30, azaz harminc százalék. Kis híján ennyit kaptak a jobb- és baloldali szélsőségesek a francia elnökválasztás első fordulójában. Aggasztó szám. Főleg úgy, hogy a középpártok szavazóinak egy része nyitott a radikális üzenetek felé. Sarkozy elnök például nem keveset pettingel a széljobb Nemzeti Fronttal, és a bulinak még nincs vége.
Nagy kedvünk van rettegni és aggódni. Rettegni az aggasztó tendenciáktól, aggódni az európai értékekért. Félni attól, hogy a francia államfő tényleg komolyan gondolja: fel kellene függeszteni a schengeni rendszert. Rettegni amiatt, hogy a kampány alatt szárba szökkentek az uniós versenyszabályokat sértő protekcionista ötletek. Nem utolsó sorban retteghetnénk a szélsőséges retorika által nemzett antiszemitizmustól is. A pár héttel ezelőtti, toulouse-i zsidó iskolánál történt mészárlás után a Le Figaro összeszedte az elmúlt évek antiszemita akcióit. A lista épp annyira hosszú, mint amennyire megdöbbentő.
- 2012. március: egy fegyveres négy embert, köztük három gyereket öl meg egy Toulouse-i zsidó iskolánál
- 2009. szeptember: robbanóeszközt helyeznek el egy Marseille-i zsidó iskolánál
- 2009. január: felgyújtanak egy autót egy Toulouse-i zsinagógánál
- 2007. április: egy fiatal támadó megveri a Nord-Pas-de-Calais-i rabbit
- 2005. május: két fiatal sósavval teli üvegeket dob egy párizsi zsidó iskolára
- 2003. november: gyújtogatás miatt teljesen leég egy zsidó iskola épülete Gagny-ban
- 2003. október: megtámadnak egy rabbit Ris-Orangis-ban
- 2003. július: a párizsi Beth Loubavitch iskola diákjait vasbotokkal támadják meg
- 2003. március: Párizsban megtámadják a Hachomer Hatzaïr mozgalom két tagját
Aggodalomra tehát nem kevés okunk van. Éppen ezért kedvünk lenne segítségül hívni egy pár komoly tapasztalatot felhalmozó szövetségest.
Segítségül hívnánk például Fischer Ádám karmestert, aki az év elején a Le Soirnak adott interjút. Azt mondta, Magyarországon általánossá vált az intolerancia. Napról napra erősödik az antiszemitizmus. Hasonló tartalommal levelet is küldött minden európai parlamenti képviselőnek. Arra kérte őket, segítsenek, hogy a magyar kormány visszataláljon az „unió alapjait jelentő nagy demokratikus eszmék irányvonalához”. Arra kérnénk Fisher Ádámot, ez alkalommal is forduljon a brüsszeli parlamenthez, segítse vissza a franciákat a helyes útra. Ne feledkezzék meg a színielőadások előtti néma felállásról sem.
Hívnánk az oknyomozó Paris Match-ot is. A tekintélyes francia pletykalap korábban lepedőnyi beszámolót készített Budapestről, amely a cikk alapján szinte a fasiszták Mekkája. De legalábbis azt érezhettük, itt a legnagyobb az egy négyzetméterre eső náci tetoválások aránya. Hívnánk a harcba azokat az EP-képviselőket is, akik elengedett kézzel dobálták a szélsőséges jelzőket a bécsi kávézókon túli kelet-európai országok felé. Úgy, hogy tájékozottságuk alapján valószínűleg sohasem jártak arra. Csatába szólítanánk a Gyöngyöspatán sündörgő globális civileket, személyesen vizsgálják meg a francia radikalizálódás okait. Reméljük, megvannak már a párizsi repjegyek.
Segítségül hívhatnánk valamennyi nemzetközi aggodalmárt, akik korábban a magyar demokráciát siratták. Ha megmentettük a francia demokráciát, együtt léphetnénk fel a kelet-európaiak ellen uszító holland honlappal szemben. Aztán a hasonlóan kirekesztő belga oldal ellen. Mint ahogy közösen küzdhetnénk Svájc tervezett lépései ellen, amelyek származási alapon korlátoznák a kelet-európaiak munkavállalását. Az emberi jogok meg a nemzetközi normák kérdésében ugyanis nem ismerhetünk kompromisszumokat.
Nos, ezekben az ügyekben épp annyira nincs helye cinizmusnak, mint Európában a szélsőségeseknek és antiszemitáknak.
Egy kis következetesség viszont tényleg jó lenne már.