a fidesz munkája. www.civilosszefogas.hu/cofszervezetei/szervezetek.html

látszik, számos elfekvőben lévő polgári kört és egyéb közhasznú egyesületet:) újraébresztettek, mint régen, a választások előtt mindig reaktiválódott a Hazafias Népfront.....

2012.10.09. 18:27:36

index.hu/nagykep/2012/10/09/che_guevara/

érdekes, hogy N.Y. -ban van egy Che szobor, és még senki nem öntötte le, pedig ugye...

de elfér...
ennek a szoboröntögetésnek akkor lesz vége ha mostani elit odakerül, ahova való

a szeméttelepre

Alfőmérnök 2012.10.09. 21:01:11

@tistedur: Úgy tűnik, hogy erre a kérdésre már nem fogjuk megkapni a választ. :) Egy jótanács: ha bbjnek valami korábbi hozzászólására hivatkozol, akkor idézd is, mert nem kizárt, hogy nem emlékszik arra, amit 5 perccel ezelőtt írt, mivel már akkor is mata részeg volt.
Pl. ha meg akarod tudni, hogy milyen arcélre gondolt, akkor idézd a szöveget, amiben ezt a szót használta:

"pontosan tudjuk, hogy milyen "hagyomány" és milyen "erkölcsiség" terméke ez a szoborrongálósdi, történelmi emlékezetünk igen pontosan megőrizte e szoborrongálók arcélét."
mandiner.blog.hu/2012/10/09/szoborrongalasok_nekunk_korlat_kell/fullcommentlist/1#c17996805

tarackos 2012.10.09. 21:30:32

@maskep: Ez nem hit kérdése. A demokrácia, köztársaság, jogállam etc. nem mond semmit. A polgári viszont mindet tartalmazza. Kell vmi vizió még neked is. Lehet te meg én elolvasunk több oldalas leírásokat a többség viszont nem. Szükség van leegyszerűsített megfogalmazásokra.

Egyetlen szlogent írtam ez még nem gügyőgő demagógia. Részemről elég is ennyi a szlogenből de ez olyan ami mellé oda lehetne állni.

Mondhatnám a libsi demokráciát is nekem az is megfelel viszont sokakat a libsi jelző taszít.

tarackos 2012.10.09. 21:40:41

@Schwerer Gustav: Az én fejemben a milla egy platform lenne pont olyan amit te a média kapcsán hiányolsz. Egy Hyde-park ahol a sokféle arc elmondhatja a véleményét. Ebbe belefér Dopeman is. Most is ilyesmi a milla de hiányoznak azok a gondolatok amikre a jobberek mozdulnak.

Tk. azt mondom amit te csak én javasoltam egy eszközt -jobber szlogen- amivel talán elérhető lenne, hogy egymás mellett szerepeljenek a különböző nézetű felek.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.10.09. 23:12:44

@Belpo: "érdekes, hogy N.Y. -ban van egy Che szobor, és még senki nem öntötte le, pedig ugye...

de elfér..."

Azért teljesen hülyét ne csinálj magadból, inkább nézz utána a dolgoknak, mielőtt bezzegnyújorkozol. Azt az egyébként ideiglenesen, ráadásul Julius Caesar eltrafált alakja és egy Salvador Dalí ihlette napernyős csaj társaságában szerelmi háromszögben felállított Che Guevarát a közfelháborodás okán annak idején nagyon hamar és nagyon helyesen eltakarították arról a helyről. De előtte festék helyett egy táblát kapott a nyakába a commandante:

farm3.staticflickr.com/2403/3535964023_74d7cde448.jpg

És a teljes koncept cucc itt látható:

www.coolhunting.com/culture/assets/images/jankowski.jpg

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.10. 07:05:22

@tistedur:

"...hogy milyen "hagyomány" és milyen "erkölcsiség" terméke ez a szoborrongálósdi, történelmi emlékezetünk igen pontosan megőrizte e szoborrongálók arcélét. Elég ha csak 1918 és 1919 napjait felidézzük (történelmi) emlékezetünkben vagy 1945-öt és az azt követő éveket." --- írom fentebb.

Mi nem érthető ebből? Melyik szó vagy szókapcsolat? Esetleg az "arcél" értelmezése okoz nehézségeket?

ü
bbjnick

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.10.10. 08:13:34

@TaTa86.: Na a sorrendet kicsit eltévesztettem. Szóval először borászat.

Azért ha már borászat, nem ártana, ha egyszer meginnátok belőle qrva sokat, aztán elgondolkoznátok rajta, miről is szól ez a qrva ország!

tistedur 2012.10.10. 08:21:46

@bbjnick: az, hogy konkrétan milyen hagyományra és milyen erkölcsiségre akarsz utalni. vannak tippjeim, de nem vagyok gondolatolvasó.
"Mondjuk ki!" - írtad, és én arra kérlek, hogy akkor mondd már ki, hogy milyen hagyomány és milyen erkölcsiség.

maskep 2012.10.10. 09:12:28

@tarackos: Két baj van vele. Az első, a kisebbik az, hogy a "polgári" már foglalt, az első "polgári" Orbán kormány óta. De a második még mindig az, hogy ez amolyan "orbáni": Mindenki azt lát bele, amit akar - mint ahogy 1998. után hirtelen tízmillió "polgár" lett Magyarországon. A probléma ezzel pont ugyanez, a gyors siker lehetősége (tételezzük fel, hogy sikeres jelszó), amit írtál: Mindenki a saját vízióját fogja számon kérni, és majd mindenki csalódni fog benne.

Gyurcsányt többek között azért tartom egy klasszissal jobb szónoknak, mint Orbánt, de még Bajnait is a maga anti-showmanségével, mert mikor beszél, nem leereszkedik, lealacsonyodik a hallgatóságához primitív gügyögéssel, hanem igyekszik felemelni a közönségét, ezáltal tiszteletét is kimutatni. Plusz pontosa(bba)n, félreérthetetlenül fogalmaznak...

maskep 2012.10.10. 09:28:43

@tarackos: Libsi:))) A Libsi a liberális és a bibsi ötvözete, ami arra ital, hogy a szabadelvűség zsidó ideológia. De rendben, a liberálist is sikerült lejáratni, mióta nem Orbán a Liberális Internacionálé alelnöke.

Én jelenleg az önkényuralom elleni küzdelmet tartanám a legnagyobb közös nevezőnek: A politikai hatalom önös kénye szerint alakuló jogrend és még ezen jogszabályoknak is a figyelmen hagyása a kormányzat által...

Alfőmérnök 2012.10.10. 09:29:32

@tauglich: Antall Jocó pontosan azt kapta, amit megérdemelt. Már csak néhány szerencsétlen barom hisz az "Antall-mítoszban".

Egyébként a szoborrongálás az nem street art? :)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.10.10. 10:38:17

@Alfőmérnök: bizony, így demokratizálódik végletesen a művészet :)

Nekem például ez az egyik kedvenc installációm:

www.rovart.com/foto/orig/11620.jpg

:)

Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2012.10.10. 10:51:14

@tarackos: És nem kellene bíróságilag szentesíteni, mert a sok okos azt képzeli, hogy akkor neki is szabad az "ellenség" szobraival (Károlyi).

Bár ha a cikk által sorolt példákat nézzük (turul, Károlyi, Antall), ezek közül csak egyet (esetleg kettőt) rongálna meg az, aki feltételezhetően sértve érzi magát a Horthy szobor-ügyben született ítélet miatt. Úgy tűnik, minden oldal hozza a maga idiótáit.

Alfőmérnök 2012.10.10. 13:03:19

@bbjnick: És utána ezt írod:

"Mondjuk ki!"

Mondd már ki, bazmeg, hülyegyerek, ne sumákolj! Dezső bácsi nem lenne rád büszke!

Alfőmérnök 2012.10.10. 13:11:55

@tauglich: @Alfőmérnök: Egyébként rájöttem, hogy az Odüsszeusz tekintete c. Angelopoulos-filmből vették/lopták az ötletet:
www.youtube.com/watch?v=h4g6K-jOPAc&feature=related

marko11 2012.10.10. 13:26:08

@tauglich:
Nem tudom, mennyire közismert, hogy Sztálin et. szobra (legalábbis a feje) az Akácfa utcában kötött ki.
Volt ott egy kalapács is, hogy mindenki kikalapáljon belőle magának egy kis souvenirt.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.10.10. 13:52:24

@Alfőmérnök: eeez micsoda pofátlan lenyúlás! Tulajdonképpen emlékezhettem is volna rá, hiszen ezt az Angelopoulos-filmet végigszenvedtem valamikor régen. :)

És a napokban elhunyt Pauer Gyula egyik legjobb melóját ismered? Nekem megvan kihajtható képeslap formátumban:

www.youtube.com/watch?v=lE3NzVtvS5M

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.10.10. 13:58:24

@marko11: a generalisszimusz jobb kézfeje viszont azon az őszön Pécsi Sándor kertjének földjében landolt. Jelenleg már a Nemzeti Múzeum állandó kiállításán te magad is megtekintheted a fülével egyetemben. Ez utóbbi testrészt nem tudom hogy ki rejtegette, sajnos most nincs időm utánanézni.

artportal.hu/files/imagecache/ill_big/files/hirkepek/sztalinfule.jpg

marko11 2012.10.10. 15:55:38

@tauglich: nem tudtam erről a kiállításról, kösz!
(Pécsi Sándor, ezek szerint, nem "csak" nagyszerű színész volt.)

Alfőmérnök 2012.10.10. 19:00:07

@tauglich: Nem ismertem és azt se tudtam, hogy meghalt. :(

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.10.10. 19:47:21

@marko11: ez a két szolid relikvia a Nemzeti állandó, Magyarország történetét bemutató kiállításán található, szóval bármikor megnézhető.

@Alfőmérnök: hétfőn halt meg.

danesdzsu2 2012.10.11. 07:01:57

@bbjnick: kimondom: beszari, gyáva, csak célozgató, de véleményét direktben vállalni nem merő, de agresszív, őrjöngő emberek csoportja.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.11. 09:00:22

@tistedur: @Alfőmérnök: @danesdzsu2:

Helyes! Járassátok csak, minősítsétek csak le magatokat!

ü
bbjnick

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.11. 10:03:34

"Nekünk korlát kell."

Siofok egyetert.
www.sonline.hu/somogy/kozelet/bekamerazzak-karolyi-mihaly-szobrat-siofokon-465559
" Bekamerázzák Károlyi Mihályt Széplakon. Mindenféle szoborrongálás elítélendő – ez volt a rendkívüli ülést tartó siófoki képviselő-testület véleménye azok után, hogy a múlt héten fehér festékkel öntötték le Varga Imrének a parlament elől nemrég Siófokra került Károlyi-szobrát.

A város közterület felügyeletének munkatársai – derült ki még az ülésen – naponta ellenőrzik a széplaki Végh Ignác teret mindaddig, amíg a szobrot figyelő vagyonvédelmi rendszer elhelyezésre nem kerül.
A rendőrség egyébként keresi a ma még ismeretlen szoborrongálót."

danesdzsu2 2012.10.11. 11:50:25

@bbjnick: Ugyan mivel minősítettem le magamat? Eleget tettem a felszólításodnak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.29. 01:35:07

@Schwerer Gustav: hát ja, csináljunk forradalmat

el kéne már zavarni a csőcseléket, beszéljük rá sorost, hogy segítsen, utána majd átverjük őt is
süti beállítások módosítása