Bayern-Chelsea – nagy a tét
2012. május 19. írta: Novák Tamás (spanyol)

Bayern-Chelsea – nagy a tét

  Nem szeretném a klasszikus sportújságírói iskolának megfelelően Lampard, Boateng vagy Drogba pillanatnyi formája, esetleg Heynckes vagy Di Matteo stratégiája alapján elemezni a mostani BL-döntőt. Hiszen a labda gömbölyű, és sohasem lehet előre látni, hogy ki lesz az újabb Terry, aki hirtelen felindulásból belelép az előtte állóba egy sorsdöntő mérkőzésen. Az ilyen elemzések sehová sem vezetnek, mindössze öncélú okoskodások. Aztán a meccs végén lehet majd mondani meg írni, hogy ki gondolta volna, meg hogy ettől szép a foci, gigászok csatája, bármi megtörténhet. Hát nem. Már rég nem történhet meg bármi.

  Ezért inkább nézzük a dolgok és a fociipar egzaktabb oldalát: a pénzügyeket. 
Az már untig ismételt dolog, hogy ha a Bayern nyerné a döntőt, akkor az átigazolási szerződések miatt ez neki többe kerülne, mint ha veszít. Kérdés, hogy kell-e nekik a pénz? Annak ellenére, hogy a Bayern gazdálkodása az egyik legkiegyensúlyozottabb az európai top csapatok között, és az elmúlt 6 évben 69%-kal tudta növelni a bevételeit, a Bayern is óriási adósságokkal küzd – 2011-ben ez az összeg 178 millió euró volt. Ezt elsősorban a Bundesligában kiemelkedőnek számító, és soha meg nem térülő játékosvásárlásainak és az Allianz Aréna felújításának köszönheti. Pénz kell, ezért nem mindegy, hogy alakul az esti döntő. Hiszen a játékosvásárlási szerződések miatt a BL-győzelem esetén járó 9 millió euróból a Bayern szinte semmi profitot nem tudna elkönyvelni, az UEFA-tól kapott pénzt át kéne utalnia két Bundesliga-riválisának, a Hoffenheimnek és a Schalke-nak, a vereségért kapott 5,6 millió euró viszont a kasszában maradna. Hogy ez nem sok pénz? Dehogynem. A Bayern egész évi adózás utáni nyeresége 2011-ben 1,3 millió euró volt. 

  Persze a 9 millió euró jól jönne a Chelsea-nek is, amely évek, évtizedek óta veszteséges. Egyszerű halandók számára érthetetlen módon ott nyoma sincs a vállalkozásokra jellemző, profitorientált gondolkodásnak. A Chelsea jobb éveiben 60-70 millió, rosszabb éveiben 80-140 millió eurós adózás előtti veszteséget produkál. De úgy tűnik, Abramovics úrnak semmi sem számít, csak a kék-fehér klub, a tiszta foci meg az utánpótlás-nevelés.

  Ez a történet egyik része. A másik, talán ennél is fontosabb, a fogadások. Ez a piac termeli jelenleg a legnagyobb bevételt a modern sportban. A fogadóirodáknak, természetesen. Nekik mi lehet az érdekük? A Bayern partnere a bwin, a világ egyik legnagyobb fogadóirodája, amely mindössze tízéves múltja ellenére már eurómilliárdos üzlet. A bwin oldalán az otthon játszó Bayern győzelmét jósolják. És ez is tűnik a legvalószínűbbnek, ha azt nézzük, hogy a Bayern a házigazda, a Chelsea eleve a gyengébb csapat, amely a Barcelona elleni meccsen begyűjtött sérülések, illetve a sárga- és piroslapok miatt tartalékosan játszik.

  A bwin ezért a meccset 1,72-es oddssal adja a Bayern győzelem esetén, 4,4-szeres tétet fizet a döntetlenért. A Chelsea partnere a 188.bet. Ők a meccset 1,68-ra adják a Bayern győzelme esetén, 4,3 a döntetlen és 4,8 a Chelsea-győzelem.

  A fogadói szokások egyszerűek, és ez alapján a fogadóirodák érdekei világosak (lásd Becsengetünk és elfutunk - A kockás füzet titka, a 35. perctől). A többség a feltételezett győzteshez húz, és a biztosra fogad, a fogadóirodák tehát akkor tesznek nagy haszonra szert, ha meglepetés következik be. Az online fogadások világában, amikor a meccs közben a TV előtt is lehet fogadni – erre biztatnak a meccs közben és a szünetben villogó reklámok –, ez a meglepetés lehetőleg az utolsó pillanatban következzen be. (Mint a Manchester City bajnoki győzelme.)

  A meccset előreláthatóan kb. 2-300 millióan nézik a TV-ben. Ha a nézők 10%-a fogad, mondjuk 10 euróval, akkor a tét 2-300 millió euró. Nem mindegy, hogy ezt az óriási pénzt végül beszedik, vagy kifizetik a fogadóirodák. Ezért az ő érdekük az, hogy a Bayern vezessen a meccs elején. Villognak a reklámok, mindenki az otthon játszó biztos győztesre tesz, míg a végén – ha lehet hinni a foci sötét oldaláról suttogó hangoknak – vagy egyenlít a Chelsea, és 11-esekkel nyer, vagy már a rendes játékidőben megfordítja a meccset. A lényeg, hogy Bayern-vezetés után végül a Chelsea fogja felemelni a BL-trófeát. Ha ez valóban így lesz, akkor nincs több remény.

  Aki nem hiszi, az kérdezze meg Wilson Raj Perumalt, a bundaügyek egyik kulcsszereplőjét, aki jelenleg egy magyar börtönben ül, a magyar illetékesek legnagyobb titkolózása közepette. Akinek a vallomása alapján néhány REAC-játékost tartoztattak le, akinek a fejére a maffia 300.000 dolláros vérdíjat tűzött ki, mert ha kiderül az, amit tud, az talán romba dönthetné a modern focit.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr114526242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fenehorizont 667 2012.05.19. 23:42:29

hoppá, ez a cikk betalált

Viktus 2012.05.20. 00:12:51

Becsengetünk és elfutunk c. szenvedés ritka gyenge műsor.
A döntő pedig pár apróságon bukott Müllert-t nem kellett volna levinni ... Robban meg minek rúgott, mikor tétmeccseken mindent elcseszett.

csi szi 2012.05.20. 00:58:02

@Viktus: De azért érdekesek az egybeesések azzal, amit a cikk "megjósolt", nem?
Na persze megértelek, jobb hinni, hogy a labda gömbölyű, meg ezért szép a futball, mint folyton csalásra gyanakodni.
Ahogy azt is lehet bizonygatni, hogy a futballban nincs dopping, az időnként előforduló halálesetek vagy majdnem halálesetek pedig csak sajnálatos véletlenek.
Persze régen is volt bunda, meg dopping is (pl. a berni vb-döntőn a németeket doppingolták), csak akkor még mindkettő sokkal "primitívebb" szinten.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2012.05.20. 08:51:26

Azt a Schweinsteiger 11-est nem lehet úgy akarni. A Robbenét esetleg igen, de a kábé mindent eldöntő Schweiniét nem lehet.

not 2rule 2012.05.20. 10:07:48

Jó amit írsz, csak nem ezen a szinten. Egy olasz másodosztályú meccsen, ahol előfordult, hogy az X-re az odds kisebb volt mint a többire, igaz lehet.
De egy BL döntőben kizárt, hogy ezek a játékosok ne a tudásuk maximumát adták volna. Münchenben győzni müncheniként, végigvinni a városban a kupát 1 millió ember előtt vagy gyanús csatornákon keresztül x eurót kapni? Mert gondolom nem direktben utal a bwin :)
A másik oldal meg még egyértelműbb: a döntőbe jutásért 350.000€-t kapott még a gyúró is. Drogbának valószínű az utolsó meccse volt. Képzeld magad a helyébe: mennyiért adtad volna el magad?

not 2rule 2012.05.20. 10:26:01

Jav: 350.000£-ot kaptak

futballsz' · http://futballsznob.blog.hu 2012.05.20. 12:34:28

Ha valaki nem gondolkodik, akkor ez a bejegyzés, próféciának tűnik. Kár, hogy tegnap öt percig vezetett a Bayern, azaz ennyi ideig élt a bejegyzésben megjósolt állapot. Vagyis öt percig fogadtak azért az emberek a Bayern biztos győzelmére, mert vezetett. Öt percig.

A szerző továbbá kissé túlbecsüli a fogadók arányát, 10 % nagyon soknak tűnik.

Azt állítani pedig, hogy 6 milla miatt inkább bukna a Bayern, mert az nekik annyira számít, miközben pár sorral korábban százmilliós stadionberuházásról van szó és tízmilliókért vett játékosokról, kissé ellentmondásosnak tűnik.

Bocs a szerzőtől, de a BL-döntőre vonatkozó következtetések és jóslások tekintetében a bejegyzés minden látszat ellenére egy nagy butaság.

Viktus 2012.05.20. 12:46:32

@csi szi:

A profi fociban van egy nagy probléma ez pedig a túlterhelés. A BL-t nem véletlenül a szezonban tinglitanglizó csapatok nyerték.

Viktus 2012.05.20. 12:49:22

@futballsz':

Na meg egy nagy tétel kimarad a marketing amiben a legtöbb pénz van mezek, tárgyak stb. Bayern nyer csak a BL győzelem emlékére kiadott cuccokból a többszörösét kereshette volna meg annak a 9 millió euronak.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.20. 12:56:09

@not 2rule:

Pontosan! Apámnak volt régebben egy mondása: "én nem vagyok megvesztegethetetlen, de annyit senki sem fizetne, aminnyiért megvesztegethető vagyok". Kb. itt is ez a helyzet. Olyan irreális összeget kellene fizetni ilyen esetben egy focistának, hogy az már nem érné meg a megvesztegetőnek.

Heron44444 (törölt) · http://kulonvelemenyek.blog.hu/ 2012.05.20. 13:03:37

Sajnos ez a poszt megrekedt a primitív összeesküvések szintjén.

A Bwin sokkal jobban járt volna, ha a Reál jut a döntőbe. 1. Mivel a blancók népszerűbbek, mint a Bayern nagyobb lett volna a nézettség, tehát több a fogadó.
2. Az RM játékosokon ott virít a cég neve.

Aki a döntőt tudja befolyásolni annak nyilván nagy falat egy elődöntő.

Azok a számítások, amelyek azt mondják, hogy a München rosszul járt volna egy Bl- címmel, nem veszik bele az egyenlegbe a trófeával járó marketing bevételeket.

mehr luft 2012.05.20. 14:05:00

Azért az cikkről-cikkre lenyűgöz, hogy a mandiner mindig tud lejjebb süllyedni.

Bloodscalp 2012.05.20. 15:13:03

:) a szintet jól mutatja az a mondat amiben "a Barcelona
és a Siófok akkor tehát egyforma anyagi gondokkal küzd...mondhatni"

JohnnyLillibrogida 2012.05.20. 16:36:12

drogba mennybe ment!
nagyon kijárt már neki

nem volt rossz meccs

én mindent el tudok képzelni és ellenkezőjét is de különösebben már nem érdekel h szingapúrtól bochumig erre rácsücsült-e egy polip vagy sem mer az elmúlt évek hírei alapján szerintem ez a napnál is világosabb
a profi foci az a fajta versengés ami mindenhol a világon irracionális gazdasági háttérrel, döntésekkel működhet lásd abramovicstól a blsz2ig
ilyen környezetben könnyen előfordulhatnak furcsa dolgok

ráadásul élt már meg több hasonlót az emberiség például a római császárok jelentős adósságba verték magukat egy-egy nagyobb kocsiverseny miatt

kicsit más de a tourt se azér nézi az ember mer nem sejtené h mi van a háttérben
hanem mer szép a táj

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.05.21. 11:44:30

valóban. az évi 10 milliót kereső Schweini kibaszottul rá van szorulva a pénzre, és ezért karrierje abszolút csúcspontját jelentő kupát is eldobja, és még a zokogást is tökéletesen imitálja.

lassan ez lesz a matula

AIR 2012.05.21. 12:27:09

Nem vagyok benne biztos, hogy ezt a posztot szó szerint kell érteni. Lehet, hogy a szerző úgy gondolta, de ha nem szombaton, akkor majd az EB-n vagy a jövő évi BL-ben ezt el fogja játszani két csapat - két olyan csapat, amelyikről megint csak senki nem tudja elképzelni a megbeszélt eredményt. Ezen kellene elgondolkodni, hogy a nagy többség komplett idiótának tartja azt, aki szerint ilyen szinten meccset lehet befolyásolni, az valahogy mindig elsiklik, hogy a téttel arányosan a nemzetközi fogadókedv is nő.

fehérzorro 2012.05.21. 16:42:42

Érdekes cikk,rengeteg összeesküvés elméletet hallani mostanában ebben a témában.
Én azért sem hiszek nekik,mert az eredmény a legszembetűnőbb dolog, azzal játszadozni nagy kockázatot jelent.
Ha meg szeretnék bundázni egy meccset,akkor biztos nem a végeredmény befolyásolását kérném a játékosoktól,hanem pl,hogy az első 10p-ben legyen 3 szöglet!
Ez simán, minden feltűnés nélkül kivitelezhető és ma már ilyenekre is lehet fogadni.
Mindenesetre érdekes cikk, elfogadom,hogy van aki így gondolja, az igazságot majd megtudjuk ideát vagy odaát, attól függ hol van...

Yossarian15 2012.05.21. 17:17:45

Olvasta valaki a cikket közvetlen a megírása után? Nem lehet, hogy az eredmény alakulásával módosították? Miért csak a meccs 15. percében született ez a cikk? Nem hiszem, hogy akkor jött a füles.

Gyanús... Szenzációhajhász cikk.

Am1986 2012.05.21. 18:09:06

elsőre elgondolkodtató volt a cikk, de kizártnak tartom, hogy a bayern vezetősége játékosai belemennének ilyen szintű csalásba, amit a szerző feltételez.
ilyen szintű csapatok esetében már nem ritka, hogy fordítanak, nem értem mit kell ezen csodálkozni.
gondolod, hogy az elődöntőben a barcát is lefizették? :O
valóban döntő volt Müller lecserélése(nem volt értelme Heynkes bekkelni akart, de tudjuk, hogy amíg a chelsea térfelén van a ladba nem eshet gól a müncheni kapuba), Robben kihagyott büntetője, illetve az, hogy Ribéryt gyakorlatilag szétrúgták, így kényszerből le kellett cserélni...
Robbent nem is értettem miért vállalja el, miközben Cehc nagyon jól ismerte őt korábbi csapattársként+ a dortmund ellen is hibázott döntő pillanatban a bajnokságban, ami nagyban elősegítette a cím elbukását.
ilyen sportembereknek bizony nem csak a pénz számít, legalábbis soknak közülük nem.
én a bayernen láttam az idei BL kiírásban, hogy nagyon akarják ezt a címet és mindent megtesznek azért, hogy elérjék.
kicsit talán túlzottan görcsösen akarták a döntőben és mintha érezték is volna, hogy jobbak az egész meccsen, az elsőtől a 120.p.-ig.
nem mondható el azonban az, hogy nüanszokon múlott volna!
olyan helyzetek maradtak ki a bajorok részéről(emellett még 11-es is a hossz-ban) hogy az valami elképesztő.
én úgy gondolom, hogy a mentálisan jobban felkészített csapat nyerte meg a trófeát, ráadásul abszolút elérték céljukat, mégpedig a 11 rúgást(pénzfeldobás már ilyen szinten, ilyen kapusok mellett: amely esetben a mentális felkészültség, ami döntő).
a kékek egyértelműen arra játszottak, hogy eljussanak a büntetőkig és ez nagyon bejött nekik...
a chelsea hatalmas szerencsével nyerte meg ezt a kiírást összességében.
ennek a münchennek már az első félidő végén legalább 1 v 2 góllal vezetni kellett vna.
az aranygenerációnak meg kicsit még várni kell az első nagy sikerre(az idei eb-n ez nagy valószínűséggel megtörténik) és ezt követően úgy érzem nem lesz megállás.
a jövő évi kiírásban a reallal fog megmérkőzni a münchen a döntőben, ha addig össze nem kerülnek, ez a két csapat most az összes többi felett van európában, nagyon erősek és nyáron még tovább erősödnek.
nem értek egyet azzal, aki írta itt korábban, hogy a legjobban alibiző csapatok nyerték a BL-t!
akk miért volt a real és a barca még a 4 között???
az elmúlt években akkor miért nyert a barca többször is?
emellett még bajnokságot is...
szval ez hatalmas baromság szerintem, már ne haragudj.
kicsit gondolkoztam rajta, hogy vajon di matteonak milyen érdemei lehetnek ebben a címben.
sokan talán nem értenek egyet ezzel, de ez a chelsea vezetőedző nélkül is simán tudta volna hozni így a szombati meccset.
di matteo személyében egy olyan embert tettek a kékek padjára, aki engedelmeskedik a szakmai stábnak, illetve a csapat játékosainak, ez az ember nem egy karakter, nem Mourinho,Capello vagy Van Gaal...mégis BL-t nyert hatalmas szerencsével(amit persze nem fognak megkérdezni majd évek múlva, hogy hogyan született ez a siker)
de ami biztos, ezt a csapatot nem ő építette fel, rakta össze, hanem az elődei, Mou,Ancelotti,AVB....
az említett szakvezető örökségének gyümölcsét aratta le Roberto.

komolytalan samu 2012.05.21. 18:46:39

A szerző addig merült a magyar foci mocsarába, hogy elfelejtette az érdekmatematikát kiszámolni a csúcsfocira.

Nem. Egy bl döntőben már nem éri meg. Túl sok a pénz, túl nagy a dicsőség álma, a lebukás ára. Túl szar volt a chelsea, hogy egyetlen helyzet nélkül, de egy védhetetlen bombafejessel. Túl valóságos volt Robben összeomlása ahhoz képest, hogy sosem kapott még oscar díjat.

Az eredmény egy dolog miatt életveszélyes. A szerző józan eszét vághatja gallyra.

rexter 2012.05.22. 10:51:38

nincs remeny, mint az eredmenybol kiderult. en teljesen egyetertek a cikkel, sajnos ez van. aki nem hiszi az hihetetlenul naiv.

Am1986 2012.05.22. 12:39:47

aki elhiszi az a hihetetlenül naiv...:D@rexter:

markin 2012.05.22. 20:57:04

Hát ezen a szinten a játékosokat lefizetni annak esélye zéró. De hogy Heynckes mert cseréli le rögtön a gólt rúgó csatárját egy védőre, (Van Buyten), és hogy ez a védő aztán nem azt az utasitast kapja hogy a chelsea egyetlen valamirevaló támadóját, fogja és ez utána teljesen egyedül tud fejelni.... és továbbra elgondolkodtató az is hogy a 11 es rugókat is az edző nevezi ki. 1: Robben: 100% lehetett tudni hogy kihagyja, labilis állapotban 11 esek után, 2: Lahm - Real meccsen kihagyta, 3: Gomez: megbizhatatlan forrófejű, pont mint Drogba sokszor jól rug, de sokszor hihetetlent hibázik. 4: Neuer- no comment, kapust odarakni Bl döntőben, 4: Olic -nem akarom sértegetni, de nem egy bayern rangu jatekos, jövöre le van szerződtetve a wolfsburghoz, és végül 6: Schweinsteiger, aki Heynckess melett a másik bayerni születésű, és mesébe illő milyen rosszul rugta...

Dualpower 2012.05.22. 21:44:22

Amikor valami mesébe illő, az általában mese.
A Bayern, aki még soha nem kapott ki 11-es párbajon, megveri 11-en a Reál-t, de kikap 11-en a Chelsea-től, aki még soha nem nyert 11 párbajt. A Bayern 20 szögletből egyetlen gólt se rúg, de a Chelsea 1 ből igen.
A kérdés szerintem az, hogy azért nézzük a meccseket, mert ilyen focit akarunk látni, vagy ilyet már inkább nem.
süti beállítások módosítása