Doktor Schmitt, a tehertétel
2012. március 28. írta: TuRuL_2k2

Doktor Schmitt, a tehertétel

  Schmitt Pál egyszerre túl kevés és túl sok köztársasági elnöknek – ezzel a nagyon pontos érveléssel igazolta Kövér László, miért ellenezte olyan makacsul a volt MOB-elnök államfővé választását 2010-ben. Az idő őt igazolta: Schmitt köztársasági elnökként a jelölése pillanatától tehertétel a magyar jobboldal számára.

  Schmitt a rendszerváltoztatás előtt épp úgy érvényesült, mint utána, így abszurd módon a kommunista örökséggel való teljes szakítást hirdető Fidesz állította az ország élére az elmúlt húsz év legkádáristább elnökét. Az államfő meg is szolgálja a maga módján ezt a bizalmat, szervilizmusba hajló lojalitással szignálja a hozzá érkező törvényeket (az unalmas bezzeg Sólyom helyett egy kis bezzeg Mádl: Mádl Ferenc az első Orbán-kormány idején szűk két év alatt három törvényt küldött az Alkotmánybíróság elé aláírás helyett).

  És akkor itt van az elnök doktori disszertációja, ami a bizottság jelentése szerint formailag megfelelt a Testnevelési Egyetem gyakorlatának. Afelől semmi kétségünk, hogy megfelelt a korabeli szokásoknak: Schmittet nem tudományos teljesítménye, hanem (sport)vezetői pozíciója érdemesítette a doktori címre – a jelentkezés és a summa cum laude között eltelt idő, az a bizonyos egy hónap mindent elárul az eljárás komolyságáról. A fontos vezetők tudományos fokozathoz segítése a nyolcvanas években épp úgy teljesen természetes lehetett, mint a kilencvenesekben. (Tartok tőle, ma sem teljesen ismeretlen e jelenség az akadémiai hétköznapokban, de kétségtelen, hogy húsz év alatt sokat javult a helyzet.) 

  Talán ez a doktorosítási gyakorlat jelenthette volna a méltó kiutat az államfő számára, ha már a botrány kirobbanásakor lemond a címről. Ezzel elismerte volna, hiába volt ez a fokozatszerzési eljárás megszokott annak idején, egyáltalán nem volt helyes. Most, a bizottság vizsgálata, kínosan maszatoló, mégis egyértelmű jelentése után ez már aligha elegendő: vagy maradék méltóságát megőrizve benyújtja lemondását, vagy marad, egy következmények nélküli ország és a magyar jobboldal tehertételeként – esetleg csak a következő botrányig.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr844345002

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A bukott elnök 2012.03.30. 06:53:15

Kedves Naplóm!Mai témánk a diktatúra botrányos államfője, Schmitt Pál lesz. Le sem írom többet ezt a szörnyű nevet, beleborzongok ha csak eszembe jut. Múlt héten a szomszéd Etelka néni legurult a negyedikről a lépcsőházban, mert véletlenül kiejtettem a...

Trackback: Védjük meg Schmitt Pált! 2012.03.29. 19:21:15

Két napja minden hírforrásból a köztársasági elnök plágiumügye folyik. Miután (sőt, mielőtt) az egyetemi tényfeltáró bizottság is megállapította, amit nagyjából eddig is tudni lehetett, hogy tudniillik az elnök plagizált értekezést adott be húsz éve és...

Trackback: Schmitt Pál miatt szégyenkeznek az egyetemi tanárok 2012.03.28. 14:06:38

Tegnap este írta Facebook-falára az alábbi üzenetet az egyik vidéki egyetem munkatársa: “Privát közlemény. Számos szakdolgozat-, tdk- és doktori-bírálat megírása után bejelentem: mától, 2012. március 27-ikétől nem vállalok semmiféle bírálatot. A ...

Trackback: Ilyen lesz az állásinterjú a Testnevelési Egyetem tanári állására Schmitt Pál plágiumügye után 2012.03.28. 14:05:08

Kérdés: Diákjából köztársasági elnök lesz, ám ekkor kiderül, hogy szakdolgozatát másolta. Mit tesz Ön? A lehetséges válaszok, amelyek közül a helyes válasz kiválasztásán a profeszorjelölt kinevezése múlhat: A.: Lekeverek neki egy pofont B.: Arcom se re...

Trackback: Schmitt Pál nem tudta, hogy gondolatokat lopni nem szabad? 2012.03.28. 14:03:33

Schmitt Pál nem tudta, hogy kisdoktori értekezésébe nem szabad más szerzők munkájából forrásmegjelölés nélkül oldalak és illusztrációk hosszú sorát átemelni, és erre sem témavezetője, sem opponense, sem pedig a bíráló bizottság nem hívta fel Schmitt Pá...

Trackback: A plágium-ügy elkenése bepillantást enged a totális állam építésébe 2012.03.28. 13:26:35

Sokan vállrándítással, vagy éppenséggel a bérrettegés vádjával intézik el a totális állam alapjainak lerakásával kapcsolatos bírálatokat. Most azonban bepillanthattunk a kulisszák mögé, remélhetőleg ez sokakat elgondolkodtat. A plágium-ügyben már nem i...

Trackback: Ne igyunk előre a medve bőrére: az ország félreértelmezte a Schmitt-bizottságot 2012.03.28. 13:15:54

 És amíg az a bizonyos tanács nem hozza meg a döntést, addig nem kéne a sárba húzni olyan embereket, akik egy felelősségteljes erkölcsi kérdésben megállták a helyüket nagy nyomás közepette, mert ha emiatt sározást kapnak jutalmul, akkor majd legkö...

Trackback: Nem mond le Schmitt Pál 2012.03.28. 12:36:01

Nem mond le posztjáról Schmitt Pál köztársasági elnök. A Szöulban tartózkodó államfő azt mondta: a vizsgálati eredmény megerősítette korábbi döntésében, így továbbra is posztján marad.

Trackback: Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! 2012.03.28. 11:42:56

Tisztelettel arra kérem: mondjon le. Kérem, mondjon le, mert a doktori disszertációja körül kialakult botrány olyan súlyos tehertétel a nemzeti-polgári oldal számára, amit Ön sem nézhet jó szemmel. Tudom, a szíve mélyén Ön is tudja ezt. Mint profi dipl...

Trackback: Egyre lejjebb 2012.03.28. 11:24:53

Mára ígérték, hogy a plágium bizottság közreadja a vizsgálat eredményét, de már tegnap lehetett olvasni a megszellőztetett híreket. Mivel ez a szellőztetett információ terjesztés egyre többször fordul elő, azt kell gondolnom, hogy ez valamiféle kommuni...

Trackback: Dr. Magyarország 2012.03.28. 09:49:07

Felbolyduló nap Dr. Schmitt miatt. A kijelölt bizottság nem meri kimondani, hogy plágium (hogy a király meztelen) – körbetekeri a valódit valami igazival, ami most hamis. Dr. Schmitt nem hibás – nem mondták neki 1992-ben a Testnevelési Egye...

Trackback: Schmitt-ügy: Gerinc, minek? 2012.03.28. 09:28:44

Ha van megfelelő mondja annak, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyítsa a hatalom, hogy Magyarországon bármit meg lehet tenni, akkor a Schmitt-ügy pontosan ez. Jobb helyeken rohadtul nem a magyarázkodással telnek el hónapok, azzal, hogy hogyan lehet ...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.03.28. 09:09:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Viharvert pávatollak 2012.03.28. 08:48:37

Elkészült a nagy mű - a szerkezet rozsdás ugyan, csikorogva-nyikorogva, de működött. Ha nem is úgy, ahogy a nagyközönség titkon remélte. De mit is vár bárki a Földrajzinév-bizottság széjjelkergetése után? Mit is állapított meg a Tóth Miklós, a Semme...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.28. 13:31:54

@tevevanegypupu: Ne szórakozzon már. Sólyom betartotta az alkotmányt, mint jogász nem tehetett mást. A 89-es alkotmány és a KE jogköre kompromisszumok következménye + a német modell lemásolása, miszerint a KE alapvetően reprezentatív funkciót lát el. Természetesen lehet több jogkört adni neki (félprezidentális modell - Franciaprszág, prezidentális modell - USA), de ezt 89-90 környékén így kellett volna megalkotni, ráadásul ez közvetlen elnökválasztást tételez fel.

Mit tehetett volna 2006-ban? Közölte, hogy a Pojácának le kellene mondania, ennél többre nem volt jogilag lehetősége.

Szerintem a békesség miatt írta alá 10-ben, előzőleg elutálta. A legtöbb európai országban van genocídum-tagadási tv, kb. úgy, ahogy a Fidesz módosította (náci+komcsi). Ezek után ne jöjjön már azzal, hogy egy Göncz-szintű alakról van szó.

SP a minimális tiszteletet nem adta meg a posztjának, loholt be* a Parlamentbe aláírni bármit, amit eléraktak, semmilyen előzetest normakontrolt nem végzett (lett is belőle AB visszavonatás).

*: az állampolgárságitv-nél még el is fogadnám azt, hogy bemegy a Parlementbe aláírni, mivel ez egy fontos szimbolikus tv. De "normál" esetben várja már meg, hogy egy kurva futárral felküldjék a Sándor-palotába a tv-t.

Ha nem venné észre, magát nemcsak a ballibbantak nézik hülyének, de ez nem az én bajom.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.28. 13:35:19

@Diocles: "Mikor? Nem álságos az, ha semmiben nem értesz egyet az állítólagos oldaladdal, de az ő nevükben fikázod őket? "
Magának is elgurult a gyógyszere. A mandarin számos esetben egyetértett a kormánnyal.

kockas farku nyul 2012.03.28. 13:38:24

@igényes: inkabb forditva... orban zsarolja vmivel snittpalit, mert egy mazohista emberen kivul mar mindenki lemondott volna, de vszinu hogy plagibat nem engedik...

fifibá55 2012.03.28. 13:46:34

Most már fárasztó a hisztéria, különös telintettel arra, hogy _pont_ ez az eredmény volt borítékolható már a bizottság felállításakor is. Hivatalosan az ország államfője továbbra is dr. Schmitt Pál.

samuelfisher 2012.03.28. 13:48:18

@is: Na mondd csak, hányan ülnek most is börtönben plágium miatt? Azért ne túlozzunk.

Dr. GGG77 2012.03.28. 13:52:02

Ott bukik a dolog, hogy a rendszerváltás legkádáristább elnökét épp a a rendszerváltás legkádáristább miniszterelnöke helyezte oda, ahol van.
Aki ezek után Fidesz szavazónak mondja magát az a szememben komcsi hazaáruló.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.28. 13:57:03

Első komoly gyomros, amibe beleszaladt a Fidesz. Le kellett volna mondani Smittnek csendben a kipattanáskor. Voltak ennél 100x nagyobb botrányok, elfelejtette volna mindenki.

De csakazértis? Jó nagy hülye a Fidesz hogy így intézik, most karácsonyig nem lesz más témája az ellenzéknek - joggal.

Mérges 1234 2012.03.28. 13:58:29

@fifibá55:

Ahogy mostmár az is hivatalos, hogy plágiumot követett el.

De egyébént igazad van, amíg nem mond le, vagy le nem mondatják, továbbra is ő a köztársasági elnök.

Szégyen, nem szégyen de ez van.

Különben, neki is jobb lenne lemondani.

sleepy 2012.03.28. 14:06:18

@fifibá55:
így van, és ez az igazi probléma mert az intézmény tekintélyt rombolja minden nappal amit meg a pozícióban eltelt...

Avatar 2012.03.28. 14:13:20

Ugyan már gyerekek! Amit egyszer már odaadtunk, azt nem konzervatív dolog visszavenni. Hogy nézne ki, ha mondjuk a szentté avatási eljárásokat felülvizsgálnák Vatikánban, és megállapítanák, hogy Szent István igen komolyan bűnrészes sok-sok ember halálában, így utólag visszavonják a szentté avatást, hiszen ilyen halálos bűnöket elkövető embert mégse hívhatunk szentnek... Míg a 12 apostol többnyire életével fizetett azért, hogy a hitét terjesztette a pogányok között, addig az apostoli királyok esetében inkább a pogányok fizettek életükkel a hitükért.
Még csak az kéne, hogy visszavonjunk bármit is! Mi lesz a következő lépés, végképp eltöröljük a múltat?

fifibá55 2012.03.28. 14:13:48

@sleepy: lehet azt még rombolni?

Google 2012.03.28. 14:14:58

Ha jól értettem, Sólyomon múlott a lusztrációs törvény sorsa, a kommunisták kitessékelése a hatalomból.
Ha anno másként dönt, Schmitt ma nem is lehetne elnök.
Még nem lenne késő az egyenes utat, mint a legrövidebbet, választani!

fifibá55 2012.03.28. 14:21:10

Tetszik, nem tetszik, ezt IMHO az ellenzék rontotta el: a HVG rögtön világgá kürtölte, ahelyett, hogy csendben az érintett(ek) tudomására hozta volna, egy kompromisszumos javaslat kíséretében. Lehet, hogy dr. S.P-t már csak past presidentként neveznénk..

Vagy lehet, hogy így is történt, csak mi nem tudunk róla?

Viktus 2012.03.28. 14:34:38

A nyilatkozat az m1 Déli Híradójában és az MR1-Kossuth Rádió Déli krónikájában is elhangzott.

Schmitt Pál elmondta: "egy pillanatig sem" gondolta, hogy le fog mondani, mivel szerinte nem azért választották a köztársaság elnökének, hogy húsz évvel ezelőtt milyen kisdoktorit írt, hanem „valószínű más egyéb kvalitások miatt”. Közölte: a munkáját ezután is „változatlan felelősséggel” végzi.

A köztársasági elnök hozzátette: „ez a végkövetkeztetés számomra egyfajta elégtétel: akkor is igazam volt húsz évvel ezelőtt, mert az akkori körülményeknek és előírásoknak megfelelően írtam egy dolgozatot a legjobb tudásom szerint”.
-

Legalja?

Karcolt lendület 2012.03.28. 14:50:54

@Viktus:
Az. Persze az érvelése helytálló, tényleg nem a doktori, hanem a seggnyalási kvalitásai miatt van pozícióban.

A második bekezdés színtiszta hazudozás, bár az lehet, hogy tényleg ez a legjobb tudása.

room_101 2012.03.28. 15:24:55

Igen szép feladat most megcáfolni azt az állítást, hogy a sz@r attól még ugyanolyan büdös, hogy a barátunk nyomta.

Karcolt lendület 2012.03.28. 15:53:19

@fifibá55:
Politikailag sokkal jobb az ellenzéknek a csinnadratta, mint a kormánypártok fű alatti önkorrekciója. (Mondjuk erre igazából még fű alatt sem képesek sokszor.)

Viktus 2012.03.28. 15:55:56

@dr. Karcolt lendület:

A kormánypártok, ha nem mindent erőből akarnának, mint anno a jó elvtársak, hanem lennének ilyen apró-cseprű erkölcsi gátak már az első hírek után magukhoz vették volna a kezdeményezést lásd. kivizsgálás-váltás.
Nagyot lépett volna előre a Fidesz a valódi rendszerváltásért.
Ez meg amit pl. az ügynök ügyben is előadnak semmivel sem másabb, mint a gyurcsi produkció.

pannonfunk 2012.03.28. 16:09:43

Bocs, hogy nincs időm átolvasni a kommenteket, de volt arról szó, hogy valami jobboldali szervezet által szervezett tiltakozás legyen? Most nézem ezt az önszerveződő hallgatói hálózatot, na ott a top kommentelők azok a ballib arcok, akik szerint Gyurcsány Feri a faszagyerek még mindig, kösz, velük nem megyek tüntetni. De ha lenne egy mandineres, jobbklikkes vagy valami hasonló tüntetés, megmozdulás, akkor mennék...

betyár (törölt) 2012.03.28. 17:00:02

@Doubledecker:

én nem tudom kivetni magamból a szemetet, de én helyesnek tartanám, ha lemondana. pontosabban: már rég helyesebbnek tartottam volna.

betyár (törölt) 2012.03.28. 17:05:52

@blacklord:

göncz semmivel sem volt kritikusabb a szadival szemben, mint smitt a fidesszel. pl. bár meg kellett volna tennie, nem írta alá a tv és rádióelnök kinevezését. sólyom semmit nem tett 2006. okt. 23. után.
tudja mi a különbség a patkány és a mókus között? a mókusnak jobb a píárja. ennyi.
ugyanolyan hiú és gyáva(a tisztségük elvesztésétől rettegő) emberek voltak, mint smitt.

Alfőmérnök 2012.03.28. 17:06:01

@Doubledecker: A legkorrektebb köztársasági elnökünk Mádl volt.

Breaking Jews 2012.03.28. 17:22:05

Küldjék nyugdíjba a vén himpellért!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.03.28. 17:59:16

@Malachi: Az mennyiben releváns, hogy a félanalfabéta még mindig úgy tesz, mint a 3 éves gyerek: álldigál az összetört váza mellett, és hajtogatja, hogy nem én voltam, nem én voltam?

pirimogyoró 2012.03.28. 18:12:54

@Breaking Jews: "Küldjék nyugdíjba a vén himpellért! "

Kik? Mások? Te addig mit csinálsz? :)

zenador 2012.03.28. 18:59:02

Úgy látom, hogy a FIDESZ-fanok egy része még most sem érti, hogy miért olyan nagy probléma a Sh*t-ügy.

Mementóként: Horn, Medgyessy, Gyurcsány és még lehet egy pár díszpintyet felsorolni, akik súlyos morális deficittel küszködtek, mégsem mondtak le, egy részük előbb-utóbb csúfosan megbukott. Azonban mérgezték az országot és jópár szöget bevertek a magyar demokrácia koporsójába.

Jött 2010. A FIDESZ azt ígérte, hogy most már vége az urambátyám világnak! Új rendszerváltozás, új időszámítás. FIDESZ-fanok akkoriban azt ordítottátok, hogy most aztán nem lesz több mutyi. Igen, az emberek többsége is ezért szavazott bizalmat a FIDESZ-nek, nem véletlen a kétharmados felhatalmazás.

És minden megy tovább, megint át vagyunk verve, sőt a kétharmados felhatalmazással most már még durvább visszaélések, mutyizások vannak. Nemhogy kiemelkedtünk volna a sh*t-ből, hanem még jobban belenyomja a fejünket a "Nemzetei Együttműködés" Kormánya.

Sh*t-nek igaza van. Nem azért, lett köztársasági elnök, mert doktorija van. De van egy kis bibi. Ő és a kormány állandóan erkölcsi megújulásról a kommunistákkal való leszámolással és a mutyivilág megszüntetéséről papolnak. Egy ilyen múltú ember húzza meg magát, örüljön a sportsikerei miatti népszerűségnek és ne akarjon még magasabbra törni.

Hiteltelen NULLA a FIDESZ-kormány: bort iszik és vizet prédikál. Hogyan akarjátok a gyerekeknek tanítani az erkölcsöt a középiskolában? Ti dumáltok tehetségtelen FIDESZ-kormány. Ugyanolyan nullák vagytok mint a szocik. Milyen jövőképet mutattok a fiataloknak? Milyen jogon akarjátok átírni a történelmet? Kik vagytok ti, hogy ki akartok mindenkit oktatni, ilyen nulla, sz*r emberekkel?

Mit fog ezután gondolni egy egyetemi tanár? Rettegjen, ha nem veszi észre a plágiumot? Milyen hitele lesz ezután külföldön a magyar egyetemistáknak? Miért törje magát ezentúl szakszerű szakdolgozattal egy diák?

Abban igaza van a Sh*t-fanoknak, hogy akkoriban így is lehetett doktorit szerezni. Elég baj. Legyen akkor végre egy tisztítótűz, derüljön ki a többi mutyi is és vegyék el az összes ilyen szutyok kisdoktori. Legyen ügynöktörvény. Bukjon minden érintett.

ELÉG a műkonzervatív pojácákból! Elég a parasztvakításból. Derüljön ki minden tetűről, komcsiról, komcsiból átvedlett díszjobboldaliból minden szemétsége és húzzon el a közéletből.

Valódi rendszerváltás kell, mert addig FIDESZ vagy MSZP egykutya, nem lesz fejlődés, csak a további dagonya a mocsokban.

/manens 2012.03.28. 19:38:20

@Doubledecker: Dettó. A szivemből szóltál, haver. A legnagyobb baj az, hogy ezek a 8 év száműzetés alatt addig bizonygatták alkalmasságukat, a szocik meg annyira eljátszották a hitelüket, hogy nagyon sokan bíztunk abban, hogy ők tisztességesek lesznek. Szar dolog kimondani, de ezek sokkal több morális és gazdasági kárt okoztak, mint elődeik. Na, ezért haragszom rájuk jobban. Mivel mindenképpen kell helyettük valaki, csak egy szakértői kormány tudja az országot a bajból kimosni, erős civil támogatással és kontrollal.

kzoltana 2012.03.28. 20:06:33

Nem csak SP lopott, hanem tőle is loptak. Például a Fidesz alelnöke:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1626_schmitt_paltol_lopott_kosa_lajos
Így megy ez a plagizálók pártjában.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.28. 20:19:38

@betyár: Öntől is megkérdezem, mit kellett volna Sólyomnak tennie 2006-ban?
Egyébként Alfőnek van igaza@Alfőmérnök: , Mádl volt a legjobb KE, de Sólyom nem nagyon maradt el mögötte. A másik kettő szót sem érdemel.

Alfőmérnök 2012.03.28. 20:43:51

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Egyébként szerintem Sólyom L.-t csak azért nem választották újra, mert a régi alkotmányhoz ragaszkodott volna. (Vagy enyhébben fogalmava: nem fért volna össze az alkotmányozás azzal, hogy ő a KE.) Nekem kezdetben szimpatikus volt, aztán eléggé kiütközött a gumigerincűsége, de nem még így sem összemérhető Gönczcel, vagy Palibával.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.28. 20:47:24

@Alfőmérnök: Lehet, hogy nem vagyok vele elég szigorú, de nekem csak a holotv. aláírása utal gumigerincűségre, ön mire gondol? Én úgy érzem, hogy elment lehetőségei határára.

Alfőmérnök 2012.03.28. 20:50:23

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Meg nem mert átmenni szlovákiába. Meg volt még egy-két unszimpatikus megnyilvánulása (pl. a saját fos alkotmányát istenítette és kézzel-lábbal ragszkodott hozzá, stb.).

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.28. 21:03:22

@Alfőmérnök: A szlovákiai határétlépés megint az az eset, hogy egy karótnyelt jogász nem nagyon tehetett mást.
A saját alkotmány istenítése az nárcizmus, csakúgy mint az utolsó pár hónapos viselkedése, amikor lehetett tudni, hogy nem kap még egy ciklust. Ezért valóban unszimpatikus lett, de ez nem gumigerincűség. Azonban az a javára írandó, hogy nem állt be Majtényi mellé haknizni a mi és az ők alkotmányáról.

V pedig hülye volt SP erőltetésével, találhattak volna jóval kisebb támadási felületet nyújtó jobbert a célra. Bár lehet, hogy ezek túl önjárók lettek volna.

egy_vélemény 2012.03.28. 21:04:16

@Dr. Jofiu, PhD, FYI, ASAP, Etc.:
Várj, nem ilyen egyszerű a történetem.
Azt hittem, erkölcsileg jól cselekedtem, amikor elutasítottam határozottan azt, hogy egyféle kiskapun keresztül bejussak a szakma 'krémjébe'.
Aztán meglepődve tapasztaltam, hogy ezt csak én érzem így, ez nem volt érdem. Sőt. Ezután egy keményebb szivatás jött, úgy volt megszerkesztve a társadalom, hogy egyszerűen átléptek azon az emberen, aki nem állt be az ügyeskedők közé.
Könnyen el lehet képzelni, ha viszont él valaki az ilyen lehetőséggel, akkor utána azon a pórázon tartják, ha valamit nem megfelelő módon tesz, kapásból feldobják. Zsarolható lesz. Mint most Schmitt.

Én szívből kívánom, hogy a felsőoktatásból kopjon ki az a gárda, amelyik az én időmben még teljhatalmú volt.
Neked meg kitartást kívánok és eredményességet...nehogy kedved szegje az én lamentálásom!
:-)

Alfőmérnök 2012.03.28. 21:19:07

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Szerintem V-nek nem az volt a fő hibája, hogy őt jelölte (szóltak érvek a személye mellett), hanem hogy mikor kiderült a disznóság, nem baszta ki a picsába.

SztupY · http://sztupy.hu 2012.03.28. 21:20:42

@Viktus: Nem. A legalja a folytatás:

"Örülok, hogy magyarországon működik a Demokrácia örülök, hogy nincs kettős mérce örülök, hogy az Elnökre is ugyanúgy vonatkoznak a szabályok, mint bármely más magyar állampolgárra"

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.28. 21:26:01

@Alfőmérnök: Szerintem nem véletlenül állt ellen Kövér. Sőt, SP-ről kívülről nézve is lehetett tudni, hogy egy szervilis alak, és a jobboldali Göncz nem méltó egy valódi konzerv kormányhoz (az más kérdés, hogy ez a kormány nem igazán konzerv, sokkal inkább plebejus).

SP-nél még Kövér is jobb KE lenne, a posztkomcsikat pedig garantáltan megütné a guta :)

egy_vélemény 2012.03.28. 21:42:15

@JohnnyLillibrogida: nem tom, mi az LA84.
Nem vagyunk egy véleményen, de az a jó.
Megette a fene, ha csak bólogatnánk egymásnak.
Így rákényszerülünk, ha képesek vagyunka saját gondolatmenetünkbül kiszakani kicsit, milyen opciók vannak?
Pl, hogyan képzelsz el egy rendszer-váltást a gyakorlatban?
Na, annyit megint kell, hogy meséljek, hogy együtt dolgozhattam egy csapattal, akik a gyakorlatban (működés közben) egyszer egy komplett működő műszaki rendszert újjal váltottak ki, hogy csak egy kapcsolót kellett aktiválni egy előre megállapodott időpontban.
Tudod, hogyan lehetséges ez?
Úgy, hogy előtte paralell a működővel fel kell tudni építeni, működúképessé tenni az új berendezést, majd ezerszeres biztonsági vizsgálatok után, a megbeszélt időpontban lélegzet visszafojtva szabad figyelni, hogy fog-e működni az a nyavalyás, vagy a fejünket veszik.
Namost ezt hogyan lehetne egy agyon- és egymásraszervezett társadalomban, millió és egy érdek mentén megoldani?
Ugyanis, amit kívánnánk a kormánytól, a köztársasági elnöktől prompt, az egy ilyen helybenkiváltás lenne. A gazdaságban, az intézményekben.
Az pedig lehetetlen, mert nincs annyi pénz, hogy paralell felépítsünk egy újat, s amikor az működik, akkor egy kapcsolóval átváltsunk.
Mert a lelkeket, a fejeket, a beidegződéseket nem lehet átépíteni. Sem átkapcsolni.
Schmitt viszont segíteni tud abban, hogy a valós múlttal nézzünk szembe, ha van elég mersze, s abban is segíthetne, hogy teljeskörű legyen a bukta azoknak is, akik ilyen eljárásokban segédkeztek.

UncleSam 2012.03.28. 21:44:22

@Alfőmérnök:
Tévedsz!
Göncz Árpádnak a nyomába se jöhet egyik utód sem!

UncleSam 2012.03.28. 21:51:22

Ennek az egykori elkényeztetett selyemfiúnak,a Tv tornász kardozónak,a volt MOB,NOB főfunkcinak fingja sincs ,mi az a Fair Play!

egy_vélemény 2012.03.28. 22:11:31

@Doubledecker: Nem volt '92-ben semmi nyoma már, hogy lenne valamilyen rendszerváltás.
Az elején, nem mondom, nem fért a zabszem sem bele egyik másik sejhajába, de addigra nagyjából visszaállt ugyanaz a fajta tekintélyelvűségi rend (értsd a nagyhatalmú párttitkárokat), ami előtte volt.
Történetesen olyan helyen dolgoztam, ahol nagyon úgy tűnt, rajtam kívül senki sem szavazott az mdf-re.
Pont akkor zajlott nagyüzemben az állami vagyon széthordása. Vezetőket cseréltek, egyesek kiszálltak, millió kiscéget alapítottak, azokba egy-egy szakembert bevontak, decsak fedezéknek.
Ugyanúgy föntről szóltak le közvetlen vonalon, ha valamit elintézni akartak, főleg kiváltságokat, ugyanúgy párnázott ajtók mögött ment a megbeszélés, sőt, még jobban összezártak.
Lehet, pont ezért (értsd taktikai okokból) ajánlották Schmittnek is 'véletlen' ezt a doktori lehetőséget akkor.
Gyárat is lehetett venni akkor ezerért, mindent kiárultak. Még nem voltak biztosak abban, megússzák, vagy aggatják őket lámpavasra.
Akit lehetett, leköteleztek maguk felé.
Ha visszaidézem (igencsak a sűrűjében dolgoztam akkor), lehetetlen volt kiigazodni az érdekek között, mindenki kavart, rohant, mint a mérgezett egér s harácsolt, ahogy csak tudott.
Tudod hány cégalapítás történt azokban az években?
Érdemes volna utánanézni. Vajon milyen pénzekből?
Na, igen zavaros idők voltak.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.03.28. 22:13:36

@Diocles: "a Békemenet közönsége sem Rajcsányi szavára ment ki, soha nem is menne arra ki, hanem Bayer szavára..."

Azért ne higgy el minden szart. A Békemenet közönsége azért ment ki, mert a Fidesz vidéki pártszervei és az önkormányzatai megszervezték a menetet. Bayer nem ér el _lényegesen_ több embert, mint Rajcsányi, és nagyságrendekkel kevesebbet ér el, mint az, akinél Kubatov listája van.

egy_vélemény 2012.03.28. 22:14:31

@filburt: gondolom, valami célja van, dolga, azért nem lépett le.
Ne feledd, sportoló volt.
Teljesítmény is van mögötte, s egyfajta harcmodor.

egy_vélemény 2012.03.28. 22:25:59

@Virág et.: nekem is van egy rossz hírem:
nem kell erőlködnöd, mit miért írhatok extra. El szoktam elég tüzetesen magyarázni.
Konklúzió: más véleményen vagyok, mint te.
De miért is ne írhatnám le?
Ha nem vagy képes mások gondolatmenetét követni, akkor mihez szólsz hozzá itt?
A KE Hivatal független, vagy sem a kormánytól jelenleg?
Fogós kérdés most ez a KE lemondását követelőknek, hiszen fő indok idáig az volt, hogy mégsem.

egy_vélemény 2012.03.28. 22:36:29

@dr. Karcolt lendület: remélem én is, jó példával jár elől.
Amiért nem ő felelős, azért nem hagyja, hogy csak őt buktassák el.
Bukjanak mindazok, akik ebben a kezére játszottak.
Félmegoldás, nem megoldás.
Márpedig az ő rögtöni felállása még félmegoldásnak is kevés.
És akkor még nem is beszéltem olyan dolgokról, hogyha valaki veszia fáradságot, és a Rádiótechnika régebbi számaiba belelapoz, akkor ott olyan primitív kapcsolásokat, kopálásokat talál doktori nevek alatt, hogy fetrengeni tud csak.
Mit gondolsz, hány tanszék volt, ahol bevett szokás volt, hogy hallgatók munkájából lett összeollózva a tudományos publikáció?
Mondom itt is, szöveghasonlító rendszerek működnek.
Kedvenc témám, Selmeczi tanár úr plagizálása.....vajon utólag nem kideríthető?
Rakás könyvet írt.
Minden területen ez ment.
Olyan kisdoktorokkal találkoztam a szakmámban, akik jó, ha kalánnal el tudták tanálni a szájuk.
Folyamatos beszédre nehezen voltak kaphatók, mert az csak akadozva ment. A kisdoktori, nagydoktori az viszont nyílegyenesen.
Csak effektív munkát nem szabadott rájuk bízni, mert szórakozottságukban mindent összekevertek.
Ugyanez vonatkozott a nyelvpótlékokra, st.
Egy paródia volt az ország.
És ez fullad lassan tragédiába.
Tisztelet a kivételeknek.
Hulljon le a lepel, h színpadiasan fejezzem ki magam.

egy_vélemény 2012.03.28. 22:41:33

@Dr. Jofiu, PhD, FYI, ASAP, Etc.: nem írtam el.
Egy bizonyos szinten fölül, kellett.
A nemdiplomásoknak nem volt rálátásuk erre.
Apám kétdiplomás volt.
Az a korszak a központosított hatalom korszaka volt.
Ez nem tűnt el a rendszerváltással.
De kopik, ill. nem is kopik, redukálódik.
Egyfajta kasztrendszer felé, sajnos.

pannonfunk 2012.03.28. 22:43:01

@egy_vélemény: De a lepel lehullását is el kell kezdeni valahol. És a helyzet adott, hogy hol lehet elkezdeni. Ha most SP doktorijának nem lesz következménye, akkor hullhat a lepel, nem lesz semminek következménye. Viszont ha nem lesz következménye, nem is lesz hajtóerő, ami lerántsa azt a leplet...

egy_vélemény 2012.03.28. 22:55:16

@blacklord: mindenki cinkos volt, mondtam.
Hehe, az enyéimet nyugodtan fölül lehet vizsgálni.
Az elsőben egy áramköri kopálás van. De mondta a konzulens, hogy a kutya nem veszi észre, mert nem ismerik a tanarak azt a területét a szakmának.
Ők tudományosak, nem gyakorlatiasak.
Aztán segítettem másoknak is diplomaírásban. Más területen is. Egyszer sem 'kaptunk' hármasnál rosszabbat. Azt is azért, mert sok volt az ollózás. De én tanultam belőle, mert nekem új volt.
Sportot űztem belőle, hogy más szakterületre is mehetek.
Sőt, még szívesen le is vizsgáznék újra, bármelyikből.
Azóta sokkal többet hozzátanultam mindegyik szakmámhoz. No, meg dolgozgattam is.
Valahogy helyrerázódtak a dolgok.

Tényleg, s mi volna, ha Schmitt különbözetit tenne?
Gondolom, csuklóból menne neki az, ami akkor csak segítséggel ment.

egy_vélemény 2012.03.28. 22:58:03

@pannonfunk: várj, ha ő most lelép, akkor a függöny is lemegy.
Ha marad, akkor jópár embernek elkezd viszketni...a lelkiismerete.
Majd kiderül lassan, mi mozdul, merre.

Mégegyszer: tisztelet a kivételeknek.
Tudom, hogy mindig voltak, vannak és lesznek.
Remélem, egyre kevesebb csalás lesz.
De a mi korunkban inkább a csalás volt jellemző.

egy_vélemény 2012.03.28. 23:08:56

Most megint egy kis múltbarévedés jön.
Én ugye nem bölcs ész vagyok, csak műszaki.
A mi területünkön nem is lehetett annyira önálló munkát csinálni, ugyanis NEM VOLT tapasztalatunk, gyakorlatunk tervezésben, kivitelezésben.
Suóval eleve nonszensz volt a követelmény már szakdógánál is.
Akinek arra kellett a diploma, hogy a szakterületén maradjon, az utána jött bele.

Természetesen, minden területen más a követelmény, de hallgatólagosan sehol sem állítják úgy, hogy a Műegyetemen pl. egy bölcsészkar kritériumaival kelljen megfelelnie egy szakdógának, disszertációnak.
Ahogy orvos sem jogi, stb. feltételeknek felel meg.

A legtöbb doktori miatti lemondást követelő most egy szakmát, egy másik szakma mércéjével mér.
A saját doktorijából indul ki.

Miért nem nyilatkoztattok egy másik sprotdoktorival rendelkezőt?
Lenne korrekt összehasonlítási alapotok, nem?

Schmitt Pál sportdiplomata volt.
A sport a szakterülete.
Miért

egy_vélemény 2012.03.28. 23:13:55

@betyár: hát, ahogy tévedsz.
Lassan 60 leszek. Igen sok embert ismertem.
A túlélésért ment a küzdelem.
Mindannyiunknál.

egy_vélemény 2012.03.28. 23:15:49

Kidőltem mára
(végre valahára)....jó éjszakát Mindenkinek!
:-)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.03.28. 23:35:52

Hihetetlen, az MTA elnöke tökösebb, mint a kormány...
A holnapi egyetemi rendkívüli ülés nem sok jót sejtet a doktornak. A cím meghagyásához nem kellene rendkívüli ülés...

ökörpöröly 2012.03.28. 23:37:16

Az ország azért tart itt, mert a magyar "polgárok" többsége erkölcsileg, szellemileg elmaradott, etika és erkölcs nem jelent nekik semmit.
A Kádár-korszak gulyáskommunizmusában még csak-csak elvolt ez a "nemzet". Bárki bármit is állít, a magyarságnak az a korszak -mondjuk 1968-1988 közt- volt egész történelme során a "legboldogabb időszak". A magyarnak nincs többre igénye, minthogy legyen mit zabálnia, legyen valamiféle létbiztonság.
Amikor viszont szabadabb lett a lét, amikor a lehetőségek megnyíltak, akkor az "elit" lerohasztotta ezt a devianciára hajlamos "nemzetet".
Abszolút nincs jelentősége annak, hogy ki "baloldali", ki "jobboldali". Ezek szlogenek, marketingeszközök. Az elit nem cserélődött ki, maximum bővült. Shit Pál "életműve" kiválóan példázza a magyar "elitet".
A magyarság előtt nincs jövő, a múltja is sokszorosan hamisított és megszépített. A magyarság alkalmatlan a modern létre. Jobbágyi, béresi, segédmunkási létre alkalmas, többre nem. Ez a szörnyűség.
Hozzá kell fűzni. Az eddigi köztársasági elnökök se voltak éppen matyóhímzések. Az egykori kisgazda Göncz Árpád képes volt elvtelenül megalkudni a kommunista rezsim egykori vezetőivel. Mádl és Sólyom esete viszont más tészta, hisz ők mindketten a Kádár-rezsim elitjéhez tartoztak. Sőt, Sólyom karrierje érdekében a kommunista pártelitbe házasodott.
Shit Pál annyiban érdekes, hogy ameddig elődei legalább bizonyos intelligenciával rendelkeztek, illetve legalább mímelték az önállóságot, addig ő egy sötét tulok. Ebben a féregben összegződik a magyar elit kvintesszenciája. Spirituszba kellene tenni, majd ki kellene állítani. Életművét is kötelező olvasmánnyá tenném, "Kikben ne bízz soha választópolgár" címmel.

ökörpöröly 2012.03.28. 23:55:49

A hatalomban lévő magyarországi elit velejéig rohadt. Mindkét oldalon. Igaz ez a politikai, a gazdasági, a kulturális és tudományos elitre is. Ugyanis van egy súlyos probléma. Az elitbe szinte csak olyan kompromisszumokkal lehet bekerülni és bent maradni, ami alapjaiban kérdőjelezi meg az erkölcsöt és az etikát.
Itt nincsenek oldalak, nincs "baloldal" és "jobboldal", nincsenek "nemzetiek" és "demokraták". Itt politikai vállalatok vannak, amelyek az adott piac minél nagyobb részének megszerzésére törnek. A többi az csak marketing, duma, parasztvakítás.
Orsós-Olstein&Simicska&Nyerges Zrt. esetében az a különbség, hogy nemcsak kizárólagos piaci uralomra tör, hanem azt is meg akarja szabni, hogy mikor, mit, mennyit kell zabálni, mikor, miről, mit kell gondolni. Akárcsak a kommunisták. Orsós-Olstein és a XX. és a XXI. század legborzalmasabb figurájának tartom. Mindössze az a szerencsénk, hogy nem 1919-ben, 1945-ben, esetleg nem 1956-ban jutott hatalomra. Ugyanis akkor nem pár ezer halottal vészeltük volna át a kommunista rezsimet, hanem százezerek trágyázták volna a magyar ugart.

ökörpöröly 2012.03.29. 00:07:15

Magyarország mindig jóval Európa mögött kullogott. Ez nem az MSZMP hibája kizárólag. Ez a magyarság elmaradottságának a következménye. Azért szánalmas az is, hogy a Tisza-rezsimet, a Horthy-rendszert "istenítik".
Mindkét rendszer végtelenül korrupt és elmaradott volt. Miközben az európai országokban rájöttek, hogy igazi fejlődés csak úgy lehetséges, ha a nemzet minél nagyobb részére kiterjed egy fejlett közoktatási , szociális és egészségügyi rendszer, addig itt minden arról szólt, hogy egy szűk elit hatalomban maradhasson, miközben a tömegeket állatként tartják és dolgoztatják.
A magyarság mindig későn, ráadásul nehézkesen lép. Talán az elmaradott kaukázusi társadalmakkal tartani bírnánk a lépést, de máshol verve vagyunk.

Viktus 2012.03.29. 00:21:52

@ökörpöröly:

Klebelsberg Kunó? Hóman Bálint?

ökörpöröly 2012.03.29. 00:38:36

@Viktus: Teljesen jelentéktelen volt a szerepük, a porhintés kategóriája -persze ez nem feltétlenül az illetőkön múlt, hanem annyit engedett az akkori elit-. Ahogy a Nagyatádi-féle földreform se ért egy kalap szart se.
A teljes társadalmi elitnek kellett volna felismerni a változás szükségességét, a feudálkapitalista hozzáállást kellett volna megváltoztatni. Persze erre is voltak tervek, csak az elit ellenállása megakadályozta. Imrédynél egy kivitelezhető, Szálasinál egy utópista, idealista.

ökörpöröly 2012.03.29. 00:57:56

@Viktus:

Ezt egy másik hozzászóláshoz írtam, nem akartam újra beírogatni.

"Amikor Európában erősödött a polgárság, fejlődött az ipar, a tudomány, a kereskedelem, mi még a középkorban éltünk.
A Monarchia is megszépült idővel. Nem volt az olyan jó, csak jobb, mint előtte. Az európai társadalmak 1 főre eső GDP-jét tekintve 1850-ben az európai átlag felett voltunk, nagyjából a német államok szintjén. Az 1900-as évek elejére, már az Osztrák-Magyar Monarchia hatalmas hátrányban volt a fejlett nyugat-európai államokkal szemben. Ameddig a fejlett országok rájöttek, hogy a társadalomban rejlő humánerőforrást oktatásfejlesztéssel, politikai jogok megadásával, szociális és egészségügyi ellátórendszer fejlesztésével a fejlődés motorjává lehet tenni, addig nálunk az elit csak a hatalma megtartásán fáradozott. A középosztály, az értelmiség, illetve a felsőbb osztályok a társadalomnak csak egy igen szűk rétegét képezték. Az alsóbb társadalmi osztályok felemelkedését pedig minden módon gátolták. "

ökörpöröly 2012.03.29. 01:33:17

Orbán dolgozott a CIA-nek is. Melia és Palmer nem hiába szóltak ide, ők voltak a tartói és felkészítői. Előbb-utóbb kipakolnak onnan is. A Soros-féle tanulmányút nem volt más, mint a CIA képzése az új magyar elit számára. Azt hitték, hogy sikerül kinevelniük egy Amerika- és Nyugat-barát politikai elitet ezekből a szarrágókból.
1992-es hirtelen baloldali fordulat után vett 180 fokos irányváltás is a CIA utasítására történt. Csurka és más nacionalista jobboldaliak előtörése miatt biztonságpolitikai okokból áttették a jobboldalra az addig antiklerikális, ultraliberális Fideszt. A CIA és a nyugat-európai titkosszolgálatok hathatós közreműködése kellett ahhoz, hogy egykori ellenségeik, a konzervatívok -bár többségük csak álkonzervatív volt akkor is-, a keresztény egyházak mind-mind behódoljanak Orsós-Olsteinnek. Most meg főnek a levükben, hogy Orsós-Olsteint mennyire félreismerték.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.03.29. 07:57:25

Dr.? dr.? Fluck Ákos for president!

sleepy 2012.03.29. 07:58:08

@TuRuL_2k2:
Köszi a felvilágosítást!
Akkor a cikkcakk útvonalhoz képest egész gyorsan célba értünk... :)

2012.03.29. 11:01:24

2/3ad a félidőben, a vége 16-2

molaris 2012.03.29. 11:33:07

Kérdeznék én valamit: ismerősen hangzik a Czeizel név?
Nos ennek a tudomány felkentjének szakorvosi végzettsége sincs.
Tudok olyat, aki a fogkefe sörtehosszából írt doktori disszertációt!!
Ismerek olyan professzor asszonyt, aki szó szerint nehéz (al)testi munkával ért csúcsra, és egy manuális szakmában jó elméleti szakembernek számít. Persze azért a KISZ kari titkári minősítése sem hátrány volt.
Ültem bent olyan szigorlaton, ahol az éppen vizsgázó delikvenst kihívták telefonhoz, mert az anyukája kereste: a Kádár- titkárságról.

Nem egyedi eset ez! Csak nem avandzsáltak köztársasági elnökké.

2012.03.29. 11:54:51

@molaris:
még szerencse.

a piti csalókra legyint még a rendőrség is, de még azok is sokszor, akiket átvertek, megkárosítottak. ilyen a világ.
de sp a Sándor palotában írogatott alá. na ez a gáz. egy csaló aláírása van mindenen.

Lábszár Ervin 2012.03.29. 12:26:19

Schmidt Pál lesz az állami mobiltársaság vezére :)
dt-vel!
hvg.hu/kkv/20120329_allami_mobilszolgaltato

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2012.03.29. 18:22:03

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

külföldön ródsózni, nagyobb aktivitást kifejteni. ha egy ke külföldön lép fel a mineln-kel szemben, annak azért súlya van. nem beülni feri mellé az operába állami ünnepen. nochdazu nemzetközi felhajtás mellett lemondani. beismerni, hogy szar az alkotmány, ha egy ilyen eset után nem lehet ettől a terrorista ferigyerektől megszabadulni. most ennyi jut eszembe:). vagy tényleg ez a magatartás egyezett meg az alkotmány szellemével? nem. ez az általa gründolt átirat betűjének felelt meg.

kornél 2012.03.29. 18:26:21

@Dr. Zerge:

Előtte nem ártana megvizsgálni a doktori értekezése eredetiségét!

kornél 2012.03.29. 18:28:10

Persze ahogy jobban belegondolok, előtte a különvéleménye hitelességét kellene megvizsgálni:0

Alfőmérnök 2012.03.29. 19:57:56

@tölgy: A legjobb dumája szerintem a "láthatatlan alkotmány" volt.

---

Mikor Kövér nem támogatta Schmittet, mire gondolt, hogy Sólyom maradjon, vagy egy harmadik emberre?

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.29. 20:12:43

@tölgy: A külföldi ródsó az olyan ballibant szagú, nem? A lemondás az az alkotmány hibáinak elismerése már sokkal jobban hangzik.

@Alfőmérnök: Szerintem harmadik emberre.
Ha V nem zakkan meg, és a fülkeforradalom helyett ott folytatja, ahol '02-ben abbahagyta, akkor Sólyom nyugodtan maradhatott volna: nem lett volna túl sok ellentét köztük.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.03.29. 20:17:06

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Hajlanék arra, hogy ott folytatta. TF.

Csak azóta eltelt még nyolc év, és aki az azalatt lezajló *jellemfejlődést* nem követte, az meglepődött.

@Alfőmérnök: Az alkotmányjogászkodáshoz nem Szabóné Mancika építésügyi előadó attitűdjét kell magunkra ölteni.
A láthatatlan alkotmány rendkívül sérülékeny megfogalmazás volt, de rendszerbéli szerepe érthető és érvényes. Jogelvnek is lehetne hívni.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.29. 20:20:49

@Counter: Nem a TF-re gondoltam, hanem az azt megelőző 4 évre, ami minden híresztelés ellenére nem volt olyan rossz. Kampányban hülyeségeket szoktak mondani és az a kampaány elég ocsmányra sikeredett.

Ami nincs leírva, arra ne hivatkozzon, vö. az Alaptörvény értelmezése a történelmi alkotmány alapján.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.03.29. 20:25:40

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Ez mancikaság. A napi joggyakorlatban, a végletes kazuisztikával sújtott területeken, illetőleg garanciális okokból (büntetőjog elsősorban) teljesen helyénvaló és magam is pártolom, de az alkotmányjogászat nem ez a jogág: ott a lendületes, kreatív elvi *értelmezés* szükséges és elengedhetetlen.

Az alkotmány nem úgy működik, mint a hatósági kórboncnokok díjszabása, hiába jogszabály mindkettő.

Alfőmérnök 2012.03.29. 20:29:23

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Az Alkotmányt (vagy alaptörvényt) - azok után, hogy lehetővé tette a szocik 8 éves ámokfutását - le kellett cserélni , és ehhez Sólyomnak mennie kellett.
Nekem a fülkeforradalmasdival sem volt különösebb bajom, OVi nagy hibája inkább az, hogy szervilis és/vagy dilettáns hülyéket tesz vezető pozícióba. Gondolok itt pl. Matolcsyra. Voltak itt jó elképzelések, még Hoffmannék eredeti elképzelései sem voltak teljesen rosszak, csak aztán kiderült, hogy nincs pénz a kasszában, ezért összecsaptak valami szart, és most össze-vissza hazudoznak. Ángyánnak azért kellett mennie, mert ő van annyira gerinces, hogy nem hazudozik össze-vissza, nem tudja felvállalni, hogy pont az ellenkezőjét csinálják annak, mint amit ígértek.

tistedur 2012.03.29. 20:31:02

@Lavrentyij Pavlovics Berija: a történelmi alkotmányunk is láthatatlan volt :) ismeri a sztorit a kalapos királlyal kapcsolatban? állítólag ő mondta, hogy a magyarok mindig az ősi alkotmányukra hivatkoznak, de azt még senki sem látta ...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.03.29. 20:36:18

@Alfőmérnök: Egy alkotmánynak nem az a funkciója, hogy jól kormányzó pártokat juttasson hatalomra. Teljesen félreérti.
Próbálja a szabad akarat filozófiája alapján megközelíteni, hátha úgy jobban megy.

Az alkotmány egyébként 8 éves ámokfutásoknál sokkal szörnyűségesebb eseteket tesz lehetővé, mondhatnám, nap mint nap. Emberek képesek csak úgy megölni egymást, akár.

2010-ben nem is az alkotmány, hanem a szocialisták ellen szavazott a nép, ugyebár.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.29. 20:54:58

@Counter: Ebben az esetben viszont egy szava sem lehet a történelmi alkotmányra való hivatkozásra: Sólyom hivatkozott a láthatalanra (ami kb. az ő fejében volt meg egyedül), a Fidesz alkotmányozói meg a Hármaskönyvvel kontráztak.

@Alfőmérnök: Az a baj, hogy V-ék gazdasági ámokfutása* lassanként kezdi közelíteni a Pojácáét, és szemlátomást az új alkotmány sem képes ez ellen tenni semmit.
Mint libkonz csak ellenforradalmat vagyok hajlandó elfogadni, de ez a szó 56 miatt pejoratív. A többiben egyetértek. A legnagyobb baj, pedig, hog nem sok nyoma van a választás után ígért alázatnak (kurucus mentalitás).

*: az elbukott gazdasági szabadságharc (amire szükésg lenne, de ésszel és nem erővel kellene harcolni) sokba fog még fájni az országnak

@tistedur: Muhaha. Egy része azért le volt írva, nem? Aranybulla, ill. ha jól tudom, a Hármaskönyv is részben annak tekinthető.

Alfőmérnök 2012.03.29. 21:03:07

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Szerintem az elbukott gazdasági szabadságharcnak az lesz az eredménye, hogy az imf kedvezőbb feltételekkel fog hitlelt adni (Szapáry közreműködésével), mint anélkül tette volna. De én optimista vagyok.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.03.29. 21:13:35

@Lavrentyij Pavlovics Berija: A magyar államnak szerintem is volt történeti alkotmánya, viszont erősen kérdéses, hogy az a Fidesz örökös kormányzását mondotta volna ki elsősorban.

Meg az is hozzátartozik, hogy úgy a Pragmatica Sanctiótól kezdődően szépen lassan át is alakulgatott az a történeti alkotmány, hogy 1920-ra – és azt követően is – már számos olyan hatás érhesse, amelyek a hatályosságát, visszaállíthatóságát legalábbis megkérdőjelezzék.
Meg persze az is, hogy a fellelhető, sarkalatosabb normák egy tetemes része már egyáltalán nem aktuális.

tistedur 2012.03.29. 21:38:27

@Lavrentyij Pavlovics Berija: az aranybulla melyik változatára gondolsz? :) a tripartitum törvénytár, érdekes módon egyedül erdélyben lett törvénykönyv :)
a tripartitum a magyar királyságban a szokásjog alapja lett "csak", soha nem hirdtték ki hivatalosan.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.03.29. 21:49:04

@Alfőmérnök: "Az Alkotmányt (vagy alaptörvényt) - azok után, hogy lehetővé tette a szocik 8 éves ámokfutását - le kellett cserélni , és ehhez Sólyomnak mennie kellett."

Korrekt gondolatmenet. El is teszem arra az időre, amikor Orbán alkotámányának kikukázását kell elmagyarázni a hívőknek. :))

Alfőmérnök 2012.03.29. 22:05:27

@tistedur: Csak azt nem értem, hogy ha már írott alkotmányunk van, akkor mi a szerepe egy "láthatatlan alkotmánynak"? Merthogy amit leírunk, az látható, feltéve ha van tinta a tollban.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.29. 22:33:51

@Alfőmérnök: Én pesszimista vagyok, most az IMF keményebben tud tárgyalni, mint '10-ben. Plusz sikerült vagy 1.5 évet elbalfaszkodni, ez pedig súlyos milliárdokba fáj. Egyébként bz-vel értek egyet: az IMF a hülyék bankja.

@Counter: Muhaha, nem lesz ettől örökös Fidesz kormány.
Persze, hogy változott + most már nem igazán aktuális. De azért ugyanúgy lehet rá hivatkozni, mint a láthatatlan alkotmányra. Sőt, ez javarészt látható.

@tistedur: A magyarra, nem az angolra :)
Rémlik, hogy elszabotálták, de a rendek jogai ebben vannak leírva. A koronázási feltétel le van írva valahol?

Alfőmérnök 2012.03.29. 22:48:56

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Nekem szerintem rosszabb a véleményem az imf-ről, mint bz-nek. De úgy tűnik, hogy két reális alternatíva van, az egyik az államcsőd, a másik az imf. Nekem az tetszene, ha lenne harmadik.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.29. 23:27:00

@Alfőmérnök: Amíg az államadósság törlesztése nélküli ÁHT mérleg pozitív, addig nem olyan nagy baj a csőd. Igaz, utána nem kapnánk hitelt egy jó darabig.
(Ha sikerülne elérni, hogy a komcsk által itthagyott 3 éves taposóaknát kiváltsák egy hosszabb lejáratú hitellel, az jó lenne.)

tistedur 2012.03.29. 23:31:31

@Lavrentyij Pavlovics Berija: az aranybullában nincs igazán szó a rendekről, elsősorban a nemesség igényeire reflektál.
milyen koronázási feltételekre gondolsz?

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.29. 23:38:06

@tistedur: "Rémlik, hogy elszabotálták, de a rendek jogai ebben vannak leírva."
Ezt a Hármaskönyvre értettem.

Csak az a legitim király, akit a Szentkoronával az esztergom érsek koronáz meg (ld. II. "szadeszes" József, Ferenc József).

tistedur 2012.03.30. 00:08:27

@Lavrentyij Pavlovics Berija: mondjuk III. bélát a kalocsai érsek koronázta :), I. ulászlót egyáltalán nem koronázták meg a szent koronával, mátyás pedig 1458-tól király, de a koronával csak 1464-ben koronázzák meg, hiszen akkor váltja vissza frigyestől.
II. józsef legitimitását nem igazán vonták kétségbe magyarországon.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.03.30. 07:29:12

@Dr. Zerge: No, itt az ideje elmélázni, vajon jó ötlet volt-e alaptörvényt, NER-t a jó doktorral aládekoráltatni, Imrével alkotmányasztalát meg egyebeket kiötlettetni. És nyilván annyira nem hibbant a teljes fideszes hátország, a frakció minden tagja, nyilván nem annyira elégedettek a válaszúton tébláboló képviselő-polgármesterek, nyilván nem annyira ambíciótlan odabent mindenki, hogy ne merülne föl Orbán felelőssége ebben az egész végtelenül elbaltázott káderpolitikában. A tetejébe a németeknél két okból is egyszerű volt széles támogatottságú, alkalmas új elnököt elővenni (volt ilyen, és nem volt eszebaszott többsége Merkelnek), nálunk meg e kettő hiányán túl még ezer ok miatt képtelenség (de leginkább a kétharmad miatt, hiszen az ellenzék még a kedves, igazságos, álruhás népmesei Mátyás királyra is nemet mondana, a táborból meg mégis ki a faszom akarna schmittutód lenni, csak a párt szavazataival?) , ergo a KE-saga prolongálva. Viktor túl van a pályája csúcsán, ez egészen biztos. Hogy a levezetés milyen görbén fut: részletkérdés. Némiképp szerencséje, és persze az egész fideszkdnp nagy malaca, hogy nincs ellenzékük. De ez a kegyelmi állapot sem tarthat örökké.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.03.30. 08:41:50

@Dr. Zerge:
mit rinyál? ez az ország egy olyan ország, amelyiknek nincs elitje. majd tízmillió szarházinak nem is lehet.
kell keresni egy hatalmat, akitől vezetést kérünk.

zuuu 2012.03.30. 09:25:56

mikor jön már kövér laci? :D

Szilárd Hanvay 2014.01.18. 18:16:56

MINDEN PLAGIUM EGYBEN LOPAS IS EZERT UGY KELLENE A JOVOBEN BUNTETNI MINT A KOZTORVENYES BUNOZOKET. VAGYIS KET EVIG TERJEDO SZABADSAGVESZTESSEL ES A KOZUGYEKTOL VALO ELTILTASSAL.
süti beállítások módosítása