Békemenet: már a fáklyát is kisajátították!
2012. január 23. írta: dobray

Békemenet: már a fáklyát is kisajátították!

  Vegyes érzésekkel mentem ki a Békemenetre tudósítani: a kormánypárti tüntetés nehéz, necces műfaj, ritkán sül el jól. Bár vannak rá pozitív példák is, például a De Gaulle melletti demonstrációk a párizsi diáklázadások idején. A hazai tüntetési hagyományokat erősen meghatározták a Fidesz 2002-es és 2006-os nagygyűlései (bár az nem ugyanaz, mint a tüntetés), valamint a 2006-7-es izé, tapasztalatok.

  Ezek pedig nem mindenben szolgáltak pozitív példával: Rákay Kétmillió Filip, Pataky Attila, Örvendj, Magyarország, Orbán Viktor az én miniszterelnököm-kitűző, magyar rendőr velünk van, Kormorán-mélységű, giccses-szentimentális dalok, minden jegyzetelő újságíróban jelentőt, másokban provokátort sejtő nénikék, tüntetésmatek.

  A Békemenet elnevezése, mint azt már Turul kolléga megírta, erőst hajazott az Antiteista Humanista Szövetség hippista, Hősök terei békejelére (a jobboldal már a békejelet is lenyúlja!), az pedig eleve nem sejtetett sok jót a mérséklet és hangnem terén, hogy az eszmei szerzők Bencsik András és Bayer Zsolt voltak. Ezért aztán kicsit fellélegeztem, amikor kiderült: beszédek, azok nem lesznek (azért a békemenet vége nyomokban beszédeket is tartalmazott, Bencsik és Bayer nem állta meg, hogy ne ossza meg, mennyire meghatódtak és hogy a szeretet erősebb a gyűlöletnél, de hát megbocsátjuk nekik, végülis a saját tüntetésükön miért ne szólaljanak meg). A menet eleje tájékán haladó, hatalmas Demokrata-transzparens sem volt számomra szívderítő, mindenesetre kaptam ingyér’ egy számnyi Demokratát, így megbizonyosodhattam róla, mennyit változott a lap, mióta pár éve utoljára a kezembe vettem.

  Summa summarum, kissé nyugtalanul tekintettem a Békemenet elébe, de úgy gondoltam, ha kilátogattam az Opera elé, akkor megnézem ezt is. Az Operánál úgyis meggyőződhettem róla, hogy a fideszes-jobbos jellegzetességnek gondolt paranoiák és hozzávalók igazából nem csak a fideszes, hanem minden tüntetés sajátjai. Giccses, semmitmondó dalok, magyar rendőr, tüntetésmatek és a média szidása (elhallgat, nem mutat, stb, igaz, ez az Opera és a köztévé vonatkozásában teljesen jogos volt) ott is van. Mindenesetre azt hiszem, sosem fogom megérteni az otthon lázasan transzparenst gyártó, feltűnési viszketegségben szenvedő tüntető prototípusát.

  Várakozásaimhoz képest a menet a lehető legjobban sült el: nyugodtan legyalogolta a hivatalosan négyszázezres (ennél valószínű azért kevesebb, a várható tüntetésmatekot egyébként Bencsik kezdte meg a Kossuth téren, amikor bemondta az egymilliós, nyilvánvalóan irreális létszámot egy tévés tudósításra hivatkozva) tömeg a távot, egyéb programpontok híján pedig gáz eseményekre sem kerülhetett sor. A puritán minimalizmus persze együtt járt az első, eseménytelen baloldali tüntetésekről jól ismert unalom egy adagjával. De ebbe így belekötni nehéz. Az meg, hogy volt pár Árpád-sávos zászlós csoportosulás, szerintem nagyjából mellékes, megszoktuk, nem zavarnak sok vizet.  Majd akkor izgulunk a néhány Árpád-sávos tüntető miatt egy párszázezres tömegben, ha a baloldal kiközösíti magából az USSR- és Che-feliratos pólókban parádézó elvtársakat.

  A fáklyákat eredetileg nem tartottam jó ötletnek, ráadásul csak a menet elejének jutott, viszont a sötétség beálltával egyre látványosabb volt a világító tömeg. Felháborító, hogy a jobboldal a kokárda és a magyar zászló után már a fáklyát is megpróbálja kisajátítani! Mindenesetre: ha „a magyar jobboldal”-t emlegető cikkek, tudósítások után még egyszer valaki azzal jön nekem, hogy ne beszéljek „a magyar baloldalról”, mert azon hánymennyien vannak mindenfélék, a képébe fogok röhögni.

  Többen megállapították a Békemenetről szóló publicisztikai irodalom tanúsága szerint, hogy nem voltak fiatalok. Nos, voltak, bár tényleg nem ők képviselték a törzsközönséget. Ez már régen problémája a Fidesznek, de fiatal támogatókat aligha kormányon fog szerezni. Az idős Fidesz-szavazókon való fanyalgás viszont nem áll jól olyan lapoknak, akik a nyugdíjasok érdekeinek és ingyenes utazásának védelmében (is) kiálltak, valamint szapulják a családi adózást meg a családvédelmet. Az olyan felvetésekre, miszerint a jobboldalon a lojalitás a fontos, nem a szakpolitikák, csak azt tudom válaszolni (Máthé Áron posztja mellett), hogy az Operánál összegyülekezett tömegben ugyan sokakkal beszélgettem, de a sok zöldvörös egyetemista sem tudott magasröptű vitákat folytatni gazdaságpolitikáról (akkor meg is írtam, hogy egy a kormányt megdönteni készülő lány az „egyenlőséget” fogalmával foglalta össze programját). A demonstrációk soha, sehol sem szakpolitikák megvitatásáról szólnak, Árok Kornélék pedig anno az eddigi egyik legpopulistább, legalja demonstrációt produkálták az Alkotmány utcában (a leggusztustalanabbat meg október 23-án, a Szabadság téren, a 2006 őszi rendőri erőszak rendőreire emlékezve).

  Szóval, számlák kiegyenlítve, most már tényleg mindenki, de mindenki az utcára vitte a politikát. Az is vicces, ahogy akármilyen tüntetésnél az épp a tüntetőkkel egyet nem értő oldal hogyan próbálja minden módon diszkreditálni a másik rendezvényét, és keresni az utaztatott, lefizetett népeket, akiket átvágtak, stb. A saját tüntetésével mindenki nagyvonalú, a másikéval szemben meg kicsinyes és gyanakvó. A szomszéd fűje mindig hervadt. Mondjuk annak örülnék, ha a Békemenet sikere nem vonulna be a Fidesz, a kormány ultimatív észérvei közé, amivel minden ellenkező véleményt le lehet bunkózni.

  ps.: Megszámoltam: 324.568-an voltunk, a még meg nem született babákkal együtt. Bencsik mögé írhat egy nullát, a Népszava és a millások meg hátrébb vihetik a tizedesvesszőt, ha attól megnyugszik a lelkük.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr43702853

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Békemenet: már a fáklyát is kisajátították! 2012.01.23. 10:59:01

Ha „a magyar jobboldal”-t emlegető cikkek, tudósítások után még egyszer valaki azzal jön nekem, hogy ne beszéljek „a magyar baloldalról”, mert azon hánymennyien vannak mindenfélék, a képébe fogok röhögni.

Trackback: Egy túlpörgetett hecckampány tanulságai 2012.01.23. 10:47:00

Bár manapság nincs sok oka örülni a polgári-nemzeti elkötelezettségű magyarnak, mégis azt mondom, észre kell venni azokat az eseményeket és jelenségeket is, amelyek komoly bizakodásra adnak okot. Mert van ilyen, nem is kevés. Ezúttal nem arra gondolok,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

/manens 2012.01.23. 19:48:04

@Samott: hogynemongyam " birka " !

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.23. 19:48:19

@d fele doktor fele barát r: doktor
Íme egy újabb példa a hiteles, pártatlan köztévére. :D

SoloNightwing 2012.01.23. 19:48:54

@Bloodscalp:

Marhára népszerű, de inkább marha mint népszerű.

Fejenként 5000 HUF-ért, és a 2/3-uk erdélyi, akiknek semmi keresnivalója nem lett volna itt, de úgy hozták buszokkal?

Andrássy úton nekem nem fizettek, tehát valszeg másnak sem. Buszokat se láttam, adófizetők pénzéből. Miért volt annyi 50-éves a narancsos rendezvényen? Kellett az 5000? A fiúk kit akarnak átverni?

Amúgy gyáva népnek nincs hazája, 5000-ért kurválkodnak? Szóval aki ott volt, szégyellje magát.

SoloNightwing 2012.01.23. 19:50:15

@tevevanegypupu:

Ne álmodozz. Én nem foglak ijesztgetni.

SoloNightwing 2012.01.23. 19:54:38

@tevevanegypupu:

Egyébként, sokan összetévesztik az arisztokrata modort a gyengeséggel. Mégiscsak le foglak lőni, idióta. Csak hogy ne légy tévedésben.

zozo53 2012.01.23. 19:55:13

Nagy pofázás az van!!
Miért nem lesz idő előtti választás azt ígérték?!
Lenne nagy pofára esés narancsosok!Rettegő hazug banda!

SoloNightwing 2012.01.23. 20:06:22

@zozo53:

Tudod, fehérgárdista létemre el kell ismernem, hogy Leninnek volt egy zseniális mondása:

"Egyetlen hatalom sem bukik el, amíg le nem ejtik."

Tehát Fletó beszélhet orról, hogy kormányozzon csak Vitya, mert neki éppen fogalma nincs, mit csinálna a helyében, de mégsem ezzel kéne kezdeni. Konkrétan alapos takarítás kell, mert túl nagy a kár. Terveket utána kellene alkotni, gyorsan és határozottan.

Lorp 2012.01.23. 20:06:58

@SoloNightwing: Szia galagenyo! Új név, új stílus? Ha nagyon belejöttél a lövöldözésbe, kanyarodj el felém is:).

SoloNightwing 2012.01.23. 20:09:15

@Lorp:

A stílus ugyanaz, az ok csupán technikai, de kívánságod parancs. Nem fogsz nekem örülni.

Lorp 2012.01.23. 20:13:32

@SoloNightwing: Nem is azért hívtalak hogy örüljek:).

SoloNightwing 2012.01.23. 20:14:50

Azért hívtál, hogy meghalj?
Megoldható...

SoloNightwing 2012.01.23. 20:16:35

@Lorp:

Mennyire fájjon? Lángszórót is használhatok.

SoloNightwing 2012.01.23. 20:21:36

@SoloNightwing:

Bár sztem a napalm golyók jobban fájnak, a lángszóró kb. 2000 fokot ad le, villámgyorsan elégnek az idegek, és a sokk miatt nem is fáj annyira. Viszont amikor a testen belül ég valami, az tovább is tart is szebb érzés is.

Gondold meg, akarod-e.

Lorp 2012.01.23. 20:32:14

@SoloNightwing: Napalm golyók? Jól nyomod. Rádbízom mit van kedved cipelni.

(csak egy jó tanács: ha már iszol ne kommersz szarokat vedelj)

SoloNightwing 2012.01.23. 21:01:57

Gyújtógolyóknak is szokták hívni, de ez a fajta nagyon tiltott. Benne van a napalm, becsapódáskor kijön, mert a golyó akkor szétcsattan, ez fizika. Majd ha eltalál egy, megérzed. Amúgy más gyújtószert is szoktak használni, de ez a legdurvább. Általában csak bérgyilkosok szoktak vele élni, de engem kiképeztek arra is. Addig nyugodtan röhöghetsz, utána már kétlem, hogy tudnál, különösen ha hasba kapod. Sokáig ég, és csak lassan öl.

Na jó mulatást, amíg nem nyomoztak nekem le. Ha nagyon könyörögsz, maradhat a lángszóró - mekkora szívem van, nem?:-)

Bloodscalp 2012.01.23. 22:02:21

@SoloNightwing: tanuld meg hogy az erdélyi is ugyanolyan magyar állampolgár mint te:) úgyanúgy eltudja qrni a jövönket mint mi:)

eN 2012.01.23. 22:20:52

@SoloNightwing: megnyertél egy multit az mw3-ban és mostmár valakinek hiszed magad te szerencsétlen?
te légpuskát nem fogtál a kezdben, csak a tökeidet markolászod esetlenül fps közben, ugye?

Lorp 2012.01.23. 23:09:47

@SoloNightwing: Te egy szent vagy:) No mostmár megyek aludni, ha ideértél légyszi ébressz fel, halálom előtt még elmormolék egy utolsó Kárpátia számot.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.23. 23:23:42

@poszt: "a leggusztustalanabbat meg október 23-án, a Szabadság téren, a 2006 őszi rendőri erőszak rendőreire emlékezve"

Mi van? A 2006 őszi rendőri erőszaknak estek áldozatul a rendőrök? Leestek a lépcsőn vagy mi? Hagy ismerkedjek már meg a pártállam hivatalos történelmével, mielőtt még vizsgázni kell belőle.

@bz249: "A Bajnai-Oszko Szakertoi Kormany idejeben az allamhaztartas hianya felulmulta az elottuk levo Gyurcsany-Veres es az utanuk kovetkezo Orban-Matolcsy paros hasonlo idoszakat."

Wow, ez kemény. És ezt mind abból a kiadványból olvastad ki, amelyik nem foglalkozik az államháztartás hiányával?

@tevevanegypupu: És ki kényszeríti szegény Orbánt arra, hogy hitelt vegyen fel? A helyzet az, hogy lehetett volna olyan gazdaságpolitikát csinálni, ahol nem kell többet az IMF-hez fordulni és a piacról lehet finanszírozni tovább az országot. De Orbán inkább az unortodoxia mellett döntött. Válaszolva a kérdésre: Orbánt a saját korlátoltsága kergette vissza az IMF-hez.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.23. 23:55:12

@Kettes:

"És ezt mind abból a kiadványból olvastad ki, amelyik nem foglalkozik az államháztartás hiányával? "

aha, szóval azért nem találtam benne erről egy kurva szót sem. :) pedig már kezdtem magamban keresni a hibát, hogy pl. mondjuk vak vagyok, vagy ilyesmi. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.24. 00:01:31

@teknős:

kb. 3-4 évvel ezelőtt még az volt a slágertéma, hogy rohadék kommer nyuggerek savazzák folyton kúrmányba a maszopot, most meg az, hogy lám, a fidesznek mennyivel több idős híve van.

tewton meg szegénykém csóválja a fejét, hogy ugyan, hol vannak a jobboldalon a bármit, de szükség esetén annak ellenkezőjét is kimagyarázó hülyék. :)

tevevanegypupu 2012.01.24. 08:21:19

@Kettes:

Milyen helyzet juttatta idaig a kormanyt es Orbant: gazdasagi vagy politikai nyomas? Es valoban "igazsagos-e" ez a nagyon eroszakos rahatas amivel az Orban-kormany ellen fordult az egesz vilag. Magyarorszag fontos orszag (nekunk) de miota olyan rettenetesen fontos Amerikanak, az EU-nak, hogy szinte semmi es senki massal nem ernek ra foglalkozni, pedig ugy latszik mas orszagokban nagyobb problemak vannak, nagyobb allamadossag..nem is beszelve kozelgo valasztasokrol. Csak nem ezert teszik lehetetlenne a kormany egyes intezkedesit az EU-ban es akar Amerikaban is, mert penzugyi koroktol fuggnek ok is annyira, hogy a maskor eszre sem vett Magyarorszagot a lehetoseg szerint megalazzak, tonkretegyek? Mert a tevedesek elkerulese vegett a kormanyon keresztul - amit azert megis eleg sokan valaszottunk - a magyarokat gyalazzak. Termeszetesen nem magukat, akik Gyurcsany-Kuncze mellett tettek le voksukat, hiszen mint tudjuk a maguk nagyszeru valasztasa kizarolag csak jot es szepet hozott..legalabbis azt jelenti az a csend, ami ugyanezen hatalmak reszerol ovezi azt a bizonyos korszakot.

tevevanegypupu 2012.01.24. 08:21:19

@Kettes:

Milyen helyzet juttatta idaig a kormanyt es Orbant: gazdasagi vagy politikai nyomas? Es valoban "igazsagos-e" ez a nagyon eroszakos rahatas amivel az Orban-kormany ellen fordult az egesz vilag. Magyarorszag fontos orszag (nekunk) de miota olyan rettenetesen fontos Amerikanak, az EU-nak, hogy szinte semmi es senki massal nem ernek ra foglalkozni, pedig ugy latszik mas orszagokban nagyobb problemak vannak, nagyobb allamadossag..nem is beszelve kozelgo valasztasokrol. Csak nem ezert teszik lehetetlenne a kormany egyes intezkedesit az EU-ban es akar Amerikaban is, mert penzugyi koroktol fuggnek ok is annyira, hogy a maskor eszre sem vett Magyarorszagot a lehetoseg szerint megalazzak, tonkretegyek? Mert a tevedesek elkerulese vegett a kormanyon keresztul - amit azert megis eleg sokan valaszottunk - a magyarokat gyalazzak. Termeszetesen nem magukat, akik Gyurcsany-Kuncze mellett tettek le voksukat, hiszen mint tudjuk a maguk nagyszeru valasztasa kizarolag csak jot es szepet hozott..legalabbis azt jelenti az a csend, ami ugyanezen hatalmak reszerol ovezi azt a bizonyos korszakot.

tevevanegypupu 2012.01.24. 08:21:19

@Kettes:

Milyen helyzet juttatta idaig a kormanyt es Orbant: gazdasagi vagy politikai nyomas? Es valoban "igazsagos-e" ez a nagyon eroszakos rahatas amivel az Orban-kormany ellen fordult az egesz vilag. Magyarorszag fontos orszag (nekunk) de miota olyan rettenetesen fontos Amerikanak, az EU-nak, hogy szinte semmi es senki massal nem ernek ra foglalkozni, pedig ugy latszik mas orszagokban nagyobb problemak vannak, nagyobb allamadossag..nem is beszelve kozelgo valasztasokrol. Csak nem ezert teszik lehetetlenne a kormany egyes intezkedesit az EU-ban es akar Amerikaban is, mert penzugyi koroktol fuggnek ok is annyira, hogy a maskor eszre sem vett Magyarorszagot a lehetoseg szerint megalazzak, tonkretegyek? Mert a tevedesek elkerulese vegett a kormanyon keresztul - amit azert megis eleg sokan valaszottunk - a magyarokat gyalazzak. Termeszetesen nem magukat, akik Gyurcsany-Kuncze mellett tettek le voksukat, hiszen mint tudjuk a maguk nagyszeru valasztasa kizarolag csak jot es szepet hozott..legalabbis azt jelenti az a csend, ami ugyanezen hatalmak reszerol ovezi azt a bizonyos korszakot.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.24. 08:24:46

@tevevanegypupu: Jaj, ne csinálja már. Elszenvedője a kormány az elmúlt közel két évnek vagy alakítója? Alakítója.
Tehát mi juttatta ide a kormányt? Jelentős részben a kormány maga.

Olyan ügyetlenül sugall a kérdéseivel, egy általános iskolás is át tud látni a maga trükkjein.

tevevanegypupu 2012.01.24. 08:50:33

@Counter:

Alakitoja, es egyben elszenvedoje is annak a ragalom- es hazusaghadjaratnak amit inditottak ellenuk. Termeszetesen kulfoldon, hol mashol? Csupa igaz ember, mint Kertesz, Heller, Bartus ..es a tobbiek.
Erdekes modon a cikkeket iro ujsagirok es az Amerikaban gyulolkodok legnagyobb resze magyar "emigrans" bar nem a Marai vagy Faludy felek..

Eppen most reggel hallottam egy erdekes riportot a Klubradioval kapcsolatos temaban. Nagyon elgondolkodtato volt, es bar ketsegtelen, hogy az EU ezugyben nem hallgatta meg a mediatanacsot, ami bizonyitekokkal felszerelve probalt volna targyalni az ellen a vad ellen, hogy "politikai okokbol, az ellenzeket elhallgattatva" vettek el a frekvenciat az oly nepszeru balos radiotol - ami oldalfuggetlenul es mertektartoan kommentalja a napi esemenyeket - azert megis ugy probaljak a kozvelemenyt tajekoztatni, hogy itt "uldozik a fuggetlen, liberalis ertelmiseget"..

Lattam Orbant az EU-ban es vegigneztem a vadakat felolvaso kepviseloket. Tenyek nelkul "azt mondja"-ra beszeltek, szanalmasak voltak, nevetsegese, gyulolkodoek es butak.

A valodi probelmakat okozo Gyurcsany-Kuncze kormanynak mindent elneztek. Akarmi lesz is a mai Barroso-Orban targyalas vegeredmenye, ezt nem fogjuk elfelejteni. Ne remenykedjenek abban, hogy a kovetkezo valasztasokon ez a "fuggetlen europaiertelembenvett liberalis" hazug tarsulat nyerhet. Soha tobbet. Zajongjanak, tuntizzenek, faszbukozzanak, az valo nekik. Az orszagot hagyjak meg nekunk.

SoloNightwing 2012.01.24. 09:40:36

@tevevanegypupu:

Európai Néppártra gondolsz? Amelynek Vitya is prominens tagja?
Hát remélem is, hogy nem nyernek többet, végre egyetértünk valamiben.
Bár Vityából már a Néppártnak is kezd elege lenni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.24. 09:40:50

@tevevanegypupu: Nahát, nem is tudtam, hogy Gyurcsány-Kuncze-féle alaptörvényünk lett (meg ami vele jár, unom ismételgetni).

Maga olyan jól értesült, nem tudja, tervezi a Fidesz, hogy lecseréli egy fideszesre? Kínos lehet nekik is a gyurcsányista alkotmányos rend :-)

SoloNightwing 2012.01.24. 09:42:13

@tevevanegypupu:

Összeesküvés elmélet fogalma ismerős?

SoloNightwing 2012.01.24. 09:44:09

@Counter:

Egyébként eljárásjogi kérdések miatt nincs érvényes alkotmányunk. Vagyis anarchia van, bármit szabad.:-)

SoloNightwing 2012.01.24. 09:48:09

@Lorp:

Dehogyis, fehérgárdista sarj lennék, vagyis arisztokrata. Ami nem sok jók jelent a hazaárulóknak.

SoloNightwing 2012.01.24. 09:51:15

@Bloodscalp:

Ez igaz.:-(
Csak akkor hadd kúrjuk el mi is az övékét, így korrekt, nem?
Érdekes módon ezt a román kormány nem hagyja, talán mert nem hazaárulók, mint a jelenlegi magyar.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.24. 09:55:11

@tevevanegypupu: Orbánt az juttatta idáig, hogy görcsösen menekül az őszödi beszéd halálcsókjától. Nyolc évig hazudott éjjel és hazudott nappal, aztán hülyére nyerte magát és muszáj volt virítania valami ígéretet, mert az őszinteség Magyarországon nem pálya.

Ez az ígéret a nem-lesz-megszorítás lett. Ez vezette Orbánt ehhez a helyzethez és semmi más. A megszorítások démonizálásra építő politika irracionális. A világ csak egy kis racionalitásra próbálja rávenni Orbánt, és ebben igencsak a fokozatosság és a nemzetközi diplomáciai szabályok szerint jártak el, egy szavad sem lehet. Orbán kezdett kokikról és sallerekről beszélni, akkor most már ne tessék sírni, ha azok csőstül jönnek.

És természetesen _nem_ Magyarországot, _nem_ a magyarokat gyalázzák. Még csak nem is Orbánt. Egyszerűen egy irracionális politikai kalandort próbálnak észhez téríteni. Hogy ez neked személy szerint fáj és megalázónak tartod, az csak azért van, mert érzelmileg Orbán rabszolgája vagy. Azt meg egyedül magadnak köszönheted.

SoloNightwing 2012.01.24. 10:05:03

@eN:

AK-47-st és Dragunovot is fogtam a kezemben, éles helyzetben.

Elmondom neked, csak hogy világos legyen: Frei Tamás regényében leírt módon nem lehet lőni 2 km-re, ugyanis a szél nem homogén valami, nem tudod ilyen távolságra felbecsülni. Ami működik, két lövés. Az elsővel látod a szükséges korrekciót. Az igazi profik általában ketten dolgoznak: az egyik lő, a másik figyeli, hová csapódik be.

Az automata fegyverek mind felfelé hordanak a visszarúgás miatt, viszont 200-300 méterre nincs jelentős széleltérítés. Tehát ha azzal célzott sorozatot akarok leadni, legjobb, ha hasra célzok. Az első golyó még találhat a célzás helyén, az összes többi feljebb megy, jó eséllyel a fejre is jut. Ha napalm, vagy robbanógolyót használok, mindegy, mert átüti a kevlart bármelyik (nagyon tilos használni amúgy, de csak háborúban, a bérgyilkosoknak bármit szabad).

Á. lángszóró. Nem szeretem igazán, túl rövid a hatótáv, a vállról indítható rakéta hatékonyabb.

Ja, ha gondolod, bármelyiket kipróbálom rajtad. Melyiket szeretnéd?

Monarch (törölt) 2012.01.24. 11:05:15

@Kettes: Nem az államháztartással, hanem a kormányzati szektorral foglalkozik, amiben benne van még néhány plusz elem (állami tulajdonú közfeladatokat ellátó vállalatok meg ilyenek, például azt hiszem a MÁV is ott van, aminek az adósságát Orbánék előszeretettel konszolidálják, míg a maszop kormányok hagyni szokták, hadd rohadjon).

Érdemi ellenvetés van a kommentelő érvével szemben?

SoloNightwing 2012.01.24. 12:34:29

@Monarch:

Van, de már elmondtam. Tudatosan államcsődöt akar OVI, hogy felvásárolhassa az országot.
Ez hazaárulás, amiért más országokban akasztás jár, de talán itt is fog.

Más: ha már úgy is mondtam valamit.

Dragunovnak több modifikációja van, de csak 1200 méterre hord el az általam ismert (Frei nem tudom, hol él), viszont van rajta szikrakioltó és napvisszatükrözés elleni optika. 10 golyós a tára, aminek semmi értelme nem lenne, ha az első lövés biztosan találna. Létezik 1300 m-re hordó változat is, de azzal már nem biztos, hogy találnék. Lehet, hogy csak harmadikból, ami elég cefet eredmény.

AK-47 állítólag csak 100 m-re hord biztonsággal, de egyes modernebb fajtái jóval tovább is visznek, egészen használható módon, igazából 400 m a hatékony távolság.

Még mindig meg akar halni bárki? OVI mintha erősen pályázna rá, már csak egy megbízó kéne.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.24. 12:51:01

@Monarch: Tádá! Pontosan erről van szó. Közismert, hogy Bajnaiék alatt csökkent az áht. hiány. Ezt még Orbán is elismerte, amikor az elődei eredményeivel hencegett ("világbajnok hiánycsökkentés"). Az is ismert, hogy ezt Bajnaiék elsősorban azzal érték el, hogy nem öntöttek több jó pénzt a rossz után, és nem finanszírozták tovább a nagy állami pénznyelőket.

A szemükre lehetne vetni, hogy mért nem kezdtek hozzá a "mély strukturális átalakításokhoz". Mármint azokhoz, amiktől az MSZP elmenekült, a Fidesz pedig tagadott. A Fidesz szerint a Bajnai-kormánynak ahhoz sem volt felhatalmazása, hogy megkösse a cipőjét, nem hogy hosszú távú döntéseket hozzon pld. a MÁV-ról.

És egyébként mit is csinált a négyharmados felhatalmazású nemzeti ügyek kormánya ezzekel a problémákkal? Átvette a MÁV adósságát és hagyja csődbe menni a BKV-t, de egyébként bottal sem piszkálja őket. Ha ennek van bármi értelme Unortodoxia határain kívül, akkor elárulhatnád, hogy mi az.

SoloNightwing 2012.01.24. 13:06:41

@Kettes:

Továbbra sem tudok mást mondani, hogy OVI tudatosan államcsődöt akar, ami mindenképp hazaárulás.
Csak egy dolgot nem értek: miért van még mindig életben? Széchenyi sírjára az van írva, hogy ha egy hitvány kormányt nem zavarnak el, akkor a nemzettel van baj.
És valóban?:-(

Monarch (törölt) 2012.01.24. 13:08:04

@SoloNightwing: "Tudatosan államcsődöt akar OVI, hogy felvásárolhassa az országot."

Ez nagyon súlyos vád. Valami bizonyíték van erre? Már a te adott szavadon kívül, ami kétségkívül erősen bizonyító erejű.

Még érdekelnének az ördögi terv részletei. Amikor Orbán államcsődbe kergette az országot, hogy aztán röhögve megvásárolja azt, mi módon biztosítja a személyes biztonságát? Tekintve, hogy a fegyveres erők és más fegyveres testületek tagjai igencsak nem kedvelik, a nyugdíjügyre tekintettel.

Orbán a történelemben először egy erőszak nélküli diktatúra bevezetésén ügyködik? Vagy az ördögi terv ilyen patkószegen fog elveszni? :)

Monarch (törölt) 2012.01.24. 13:12:01

@Kettes: Akkor szerinted meg kéne szüntetni a MÁV-ot és a BKV-t? Vagy miről van szó?

Mert ugye ha csak úgymond "nem öntöttek több pénzt ezekbe", akkor lényegében egy könyvelési trükköt követtek el. Nem adtak pénzt a MÁV-nak, azzal, hogy majd az utódjuk ad. LOL

Kérdezed: "És egyébként mit is csinált a négyharmados felhatalmazású nemzeti ügyek kormánya ezzekel a problémákkal?"

Nos, mint a számokból látszik, lehet, hogy _ezekkel_ a problémákkal semmit nem csinált, de akkor máshol, más problémákkal meg mégiscsak csinált valamit, hiszen a kormányzati szektor hiánya mégiscsak kisebb lett. Mint ahogy Bajnai Szakértő Gordon előtt is kisebb volt...

Monarch (törölt) 2012.01.24. 13:21:55

@Kettes: Egyébként a kérdés teljesen független attól, hogy a felcsúti minidúcse és az idióta matolcsi mit csinálnak.

Arról volt szó, hogy mekkora szakértő Bajnai Szakértő Gordon. Ugye első körben el kéne szakadnunk 2006-2009 közötti ténykedésétől. És utána második körben Orbán Minidúcse Viktátor és Matolcsy Unortodox György tevékenységéhez képest szignifikáns pozitívumokat kellene találnunk. Az, hogy hagyták a MÁV-ot rohadni tovább, Matolcsyék meg konszolidálták a MÁV-adósságot (de a BKV-t továbbra is rohasztják), az nem érdem. Nem mindegy, melyik zsebben a pénz?

SoloNightwing 2012.01.24. 13:31:47

@Monarch:

Igen. Az egyetlen mód, hogy elkerülje. hogy állapodjon meg az IMF-fel.
Megállapodtunk?

Akkor miről beszélsz, királyom?

Bár ne lenne bizonyítékom...

A vád súlyos. A bűn is. És a büntetés is az lesz.

Monarch (törölt) 2012.01.24. 13:35:53

@SoloNightwing: Értem, Poirot felügyelő, gondolom semmi más magyarázat ezekre nincs, mint hogy fel akarja vásárolni az országot.

Lehet, hogy igazad van, de szerintem te a Fidesz-székházból írogatsz, a célod, hogy lejárasd a baloldalt.

tevevanegypupu 2012.01.24. 13:36:01

@SoloNightwing:

Osszeeskuves elmelet? Nem. De maga bizonyara tud valamit.

tevevanegypupu 2012.01.24. 13:47:15

@Kettes:

Nem vagyok erzelmileg Orban rabszolgaja, nem szeretem sokszor ahogy beszel, jobban kedvelem ha valaki termeszetes marad es nem alnepieschkedik, erre Orban hajlamos. Persze a fideszt nagyreszt Orban tartja ossze es o az, aki miatt valoban sokan szavaznak is a partra. Ez mar igy alakult, sokan kedvelik Gyurcsanyt is, annak ellenere, hogy nagyobb bajt okozott sajat partjanak mint amennyit a fidesz barmikor is tehetne. Itt nem szemelyi kultuszrol van szo, hanem elvrol, nem egy part erdekeirol, hanem egy orszag hirneverol. De bizony a magyarokat gyalazzak az EU-ban is es eleg sok olyan ujsagcikket is lattam magyarokrol, amit valoszinuleg nem csak indulatbol, hanem melyseges meggyozodesbol irtak. Termeszetesen megtehetik, de talan meg kellene hallgatni a masik felet is. A demokratikusan megvalasztott magyar kormanyt elszigetelni, megalazni es zsarolni egy olyan unioban aminek tagjai vagyunk, meglehetosen furcsa, szokatlan es nem igazsagos. Magyarorszag eladosodasitasa nem a mostani kormanynak a muve. A magyar torvenyek megvaltoztatasara es az uj Alkotmanyra a kormany felhatalmazast kapott. Sajnalatos, hogy vannak akiknek ez nem felel meg, de 12 evig nagyon sok minden nem tetszett nekunk sem. Ami most tortenik Magyarorszagon az nem revans a baloldali ertekrend ellen, ez olyan kiigazitas ami a rendszervaltasnal elmaradt. Es tobbek orulnek neki mint ahanyan nem.

tevevanegypupu 2012.01.24. 13:50:24

@Counter:

Cccc..(-: Ugy latom felreertelmez. remelem szandekosan es nem azert mert valoban nem erti a magyar szoveget.

SoloNightwing 2012.01.24. 13:51:20

@Monarch:

Hát a mutatók jobbak voltak alatta, mint most, pedig nem is lopott 3000 milliárdot a lakosságtól.

Tripla leminősítés sem volt.

Van még kérdés?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.24. 13:54:07

@tevevanegypupu: Maszat. Bármilyen tartalmú, bármilyen irányú jogalkotásra és alkotmányozásra kapott felhatalmazást a kormány? Választások előtt lehetett tudni ezeket az irányokat? Lehetett tudni, hogy lesz tandíj, hogy nekimennek a bíróságoknak, a jogalkotási rendszernek és a manyupoknak, valamint az államháztartásnak? Lehetett tudni, hogy milyen lesz a választási rendszer?

SoloNightwing 2012.01.24. 14:07:55

@tevevanegypupu:

Annyit tudok az összeesküvés elméletről, hogy a paranoia egy markáns fajtája.

Remélem, sikerült téged felvilágosítani, ha már kérted.

Monarch:

Csak neked még egyszer.
1) Ha nem állapodunk meg az IMF-fel, a családi ezüst még 2012 végéig elfogy.
2) Akkor jönnek a jegybanki tartalékok, Argentínában ez már működött, bele is bukott a kormány, el is fogyott az a pénz is.
3) Ott a devizaárfolyamok 4-szeresükre nőttek, vagyis itt olyan 1400 HUF/CHF a célirány.
4) Azok jártak jól, akiknek más devizájuk volt, ez ott jellemzően USD volt.
5) Itt valaki előre tudja a forgatókönyvet, mert ő a rendező - vajon miben lehet a pénze?

Szóval nincs hazaárulás???

Monarch (törölt) 2012.01.24. 14:32:48

@Counter: Hát azért a következőket lehetett tudni:

- erősen központosítani fognak

- minimum módosítani fogják az alkotmányt

- a kereszténység és a Szentkorona meg lesz említve minden létező törvényben

- nemzetinek fognak elnevezni mindent, pl. én nem lepődtem volna meg, ha a MÁV-ot MNV-re (Magyar Nemzeti Vasutak) nevezik át

- ha pénzbehajtásról lesz szó, kíméletlenek lesznek

- a médiaviszonyokat át fogják rendezni (vagy legalábbis megpróbálják ezt)

stb.

Ami csalódás:

- percenként átírt alkotmány

- alkotmánybíróság kinyírása (holott szerintem majdnem mindent meg lehetett volna csinálni alkotmányosan is)

- médiatörvény (mi szükség volt rá?)

- Schmittpali

meg még pár hasonló dolog.

Szabad Gábor 2012.01.24. 14:59:32

Nem lettünk gyarmat

Ötszázezer(?), bizony, dalolva ment…

"Egészen biztos lehet benne mindenki, hogy Opera nélkül most nem lennénk gyarmat. Így függ össze az ária meg a pária."

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1509_nem_lettunk_gyarmat

SoloNightwing 2012.01.24. 15:03:08

@Monarch:

Ismét értelmes hozzászólás, akkor én sem üvöltök.:-)

De azért válaszolnék:
1) Az erős központosítás komcsi találmány, de hát Viktor is ott szocializálódott.
2) Önmagában nem baj az Alkotmánymódosítás, csak azt nem értem, miért nem vagyunk már köztársaság. Valaki király akar lenni? Több királyt is lefejezték már, ez se lesz kivétel.
3) És ha buddhista vagyok, vagy esetleg a Sötét Inkvizíció tagja? Akkor fogjak fegyvert? Megoldható.
4) Ez speciel talán nem is baj.
5) Általában, ahol a médiaviszonyokat átrendezték, felütötte a fejét a szamizdat. Itt se lesz máshogy.

És amiben egyetértünk:
1) Nem csak az Alkotmány ad hoc, az egész törvénykezés is az. Az Alkotmány annyira az, hogy nem is legitim.
2) Igen.:-(
3) Igen:-(
4) Igen:-(

Kérdés hozzád: biztos, hogy ellenségek vagyunk? Vagy csak pár dolgot másképp látunk - távolról sem mindent?

Elgondolkozol ezen?
Ja, és nem szeretnék ismét komcsikat, semmilyen színű zászló, és semmilyen istenhit alatt.

SoloNightwing 2012.01.24. 15:04:57

@Szabad Gábor:

De, bérgyarmat. Fejenként 5000.:-(
Ennyire értékeli magát a magyar nemzet?:-(

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.24. 15:18:49

@Monarch: Számítani lehetett erre is meg arra is, de hogy a végén a fejünkre ömlik? Arra nem.

SoloNightwing 2012.01.24. 15:30:21

És mennyiért?

Mert narancsosoknál minden pénzért kapható.

De a becsületem nem eladó, rád viszont kitűznék egy fejpénzt, ha nem baj.:-)

Monarch (törölt) 2012.01.24. 15:39:26

@Counter: Ha számítani lehetett rá, és mégis rá szavaztak, akkor ugye felhatalmazást is adtak rá. Tehát akkor már csak a fejre ömlést lehet kifogásolni.

Másrészt a felhatalmazás képviseleti demokráciában mindig többre szól, mint amilyen politikát végülis megvalósítanak. A politika általános iránya az megegyezik a 2010-es választói akarattal, bár jónéhány dologban elvetették a sulykot. De erről majd legkésőbb 2014-ben a választók véleményt is fognak mondani.

SoloNightwing 2012.01.24. 15:45:53

@Monarch:

Nem akarlak elkeseríteni, de legkésőbb most márciusban vége.

Monarch (törölt) 2012.01.24. 16:00:39

@Monarch: Rosszul fogalmaztam. Szóval a felhatalmazás mindig többre szól, mint amit előre lehet sejteni róluk, hogy csinálni fognak.

Pelso.. 2012.01.24. 16:12:29

@Monarch: Nehezen, de fogadjuk el, hogy többre szól.
Viszont az arányok, s a (torzított-nagyított) felhatalmazásból származtatható arrogáns, valóságtagadó, buta kormányzati intézkedések sorozata s azok következményei, -hát ezzel senki nem számolt.

Monarch (törölt) 2012.01.24. 16:14:34

@SoloNightwing:

1) Nem, egyáltalán nem, már Mátyás király feltalálta.

2) Magyarország államformája maradt köztársaság. Csak nem ez a hivatalos neve az országnak. Izrael is köztársaság, pedig az ország hivatalos neve Medinat Jiszrael, azaz Izrael Állam. Vagy pl. Írország neve meg Eire, azaz szimplán Írország, de ettől még az is egy köztársaság. Japán neve meg szimplán Nippon, ami csak annyit jelent, hogy Japán, de ettől még az államforma (alkotmányos) császárság. Egy állítólagos fehérgárdista utódot ez annyira zavar, amikor az állítólagos őseid egy király nélküli királyságért küzdöttek?

3) Miért kéne fegyvert fognod? Gyakorolhatod a vallásodat, legfeljebb állami pénzt nem kapsz rá, de hát te úgyse az állami csöcsben bízva alapítottad meg tiszta hittel a vallásodat, ugye? Horn Gyula írta alá az első konkordátumot a katolikus egyházzal, pedig rá aztán tuti nem ezért szavaztak a szavazói... Úgyhogy abba bele lehet törődni, hogy a történelmi egyházak akasztják a lét a költségvetésből. Nem sok ez, nem ezért megyünk csődbe.

5) Szerinted az MSZP által elprivatizált TV2/RTL, majd a Fletó általi hosszabbítások teljesen jogosak voltak? Mert törvényesnek törvényesek voltak nyilván. Nyilvánvaló volt, hogy a mostani kormány soha nem tud az 1994-es Horn-kormány nyomába lépni, ahol egyetlen egy (azaz 1) ellenzéki napilap létezett. Ez persze nem zavarta Lendvai főcenzorasszonyt.

Nem tartalak ellenségnek, bár nem is én kezdtem el robbanógolyókról meg napalmról fantáziálni.

Monarch (törölt) 2012.01.24. 16:15:57

@Pelso..: Ha nem szól többre, akkor 2006-2010 között is teljesen illegitim kormányzás zajlott. Aki azt nem kifogásolta (sőt Bajnait a szakértelem mintaképének tartja), az a mostanit se kifogásolhatja.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.24. 16:22:48

@Monarch: Ezt az egyházasdit már annyiszor megrágtam a neten. Nem csak az államtól az egyházakhoz vándorló transzferekről van szó, hanem egyéb privilégiumokról.
Pl. büntetőeljárásokban jogutódlás, tanúzási akadály, aztán jogi személyiség (Krisna-völgy?), 1%...

Monarch (törölt) 2012.01.24. 16:28:38

@Counter: Néhány mintademokráciában (azt hiszem Franciaországban is) a katolikus papot lecsukják, ha nem hajlandó tanúskodni, volt is pap, aki ezért börtönbe vonult. Úgyhogy ez egy privilégium, de ennek a hiánya nyilvánvalóan nem jelenti a szabad vallásgyakorlásod hiányát. A büntetőeljárásokban jogutódlás nem tudom, mit jelent (komolyan nem), a jogi személyiséget egy sima egyesülettel is megoldhatjuk. Az 1% meg állami pénz, hiszen az állam szedi be az egyház javára. Svájcban pl. néhány egyház javára az állami (szövetségi, kantonális, és önkormányzati) adóhatóságok behajtanak és kifizetnek valamennyi egyházi adót (a katolikusok azt hiszem majdnem 1%-ot fizetnek, a kálvinisták olcsóbbak), és a legtöbb egyház számára ez nem elérhető. Ez nem korlátozza a többi vallás szabadságát.

Úgyhogy kétségtelen, hogy a katolikus egyház élvez néhány privilégiumot, de a többieket ezek hiánya nem akadályozza a szabad vallásgyakorlásban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.24. 16:34:55

@Monarch: Egyházi elöljáró élhet az elhunyt egyházi személy sértett, tanú jogaival (indítványtétel), ha cölibátust kellett fogadnia, ha jól rémlik. Nem egy egetrengető intézmény, de hát na. Ez sem az államháztartás kiadásait növelné :-D

Azt nem tartom indokoltnak, hogy egyik állampolgár gyónása sérthetetlen, másiké nem, aszerint, hogy melyik egyháza egyház és melyiké egyesület. Ez nem pénzkérdés, ez az állam elismerésének a kérdése.

Az 1% az adózó rendelkezési joga adója felett hitéleti célokra, amelyekkel csak az az adózó élhet mostantól, aki az államnak kedves egyház tagja.

Azaz az állam nem ismeri el polgárai bármilyen irányú (egyébként ártalmatlan, nem kell emberáldozattal jönni) vallási, hitbéli meggyőződését, csak az általa önkényesen megjelölteket. Tehát a vallások nem élveznek azonos fokú szabadságot.
Következtetésképpen a vallásszabadság csorbul.

Pelso.. 2012.01.24. 16:38:28

@Monarch: Tehát, arányok, a felhatalmazás mértéke s az azt követő események között. (Horn nem élt vele vissza.)
Elsősorban gazdasági téren értendő; a jelenleg kialakult helyzetre kapták az egyedülálló lehetőséget?

SoloNightwing 2012.01.24. 17:00:08

@Monarch:

1) Mátyás király alatt valahogy nem volt köztársaság, de ezzel semmi bajom nincs, legyen katonai diktatúra, csak ne vörös és nem narancs komcsi.

2) Ha nem köztársaság a hivatalos neve, itt valaki készül valamire, csak éppen nem bír Mátyás Király képességeivel. Ez bizony baj.:-(

3) A Sötét Inkvizíció nem vallás, mint ahogy a Szent sem volt az. Mi nem égetünk boszorkányokat, más a feladatunk. Azt elismerem, hogy a vallás Mesterei elég gyakran túllépik az eredeti hatáskörüket, mert nincs aki megakadályozza.

4) Ja, az kimaradt.

5) Dehogy hiszem azt, éppen ezért mondtam, egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ellenségek lennénk. Csakhogy mi vezet előre? Esküdhetsz a korrupt narancsosokra, én meg a korrupt vörösekre. Pedig mindketten a korrupciót gyűlöljük. Én mondtam, hogy fehérgárdista arisztokrata sarj lennék, talán te is hasonló vagy. Ha lőni kell, hazaárulókra fogok, de talán te is. Mert jobban megnézve nem tűnsz annak. Nem egy oldalon kéne lennünk?

Így korrekt?

Abba kéne hagyni az ország kettéosztását, csak végre mondja ezt valaki a másik oldalról is. Akarsz te az lenni? Vitya kezdte el, ezért ugatunk egymásra, de miért is kéne rá hallgatnunk? Amit tett, megbocsáthatatlan. De úgy őszintén, a mi ötletünk volt? Nem, ugye? És van annyi eszünk, hogy ennek véget vessük? Lőni valszeg jól lövünk mindketten, de biztos, hogy egymásra kell?

SoloNightwing 2012.01.24. 17:10:22

@Monarch:

Ha a világi hatalomé az elsőbbség, bármelyik vallásnak kuss legyen a neve. Ahol nem így van, ott már iszlám törvények élnek.
Ezt akarod?
Amit mondtam, a Sötét Inkvizícióra is áll, de mi talán nem is létezünk. Ha mégis, akkor sem vagyunk láthatók. Csak azoknak, akiket kivégzünk. Nem visszük túlzásba.

SoloNightwing 2012.01.24. 17:18:41

@Pelso..:

A legnagyobb baj nem az, viszont azt a papot, aki megmondja, kire kell szavazni, meg is égethetném (micsoda baleset...). Erre speciel van Inkvizítorként felhatalmazásom. Nemcsak nekem, bármelyik Mesterünknek.
Minket azért alapítottak, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő. Azért vagyunk, hogy uralkodó vallások ne jöhessenek létre, többek között.
Vagy nem is vagyunk, nincs bizonyíték a létezésünkre.

SoloNightwing 2012.01.24. 19:10:06

Viszont a királyunk úgy tűnik megadja magát. Lehet, hogy élni akar még egy picit?
HUF erősödött, nem keveset. Vajon ki ijesztett rá ennyire?

Monarch (törölt) 2012.01.24. 20:11:57

@Counter: Akkor ez a bírósági izé nem valami jelentős privilégium. Másfelől viszont, meg lehetne-e adni mindenkinek? Úgy értem, mondjuk a Boszorkányszövetség vagy a Gonosz Sátán Pokoli Gyülekezete részére is? Esetleg Huitzilipochtli egyháza is megkapná ezt? Három haverral alapíthatunk egyházat, és máris megkapjuk a privilégiumot? Mert ha nem, akkor lényegében azt kritizálod, hogy túl szigorú a határ. A mértéket, nem az elvet. Viszont látjuk, hogy egy csomó nyugati országban is elég kevés egyház van elismerve. A Fidesz elég szigorú feltételeket szabott, de a valóban jelentős, komoly egyházak mégiscsak jórészt megfeleltek ennek - pl. a Hitgyüli is. Másrészt meg, két esetben ismert módon kivételt tettek, de szerintem jól tették. De szükségképpen mindig lesz legalább néhány ember, aki elégedetlen.

Vallástól függetlenül mindegyik állampolgár gyónása sérthetetlen, ha katolikus papnak, és egyiké sem az, ha az Asztrológia Egyház felkent papjának teszi. Valahol meg kell húznod a határt, nem?

Az 1%-ok begyűjtését most magyaráztam el, hogy működik Svájcban. Ott nem 1%-okat gyűjtenek be, hanem az egyház által megszabott (bár általában elég alacsony, kb. 1%-nyi) összeget, viszont csak néhány egyház számára, pl. a feleségem buddhista, neki nem gyűjtenek. Akkor Svájcban nincs vallásszabadság?

Az a baj, hogy Orbánék csináltak egy csomó valóban kritizálható dolgot. Az egyházügyi törvény nincs ezek között. Amikor ilyen baromságokat kritizálnak pl. nyugatról, az nem kicsit idegesít engem. Ugyanis ha Magyarországot kritizálják emiatt, Olaszországot és Belgiumot meg nem, akkor az azt implikálja, hogy ránk más szabályok vonatkoznak, mint rájuk. Hogy amit szabad az olasz és belga jupitereknek, azt nem szabad a magyar kisökörnek. Ugyanez vonatkozik a választási törvényre.

Monarch (törölt) 2012.01.24. 20:20:10

@Pelso..: Horn nem rendelkezett akkora hatalommal, mint most Orbán. Hornnak a saját pártján belül se volt akkora hatalma, ráadásul egy őt nem szerető koalíciós partnerrel kellett volna egyezkednie. Amikor rögtön az elején megállapították, hogy ez lehetetlen, akkor gyakorolhattak gesztust az ellenzékkel, hogy négyötödre emelve az alkotmányozási küszöböt. Megjegyzem, amikor a választási törvényről volt szó pár hónappal a választások előtt, akkor persze mindkettejük érdeke egybeesett, így lazán meg is szavazták a választási törvény módosítását röviddel a választások előtt. Akkor ez nem volt gond.

Orbán felhatalmazása nyilván nem arra szólt, hogy elkúrja a dolgokat, de itt az egyházi törvényt, a választási törvényt, és hasonlókat kritizáltak. Holott szerintem az emberek többségét nem háborítja fel, hogy a krisnások már nem lesznek mostantól egyház. Vagy hogy a parlament létszáma kétszáz főre csökken, és hogy egyfordulós lesz a választás. Ezekre nyilvánvalóan volt felhatalmazása.

Gazdasági téren is felhatalmazása volt unortodox politikát folytatni. Csődbe vinni az országot senkinek sincs felhatalmazása, de nyilván szándéktól függetlenül szokott az bekövetkezni. Az MSZP-nek se volt felhatalmazása a szinte permanens elkúrásra, aztán mégis megtörtént. (És mint Fletó beszédéből kiderült, többé-kevésbé szándékosan. Pontosan tudta Fletó, hogy amit csinál, az az országot katasztrofális helyzetbe sodorja, és mégis megcsinálta, tisztán önérdekből, hogy nyerjen a választáson - ha valamire valakinek nincs felhatalmazása, az ez.)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.24. 20:21:20

@Monarch: Ezért nagyon kínos, amikor az állam elkezd mazsolázni az egyházak között, hogy ez jó, ez nem jó, ez maradhat, ez felejtős... minek? Csupa ilyen és ehhez hasonlóan nehezen elrendezhető kérdést eredményez. Meg Hamza Gábort.
Svájcban ezen a téren a jelek szerint van egy kis diszkrimináció. Magyarországon lehet, hogy több. A vallásszabadság nem egy bináris érték, hogy vagy van, vagy nincs; de a magyar lépés a nincs felé mozdítja az állást a korábbihoz képest.

A választási rendszerben azért a győztesi töredékszavazat meglehetősen hallatlan. A körzethatárok pedig valószínűleg meg vannak pakolva inkonzisztenciákkal (városok feldarabolása, fel nem darabolása, régióhatárok), és nyilvánvalóan a Kubatov-listák gyakorlati implementációi. Azért hogy is mondjam – meglehetősen határozott lépés a "csak mi nyerhessünk" irányában az egyfordulós érvényességi küszöb nélküli first past the post rendszer ebben a pártrendszerben, nem?

Az pedig sajnálatos, hogy paradigmaváltás nem történt magában a szavazati rendszerben, semmilyen preferenciális vagy none of the above irányú elmozdulás, a kopogtatókkal sem számoltak le (a kaució pl. sokkal tisztességesebb lehetne). De hát ugye a békák nem csapolják le a mocsarat.

SoloNightwing 2012.01.24. 20:35:01

@Monarch:

Csak pontosítok: a nagyapám volt fehérgárdista, és ők mind arisztokrata származásúak voltak, na nem a csicskák.
Volt egy kis lövöldözés egy faluban, ahol egy gránát leszakította a bal csuklóját. Egy falusi fiatalasszony megszánta, és felápolta. A többi nem érdekes, senki nem tudott erről semmit, amíg a nagynéném el nem mondta a halálos ágyán, mert a vörösök kivégezték volna.
Csak okmányokat kellett hamisítaniuk, és max. 3-évente költöztek. A végén lenyomozták őket úgy is, de szerencsére a valódi múltját nem, csak az okmányhamisítást. Falusi lelkésznek vallotta magát, így maradhatott életben, bár azt sem díjazták. Akkor halt meg Sztálin, általános amnesztia volt, így szabadult.
Ennyire lehetek akár komcsi, akár náci, bármilyen színt öltenek. Egyformán szeretem mindkettő fajtát.

Egyébként Mátyás Király képességű valakiért életemet és véremet. Csak épp nem látok ilyet.

Más: nyugodtan ellenőrizd le az adatokat a két kedvenc fegyveremről, és rájössz, hogy nem mese ez, haver. AK-ból egyébként készült pl. 107-s modell is, de valamiért nem terjedt el, talán kevésbé volt strapabíró. Ja, és volt kísérleti elmozdított súlypontú golyó is ezekhez. Ha eltalált bármit, elkezdett vadul pörögni, szétszedve mindent. Leszerelték, mert nem volt elég megbízható.
A gyújtó és robbanógolyók tényleg tiltott lőszerek, sőt, még a nyomkövető lövedékek is. De nem az embervadászoknak.

És van olyan két évem, amivel nem tudok megnyugtatóan elszámolni. Rég volt, vegyük úgy, talán igaz se volt.

Mindegy, Viktor király megadta magát, a történetnek itt vége. Jobb ez így.

Minden jót neked!

Ha ismét büdöset érzek, ismét jövök. Most el. Talán az ország megúszta.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.24. 21:28:17

@Monarch: Nem értek a közösségi közlekedéshez és Lászlónénak sem hívnak, úgyhogy ne engem kérdezz, mi legyen a MÁV-val. Az viszont biztos, hogy okos ember nem dob jó pénzt rossz után. Ez nem könyvelési trükk, ez józan ész.

A kormányzati szektor hiánya Orbánék alatt, mint tudjuk, a manyupok kifosztása miatt lett kisebb. Na ez a könyvelési trükk.

Bajnaiéknak szinte semmi politikai mozgásterük nem volt, így csökkentették az áht. hiányt. Orbán meg bármit megtehet - és valójában semmit nem tett meg a strukturális hiány csökkentése érdekében.

Ami Bajnai szakértelmét illeti, induljunk ki abból,, hogy az Orbán alatt keletkezett hiányért az elődei felelősek, az elődei alatt keletkezett hiányért pedig ők maguk. Ugye mennyivel egyszerűbb így az élet? :)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.24. 21:37:35

@tevevanegypupu: Egyetlen példát sem tudsz mondani, amikor a nemzetközi sajtóban "a" magyarokat gyalázták volna.

"A demokratikusan megvalasztott magyar kormanyt elszigetelni, megalazni es zsarolni egy olyan unioban aminek tagjai vagyunk, meglehetosen furcsa, szokatlan es nem igazsagos"

Megengedi kisnaccsád, hogy egy öblös baszdmeggel viszonozzam ezt a meglátását? Furcsa, szokatlan és nem igazságos? Hát a visszamenőleges adó az micsoda? A manyup-tagok megzsarolása az micsoda? Pofátlannak nevezni több ezer közszolga törvény szerint járó bérét, az micsoda? Riportot hamisítani, főbírót kiblurölni, másik irányból tudósítani, az micsoda? Komplett iparágakat tönkretenni a haveri profitért, az micsoda? A hatalmi ágakat családi vállalkozásba adni, az micsoda? Preambulumban hazudozni, az micsoda? Félanalfabéta csaló áldoktort futtatni elnökként, az micsoda?

Ha engem kérdezel, Orbán - Orbán, hallod?, nem "a" magyarok - nem kapott még eleget a pofájára a világtól. Elfér ott még egy-két koki és saller.

Monarch (törölt) 2012.01.24. 21:50:12

@Counter: Nyilvánvaló, hogy nem lehet megadni minden privilégiumot az összes egyháznak, hiszen háromtagú haveri társaságok, szervezett bűnözői csoportok, szélhámosok, és adókikerülők is igénybe vennék azokat. Az államnak ezért szigorú feltételeket kell szabnia. Innentől a mértékről vitatkozunk. Elismered ezt? I/N

A vallásszabadság pedig Magyarországon mindenképpen belefér az európai normákba. A Fidesz kétharmados többsége birtokában nyilvánvalóan felhatalmazást kapott, hogy a normákon belül oda állítsa be a szabályozást, ahova éppen neki tetszik. És azért mindenki, aki a Fideszre szavazott, pontosan tudta, hogy mennyire keresztény elkötelezettségű a párt, hogy ott van Semjén (másoknak Tömjén) Zsolt, stb.

Nekem nincs bajom a magyar választási rendszerrel, a két forduló és a rengeteg képviselő feleslegesen drágította a rendszert, de szerintem kb. jó a "győztes majdnem mindent visz, de csak majdnem" szisztéma. Az emberek nagy többségének pedig határozottan a kívánsága volt a létszám lecsökkentése, de szerintem a második forduló elmaradása miatt is kevesen bánkódnak. Az is világos volt, hogy az új körzeteket kicsit vastag ceruzával, maguk felé hajló kézzel (elnézést a képzavarért) fogják megrajzolni. Ismét, ha valamire volt mandátumuk, hát erre biztosan.

Monarch (törölt) 2012.01.24. 22:07:46

@Kettes: A világot még jobban leegyszerűsítené, ha az alcsúti minidúcsét és bandzsa miniszterét elfelejtenéd Lászlónéval együtt (vagy induljunk ki abból, hogy ezek mind utolsó hülyék), és megpróbálnád Bajnai Szakértő Gordont csak úgy önmagában szemlélni. Annyi engedményt teszek, hogy nagyvonalúan eltekintek 2009 előtti tevékenységétől, így Bajnai Szakértő Gordon életének sikersztorijára, a bő egyéves kormányzására koncentrálhatunk.

Annál a kérdésnél jártunk, hogy Bajnai Szakértő Gordon nem küldött egyik erényeként említetted, hogy nem konszolidálta a MÁV-adósságot. Namost, ha nem gondolod, hogy a MÁV-ot meg kéne szüntetni, akkor bizony itt azt ünnepled, hogy a kormány egyik zsebéből (MÁV) a másikba (áht) csoportosított át pénzt. Előbb-utóbb vissza kell rakni azt a pénzt a MÁV-ba (a Fidesz-kormány ezt meg is tette). Eddig eljutsz, vagy pedig csak az általános bölcsességek szintjén maradsz, úgy mint "pénznyelő", vagy "rossz pénzt a jó után"?

Természetesen nincs gond az Orbán-kormány kritizálásával, de nem biztos, hogy erre Bajnai Szakértő Gordon istenítése a megfelelő platform.

Monarch (törölt) 2012.01.24. 22:09:36

@Kettes: Egyébként ha Bajnai nem vállalja el a - szerinted is - felhatalmazás nélküli, kizárólag tűzoltásra alkalmas kormányzást, akkor egy évvel korábban alakít Orbán Viktor kormányt, egyszerű többséggel, és akkor tisztán láthattuk volna, mit ér el a felcsúti törpe egy ilyen szakértő előd nélkül.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.24. 22:19:26

@Monarch:
1. A szigorú feltételek nem szigorú feltételek, hanem szigorú feltételek & diszkrecionális politikai döntés.
2. A privilégiumok megkurtítása is járható út.

A választási rendszer persze, ízlés dolga is, de azért azt jó volna látni, hogy a győztespárti kétpártrendszerek két nagy zászlóshajójában egészen más pártrendszerek, sokkal strukturáltabb és komplexebb pártok léteznek, mint Magyarországon. Magyarországon a kormányképes pártok 98 óta biztosan jól leírhatók a kis vezetőréteg és annyi backbencher, amennyi fér képlettel. És a választók valamennyi ciklusban elutasították a kétpártrendszert.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.24. 22:20:17

@Monarch: Ha a MÁV adósságát úgy vállalja át a kormány, hogy közben semmit nem tett a veszteségek újratermelődése ellen, akkor csak jó pénzt dobott rossz után. Előbb találják ki, hogy fog ésszerűen működni a MÁV, aztán lehet pénzt dobni bele.

A kérdésednek úgy lenne értelme, hogy (szerintem) mit tett volna Bajnai, ha négy éve és egy masszív többsége van a parlamentben. A válaszom: fogalmam sincs, nem foglalkozom történelmietlen kérdésekkel. Egyébként nem tudom, honnan vetted, hogy szerintem Bajnai felhatalmazás nélkül kormányzott. Ez egy fideszes debilség, nehogy már számon kérd rajtam.

Én így is teljesen tisztán látom, mit ér el Orbán és Elbaszcsy, nem kell hozzá párhuzamos univerzumokat kitalálnom.

bz249 2012.01.25. 10:19:05

@Monarch: egyebkent nem teljesen erthetetlen Bajnai Szakerto Gordon (vagy akar Bokros Lajos) teljesitmenyenek a tulbecsulese, ugyanis lenyegeben ez az egyetlen megmaradt illuzio a magyar politika kapcsan, hogy majd ha jonnek az okos szakertok, akkor... merthogy az elmult 10 ev kormanyai megmutattak, hogy gyakorlatilag barmilyen koncepcio menten kepesek egeszen vallalhatatlan teljesitmenyt nyujtani es a szuken vett racionalitas (vagyis, hogy ki kepes jobban mukodtetni az allamszervezetet es tamogatni a gazdasagot) alapjan gyakorlatilag lehetetlen valasztani kozottuk.

Ezek utan maradtak a csodacserek, akik rovid idore korlatozott mandatumra jonnek es faek egyszerusegu modon "rendet tesznek". Hogy aztan ez a rendbetetel nem fenntarthato, egyszeri eszkozokon alapul (mint pl. az allami vagyon eladasa vagy forrasmegvonas az onkormanyzatoktol) es par even belul (1997-98-ra lenyegeben ugyanott voltak az allamhaztartasi adatai, mint elotte, csak allami vagyont konvertaltunk adossagcsokkentesre) vagy akar meg az adott idoszakra (Oszko meglepodese, hogy az onkormanyzatok hianya is beleszamit az EU altal hasznalt "general government deficit/surplus" rubrikaba) sem mukodik az mindegy. A szakerto ugysincs eleg ideig hatalmon ahhoz, hogy learassa a munkaja gyumolcset.

Ha meg valaki ezen felul meg kemenyvonalas ballib, akkor plane kell neki ez az illuzio, hogy azert megiscsak az o oldaluk az okosabb, mert ilyen remek szakertoi vannak.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.25. 22:25:36

@bz249: Mondjuk mindenki szakértőnek tűnik olyasvalaki számára, aki egy KSH-kiadványt sem tud értelmezni.

"1997-98-ra lenyegeben ugyanott voltak az allamhaztartasi adatai, mint elotte, csak allami vagyont konvertaltunk adossagcsokkentesre"

Lényegében te soha nem néztél rá az elsődleges egyenleg idősorára, ugye?

Monarch (törölt) 2012.01.26. 20:55:07

@Kettes: A MÁV adósságát valakinek úgyis ki kell fizetnie, ha nem akarod megszüntetni a MÁV-ot, ha X a MÁV éves vesztesége, és te azt tíz évig nem fizeted, akkor tíz év múlva 10X lesz a kiadás ezzel kapcsolatban, ez nem spórolás, hanem a probléma utánad jövőkre lőcsölése. A MÁV veszteségét mindenképpen ki kell egyenlítened, ha később még szükséged lesz MÁV-ra - márpedig a civilizált európai országokban azért jórészt létezik olyan, hogy állami vasút, a britek meg már megbánták. (És én utálok a briteknél vonatozni, Olaszország pl. sokkal jobb annál.)

Bajnainak rendes miniszterelnökként sokkal nehezebb dolga lett volna, pl. akkor tekintettel kellett volna lennie az újraválasztására, nem lett volna az azonnali államcsőd réme és az IMF és EU ott mögötte, hogy a frakcióját noszogassa, az meg egy nagy kérdés, hogy milyen elképzelése volt a nagy reformokkal kapcsolatban, mindenesetre miniszterként nem nagyon virította ezeket.

Monarch (törölt) 2012.01.26. 20:59:36

@Counter: A diszkrecionális politikai döntés eleddig két zsidó kis felekezetet érintett, remélem nem ezt kifogásolod.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.26. 21:00:07

@Monarch: Ha a MÁV adósságtermelő folyamataihoz nem nyúlnak hozzá, sőt esetleg meg is fejelik egy-egy egészen eszméletlen összegű pályafelújítási "közbeszerzéssel", akkor az adósságátvállalásnak szinte semmi de semmi értelme, akárhány évre akárhány százalékkal is van mandátuma a miniszterelnöknek.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.26. 21:01:49

@Monarch: Eleddig. A diszkrecionális döntési lehetőség kodifikálásával ugyanaz a baj, mint a többi "á, úgyse fognak élni vele" kodifikációval: ha úgyse, akkor minek kodifikálják?
Ez a taktika csak és kizárólag az atombombánál vált be eddig.

Monarch (törölt) 2012.01.26. 22:25:56

@Counter: Az adósság-nem-átvállalásnak sincs azonban ez esetben értelme, sőt az kimondottan káros, mivel a pénznyeldét nem szünteti meg. Ugyanannyiba, sőt többe kerül lerohasztani majd újra felfejleszteni valamit, mint folyamatosan fizetni a pénznyeldét.

Ami a másikat illeti, én nem mondtam, hogy úgyse fognak élni a diszkrecionális döntéssel: eddig kétszer éltek, mindkétszer jól tették. Az ilyen dolgokat (hogy ti. melyik egyház destruktív, és melyiket van értelme társadalmilag támogatni) amúgyis nehéz definiálni.

Pelso.. 2012.01.28. 09:40:37

@Counter: @Monarch: Ez az adósság átvállalási téma érdekes szituációkat fog hozni a jövőben. Gondolok itt ismét a jan 1-től állami fenntartás alá vont intézményekre. Dec. végén ezek az intézmények jelentős publicitástól kísérve szép pénzeket kaptak, kifejezetten adósság konszolidációra. Csakhogy, január elején Szócska utasításba adta, hogy ebből semmi nem fizethető ki, ő fog tárgyalni egy csomagban, s alkudni. (!!) Azóta a kifizetések természetesen állnak, ne feledjük, tavalyi több hónapja lejárt követelésekről van szó. Kérdés, meddig tart a beszállítók-szolgáltatók türelme ill. finanszírozási lehetősége. Jó esetben márciusig, s utána, ..?..

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.28. 10:22:43

@Pelso..: Utána államosítják őket is, az állam mégiscsak könnyebben tárgyal majd saját magával.

Pelso.. 2012.01.28. 10:25:12

@Counter: Jó néhány közölük multi, azokat nehezen)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.28. 10:51:11

@Pelso..: Akkor majd hozunk egy sarkalatos törvényt, hogy de igen, azokat is.

Pelso.. 2012.01.28. 10:55:14

@Counter: Hülyeség, de: az hazaárulás lenne, mert ezzel alapot teremtenének arra, hogy idegen csapatok jöjjenek be)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.28. 11:14:14

@Pelso..: Egy végszavazás előtti módosítóval jogellenessé nyilvánítjuk azt is :-P
süti beállítások módosítása