A Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért Mozgalom alaposan felkavarta az állóvizet a szlovákiai (és valamelyest a magyarországi) sajtóban. A civil aktivisták egy olyan témát vetettek fel, ami nem új és nem is egyedi jelenséggel foglalkozik. Jópár magyar cég van – MOL, OTP, csak hogy a legnagyobbakat említsem –, amely határon túl is jelen van különféle kirendeltségeivel. Az alkalmazottak révén az üzletekben szinte kivétel nélkül kiszolgálják az ügyfelet magyarul, viszont a kirakatok, reklámanyagok, termékek megnevezései már igen hiányosan, vagy egyáltalán nincsenek feltüntetve magyarul a helyi hivatalos nyelv mellett. Azokról a településekről beszélünk, ahol a vásárlók túlnyomó (vagy legalábbis jelentős) része egyébként magyar. A szlovákiai magyar bolttulajdonosok számára, akik félelemből vagy megszokásból – erre is kitérek később – ódzkodnak a magyar feliratok kihelyezésétől, példaként szolgálhatnának a magyar gyökerű láncok. Ehelyett gyakran ellenállásba ütköznek a magyar változatot igénylők – mint most is.

  A legújabb ügy egy olyan céghez kapcsolható, ami híres is, terjeszkedik is, de nem kapcsoljuk klasszikusan a magyar témához. A Norbi Update vásárló-közönsége nem feltétlenül érzékeny a kisebbségi magyarok gondjaira, jobb esetben nem értik, miről van szó, rosszabb esetben pedig teljesen félreértelmezik. Schobert Norbi és Rubint Réka gyakori vendégek a celebhírekben, rajongótáboruk a bulvárban edződött, és bizony kapnak meleget-hideget témától függetlenül.

  Talán ezért is értékelte a Norbi Update szlovákiai franchise ágának ügyvezetője a márkanév ellen irányuló támadásként a nekik címzett vásárlói levelet, amely a magyar feliratokat hiányolta. A vezető úgy gondolta, szakít a megszokott „Köszönjükválaszát, mindentmegteszünk” sablonnal, és jól odamond a vásárlónak, kioktatva őt, és számon kéri a jóindulatot. A tudatos vásárló viszont kitette a Facebookra a levélváltást, akaratlanul is elindítva a lavinát, és gondoskodva arról, hogy az ügyvezető ismételt nyilatkozatain és a témához érkezett több száz megjegyzésen keresztül bepillanthassunk egy széles tömegekre jellemző gondolatmenetbe. Megszólal a mit sem értő magyarországi átlagpolgár, a jól értesült összeesküvés-gyártó, a jogairól rég önként lemondott szlovákiai magyar, és az ez ellen harcoló kétnyelvűség-párti aktivista.

  Ezen sorok írója maga is szlovákiai magyar, aki már jópár éve idejének felét Budapesten, másik felét Komáromban tölti, és szimpatizál a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalommal. Ez természetesen befolyásolja a véleményekről alkotott véleményemet, ahogy másét is saját környezete. A következőeket igyekszem magyarországiak és szlovákiaiak számára egyaránt érthetően, senkit nem sértve leírni.

  A legtöbb ember nem érti, hogy jön a kétnyelvűség problémája Norbihoz. Miért pont ő? Akadtak, akik egyből azt gyanították, hogy egy másik pékség vagy étterem fizethette le az aktivistákat, netán a kolbászlobbi áll a háttérben, szakmai féltékenységből.

  A Kétnyelvű Dél-Szlovákia az elmúlt hónapokban válogatás nélkül helyezte el a kétnyelvűség hiányára figyelmeztető matricáit több városban is, megafonnal pótolták a magyar szöveget a párkányi állomáson, kétnyelvű útjelzőtáblát állítottak Szerdahely mellett, és a települések magyar megnevezéseit hiányoló táblákat helyeztek ki, tehát legfeljebb a matrica- és táblagyártók lobbija lehet befolyással a szervezetre. A mozgalomnak politikai szándéka sem volt a kezdeményezéssel, a nyelvhasználat kérdése független az ideológiai irányultságtól.

  Akkor mi lehet az, ami a Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért Mozgalmat motiválja? Az, amire a felhívás szövegéből közvetlenül is következtetni lehet – a csoportosulás célja Szlovákia magyarlakta településein a magyar nyelvhasználat fokozatos kiszorulásának megakadályozása, megfordítása.

  Nagyon lehangoló, hogy általában szlovákiai magyarok, köztük a ügyvezető igazgató is azzal érveltek, hogy felesleges a magyar felirat, ha a szlovákiai magyar úgyis megérti a szlovákot.

  A szlovák nyelvtudást és a magyar nyelvhasználatot gyakran összemossák, pedig teljesen másról szól a kettő. A magyar nyelv színtere fokozatosan az otthoni nyelvhasználatra korlátozódik, ami az elszlovákosodás előszobája. A magyar a nyilvános érintkezésből való kiszorulásáról tehetnek a hivatalok, munkahelyek, szolgáltatások és üzletek is, minden, amit látunk és hallunk. Így a hangosbemondó, a buszmenetrend, a hivatali nyomtatvány, a munkahelyen elkészítendő dokumentáció, az éttermek étlapja, a termékek neve a boltban. A felvidéki magyarok szókincsébe akaratlanul is belekeveredik egy-egy szlovák szó. Bizonyára a magyarországi olvasók már találkoztak olyan szlovákiai magyarral, akit alig értettek, mert tyeplákiban vagy botaszkiban ment venni párkit horcsicával a poisztyovnya mellé, a podporát pedig kalkulacskával kontrolálta. Ezek a jelenségek rövid távon viccesek, de bizonyított tény, hogy ez magyar felek közt is csakhamar átcsaphat szlovák vagy vegyes nyelvű kommunikációba.

  Másik gyakori reakció, hogy a magyar feliratok hiányára való figyelmeztetés felesleges problémakeresés, ahelyett, hogy egy magyar cég sikereinek örülnének, csak a negatívumot keresik, és ez is egy tipikus példa a magyar széthúzásra.

  Szerintem a Nagy Magyar Széthúzásnál csak egy rosszabb van: ha bármilyen kritikát a Nagy Magyar Széthúzásra panaszkodva utasítunk vissza. Valójában az egész érvelés saját farkába harap, hiszen egy magyar összefogást mi sem szimbolizálná jobban, mint az, hogy a magyar vásárlókra való tekintettel válogatás nélkül mindent feltüntetünk magyarul is.

  Mert a változtatás felfogható egy gesztusként a vásárló irányába. A cég van az ügyfélért, és nem fordítva. A vásárló kényelmesebben érzi magát egy étteremben, ha kedvenc zenéje megy a háttérben (vagy épp nem megy semmi), ha kedvelt ételeit szolgálják fel, vagy éppen ha anyanyelvén (ráadásul megfelelő helyesírással) olvashatja az étlapot. És részben igaz az, ahogy többen is írták, nem az alapján választunk éttermet, hogy milyen nyelven van kiírva a nyitva tartás, de ez is hozzájárul a vásárló kényelméhez, összességében pedig ahhoz, hogy hol költi el a pénzét. A férfiaknak szóló reklámok nem véletlenül vannak tele mellekkel, ahogy a gyereknek sem véletlenül cuki kisállatokkal reklámozzák a tejtermékeket. Akkor sikeres a marketing, ha a célcsoportot a lehető legszemélyreszólóbban tudják megszólítani. Ennek pedig egyik elsődleges eleme a nyelv.

  A megszokásnak a szlovákiai magyar társadalmon belül nagy visszatartó ereje van. Egy képzeletbeli üzletvezető számára teljesen magától értetődő és logikus (lenne) a környezetet az ügyfeléhez hangolni, betartva a törvényi rendelkezéseket. Ez – például Komáromban – azt jelenti, hogy a potenciális vásárlóra való tekintettel magyarul és szlovákul is feltüntet mindent az árcédulától kezdve a nyitva tartásig. A gyakorlatban viszont már nem így van. A megjegyzésekből is kitűnik, egyszerűen megszoktuk a szlovák vizuális környezetet a többségi területeken is, és sok szlovákiai magyarból kiveszett az igény arra, hogy ott, ahol ő fizet egy szolgáltatásért, ne tekintsék az ő nyelvét másod- vagy harmadrangúnak.

  A hírhedt szlovák nyelvtörvény sem tiltja, és nem is tiltotta soha, hogy magyarlakta településeken magyar feliratok megjelenhessenek. De úgy látszik, nincs is rá szükség, hiszen félelemből vagy közönyből lemondunk erről a jogunkról.

  Norbinak tulajdonképpen balszerencséje, hogy a vezérigazgató agresszív kismalacként reagálta le a dolgot, kirobbantva ezzel az ügyet. Az Update hálózat szlovákiai boltjaiban ugyanis nem általános gyakorlat a kétnyelvűség, de helyszíntől függően számos kiírás és termékfelirat két- vagy akár többnyelvű. Több magyarországi gyökerű cég, például a MOL-Slovnaft vagy CBA (ugye, a magyar üzletlánc) szlovákiai pultjain általában egy kézen össze lehet számolni a magyar szavakat.

  A részleges kétnyelvűség, vagy a magyar szövegek szégyenkező, titkolt feltüntetése ugyanúgy káros. Többek szerint ez szőrszálhasogatás, és részletkérdés. A semminél ugyan több, de nincs értelme az információ egy részletét lefordítani az egyik elsődleges vásárlói kör nyelvére, főleg, ha ebben nem akadályoz minket nyelvtudás vagy törvény. Másrészt a magyar nyelvű szövegek kisebb betűmérettel való szedése, háttérbe szorítása tudat alatt és közvetlenül is tükrözi a nyelvet használó vásárló felé, hogy ez a nyelv itt másodrangú. 

  Mit tehet akkor a magyarországi polgár?

  A magyar gyökerű cégektől joggal lehet elvárni, hogy lehetőségeiket kihasználva mindent két nyelven, az adott ország hivatalos nyelvén és magyarul is feltüntessenek. Ezzel hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Szlovákiában és más magyarlakta vidékeken olyan környezet alakuljon ki, ahol a helyi magyar ugyanúgy teljes értékű állampolgárnak érezheti magát.