Szlovákmagyarok
2012. június 04. írta: Szelli

Szlovákmagyarok

  Hová tartozik egy szlovákiai magyar? Mit jelent a kisebbségi lét a 21. században? Galán Angéla frissen diplomázott rendező Budapesten született, Szlovákiában nőtt fel, most pedig Magyarországon él. Szlovákmagyarok című dokumentumfilmjében a rendezőnő a szlovákiai magyarság önazonosságának kérdését kutatja és tárja elénk személyes, egyéni történetét saját családját és környezetét kamerája elé állítva, a politikán túl.

   „Van két nővérem, édestestvérek. Az egyik magyarnak tartja magát, a másik szlováknak. Én Budapesten születtem, Pozsonyban nőttem fel. Tíz éve Budapesten élek. Vagyis nem számítok már szlovákiai magyarnak, de magyarországi magyar sem leszek sosem. Hová tartozom én? Fontos, hogy legyen hazánk? Vagy elég, ha van otthonunk? Fontos még egyáltalán ez a kérdés a 21. században?”

*

  Galán Angéla vizsgafilmjét a határon túli magyar kérdésnek szentelte, a mai 20-as, 30-as generáció szemszögéből, egyértelműen személyes megközelítéssel. A Filmművészeti Egyetem televízió újságírás szakának végzőseként diplomafilmjét a 2010-es szlovákiai parlamenti választásokról szerette volna készíteni, benne a két konkurens magyar pártról, az MKP-ról és a Hídról. Leutazott Pozsonyba, de már az első forgatási napon ráébredt, hogy a politikai és közéleti eseményeknél fontosabbak azok a tisztázatlan kérdések, hogy mit jelent határon túli, jelen esetben szlovákiai magyarnak lenni. Mit jelent ez neki, személy szerint és mit jelent többnemzetiségű családjának?

 A Szlovákmagyarok című, 48 perces dokumentumfilm alaptémáját illetően meghatározó tény volt, hogy Angéla édesapja első házasságából született két nővére szlovák anyanyelvű, ám magyar nemzetiségű. Ezek az összefonódások, illetve az elfogadás már gyerekkora óta természetesek voltak számára. „Nem volt célom, hogy történelmi, vagy politikai kérdésekben igazságot tegyek. Teljesen egyéni és személyes attitűdöket akartam bemutatni. Ezért is választottam a saját közegemet: egy-két közéleti személyt leszámítva csak ismerősökkel, barátokkal, illetve a film második részében a legszűkebb családommal forgattam” – meséli a rendező, aki kizárólag emberi történeteken keresztül próbálta érzékeltetni a narratívák és identitások összetettségét, az igazságok sokrétűségét és egyenértékű létjogosultságát, hiszen a haza és a nemzetiség mindenki számára más jelentéstartalommal bír.

  Angéla szerint egyedül az emberi hang az, ami hiteles tud lenni, minden más így vagy úgy, de valamilyen politikai érdek szolgálatában áll. Az emberi szint mindig felülírja a politikai szintet” – jelenti ki a filmes, akinek legfőbb célja Szlovákmagyarok-kal, hogy beszélgetéseket, párbeszédeket indítson el mert úgy véli, a konfliktus a legtöbbször felülről generált, a valódi együttélés során egyáltalán nem jellemző.

  A film készítője 2011 júniusában diplomázott a filmmel az SZFE-n, és az Egyetem tantestülete a vizsgavetítés után Gundel Művészeti Díjra terjesztette fel, melyet meg is nyert. 2011 novemberében Junior Prima díjat nyert magyar sajtó kategóriában, részben a filmnek köszönhetően. A hivatalos bemutató 2012. február 4-én volt a 43. Magyar Filmszemlén.

  Az m1 a Szlovákmagyarok-at Trianon évfordulóján, 2012. június 4-én tűzi műsorára, este 22:35-kor.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr124561183

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 1362. Szlovákmagyarok – másodszor 2012.06.06. 10:31:39

Tavaly szeptember 28-án írtunk a Szlovákmagyarok című film traileréről, azzal zárva az írást, hogy kíváncsivá tett. A trailer miatt sokan ekézték a szerzőt. Meg is érdemli. Ilyen rossz előzetest csinálni... Általában fordítva szokott lenni. Még a legzs...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.06.04. 13:36:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: A trianoni diktátum aláírói 2012.06.04. 13:23:52

Tudjuk-e kik voltak azok, akik Magyarország részéről aláírták a trianoni békeszerződést? Honnan jöttek, és utóbb mi lett a sorsuk? Most van 92 éve annak, hogy a versailles-i Trianon kastélyban a magyar kormány delegáltjai aláírták a történelmi Magyaror...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.06.04. 11:07:03

Megnézem, kíváncsi vagyok erre.

Az előzetes alapján a kevert házasságok és az ilyen környezetben felnövő gyerekek témája az alapmotívum.

tisztakéz · http://netes.8x.hu/ 2012.06.04. 11:46:26

A Magyar mindenhol Magyar, bármi is legyen az irataiba belefirkálva!

kispufi 2012.06.04. 12:27:42

@tisztakéz: én jó vagyok, te meg rossz. vagy fordítva. milyen egyszerű. akár még politikus is lehetne belőled, vagy az is vagy? én meg nem leszek, nem vagyok. ez meg ilyen egyszerű.

2012.06.04. 15:52:55

@az utolsó bögreharcos: Mér is ne pont ide írnád be ezt?

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.06.04. 16:01:13

Én nem néztem meg az ajánlót, nem is vagyok rá kíváncsi, a következő okok miatt.

1) Akármennyi lelkizős-feldolgozós film is születik ezen témában, közben a felvidéki magyarság rohamléptékben veszti önazonosságát, és olvad be a szlovákságba.

2) az erős, fölfokozott nacionalista propagandával szemben a külhoni magyar és az itthoni magyar uralkodó (kormányon lévő) politika képtelen bármit is szembeállítani.

3) egyedül a nyálcsorgató idiótizmus szintjén előadott propaganda folyik, hogy "majd belépünk a zeuba, ledőlnek a határok, mindenki európai polgár lesz, és majd a fejlett európai viselkedési normák érvényesülnek majd".

LÓSZART.

Ezen tényezők folytán a felvidéki magyarság pár évtizeden belül egy önmagát föladott, elveszett közösség lesz.

Persze lehet az etno-kulturális érdekességeket boncolgatni, meg a vegyesházasságokban élőknek rácsodálkozni (mint egy érdekes bogárra), hogy jé, van bennünk magyar vér is. Kiüresedett, tartalmát vesztett lószar semmi.

A többségi szlovák propaganda a lehető legalattomosabb, legsunyibb eszközökkel integrálja be a magyarokat. Ezt figyelmen kívül hagyni, önmagában hazaárulás.

Ez a film egy roppant beteg jelenségre hívja föl a figyelmet: milyenek, egy sehova sem tartozó, üres térben lebegő, identitásvesztett ("többszörös identitású") és halálra ítélt társadalmi közeg mindennapjai.

PS

na, megnéztem mégis. Teljesen igazolta, amit írtam.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.06.04. 16:30:54

Ja igen:

mi a fasz az a szlovákmagyar?

olyan mint az orosznémet?

tudom, tudom, a budapesti szakadt prolik néha leszlovákozzák a felvidéki magyart, ebből jött a készítő "provokatív ötlete".

Talán esetleg nem a pesti prolikat kéne iránytűnek tekinteni ebben a kérdésben. Nem hiszem, hogy egy nagatív, ostobaságból, bunkóságból fakadó előítéletet kéne címnek választani.

Mert ha ebben az irányban megyünk, akkor már lehetne a címe "smrt madjarima" vagy valami hasonló fölirat, amelyeket a szlovákok fölfújnak a felvidéki házak falára. Pont ugyanannyi értelme lenne, mint ennek a szlovákmagyarozásnak.

kzoltana 2012.06.04. 16:36:29

Deutsch Tamás most járt Nagyváradon, és elbeszélgetett az emberekkel. Juppijájé!
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2389_deutsch_tamas_mint_a_makk

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.06.04. 16:44:21

@Schwerer Gustav: Jelenleg úgy néz ki, hogy ezek a folyamatok megállíthatatlanok.

vizipipa 2012.06.04. 17:07:44

@Vhailor:
Kevés megállíthatatlan folyamat van. Az a kérdés elegen vannak-e akik meg akarják állítani, és mit tesznek ezért.
A helyzet nem jó. Nem jó amiatt a 45 év miatt amikor ez a kérdés "nem létezett".
Az asszimilációs törekvések viszont igen.

Herbert_West 2012.06.04. 18:34:06

A kulturális asszimiláció már csak ilyen. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a most hőbörgök hőbörgéseiket magyarul, és azon kismillió nyelven és nyelvjáráson, amelyből magyarrá asszimilálódott a családjuk az évek, évszázadok során.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.06.04. 20:24:23

@vizipipa: Testközelből szemlélem a helyzetet, sajnos túlságosan is tisztában vagyok az itteni viszonyokkal...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.06.05. 08:52:00

a szlovákmagyarok szlovákok. azok is akarnak lenni.

marko11 2012.06.05. 09:08:37

Fontos film. Engem mindig is sokkal jobban érdekelt az "egyszerű" emberek élete, véleménye, mint a politikusoké.

steaksauce 2012.06.05. 16:15:28

általános óta Magyarországon élő, szlovákiában születettként, elsősorban vagyok felvidéki és csak utána magyar - és büszke vagyok rá

fremskritt (törölt) 2012.06.05. 17:02:15

@steaksauce: csak azért nem cseszlovák, mert olyan már nincs?

steaksauce 2012.06.05. 17:04:42

@fremskritt: így írják: csehszlovák

a felvidéki magyar mindig is magyarabb lesz, mint egy anyaországi

steaksauce 2012.06.05. 17:07:34

hozzáteszem, pont a hozzád hasonló emberek és a megjegyzéseik miatt tartom magam inkább Felvidékinek

nem vagy jobb a nacionalista szlovákoknál

fremskritt (törölt) 2012.06.05. 20:52:36

@steaksauce: egy időben sértette a füemet honfitársaim leukránozása, szerbezése és a többi. aztán megismerkedtem a hozzád hasonlókkal és egyre kevésbé zavar.
a felvidékezésnek (vajdaságozni) meg annyi haszna van, hogy a renegátok kölkei a tótnál is tótabbak legyenek. a tieid is azok lennének, ha most nem fővárosi lennél.

fremskritt (törölt) 2012.06.05. 20:53:58

vajdaságozni=vajdaságozásnak

steaksauce 2012.06.05. 21:39:25

@fremskritt: egy időben egyenlőnek éreztem magam magyarországi embertársaimmal, ezért is költöztem ide. már középiskolában kiderült, hogy ha nézeteltérésem van valakivel, nagy eséllyel előkerül a "hülye szlovák" jelző. Ezért is írtam, hogy a fajtád nem jobb a szlovák nacionalistáknál.
Egyébként a rokonaim felvidéken maradtak, még mindig magyarok, testvéreim gyermekei magyar nyelven tanulnak. Magyarországon élve, Te ne próbálj meg kioktatni - sosem kellett megküzdened a magyarságodért.

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2012.06.06. 01:29:36

de ugye megvan ennek a hmm.. "csajnak" a többi "csetlés-botlása" is?

premier.mtv.hu/Rovatok/Angi_jelenti.aspx

ráadásul az én adómból fizetik, bazmeg!

fremskritt (törölt) 2012.06.06. 12:43:28

@JoeHorseDick: az nem egy rossz műsor, amit lehet kihoz belőle. láttunk már rosszabbat, mindenesetre jobb mint mészáros elvtárs lánya, vagy bármelyik fajti. @steaksauce: valóban kemény és egyszerre felemelő lehet ha valaki megküzd érte. láttam is ilyet, az első találkozásom a határon túli magyarsággal viszont például bősz jugózás volt az általános iskolában. mármint a srácok jugózták, magukat.

Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2012.06.09. 13:49:11

Angi jelenti...

Ezt a lányt legutoljára egy színházban láttam, zenés darabban énekelt.

Nem tudtam, hogy ilyen "oldala" is van neki.
süti beállítások módosítása